Seprű


Fejezetek



12. lecke
12. lecke

A tavaszi nap kezdte felmelegíteni a tájat, virágok nyíltak, a madarak vidáman csicseregtek. Hermione ráérősen haladt keresztül a parkon, amikor eszébe jutott, hogy már régen a Foltozott Üstben kellene lennie, így megszaporázta a lépteit, majd befordult a sarkon. A varázsvilágba vezető első megállóként mindig fontosnak számított, de ekkora érdeklődésre a boszorka sem gondolt. Mikor kinyitotta az ajtót, hirtelen cseppent bele a forgatagba, ami egyből magával ragadta. Ron vörös feje világított át a tömegen, de a varázsló ennek ellenére még fel is emelte a kezét, s fel is állt. Hermione halványan elmosolyodott, majd elindult felé.

– Szia, Ron! – ült le mellé vidáman. – Bocs, kicsit elidőztem a parkban. Olyan szép az idő, kár hogy a szél fúj egy kicsit.

– Szia! Mostanában szokásod a késés – jegyezte meg morózusan, majd adott egy puszit a lánynak. Hermione összevonta a szemöldökét.

– Bocsánat – ismételte meg újra a bocsánatkérést.

Ron kimérten válaszolt neki:

– Nem kell bocsánatot kérned.

– A viselkedésed alapján kell – közölte a boszorka, de a férfi arcát figyelve, inkább jobbnak látta nem firtatni tovább a dolgot és inkább a téma váltás mellett döntött. – Rendeltél már?

– Igen. Mindkettőnknek. A kedvencedet rendeltem és kávét.

– Köszönöm, kedves tőled – igyekezett mosolyodni, de valahogy ez sem törte meg jeget kettejük között.

– A barátod vagyok, ez csak természetes – jött az újabb kimért magyaráztat Rontól, aki máskor mellőzni szokta ezt a hangnemet.

– Valami gond van? – kérdezte, miután elhelyezkedett. Nem bírta tovább elviselni a varázsló viselkedését, sőt… – Olyan feszültnek látszol…

– Nem tudom, Hermione – kezdte komolyan, majd egy kicsit gúnyosabb hangnemre váltott. – Te mondd meg! Valami gond van veled mostanában? – Ron tüntetően hátradőlt a székében, aztán összefűzte az ujjait.

– Nincs gond – húzta fel az orrát a boszorkány, aztán megrázta a fejét. Vajon mire akart kilyukadni a varázsló? – Miért lenne? Jól vagy? Idehívtál, azt mondtad sürgős, erre játszod ezt a furcsa, tőled szokatlan játékot.

– Jó, akkor hagyom, hogy gondolkozz egy kicsit. – A boszorkány elképedve tátogott egy pillanatig, majd gyorsan magához ért, aztán úgy döntött ideje tiszta vizet önteni a pohárba.

– Köszönöm, nagyon aranyos vagy, hogy szánsz rám időt. Ugyanakkor rettenetesen furcsa vagy továbbra is – vonta össze a szemöldökét kissé sértődötten. Ron úgy nézett rá, mint egy dühös kamaszfiú, ami cseppet sem volt jellemző rá, legalábbis mostanság nem. – Szerintem neked van problémád, ami nagyon böki a csőrödet. És ha jól tippelek, akkor velem kapcsolatos.

Ő, Hermione, is követte a barátja példáját, s szintén összefűzött ujjakkal dőlt hátra a székben. Egy hosszú percig méregették egymást, mintha csak az erőviszonyokat akarnák egymás között tisztázni.

– Szerinted én vagyok furcsa? – vonta fel a szemöldökét kérdőn. – Ez nagyon jó, mondhatom remek. Vicces.

– Ha elárulnád, hogy mi a csudáért vagy ilyen, akkor nagyon sok időt megspórolhatnál nekünk.

– Jól van – sóhajtott fel a férfi.

