Seprű

26. fejezet
26. lecke

Draco és Septimus egyszerre jelentek meg az egyik sikátorban ezen a csípős reggelen, nem messze Hermione lakásától. A két férfi kissé szűkösen állt a sötét, ódon falak között, majd hosszú léptekkel indultak el fő utca felé. Korán volt még, alig múlt hat óra, és csak néhányan lézengtek kint, bár fel sem tűnt senkinek a két seprűt cipelő varázsló. Septimus komoran lépdelt Draco mellett.

– El sem hiszem, hogy rávettél erre. Még aludhatnék – mondta Septimus, aztán elmélázva az ágyára gondolt, és a beígért villásreggelire, ami igazából egy randi lett volna. Mélyen felsóhajtott.

– Jössz nekem eggyel – válaszolt Draco. – És pont most van rád szükségem. Ez igazán nem lehet probléma.

– Emberibb órában is lehetett volna – méltatlankodott tovább a varázsló. – Ilyenkor még a múmiák is alszanak. Mielőtt megcáfolnál, komolyan mondom. Az átkok sem fognak annyira ilyen korai órán.

– Túlértékelik az alvást – ugratta barátját. – Én már túl vagyok egy edzésen.

– Mert te nem vagy normális – ásított egy hatalmast, aztán kinyújtózott. – Bár lenyomhatunk volna egy kviddics edzést is.

– Majd, ha hazajöttem Roxfortból – mondta Draco elcsigázottan. – Rengeteg dolgom van addig.

– Én éppen szabadságon vagyok – ásított egyet a varázsló megint. Valamiért szerette ezt hangoztatni a dolgozó barátai előtt. – Nekem most igazán semmi dolgom sincs.

– Hiába dicsekedsz, akkor sem fogok irigykedni – bizonygatta a tejfölszőke férfi. Jó lett volna kicsit pihenni. Hermionéval tölteni egy kis időt. Elmerült a gondolataiban.

– Nem, is bosszant fel? Én megyek el a szép Miss Grangerrel kirándulni – nevetett fel vidáman. – Együtt, a seprűmön.

– Külön seprűn.

– Akkor is.

– Én kértelek meg, hogy segíts – jegyezte meg Draco. – Nem kell még a véremet is szívnod.

– Egyedül az a szerencséd, hogy Hermionénak kell a segítség – ásított már megint Septimus, majd megigazította a bőrdzsekijét. – Remélem, hogy megint azt a roxfortos egyenruhát veszi fel. Áú! Egy átoktörővel kezdtél ki, Draco, csak úgy mondom, szóval vigyázz kinek a karjába boxolsz bele.

– Elég legyen! – mondta nyugodtan. – Mondtam, hogy nem kell tovább cseszegetni.

– Most mi bajod van? – kérdezte összevont szemöldökkel. – Eddig nem voltál ennyire merev. Megnézem a szép nőket, ezt te is tudod.

– Ezt a nőt hagyd békén, ha kérhetem – jegyezte meg komoran.

– Szóval előre léptetek? – kérdezte vigyorogva. – Nem is mondtad.

– Mondjuk úgy, hogy igen – válaszolt Draco kurtán.

– Részleteket.

– Úriember vagyok – mondta komoran, aztán karba tette a kezét. – Ilyesmiről nem beszélek.

– Ugyan, Draco, eddig ez nem volt probléma – nevetett fel Septimus, miközben tovább piszkálta barátját. – Most mi a baj?

– Ezt nem fogjuk kitárgyalni.

– Ez más? – kérdezte a varázsló.

– Nagyon más – válaszolta Draco. Septimus széles mosolyt villantott, majd megveregette barátja vállát.

– Szerelem – nevetett fel, s kimondta, amit a varázsló még nem volt képes. – Remélem, hogy nem szúrod el.

– Miért mondod ezt?

– Ez a lány tényleg különleges. – Septimus komoly tekintettel nézett Dracóra.

