Seprű


Fejezetek



15. lecke
15. lecke

Draco zihálva, izzadtságtól csatakosan ébredt fel. Először minden tagját átjárta a fájdalom, majd ahogy kezdett megnyugodni, úgy mérséklődött a kellemetlen érzés. Kissé zavartan tekintett körbe. Hol van, mennyi az idő, miért nem tud mozogni, és miért nem engedelmeskednek az izmai? Mély levegőket vett, becsukta a szemét. Lassan persze visszatértek az emlékek. A homlokához emelte a kezét, majd letörölte az izzadtságot. Mély, kissé elgyötört sóhajt hallatott. Megpróbált felkelni, de a hirtelen rátörő bizonytalan érzés miatt inkább visszahanyatlott a párnára, és úgy döntött ráér még felkelni.

Körbenézett. Csak ő volt a szobában, Hermione valószínűleg kint volt a nappaliban, és valószínűleg olvasott, legalábbis remélte, hogy nem ment messzire az ő zöld pizsamájában. Elmosolyodott. Kint még mindig zuhogott az eső, mintha dézsából öntötték volna, s alig jutott be fény a hálószobába. Jó volt ez így, gondolta Draco, nem bírt volna elviselni még több fényt, inkább aludt volna még. Szerencsére túl volt a nehezén, noha a nyugtalan álma nem szolgált elég pihenéssel, de már határozottan jobban érezte magát. A láza lement, a fájdalom most már csökkent. Kihajolt az éjjeliszekrényhez, majd ivott néhány kortyot a vízből, de végül megitta az egészet. Nem is gondolta volna, hogy ennyire szomjas volt. Felsóhajtott. Most jött a neheze.

Feljebb csúszott néhány centit, majd megmozgatta a lábát. Arca eltorzult a fájdalomtól, de nem adott ki hangot. Pokoli volt a lábujjaitól kezdve minden izmát, ízületét megmozdítania. Minden makacsul ellenállt, mintha megtagadta volna a mozgást, amit korábban örömmel végzett. Elgémberedett, beállt, vagy nem is tudta minek nevezze az érzést… Lerántotta a takarót, majd a lábát védő kötéstől is megszabadult. A törés helyre jött, jobb nem is lehetett volna, mindenét képes volt mozgatni, azonban az az átkozott felkelést még tovább tolta.

Kicsit helyezkedett az ágyban, s mikor mindent kényelmesnek talált, újra becsukta a szemét. Éppen az egyenletes légzéstechnikát folytatta volna, amikor valami vibrálást érzett a bordái alatt. Kinyitotta a szemét, majd most már hallotta is a hangot.

– Mi lehet ez? – kérdezte félhangosan, mintha csak az üres szobától várta volna a választ. De a furcsa érzés nem akart abbamaradni, úgy fickándozott bordáinál, mintha valami megőrült gyanúszkóp lenne. Oldalára fordult, majd benyúlt a dereka alá, mert most már onnan érezte a furcsa érzést. A szeme is kikerekedett, amikor megkaparintott a rezgő valamit. Miután kihúzta azt az izét hunyorognia kellett, annyira fényes volt. Szerencsére a szeme gyorsan hozzászokott a fényhez.

Egy fejjel lefelé néző nőt pillantott meg a lekerített, négyzet alakú fekete valamin. Megfordította. Hamar rájött, hogy Hermione anyját látja maga előtt, sőt még hasonlítottak is egymásra. Még mindig hunyorogva elolvasta a feliratot, aztán elhúzta az ujját a megadott irányba. Baj nem lehetett belőle? – gondolta, anélkül, hogy végig gondolta volna mihez is nyúlt hozzá. Ki tudja talán fel is robbant volna, ha nem teszi ezt. Először nem történt semmi sem, már éppen félretette volna, amikor meghallotta a távoli női hangot. Összevonta a szemöldökét. Milyen ördögi szerkezet lehet ez? El sem tudta képzelni.

– Halló, halló – szólalt meg a női hang. – Hermione, te vagy az?