– Ron, kérlek, komolyan mondom, kezdesz megijeszteni.

– Nem ez volt a szándékom, nekem elhiheted.

– Mondd már el!

– Inkább te mondd el, hogy mi a fészkes főnix tollat csináltál Malfoyjal miután kimentetted magad a közös baráti esténkről?

Hermione egy pillanatra leesett állal figyelte a vöröshajú barátját. Először nem tudta mit válaszoljon, ezért csak egy apró sóhajra futotta neki.

– Ahh…

– Miért nem mondod el az igazat? Van köztetek valami? Mi a fenét akar tőled Malfoy?

– Szörnyen sok ez a kérdés, nem gondolod? Különben is…

– De jogos kérdések ezek, ha belegondolsz. Egyébként is láttalak.

– Utánam leskelődtél? – csattant fel a lány mérgesen. – Ezt igazán nem gondoltam volna rólad.

– Bocsánat, hogy nekem is ki kellett mennem a mosdóba, és amiért van szemem is. Megláttalak titeket, ahogy együtt távoztatok, te és a varázsvilág legnagyobb bunkója. Szóval leszel szíves felvilágosítani.

– Már megbocsáss, de ilyen hangon nem kellene velem beszélned. A barátod vagyok és nem valami… Csak azért nem megyek el rögtön, mert tisztellek annyira, hogy megmagyarázom a helyzetet, és mert vissza tudom magam annyira fogni, hogy ne öntsem rád az italomat és ne üvöltsem le a fejedet.

– Magyarázattal tartozol valóban, ebben egyetértünk.

– Magyarázattal? Neked? Ez új! Mióta tartozom neked magyarázattal, Ron? Talán együtt vagyunk, amiről elfeledkeztem? Nem kellene féltékeny barát szerepét játszanod. Mert nagyon nem neked való és nagyon nincs kedvem ilyen blődségekről tárgyalni.

– Aggódom érted. Nem szeretném, ha bajod esne…

– Nem kell.

– De Malfoy…

– Malfoy miatt aggódsz, amikor azt sem tudod mi van a háttérben? – a lány idegesen felnevetett.

– Utálatos görény, mit kell még ezen gondolkodnom? Miért mit gondolsz? Örülni fogunk annak, hogy te és ő együtt lógtok?

– Jaj, Ron… Egyrészt semmi közöd kivel lógok, másrészt nem kell ezt így felfújni.

– Ne…

– Malfoyhoz járok repülés oktatásra – vallotta be Hermione végül egy nagy sóhaj kíséretében, majd belekortyolt a kávéjába. – Nem kell ebből nagy ügyet csinálni.

– Hogy micsoda?

– A főnökeim idióta terve, hogy meg kell tanulnom seprűn repülni – magyarázta tovább, de már nagyon kényelmetlen volt tovább folytatni ezt a beszélgetést. – Nincs ebben semmi különleges.

– De miért pont Malfoy tanít? – kérdezte fintorogva a Ron. – Évek óta mondom, hogy segítünk Harryvel. Viszont mindig valahogy kibújsz alóla. Erre pont ezzel a barommal kell együtt lenned?

– Papír kell róla, neki meg van egy repülésoktató centruma – válaszolta a lány röviden. – Szóval végig kell csinálnom a tanfolyamot. Ennyi.

– Tényleg csak ennyiről van szó? – kérdezte a férfi gyanakodva. – Nem úgy tüntetek nekem, mint akik annyira rosszban vannak.

– Mert nem vagyunk – mondta Hermione. – Én megpróbálok normálisan viselkedni azokkal is akiket ismerek.

– De Malfoyjal?

– Vele. Veszekedjek vele állandóan?

– Igaz – bólogatott Ron. – Kimerítő lenne. Akkor is nekem… ez a helyzet, és ahogy viselkedtek nagyon… szokatlan. Biztos vagy benne, hogy csak ennyiről van szó?