– Nem is ismered.

– Akkor, a roxfortos egyenruhában…

– Hülyeségeket beszélsz.

– Dehogy. Első látásra tudtam, hogy Hermione nem átlagos boszorkány. És most elcsavarta a fejed teljesen, és te nagyon nagy szarban vagy, haver.

– Nem is értem pontosan…

– Miért nem mész te vele? – kérdezte kíváncsian a férfi. – Szerintem jó lenne.

– Fontos találkozóm lesz ma, és három edzésem is lesz ma. Ha ezeket megtartod, felőlem, akkor én is mehetek – tárta szét a karját Draco.

– Jó csajok is lesznek?

– Gyerekeket edzek, aztán a jön a nyugdíjas csoport, végül az utánpótlás – sorolta a varázsló –, és Roxmorts polgármesterével kell beszélnem.

– Bővíted az üzletet?

– Még nem biztos – válaszolt Draco. – Van egy egészen nagy terület, és nem olyan messze a Szellemszállásról. Muglimentesítést kellene csak megcsinálni véglegesen, aztán meg lehetne oldani az új centrum megépítését.

– Ez jól hangzik.

– Ha lenne pénzem…

– Múltkor még volt rá – húzta össze a szemöldökét a fekete hajú átoktörő. – Legalábbis, ezt mondtad.

– Ha apám nem kavart volna be, akkor meg is tudnám valósítani – mondta a tejfölszőke férfi, miközben beletúrt a hajába. – Fenébe is, hogy most kellett megkattannia. Az agyamra megy a hülyeségeivel.

– Mit akar megint az öreg Lucius? – kérdezte Septimus.

– A véremet és a pénzemet. Csak a szokásos. Most azzal fáraszt, hogy visszakéri tőlem azt a pénzt, amit a taníttatásomba ölt – morogta Draco mérgesen. – Kaptam tőle egy listát. Mindent felsorolt tételesen. Még az átkozott csokibékákat is. Nem is beszélve a lakhatási költségekről. Álmomban sem jutott volna eszembe, hogy mindent feljegyeznek.

Septimus röhögve felnevetett. Elképzelte, ahogy a Malfoy család feje előadja a remek ötletét. Micsoda képtelenség.

– Ez most komoly?

– A legkomolyabb – dörzsölte meg az orrnyergét a varázsló. Legszívesebben elátkozta volna azt a szerződést, ami még mindig otthon a dohányzóasztalon feküdt. – Mivel csalódtak bennem, így hát ezzel büntetnek. Tiszta sor… De, ha a Minisztériumban dolgoznék vagy nekik adnám a gyerekemet, akkor mindentől eltekintenének. Mindegyik ötlet egy hatalmas baromság, képtelenség, hogy bármibe belegyezzem, amit kérnek tőlem. Szóval én inkább fizetek.

– Hülye vagy, barátom! – nevetett megint Septimus, aztán megcsóválta a fejét. Draco szúrós szemmel nézett rá. – Komolyan mondom mindig is dörzsöltnek tartottalak, de most nagyon is leszerepeltél.

– Köszönöm, ez igazán kedves volt tőled. Annyira megnőtt ezzel az önbizalmam, hogy azt már mérni sem lehet. Szerintem, ha meguntad az átoktörést, akkor motivációs coachnak is elmehetnél.

– Mardekáros vagy, öregem – forgatta meg a szemét. – Komolyan semmilyen megoldást nem találtál, amivel az apádat padlóra küldheted?

– Nem találtam – húzta el a száját. – Nincs a kezemben az aduász. Nem tudom mit tehetnék.

– Dörzsölt, ravasz és találékony vagy – folytatta a férfi.

– Mondasz is valamit vagy a Teszlek Süveget játszod? – kérdezett vissza gúnyosan Draco.

– Annyi ügyosztály van a Minisztériumban. Csak választanod kellene egyet. – közölte Septimus, majd hátrasimította a fekete haját.

