Novellák


Pirosba csomagolva 6
– Kiterem a nyakadat!

– Tényleg bajban vagy – közölte a gesztenyebarna hajú boszorka. – Ez a nő tényleg ki akar nyírni.

– Micsoda váratlan fordulat.

– Menjünk!

– Egy pillanat a táskám.

– Siess! – nevetett Draco, majd megfogta Hermione kezét, aztán kirohantak az ajtón. A rózsaszín karácsonyfának öltözött kollégájuk utánuk rohant. – Meg fognak átkozni.

– Meg is érdemled – hahotázott Hermione.

– Köszönöm az együttérzést – morogta, miközben végigtrappoltak a folyosón. – Siessünk, mielőtt még utolér!

– Állj meg, Malfoy! – rikácsolta a dühös boszorka.

– Hülye, azért nem vagyok – morogta Draco, majd elővette a pálcáját, s amikor a Minisztérium előcsarnokába értek, olyan szikraesőt bocsátott az egész teremre, hogy szinte biztos volt benne, hogy felfüggesztik az állásából. De annyira jól esett kiereszteni a felesleges mágiát és egérutat nyerni maguknak.

– Úgyis megtalállak! – ordította utánuk Edyth, miközben sok más dolgozóval együtt igyekezett kikeveredni a szikraesőből, ami ahogy a ronda díszítéshez ért, eltűntetett mindent. Utána csak egy valami maradt meg: a három méteres karácsonyfa.

A páros csak a hatalmas előadóteremben állt meg, ahol a holnap esti előadásra már előkészítették a helyszínt. Egy havas erdőrészlet volt, amire már órák óta hullott a megbűvölt hó. Csend volt a helyiségben, csupán Hermione és Draco nevetését, zihálását lehetett hallani.

– Leráztuk – közölte a férfi, még mindig szaporán vette a levegőt.

– Idióta vagy – nevetett Hermione.

– Aha – bólogatott Draco, majd közelebb lépett a lányhoz, megérintette az arcát, és még azt se várta meg, hogy a boszorkány bármit válaszoljon egyből megcsókolta, s a másik kezével szorosan átölelte a derekát, aztán felcsúsztatta a kezét a hátán. Testük összeért.

Minden olyan gyorsan történt, mintha csak egy tomboló hurrikán sodorta volna őket egymáshoz. A tegnapi csókhoz képest ez a mostani még csak nem is volt hasonlítható. Egyszerre volt elsöprő, vágyakozó, mámoros. Draco elmélyítette a csókot. A szívük tombolt a mellkasukban. Még érezte a málnás cukorpálca ízét a cseresznyepiros ajkakon. Nem hitte, hogy ilyen lesz megcsókolni Hermionét. Ettől az érzéstől úgy tűnt, hogy egész újévig nem fog tudni majd aludni. A folyékony boldogság végigáramlott az egész testén, zúgott a vérében, bizsergett tőle a bőre. Beletúrt a gesztenyebarna hajzuhatagba.

Hermione feje teljesen kiürült. Valahogy most már egyáltalán nem tűnt olyan fontosnak az a sok kétely, ami tegnap óta nem hagyta nyugodni. Az álmatlan éjszakán, szüntelenül gondolatai közé férkőző sóvárgás most végre elcsitult. Nem gondolta volna, hogy ennyire hatása alá kerül a férfinak. A gyengéd volt hozzá, de mégis vad, szenvedélyes és megállíthatatlan. Ha lett volna még kétsége, akkor Draco ezeket egyetlen csókjával úgy söpörte félre, akár egy tomboló vihar. A boszorkány sóvárgó ajka megadóan követte a férfi által diktált ritmust. Észre sem vette, hogy már a falnak dőlve csókolóznak a megbűvölt hóesésben. Karját a férfi nyaka köré fonta, a lehető legközelebb húzódott hozzá. Érezni akarta, a testét, az illatát, megérinteni. Őrültségnek tűnt később, de akkor és ott elvesztek ebben a pillanatban.

Egyikük sem tudta volna megmondani, hogy mennyi idő telt el. Viszont, amikor már kissé lecsendesült a lelkükben tomboló vihar, lassú, ráérős csókra váltottak, mintha a világ összes ideje az övék lenne. A szívük diktálta dübörgő ritmus lassan elcsendesedett. Mikor elszakadtak egymástól mindketten egyszerre vettek egy mély levegőt. Nem húzódtak el egymástól. Hermione felnézett Dracóra. Ugyanazt a meglepettséget tükrözte a szürke tekintet, amilyet az övé. A férfi mély sóhajjal dőlt neki a falnak ismét, miközben Hermione a mellkaséra hajtotta a fejét. Néhány percig csendben hallgatták egymás lélegzését, mire megszólaltak.

– Nem tudom, mit mondjak – szólalt meg rekedten Draco. – Csak baromság jut az eszembe.

– Ne mondj, akkor semmit!

– Ha megint el akarsz kergetni, akkor esküszöm, addig csókollak, amíg el nem felejted azt is, hogy karácsonyi partira mész Potterékhez.

– Hülye vagy? Miért akarnék megszabadulni tőled? Jó, elismerem, hogy furcsa ez a helyzet, nem kellene így reagálnom, de nem akarlak elzavarni – közölte Hermione. – Nem csak te akarod megtudni, hogy mi ez.

– Van egy ilyen védekező ösztönöd. És ez állandóan arra késztet, hogy ellent mondj nekem.

– Már nem igazán tudom, mim van és mim nincs.

– Együtt kitaláljuk. Jól van?

– De ez a csók…

–… eszméletlen volt – fejezte be Hermione helyett a mondatot Draco.

– Igen.