Hermione felsóhajtott, gyorsan átfutott a gondolataiban, hogy mi minden történt Draco és közte, de ezt nem igazán akarta megosztani a barátjával. A finom csipkelődés, a csókok és a kettejük között pattogó szikrák senkire sem tartoztak. Különben is Ron csak összezavarna mindent, ami most egyáltalán nem hiányzott nekik. Mégis mi van, ha mégis kialakul valami a kapcsolatukból? Amíg nem tudja mi lesz belőle addig jobb nem mondani senkinek se semmit.

– Igen, csak ennyiről – szólalt meg egy rövid hatásszünet után. – Malfoy az oktatóm, és semmi több.

– Rendben – bólogatott Ron kicsit nyugodtabban.

– Emiatt nem kellett volna ekkora hűhót csinálnod. Ráadásul nem tetszik ez a kérdőre vonás, nem vagyok gyámolításra szoruló kis taknyos boszorkány. Egyedül is boldogulok, ahogy az elmúlt években is.

– Harrynek és nekem olyan vagy, mintha a húgunk lennél – magyarázta Ron. – És mostanság nagyon eltávolodtunk egymástól, ami miatt sokszor azt sem tudom, mi van veled, azt hiszem Harry is így van vele. Csak jót akarok neked. Nem akarom, hogy egy Malfoy féle alak kellemetlen helyzetbe hozzon.

– Megoldom, Ron. Legyen szó bárkiről, akkor is megoldom. Nem kell sem neked, sem Harrynek őrködnötök felettem. Megnyugodtál?

– Mondjuk – bólogatott a vörös hajú varázsló. Aztán egy képtelen ötlettel rukkolt elő: – Lehet, el kellene mennem egy-egy edzésedre.

– Jaj, csak azt ne! – sietett gyorsan a válaszadással Hermione. – Így nehezen megy, ha ott lennél, akkor még annyira se menne. Káosz és… Bőven elég, ha Malfoy ott van. Nekem elhiheted.

– Ugye nem szórakozik veled?

– Nem – rázta meg a fejét. – Próbál segíteni, de… még nagyon az elején vagyunk.

– Biztos?

– Teljesen. Nem kell odafigyelni rá – forgatta meg a szemét.

– Tényleg ennyire nehezen megy? – tette fel a fogós kérdést Ron.

– Pocsékul…

– Ha gondolod, szívesen segítek – ajánlotta fel készségesen. – Fred és George biztosan tudnának egy kicsit nélkülözni.

– Jaj, Ron, olyan aranyos vagy, de ennyi edzésre már nem tudok elmenni. Sok a munka. Nem bírnám még ezt is a nyakamba venni. Ha látom, hogy reménytelen a helyzet, akkor megígérem, szólni fogok neked azonnal.

– Jól van.

Még beszélgettek egy kicsit, egészen másról, s Hermione kezdett megnyugodni, hogy Ronnal és vele kezdenek helyrejönni a kapcsolatuk. Feszélyezte volna, ha még több feszültség lenne a barátaival, ami majd valóban meg fog történni, ha Malfoyjal… Mikre nem gondolt… Mégis mit várt Malfoytól? Még maga sem tudta.

Miután elköszöntek egymástól Ronnal. Hermione mélyen felsóhajtott, majd az asztalra hajtotta a fejét. Rettenetesen nehéz reggel volt és még nem volt vége. Összeszedte a dolgait, majd elindult az Abszol út felé vezető folyosón, amikor megérintette valaki a vállát. Ijedten rezzent össze, amikor megfordult Dracóval találta szembe magát. Egy pillanatra látta csak a szürke szemek ezüstös villanását.

– Te meg hogy találtál meg? – kérdezte meglepetten.