– Milyen egyszerű is ez… Meg vagy húzatva?

– Éppen tudom, hogy a Minisztériumban kapva kapnának az alkalmon, hogy te is bekerülj közéjük.

– Biztosan így van – húzta el a száját Draco. – Mindenkinek egy volt halálfaló kellene. Remek reklám lenne. Igazán örülnének nekem. Tudod, így is nehéz volt boldogulni az üzlettel.

– Kezüket lábukat törnék, kedves barátom, főleg mert most neked van a legjobb vállalkozásod a varázsvilágban. Forradalmi újítást vezettél be. Régen áruld el mi volt? Semmi. A válogatott is egy félreeső mezőn játszott, és valaki mindig terelgette a muglikat.

– Azért ez nem így volt teljesen.

– Nem is ez a lényeg, hanem az, amit majd most mondok – mosolyodott el Septimus gonoszan, mintha valami ördögi terven készülne. – Tudod-e milyen ügyosztályok vannak a Minisztériumban?

– Persze, hogy tudom – vágott vissza morcosan. – Ez igazán alap. Mindenki tudja.

– Nem rémlik egy olyan, hogy Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztálya?

– De igen.

– Ott van a Brit-Ír Kviddicsliga Központi Irodája is – folytatta az átoktörő. – Szerény körülmények között dolgoznak. Na, azért te is tudod, hogy nem ennyire drámai a helyzet.

– És mi legyek ott? Asszisztens, aki főzi a kávét? – horkantott fel megvetően. – Nincs időm oda járkálni mindennap.

– Olyan üres a fejed, mint egy kvaff – korholta Septimus. – Pedig azt hittem, hogy már most meg fogod érteni a tervem zsenialitását.

– Ne sértess, mert felemelem a tagsági díjadat! – figyelmeztette Draco. – És ezt most komolyan mondtam.

– Nem is fizetek – szólalt meg egy kis gondolkodás után.

– Pontosan így van. És, ha ezt szeretnéd továbbra is élvezni, akkor legjobb lesz, ha nem bosszantasz fel.

– Szóval a tervem a következő. Miért nem vállalsz tanácsadói állást? Nagyon rosszul fizet, sőt borzalmas. Az apád egyáltalán kikötötte, hogy milyen Minisztériumi állást kell vállalnod? Mert, ha nem, akkor drága barátom megvan az aduászod.

– Ez nem is olyan hülyeség. És nem, apám nem kötötte ki, hogy milyen állás legyen. Igazad van, cimbora – mondta Draco és elmosolyodott. – Bemegyek Woodhoz, ha visszajöttem Roxfortból, aztán meglátjuk.

– Na, milyen ötleteim vannak?

– Nagyon jók.

– Briliáns, Draco, briliáns. Ha nem lennék a barátod, akkor nagyon nagy bajban lennél. Harttal kellene mászkálnod mindenhova. Na, ő biztosan ráhajtana Hermionéra.

– Hidd el, hálás vagyok!

– Akkor mit kapok ingyen nálad?

– Seprűnyeles edzés?

– Azt jobban szeretem nézni, mint csinálni. De a válogatottal szívesen játszanék – jegyezte meg álmodozóan. – Persze nem komoly edzést csak baráti.

– Elintézem – sóhajtott fel Draco.

– Behajtom rajtad – mosolyodott el Septimus. – Kamatostul.

– Rendben. – Közben a két varázsló elérték Hermione lakását és felmentek a lépcsőn. Draco bekopogott az ajtón. Kisvártatva Vicky nyitott ajtót. A lány széles mosollyal köszöntötte őket.

– Draco! – köszönt, majd megölelte a varázslót. Vicky most sem vitte túlzásba az öltözködést. Egy kinyúlt póló volt rajta, és egy rettentően rövid nadrág. Mezítláb állt a küszöbön. Lábkörmeit vérvörösre lakkozta. Göndör haját kusza kontyba kötötte.

