Fejezetek

írta: HeyJude19

10. fejezet
10. fejezet

2007. december 21., péntek

Hermione már jó ideje nem volt ennyire ideges. Ez volt az utolsó közös reggelük a karácsonyi szünet kezdete előtt, és nagy valószínűséggel újévig nem is fogják látni egymást. Most vagy soha. De talán várnia kéne, és elküldeni ezt bagolypostán. Így Draco egyedül bonthatná ki, és neki nem kellene tanúja lenni a reakciójának. Átgondolta a lehetőségeit, miközben a tollát ritmikusan a füzetéhez ütögette, és a súlyát áthelyezve keresztbe tette, majd kibontotta a lábát. Talán csak átadhatná neki, amikor elválnak a munkába menet, és…

– Megint véletlenül eszpresszót rendeltél? – A férfi unott megjegyzése átszakította a lány nyugtalan gondolatait.

– Tessék?

– Úgy izegsz-mozogsz a székedben, mint egy elsős, aki épp most fedezte fel a borsmentás varangyokat, és az arcod foltos és vörös. Mi a baj?

A lány szemei tágra nyíltak a zavarától, amiért Draco a furcsa viselkedése és megjelenését szóvátette, és az idegessége megtízszereződött. A finomkodás nyilvánvalóan nem tartozott a képességei közé.

– Granger, most komolyan, valami baj van? Úgy nézel ki, mint aki…

– Van valamim a számodra! – bökte ki hangosan és harsányan, miközben azt figyelte, ahogy a férfi meglepetten felvonja a szemöldökét.

Lélegzetvisszafojtva várta, ahogy Draco szája kinyílt, majd döbbenten becsukódott, és úgy tűnt, összezavarodott attól, amit a lány gyakorlatilag kiabálva közölt vele. Mivel Hermione nem bírta tovább a kínos csendet, felszisszent, és a táskájába nyúlt.

Két apró, becsomagolt ajándékot húzott elő, és mindkettőt a férfi keze mellé tette az asztalra, miközben az ajkába harapott, miközben a varázsló bámult rájuk.

– Hoztál nekem ajándékot? – kérdezte halkan, nem találkozva a lány szemével.

– Tulajdonképpen kettőt – viccelődött a lány, bátran próbálkozva a humorral.

Draco arca szenvtelen volt, ahogy sápadt kezét az első felé nyújtotta, és Hermione úgy érezte, mintha a guillotine leesésére várna. Hosszú időbe telt, mire kibontotta, és Hermione csak épphogy ellenállt annak, hogy kitépje a haját. Ó, édes Merlin, miért gondolta, hogy ez jó ötlet? Az összes átgondolatlan, ostoba, elbizakodott dolog közül, amit csak tehetett, Draco Malfoynak karácsonyi ajándékot venni a lista élén kellett, hogy álljon. A férfi megengedhette magának, hogy szó szerint bármit megvegyen magának, nem is beszélve arról, hogy valószínűleg mindenféle extravagáns tárgyakat kapott az anyjától, szóval mi a fenéért gondolta, hogy az ő csekélyke felajánlását értékelni fogják?

Egy meleg, őszinte kuncogás szakította félbe önbizalomhiányos gondolatait.
– Ó, jól játszottál, Granger. Ez átkozottul zseniális. Eszedbe se jusson kölcsönkérni tőlem egyet, ezek a tollak mind az enyémek!

Hermione megkönnyebbülten fújt egy nagyot a férfi vidám reakciója láttán, amint a golyóstollakkal teli csomagra adott. Vaknak kellett volna lennie, hogy ne vegye észre, hogy a férfi minden reggel féltékenyen szemezget az ő íróeszközével, és csodálja, hogy mennyivel könnyebben használható, mint a tollak. És most már nem kellett minden reggel megzavarnia a munkáját azzal, hogy kölcsönkérjen egyet.

– Meg kell tanítanom, hogyan kell rendesen fogni egyet, a kézírásod borzalmas – kötekedett a lány, mire a férfi játékos pillantással vágott vissza.

Ahogy a varázsló a második ajándékért nyúlt, Hermione ismét visszatartotta a lélegzetét. A csomagolás lehullott, és egy kicsi, szép bőrdoboz került elő. Draco kitámasztotta, és felvette a benne lévő tömör arany tollat. Hosszú, kecses ujjaival a fény felé tartotta, kíváncsian szemlélte, majd a tekintete előtt forgatta, miközben elolvassa a Hermione által bevésett szavakat: Draco Lucius Malfoy. Újra megfordította, és a szeme megpillantotta a szemközti oldalsó dizájnt, amelyen csillagok mintázata volt, amelyek a névadó csillagképét alkották.