Válaszul a férfi finoman nekinyomta a mahagóni színű lambériának, aztán megcsókolta. Mámor, bizsergés, pillangók, rögtön elolvadt az érintésétől. Heves volt mégis gyengéd, oldalra fordította a boszorkány fejét, majd elmélyítette a csókot. Túlságosan is tisztában volt mennyire mesterien képes elcsavarni Hermione fejét, aki azonnal viszonozta a közeledését. A lány ösztönösen túrt bele a tejfölszőke hajba, hozzásimult, megérezte Draco kellemes illatát, amitől még inkább elbódult. A szívverése felgyorsult és bizsergés haladt végig a testén egészen a lábujjáig.

Zihálva, összeérő arccal simultak egymás ölelésébe. Kellett egy pillanat, mire megtudtak szólalni.

– Szóval csak az oktatód vagyok és semmi több? – kérdezte a férfi, miközben finoman megérintette ajkával a boszorkányét.

– Hallgatóztál? – kérdezte elakadó hangon.

– Muszáj volt – simította végig a boszorkány derekát, aztán újra megcsókolta. Pontosan úgy, ahogy korábban. Hermione érezte, hogy a térdei elgyengülnek, örült neki, hogy a varázsló erősen fogja. – Megláttalak és nem akartalak csak így elengedni. Aztán meghallottam mit mondtál Weasleynek, elöntött a düh, és gondoltam muszáj tisztáznom a dolgokat.

– Gondolod?

– Igen. Szóval csak az oktatód lennék?

– Miért mi vagy még nekem? – kérdezte Hermione, miközben odahajolt a férfihoz és ezúttal ő csókolta meg. Draco belemosolygott a csókjukba.

– A csókpartnered – szólalt meg végül, aztán újra folytatta azt, amit elkezdett.

– Hogy is felejthettem el – sóhajtott fel a lány, majd átkarolta a férfi nyakát, aztán halkan nevetni kezdett. – Legközelebb így mutatlak be Harrynek és Ronnak. Fiúk, bemutatom Draco Malfoyt a csókpartneremet. Ja és ne bántsátok!

– Csak legyen nálad nyugtató főzet. Ebbe Potter és Weasley is belehal, de az átkozódás is esélyes lehet.

– Követtél?

– Nem – rázta meg a fejét. – Ma még teljesen ártatlan vagyok. Igazából csak egy kávét akartam, de aztán megláttalak a vörössel, aztán muszáj volt idejönnöm hozzád.

– Egy szia is megtette volna, nem kellett volna rögtön letámadnod egy sötét folyosón.

– Megzavartad a fejem tegnap. Hol van a griffendéles egyenruhád? – incselkedett vigyorogva.

– Mi griffendéles lányok, csak különleges alkalmakkor húzunk egyenruhát – sóhajtott mosolyogva.

– Komolyan?

– Aham. Nem lehet csak úgy mindennap. De ennyire nem lehetett rád hatással az ilyesmi.

– Megállítottad a szívem. Gondolod, hogy ezt olyan könnyen elfelejtem? – kérdezte miközben kisimított egy tincset a lány arcából. – Ráérsz?

– Szabadságon vagyok ma és holnap – vallotta be Hermione, majd oldalra fordította a fejét. – Nem érek rá.

– Ez azt jelenti, eljössz velem randizni? – csillant fel a szeme a varázslónak.

– Rengeteg dolgom van – sóhajtott fel gondterhelten a boszorka. – Ront is alig tudtam bezsúfolni a napirendembe.

– És engem?

– Te már nem férsz bele.

– Ez diszkrimináció a mardekáros csókpartnereddel szemben. Csak úgy mondom… Egyébként sejtem, hogy semmi dolgod nincs, csak félsz velem kettesben maradni – rázta meg a fejét finoman Draco, miközben finom csókokat hintett Hermione arcára, majd folytatta a nyakával. – Szóval eljössz velem? Ígérem, jó leszek. Nagyon jó.

– Takarítanom kell – mondta egy hatalmas sóhajjal, majd hátra hajtotta a fejét, hogy Draco megtalálhassa a legérzékenyebb pontot a nyakán. Túl nehéz volt már nemet mondania neki, mégis megtette. Ez a játék kezdett egyre jobb lenni. – Nagyon sok takarítanivalóm van.

