Seprű

17. fejezet
17. lecke

Hermione becsatolta a szandálját és még egyszer megnézte magát a tükörben. Legalább kétszer átöltözött, mire megtalálta azt a ruhát, amiben megközelítőleg kényelmesen érezte magát. Egyszerű sötétkék ruha volt rajta, amit egy ezüst nyaklánccal egészített ki. Az anyag remekül simult a csípőjére, kiemelte a karcsúságát. De nem volt olyan merész vagy túlságosan ünnepélyes, hogy feszengve érezze magát.

– Pont ezt választottad? – kérdezte Vicky, miközben bedugta a fejét az ajtón. – Semmi dekoltázs, semmi comb villantás?

– Vicky, mégis mit gondolsz rólam? – tette csípőre a kezét Hermione. – A szüleim partijára mégis miben kellene mennem?

– Oh, Hermione, ha én ilyen pasival mennék… hmm – sóhajtott fel álmodozóan, aztán dévaj mosolyt villantott. – Legalább egy kicsit erőltesd meg magad. Nem baj, ha nem egy konzervatív könyvtárosnak öltözöl.

– Micsoda? Dehogy is, ez a ruha elegáns és kész. Különben sem egy lebujba megyek. – közölte a lány, majd lesimította szoknyarészt, ami a térde fölé ért. A haja most rendezett hullámokban omlott a vállára, amit egy ezüst csattal tűzött el.

– Vörös rúzs?

– Nem – rázta meg a fejét.

– Egy kicsit élénkebb rúzs?

– Nem az én stílusom – jegyezte meg Hermione, s egy leheletnyi szájfényt kent a szájára. – Különben is szüleimhez megyünk, de ezt már mondtam nem is egyszer. Ez nem éppen randi lesz.

– Attól még lehet dögösen öltözni – vonta meg a vállát a lány. – És a magasabb sarkú cipődet is felvehetnéd.

– Essek hasra?

– Dehogy – nevetett fel unokatestvére. – Olyan, de olyan…

– Nem kényelmes.

–… unalmas vagy.

– Na, kifelé! Egyedül is el tudok készülni – mérgelődött, majd egy kisebb táskába pakolta a dolgait, amik eddig szanaszét hevertek az ágyán. – Nem kell a közreműködésed.

– El fogsz késni – hallatszott Vicky hangja a nappaliból.

– Nem fogok – szólalt meg Hermione, majd kilépett a szobából. Kissé ideges volt, de igyekezett ezt palástolni.

– Egyébként jól nézel ki – mosolyodott el a lány, miközben az ajtónak dőlve egy almát eszegetett. – Annak ellenére, hogy olyan visszafogott vagy, mint egy apáca.

– Ez meg hogy érted?

– Tényleg egy kicsit élénkebb színű rúzst feltehetnél, egy picit több smink… Nem tudom, hogy az új pasid bukik-e erre az ártatlan, szende szűz stílusra, de megpróbálkozhatnál azzal a vörös rúzzsal.

– Nem akarom túlzásba vinni. És kérlek, fejezd ezt be! – rimánkodott a boszorkány. – Mintha nélküled nem lennék éppen olyan ideges.

– Bár van valami, amit túlzásba vittél. A parfümöd túlságosan tömény. Nagyon fejbe vágott, mondhatni elkábultam – jegyezte meg Vicky. – Innen érzem.

– Dehogy tömény.

– Innen érzem – ismételte meg a lány. – Viszont van benne valami, amitől… Hmm Hermione mi van ebben a parfümben?

– Semmi. Egy recept alapján főztem egyszer – vonta meg a vállát. – Ki akartam próbálni, mert amit használtam elfogyott.

– Nem vágykeltő egy kicsit? – nézett rá sejtelmes mosollyal.

– Mi? Dehogy is – forgatta meg a szemét a boszorkány, majd idegesen megszagolta a csuklóját, ahova hintett egy keveset az illatból. Nem érzett semmi aggodalomra utalót, csak kellemes illatot.

– De Draco is biztos bolondulni fog érte, az biztos – közölte Vicky. – Kölcsönkérhetem?

– Hagyd már ezt a dolgot Dracóval és velem!

– Elképzelem, ahogy Draco Jane nénivel beszélget – mondta, aztán felnevetett. – Olyan kár, hogy nem tudok elmenni.

– Elveszem a kulcsodat! – ígérte sötéten. – De boldog is lennék.

– Harapós vagy, és megjegyzem, ezzel a villogó szemmel már cseppet sem tűnsz ártatlannak – állapította meg a minden lében kanál unokatesó. Hermione csak megforgatta a szemét, s mormolt valamit. – Izgulsz?

