Seprű


Fejezetek



6. lecke
6. lecke

Elindultak kifelé a Minisztérium épületéből, egy ideig normál tempóban haladtak, aztán Draco megfogta Hermione kezét, megszaporázta a lépteit. Huncut vigyorát a boszorkány nem is bírta elemezni, hiszen akkor már sejthette, hogy a varázsló valamire készül. Amikor kijáratához értek egyből elkapta a boszorkány derekát, erősen magához szorította, a szürke és a barna szempár egy villanásnyi időre találkozott, s Draco hoppanált vele. Akár egy forgószél, úgy ragadta el őket a varázslat, aztán pár pillanat múlva a lány lakása előtt bukkantak fel.

Draco rémesen büszke volt, amikor a lépcső tetején a kissé zilált boszorkányra nézett. Legszívesebben már most megcsókolta volna, de ki akarta várni a legjobb pillanatot. Még ennyire soha nem élvezte ezt a kis játékot, amit a boszorkánnyal űzött. Kicsit ugyan kockázatos egy mugli környéken ennyire bátornak lenni, s ennyire magabiztosan megjelenni valahol, mégis bízott az ösztöneiben. Imádott kissé veszélyesen élni. Hermione kicsit megszédült ettől a váratlan utazástól, zavartan nézett a szürke szempárba.

– Jézus, Malfoy! – szólalt meg végül, aztán eltolta magától Dracót, és egyet hátrafelé lépett volna, ha nem lett volna ott az ajtó. – Túlságosan is merész vagy.

– Merész? Dehogy… Csak hoppanáltam. Nem kell ebből akkora drámát csinálni.

Hermione hirtelen akart válaszolni, de azonnal nem tudott. Ki volt akadva a varázslóra, amiért ennyire át akarja venni felette az irányítást. Holott már régen megtörtént ez, csak a boszorkány ezt nem vette észre igazán, noha ő sem az a fajta volt, aki olyan könnyen adja magát.

– Megszédültem – vallotta be végül, majd a fejére tette a kezét. Valóban így volt? Pontosan maga sem tudta. Az egész kapcsolatuk Malfoyjal egy igazi és hamisítatlan hullámvasút volt, ráadásul mindezt metaforikusan bekötött szemmel élveztette.

– Legközelebb seprűvel jövünk – vágta rá azonnal. A boszorkány arcán sötét kifejezés suhant át. Seprűvel, mi? Draco Malfoy még nem találkozott egyetlen egy önfejű Grangerrel, akit akarata ellenére kényszerítettek arra, amit nem akart. Ez a gondolat kezdett tűzként végig söpörni Hermione elméjén, amitől végül sikerült kijózanodnia.

– Nem, nem, jól volt ez így – sietett a válasszal, ami ugyan egy kissé mentegetőzésnek tűnhetett, de nem akarta minden lapját kiteregetni. A ravasz kígyónak is akadhatott méltó ellenfele, s ő úgy döntött felveszi a harcot, még ha nem is ma, de hamarosan biztosan. – Nincs semmi vész.

– Mindjárt gondoltam – vigyorgott Draco, aztán zsebre tette a kezét. Hermione egy apró sóhajt hallatott. Miért volt ennyire szívdöglesztő ebben az öltönyben? Túlságosan is nagy hatással volt rá, jobban, mint ahogy gondolta volna.

– Miért hoztál haza? – tette fel a jogos kérdést.

– Gondoltam átöltözöl az edzés előtt – mondta olyan mosollyal, mintha ennél nagyobb elégedettséget nem okozna neki semmit, mint Hermionét bosszantani. Közelebb lépett hozzá, elmélázva kisimította és a füle mögé igazította a boszorkány egy hajtincsét. – Nem tanácsos miniszoknyában jönnöd. Még egyszer nem dőlök be annak, hogy így nem tudsz felülni a seprűre.

– Komolyan mondod?

– Nem is lehetnék ennél komolyabb.