– Tényleg?

– Igen.

– Hány pálcaintéssel végzed ezt el vagy mugli módra szoktál takarítani? – kérdezte, miközben finoman végigsimította a boszorka nyakát. – Hmm?

– Kérlek…

– Mire kérsz? – folytatta vigyorogva a kényeztetést, miközben egyre szorosabban ölelte magához.

– Arra, hogy… nem tudok gondolkodni, ha a nyakamat csókolgatod – emelte fel a hangját egy kicsit.

– Oh, tényleg? Akkor eljössz velem randizni?

– Megegyeztünk már korábban, nem? Pénteken randizunk.

– Olyan messze van a péntek.

– Holnap meg tanfolyam. Akkor is látni fogsz.

– Te velem ki akarsz szúrni, Granger – mondta egy mély sóhajjal Draco, aztán magához húzta a boszorkányt. – Legalább sétálni gyere el velem.

– Megint?

– Felőlem elmehetünk valahova csókcsatázni is, ha nem akarsz beszélgetni velem – vigyorgott a férfi. – Én igazán rugalmas vagyok.

– Ennyire ráérsz?

– Nem, de lóghatok a kedvedért. Amúgy is csak egy kis dolgom lenne, keddenként soha sincs olyan nagy forgalom. A papírmunka várhat. Szabaddá tudom tenni magam még előtte.

– Lógni? Ellógnád a munkádat csak azért, hogy csókolózzunk valahol? Ennyire magányos vagy?

– Áh, tudtam, hogy nem akarsz beszélgetni és inkább csókolóznál velem. Mindig is értettem a nőkhöz és a csókokhoz.

Hermione megcsóválta a fejét, aztán rácsapott a férfi vállára.

– Gazember vagy. Egy nagyképű gazember, hogy pontos legyek.

– Csak tudom, hogy mennyire imádsz csókolózni – megint csak mosolygott, amikor a lány szemébe nézni. – Ki vagyok én, hogy a vágyaid útjába álljak?

– Hogy te milyen…

– Elbűvölő, szenvedélyes, vonzó…

– Rámenős – csókolta meg ezúttal Hermione a varázslót. Annak ellenére, hogy fogalma sem volt hol tartanak és hányadán állnak egymással, igazán élvezte ezt a kis játékukat. Túlságosan is élvezte. – De a többi is valamilyen oldalról igaz.

Draco és Hermione összeérintették a homlokukat, s ott a folyosó homályában egymásra mosolyogtak.

– Szóval hamvában holt ötlet, hogy eljössz velem? – kérdezte a varázsló. – Pedig remekül szórakoznánk.

– Sajnálom – harapott az ajkába Hermione. – De ma nem megy.

– Akkor haza kell mennem veled – ajánlott még egy jó megoldást a férfi. A boszorkány elvarázsolva érintette megint össze az ajkát Dracóéval.

– Jó… – felelte, aztán egy kis gondolkodási idő után rájött, hogy mit is mondott a rámenős oktatója. – Micsoda? Ezt miből gondoltad?

– Segítek takarítani – folytatta a tervét gyermeki lelkesedéssel.

– Te? Nekem? Segíteni?

– Ezt ennyire nehéz elhinni, hogy tudok segíteni? – nevetett fel harsányan a varázsló. – Remekül boldogulok.

– Emlékszem, amikor mondtad, hogy könyvből ismered a takarítási varázslatokat.

– Oh, nem aggódnék a helyedben, van olyasmi, amit fejből is meg tudok csinálni. És nem hiszem, hogy olyan nagy kosz van nálad, Granger.

– Tényleg van olyan varázslat, amit fejből is tudsz?