– Dehogy – horkantott fel. Az igazság az volt, hogy az izgalom nem volt erre a legjobb szó. Teljesen be volt gyulladva, Dracótól, a partiról, Dracótól, a hülye vendégektől, Dracótól… Kissé remegett a lába.

– Nem kéne hazudnod.

– Mi? Dehogy…

– Ugyan, ugyan, valld csak be, nem kell tovább a szőnyeg alá söpörni a dolgokat – figyelmeztette Vicky. Hermione csak a szemét forgatta. – Oda vagy érte.

– Na jó, kifelé!

– Látszik, hogy belezúgtál – állapította meg a lány. – Ezt le sem tudnád tagadni.

– És ha igen? – csattant fel a boszorkány. – Mi ebben a rossz?

– Nem tudom. Neked mi a gondod ezzel? – tette fel a fogós kérdést Vicky. – Jóképű, bolondul érted és…

– Az ellenségem volt.

– Hagyd a fenébe a múltat! – emelte fel a hangját a minden lében kanál unokatestvér. – Ez már régen egy elcsépelt szöveg, nem gondolod? El kellene felejtened ezt az egészet.

– Egyszer a barátaimnak is meg kell tudni – harapott a szájába Hermione. – Tudod, hogy mennyire nehéz ez? Persze, hogy nem tudod.

– Azért nehéz, mert túlreagálod – sóhajtott fel a lány, és legyezni kezdte magát. – Ez az illat… Megőrülök tőle vagy érte? Nem is tudom.

– Pánikrohamot fogok kapni.

– Jézusom… ennyi drámát…

– Te miért nem jössz? Igazán eljöhetnél, hogy egy kicsit támogass – kérte a lány, de az unokatestvére csak felsóhajtott.

– Holnap vizsga. Most nem érek rá partikra – mondta Vicky, aztán az ablakhoz sétált. – Hermione?

– Tessék? – kérdezte szórakozottan, miközben a kis kézi táskáját rendezgette, amit a beszélgetésük közben többször is átrendezett.

– Kölcsön adod azt a parfümöt? – kérdezte üdvözült mosollyal. – Szeretnék kipróbálni valamit.

– Felőlem – vonta meg a vállát.

– Olyan kedves tőled – mondta Vicky, majd felkelt a kanapéról és szorosan magához ölelte Hermionét. – Tudtam, hogy én vagyok a kedvenc unokatesód.

– Oh, te vagy az egyetlen unokatesóm.

– És Rodney micsoda? Talán a szomszéd srác vagy elcserélt gyerek? Bár, ha jobban meggondolom – szólalt meg, aztán elnevették magukat.

– Ja, tényleg, őt mindig elfelejtem – sóhajtott fel a boszorkány. Vicky felnevetett ismét, majd újra kinézett az ablakon. Majd összevonta a szemöldökét, elhúzta a függönyt, és kinyitotta az ablakot.

– Hello! – integetett dévaj mosollyal.

– Kinek köszönsz?

– Oh, csak a leendő gyermekeid apjának – mosolyodott el édesen, de nem figyelt Hermionéra, hanem még mindig Dracót nézte, a párkányra könyökölve. – Csak tájékoztatásul közlöm, hogy most ebben a pillanatban gurult be egy nagyon drága kocsi, aztán megállt a ház előtt. Draco szállt ki belőle. Oh, te jó ég, isteni szerencséd van ezzel a pasival, soha nem láttam nála észvesztőbbet. Az az öltöny… Nincs egy tesója?

– Nincs.

– Szabad, szívdöglesztő barátja?

– Elég!

– Nézd meg! – követelte Vickey. – Vagy én foglak idecipelni.

– Nem.

– De igen.

– Nincs jobb dolgod?

– Hmmm, tanulmányoznom kell az emberi viselkedést – mondta Vicky, de még mindig nem figyelt Hermionéra. – Te pedig remek alany vagy. Nagyon várom, hogy mikor adod meg magad, és…

– Na, most hagyd ezt abba!

– Mi van? Ennyire zavar a szexualitás? – fordult meg az unokatestvére. – Komolyan el kellene beszélgetnünk erről.

– Az zavar, hogy bekerülhetek a szakdolgozatban, amit annyira lelkesen írsz. Mégis hogyan választhattál ilyen szakot?

– Viccelsz? Nézd csak meg a pasidat. Ha én láttam volna meg előbb…

– Akkor már rég kiborítottad volna a szüleidet, és engem ezzel a viszonnyal – válaszolt Hermione. – De…

– Te és az elméleteid – legyintett Vicky. – Istenem, de jól néz ki. Azt hiszem, hogy rendelek egy pizzát.

– Azt elfelejtheted, hogy megint az ágyamban szexelsz. Még én sem csinálom ott.