– Ezt töltőtollnak hívják – magyarázta gyorsan. – A muglik általában különleges alkalmakra vagy fontos, értékes dokumentumok aláírására tartogatják, mert a korlátozott mennyiségű tinta és a kézi újratöltési folyamat, valamint maga a toll arany anyaga miatt luxuscikknek és státuszszimbólumnak számít. – A muglik általában különleges alkalmakra tartogatják. Mivel tudom, hogy a családod összes anyagi kötelezettségéért te felelsz, gondoltam, talán szeretnél valami szépet a jelentős megállapodásokhoz vagy adományokhoz. Persze, ha hülyeségnek tartod, vagy nem akarod használni, bármikor…

– Granger – szakította félbe a lány fecsegését.

– Igen?

A lány figyelte, ahogy a férfi torka meggörbül, ahogy nyelt, mielőtt megszólalt.
– Ez a leg… Tényleg nem… tényleg nem kellett volna ezt tenned értem.

A szürke szemek, amelyek találkoztak az övével, olyan intenzívek voltak, hogy Hermione lélegzete elakadt. Az erős, komoly érzelem, ami benne volt… bűntudat volt? Szégyen? Biztosan nem akarta, hogy az ajándékával bármi negatív érzést keltsen a férfiban.

– Semmiség volt, Malfoy – biztosította őt halkan.

– Nem semmiség. Kö-köszönöm – ellenkezett a férfi, és Hermione enyhe remegést észlelt a hangjában.

Amikor végül megszakította közös tekintetüket, Hermione még mindig úgy érezte, hogy a légzése bizonytalan. Egész héten gyötrődött a döntésén, de a varázslónak tetszett az ajándéka.


Ahogy csendben együtt sétáltak a munkahelyük felé, Hermione érezte, hogy az ünnepi időszak szédülete átjárja, és talán a férfi ajándékára adott pozitív reakciója, a közelgő ünnepi szünet, vagy a forró csokoládéból származó sok cukor befolyásolta impulzivitását.

Hermione szembefordult vele, és sugárzott.
– Ha a következő héten unatkozol a nagy, puccos otthonodban, küldj nekem egy baglyot. Boldog karácsonyt, Malfoy!

Mielőtt a varázsló elmormolhatta volna, ami minden bizonnyal sztoikus válasz lett volna a lány áradó búcsújára, Hermione könnyedén odalépett hozzá, és gyors ölelésben átkarolta őt. Draco egész teste mintha megmerevedett volna a döbbenettől, mielőtt a karjai tétova ölelésbe záródtak. Az egész mozdulat csupán néhány másodpercig tartott, de Hermionénak elég volt ahhoz, hogy élvezze az érzést, ahogyan az erős karok átölelik alacsonyabb testalkatát.

Elengedte a karját, és véget vetett az ölelésnek, gyorsan sarkon fordult, és fürgén elsétált, mielőtt a férfi láthatta volna az arcára kiülő pírt.

Hermione olyan gyorsan sétált el, hogy észre sem vette, hogy Draco ott maradt, ahol hagyta, tekintete nem egyenesen a hátát figyelte egészen addig, amíg a boszorkány el nem tűnt a sarkon túl.

***

A minisztériumi étkezde ma kevésbé volt zsúfolt, mint máskor, ami azt jelentette, hogy Hermione most az egyszer leülhetett ebédelni az elvarázsolt ablakok melletti egyik áhított asztalhoz. A mai varázslatos időjárás lágyan hulló hó és ragyogó napsütés volt. A mágikus karbantartók bizonyára érezték az ünnepi hangulatot.

Egy fiatal boszorkánypár ült a közvetlenül mögötte lévő asztalnál, és vidáman pletykáltak a Szombati Boszorkány hetilap legújabb számáról. Úgy látszik, az év végi kiadáshoz mellékelték a 2007-es év legfelkapottabb agglegény varázslók listáját, és a nők lelkesen vitatkoztak az egyes férfiak érdemeiről.

Hermione megpróbálta őket kizárni azzal, hogy a murmánctenyésztési szabályzat utolsó változatára koncentrált, és azon gondolkodott, vajon küldjön-e egy gyors levelet Hagridnak egy kérdéssel, amikor egy ismerős név törte át a gondolatait.