– Remek segítség vagyok. Van nálam pálca és rendkívül ügyes, tehetséges varázsló vagyok. Ezt azért mondom, hogy ha esetleg nem tudnád, kivel állsz szemben. Remekül értek a portörlő varázslatokhoz – reklámozta a tehetségét Draco. – Se perc alatt végeznénk. Aztán az egész délután a miénk. Mit szólsz?

– Már ne haragudj, de egyedül szeretnék rendet rakni a fehérneműs fiókomban – jelentette ki a boszorka, viszont amikor kimondta egyből elpirult és rájött, hogy bármi más jobb lett volna, mint amit most mondott.

– Feltétlenül szükséged lesz rám ehhez a feladathoz – csapott le a lehetőségre Draco. – Remek ízlésem van.

– Miért lenne rád szükségem a hajtogatáshoz?

– Simán megmondom, hogy melyik áll jól, melyik nem.

– Oh persze…

– Nélkülözhetetlen vagyok.

– Nem jutnék előre.

– De igen. Csak nem a takarításban – nevetett fel ismét. – Olyan szívtelen vagy. Nem hagyod, hogy veled legyek.

– Tudod, hogy nem takarítanék, ha velem jönnél.

– Nem is azért mennék valóban.

– Erre már rájöttem.

– Meg akarlak csókolni – mormolta Draco.

– Alig pár perce meg se kérdezted, hanem csak letámadtál.

– Tényleg? Én nem erre emlékszem. Belesimultál a karomba, aztán véletlenül találkoztak az ajkaink. Ezt én nem nevezném támadásnak, letámadásnak egyáltalán nem. – Hermione megcsóválta a fejét, ez a férfi mindig úgy alakította a helyzetet, hogy nehogy hibás nem volt semmiért, hanem még ő volt az ártatlan mardekáros, akit kihasználtak.

– Ha hagynám magam, akkor elvennéd az eszem – válaszolta a boszorka. – Mindig oda kell figyelnem, hogy mit mondasz, mert könnyen behúznál a csőbe.

– Miért még nem vettelek le a lábadról?

– Hát… nem is tudom…

– Ah, Granger, nem kell hazudnod.

– Én nem hazudok.

– Akkor csókolj meg!

– Az előbb még fordítva volt…

– Bármelyik verzióval beérem.

– Bolond vagy – nevetett fel a boszorkány édesen.

– Úgy gondolod? – kérdezett vissza Draco.

– Tudom.

– Nem tudhatsz mindent – jelentette ki határozottan.

– Talán nem – sóhajtott fel a lány.

– Elég volt ebből, Granger!

– Mi…

Már nem tudta befejezni. Dracónak nem volt szüksége többé sem az önuralomnak, bátorításra vagy más egyébre. A csókja édes volt és puha, maga volt a gyönyörűség, a mámor és a kábulat. Közelebb húzta a boszorkányt magához, szorosan tartotta. Hermione testének minden apró idegszála reagált az érintésre, az ajkaik találkozására. Nem kapkodott, kiélvezett minden egyes pillanatot, nyelvük egymáshoz ért, a csók elmélyült. Forró volt a varázsló szája, vérlázítóan érzéki. Szenvedély magával ragadta mindkettőjüket.

– Még mindig nem akarsz velem jönni? – suttogta, miközben megint megcsókolta.

– Nem – válaszolt a boszorka.

– Miért nem? Rosszul csókolok? – kérdezte, s ismét bebizonyította mennyire komolyan gondolta.

– Nem – rebegte a lány, noha már tényleg csak dacból mondott nemet. A szürke szemű férfi még mindig nem adta fel teljesen.

– Mást nem tudsz mondani?

– De tudnék, viszont nem mondok. Érd be egyelőre ennyivel, Malfoy.

– Gonosz nőszemély vagy! – jelentette ki szent meggyőződéssel.

– Ugyan már…

– Nem látod, hogy szenvedek?

– Nem látszik rajtad. Tiszta ránc a homlokod – mondta, majd kisimította a homlokába hulló tejfölszőke hajtincseket.