– Hermione drágám, ez rohadtul nyilvánvaló – nevetett fel, majd bíztatóan megsimogatta a boszorkány karját.

– Néha úgy kimondanék rád egy sóbálvány átkot – nyögte Hermione kényszeredetten. – Vagy egyszerűen kizárlak a lakásomból.

– Tudod, hogy ezt nem szabad, és nem zárhatsz ki a lakásodból, hiszen rokonok vagyunk– incselkedett tovább Vicky. – Vajon Dracónak mennyire kockás a hasa?

– Mi van?

– Csak hangosan gondolkodtam. Mióta tud autót vezetni? – tanakodott, miközben a körmét rágcsálta.

– Gőzöm nincs – rázta meg a fejét Hermione. – Ez a pasi nekem is kész meglepetés.

– Na de ne várakoztasd meg – paskolta meg a boszorkány vállát és kedvesen mosolygott rá. – Tuti, hogy csak a kedvedért ilyen türelmes, amúgy tombolna.

– Nem olyan típus – jegyezte meg a lány. – Olyan megfejthetetlen.

– Komolyan? Érdekes – vágott gondolkodó arckifejezést. – Meg kell újra néznem.

– Ne elemezgesd már! – mondta Hermione. – Elmentem. De ne szexelj az ágyamban!

– A kanapédon fogok – vigyorgott elégedetten, és vigyorogva kinyújtózott.

– Meg ne próbáld! – figyelmeztette komolyan.

– Pedig az jó kényelmes.

– Egy cella az Azkabanban is.

– Tudnom kéne, mire gondoltál? – nevetett Vicky. – De engem oda biztosan nem zárnak be.

– Persze, hogy nem.

– Elkésel.

– Szia!

– Szia! – integetett mindenttudó mosollyal lány, aztán megint kihajolt az ablakon.

Hermione mély levegőt vett, becsukta maga mögött a bejárati ajtót, aztán elindult kifelé. Gyors léptekkel haladt lefelé a lépcsőn, léptei visszhangoztak a lépcsőházba. A szíve hevesen dobogott. Mikor kinyitott az ajtót, a látványtól a gyomra összeszűkült, kissé meg is remegett. Draco Malfoy ott állt a fekete jaguár mellett. Sötétkék öltönyben volt, fehér ingben, barna sárkánybőr cipőben. Olyan volt, akár egy jelenés. Túl szexi, túl ellenállhatatlan és kissé megroggyant a térde, amikor leért a lépcső legalsó fokára. A varázsló kevesen mosolyodott el.

– Szia! – köszönt Draco, majd ellökte magát az autótól és elindult felé. Hermione még állt a lépcső aljában, s megvárta, amíg a férfi a közelébe ért. Összeszedett, magabiztos, pontosan olyan, milyen mindig.

– Szia! – köszönt vissza egy kissé zavartan, s elpirult. A férfi lehajolt hozzá, majd egy rövid csókot nyomott az ajkára. Hermionénak kellett egy perc, mire a szíve, ami kihagyott egy ütemet, újra elkezdett verni.

– Gond van? – kérdezte Draco aggódva. Alaposan megnézte a boszorkányt. – Mintha kicsit megrendültél volna, vagy nem tudom.

– Semmi gond – szólalt meg kissé vékony hangon, majd meg kellett köszörülnie a torkát, ami olyan száraz volt, mint egy sivatag. – Kicsit meleg van ma.

– Ez igaz – nyugtázta a varázsló, majd ismét megcsókolta. – Gyönyörű vagy!

– Köszönöm – közölte lángoló arccal. – Oh, egy pillanat, elfelejtettem becsukni az ajtót.

– Oké.

A boszorkány gyorsan felrohant a lépcsőn, becsukta az ajtót, végül visszament Dracóhoz. A férfi még mindig gyanakodva figyelte.

– Mehetünk? – kérdezte Draco. Kinyújtotta a kezét, majd mikor a boszorkány megfogta az övét, s magához húzta. Hermione tenyerét a varázsló mellkasára tette. Mély levegőt vett, mielőtt a követelőző ajkak lecsaptak az övére. Félelmetes volt ez az érzés. Mikor megszakították a csókot, egymás szemébe néztek.

– Hiányoztál Hermione – suttogta a fülébe, amitől a lány megborzongott.

– Igen?

– Nagyon.

– Hogy van a lábad? – váltott témát.

– Remekül. Soha jobban.

– Örülök – mosolyodott el kissé szégyenlősen.

– Minden oké?

– Biztos, hogy akarsz menni? – próbálkozott még egyszer Hermione.

– Nem dőlök be ennek még egyszer, és nem fogok órákon át veled veszekedni, oké? Ülj be a kocsiba, kérlek! – indítványozta Draco.

– Te vezetsz?

– Igen.

– Hogyan?

– Ahogy a muglik – nevetett fel a varázsló. – Méghozzá nagyon jól.

– Nem úgy értettem – forgatta meg a szemét. – Hanem egy kicsit meglepődtem, hogy ilyesmiket tudsz.

– Vannak még rejtett képességeim – kacsintott rá, és elmosolyodott. – Nagyon-nagyon sok ilyen van még.

– Van jogosítványod is?

– Mindenem van, édes. És nem vesztegettem meg a vizsgabiztost – nevetett fel elégedetten. – Mindent végigcsináltam, ami ezzel kapcsolatos. Nem kell aggódnod.

– Minek is kérdeztem…

– Szálljon be, hölgyem! – mondta, aztán kinyitotta az ajtót.

– Köszönöm, uram!

Draco még egyszer rámosolyogott, aztán ő maga is beszállt az autóba. Nem sokkal később már az autópályán száguldottak. Hermione eleinte kissé megilletődve, de aztán kényelmesen elhelyezkedett az ülésben. A rádióból kellemes zene szólt. A boszorkány pedig szótlanul figyelte, ahogy a tejfölszőke férfi vezet.

– Szabad beszélgetni – törte meg a csendet a férfi. – Nem zavar a vezetésben.

– Jól van – mondta Hermione, és vett egy mély levegőt.

– Gyönyörű vagy! – váltott témát Draco. – Jól áll ez a ruha.

– Köszönöm – pirult el egy kicsit. – Nincs benne semmi különös.

– De igen – fordult felé egy pillanatra, majd sokat mondóan elmosolyodott.

– Nagyon jól vezetsz – váltott témát a boszorkány. – Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmiket is tudsz.

– Köszönöm. Tele vagyok meglepetéssel – mosolyodott el Draco.

– Komolyan?

– Én mindent jól csinálok – jegyezte meg vigyorogva. Nem volt éppen gúnyos megjegyzés, nem is volt túlságosan önhitt, inkább csak amolyan az egészséges önbizalom megnyilvánulásának szánta. – De tényleg.

– Persze, ki gondolt volna mást? – nevetett fel a lány. – Nagyon fárasztó lehet ennyi mindenben jónak lenni. A nap végére teljesen leterít ez a sok-sok dolog.

– Nem is tudod, mennyi mindenre vagyok képes.

– Várj egy kicsit! Nem is mondtam, hogy merre kell menni – szólalt meg Hermione. – Honnan tudod még is?

– Végeztem egy kis kutatást, miután elmentél tegnap – válaszolta Draco. – Nem mintha nagy dolog lenne, csak szeretek felkészült lenni.

– Tényleg egyre jobban meglepsz ezzel az egésszel.

– Igyekszem – mosolygott megint.

– Szóval elárulod?

– Persze, végül is nem titok. Tegnap küldtem egy baglyot anyukádnak – magyarázta a varázsló, mintha csak az időjárásról beszélnének. – Beszélgettünk egy kicsit, aztán ellátott néhány hasznos információval.

– Igen?

– Igen – bólogatott, majd befordult jobbra. – Anyukád nagyon kedves volt és segítőkész.

– Fejtsd ki ezt bővebben, kérlek! – Hermione arckifejezése egyáltalán nem tetszett Dracónak, de annyira aranyosnak találta, hogy halkan fel kellett nevetnie.

– Nem szövetkeztem ellened, ha erre gondolsz. Nem kell mindjárt ilyen számonkérő hangon beszélned velem.

– Hát talán ennyire csak nem rossz a helyzet. Nem vagyok paranoiás – forgatta meg a szemét. – Csak egy kicsit furcsállom, ennyi az egész.

– Nem történt semmi különös – magyarázta Draco. – Egy kis mugli gyorstalpalót kaptam. Ennyi az egész.

– Oh, ez új.

– Tudnom kellett ezt-azt. Például, hogy miben illik egy ilyen eseményre menni – mondta a varázsló. – Dísztalárban mégsem jelenhettem meg. És téged mégsem kérdezhettelek meg.

– Miért nem?

– Nagyon meg akartalak látogatni. És még nem voltam kész egy hoppanálára.

– A múltkori minisztériumi partin sem volt gond a megjelenéseddel, ha jól emlékszem – váltott témát Hermione. – Most mégis miért kellett tanács?

– Most egy kicsit ismeretlen volt a terület – közölte a férfi. – Soha nem voltam muglik között.

– Ennyire nem különbözőek.

– Jó benyomást akarok kelteni. Ez csak nem baj?