– Azt hittem vicceltél.

– Nem szoktam én viccelődni – mosolygott rá elégedetten. – Sőt ma nagy előrelépést tervezek a fejlődésedben. Nem akartam lógni. Tudod, nem vagyok az a típus, aki szőnyeg alá sepergeti a problémákat. Érted ugye?

– Nem akartál lógni? Most komolyan edzeni akarsz engem? Nem hiszem el, hogy ezért képes voltál elkérni a főnökömtől – emelte fel a hangját Hermione.

– Miért mit gondoltál miért akarlak elvinni?

– Nem tudom.

– De tudod, Granger, bár még hagyom, hogy egy kicsit emészd magad ezen. Olyan szép vagy, amikor azok a piros kis rózsák megjelennek az arcodon.

– Ki nem állhatlak! – morogta a boszorkány.

– Pedig jobb, ha hozzászoksz a gondolathoz, hogy ebben a játékban nem te fogsz irányítani.

– Majd azt meglátjuk.

– Gyerünk, Granger, öltözz át, addig megvárlak itt! – Egészen közel lépett a lányhoz, s nem engedte be azonnal a lépcsőházba. Nyomatékosítani akarta a mondandóját. – De ha megváratsz, keményen megfizeted az árát, ezt garantálom.

Hermione alig észrevehetően nyelt egyet. Kikészítette ez a férfi, meghazudtolt mindent, amit eddig gondolt róla, de azért éppen eléggé sok volt benne a mardekárosság, hogy még mindig sakkban tartsa.

– Jól van – mondta kissé mérgesen, viszont tudta, hogy feleslegesen próbálkozik az ellenkezéssel. Dracót nem lehetett csak úgy átverni, sokkal körmönfontabbnak kellett lennie. Hátat fordította a férfinak, aztán kinyitotta az ajtót és belépett, becsukta a lépcsőház ajtaját, aztán elindult felfelé a lépcsőn. Remélte, hogy Vickyt nem találja a lakásában megint. Csak akkor nyugodott meg, amikor mindent rendben talált. Persze nem vitte túlzásba a sietséget, átöltözött, mondhatni repüléshez megfelelő ruhát választott, sötétszürke jóganadrág, mintás póló, edzőcipő és melegítő felső. Haját kusza kontyba csavarta, mielőtt még kilépett volna az ajtón megszemlélte magát az előszobai tükörben, aztán elindult vissza Dracóhoz.

– Végre! Mi tartott ennyi ideig?

– Öt percig voltam fent.

– Volt az tíz perc is.

– Gondolom te is át fogsz öltözni. Mégse jöhetsz öltönyben…

– Megoldom, sokkal rövidebb idő alatt, mint te.

– Sajnálom, hogy ennyire megerőltető volt itt ácsorogni – forgatta meg a szemét a boszorka. – Be is jöhettél volna.

– Nem akartam megint pizza futárokat átkozni – vigyorgott Draco, noha nem ez volt az oka, hogy nem kísérte be a boszorkányt. Nem tudta kiverni a fejéből a seprűtárolóban történteket, noha képes volt kordában tartani az érzéseit, kockáztatni nem akart. Két dologba ölte most az energiáit: Granger cukkolása és a közös edzés, amire minél hamarabb el akart jutni. – Vagy ajtót nyitni a képzeletbeli szeretődre.

– Utálatos vagy.

– Tévedsz. Bűbájos személyiségem van. Kész vagy végre? Nagyon eluntam magam, míg vártam rád.

– Ne nyafogj! Otthagyhattál volna a munkahelyemen – csóválta meg a fejét Hermione. – Nekem nem lett volna gondom vele.

– Lógni se tudsz rendesen.

– Dehogynem.

– Egy bögre tea és egy könyv nem lógás.

– Hanem mégis micsoda?

– Megmutatom neked.

– Megint hoppanálunk?