– Tudod, hogy esik a hó? – kérdezte a varázsló, miközben lesöpörte a lány válláról a hópelyheket.

– Fel sem tűnt – nevetett fel halkan, majd gyengéden beletúrt a férfi tejfölszőke hajába.

– Kérdezd meg!

– Hogy mondod?

– Valamit mondani akarsz, de inkább azt hiszem kérdezni, és válaszolnék rá.

– Olyan biztos vagy magadban.

– Csak jók a megérzéseim.

– Mi lesz most? – kérdezte a boszorkány. – Elengedjük ezt az egészet vagy…?

– A vagy jobban tetszik – mosolyodott el Draco. – Semmiképpen nem akarlak elengedni. De ha te másképp gondolod, akkor most mondd meg.

– Félek belevágni – suttogta Hermione. Nem akart egy kifogás mögé bújni, s inkább igazat mondott.

– Nem kell – mondta a férfi, majd vigyorogva hozzátette. – Ha nem jön össze, akkor majd átmész Potterékhez az auror parancsnokságra.

– Bolond – nevetett fel a boszorkány. – Miért nem te mész?

– Öngyilkosság lenne a barátaiddal együtt dolgozni.

– Szóval?

– Szóval?

– Randizzunk?

– Randizzunk – bólogatott Draco, majd elmosolyodott.

– Mikor?

– Zűrös lesz az idei karácsony – sóhajtott fel színpadiasan.

– Azt mondod? – kérdezett vissza a boszorkány.

– Pontosan azt, mert az idén mindenhonnan le fogok lépni – mosolyodott el elégedetten. – Túlzás lenne együtt tölteni a huszonötödikét?

– Kissé váratlanul ért ez a kérdés – harapott az ajkába Hermione. – Nem is tudom, mit válaszoljak erre?

– El is mehetünk a karácsonyi bálra, amit a családom szervez – javasolta Draco. – Kicsit puccos lesz, de a kaja és a zene mindig jó.

– De nem akartál menni.

– Tudom, viszont, ha te velem jönnél, akkor nem lenne olyan unalmas – mosolyodott el a férfi, miközben kisimított egy tincset Hermione homlokából. – Mit gondolsz?

– Mit szólnának a szüleid?

– Végre egyszer annyira mérgesek lennének, hogy elnémulnának – nevetett fel halkan Draco a saját viccén. – Egyébként nem tudom.

– Ez egy igazán nyilvános randi lenne.

– Az lenne – bólogatott a varázsló, s egy apró csókot nyomott a boszorkány ajkára. – Egyértelműen nyilvános lenne.

– Más ötlet?

– Hallgatlak.

– Átjöhetnél hozzám – javasolta Hermione. – Úgyis egyedül tölteném a huszonötödike estét. A szüleim elutaznak Párizsba, szóval egyébként nem töltenénk együtt az ünnepeket.

– Egyből szintet lépnénk? – mosolyodott el ravaszul.

– Nem feltétlen. Csak beszélgetnénk. Különben sem lenne kedvem kimozdulni, egy bálra főleg nem, ahol mindketten céltáblák lennénk.

– Jól van. Tetszik az ötlet – ölelte magához Draco. – Kár, hogy el kell menned Potterékhez.

– Te csókoltál meg karácsonykor – nevetett a boszorkány. – Kicsit várnod kell volna, amíg ezt meg tudjuk beszélni.

– Rám kened az egészet? Én tegnap nem akartalak megcsókolni – közölte a férfi.

– Oh.

– Te fordultál úgy felém, hogy már nem volt más választásom – mosolyodott el ravaszul. – Szóval neked ebben nagyobb szereped van, mint nekem.

– Véletlen volt.

– Emlékszel mit mondtam?

– Hogy nincsenek véletlenek.

– Úgy valahogy.

– Nem vállalom ezt magamra – rázta meg a fejét a lány. – Csak apró puszi volt.

– De az előbbi nem volt az.

– Nagyon bánod, igaz? – kérdezte Hermione.

– Dehogy bánom – nevetett fel. – Miért kérdezel ilyeneket? Olyan édes a szád, hogy nem tudom kibírom-e holnapig.

– Talán.

– Hermione?

– Tessék?

– Tetszel nekem – mondta Draco. – Nem csak most, hanem régebben is.

– Oh.

– Komolyan mondtam.

– Tudom – bólogatott a boszorkány. – Ilyen komolyan sosem beszéltél még velem.

– Ez nem flört – rázta meg a fejét a férfi. – Nem játék.

– Jól van.

– Csak akkor megyek el holnap, ha te is így gondolod. Most még el tudom ezt felejteni, de ahogy telik az idő egyre nehezebb és nehezebb lesz. – Hermione szótlanul nézett a férfi szemébe. – Te reszketsz.

– Kicsit – vallotta be a boszorkány.

– Tudom, hogy ez nem olyan egyszerű.

– Nem akarok nemet mondani – szólalt meg Hermione.

– Akkor ne mondj!

– Nem is fogok.

– Én sem – mondta Draco, majd újra lecsapott a cseresznyepiros ajkakra. A megbűvölt hó még mindig hullott a helyiségben, de ez őket, cseppet sem zavarta. Még jó pár órát töltöttek egymás társaságában, s elvesztek a csókban, ami mindkettőjüket felpezsdítette. Később Draco elkísérte Hermionét Harryékhez, de szigorúan két házzal odébb egy búcsúcsókkal váltak el egymástól, s azzal az ígérettel, hogy másnap találkoznak. Miután Draco dehoppanált, Hermione pedig elsietett Harryék háza felé, a sűrű pelyhekben hulló hó befedte a lábnyomaikat.
24 Dec 2018 by Nyx
Content Management Powered by CuteNews