– Szia Vicky! – köszönt vissza Draco.

– Oh, és ki a barátod? – fordult Septimus felé a lány. – Szia!

– Septimus McGregor, örvendek – nyújtott kezet a fekete hajú varázsló, majd elmosolyodott. – Átoktörő.

– Victora Granger, mugli szexuálpszichológus hallgató. – Septimus kék szeme nagyra tágult, és úgy meglepődött, mint még soha.

– Most majdnem lenyeltem a nyelvem – nevetett fel a férfi. – Érdekes szakma lehet.

– Van ez így – kacsintott rá a lány kacéran. – És valóban érdekes. Bár úgy gondolom az átoktörés is.

– Unalmas – vágott egy fintort Septimus.

– Bejöhetünk? – váltott témát Draco.

– Persze, gyertek csak – mondta, aztán elindult a nappaliba. A két varázsló megcsodálhatta a ringó csípő mozgását.

– Róla miért nem meséltél? – kérdezte Septimus félhangosan. Draco csak egy méltatlankodó pillantással jutalmazta barátját, aztán megcsóválta a fejét.

– Hermione a szobájában van, Draco – szólalt meg Vicky. – Menj csak, addig mi Septimus-szal elbeszélgetünk.

– Rendben. – Azzal Draco magára hagyta őket. Hermione nyitott ajtónál rendezte el éppen az ágyát. Amikor meglátta a varázslót elmosolyodott.

– Szia! – mondta, majd közelebb ment hozzá és megcsókolta.

– Szia! – mosolyodott el a varázsló. – Készen vagy?

– Elkerült a baglyom – közölte a boszorkány. – Ne haragudj! Tegnap este nem hagyott nyugodni Eglethon viselkedése, aztán megnéztem az aktákat, amiket adott. Minden aktát összekevert, és az enyémet is. Winters megértő volt, amikor megírtam neki ezt, és ma itthonról fogok dolgozni. Fél órája küldtem el a baglyot neked, hogy ne induljatok el ide. Ne haragudj, amiért iderángattalak téged és Septimust!

– Nem baj. Septimus különösen örült neki, megismerkedett Vickyvel – mondta Draco. – Elmegyünk reggelizni valahova? Még egy két órám addig, aztán indulnom kell Roxmortsba.

– Lehet róla szó.

– És ha már így ráérsz, akkor eljöhetnél velem.

– Sajnos nem megy – rázta meg a fejét. – Cserébe kaptam egy halom aktát a többi mellé.

– Hagyd a fenébe, és gyere velem! – mondta, majd összekulcsolta az ujjaikat, aztán megcsókolta a boszorkányt. – Aztán körbenézünk. Nem maradunk sokáig, mert még vannak mára edzéseim is.

– Jó lenne. Hétvégén majd megnézzük. Most

– Akkor ott lesznek a barátaid is – húzta el a száját Draco.

– Harryékkel is találkozom ma.

– Pont, amikor olyan sok dolgom van Roxmortsban – csóválta meg a fejét a férfi. – Szeretnék ott lenni melletted.

– Hadd intézzem ezt egyedül, jó? – kérte Hermione. – Nem akarok megint veszekedést. Ugye megérted.

– Rendben, menj csak – sóhajtott fel a férfi. – De ne hagyd, hogy felbosszantsanak miattam. Nagyon nem szeretném, ha kikészítenéd magad.

– Nem, nem. Nem lesz semmi baj – rázta meg a fejét a boszorkány, de nem állíthatta, hogy túlságosan repesett az örömtől. – Csak azt sajnálom, hogy nem találkozunk péntek estig.

– Megoldom. Későn végzek, de után átjöhetek.

– Nem kell – rázta meg a fejét a boszorka. – Egyszerűen nem fogok végezni, ha nem állok neki időben. Sajnálom. És neked is pihenned kell.