– Ne legyél már ennyire… ilyen…

– Jó menjünk!

– Elárulod, hogyan akarsz edzésre jönni, hogy nincs nálad a seprűd?

– A fenébe.

– Ez valami trükk akar lenni?

– Teljesen elfelejtettem.

– Nem tudom, hogy mennyire hihetek neked – vakarta meg a vállát a férfi. – Olyan ravasz lettél mostanában.

– Nem volt benne semmi szándékos – emelete fel a kezét Hermione. – A tudatalattim is elutasítja a repülést, ezért is hagytam fent.

– Szóval a tudatalattid a bűnös?

– Elfelejtettem. Ennyi nem elég? Nem tudom megmagyarázni.

– Biztos?

– Igen.

Draco még mindig gyanúsan méregette, mintha tényleg csak a fogást keresné rajta. Hermione állta a tekintetét, noha legszívesebben elfordította volna, az átható viharszürke szempár kereste az igazságot az övében. Ez az alkalom tényleg véletlen volt, semmi szándékosság nem volt benne.

– Tegyük fel, hogy hiszek neked.

– Tegyük fel?

– Még mindig szkeptikus vagyok. Lássuk be nem alaptalanul. Longbottom is eljátszotta ezt párszor…

– Én nem játszom.

– Jól van, Granger, majd ezt meglátjuk. Különben is van neked egy kis külön edzésprogramom – mondta mosolyogva. A vigyora kárörvendő volt, szívmelengető, mégis kárörvendő. Vajon megint mit forgat a fejében?

Megint megfogta a kezét, aztán megint hoppanáltak. Hermione gyorsan elengedte a kezét, amikor végre megérkeztek. A varázsló folyamatosan figyelte, mintha csak azt lesné, hogy hol hibázik. Egy különterembe vezetette őt, ami távol volt a zajtól és az emberektől. Gyakorlatilag egy remekül felszerelt edzőteremben álltak, amit valószínűleg nem mindenki használhatott. A berendezések nagy részéről Hermionénak fogalma sem volt micsoda.

– Hol vagyunk?

– A birodalmamban – válaszolt Draco.

– Ilyen is van?

– Tulajdonképpen ez az egész a birodalmam – gondolkodott el a férfi. – Inkább azt mondanám, hogy ez a kuckóm.

– Bájos.

– Megfelelő.

– Csodálatos.

– Átöltözöm.

– Rendben van, Malfoy.

– Ne nyúlj semmihez, ne szökj meg!

– Nem fogok.

– Bár betartanád, amit ígérsz – csóválta meg a fejét Draco, aztán elindult kifelé a teremből. Túlságosan is csend lett, távolról tompa zaj hallatszott csak be, Hermione az ablakhoz sétált és kinézett rajta. Most is dugig voltak a pályák, el se hitte, hogy ennyire népszerű lehet egy ilyen intézmény, de hát változnak az idők. Unottan végignézett különféle eszközökön, amiket nem tudott hová tenni. Mégis Malfoy mit gondolt? A negyedét se tudta mi micsoda. A súlyzót megismerte, biciklit szintén, meg az az izét, amin futni lehetett, de a többi… tiszta homály volt. Ezen mugli cuccok voltak. Malfoy mióta vonzódik ennyire ezekhez? Látszott, hogy mennyi mindent nem tudott róla. Messziről fintorogva megnézte a seprűket, amik szépen sorban sorakoztak a fal mentén, kviddics felszereléssel együtt, kirázta a hideg ettől. Tüntetően még feljebb húzta a melegítő felsőjét.

Hirtelen kivágódott az ajtót, aztán Draco jelent meg a helyiségben. Fekete póló volt rajta, amin egy hatalmas, fehér vonalakból halál ereklyéinek a jele rajzolódott ki, egyszerű fekete nadrág és cipő volt rajta. Hermione megforgatta a szemét, majd magában megjegyezte, hogy a férfi egyáltalán nem ismeri a színeket.