– Dehogy – csóválta meg a fejét. – Csak az a meglepő, hogy anyámmal felvetted a kapcsolatot.

– Sokat segített – vallotta be Draco. – És kedvelem.

– Miben segített még?

– Oh, csak pár apróság. Beszereztem egy telefont, letöltöttem rá egy GPS programot. Tényleg néhány apróság – vonta meg a vállát.

– Merlinre, nem hittem volna, hogy valaha hallok ilyeneket tőled. Telefon, GPS… Mi jöhet még?

– Mobilinternetre is előfizettem – jegyezte meg büszkén. – Tudtad, hogy mennyi minden van rajta?

– Oh, te jó ég! Ki vagy te és mit csináltál Draco Malfoyjal?

– Ez is én vagyok.

– Meglepő erre rájönni.

– Dehogy – nevetett fel fejcsóválva. – Élvezem ezeket a dolgokat. Kíváncsi vagyok, milyen újdonságokat mutatsz nekem.

– Én? – húzta fel a szemöldökét Hermione.

– Te olyan mugliszakértő vagy – jegyezte meg mosolyogva.

– Szerintem neked bőven elég egyelőre az internet. Abból nélkülem is megtudsz egyet mást.

– Majd meglátjuk.

Draco befordult a kavicsos útra, aztán egyenesen haladtak tovább. Hermione most már kissé idegesen mocorgott az ülésben. A varázsló néhány oldalpillantással figyelte a mellette ülő nőt, aki egy kicsit az ajkát harapdálta.

– Izgulsz? – kérdezte a férfi a tőle megszokott derűsséggel. Átnyúlt az anyósülésre, majd megfogta Hermione kezét.

– Dehogy – válaszolt egy kicsit elgondolkozva. – Csak nem sok kedvem van ehhez.

– Félreálljak és megbeszéljük? – kérdezte gyengéden, majd egy pillanatra egymásra néztek. – Még mindig időben vagyunk a GPS szerint.

– Jézus – fakadt ki Hermione hangosan. – GPS szerint? Jaj, Draco…

– Mi a baj, édesem?

– Te, a mugli világ, GPS… ahogy a GPS-ről beszélsz – kezd kiborítani az egész. – Nem is kellene erről tudnod.

– Van a csomagtartóban egy seprű – hajolt hozzá egy kicsit közelebb, mintha egy nagyon nagy titkot mondott volna a lánynak. – Ha gondolt, akkor leparkolok, felpattanunk rá és…

– Nem, nem, nem… Jó lesz ez így is.

– Pedig két személyes, kényelmes – folytatta tovább Draco.

– Mi más lenne?

– Tényleg megállok egy kicsit – ismételte meg az ajánlatát.

– Nem kell – intett nemet a fejével Hermione. – Jól vagyok, csak kicsit fura nekem ez a helyzet.

– Én és a mugli dolgok?

– Nem, hanem az, hogy veled jöttem. Vagyis nem is igazán erről van szó – mondta végül. – Nem randiztam egy ideje, és… kicsit tényleg ideges vagyok.

– Akkor tényleg félreállok és megbeszéljük.

– Ne, Draco, kérlek! Ez nem olyan nagy ügy.

– Úgy gondolom, hogy ez fontos, ha már együtt vagyunk – mondta Draco, és vett egy mély levegőt –, ezt meg kell beszélnünk.

– Együtt vagyunk?

– Igen.

– És mióta?

– Mióta folyton veled akarok lenni – fordult felé Draco.

– Még jó, hogy szóltál – nevetett fel halkan Hermione. – Nem is tudtam, hogy ennyire komolyra fordult köztünk a kapcsolat.

– Oh, hát nem tesz semmit. Szívesen felnyitom a szemed.

– Majd azért emlékeztetsz légyszi, ha már házasok vagyok és van már két gyerekünk – sóhajtott fel a boszorkány.

– Feltétlenül.

– Lekötelezel.

– Nem kellene ennyit aggódnod.

– Komolyan? Az első randinkon anyámékhoz hozol, megjegyzem még a barátaimat se ismerték meg ilyen hamar, és már járunk, aztán… lehet meg kellene állnod. Ne, nehogy megállj!

– Mindig tudtam, hogy jobb vagyok Potteréknél.

– Ahh és neked csak ez jut eszedbe. Amúgy pasikat nem szoktam hazahozni.

– Sok pasid volt?

– Egy egész kviddicscsapat – forgatta meg a szemét Hermione.

– Nem is tudom, hogy most elismerően nyilatkozzak vagy sajnálkozzak, amiért ennyi energiát kellett befektetned, hogy a végén engem megtalálj – sóhajtott fel Draco.

– Önbizalmad az van.

– Már csak pár perc és megérkezünk.

– Még mindig nem hiszem el, hogy GPS-ed és okostelefonod van – mondta a boszorkány.

– Még mindig nem tudom, hogy ezen felháborodjak vagy nevessek, amiért azt gondolod, szűklátókörű vagyok.

– Draco, azért ismerlek. Roxfortban…

– Már nem Roxfortban vagyunk, Hermione. Nagyon régóta nem vagyunk Roxfortban.

A férfi kijelentése ott lebegett körülöttünk, mint valami súlyos vallomás, amit nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Csend állt be a beszélgetésükbe. Az autó száguldott tovább a poros úton, majd begördült egy fákkal szegélyezett útra, ami egy hatalmas villához vezetett.

– Nem tudtam, hogy ilyen helyen laktál. Majdnem olyan, mint a mi vadászkastélyunk fent északon.

– Nemcsak a varázslóknak lehet ilyesmijük.

– Szóval örökség?

– Mugli arisztokrácia, és a szüleim elismert fogorvosok – magyarázta Hermione.

– Tényleg szép.

– Köszönöm. Ott balra lesz egy kis hely, ahol leparkolhatsz – mutatta meg a helyet a boszorkány.

– A hátsó bejáraton akarsz bemenni?

– Igen.

– Miért?

– Nem akarok nagy feltűnést kelteni, és így talán rendesen be tudlak mutatni a szüleimnek.

– Nem kell izgulnod. Engem mindenki imád.

– Rendben – bólogatott Hermione, miközben Draco leparkolt, és leállította az autót. Egymás szemébe néztek a félhomályban. A férfi kinyújtotta a kezét és megérintette a lány arcát.

– Mondtam már, hogy gyönyörű vagy? – kérdezte ellágyult tekintettel.

– Draco…

– Ne rontsd el a pillanatot! Gyere közelebb! – szólalt meg Draco azon a lány bariton hangon, amitől a boszorkány megborzongott. Mikor ajkuk összeért egész testében eluralkodott az a jóleső érzés, amitől egyszerre elöntötte a bizsergés, és a nyugalom. A varázsló finoman csókolta meg, elmélyülten, mintha a világ összes ideje az övék lenne. Egy hosszú pillanatig csendben ültek egymás mellett, a homlokukat összeérintve.

– Bár így maradhatnánk – szólalt meg Hermione halkan.

– De nem ezért jöttünk.

– Tudom.

– Gyere, menjünk!

Azzal mindketten kiszálltak a kocsiból. Hermione vett egy mély levegőt. Draco fél szemmel nézett rá, majd megfogta a boszorkány kezét. A lány meglepődve nézett a varázslóra.

– Mi a baj? – kérdezte a férfi nyugodtan.

– Semmi – válaszolt Hermione.

– Úgy csinálsz, mintha kivégzésre mennénk.

– El kell mondanom valamit – szólalt meg a boszorkány.

– Igen?

– Kicsit gyors, hogy már együtt járunk – folytatta Hermione.

– Nem akarsz a barátnőm lenni? – húzta fel a szemöldökét Draco.

– De igen.

– Akkor menjünk és érezzük jól magunkat. Jól van?

– Ha mégsem akkor hazaviszel?

– Persze.

– Akkor jó.

Egyszerre indultak el a lépcsőn felfelé. Bentről élénk társalgás hallatszott ki. Hermione vett újra egy mély levegőt. Nem sokkal később már mindketten bent voltak a halban. Mielőtt még bármit szólhattak volna, megjelent Hermione anyukája. Jane Granger mosolyogva fogata őket. Draco felfedezett jó néhány hasonlóságot a két nő között.

– Végre itt vagytok – köszöntötte őket.

– Nagyon örülök, hogy személyesen is találkozhatunk – viszonozta Draco is az üdvözlést, majd egy nagy csokor kaméliát nyújtott át a ház asszonyának. Jane Granger felnevetett, és mosolyogva vette át a csodálatos virágokat, aztán kedélyes beszélgetésbe elegyedett Dracóval.

Hermione csak azt vette észre, hogy anyja sugárzó mosollyal belekarolt az újdonsült barátjába, aztán elindultak a nappali felé. Ő pedig egyedül maradt. Egy hosszú pillanatig csak állt, aztán vett egy mély levegőt és elindult befelé. A hatalmas nappali tele volt emberekkel. Volt, akiket régről ismert, voltak új arcok, de minden annyira idegen volt a számára. A nagy szárnyas ajtókat kinyitották, hogy a vendégek kimehessenek a teraszra.

– Hermione – szólította meg váratlanul valaki.

– Kate néni, nem is tudtam, hogy te is itt leszel – köszöntötte mosolyogva, majd megölelte és megpuszilta a nagynénjét.