– Nem lenne baj. Bár jó lenne, ha hallanám a hangodat. Felhívhatlak?

– Persze – nevetett Hermione, majd keresett egy pergamendarabot és leírta a számát. – Sosem hittem volna, hogy telefonszámot cserélek Draco Malfoyjal.

– E-mail címem is van.

– Komolyan?

– És van egy Facetime is ezen a telefonon.

– Mondj valami varázslósat, mert még a végén elájulok – mondta viccesen a boszorkány.

– Cserélhetünk csokibéka kártyákat is, ha ez megnyugtat – vigyorodott el a férfi. – Rengeteg kártyám van.

– Tényleg? És a seprűk?

– Neked egyik seprűmet sem adnám oda – nevetett fel Draco. – Sajnálom, Hermione!

– Szemét vagy.

– Csak gyakorlatias. Te veszélyt jelentesz mindenre repüléseszközre.

– Hát hogyne.

– Mehetünk reggelizni?

– Persze – bólintott Hermione.

***

Nem sokkal később Hermione, Vicky, Draco és Septimus már egy kis, családias reggeliző helyen ültek. Jól érezték magukat, sokat nevettek és beszélgettek. Hermione már idejét sem tudta, hogy mikor volt utoljára ennyire felszabadult. Annyira magányosan élt mostanában, beletemetkezve a munkába, és minden mást háttérbe szorított. Miközben megvajazta a pirítósát nem bírt nem mosolyogni.

Csak nézte, ahogy a többiek arcát, majd találkozott a tekintete Dracóéval. A varázsló elmosolyodott, aztán az asztal alatt megfogta a kezét, s összekulcsolták az ujjaikat. A boszorkány is elmosolyodott, majd mindketten közelebb hajoltak, és egy apró csókot váltottak. Egy hosszú pillanatig egymást nézték, de aztán egy teás csésze csörömpölése megzavarta őket.

– Még egy kis teát? – kérdezte Septimus, aztán felemelte a kancsót.

– Később – mondta Draco, majd elvett még egy szelet pirítóst az asztal közepéről.

– Mi történt azután? – kérdezte Vicky.

– Szóval – folytatta a mondandóját a fekete hajú varázsló. – Őrülten nagy volt az a viharmadár, és rettenetesen felhúzta magát. Nagyon vigyázni kell, hogy az ember melyik sírkamrát nyitja fel, mert rengeteg ősi átokkal lehet találkozni. Egészen a piramisokig üldözött, amire sikerült leráznom. De előtte még kicsípett egy darabot a kabátomból.

– Szerencséd volt, ahogy mindig – mondta Draco, aztán felnevetett. – Múltkor az óriás skorpióktól menekültél meg.

– Néha előfordul ilyesmi, az óriás szkarabeuszok rosszabbak – vonta meg a vállát Septimus, mintha ez valami semmiség lenne.

– Most már annyira nem vonzó, hogy elmenjek Egyiptomba – jelentette ki Vicky, miközben a haját csavargatta. – Mintha minden, ami él és mozog meg akarna ölni. Errefelé szerencsére nincsenek ilyen szörnyek.

– Meglepődnél – szólalt meg Hermione, majd ivott egy kortyot a csészéjéből. – Van pár varázslény itt-ott.

– Sárkányok például – helyeselt Septimus, majd hátrasimította a haját. – Van egy-két vad példány errefelé.

– Félelmetes lehet – mondta Vicky.

– Kicsit – vonta meg a vállát a fekete hajú fiú, aztán mélyen felsóhajtott, mintha semmi félnivalója nem lenne a sárkányoktól. – De váltsunk témát. Szívesebben hallanék arról, amit te csinálsz, Victoria. Érdekesen hangzik annyi szent.

– Biztos? – kérdezett vissza, miközben igyekezett figyelmen kívül hagyni unokatestvére rosszalló tekintetét. – Nem mindenki szeret ilyesmiről hallani, beszélni. Ez egy igazán érdekes téma.