– Tizenöt perc – szólalt meg a boszorkány számon kérően.

– Hogy mondod?

– Ennyit vártam rád.

– Feltartottak, alá kellett írni valamit – magyarázta röviden.

– Persze. Biztos magadat nézted a tükörben – incselkedett tovább a boszorkány. – Mi ez a póló?

– Ez volt tiszta.

– Áh, értem. Véletlenül sem célzás, ugye?

– Hová gondolsz?

– Nagyon körmönfont vagy sokszor.

– Én mindig – vigyorodott el a varázsló.

– Egyébként mindenhez hozzányúltam, amíg nem voltál itt.

– Komolyan? – tette karba a kezét és kíváncsian tekintett rá.

– Mindent kipróbáltam.

– Azt se tudod, hogy az micsoda – mutatott valami nagyon furcsa szerkezet felé.

– De tudom.

– És pedig?

– Valamilyen rúd, meg létra…

– Hát persze. De értékelem a humorodat. Na, Granger, melegíts be! – adta ki az utasításokat. – Adjak egy seprűt? Talán valami ragadt rád az aerobicon.

– Sajnos semmire se emlékszem. Szóval kénytelen vagy mutatni pár dolgot.

– Két kör futás.

– Csak így?

– Csak így.

– Ha te is futsz, akkor én is – tette Dracóhoz hasonlóan karba a kezét Hermione.

– Azt hiszed, nem vagyok formában? – lépett egy kicsit közelebb.

– Hova gondolsz…

– Akkor gyerünk…

– Ha te is, akkor én is.

– Makacs vagy megint, de legyen – mondta a férfi. – Én diktálom a tempót.

– Rendben.

– Csinálunk előtte még pár gyakorlatot.

– Minek?

– Le akarsz sérülni? Felőlem rendben, majd viszek virágot, és kiszámolom, mennyivel kell többet járnod hozzám. Hidd el, rengetegszer ki tudom mondani, hogy még harminc órát kell velem együtt töltened édeskettesben.

– Merlin…

– Még mindig Draco vagyok.

– Mutasd meg, amit csináltatni akarsz velem, aztán hadd menjek haza! – méltatlankodott Hermione.

– Hogy te… hagyjuk!

– Mondd ki! Nehogy benned maradjon.

– A seprűtárolóban egészen készséges voltál. – Hermione rémesen elpirult és csípőre tette a kezét. Kényszerítette magát arra, hogy a mardekáros szemébe nézzen. – Csak most nem értem miért vagy ilyen tüskés velem. Talán zavarban vagy az ellenállhatatlan személyiségemtől vagy az idegesít, hogy ellenségek voltunk? Megjegyzem az utóbbi szörnyen gyerekes, lerágott csont.

– Nem vagyok oda ezért a nagy sportolási őrületért. És néha téged sem szívlellek.

– Megoldhatjuk ezt nagyon egyszerűen.

– Hogyan?

– Ülj fel egy nyavalyás seprűre, tedd le a vizsgát és többet az életben nem kell látnod! – jegyezte meg kissé tényszerűen, némileg kissé csalódva, mivel olyan hamar nem akarta elengedni a boszorkányt. Természetesen megtette volna, hiszen a csókokon kívül semmi sem volt köztük, és elég idős volt ahhoz is, hogy hamar túllépjen egy csalódáson.

– Nem veled van a bajom – jegyezte meg Hermione durcásan. – Én félek a repüléstől.

– Segítek.

– Most komolyan?

– Persze.

– Megtennéd?

– Igen.

– Értem?

– Igen, érted. Megy az idő, édes, szóval kezdjünk ezzel valamit, mert nem érek rá egész nap.

– Hova mész? – kérdezte kíváncsian. Draco egy kicsit közelebb lépett, aztán kisimított egy kósza tincset a boszorka még mindig lángoló arcából, majd lazán a füle mögé tűrte. Ahogy Hermione selymes bőréhez ért, mintha még rózsásabb lett volna az arca. Imádta ezt a mozdulatot.

– Kviddics meccsre.

– Nézed vagy játszod?

– Egyik sem. Én vezetem. Eljössz? Várj, inkább ne gyere, mert megint lelépsz idő előtt.

– Nagyon vicces.

– Eljönnél?

– Nem tudom. Attól függ, mennyire akarsz ma kikészíteni?

– Lássuk azt a futást.

Hermione megforgatta a szemét, de szót fogadott. Néhány nyújtó gyakorlat, térdkörzés, bokakörzés után készen álltak. Az előre beígért két körből több lett, sokkal több, mint azt Hermione előre gondolta volna. Hiába Malfoy túl mardekáros volt ahhoz, hogy kibabráljon vele és ő mindig bedőlt ennek. Először jól esett a mozgás, tudta tartani az iramot, de aztán… húzódtak az izmai, alig kapott levegőt, átkozta magát a lustaságáért, szúrt az oldala, vér tódult az arcába, izzadt. A szíve hevesen dobogott, s ezen az sem segített, hogy Draco karja olykor-olykor súrolta az övét.

Eközben a mellette haladó varázsló, mintha csak ráérős sétát tett volna, még csak nem is zihált. Draco jó formában volt, ahogy mindig. Fél szemmel néha a boszorkányt nézte, aki lassacskán kezdett teljesen kimerülni. Grangernek fogalma sem volt hogyan ossza be az erejét, noha semmi szükség nem volt a seprűlovagláshoz kemény edzésprogramra, kivéve ha Hermione be akart volna kerülni a kviddics válogatottban, mégis ha már valamit kezdenie kellett vele, akkor legalább hozza kicsit formába. Ja és ideje volt megkezdeni az utolsó kört, mert valószínű a boszorkánynak csak percei voltak mielőtt kidőlt volna a sorból, már így is kezdett lemaradozni tőle.

– Elég lesz – jelentette ki a varázsló, aztán lassan mindketten lelassítottak.

– Két kör? – méltatlankodott Hermione, majd rácsapott a férfi karjára, aki csak nevetett. – Szemét!

– Meg akartam tudni mennyit bírsz.

– Kiköptem a tüdőmet!

– De kibírtad.

– Alig… Utállak! – zihálta még mindig. Draco csak nevetett.

– Még nem eléggé, de majd teszek róla – mondta végül. – Lássuk, Granger! Hogy szoktál guggolni?

– Úgy általában?

– Mondjuk.

– Sehogy.

– Akkor ezzel fogjuk kezdeni. Feszesítjük a combizmokat és a popsit.

– Te ezt élvezed.

– Te nem fogod.

– Mekkora meglepetés…

– Lássuk milyen is a helyes guggolási póz?

– Alig várom, hogy megtudjam.

– A térdek és a lábfejek egy irányba néznek – kezdte Draco.

– Hova néznének?

– Meg akarod tanulni vagy nem?

– Folytasd!

– A testsúlyod a sarkadon legyen. Vedd le a melegítő felsődet, légy szíves! – Hermione mogorva tekintettel. – Megmutatom a gyakorlatot.

– Most komolyan?

– Húszat csinálunk.

– Mennyit?

– Nem fogom hallgatni a nyavalygásodat! Csináld!

– Egy állat vagy.

– Én számolok… Egy…

– Elegem van – mondta a lány, de megcsinálta az első gyakorlatot.

– Ez még egy se volt.

– Ne már!

– Semmi érzéked nincs a mozgáshoz.

– Mit gondolsz miért olvastam eddig könyveket?

– Fejlődni fogsz, csak a kezdet megy egy kissé döcögősen.

– Hát az biztos, hogy egy csokis vagy egy áfonyás fánk eltűntetése jobban menne – sóhajtott fel Hermione. – Így jó már?

– Na, még ebből húszat.

– Micsoda? Tizenkilencet.

– Mondtam, hogy én számolok.

– Szadista állat!

– Egy, Granger…

– Meg fogod keserülni.

– Kettő… Nem hiszem. Egyenes a hát!

– Keresek valamit, amivel megdobhatlak.

– Három. Nem hat meg túlságosan. Négy. Várj! Megmutatom! – Azzal Draco Hermione mögé lépett és a meleg kezét a boszorkány derekára tette. – Ezt együtt fogjuk csinálni.

A boszorkány megborzongott, ahogy a férfi hangját hallotta, szörnyen megugrott a szíve. Nem ért hozzá illetlenül, nem is volt benne semmi rejtett szexuális tartalom, mégis kirázta a hideg.

– Érted már, mire gondoltam?

– Aha.

– Akkor rajta!

– Iszonyatosan fáj!

– Öt. Megérdemled, de legalább formás lesz a feneked. Hat.

– Most is az.

– Hat. Elszúrtad az előbbit! – Megint csak odament hozzá és ismét megérintette. Hermione felsóhajtott. – Egyenes a hát. A fenekedet told ki hátra. Minél függőlegesebb a lábszárad annál jobb.

– Így gondoltad? – kérdezett vissza.

– Nagyobb terpesz – mondta rekedten, aztán hátralépett és levette a kezét a boszorka derekáról. – Hét.

– Te nem is csinálod! – méltatlankodott, aztán kisimította a hajtincseket, amik mindig belelógtak a homlokába.

– Nyolc. Én az edződ vagyok. – Még soha nem látott ennyire elégedett mosolyt, mintha soha nem örült volna ennyire semminek, minthogy őt láthatja mozogni. Miközben számolt, mindig megrándult az ajka, legszívesebben nevetett volna. – Kilenc.

– Túl lassan számolsz – zsörtölődött tovább.

– Csináld gyorsabban!

– Nagyon-nagyon utállak! – sziszegte elsötétedő tekintettel.

– Tíz, tizenegy, tizenkettő, tizenhárom, tizennégy, tizenöt, tizenhat. Mi van, Granger, rekordot akarsz dönteni? Tizenhét. Hol a lendület?

– Megmondanám, de én ilyet sosem mondok – nyögött fel elkeseredetten, és kezdett teljesen kifulladni. – Nem engeded el a többit?

– Minek nézel engem? Jó tündér keresztanyának? – nevetett fel Draco és karba tette a kezét. – Tizennyolc! Gyerünk, Granger, már csak kettő kell! Tizenkilenc.

– Elég volt!

– Megint tizenkilenc, mert elszúrtad. Na, gyerünk! Tizenkilenc! Húsz!

– Nagyon fáj a combom.

– Ez volt a cél. Folytassuk!

A következő húsz percben Hermione megismerte Draco Malfoy sportos oldalát, mintha mindenre lenne neki valamilyen gyakorlata. Ennyi felülést soha nem csinált, törzsemelés pláne, a kitörésről még sosem hallott, többiről meg ne is beszéljünk. Mire végeztek Hermione kimerülten feküdt egy szőnyegen, olyan izmai fájtak, amiknek a létezéséről nem is tudott. A varázsló pedig… mintha meg sem izzadt volna, pedig ő is vele együtt csinálta a gyakorlatokat. A boszorkány valami olyasmit motyogott, hogy Malfoy tuti valamilyen erősítő bűbájt ivott az ebédnél, még a feltételezés is megnevettette a férfit.

– Most meg mit nevetsz?

– Azt, hogy mennyire lusta vagy, Granger.

– Mert te aztán maga van a megtestesült erőnlét… Fogadjunk, hogy ezek közül az izék közül itt – mutatott körbe a teremben –, te sem ismered mindegyiket. Nemhogy használni tudnád.

Draco menthetetlenül elröhögte magát, majd igyekezett az orrnyergét masszírozni és nem nézni a boszorkányra. Mikor képes volt kitörő jókedv nélkül ránézni, megszólalt.

– Mutass egyet!

– Legyen az a mászókaféleség.

– Húzódzkodó állványra gondolsz?

– Ha úgy hívják…

– Pontosan így.

– Akkor lássuk.

– Rendben van – vigyorgott, aztán levette a pólóját.

– Ennyire nem kell nekivetkőzni.

Draco nem válaszolt neki, hanem ráérősen odasétált az állványhoz, majd könnyedén elkapta a rudat, majd felhúzta magát. Olyan könnyed volt, mintha világ életében ilyen vagy ehhez hasonló gyakorlatokat végezett volna. Erő volt minden egyes mozdulatában, mégis annyira egyszerűnek látszott. Hermione tátott szájjal figyelte, ahogy megint elveszíti a fogadást, de annyira lekötötték a megfeszülő hátizmok, hogy teljesen kiszáradt a szája. A férfi karján a Sötét Jegy most is kitűnően látszott, akár egy vad korszakból megmaradt tetoválás.

Draco könnyedén szökkent talpra ismét, aztán elindult vissza Hermionéhoz.

– Azt hiszem nyertem.

– Úgy tűnik – bólogatott a boszorkány. A varázsló könnyedén kapta el a derekát és magához húzta. Hermione védekezően maga elé emelte a kezét, de a végén csak a férfi meztelen, izmos mellkasát tapinthatta, mielőtt még ez tudatosult volna benne, Draco megcsókolta. Érezte a tenyere alatt vadul tomboló szívét, a karjainak a szorítását. És egyből megadta magát neki, az érzésnek, hevesen csókolta vissza a varázslót, talán ezelőtt még soha ekkora odaadással. Mikor újra egymás szemébe néztek, Draco elmélázva figyelte Hermione barna szemének különös csillogását, ami sötét volt a vágytól.

– Ugye eljössz a meccsre?

– Aha… vagyis…

– Mondhatsz nemet is – mormolta, csak összeérintette a homlokukat.

– Így menjek?

– Miért? Inkább felvennéd az öltönyömet?

– Nem csak… Alig bírok menni.

– Vigyelek?

– Nem kell.

– Akkor?

– Rendben elmegyek.

– De ha megszöksz, akkor utánad megyek.

– És mit fogsz tenni?

– Még több guggolást csináltatok veled.

– Görény!

– Igen, Rózsaszirom? – mondta szenvtelenül.

– Ne hívj így!

– Azt hittem becézzük egymást.

– Határozottan nem.

– Szörnyen tüskés vagy ma.

– Viccelsz? Minden fáj.

– Ha jóban lennénk, akkor megmasszíroználak – mormolta még mindig nevetve. – De mivel kijelentetted, hogy utálsz…

– Talán csak egy kicsit. De nem kell masszázs.

– Hát jó. Akkor ott leszel a meccsen?

– Igen.

– Akkor induljunk! – Végül elengedte a boszorkányt, aztán egy lépést hátrált tőle.

– Nem öltözöl fel? – kérdezte Hermione, miközben az ajkába harapott.

– Nem vagyok így jó? – tárta szét a karját Draco. Még hogy nem jó… Annyira meg tudta volna ütni azért, amiért ennyire magabiztos, egoista rohadék. De momentán pont az Ördög maga tett arról, hogy ne tudjon megmozdulni se nagyon. A boszorkány legszívesebben megmondta volna az igazat, de még nem volt hozzá elég bátorsága.

– Nekem mindegy – vonta meg a vállát, aztán felvette a melegítő felsőjét.

A varázsló végül felvette a fekete pólót, majd kitessékelte Hermionét a teremből, s becsukta az ajtót.
0 Comments
Posted on 2019 Mar 23 by Nyx
Name:
E-mail: (optional)
Smile: smile wink wassat tongue laughing sad angry crying 
Captcha

Content Management Powered by CuteNews