– …Charlie Weasley, ó, hát persze! Ráadásul sárkányokat szelídít, szóval határozottan van benne valami dögös.

Hermione kuncogott az orra alatt. Szegény Charlie, az anyja mindig megpróbálta összehozni egyik vagy másik boszorkánnyal. Molly az elmúlt években még célzásokat is tett arra, hogy milyen szép pár lenne Charlie és ő, de Hermione gyorsan le is csendesítette. Nemcsak, hogy több mint furcsa lenne a volt barátja bátyjával randizni, de egyre erősebb volt a gyanúja, hogy Charlie jobban kedveli a varázslók társaságát, mint a boszorkányokét.

– Oliver Wood, ez nem egy egyszerű kérdés… – sóhajtott fel az egyik boszorkány.

– Szereted a kviddicsjátékosokat, ugye? Felajánlanád neki, hogy kezeled a seprűnyelét? – A nők heves kuncogásban törek ki, Hermione pedig az arca belsejébe harapott, hogy elrejtse a saját jókedvét.

Hallotta a háta mögött a magazinok lapjainak zizegését, ahogy a nők a következő agglegényhez lapoztak, és mindketten meglepődve kapkodták a levegőt.

– Az ott…? Hűha, ez az! Őt biztosan nem szerepeltették még soha a listán-

– Ez egy friss fotó? Merlin, de jól néz ki, ugye?

Az egyik nő a nyelvét nyújtotta a barátnője felé, és gúnyosan megjegyezte:
– Persze, ha túl tudsz lépni azon az idegesítő kis sötét jelen az alkarján.

Hermione megdermedt, és kúszó rettegést érzett. Nem lehetett, hogy éppen arról beszélgettek…

– A Malfoy-vagyon egyedüli örököse… bőkezűen adakozik számos jótékony célra… sikeres kviddicsmenedzser… évek óta nem mutatkozott nyilvánosan más boszorkányokkal… – olvasta fel hangosan a nő barátja, és Hermione szíve megesett.

– Nézd, értem, hogy felháborítóan jótestű meg minden, de ugyan már, te tényleg fontolóra vennél egy kapcsolatot valakivel, aki ebből a családból való?

– Ki beszélt itt „kapcsolatról”? Én biztosan nem keresnék semmi hosszú távú kapcsolatot – kuncogott a nő.

– Hmm, de a hosszú távú kapcsolat talán egy nagyon fényűző életmódot jelentene.

– És mi történt azzal, hogy undorodsz a Sötét Jegyétől?

– A páncélszekrényeiben lévő aranymennyiséggel azt hiszem, el tudnék tekinteni ettől…

Hermione felkapta a papírjait és az aktatáskáját, aztán kiviharzott az ebédlőből, mielőtt még több szót is hallhatott volna, és az ebédje felét ott felejtve. A hirtelen szemébe szökő dühös könnyeket törölgetve sietett az irodájába. Amint a zárt ajtó biztonsága mögé került, Hermione megpróbálta rendezni a könnyeket kiváltó érzéseket. Kiegyenlítette a légzését, és koncentrálni kezdett. Nyilvánvalóan dühösnek érezte magát. Dühös volt azokra a nőkre, amiért ilyen érzéketlenül beszéltek a barátjáról, és általában a pletykák kegyetlen természetére. Mivel több mágikus kiadvány jóvoltából is volt már része negatív sajtóból, és egyenesen rágalmazó cikkekben, túlságosan is jól ismerte a pletykalapok kegyetlenségét.

Abból, amit Malfoy megismerése során megtudott, felnőttként is nagyon zárkózott ember volt, és valószínűleg elborzasztaná a figyelem, amit ez a Szombati Boszorkányban terjedő híresztelés keltene.

A szimpátia és a fájdalom is átjárta. A barátja nevében érzett megbántottságot, azért ahogyan azok a nők a hírnevét tárgyalták ki, és együttérzést, tudván, hogy a világukból sokan egyetértenek velük. Draco gyerek volt, akit háborúba kényszerítettek, és kétségbeesett tetteket hajtott végre, hogy megmentse a saját szüleit. Megtette, amit csak tudott egy háború alatt, hogy gondoskodjon a sajátjairól, bármennyire is félresikerült. Elmondhatta-e ugyanezt bármelyik boszorkány a háborús viselkedéséről?

És az érzelmei halmának mélyén felismerte a szégyenérzet cikázó érzését. Alig több mint egy évvel ezelőtt nem gondolt volna ő is ilyen dolgokat Malfoyról? Amikor először közeledett felé a kávézóban, nem feltételezte-e ő is a legrosszabbat róla?