Draco tovább vizsgálgatta a szerkezetet, de nem igazán jött rá a működésére. Továbbra is a kijelzőt bámulta, meg a perc számlálót. Ilyesmit még soha az életben nem látott.

– Mi a franc lehet ez? – kérdezte félhangosan a férfi.

– Alig hallak, kislányom, emeld rendesen a füledhez a telefont! – korholta a távoli hang.

A varázsló, annak ellenére, hogy nem volt kislány, megtette, amit kértek tőle, és beleszólt a telefonba, úgy ahogy Hermione anyjától hallotta.

– Halló!

– Kivel beszélek? – jött a meglepett kérdés, fél percnyi csend után.

– Üdvözlöm, Draco Malfoy vagyok – mutatkozott be udvariasan. Hangja még egy kicsit rekedt volt. Meg kellett köszörülnie a torkát, mielőtt újra meg tudott szólalni: – Miben segíthetek?

– Nagyon örülök, Mr Malfoy! – hangzott a csevegő hang. Draco úgy képzelte, hogy az asszonyt valószínű még mulattatja is a helyzet, hogy valaki mással beszél a kedves lánya helyett. – Jane Granger vagyok, Hermione édesanyja.

– Én is örülök. Már nagyon sok szépet mesélt a lánya önről. – A férfi tudta, hogy mekkorát füllentett, de a nő csengő nevetése, mintha azonnal közös hullámhosszra terelte őket.

– El tudom képzelni – nevetett Mrs Granger. – Szóval a lányom nem tudta felvenni a telefont – állapította meg Jane egykedvűen. – Micsoda szerencsés véletlen.

– Sajnos nem vette fel – erősítette meg Draco. – Idehívjam önnek? Nem lehet messze, biztosan elmerült az olvasásban.

– Nem szükséges – válaszolta gyorsan Jane. – Ön is át tudja adni az üzenetemet. A családunk péntek este lesz a partit ad, és nagyon számítunk a lányunk megjelenésére. És, ha megtenné, Draco, akkor megmondaná neki, hogy semmilyen kifogást nem fogadunk el? Lekötelezne vele.

– Természetesen, ahogy szeretné, átadom az üzenetét – egyezett bele illedelmesen.

– De még ne tegye le! – szólalt meg Jane sietve. A varázsló felvonta a szemöldökét. Mintha le tudta volna tenni a telefont, de csendben hallgatott. – Sokat hallottam önről. És úgy gondolom, hogy ideje megismerkedünk.

– Valóban? – húzta fel a szemöldökét, ha lehet még magasabbra Draco, aztán kedvesen elmosolyodott. – Ez igazán hízelgő, ugyanakkor meglepő is.

– A lányom is és az unokahúgom is többször említette. Igazság szerint Vickytől többet hallottam, mint Hermionétól, de ezen nincs mit csodálkozni. Egyszerűen rémes, hogy mi még nem is ismerjük egymást – csevegett tovább Jane. Draco biztos volt benne, hogy az asszony mosolyog, miközben ezeket mondja. – Ha jól tudom, akkor Hermione repülésoktatója, így van?

– Igen, ez így van, asszonyom.

– És, ha jók az értesüléseim a csapja a szelet a lányomnak. – Draco gyomra egy kicsit görcsbe rándult. Nem értette ezt a reakciót. Mintha tetten érték volna valami komiszság. Vett egy mély levegőt mire ez a különös érzés elmúlt.

– Így is mondhatjuk – nevetett fel a varázsló. – Inkább csak szívesen randevúznék a lányával, aki ez alól mindig kibújik.

Mély sóhajtás volt erre a válasz, mintha Jane pontosan tudná, hogy mi is a baj Draco és Hermione között, pedig még csak a közelében sem járt.

– Most is edzést tartanak? – váltott témát Mrs Granger.

– Nem, asszonyom – vallotta be Draco. – Ledöntött a lábamról egy sérülés, és a lánya volt olyan kedves, és átjött ápolni.

– Értem – szólalt meg Jane. – Szóval ennyire jó barátságban vannak, annak ellenére, hogy a lányom nem hajlandó önnel randevúzni?