– Én nem ijedek meg az ilyen témáktól – mosolyodott el a fekete hajú varázsló. Átható kék tekintetével figyelte a barna hajú lány.

– Ha már itt tartunk, kellene némi segítség.

– És miben?

– A szakdolgozatom… – kezdte Vicky.

– Nem, nem – szólalt meg Hermione. – Ezt igazán nem most kellene, és ami azt illeti nem itt.

– Hermione… megint játszod a prűdet. Már ezt ezerszer megbeszéltük. Nem kell ennyire zavarban lenned ettől a témától.

– Septimus nem hiszem, hogy részt akarna venni ebben – találgatott a boszorkány. – Úgyhogy szerintem hagyd a témát.

– Miben nem szeretnék részt venni? – kérdezte a varázsló aztán álmodozó tekintettel felkönyökölt az asztalra. – Jaj, lányok, jobb lenne, ha elmondanátok. Nagyon kíváncsi vagyok rá.

– A szakdolgozatomhoz kellene egy apró pici segítség – mondta Vicky, aztán ő is felkönyökölt az asztalra. – Egy kis kérdőívet kellene kitölteni. Nem tartana sokáig, csak pár kérdés.

– Vicky, ne már! – csóválta meg a fejét Hermione. – Miért kell mindenkit zavarba hozni?

– Most mi a baj? – kérdezett vissza. – Rajtad kívül senki sem érzi magát kényelmetlenül, Hermione.

– Nem kérdezhetsz a szexről senkit sem nyilvánosan – közölte fojtott hangon.

– Oh – szólalt meg Septimus tágra nyílt pupillákkal. – Te erről tudtál, Draco?

– Én már kitöltöttem azt a kérdőívet. – Draco elmosolyodott, de Hermione megütközve nézett rá. – Mi a gond? Bagollyal küldte el nekem. Nem lehettem udvariatlan.

– Merlin szakállára… Vicky!

– Oh, ugyan, Hermione, itt rejtegeted előlem ezeket a helyes varázslókat, aztán csodálkozol, hogy felveszem velük a kapcsolatot. Egyébként nem is volt olyan nehéz bagolypostát használni. És egyre jobban csábít a varázsvilág – sóhajtott fel álmodozóan.

– Elviszlek, ha szeretnéd – mondta Septimus. – Ma ráérek. Nagyon sok mindent meg tudnék neked mutatni.

– Jól van – egyezett bele Vicky. – Ma én is ráérek. Micsoda véletlenek vannak.

– És nem a dolgozatodon akartál dolgozni? – kérdezte Hermione, aztán összeráncolta a homlokát.

– Összeköthetjük a kellemeset a hasznossal. És ne ráncold ennyire a homlokodat, mert a végén ott marad. És ne beszélj úgy, mint az anyám – korholta Vicky, aztán megcsóválta a fejét.

– Ha lehet, akkor ne mondd el a témát hangosan.

– Ugyan már… Nem lesz senkinek se semmi baja. Csak pár kérdés. Nem kell senkinek sem kipróbálni semmit vagy…

– Kérlek, olyan jól indult ez a reggel.

– Én még mindig kíváncsi vagyok – emelte fel a kezét Septimus. Draco csak felnevetett.

– Hajolj közelebb, Septimus! – kérte a barna hajú lány kacéran. Mikor a férfi megtette, amit kért, akkor elmondta neki, hogy min dolgozik. A varázsló meglepetten nézett a szemébe.

– Wow – mondta végül. – Ilyesmit is csinálnak? Nagyon érdekes.

– Érdekes is lehet muglinak lenni – mosolygott rá Vicky. – Mit gondolsz?

– Válaszolok a kérdésekre.

– Merlin! – csóválta meg a fejét Hermione, miközben Septimus és az unokatestvére elkezdtek beszélgetni.

– Mi a baj? – kérdezte Draco, majd közelebb hajolt a boszorkányhoz. – Hadd szórakozzanak!

– De…

– Igen, Hermione – fordult felé Vicky. – Ez nem olyan nagy ügy.

– Jó – sóhajtott fel a boszorka. – Nem szólok bele.

– Helyes – mosolyodott el az unokatestvére. – Meglátod, hogy milyen jól fog sikerülni a dolgozatom.

– Tudom – mondta Hermione, aztán elnézően elmosolyodott. – Annak ellenére, hogy az agyamra mész büszke vagyok rád.

– Ez olyan megható – szólalt meg Septimus. – Ugye milyen édesek?

– Igen – helyeselt Draco.

– És, ha már itt összegyűltünk, akkor beszélhetnénk a sze…

– Nem, nem – rázta meg a fejét Hermione, félbeszakítva Vicky mondandóját. – Még nem állunk készen egy ilyen beszélgetésre.

– Még?

– Soha – pontosított a boszorkány. – Nem akarok ilyesmiről a reggelinél beszélni.

– És a vacsinál?

– Ott sem – húzta fel az orrát a lány.

– Felőlem – sóhajtott fel Septimus –. bármennyit beszélhetünk a szexről.

Draco és Vicky felnevetett, amikor meglátták Hermione fintorát.

– Elég volt mára ebből! – jelentette ki a boszorka.

– Még nem – rázta meg a fejét Vicky. – Rengeteg minden van még.

– Nekem viszont vissza kell mennem – jelentette ki Hermione. – Még egy halom aktát át kell nyálaznom.

– Visszakísérlek, aztán én is megyek – ajánlotta fel a társaságát Draco. – Tízre Roxmortsban kell lennem.

– Rendben. Ti jöttök?

– Mi még maradhatunk – szólalt meg Septimus és Vickyre nézett. – Szabin vagyok, szóval temérdek időm volt.

– Jól van – mosolyodott el Vicky. – Később találkozunk, Mione.

– Oké, akkor később találkozunk. Mehetünk? – fordult a tejfölszőke varázslóhoz.

– Mehetünk.

Elköszöntek egymástól, azzal Draco és Hermione kiléptek az étterem ajtaján. A varázsló megfogta a boszorkány kezét. Egy pillanatra megálltak. A lány rá nézett a férfira, majd mindketten egymásra mosolyogtak. Mintha egy újabb akadály omlott volna le kettejük között. Könnyű léptekkel indultak el az utcán. Kellemes idő volt, jó volt így sétálni kettesben, mint egy normális pár. Hermione egy kicsit közelebb hajolt Dracóhoz, aztán a varázsló átölelte a derekát.

– Minden rendben? – kérdezte a férfi. Hermione újra ránézett, aztán összeszorította az ajkait. Mit is válaszolhatna erre a kérdésre?

– Nem is tudom – rázta meg a fejét a boszorka, aztán hátrahajtotta a fejét. Legszívesebben felkiáltott volna. – Ez a munka kikészít.

– És a repülés…

– A repülés a legkisebb gondom. – Hermione mély levegőt vett. – Legalább akkor veled lehetek.

– Megértem, remek társaság vagyok – bólogatott együttérzően. A boszorkány csak felnevetett. – Nem kellene ennyi stressznek kitenni magad. Kicsit nem ártana pihenned.

– Lehet – biggyesztette le az ajkát. – Jól van, igazad van. Ha megoldódik a barátaimmal ez a mizéria, akkor biztosan nyugodtabb leszek.

– Ne legyél ennyire szomorú! – mondta Draco, majd megdörzsölte a lány karját. – Kár, hogy nem tudom lemondani a mai programomat. Akkor veled maradnék.

– Semmi baj – rázta meg a fejét. – Úgyis dolgozni fogok ma, de ezt már mondtam. Nem kell emiatt aggódnod. Megleszek.

– Ugye felhívsz, ha végeztél Potterékkel? Nem igazán tetszik, hogy egyedül mész el találkozni velük.

– Igen, persze, fel foglak hívni – ígérte Hermione. – De nem kell aggódnod, ők a barátaim, szóval nem lesz semmi baj.

– Biztos, hogy ne menjek veled? – kérdezte még mindig aggódva. – Együtt sokkal könnyebb lenne neked.

– Tuti biztos, hogy ne gyere velem! Nem akarok vérfürdőt, szerintem még nem dolgozta fel egyikük sem a múltkori beszélgetésünket – mosolyodott el szelíden, aztán a kezét a férfi mellkasára tette. – De azért nem lesz könnyű az biztos.

– Potterrel és Weasleyvel semmi sem egyszerű – vágott egy fintort Draco. – Bár megkönnyíthetném neked.

– Meg fogjuk oldani ezt a helyzetet – bizakodott a boszorkány. – Csak tartanánk majd ott, hogy megoldottuk ezt.

– Segítek.

– Hogy akarsz segíteni?

– Majd kitalálom – mondta Draco. – Nem lesz semmi baj. Fontos vagy nekem, és amiben tudok segíteni fogok.

– Köszönöm – majd ráhajtotta a férfi vállára a fejét.

– Attól tartok, hogy nagyon össze fogtok veszni, és rosszul érzed majd magad. Legszívesebben mindkettőnek kitekerném a nyakát.

– A veszekedés megint lesz, ebben biztos vagyok – mondta Hermione, aztán elfintorodott. – Nem kellene gyerekként kezelniük, gyámkodni felettem. Akkor nem lenne semmi baj. Vagyis lehet.

– Gondolod?

– Szinte teljesen biztos vagyok benne.

– Hümm… mégis elmegyek veled.

– Ne, Draco, nem kell. Különben is már megbeszéltem velük – magyarázta Hermione.

– Olyan, mintha bemennél a farkasok közé.

– A barátaim – jegyezte meg a boszorkány.

– Én nem bízom bennük.

– Engem szeretnek, és a barátjuk vagyok – mosolyodott el a boszorka.

– Ja, igen – csapott a homlokára Draco hirtelen. – Elfelejtettem, hogy engem utáltak a barátaid.

– Azért annyira nem viselt meg.

– Nem – rázta meg a fejét. – Feldolgoztam a traumát.

– Hála Merlinnek!

– Megérkeztünk – szólalt meg Draco, majd megálltak a lépcső aljában.

– Igen, valóban – nyugtázta a lány. – Határozottan itt lakom.

– Ezt én is meg tudom erősíteni – mosolyodott el a varázsló. – Bár felmehetnék, most miénk lenne az egész lakás.

– Mire gondolsz?

– Én? Semmire.

– Na, persze.

– Mennem kell, Hermione – mondta csalódottan. – Utálom már most ezt a napot.

– Tudom, én is – bólogatott a lány, aztán lehajtotta a fejét.

– Áh, lemondom az egészet, aztán elszökünk – vigyorgott a varázsló. – Mit szólsz hozzá? Jó ötlet?

– Borzalmas ötlet – mosolyodott el a boszorkány. – Neked is, nekem is dolgoznunk kell, aztán a találkozót a barátaimmal kell találkoznom. Holnap úgy is találkozunk a vonaton.

– Nem fogom addig kibírni.

– Dehogynem – veregette meg a mellkasát Hermione. – Erős vagy.

– Rendben.

– Vigyázz magadra!

– Te is.

Azzal Draco megcsókolta Hermionét, aztán hoppanált. A boszorkány mély levegőt vett, aztán megdörzsölte a karját. Még egy ideig figyelte a varázsló hűlt helyét, majd felment a lépcsőn a lakásába.
hozzászólás: 0
feltöltötte: 2020 Dec 24 by Nyx

Powered by CuteNews

Aktuális