De ez nem mentség arra, ahogy azok az ostoba nők beszéltek róla! Egyikük egyértelműen úgy gondolta, hogy Draco nem más, mint egy gazdag, tisztavér fanatikus, és megvetendő feltételezéseket tett a jelleméről. Semmi olyasmi, amit az az ostoba nő ne tudott volna elnézni egy kis aranyért, úgy látszik. Míg a másik úgy tekintett Malfoyra, mint egy kívánatos tárgyra, akivel játszadozni lehet, majd eldobni; egy jóképű húsdarabra, akinek a jó megjelenésén kívül semmi értéke nincs.

Hermione nem volt vak, látta, hogy a legtöbb nő, és néhány férfi a kávézóban minden reggel Dracóra szegezi a tekintetét. Nem kevés féltékeny, halálos pillantást vetettek Hermione felé, mióta hónapokkal ezelőtt először leültek egymás mellé. Igazából érthető volt, hogy a muglik világában nyíltan megbámulják. Abban a világban csak egy névtelen és ellenszenvesen jóképű fiatalember volt, csábító fehérszőke hajjal, olvadt ezüst szemekkel és tökéletesen szabott öltönyökkel, díszes mandzsettagombokkal.

Abban a muglikávézóban Hermionén kívül senki sem tudta, hogy a múltbeli tetteinek és a családnevének terhét milyen széles vállakon hordozta. Hermione felnyögött, és a kezébe temette az arcát. Persze, hogy észrevette a férfi vonzerejét, ki ne vette volna észre? Igen, az ellenszenvesen jóképű, különösen, amikor arisztokratikus külsőt öltött magára, egy gúnyos mosollyal vagy vigyorral kiegészítve. De, amikor jól és őszintén mosolygott. Amikor azért mosolygott, mert ő valami vicceset mondott, vagy bókolt neki, vagy mert elkapta az utolsó áfonyás süteményt? Ez az őszinte mosoly tette Draco Malfoyt pusztítóan jóképűvé.

Hermione megrázta a fejét, és felült. Rengeteg dolga volt még, amit el kellett végeznie, mielőtt elmegy szabadságra, és itt ülni és Malfoy fájdalmasan gyönyörű arcáról ábrándozni biztosan nem volt produktív.

Ő a barátod. Csak a barátod. Csak a barátod. Barát. Barát. Egy barát, akit ma öleltél meg először, ami teljesen normális, mert Harryt, Ront és Neville-t is állandóan ölelgeted.

És általában ilyen ideges vagy, miután megölelted Harryt, Ront vagy Neville-t?

Vajon az a fiatal, új asszisztens az osztályukon megint kint hagyta-e a legújabb Szombati Boszorkány hetilap egy tartalék példányát a közös helyiség asztalán?

***

2007. december 22., szombat

Draco úgy száguldott végig az Abszol úton, mint egy megszállott. Tényleg egy elképesztően önző, rövidlátó idióta volt. Mi a faszért nem jutott eszébe, hogy vesz Grangernek karácsonyi ajándékot?

Felnyögött, és végigsimított a haján. Hagyja meg Grangernek, hogy valami olyan lehetetlenül figyelmes ajándékot adjon neki, amitől tegnap majdnem elakadt a szava? Ugye nem felejtette el, hogy rendesen megköszönje neki? A reggel őszintén szólva a bűntudat, a szégyenérzet és más bosszantó és melankolikus érzések összemosódásában volt része, amelyeket még mindig nem tudott teljesen rendezni.

De a szorongás alatt, amit az okozott, hogy rajtakapták, és kínosan üres kézzel érkezett, a féktelen öröm makacs érzése még mindig ott lakozott a mellkasában.

A nő gondolt arra, hogy ennyi fáradságot vállaljon érte? Draco törte a fejét, hátha eszébe jutott egy olyan karácsonyi ajándék, vagy bármilyen ajándék, ami nem az anyjától vagy Theótól származott. A gyerekkora nyilvánvalóan csordultig telt volt a szülei jóvoltából extravagáns mennyiségű anyagi dologgal, amelyek karácsony reggelén vártak rá.

Most, hogy felnőtt, és az apja már nem élt, Draco karácsonyi zsákmánya általában új talárt, mandzsettagombokat és párizsi kölnit tartalmazott az anyjától, Theótól pedig egy drága üveg valamilyen régi szeszes italt. Nagyon szép ajándékok, persze, de Granger személyesebb felajánlása tegnap majdnem összetörte őt belülről.

Draco életében az elmúlt néhány évben, vagy talán soha senki nem fordított ekkora figyelmet és gondosságot egy neki szánt ajándékra. Granger tényleges szabadidejét (és úgy tűnt, nem kevés aranyat is, szánt a töltőtollra) áldozta rá, és mindezt azért, hogy egy kis örömöt szerezzen neki. Az, hogy ő ilyen fontos helyet foglal el az életében, legalább annyira izgalmas volt, mint amennyire félelmetes.

A boszorka annyira ideges volt az ő reakciója miatt, hogy tudta, szétszakadna, ha negatívan reagálna. Nem is hibáztathatta, ez a dinamika kettejük között annyira új volt, valószínűleg a boszorkány még mindig számított arra, hogy ő ajkát görbíti, és harapós sértéssel reagál majd. De ő tényleg komolyan gondolta, amikor kifejezte elismerését. A fenébe is, tényleg kezdett elpuhulni, nem igaz?

És akkor jött az ölelés. Az ölelés, amin később kellett gondolkodnia, mert Draco nem akart még jobban lekötelezettje lenni Hermione Grangernek, ezért arra kellett koncentrálnia, hogyan hálálhatná meg valahogy ezt a karácsonyi kedvességet.

Ezért találta magát Draco az év egyik legforgalmasabb bevásárlási napján, a varázsló Londonban tépelődik. Hol a picsában kezdje egyáltalán?

Az ékszerek nevetséges lehetőségnek tűntek. Az túlságosan is komoly dolog volt egy barátnak, és néhány apró, finomnak tűnő darabon kívül amúgy sem tűnt úgy, hogy Hermione sokat hordana belőlük.

Talár? Kedves Merlin, nem, valószínűleg nyilvános pánikrohamot kapna, ha egy boltossal kellene megbeszélnie arról, hogy meg tudja-e tippelni Granger méreteit.

Az édesség sem lenne elég, és abban sem lehetett biztos, hogy a lány kedvenc édességei lennének. Gondolatban feljegyezte, hogy hamarosan megkérdezi tőle.

Bort? Virágokt? Mindkét lehetőség túl személytelen volt. Gyerünk, gondolkodj már, baszd meg! Mi volt Granger szenvedélye?

Mintha az univerzum akarta volna megadni neki a választ, Draco észrevette, hogy a lába pont a Czikornyai és Patza előtt állt meg. Hát persze, könyvek!

Majdnem egy órával később, miután a forgalmas könyvesbolt többi vásárlója mellett átpréselődött, és minden részleg minden műfaját átfésülte, Draco még mindig nem jutott közelebb ahhoz, hogy kiválassza az ajándékot Hermione számára. Valahányszor felkapott egy könyvet, és elolvasta a címét, végül sóhajtva tette vissza. Valószínűleg minden könyvet elolvasott már itt, hogy a fenébe kellett volna olyat választania, ami még nem volt a birtokában? Valami eredetibbre volt szüksége, mint egy hülye könyv.

Ismét hátrafelé körözött, és a tekintete egy asztalon landolt, amelyen egészen tisztességes kinézetű bőrnaplók sorakoztak. Felkapott közülük kettőt, megforgatta őket a kezében, és egy ötlet kezdett formát ölteni. Jelentős mennyiségű bűbájos munkát igényelt volna a részéről, de eléggé bízott a képességeiben ahhoz, hogy rávegye a naplókat arra, amire szüksége van.

Magában vigyorogva befejezte a vásárlást, és elhagyta a könyvesboltot. Egy újabb ötlet támadt felbenne, amikor visszalépett a zsúfolt utcára, és tudta, hogy még egy megállót kell tennie, mielőtt hazaindul.

– Helló, Draco Malfoy! – szólította egy vidám, álmos hang.

Draco megtorpant, amikor egy fiatal, hosszú szőke hajú, dülledt kék szemű, fiatal nő magabiztos mosollyal közeledett felé. Lüke? Nem, Granger szerint ez kegyetlen volt… Luna? Luna Lovegood. Aztán Dracónak felcsapó szégyenérzettel jutott eszébe, hogy az előtte álló mosolygós boszorkányt egyszer néhány hónapra bebörtönözték az ő birtokának tömlöcébe.

– Öhm, helló, Lovegood! – válaszolta tétován. A lány mosolya, ha lehetett volna, még szélesebb lett.

– Ó, de jó, hogy felismersz engem! Szólíthatsz Lunának, ha gondolod. Bár már jó pár éve volt, nem igaz? Mióta nem láttuk egymást?

– Azt hiszem, régen – szólalt meg, teljesen elbizonytalanodva, hogy miért is vette a fáradságot ez a boszorkány, hogy az utca közepén megállítsa.

Luna oldalra hajtotta a fejét, és kissé összeszűkítette tágra nyílt szemeit.
– Csak nem Hermionénak vettél ajándékot?

Mi a fene?

– Én… úgy értem, én… talán mégis vettem valamit Grangernek, neked mi közöd hozzá? – Ha Luna Lovegoodot egyáltalán zavarta a férfi agresszív hangneme, nem mutatta. Egyszerűen csak hanyagul megvonta a vállát.

– Láttam, hogy az előbb jöttél ki a kedvenc boltjából. És eléggé sietősnek tűntel, akárcsak a többi, utolsó pillanatos karácsonyi vásárló, ezért feltételeztem, hogy ajándékot veszel valakinek. Ráadásul úgy tudom, hogy ti ketten most már barátok vagytok, ami szerintem elég szép dolog.

– Granger mondta neked, hogy barátok vagyunk?

Luna csak egy újabb vállrándítással válaszolt, és azokat a kissé nagy, tágra nyílt szemekkel figyelte.
– Személyesen nem. De gyakran hallom, ahogy Ginnyvel beszélget rólad, amikor mindannyian az Odúban vagyunk. Néha még a barátaim is megfeledkeznek arról, hogy nekem két működő fülem van. Régebben jobban elrejtették a beszélgetéseiket. Nagyon zavarba ejtő teremtésnek tűnsz, de aztán Hermione nagyon is boldog mostanában, ami, ha jól tudom, a te műved.

Draco kinyitotta és becsukta a száját, nem találta a szavakat.

– Tudod, az emberek mindig azt mondják, hogy rokonok vagyunk, de szerintem az én árnyalatom sokkal sárgább.

Minden további figyelmeztetés nélkül besétált Draco személyes terébe, és egy csomó haját a férfi fejének oldalához emelte.

– Hmm, látod, igazam volt. Az én szőkém sokkal sárgább, mint a tiéd. – A lány hátralépett egy lépést és értékelő pillantást vetett rá.

– Lovegood, mi a fene volt ez?

– Van kedved csatlakozni hozzám a Szárnyas Vadkanban?

– Szeretnék-e… mit?

Luna Lovegoodnak a furcsa kis hajmutatványa után, valóban volt képe türelmetlenül keresztbe fonta a karját a mellkasán, és bosszúsnak tűnt, amiért meg kellett ismételnie a hirtelen és őrült kérdését.

– Szeretnél csatlakozni hozzám a Szárnyas Vadkanban? Ginnyvel és még jó néhány barátommal találkozom egy italra és egy kis általános vidámságra. Van kedved eljönni, és ünnepelni egy kis karácsonyi hangulatban?

Draco nem tudta, hogy nevessen-e rajta, kiabáljon-e vele, vagy egyszerűen forduljon sarkon, és hagyja ott az utca közepén, ostobaságokat fecsegve.

– Nem, köszönöm, Lovegood.

– Luna.

– Rendben, nem köszönöm, Luna, még be kell fejeznem a bevásárlást. – Nem tudott elég gyorsan elszakadni ettől a furcsa boszorkánytól. Hogy a fenébe barátkozott Granger ezzel az emberrel?

Ugyanez elmondható volt magáról is, nem igaz?

– Hát jó, talán majd máskor, amikor szívesebben látunk. Remélem, Hermionénak tetszik az ajándék, amit vettél. Biztonságos és ünnepélyes karácsonyt kívánok! – Hagyta ott Dracót, mormogásával, és elindult kifelé. A férfi tíz lélegzetvételig számolt, mielőtt elátkozta azt a napot, amikor valaha is megszületett, mielőtt visszahívta volna a lányt.

– Lovegood! Várj, kérlek!

– Luna.

– Mindegy. Figyelj, csak azt akartam mondani, hogy sajnálom. Sajnálom azt az időt, amit… kénytelen voltál a családom otthonában tölteni. – Még arra sem tudta rávenni magát, hogy kimondja a „bebörtönözve” szót. Gyáva.

– Ó, igen, emlékszem! – boldogan kiáltott fel, mintha a férfi most idézett volna fel valami kellemes emléket, amikor egy törpegolymókok kapcsán ismerkedtek volna meg.

– Rendben, nos, bocsánat… az egészért. Élvezd az estét Weasley-vel. – Draco el akart fordulni, de a lány apró keze gyorsan megragadta a sajátját.

– Potter. És inkább úgy gondolom, hogy te is ugyanúgy a birtok foglya voltál, mint én. Isten veled, Draco Malfoy!

Elengedve a kezét, a lány vidáman integetett neki, és végigugrándozott az utcán, mit sem törődve a járókelők értetlenkedő tekintetével.

***

A Szárnyas Vadkan ajtaja nyikorogva kinyílt, és Ginny izgatottan nézett fel, ahogy Luna besétál a havas utcáról.

– Szia, Luna! Már hoztam is neked egy vajsört – csúsztatta Ginny az italt barátnője felé.

Luna meggondolta az italt, de aztán megrázta a fejét.
– Hmm, azt hiszem, inkább Aberforthot fárasztom egy vidítóvízzel. Rolf holnap jön haza az útjáról, és azt hiszem, elkezdünk próbálkozni egy gyerekkérdéssel.

Ginny meglepetten pislogott vissza a barátnőjére.
– Rendben, akkor azt hiszem, ezt is befejezhetem. Te most hoppanáltál az Abszolból?

– Igen, a patikában végeztem el az éves narglik ellenőrzését. Idén alacsony volt a szint, ami jó jel. Ja, és volt egy kedves beszélgetésem Draco Malfoyjal.

Ginnynek leesett az álla, amikor Luna a bárpulthoz siklott, hogy átvegye az alkoholmentes italát. Amikor visszacsúszott Ginny mellé, a vörös hajú nem tudta, melyik kérdést szeretné először feltenni a millió közül, ami a nyelvén volt.

– Összefutottál Malfoyjal? Hogy uhh… hát, hogy ment?

– Egész jól! – kiáltott fel Luna. – Azt hiszem, kicsit zavartan hagytam ott, miután bocsánatot kért tőlem. Ja, és meghívtam őt, hogy csatlakozzon hozzánk.

Ginny az ajtó felé ingatta a fejét, arra számítva, hogy egy vigyorgó, sápadt arcot lát majd besétálni, de nem jött senki.

– Ne aggódj Ginny, udvariasan visszautasította. El volt foglalva azzal, hogy befejezze a karácsonyi bevásárlást Hermione számára.

A Lunával való többéves barátsága során Ginny szerette azt hinni, hogy eléggé immunis lett arra, hogy barátnője nevetséges kijelentésivel szemben. A legtöbb teremtményekkel vagy összeesküvésekkel kapcsolatos elképzelései már aligha keltettek szemöldökráncot nála. De az, hogy Luna egyből belevágott a beszélgetésbe azt, hogy Draco Malfoy néhány nappal karácsony előtt rohangál, hogy ajándékot vegyen Hermionénak? Nos, ez újabb állkapocs leesést érdemelt ki.

Mielőtt Ginny eléggé összeszedhette volna magát ahhoz, hogy kihallgatja Lunát, egy harsány hang kiáltott feléjük.

– Hé! Ti ketten elkezdtetek inni nélkülünk? – Seamus kötekedő vigyorral lépett az asztalhoz, Dean, Parvati és Padma kíséretében. Ginny és Luna helyet foglaltak az asztal körül, ahogy a régi Dumbledore Serege tagok csatlakoztak a társasághoz.

Erős kötelék alakult ki a csapat között a háború borzalmas utolsó éve alatt. Neville vezetésével a Roxfortban hátrahagyott diákok szedett-vedett csoportja egyre közelebb került egymáshoz, miközben a maguk módján igyekeztek támogatni Harry, Ron és Hermione küldetését. Nagyjából havonta egyszer a csoportból minél többen igyekeztek összejönni a Szárnyas Vadkanban, hogy bepótolják a lemaradást, és bosszantsák Aberforthot.

Hamarosan a csoportjuk elfoglalta a bár nagy részét: Susan Bones, Ernie MacMillan, Hannah Longbottom (született Abbott), Terry Boot, Cho Chang, Michael Corner, Justin Finch-Fletchley, Demelza Robbins és Jimmy Peakes érkeztek.

Néhány kör vajsör és lángnyelv whisky után Parvati a csoport nőtagjainak nagy örömére előállt a magazinja legújabb számával, amely a mindig forrón vitatott legkívánatosabb agglegény varázsló listáját tartalmazta.

– Komolyan, Parvati, köszönjük, hogy végre lekerült Ron a listáról. Még csak négy rohadt éve járunk. – panaszkodott Padma fintorogva.

– Csak azért vagy dühös, mert utána hónapokig olyan önelégült volt – kuncogott Ginny, amiért Padma szemforgatását érdemelte ki, miközben azt mormolta az orra alatt, hogy a kibírhatatlan fráter, majd én megmutatom neki, hogy mennyire „alkalmas”!

– Igen, nos, emlékeztettem Romilda Vane-t, hogy tartozik nekem egy szívességgel, miután meggyőztem Madame Coursant, hogy tervezze meg a talárját a minisztériumi gálára – válaszolta szemérmesen Parvati, miközben lapozgatta a sajtóanyagot. Parvati jó kapcsolatokkal rendelkezett a varázslóvilág divatvilágában, mivel a Szombati Boszorkány divatlap tudósítója volt.

– Úgy tűnik, idén a bátyád, Charlie az egyetlen Weasley, Gin – jegyezte meg Susan, és a lapot lapozgatva megráncolta az orrát. – Ugh, Romilda! Cormac McLaggen is benne volt? Az az ember egy kicseszettül faragatlan pöcs.

– Ha szerinted ez rossz, lapozz vissza a 36. oldalra – vágott vissza Parvati.

A társaság nőtagjai mindannyian lehajtották a fejüket, hogy a magazin fölé bújjanak, miközben Susan kötelességtudóan visszalapozott a 36. oldalra. Ginny gyomra összeszorult, amikor ismét szembesült azzal, hogy mostanában túl sokszor beszélget a barátnőivel: A rohadt Draco Malfoy. A magazinban csak néhány fotó szerepelt, amelyekről Ginny meg tudta állapítani, hogy a közelmúltbeli kviddicsmeccseken való szerepléseiből származnak a munkája miatt. Más férfiak a listán, mint például McLaggen, valóban önként jelentkeztek, hogy személyesen fotózzák őket az oldalakhoz.

– Huh – jegyezte meg Cho néhány ütemnyi csend után. Senki más nem tűnt elég bátornak ahhoz, hogy véleményt nyilvánítson így vagy úgy.

– Rendben, a csoport nevében mondom, a férfi nevetségesen jóképű – mondta határozottan Susan.

Demelza csalódottan sóhajtott egyet.
– Igazad van. Jó kiállású a fickó. Nagyon, nagyon izmos.

Parvati rosszallóan fintorgott.
– Ugyan már, ezt egyikőtök sem veszi komolyan. Malfoy halálfaló volt, nehogy mindannyian elfelejtsük. Nem hiszem el, hogy Romilda ezt helyénvalónak tartotta! Ő engedte be a halálfalókat az iskolánkba!

Ginny a saját nyelvébe harapott, elnyomva a késztetést, hogy Malfoy védelmében szólaljon fel. Tudta, hogy Lavender Fenrir Greyback keze általi halála még mindig kísérti Parvatit, és bárki, aki kapcsolatban áll azzal a züllött vérfarkassal vagy halálfaló cimboráival, fájó pont volt számára. Ginnynek nem sok kedve volt Malfoy mellett érvelni, bármilyen tragikusak is voltak a körülményei, amikor még mindig a saját érzéseit dolgozta fel a férfi látszólag megváltozott jellemével kapcsolatban.

Meglepő módon Susan vette át helyette a szót.

– Egy ijedt, ostoba gyerek volt, Parvati – kezdte finoman. – És nem tudom, hányan töltöttek vele időt mostanában, de én egy projekten dolgoztam vele a nyáron és ősszel, és ő teljesen profi volt.

A csoport meglepetten fordult Susan felé, ő pedig vállat vont.
– Segített az osztályomnak megszervezni egy nemzetközi jótékonysági kviddicsmeccset Franciaországgal. Nemcsak folyékonyan beszél franciául, de közelről megfigyelhetem, milyen formásak azok a sötét, testre szabott öltönyök a talár alatt.

A legtöbb nő feszült kuncogást eresztett meg, és a Malfoy-téma végre elült De Ginny gondolatai nem tudtak nem visszamenni, hogy megpróbálja összerakni a Hermionétól, Lunától, Maureen Tylertől és most Susan Bonestól kapott új információkat.

Mostanában tényleg gyűjtögetjük a jóakarat pontokat, nem igaz, Malfoy? Merlin, talán a furkászok tényleg megtanultak repülni…

hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx|2023. Aug. 18.

Powered by CuteNews