– Oh, igen, nagyon jóban lettük. – Az egykori mardekáros maga is meglepődött az őszinteségén, de nem is akart igazán füllenteni.

– Ez csodálatos! – lelkendezett az asszony, és újra elnevette magát. – Tudom, hogy más esetben Hermione ezt megtenné, de mit szólna egy hamisítatlan mugli partira hívnám meg? Természetesen, ha a péntek estélye szabad.

– Szívesen megyek, köszönöm a meghívást, Mrs Granger. – Elégedett vigyor terült el a képén, mintha most már nem is számítana az a fránya fájdalom.

– Kérem, hagyjuk a formaságokat. Hívjon csak Jane-nek, kérem!

– Köszönöm, Jane – bazsalygott tovább Draco. – És, ha kérhetem, hadd legyen én is csak Draco.

A varázslónak nem kellett látnia, hogy tudja, Jane most is mosolyog. Hanem ezt az idilli pillanatot megzavarta maga Hermione.

– Kivel beszélgetsz? – jelent meg a szobában. A férfi vigyorogva felmutatta a telefont, de nem szólt hozzá. A boszorkányban még a vér is meghűlt, amikor észrevette a varázsló kezében a saját telefonját. Először csak hitetlenkedve kérdezett rá: – Te telefonálsz?

Draco csak bólogatott, majd megmozgatta a füléhez emelt mobilt. Hermione elfehéredett, egy pillanatra megtorpant és nem tudta mit tegyen.

– És mikor kezdődik a rendezvény, Jane? Semmiképpen nem akarok késve érkezni a partira.

– Add ide azt a telefont! – sziszegte Hermione vészjóslóan. El akarta kapni Draco kezét, de a férfi fordult egyet az ágyon, így a boszorka elvétette a mozdulatot, s hiába alakult ki köztük egy kis dulakodás, a lány így sem érte el a célját.

– Este hétkor? Nagyszerű, ott leszek. Köszönöm a meghívást, Jane!

– Add már ide! – követelte a telefontulajdonos, s egész testével ráfeküdt Dracóra. A varázsló igyekezett nem nevetni, amíg Hermione némi dulakodás után, lenyomta a férfi kezét a párnára, s végül kikapta vagyis inkább kimarta a kezéből az eszközt.

– Na, ez modortalanság.

– Legyél csendben! Mert betapasztom a szádat – sziszegte mérgesen.

– Még el se köszöntem. Hermione, azért ne legyünk ennyire tiszteletlenek az édesanyáddal – fedte Draco nyugodtan, miközben a boszorka haja már majdnem teljesen az égnek állt ettől.

– Anya? – szólt bele lélekszakadva, de a vonal már megszakadt. Dühösen rivallt rá a férfira: – Mit mondtál az anyámnak?

– Előbb vegyél egy mély levegőt – javasolta Draco még mindig nyugodtan. – Nem mondtam neki semmi rosszat, oké? Nyugodj meg!

– Miért vetted fel? – tette fel a jogos kérdést. Szörnyen dühös volt. Anyja mindenkivel össze akarta boronálni, beleszólni az éltébe, és most egy közös parti… Más sem hiányzott neki a hetéből. Draco még mindig figyelte őt azokkal a galambszürke, kissé még bágyadt tekintetével.

– Kiírta, hogy vegyem fel – magyarázta a férfi. – Nem volt olyan nehéz, és kíváncsi voltam. Ezt csak nem róhatod fel nekem.

– És ha azt írja ki, hogy állj fejre, szavalj verset, miközben a lábaddal mágiatörténet esszét írsz, azt is megcsinálod?

– Ez egy mugli ketyere – mondta Draco egyszerűen. – Robbanhatott volna.

– Robbanni mi? – mondta Hermione, majd fújt egyet, hogy a szemébe lógó hullámos fürtöktől végre lásson is valamit. Majd lassan tudatosult benne mégis milyen testhelyzetben van. Eközben Draco már a derekát simogatta vagy megpróbálta megakadályozni, hogy leesett róla.

– Mint mondtam mugli cucc.

– Ahh… mit mondtál az anyámnak?

– Nem túl sokat. Elhívott a pénteki partitokra.

– Ez hihetetlen – masszírozta Hermione az orrnyergét. – Egyébként meg jobb lenne, ha nem a derekamat simogatnád.

– Majdnem meghaltam, ennyi nem jár nekem? Különben is minden tagom fáj, és itt még dulakodsz is velem, lehetnél tekintettel is az állapotomra.

– A szád, na, az jár – fújt egyet mérgesen.

– Miért akkora gond, hogy az anyáddal beszéltem? Kedves asszony, és szerintem engem is megkedvelt.

– Mert két perc sem kellett, hogy meghívjon a családi partira – emelte fel a hangját a boszorka. – Merlinre, egyszerűen ezt nem hiszem el.

– Sajnálom, én ilyen hatással vagyok a nőkre – mondta, majd elmélázva simított ki egy tincset a lány arcából. – Ezzel jobb, ha tisztában vagy, édesem.

– Idióta – morogta Hermione, majd legördült a varázsló mellé az ágyra. – Hogy van a lábad?

– Még fáj.

– Vésd az eszedbe, a másik is fog, ha nem viselkedsz, és kénytelen leszek megrúgni! – vetítette előre a férfi borús jövőképét.

– De miért?

– Miért, miért? Ezt még kérdezned kell? Merlinre, meg vagyok veled átkozva. Miért mondtál igent a partira?

– Nem tudom – vonta meg a vállát. – Jó ötletnek tűnt, olyan nagyon unatkozom mostanság. Anyukádnak kedves hangja volt, nincs programom és ez jó alkalom, hogy elmélyítsük a kapcsolatunkat.

– Mintha lenne kapcsolatunk…

– Pár órája még a menyasszonyom voltál – vigyorgott Draco. – Ne haragudj, ha eljátszottam a gondolattal, hogy több is lehet köztünk, minthogy itt fekszel rajtam.

– Elég volt az a pár óra is – jegyezte meg Hermione, de megrándult a szája, ami egy mosoly is lehetett volna. – Különben, hogy tisztázzuk, nem fekszem rajtad.

– Ez iszonyatosan nagy hiba.

– Ez van. Emészd meg! – mondta a boszorkány, aztán megigazította a párnát a feje alatt.

– Akkor is elmegyek a partira – fordította oldalra Draco fejét. Hermione is így tett, aztán találkozott a tekintetük.

– Muglik közé?

– És?

– Te még mindig lázas vagy – fordult az oldalára a boszorkány, majd Draco homlokára tette a kezét. – De félek, hogy ezt komolyan gondoltad.

– Komolyan gondoltam. Szóval, Granger, vegyél fel valami ízlésesen szexit, mert nemcsak partira megyünk, hanem randizni is fogunk.

A boszorkány felnyögött, majd a hátára feküdt és magára húzta a takarót.

– Én vagyok a hibás mindenért.

– Mire ez a nagy mártírkodás?

– Nem kellett volna itt hagynom a telefonomat.

– Igen – helyeselt a varázsló. – Itt bizseregtette a bordáimat. Még jó, hogy nem vagyok ijedős. Képzeld, ha megátkoztam volna.

– Eszembe sem jutott, hogy tudod kezelni.

– Szörnyen nehéz volt – nevetett fel Draco. – Kiírta mit kell vele csinálni. Azért ezek a mugli dolgok nem olyan bonyolultak.

– Nagyszerű. Egy IT géniusszal vagyok együtt, aki még maga sem tud róla. Jövő héten azon fogom magam kapni, hogy regisztráltál magadnak egy facebook profilt és betaggeltél instagrammon.

– Minden bizonnyal ezt fogom tenni – nevetett ismét a varázsló. – Majd beszerzek egy ilyet, aztán felhívlak, ha hiányzol.

– Ahh a fenébe veled, Malfoy!

– Most mi van?

– Miért mondasz ilyeneket?

– Mert tudom, hogy kiborulsz tőle – közölte a férfi. – Nincs ezen mit csodálkozni, Granger, belém zúgtál nagyon.

– De nem viszlek el a szüleimhez.

– Én viszlek el a szüleidhez, a pontosság kedvéért. Fogadd el! Péntek este bemutatsz a szüleidnek – vigyorgott elégedetten. – Nagyon jól fogjuk magunkat érezni.

– Ezt te sem intézhetted volna el jobban…

– Így alakult – sóhajtott fel elégedetten.

– De, ahogy látom nem bánod.

– Új élmény. Szeretem az újdonságokat.

Egy kis csend állt be a beszélgetésükbe. Csak egymás lélegzését hallgatták a félhomályban, egyikük sem mozdult.

– Draco? – törte meg a csendet a boszorkány.

– Tessék?

– Megkérhetlek valamire?

– Igen.

– Ne menjünk el! Elmegyek veled bármilyen helyre, de ezt hagyjuk ki, kérlek! – esdekelte Hermione. – Kínos lenne, te sem érzenéd magad jól… rossz lenne mindkettőnknek.

– Az a baj az ígéretekkel, hogy iszonyatosan nagy galiba lehet belőle, ha megszegik. Nem szeretek felelőtlenül ígérgetni. Szóval sajnálom, de nem hagyjuk ezt ki.

– Mivel győzhetnélek meg? – kérdezte a boszorkány nyögve.

– Vedd le a ruhád és megmutatom! – nevetett a férfi öblösen, de gyorsan eltalálta egy párna, majd egy csattanással találkozott a karja Hermione tenyerével. – Áúúú! Azért nem kellett volna rácsapnod a karomra.

– Megérdemelted! Mégis mit képzelsz magadról?

– Inkább téged képzellek el ruha nélkül – folytatta tovább a humorizálást. – Áááúúú! Nem szégyelled magad? Bántani egy beteg embert?

– Nem vagy szánalomra méltó.

– Olyan szép vagy, amikor mérges vagy – mondta a varázsló, majd elmosolyodott. Mélyen felsóhajtott, aztán inkább úgy látta, hogy nem erőlteti tovább a témát, így inkább megpróbált felkelni az ágyból.

– Mit képzelsz magadról hova mész? – ripakodott rá a boszorkány. – Az ágynyugalom azt jelenti, hogy feküdni kell.

– A mosdóba, aztán meg kell fürdenem – közölte Draco. – Nem fogom reggelig így kibírni.

– Segítsek? – kérdezte aggódva Hermione.

– Ha viccelnék, akkor azt mondanám, hogy iszonyatosan jól esne egy páros zuhany, de most örülök, ha eljutok a fürdőszobába.

– Erre gondoltam, hogy segítek.

– Jól van – bólogatott a férfi. – Ha nem jövök ki fél óra múlva, akkor bejössz értem?

– Jobb lenne, ha nem ijesztgetnél.

– Komolyan mondtam.

– Gyere, segítek! – szólalt meg Hermione, majd felkelt az ágyból. Draco belekapaszkodott a boszorkánya, s együtt megtették a gyötrelmes utat a fürdőbe. Mielőtt azonban a férfi magára zárta volna az ajtót, megcsókolta a boszorkányt. Nyelvük rögtön megtalálta a másikét. Rövid volt, de vágyat ébresztő.

– Hiányozni fogsz!

– Ne legyél ennyire teátrális! – súgta halkan a lány. – Csak a fürdőbe mész.

– Ha nem jönnék vissza időben…

– Hülye!

Draco csak nevetett, majd tényleg becsukta maga mögött az ajtót. Hermione a falnak dőlt és az ajkát simogatta. A férfi minden lehetséges érzését, gondolatát felforgatta. Kicsit megkönnyebbült, amikor meghallotta a zuhany egyenletes hangját, de nem mert arrébb menni az ajtótól.

Eközben odabent Draco a csempének támaszkodva igyekezett nem a sérült lábára állni. A zuhanyrózsából lezúduló kellemes meleg víz jól esett megkínzott tagjainak. A hátán megfeszítette az izmait, annyira jól esett, ahogy a vízcseppek ütemesen masszírozták a területet. Máshol is tele volt zúzódásokkal, de azok cseppet sem voltak annyira rosszak, mint a lába. Ellenőrzésképpen végigtapogatta, és megnyugodva vette tudomásul, hogy a törés teljesen összeforrt. Az ízületek merevek voltak még, ha megmozdította őket, akkor éles fájdalom hasított bele az egészbe.

– Draco? – hallotta kintről Hermione hangját. Elzárta a csapot, hogy jobban hallja.

– Letelt volna a fél óra?

– Nem, csak, kíváncsi voltam minden rendben van-e.

– Bejöhetsz, ha akarsz. Nem vagyok szégyellős.

– Nagyon vicces – zsörtölődött a boszorkány. – Nem, egyáltalán nem vicces, amiket mondasz.

– Pedig nem is vicceltem – jegyezte meg félhangosan, majd felnevetett egy kicsit. Nagy nehezen kilépett a zuhanyból maga köré tekerte a törölközőjét. – Hermione?

– Tessék.

– Kellene a pálcám – mondta Draco, majd nekitámaszkodott a falnak. Igyekezett nem terhelni még a lábát, ami sajgott, lüktetett és fájt. – Egyszerűbb lesz, ha magamra varázsolom a ruháimat, és ezt pálca nélkül bajos.

– Van rajtad valami?

– Törölköző, de levehetem.

– Nehogy! – közölte Hermione, majd belépett a fürdőszobába. – Biztos jó, ha a falnak támaszkodsz?

– Máshogy nem megy – vonta meg a vállát. – De így legalább látszik, mennyire laza vagyok.

– Laza, mi? Merlinre… Tele vagy kék, lila, zöld foltokkal.

– Rühes kviddics.

– Kereshetnél valami veszélytelenebb sportot – javasolta Hermione, miközben átadta a férfinak a pálcáját.

– A „Grangert megtanítom repülni” sporthoz mit szólsz? – vigyorgott, mint egy rossz kölyök.

– Azt, hogy nem vagy vicces.

– Pedig igyekeztem. – Hermione hátat fordított neki, amíg magára nem varázsolta a ruháit. A férfi nagyot ásított. – Segítesz visszamenni az ágyba?

– Persze – bólogatott a boszorka. – Aztán azt hiszem, jobb lenne, ha mindketten aludnánk egy kicsit.

– Igen. Ez egy igazán jó ötlet.

– Megigazítottam az ágyadat, és már meg is ágyaztam magamnak… – közölte Hermione.

– Gyors voltál.

–… a kanapén – folytatta.

– Nem.

– Mit nem?

– Mellettem fogsz aludni – jelentette ki Draco. – Néha figyelned kell az életfunkcióimat, miközben alszom.

– Frászt.

– De, de, hallottam, hogy mit mondott a gyógyító.

– Ilyet nem mondott.

– Pedig emlékszem rá. Ilyeneket nem talál, ki az ember.

– Hacsak nem Draco Malfoynak hívják azt az embert – tette hozzá helyesbítésként a boszorkány.

– De ne aludj ott – kérte, majd közelebb bicegett hozzá és megfogta a kezét. – Még rosszul érzem magam, és megnyugtatna, hogy itt van velem valaki. Látod, hogy mennyire szerencsétlen vagyok.

– Szép próbálkozás, majdnem bevettem – nevetett fel a boszorkány. – De egye fene, maradhatok.

Draco csak elmosolyodott, majd közelebb húzta magához a lány, aki ösztönösen átölelte a nyakát, s beletúrt a nedves tejfölszőke hajtincsekbe. Ajkuk éhes csókban forrt össze. Egyre többet és többet akartak ebből érzésből. Hermione először azt hitte, hogy csak a helyiségben terjengő gőz és pára van ilyen hatással rá, de hamar lebeszélte magát erről a képzelgéstől. A varázsló egy pillanatra szakította meg a csókot.

– Eszedbe ne jusson, hogy elmész innen – közölte vele rekedten. – Rendben?

– Rendben van.

– Akkor jó – simogatta meg az arcát, majd kicsit eltorzult az arca, amikor elindult visszafelé a szobába. Hermionénak kellett egy pillanat, amíg feldolgozta a hallottakat, aztán elindult segíteni a varázslónak. Nem sokkal később már mindketten az ágyban pihentek. Sötét volt a helyiségben, kint pedig még mindig esett az eső. Draco csukott szemmel megpróbált aludni, de nem ment neki. Csendben feküdtek egymás mellett. Hermione borzongott az eső hangjáról, s jól beburkolózott a takaróba.

– Hermione? – kérdezte meg halkan a férfi.

– Hmm?

– Alszol?

– Majdnem – mondta a boszorkány és ásított egyet. – Mi a baj? Ugye nem vagy rosszul?

– Minden rendben – válaszolta félhangosan. – Csak nem tudok aludni.

– Számolgass sárkányokat – javasolta az ősi módszert a lány, majd ásított egyet. – Segíteni fog.

– Mi lenne, ha közelebb jönnél hozzám? Az sokkal jobb lenne, és nem fáznál annyira.

– Nem fázom.

– Nyakig be vagy takarózva – folytatta Draco. – Ez egyáltalán nem arról tanúskodik, hogy egyáltalán nem fázol.

Hermione nem válaszolt, hanem közelebb csúszott a varázslóhoz. Draco az oldalára fordult és szembe fordultak egymással. A férfi megérintette a boszorkány arcát.

– Annyira gyönyörű vagy.

– Sötét van.

– Így bókoljon neked ám valaki – nevetett fel a férfi. – Nem kell világos ahhoz, hogy tudjam mennyire szép vagy.

– Fáj még a lábad?

– Eléggé – vallotta be a varázsló. – De ez nem akadályoz abban, hogy megöleljelek.

– Kényelmes lesz ez így?

– Veled az lesz – suttogta Draco kedvesen, majd magához ölelte a boszorkányt, aki befészkelte magát a férfi mellé. – Így már sokkal jobb.

– Nem tudom…

– Nyugi! – szakította féle a mondandóját. – Legyél most itt mellettem, erre van szükségem, semmi másra.

– Jó. Én nem igazán szoktam így aludni – szólalt meg a boszorkány.

– Én sem – rázta meg a fejét Draco. – Nem alszom együtt senkivel.

– És a temérdek boszorkány? – érdeklődött Hermione. – Velük mit csinálsz?

– Kiteszem őket az erkélyre – válaszolt nagy komolyan a férfi. – Aki nagyon ügyes az alhat az ágy mellett.

– Csak viccelsz.

– Igen – nevetett fel Draco. – De ez most nem az a helyzet.

– Nem az lenne?

– Egyáltalán nem – folytatta a férfi. – Azt akarom, hogy maradj itt mellettem.

– Csak ennyi.

– Ma este igen – mosolyodott el, majd kicsit közelebb hajolt a lány füléhez, aztán belesuttogta: – Viszont, ha akarod, akkor nagyon szívesen legyűröm ezt a fájdalmat és kellemesebben is eltölthetjük az estét.

– Megérdemelnéd, ha az ilyen megjegyzéseidért itt hagynálak. – Draco szorítása erősödött.

– Megtennéd?

– Szemrebbenés nélkül – közölte Hermione. – El sem kellett volna jönnöm igazából.

– Tudod, hogy az agyamra mész, Granger?

– Én megyek a tiédre? – nevetett fel. – Ez hihetetlen.

– Igen, pontosan így van – bólogatott a férfi mosolyogva. Egy apró csókot nyomott Hermione homlokára. – Akkor aludjunk.

– Rendben. Jó éjt!

– Neked is!
0 Comments
Posted on 2019 Jun 05 by Nyx
Name:
E-mail: (optional)
Smile: smile wink wassat tongue laughing sad angry crying 
Captcha

Content Management Powered by CuteNews