– Pedig tegnap rettenetesen meggyötörtél – szólalt meg egy kicsit rekedten. – Sőt az egész centrum összes varázslóját.

– Szegénykém.

– De most komolyan. Miért nem engedsz egy kicsit közelebb magadhoz?

– Az előbb csókoltál meg, még mindig a magadhoz szorítasz, ráadásul már megint becsúsztattad a kezedet a blúzom alá.

– Dehogy… Ja, de… bocsánat!

– Erről beszélek. Ez egy nyilvános hely.

– Nincs itt senki – nézett körbe jelentőségteljesen, amit persze megtehetett volna korábban is, de valószínű eszébe se jutott megtenni, hiszen annyira a boszorkány járt az eszében.

– És nem is sajnálod – mondta Hermione.

– Nem igazán – rázta meg a fejét egy kicsit Draco.

– Szerdán találkozunk, Malfoy!

– Csak úgy itt hagysz?

– Igen. Megérdemled. Mindig mesterkedsz, de most ez nem fog sikerülni.

– Mesterkedek?

– Igen.

– Hát jó, ha nem kell a segítségem, akkor visszamegyek az irodába.

– Rendben van.

– De előbb még kérem a csókomat.

– Hogyan?

– Nem hagyhatsz így csak itt – magyarázta magától értetődően. – Mégis mit gondolsz? Nem kellene ennyire gyötörnöd az embereket.

– Holnap úgyis találkozunk.

– Persze, aztán valami ürüggyel megint megszöksz tőlem. És végre a seprűre kéne ülnöd, mert nagyon sokáig kell hozzám járnod, ha repülni akarsz.

– De nem akarok, igazából.

– Erre magamtól is rájöttem – nevetett fel Draco. – Csókolj meg, és már itt sem vagyok!

– Rámenős vagy.

Hermione egy kissé lábujjhegyre állt, majd teljesítette, amit Draco kért. Ajka mintha tollpiheként érintette volna meg a varázslóét. Még mindig bizonytalan volt abban, hogy mi lesz ebből, de a kellemes bizsergésen kívül, ami kezdett valami mássá alakulni, semmi mással nem tudott foglalkozni. Csak a derekára simuló erős karok érdekelték, ahogy aztán Draco végigsimítja a hátát, s beletúr a hajába. Elmélyítette a csókot, a férfi pedig mosolyogva viszonozta. A boszorka hozzásimult a varázslóhoz, odaadóan érintette meg a férfi arcát. Egymáshoz simuló arccal, s lecsukott szemmel álltak, miután megszakadt a csókjuk.

– Most sem gondoltad meg magad?

– Nem.

– Mit tehetek még, hogy engedj a csábításnak?

– Játszunk az én feltételeim szerint – mondta a boszorkány.

– És pedig.

– Kedvelned kell.

– Már most is kedvellek. Rettenetesen, nagyon kedvellek – sóhajtott fel a férfi.

– Tényleg? Még nem győztél meg igazán.

– Te kedvelsz engem?

– Talán – mosolyodott el titokzatosan.

– Egyenes válasz?

– Én is kedvellek.

– Rendben, de te sem győztél meg engem. Akkor holnap találkozunk. És seprűre fogsz ülni.

– Azt majd meglátjuk.

– Granger, Granger, nem lesz ez így jó.

– Talán igen, talán nem – nevetett a boszorkány, majd egy apró puszit nyomott a férfi arcára és elmosolyodott. – Holnap találkozunk, Malfoy!

Draco csak megcsóválta a fejét, aztán újabb csókot nyomott a lány szájára.

– Csakhogy az enyém legyen az utolsó szó. Szép napot, Granger!
0 Comments
Posted on 2019 Mar 23 by Nyx
Name:
E-mail: (optional)
Smile: smile wink wassat tongue laughing sad angry crying 
Captcha

Content Management Powered by CuteNews