– Oh, szabaddá tettem magam – mosolygott anyja nővére, aztán megigazította kontyba tekert fekete haját. – Rég láttalak.

– Sok a dolgom – vonta meg a vállát a boszorkány.

– Olyan sok dolgod azért nem lehetett, ha sikerült behálóznod egy igencsak jó képű fiút – tudakolta kíváncsian. – Jobb, ha tudod, hogy a drága jó anyád éppen bemutatja mindenkinek, és legalább úgy büszkélkedik vele, mintha rá cserélte volna le az apádat.

– Oh, te jó ég.

– Már bemutatta anyád nekem – nevetett fel Kate.

– Találkoztál vele?

– De mennyire.

– Oh, te jó ég – masszírozta meg a homlokát a boszorkány.

– Nézd el neki! Hiszen nem mindennap lesz szerelmes az ő kicsi lánya – sóhajtott fel színpadiasan Kate, majd a szívére tette a kezét.

– De én…

– Nekem nem kell magyarázkodnod, kedvesen – fogta meg nagynénje a kezét nevetve, aztán bíztatóan megpaskolta. – Menj! Keresd meg a szőke herceget! Addig én megnézem a svédasztalt.

– Rendben – mosolyodott el Hermione.

Az eljutás Dracóhoz nem könnyítette meg senki. A lány lépten nyomon találkozott ismerősökkel, rokonokkal, apja és anyja kollégáival, akikkel feltétlenül váltania kellett néhány szót. Néha-néha látta Draco tejfölszőke haját felvillanni, de aztán eltűnt a vendégek sokaságában. Így mire Hermione eljutott az apjáig a feje zsongott, zúgott. George Granger boldogan ölelte át a lányát, majd egy puszit nyomott a feje búbjára.

– Hiányoztál kicsikém! – mondta George mosolyogva.

– Te is nekem, apu! – válaszolt Hermione, ilyenkor mindig bűntudata volt… mindenért a múltért, a jelenért… és talán még a jövőért is. Nagyon eltávolodtak egymástól az idők során.

– Gyakrabban is eljöhetnél hozzánk.

– Tudom, sajnálom, sok a munka mostanában.

– Valóban? – nevetett fel a férfi. – De azért örülök, hogy szakítottál időt arra, hogy találj magadnak egy tisztességes fogorvost.

– Fogorvost? – húzta össze a szemöldökét a lány.

– Igen, a magas, szőke fiatalemberről beszélek. Annyira örülök, hogy végre találtál valakit, főleg egy szakmabelit.

– Oh, szóval szakmabeli, és te ennek örülsz?

– Hamarosan nyugdíjba megyek, kislányom, és fontos, hogy a praxisom jó kezekbe kerüljön – magyarázta a férfi. – És ki tudja?

– Mi lenne, ha később folytatnánk ezt a beszélgetést? Meg kell találnom azt az önjelölt fogorvost, aki annyira elbűvölt.

– Menj csak!

– Ugye nem haragszol, apu?

– Nem, dehogy – rázta meg a fejét.

– Szeretlek, apu!

– Én is szeretlek, kedvesem!


Hermione átvágott a tömegen, igyekezett mindenkire mosolyogni, de most egyáltalán nem volt kedve bájologni, hiszen sokkal inkább más kötötte le. Meg kellett találnia a tejfölszőke férfit. Igazából sokkal könnyebb volt, mint gondolta. Draco éppen egy pohár borral a kezében állt az egyik asztal mellett és beszélgetett. A varázsló azonnal kiszúrta a felé közeledő boszorkányt, elnézést kér, majd elindult Hermione felé. Nem kellett sokáig figyelnie, hogy tudja Hermione valami miatt igencsak dühös, egyelőre pedig nem tudta miért.

Mielőtt a férfi bármit is mondott volna a boszorkány megragadta a karját, akár egy éhes viharmadár, aztán Draco már csak arra eszmélt, hogy kint találta magát Grangerék kertjében a virágzó petúniaágyás mellett.

– Valami gond van netán? – kérdezte a varázsló, miután megigazította az öltönyét.

– Szerinted? – kérdezett vissza a lány, s csípőre tette a kezét.

– Mi lenne, ha megmondanád, én megcsókolnálak, bocsánatot kérnék, és visszamennék a többiekhez vagy le is léphetnénk – javasolta Draco mosolyogva. – Mit gondolsz?

– Nagyon furfangosnak hiszed magad.

– Én inkább a gyakorlatiast mondanám – nevetett fel. – De ahogy vesszük.

– Hát ez jó.

– Mi a baj? – kérdezte újra, most egy kicsit gyengédebben. – Nem varázsoltam. Nem buktattam le a varázsvilágot. Szóval elmondod, hogy mégis mit csináltam, amitől ilyen mély ráncok keletkeztek a homlokodon?

– Nem kell varázsolnod ahhoz, hogy felfordulást csinált.

– Akkor mit tettem, amivel így felbosszantottalak?

– Miért mondtad azt az apámnak, hogy fogorvos vagy? – tette fel a fogós kérdést, majd karba tette a kezét.

– Ja, hogy azt – szólalt meg a varázsló.

– Ja, pontosan azt.

– Khm… ez egy komplikált szituáció – vallotta be Draco egy mély sóhajjal.

– Oh, igen?

– Pontosan. Most nem mennék bele a részletekbe.

– Bőven van időm, meghallgatom – mondta Hermione. – El is kezdheted.

– Mondta, hogy mivel foglalkozik, és azt mondtam zavaromban, hogy én is…

– Draco… – nyögött fel kényszeredetten.

– Úgy örült neki. Egyből bevágódtam.

– Be… valóban be – sóhajtott fel a boszorkány.

– Zavarban voltam.

– Zavarban? Tényleg?

– Egy kicsit – csóválta meg a fejét Draco. – Még soha sem csináltam ilyet. Nem is beszélgettem egy muglival sem ilyen dolgokról.

– De azért emberekkel csak találkoztál már.

– Ne haragudj! Meg kellett volna előre beszélnünk, hogy mit is mondhatok és mit nem – mondta a férfi. – Kicsit eltoltam.

– Hozd rendbe!

– De meghívott a rendelőjébe – szólalt meg kényszeredetten.

– Ne már, Draco!

– Most mi van? Nem nagy dolog.

– Neked talán nem – sóhajtott fel. – Én nem…

– Érdekes lehet. Mit gondolsz, megtanulhatnám a szakmát? – poénkodott, de aztán mikor észrevette Hermione tekintetét most már nem tűnt olyan jó ötletnek.

– Mondd meg neki az igazat! – követelte a lány még mindig mérgesen.

– Hogy egyetlen varázslattal vissza tudok növeszteni egy fogat?

– Nem… ezzel nagyon, de nagyon megbántanád.

– Vagy a fogszabályzást?

– Eszedbe se jusson! – figyelmeztette vészjóslóan.

– Mikor mondod el neki, hogy mi történt a fogaddal? – kérdezte Draco egy félmosollyal.

– Soha, és nem is fogom.

– És tőlem mit vársz?

– Mondd el az igazat, hogy egy seprűoktató vagy!

– Sport központ tulajdonos – javította ki Draco.

– Mindegy, hogy mit mondasz, de hagyd ezt a fogorvosos dolgot! Anyám úgyis tudja az igazat, szóval előbb vagy utóbb ki fog derülni.

– Miért olyan nagy baj ez?

– Mert az apám meg akar kérni, hogy csatlakozz hozzá. És már eltervezte, hogy praxisát rád hagyja, ha mi ketten összeházasodunk.

Draco szemöldökét felhúzva figyelte a dühös boszorkányt, aztán hátravetette a felét és hangosan felnevetett. Persze ezt Hermione egyáltalán nem találta viccesnek.

– Nem is tudtam, hogy ilyen véresen komolyra fordult a kapcsolatunk.

– Csak egyetlen percre hagytalak egyedül és te…

– Mégis mit kellett csinálnom? Elfutni? Gondolom, bemutatkozom az apádnak. És csak, hogy tudd jó férjed lennék – mondta aztán még egyszer elnevette magát.

– Bár jobban meggondoltam volna, hogy elhozzalak magammal.

– Az anyukád hívott meg.

– Ettől még ez nem lett jobb.

– Unatkoznál itt nélkülem – mondta Draco, aztán átölelte Hermione derekát.

– Felforgatod az életem.

– Nem – rázta meg a fejét.

– Dehogynem. Az a hülye repülés, aztán meg te…

– De azért még kedvelsz?

– Hihetetlen, de igen – válaszolt durcásan.

– A szüleid is kedvelnek.

– Persze, hogy kedvelnek – nevetett fel Hermione. – Megnyerő modorod van.

– És nem a vagyonomért kedvelnek – folytatta Draco és vett egy mély levegőt. – Nem a családomért, rangomért. Szóval maradok fogorvos.

– Jaj, Draco.

– Ezzel nem ártok senkinek.

– Az anyám mindent tud rólad.

– Tényleg mindent?

– Igen – bólogatott Hermione.

– Oké, elmondom az apádnak – egyezett bele mély sóhajjal.

– Jól van. Bent leszek.

– Rendben – sóhajtott fel Draco.
hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Aug 01 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális