Seprű

24. fejezet

– Mi az, Vicky? – kérdezte Hermione, miközben igyekezett normális kontyba varázsolni a haját. Nem akart túlságosan túlöltözni vagy túlságosan is nagy feneket keríteni a mai estének, de mégis így legalább eltelt az idő. Draco perceken belül itt volt érte, és kezdetét vette egy igencsak embert próbáló este. Nem hiányzott ma este még valami bonyodalom, de ahogy fél szemmel Vickyre nézett ezt nem úszhatta meg. A lány igencsak mondani akart valamit, és soha nem lehetett megakadályozni, ha valamit a fejébe vett.

– Semmi – somolygott tovább Hermione unokatestvére, majd törökülésben leült a boszorkány ágyára, s onnan figyelte tovább. – Le sem tagadhatnád, hogy mennyire ideges vagy. Egyébként egy kicsit ferde lett a kontyod.

– Akkor muszáj láb alatt lenned? – korholta tovább a minden lében kanál mugli lányt, de persze nem akarta, hogy Vicky elmenjen. Annak ellenére, hogy nagyon különböztek mégis jól megértették egymást. Persze, ha nem pasi ügyről volt szó, most pedig valószínűleg a lány részleteket akart kicsikarni belőle, mint egy kíváncsi vénasszony. Így a boszorkány mégis megpróbált megszabadulni tőle. – Nincs valamilyen vizsgád vagy valamilyen buli, ahol tiszteleted teheted?

– Hermione, még mindig nem érted el a kedvenc unokatesóm szintet – sajnálkozott Vicky, aztán felnevetett. – Most már ideje lenne mosolyognod. Ezzel az idegesen rángó szájszéllel egyáltalán nem vagy kívánatos, sőt… egyszerűen… Szóval ismétlem, inkább mosolyognod kellene.

– Mosolyogni? – forgatta meg a szemét.

– Olyan feszült vagy, hogy attól félek, felrobbansz. Baj van a paradicsomban? – tapintott a lényegre. – Nem tudsz kamuzni, csak mondom.

– Miről beszélsz?

– Rólad, meg a szőke Adoniszról. Mit csináltál?

– Én? Miből gondolod, hogy csak én csinálhatok valamit? Áh, mindegy ne is válaszolj! – hüledezett Hermione, majd elhallgatott egy pillanatra. Idegesen a füle mögé simította az egyik hajtincsét, mikor újra magszólalt: – Inkább ő mit csinált. Segíts felhúzni a cipzárt, légy szíves!

– El is árulod vagy tovább csigázol? – kérdezte Vicky miközben segített cipzárral. – Jobb lenne, ha hozzászoknál, hogy ne fojts magadba mindent.

– Meghívta a barátaimat a nevemben, hogy bemutatkozzon nekik – hadarta mérgesen, majd felkent egy kis rúzst a szájára.

– Úristen.

– Igen az.

– Ez egy enyhe szarkazmus volt, Hermione – mosolyodott el elégedette. – Ez természetes, hogy meg akar ismerkedni a barátaiddal, úgy, mint a barátod. Ez miért baj?

– Mennyit meséltem nekem Roxfortról?

– Nem eleget – mondta Vicky, aztán színpadiasan felsóhajtott. – Mindig annyira titokzatoskodsz. Nem is értem, hiszen beavatott lettem, pontosan azért, hogy be tudj avatni a dolgaidba, másrészt ki tudja, lehet, megismerek egy helyes varázslót.

– Ne fárassz megint ezzel! – nyögött fel Hermione. – Most nem a legjobb pillanatban beszélünk erről.

– Csak közlöm veled, igencsak bántó a viselkedésed. Harry és Ron is említette, hogy vállalhatok munkát a varázsvilágban – vonta meg a vállát a göndör hajú lány. – Ki tudja, biztosan van szükség ott is szexuálpszichológusra. Ha te lennél az unokatesók gyöngye, akkor megkérdeznéd.

– Merlinre, kérlek, Vicky! – fogta könyörgőre a barna hajú boszorka. – Gondolod, hogy ilyesmit bárhol a Minisztériumban meg mernék kérdezni?

– Olyan prűd vagy – fújt egyet a lány, majd megcsóválta a fejét. – Nem olyan mindenki, mint te.

– Mi bajod van velem?

– Az, hogy még el sem mesélted, hogy milyen volt Dracóval – vigyorodott el, mire a boszorkány mélyen elpirult. – Szóval? Mesélj nekem egy kicsit! Annyira magányos vagyok mostanában, legalább hadd éljem ki magam egy kicsit.

– A pizzafutár?

– Hagyjuk ezt a témát! – legyintett, majd vágott egy fintort. – Egyáltalán nem volt nagy szám, ha erre vagy kíváncsi.

– Akkor meg miért…

– Kísérleteztem – rázta meg fejét. – Különben is, mit vagy úgy oda. Manapság…

– Jaj, inkább jobb lett volna, bele sem menni ebben a témába – sóhajtott fel Hermione. – Draco mindjárt itt lesz…

– Legalább egy apró részletet mondj már el nekem. A szakdolgozatomból még hiányoznak dolog, és azt hiszem, hogy te tudnál segíteni és pótolnánk néhány részletet.

– Ki van zárva! – közölte zavartan. – Én nem fogok sehol sem szerepelni.

– Névtelenül?

– Felejtsd el!

– Hermione.

– Nem! – szólt rá erélyesen. – Nem fogom a szerelmi életemet kiteregetni előtted.

– Az nem is érdekel annyira, inkább a szexuális életed.

– Téged biztosan elcseréltek – csóválta meg Hermione a fejét. – Nem lehetsz az unokatesóm. A szüleid nem is értem, hogyan támogathattak abban, hogy ilyesmit tanulj.

– Eredetileg jogi kar volt – sóhajtott Vicky. – De az utolsó pillanatban megváltoztattam a felvételi sorrendet.

– Tudok róla. Anyukád mesélte, eléggé ki volt akadva.

– Egy ideig kínos is volt, bár most már csak az érdekli őket, hogy lediplomázzak, és szerezzek egy jó állást. De térjünk vissza a problémádra. Milyen is Draco az ágyban?

– Nem mondom meg.

– Na, Hermione.

– Hagyjál békén!

– Ginnynek biztosan elmondat – tette karba a kezét durcásan. – Engem mindenből kizársz, amit a varázsvilágban teszel.

– Ezt nem igaz.

– De igen. És ezen nagyon megsértődhetnék, ha olyan lennék.

– Vicky…

– Fáj az igazság?

– Ginnyvel se beszéltem erről – fogtatta meg a szemét. – Miért kellene mindent azonnal kitárgyalnom, amiről még én sem tudom igazán merre tart.

– Pont ezért kellene beszélned róla. Szóval milyen a szex az isteni Draco Malfoyjal? – kérdezte meg újra Vicky.

Hermione egy pillanatra az ajkába harapott. Megfordult, s egyenesen Vicky szemébe nézett. Olyan nehéz volt kimondani, mégis egyszerűen megtalálta rá a szavakat.

– Ilyen jó még sosem volt – szólalt meg végül. Vicky felállt az ágyról, aztán huncut mosollyal, kedvesen simogatta meg unokatestvére karját.

– Úgy örülök nektek.

– Köszönöm! – mosolyodott el hálásan pirulva.

– De mondd el nekem, hogy mi is a baj Harry, Ron és Draco között, kérlek!

– Hosszú történet…

– Rövidítsd le!

– Draco, Harry és Ron nem kedvelték egymást a suliban, és a nem kedvelték egymást igencsak enyhe kifejezés. Inkább gyűlölték egymást – mesélte Hermione, majd leült az ágyszélére. – Ráadásul a házak közötti ellenétek sem segítettek. Draco megragadott minden alkalmat, hogy kiszúrjon velünk. Aztán halálfaló lett, őt bízták meg Dumbledore megölésével… Annyi minden történt a múltban, hogy ezt az egészet, amit köztem és Draco között van, a barátaim nem fogják tudni megemészteni olyan könnyedén.

– Talán, ha nem is azonnal, de meg fogják érteni – bíztatta Vicky. – Idő kell mindenkinek.

– Bölcs tanács, de ezzel nem megyek semmire. Ő sosem fogják elismerni, hogy Draco megváltozott, már nem az a gyerek, aki régen, és az éremnek több oldala is van – mondta Hermione. – Nem tudom, hogyan fogom megértetni velük.

– Ne felejtsd el, hogy a barátaid is felnőttek, megváltoztak! – világított rá az unokatestvére. – Rosszul reagálhatnak, ez igaz, de be fogják látni, hogy tévednek.

– Nem tudom – rázta meg a fejét Hermione. – Ezek az ügyek annyira nem egyszerűek, és nem hiszem, hogy le tudunk ülni és tisztázni mindent. Túl fájdalmas az egész, még mindig. Hiszen gyerekek voltunk akkor, magunk sem tudtuk mit csinálunk… és erről nehéz beszélni.

– Ha gondolod, akkor tartok nekik csoportterápiát – mosolyodott el Vicky kedvesen. – Annyi indulat feszül itt, hogy kell valaki, aki segít.

– Nagyon kedves tőled.

– Ugyan már – mosolygott, aztán legyintett egyet. – Ha tudok, akkor szívesen segítek.

– Szerintem a mai találkozás után nem fognak leülni egy helyre és megbeszélni ezt – sóhajtott fel Hermione. – Sőt engem is el fognak ítélni, amiért együtt vagyok Dracóval.

– Ha látják, hogy mennyire szereted, és ő mennyire szeret, akkor biztosan nem lesz semmi baj.

– Ha arról olvasol, hogy valami megmagyarázhatatlan gáz robbanás volt London belvárosában, akkor tudd, hogy az én barátaim és a pasim benne vannak a buliban nyakig.

– Ennyire csak nem lehet kemény a helyzet.

– Hidd el nekem, hogy nem is egyszerű!

– Kopp, kopp – szólalt meg egy férfihang az ajtóból. – Bocs lányok, de nyitva volt az ajtó.

– Draco, de jó, hogy látlak! – mondta Vicky. – Hermione már indulásra kész.

– Nagyszerű.

– Gyere be nyugodtan! – szólalt meg a lány. – Éppen arról beszéltünk, hogy mindketten részt vesztek a szakdolgozatomhoz végzett kísérletben.

Dracónak nem kellett kétszer mondani, hamarosan megjelent a szobában. Egy apró csókot nyomott Hermione ajkára, aztán mosolyogva Vickyre nézett.

– Milyen kísérlet? – kérdezte a férfi kíváncsian.

– Nem, nem, nem – ellenkezett Hermione. – Ne higgy neki, Draco!

– Miért? Nem olyan nagy ügy – nevetett fel a lány, majd az ajkába harapott. – Csak néhány kérdésről van szó.

– Vicky! – figyelmeztette Hermionét.

– Jaj, olyan szűklátókörű vagy. Draco biztosan szívesen hallana a szexuális segédeszközökről írt tanulmányomról.

A varázsló csak felnevetett, de a boszorkány csak a homlokát ráncolta.

– Ez igazán érdekesen hangzik – jegyezte meg Draco. – És pontosan mit is…

– Mennünk kellene – vágott a szavába a boszorka.

– Még egy percet maradhattok – vigyorgott Vicky. – Egyetlen egy perc alatt megmutatom, hogy miről szól a…

– Nem kell.

– Hermione, mennyire udvariatlan vagy.

– Mennünk kell, Draco! – Azzal megragadta a férfi kezét, aztán elindultak kifelé. A varázsló mosolyogva elköszönt a szertelen unkatestvértől, majd hagyta magát keresztülvonszolni a nappalin. Amikor Hermione becsapta az ajtót, és megálltak a folyosón, még akkor is lehetett hallani Vicky nevetését.

– Kikészít ez a nő – morogta mérgesen. – Tapintatlan, és egyszerűen…

– Ugyan már – mondta Draco kedvesen. – Engem érdekelt volna, hogy a muglik miket használnak és összehasonlítottam volna…

– Elég! – szörnyülködött Hermione.

– Komolyan mondom.

– Hülyére veszel.

– Kicsit – nevetett, majd megcsókolta a még mindig dühös nőt. – Annyira fel tudod magad húzni, és annyira gyönyörű vagy.

– Nem érdekel, ma már eléggé felkaravartad az állóvizet körülöttem, szóval először Harryvel és Ronnal rendezd azt, amit elterveztél. Aztán felőlem annyit beszélsz Vickyvel a szexuális életedről, amennyit akarsz. De meg fogod bánni.

– Veled szívesebben beszélnék erről – simított ki egy tincset. – Gondolom, sokat tudsz a muglik…

– Elég! Ez nem vicces!

– Tudod, a varázsvilágban is vannak érdekes bűbájok.

– Draco. Menjünk!

– Rendben – nevetett még mindig, aztán elindultak kifelé az épületből. – Szörnyen elpirultál.

– Nem vagy normális.

– Oldom a feszültséget.

– Ezzel nem segítesz, sőt nagyon is rontasz a helyzetemen – mondta Hermione még mindig idegesen.

– Autóval jöttem – váltott témát hirtelen Draco. – Tehetünk egy kört előtte, úgyis korán jöttem, szóval majdnem egy óránk van még a találkozóig.

– Jól van.

– Ne izgulj! Nem az apokalipszisnek leszel a tanúja vagy valamilyen ősrobbanásnak. Csak találkozunk a barátaiddal.

– Áh, mi is az egy atomvillanáshoz képest – csóválta meg a fejét borúlátóan.

– Megígérem, hogy kedves, készséges és együttműködő leszek – szólalt meg Draco. Hermione hitetlenkedve nézett rá.

– Ahhoz egy kisebb fajta csoda kellene – szólalt meg végül.

– Imádom, hogy így bízol bennem, olyan önbizalomnövelő.

– Minek neked még nagyobb ego, ha már most is akkora van, mint egy kviddics stadion – sóhajtott fel a boszorkány.

– Szörnyen éles ma a nyelved.

– Feszült vagyok. – Noha nem kellett magyaráznia a nyilvánvalót. – És ez az egész a te hibád, te szervezted.

– Tudom – mondta bűnbánóan. – De tudod mi az álláspontom.

– Tudom, és igazad van.

– Akkor nem kell aggódnod. Pottert és Weasleyt pedig bízd rám – közölte egyszerűen. – Ez már nem Roxfort.

– Igen. És ez még rosszabbul sülhet el.

– Meg fogjuk oldani – mondta, miközben kinyitotta az ajtót, aztán segített a boszorkánynak beszállni.

– Adja Merlin, hogy úgy legyen!

Draco csak mosolygott, aztán feltette a napszemüvegét, bekapcsolta a telefonján a Spotifyt. A boszorkány szólni akart, de a varázsló olyan könnyedén kezelte a programot, hogy torkára forrtak a szavak. A férfi könnyedén görgetett lefelé a lejátszási listában. Hermione csak megcsóválta a fejét, amikor a Queen megszólalt a hangszórókból. Az autó eközben kigördült az utcára.

– Te nem vagy igazi.

– Anyukád egészen jó dolgokat mutat nekem – vigyorgott, s a szeme ragyogott az elégedettségtől. – Megdicsért mennyire gyorsan tanulok.

– Beszélsz anyámmal?

– Aha, felhívtam ma reggel – jegyezte meg a lehető legnagyobb természetességgel, mintha ebben semmi furcsa nem lenne.

– Draco…

– Mi a baj? Kedvelem anyukádat.

– Inkább nézd az utat! – javasolta Hermione, aztán az út hátralévő részét némaságban és az orrnyerge masszírozásával töltötte, miközben Draco, mit sem törődve a lány durcásságával, halkan dúdolta a slágereket.


***

Hermione és Draco a megbeszélt időpont után pár perccel léptek be az étterembe. Először a ruhatárba mentek. A férfi előzékenyen lesegítette a vékony kabátot a lányról, majd mielőtt tovább mentek volna megfogta a kezét és összefűzte az ujjaikat. Hermione a felnézett a szürkeszemű varázslóra, aki túlságosan is nyugodtnak tűnt.

– Ne legyél ilyen ideges! – hajolt hozzá közelebb, aztán egy apró puszit nyomott az arcára. – Nem lesz semmi baj.

– Mérgesek lesznek.

– Nem rád fognak haragudni, hanem rám – válaszolta Draco. – Ezzel nincs is gond. Még nem ismerik a jó oldalamat.

– Mert van olyan? – szurkálódott Hermione.

– Gyere, nézzük meg a barátaidat!

– Rendben.

Hiába vett mély levegőt, de nem tudott megnyugodni. Hermione rémesen ideges volt, és némileg szédült, amikor kiléptek a ruhatárból, aztán elindultak a hosszú folyosón. Draco keze a derekán volt, s szorosan haladtak egymás mellett. Még egy forduló, aztán megpillantották a két varázslót, akit elmélyülten beszélgetve ültek az asztalnál.

– Ne szorítsd ennyire a kezemet! – mondta Draco szelíden. A boszorkány nem válaszolt, hanem némán haladtak tovább az asztalok között.

Hermione szeretett volna megfordulni és kimenni, de tudta, hogy ezt Draco nem hagyná. Harry és Ron egy pillanatig csak meglepetten meredtek kettejükre, aztán kínos csend következett. Valahogy senkinek sem volt kedve először megszólalni. Hermione az ajkába harapott, majd igyekezett mosolyogni, de gyorsan feladta.

– Hermione és Malfoy? – ráncolta össze a homlokát Harry. – Mégis mi van?

– Ez most csak egy rossz vicc vagy Hermione tényleg Malfoyjal áll itt az asztalunk mellett? – szólalt meg rekedten Ron.

– Úgy tűnik – mormolta a fekete hajú varázsló.

– Üdv mindenkinek! – mondta Draco, majd kihúzta a boszorkánynak a széket, aztán mindketten helyet foglaltak. – Örülök, hogy mindenki itt van.

– Téged nem hívtunk, Malfoy – közölte Harry feszülten. Ronnal metsző tekintettel figyelte a mardekárost.

– Technikailag én hívtalak meg titeket – mosolyodott el ravaszul a tejfölszőke férfi –, de most nem ezért vagyunk itt.

– Akkor minek köszönhetjük ezt a kellemes, és egyben rémesen kellemetlen meglepetést? – kérdezte kíváncsian Harry.

– Mindjárt megtudod, Potter – válaszolt derűsen. – Csak ki kell várnod a végét.

– Egy kör Lángnyelv Whiskey előtte? – kérdezte a boszorkány, miután sikerült megtalálnia a hangját. – Úgy innék valamit.

– Soha nem szoktál ilyesmit inni – jegyezte meg Ron. – Szóval mi ez az egész? Miért van itt Malfoy?

– Hát ez egy érdekes történt… – kezdett bele Hermione.

– Érdekes? – nevetett fel Draco. – Szerintem inkább a sorsszerű…

– Szeretnéd te elmondani vagy hagyod, hogy én csináljam? – nézett rá Hermione metsző tekintettel. – Mert, ha szívesen átvállalnád…

– Természetesen nem szólok bele – bólogatott a férfi, majd intett, hogy folytassa.

– Még jó.

– Jó – emelete fel a hangját Ron. – Mi ez az egész, mert már roppantul kíváncsiak vagyunk arra, hogy mi folyik itt.

– Ez nem olyan egyszerű, Ron.

– Micsoda? Hogy miért hoztad Malfoyt?

– Igen.

– Merlinre, ha azt mondod, hogy… ugye nem? – kérdezett vissza a vörös hajú férfi, majd ökölbe szorította a kezét.

– Nézzétek fiúk…

– Ne, neee…

– Mi lenne, Ron, ha hagynád, hogy befejezze? – fedte meg Harry fáradtan. – Kezd kissé kínossá válni ez a beszélgetés.

– Potter, néha igazán éleslátó tudsz lenni – szólalt meg Draco.

– Mi lenne, ha te is befognád? Szeretném tudni, hogy mi folyik itt.

– Hermionéval együtt járunk – közölte egyszerűen, majd kihúzta magát. A két férfi hideg tekintettel méregette egymást. Harry kész volt a barátját kiragadni a szürke szemű sárkány karmai közül, Draco pedig készen állt egy esetleges harcra, amiben meg kell védenie a szeretett nőt bárkitől. Ron meglepetten figyelte őket, majd a boszorkányt.

Hermione egy pillanatra úgy érezte, mintha megszédült volna, de akkor megérezte Draco kezét a saját kezén… Valami egészen ismeretlen dolog történt. Már nem érezte magát egyedül ebben a szörnyű helyzetben. Megszorította a meleg férfikezet.

Harry és Ron kifejezéstelen tekintettel figyelték a párost. A hír teljesen leforrázta őket, s nem bírtak megszólalni. Hermione mélyen elpirulva fogta annak a férfinak a kezét, akit mindannyian, ha nem is gyűlöltek, de mélységesen utáltak. Milliónyi kérdés ötlött fel a két barátban, viszont nem bírtak nekik hangot adni.

A boszorkány Dracóra nézett, aki viharszürke szemét a két ugrásra kész varázslón tartotta. Még mindig az a végtelen nyugalom látszott a markáns arcvonásain, amitől Hermionénak az az érzése támadt, hogy semmi rossz nem történhet vele, amíg a férfi vele és mellette van. És így is volt.

Harry a vizes pohár után nyúlt, s mielőtt megszólalt volna ivott egy kortyot a vízből.

– Hogy mondod? – kérdezte Harry kissé rekedten az indulattól. – Ti együtt vagytok?

– Igen, Potter, együtt vagyunk – bólogatott az egykori mardekáros.

– Ez valami vicc? – emelte fel a hangját Ron. – Mert ez egyáltalán nem vicces.

– Nem, ez nem vicc – szólalt meg a lány is vékony hangon. – Tényleg együtt vagyunk.

– Hermione, mégis hova tetted az eszed? – kérdezte a vörös hajú varázsló. – Ezt egyszerűen nem hiszem el… Vele? Pont vele?

– Nagyon kedvelem Dracót – mondta ki Hermione. A két barátja megfeszült állkapoccsal figyelte a boszorkányt.

– Hermione… – kezdte a Ron.

– Ne csinálj jelenetet! – fogta meg a vállát Harry, s lehúzta az éppen felpattanó Weasley fiút, mielőtt még bármit tehetett volna.

– De mégis ez hagyjuk ennyiben? – morogta Ron. – Malfoy? Mégis, Hermione, ez…

– Elég legyen, Ron! – emelte fel a hangját az auror. – Fejezd be most!

– Harry, kérlek, hadd magyarázzam meg… – Hermione igyekezett menteni a helyzetet.

– Nem! – emelte fel a varázsló a kezét. – Mára ennyi elég volt.

– Hadd magyarázzam meg!

– Ne most! – mondta a férfi.

– Kérlek!

– Nem, Hermione! Ezt… ezt most meg kell emésztenem – mondta Harry. – Elmegyek.

– Nem mész sehova, Potter! – emelte fel a hangját Draco, majd felállt, hogy szembe nézhessen egykori riválisával. – Hagyd neki, hogy megmagyarázza! Ennyivel igazán tartoztok neki.

– Neked ehhez semmi közöd, Malfoy.

– Nagyon is van közöm hozzá – jelentette ki. – Nem érdekel, ha engem semmibe veszel, sőt jól fogok aludni, akkor is, ha most eltűnsz, és nem látlak többet. De tiszteld meg azzal a barátodat, hogy leülsz a seggedre és meghallgatod. Ez rád is vonatkozik, Weasley!

– Te nekem ne…

– Fogd be! – közölte Draco a lehető leghatározottabban. – Most pedig, ha lehet, akkor hallgassátok meg a barátotokat.

A barát szót igencsak megnyomta, amit egyik férfi sem vett jó néven, de engedve a verbális erőszaknak leültek az asztalhoz.

– Hermione? – kérdezte Draco gyengéden. A boszorkány kissé még bizonytalanul nézett rá, de egy halvány mosollyal a férfi jelezte, hogy kezdjen bele.

– Megkedveltük egymást – szólalt meg egy kissé tétován. – Ahogy megismertük egymást jobban, így elmélyült a kapcsolatunk is. Először mi sem tudtuk, hogy mi lesz ebből, de jól érezzük magunkat egymás mellett. Sokáig bizonytalan voltam, de tudom, hogy Draco és én…

– Szerintem eleget hallottunk – emelte fel a kezét Harry. – Egyszerűen nem értem az egészet.

– Egy mardekáros halálfaló – sziszegte Ron.

– Lássatok túl már ezen – kérte Hermione. – Én…

– Nem kell magyarázkodnod – közölte a fekete hajú férfi. – El kell mennem, szóval, ha megbocsátotok…

Azzal Harry felkelt, begombolta a zakóját, s elindult kifelé az étteremből. Ron egy pillanatig még megvetően figyelte Hermionét és Dracót, aztán megcsóválta a fejét, s ő is távozott. A boszorkány egy pillanatra becsukta a szemét. Mindenre számított csak erre nem. Kellett egy mély levegőt vennie mire újra ki tudta nyitni a szemét, anélkül, hogy ne ejtsen egy könnycseppet se. Ez a fajta közöny teljesen meglepte. Talán még a kiabálás is jobb lett volna, a felelősségre vonás.

– Jól vagy? – kérdezte Draco egy kis idő után.

– Ahogy vesszük.

– Szóval nagyon kedvelsz? – tudakolta a varázsló egy félmosollyal.

– Mondtam volna olyasmit, amit még neked sem mondtam? – kérdezett vissza a boszorkány. A csillogó, barna szempár szomorúan nézett Dracóra. – Meglehetősen korai lett volna.

– Ez igaz – bólogatott beleegyezően a férfi. – Annyira nem ment rosszul, mint gondoltam. Ennél több átokra számítottam.

– Borzalmas volt – húzta el a száját a lány. – És ez az egész a te hibád, Malfoy!

– Oh, tudom – simogatta meg az arcát a férfi kedvesen. – És csak egy kicsit sajnálom. Viszont így legalább nem kell tovább titkolóznunk.

– Látod, hogy mi lett a vége – mondta szomorúan. – Mi lenne, ha most mennénk a szüleidhez, és ott is robbantanánk a bombát?

– Még ráérünk – mondta Draco nevetve, aztán megcsókolta a boszorkány homlokát. – Nem kell mindent megoldani egy este alatt.

– Mindegy…

– Minden el fog rendeződni. Az évfolyam találkozóig lesz idejük megnyugodni.

– Ígéred?

– Hát persze. Szeretnél valamit enni? – kérdezte Draco. – Finom itt a fésűkagyló.

– Nem, most nem bírnék enni – fintorodott el a lány.

– Akkor inni?

– Vigyél el innen, jó? – kérte Hermione. – Nem bírok tovább itt lenni.

– Rendben – bólogatott Draco, majd amilyen gyorsan csak lehetett elhagyták az éttermet, aztán hoppanáltak.

A boszorkány szorosan simult hozzá a varázslóhoz, szorosan behunyt szemmel várta, amíg újra megnyugszik minden körülöttük. Először kellemes fuvallat csapta meg az arcát. Még nem volt olyan balzsamos, de már érződött a hamarosan beköszöntő nyár illata a levegőben. Hermione mély levegőt vett.

Tücsök ciripelést hallotta nem is olyan messziről. Ekkor résnyire kinyitotta a szemét. Koromsötétben álltak valahol távol a várostól. Még a forgalom zaját sem lehetett hallani, messze voltak mindentől, mindenkitől, legfőképpen Harrytől és Rontól. Hermione újra mély levegőt vett. Az édes lonc eszenciája keveredett Draco fűszeres arcszeszének illatával. Megnyugtató volt. Nem szóltak egymáshoz, csak egy röpke csókot váltottak, aztán a varázsló összefűzte az ujjaikat, s elindultak az ösvényen.

Ahogy mindkettőjük szeme hozzászokott a sötétséghez jobban láttak a fűben kitaposott széles utat. Nem volt körülöttük senki, s Hermione szent meggyőződése szerint nem is találkozhattak senkivel.

– Ugye nem fogunk megint repülni? – szólalt meg kissé rekedten.

– Dehogy – rázta meg a fejét Draco. – Most sétálunk egyet, és jól kiszellőztetjük a fejünket.

– Jól hangzik – mondta a boszorkány kissé szarkasztikusan. – De itt sétálva a sötétben, valahol messze a várostól…

– Szürkület van – jegyezte meg mosolyogva a férfi. – Tudom, merre kell menni, rám bízhatod magad, és tudom kezelni a váratlan helyzeteket. Szóval nem kell félned, ha megtámad minket egy medve, ígérem megmentelek.

– Nem félek, csak…

– Megint akadékoskodsz – vigyorodott el a férfi. – De nem fogom hagyni, hogy elrontasd az estémet.

– Dehogy akadékoskodok…

– Különben is bitang jó varázsló vagyok – húzta ki magát elégedetten. – Meg tudlak védeni, ha úgy adódik.

– Oh, tényleg?

– Bizony.

– Kérdezhetek valamit? – nézett fel rá Hermione. – Már egy ideje meg akartam kérdezni, de nem volt rá alkalom.

– Persze.

– Fekete mágiát is tanultál?

– Időnként – válaszolt komoran Draco. Az arcvonásai most mintha megfeszültek volna, vagy csak a félhomály játszott volna az érzékeivel? Hermione nem tudta biztosan melyikről volt szó. – Apám soha nem tartott elég felkészültnek ahhoz, hogy mélyebben elmerüljek ebben.

– Megértem.

– Akkor nem értettem – rázta meg a fejét a varázsló. – Persze, ma már tudom, hogy mennyi kárt okozott volna, de fiatal voltam még. Bár így is rengeteg átkot tudok.

– Mindenki tudja, hogy Draco Malfoy veszélyes. Ehhez kétség sem férhet.

A férfi hátravetette a fejét és felnevetett. Hermionétól egy gyenge mosolyra futotta. Még mindig a barátai jártak a fejében. Közelebb bújt a varázslóhoz, aki átölelte a vállát.

– Túl lesznek ezen hamar, ne aggódj! – szólalt meg Draco. – Egy kicsit sokkot kaptak.

– Sosem fogják ezt megbocsátani.

– Nekik nem kell megbocsátani – mondta a férfi. – Nekik ezt el kell fogadni. Te semmi rosszat sem tettél. Ez, ami köztünk van, nem ellenük szól. Ha ezt nem fogják fel, akkor tényleg nem tudsz velük semmit sem tenni.

– Igazad van. Mikor lettél ilyen bölcs?

– Mindig az voltam.

– Oh, Merlin!

– Igazán Dracónak hívnak, de sokan eltévesztik – közölte vigyorogva. – Úgyhogy semmi baj.

– Tudom, hogy próbálsz vicces lenni, de most nem igazán vagyok olyan hangulatban.

– Gyere ide! – mondta, majd megcsókolta a boszorkányt. – Így jobb?

– Kicsit!

Draco elmosolyodott, majd kisimított egy tincset a lány arcából. Olyan szívesen mondhatott volna valamit, hogy megnyugodjanak mindketten. De jobbnak látta inkább egy csókkal elterelni minkettejük figyelmét. Aztán folytatták tovább az útjukat.

Egyre szélesebb lett az ösvény, aztán a fák is ritkulni kezdtek. Egy kicsit emelkedőn haladtak tovább. Majd, amikor felértek London látképe tárult eléjük. Távol voltak a belvárostól. A hatalmas, kivilágított felhőkarcolók olyan kicsinek tűntek. A férfi hátulról átkarolta a lány derekát, és erősen magához szorította.

– Ugye milyen szép? – szólalt meg egy kicsit rekedten.

– Igen, valóban. – Hermione Dracónak dőlve, belesimult az ölelésébe, s úgy figyelte a távoli fényeket.

– Sokszor kijártam ide régen – mondta elmélkedve a férfi. – Néztem azt a sok mugli építményt. Mennyire más lehet a muglik világában lenni, ismerni, hogy mi micsoda.

– Felhőkarcolók – szólalt meg Hermione. – Így hívják őket. Láttad már közelebbről valamelyiket?

– Néha – válaszolt Draco. – Nem járok arrafelé mostanság. Hihetetlen, hogy apám mennyire eltiltott ettől a világtól, aztán mindig rengeteg dolgom volt és nem értem rá sétálgatni.

– Varázslók már csak ilyenek. Nem mindenki szereti a mugli dolgokat.

– Nekem mondod? – mosolyodott el a férfi. – Az én családom… nos, nem kell magyaráznom mennyire… nem értékeli a mugli dolgokat.

– Nem kell magyarázkodnod. De te egészen jól boldogulsz.

– Csak nem lenyűgözött, ahogy az okostelefont használom? – nevetett fel jóízűen. – Valld be, hogy el vagy tőle ájulva.

– Ezt eléggé nagy túlzás lenne állítani.

– Majd meglátod, ha felhívlak holnap reggel.

– Inkább küldj baglyot, attól nem lepődök meg – mosolyodott el a boszorkány.

– Rendben, ahogy akarod.

– Egyébként, ha szeretnéd egyszer elmehetünk körülnézni, mugli módra, úgy, ahogy én szoktam – ajánlotta fel Hermione. – Mit szólsz hozzá?

– Jól hangzik – egyezett bele a férfi. – Kíváncsi lennék, hogy milyen London a te szemeddel.

– Előbb legyünk túl az évfolyam találkozón.

– Alig várom.

– Ne vigyorogj ennyire! – korholt a boszorkány. – Kavartál körülöttünk ezt-azt.

– Nem is látod, hogy vigyorgok.

– Nem kell látnom, hogy tudjam – mondta Hermione. – De remélem, hogy elégedett vagy magaddal.

– Haragszol?

– Kicsit.

– Elvigyelek az első hivatalos randinkra?

– Hova akarsz menni?

– Hozzám – mondta a férfi, majd megcsókolta a boszorkány nyakát. – Tudom, hogy nyilvánosságot ígértem neked, de szívesen pihennék az ágyban veled kettesben. Mit szólsz hozzá?

– Nem rossz ötlet. Viszont mi lesz az autóddal?

– Autómmal?

– Igen. Azzal jöttünk, és ide hoppanáltunk.

– Persze – bólogatott Draco. – Visszamegyünk érte, aztán elmegyünk hozzám.

– Rendben van – sóhajtott Hermione. – Menjünk!

A varázsló megint szorosan magához ölelte a boszorkányt. Nem mondott semmit, csak figyelte Hermione reakcióit. Egymásra néztek a szürkületben, Hermione testét átjárta a jóleső borzongás, ahogy a férfi meleg tenyere végigsimította a hátát. Úgy hopponáltak, ahogy közben Draco végig az ajkát becézte. A lány már meg sem lepődött azon, hogy ismét magával ragadta a szédületes érzés, aminek nem bírt ellenállni, s kiűzte, ha csak ideiglenesen is az aggodalmát.
hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Dec 06 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális