Seprű


Fejezetek



13. lecke
13. lecke

A férfi tejfölszőke hajába belekapott a szél, majd egy kissé megtépázta. Draco szélirányba fordulva élvezte, ahogy az légáramlat az arcába kap. Korai szerda délután volt, tökéletes idő a repülésre, a kviddicsedzésre még inkább, és már minden porcikája vágyott a játékra. Viszont a gondolatai messze jártak. Elbambulva nézte a domboldalt, ahol úgy hullámzott a hosszú fű, ahogy annak a boszorkánynak a haja, aki mostanság minden pillanatát kitöltötte.

– Minden rendben, Draco? – szólalt meg mögötte Septimus.

– Miért ne lenne? – ocsúdott fel a varázsló.

– Olyan álmodozó képet vágsz. Ha nem ismernélek, akkor azt mondanám, hogy belezúgtál egy szexi griffendéles diáklányba – vigyorodott el, miközben az állát vakargatta.

– Ne fárassz már! – intette le mérgesen. Még hogy belezúgott… A taknyos kamasz fiúk szoktak belezúgni kis tini lányokba. Micsoda feltételezés… Granger egy igazi nő, nem holmi nyári flört. Megőrült érte, és alig várta, hogy újra lássa. Végül arra a következtetésre jutott, hogy mégis csak kicsit belezúgott.

– Láttam, amikor elfuvaroztad seprűnyélen.

– Már leskelődsz utánam?

– Dehogy – legyintett a fekete hajú férfi. – Pont a pálya mellett mentem, amikor elrepültetek felettem. Jól láttam mindem részletét a harisnyakötőnek. – Draco felkapta a fejét és nagyon rondán nézett barátjára. – Hú, haver, inkább nem láttam semmit. Csak nem megfogadtad a tanácsomat, és elvitted a vízeséshez?

– A többiek? – váltott témát gyorsan Draco. – Már ideje lennek kezdeni.

– Bemelegítenek, legalábbis azt hiszem. De ez lényegtelen, boncolgassuk egy kicsit a magánéletedet.

– Nagyszerű. És nem, nem fogjuk. Menjünk mi is!

– Rendben – veregette meg Septimus a barátja vállát. – Eszembe jutott valamit.

– Micsoda?

– Régen voltunk együtt bulizni.

– Nem is tudom – habozott Draco egy kicsit. – A legutóbbit is alig hevertem ki.

– De neked nem úgy tűnt, hogy besavanyodtunk mostanság? Persze Hart kivétel, mivel ő mindennap más nővel lóg. Neked meg ki kell verned a fejedből a kis griffendélest, ha nem akarsz tőle semmi komolyat.

– Mi köze van ehhez a bulizáshoz? Nem hinném, hogy ez lenne megoldás az összes problémámra, mint ahogy ezt mondani szoktad.

– Ja, hogy komolyra akarod fűzni a kapcsolatotokat? Ez egészen más így. Akkor inkább vidd el őt bulizni! Mindkettőtöknek jobb lenne.

– Leszállhatnál erről a témáról – sóhajtott fel Draco. – Semmi közöd hozzá.

– Elhívtad már randira egyáltalán egy randira?

– Na, most már hagyjál!

– Szóval elhívtad. És hova viszed a Holdudvarba?

– Nem a kezét kérem meg, hanem elmegyünk vacsizni – árulta el magát Draco. Septimus elnevetette magát, majd megveregette a vállát a férfinak.

– Ne is állapodj még meg nekem! Túl fiatal vagy még ahhoz, és akkor csak az idióta Harttal kellene bandáznom.

– De szörnyű lenne az életed – nevetett fel a varázsló.

– De akkor is gáz, amit csinálunk – nyögött fel Septimus. – Csak dolgozunk, persze vakulásig, és nem szórakozunk… Egyszerűen ez nagyon, de nagyon őrjítő.

– Jó, mikor akarsz menni?

– Szombaton – vágta rá egyből.

– És hová?

– Még meglátjuk, körül kell néznem – válaszolt a kék szemű férfi, miközben már majdnem mindent eltervezett.

– Csak meg ne bánjam – sóhajtott fel Draco.

– Hééé a múltkori nem az én hibám – ellenkezett feltett kézzel.

– Komolyan? A Tiltott Rengetegben ébredtünk fel, és majdnem megettek minket az akromantulák. Ki ne akarna ilyen kalandot? Csak tudnám, hogyan a fenébe sikerült odakeverednünk.

– Csak nem vagy hozzászokva a legendás lényekhez – legyintett a barátja. – Látnád én nap, mint nap milyen hatalmas skorpiókkal találkozom.

– Talán a piához, amit hoztál, ahhoz nem voltunk hozzászokva.

– A magyar haveroktól kaptam. Kicsit erős lehetett – vakargatta meg az állát végül. – De olyan jót még nem mulattunk, mint akkor.

– Soha az életben nem voltam még annyira másnapos – emlékezett vissza Draco.

– Na, mi van srácok? – szólalt meg Hart öblös hangon. A magas, langaléta, barna hajú férfi várakozóan nézett a barátaira. – Inkább teadélutánt rendezünk, és hozzak teasüteményt vagy végre játszunk is?

– Csokisat légyszi – kiabált valamelyik csapattársuk röhögve. – Most jöttök vagy nem? Nem mindenki ér ám rá egész nap.

– Ja, Darnellnek, még be kell szereznie pár narancsot a kis feleségének otthonra – röhögött fel Wallace, majd beletúrt a fekete hajába. – De még sosem volt mugli boltban.

– Kuss! Ti meg gyertek már!

– Megyünk.

– Na, Malfoy – kérdezte csípőre tett kézzel Hart –, te leszel az őrző.

– Megint? – nyögött fel a férfi.

– Fogónak pocsék vagy, terelőnek rémálom…

– Rémesen kedvesek vagytok – morogta Draco.

– Nem tehetünk róla, hogy egyszerűen használhatatlan vagy – vonta meg a vállát Hart, de amikor meglátta barátja mérges ábrázatát inkább hozzátette: – Vagyis nem teljesen használhatatlan. Őrzőnek nagyon jó.

– Remekül tudjátok az ember önbizalmát növelni – morgolódott Draco fejcsóválva, bár nem haragudott a többiekre.

– Ezért vagyunk. – Vigyorogva néztek rá, miközben felsorakoztak egymás mellett.

– Akkor nyomassuk!

A férfiak egy örömkiáltás kíséretében pattantak seprűre, aztán hamarosan már fent is voltak a karikáknál. Sípszóra kezdődött a meccs. Dracónak alig egy perc alatt sikerült mindent kivernie a fejéből, aztán már csak a játékra koncentrált. Jó volt repülni, manőverezni és végre csinálni valamit, amitől egy kicsit kitisztul a feje. A csapattársak elmosódott foltjait látta fent a feje felett. Elkezdődött a játék. Egészen belemerült a feladatába, s a védés is egészen jól ment, sokkal jobban, mint várta. Már kezdte élvezni, ahogy az ellenfél őrjöngve becsmérli, és ki akarja zökkenteni, de ő nem ült fel ilyesminek.

Hanem volt valaki, aki meg tudta zavarni. Fél szemmel látta csak, ahogy helyet foglalt a nézőtéren. A szíve megdobbant. Granger lett volna? Barna hajzuhatag, ráadásul szerda volt, pár óra múlva kezdődött az órájuk. Talán eljött, hogy megnézze? Pedig nem mondta el, hogy Megdobbant a szíve. Egészen addig figyelte a nőt, amíg rá nem jött, hogy valóban nem Grangerről van-e szó. Viszont az elkalandozott figyelme bajt okozott. Egy pillanat alatt megtörtént. Mikor a gurkó eltalálta a lábát, felüvöltött a fájdalomtól. Elvesztette az egyensúlyát, majd zuhanni kezdett. Még annyi lélekjelenléte és szerencséje volt, hogy fél kézzel meg tudta fogni a seprűt, aztán lassan elkezdett ereszkedni.

Mire a csapattársai odaértek, már a fűben feküdt. Iszonyatosan fájt lába, alig bírt mozogni és csak káromkodni tudott.

– Ne mozogj! – szólalt meg Hart. – Mindjárt megnézem, hogy mi van.

– Meg se tudok mozdulni baszki, de kösz…

– Uhh ez nagyon eltört.

– Remek – szűrte a fogai között.

– Helyre kell tenni.

– Hogy az a… – olyan káromkodás hagyta el a férfi száját, amitől a többiek egy kicsit meglepődtek. – Csináld!

– Biztos? – fintorodott el Hart. – Egy évet végeztem csak a gyógyítói suliban.

– Csináld!

– Merlinre…

– Merlin… – újabb káromkodás.

– Ferula – mondta ki a varázslatot Hart, majd kötés jelent meg Draco lába körül.

– Hozzon valaki pótcsont rapidot! – kiabálta Septimus. – Vigyük be srácok!

– Szent Mungo – adta ki a parancsot Hart.

– Nem, nem, nem – tiltakozott Draco. – Előbb az irodámba, aztán haza. Semmi kedvem, hogy gyógyítók hozzám nyúljanak.

– Miről beszélsz haver?

– Rögzítetted a lábam, mindjárt megiszom a pótcsont rapidot, valaki összeforraszt, estére már semmi bajom nem lesz.

– Nagy volt az ütés, hívjunk ki egy gyógyítót.

– Ne!

– Fogd be, Malfoy! Nekem nem fogsz sétapálcával járni, mint az apád – jelentette ki Septimus. – Úgyhogy vigyük be az irodába és hívjunk ki egy gyógyítót!

A fiúk felkapták a morgós mardekáros, majd elindult vissza a centrum felé.

– Mi van? – kérdezett közbe Draco. – Hogy jön ide az apám?

– Sántítani akarsz?

– Apám nem sántít…

– Mindegy.

Az ezt követő események gyorsan teltek. Draco káromkodott. A gyógyító hamar kiérkezett a helyszínre, megvizsgálta Dracót, akit a beteg mardekáros elküldött a francba, de azért meghallgatta az utasításait, miután a többiek egy silencióval elhallgatták. Hart jól végezte a munkáját, valószínűleg Malfoy is megússza az egészet maradandó károsodás nélkül, egy az egész napos fekvéssel és csontnövesztéssel.

Draco végül hagyta magát teljesen lefegyverezni. Fél órányi üvöltözés, nyafogás és hiszi után beleegyezett, hogy hazamenjen. Miután írt egy levelet Hermionénak, amit leadatott a recepción, hagyta magát hazacipelni. A többiek még cikizték egy kicsit, ellátták jó tanácsokkal, majd magára hagyták a lakásában. Mikor végre egyedül maradt kiadta magából a maradék mérgét is, összetört pár dolgot, aztán bicegve elindult átöltözni.

***

A központ megint tömve volt emberekkel, amikor Hermione belépett az ajtón. Körbenézett, de nem látta sehol sem Dracót. Általában a férfi mindig szem előtt szokott lenni, amikor ő is itt van. Várt egy kicsit, viszont tíz perc múlva már eléggé kínossá válni a várakozás. A boszorka elindult Draco irodája felé, de az valamiért zárva volt. Vajon mi történhetett? Egyre gyanúsabbnak tűnt az egész. Így nem volt más választása elindult a pult felé, ahol egy meglehetősen mogorva hölgy várta vendégeket.

– Bocsánat, Draco Malfoyt merre találom? – kérdezte Hermione a recepción. A boszorkány, jelentőségteljesen végignézett rajta, majd fújt egy lufit a rágógumijából, ami felszállt a levegőbe, a hölgyemény folytatta a rágózást.

– Miért keresi? – tette fel a mogorva kérdést.

– Oktatásra jöttem – válaszolta Hermione nyugodtan, aztán felmutatta a seprűjét. – Ő az oktatóm, tudja.

– A főnök otthon van – mondta végül egy nagy sóhajjal, majd lapozott egyet a Szombati Boszorkányban. – Beteg.

– Értem.

– Még valamit?

– Nincs üzenet, Granger névre véletlenül?

– Nincs, de Hermirona névre van – halászta elő a pergamenborítékot a pult alól, aztán lazán átnyújtotta.

– Hermione – javította ki szórakozottan.

– Hát akár az is lehet – vonta meg a vállát, majd előre csúsztatta a pergamenborítékot. – Ebből a macskakaparásból talán még ez a név is kijön…

– Nagyszerű. – Átvette a levelet, aztán kinyitotta. A recepciós hölgy árgus szemekkel figyelte, ahogy a göndör hajú boszorkány a levelet olvasta. Hermione összevont szemöldökkel nézett rá, aztán tüntetően hátat fordított neki.


Hermione,

Mai edzés elmarad. Sajnálom.

D

A boszorkány megfordította a pergamenlapot, de még így se talált több információt. Draco nem igazán eresztette bő lére a mondanivalóját, és a kézírása is hagyott maga után némi kivetnivalót.

– Meg tudná nekem adni, Mr Malfoy címét?

– Rajta van a borítékon – morogta a boszorkány és oda sem nézett.

– Köszönöm!

– Nincs mit. Viszlát!

***

Pár órával később és némi igazítás után Hermione megállt Draco háza előtt éthordós dobozzal a kezében. Remélte jó címre jött, kihalt környék, sokat kellett sétálnia, mivel a bűbájok nem engedték közel az épülethez, ami úgy nézett ki, mint egy erődítmény. Ennek ellenére zöld, buja és eleven angol kert ölelt körbe, valahogy ez megtörte az lakhely komorságát, ami a semmi közepén foglalt helyet.

Némi varázslattal letisztította a cipőjét, lesöpörte egy kicsit a feltűnően mardekár zöld rakott szoknyát, kicsit elkente a szájfényt a száján, aztán bekopogott az ajtón. Szörnyen vadnak és esztelennek érezte magát, noha sosem volt rá ilyesmi jellemző. Mégis remélte, hogy Draco nem csapja rá az ajtót. A fehér inget könyökéig feltűrte, amit mell alatt kötött meg, aztán újra bekopogott.

– Megyek már! – hangzott bentről egy igencsak mogorva hang. Majd hosszas várakozás után kinyitotta az ajtót. Mindketten szólni akartak, de egy hosszú pillanatig csak tátott szájjal álltak egymással szemben, egymásra meredve. Draco szólalt meg először:

– Merlin! Már megint ki akarsz készíteni? – nyögte fáradtan. –Mardekáros egyenruha?

A boszorkány összevont szemöldökkel figyelte a férfit.

– Te mióta vagy szemüveges? Piros póló? – kérdezte Hermione, majd csípőre tette az egyik kezét. Draco csak feljebb nyomta a fekete keretes szemüvegét, egyik kezével beletúrt a szörnyen kócos, de még így is elegáns hajába, fájdalmas vigyort villantott, majd nekitámaszkodott az ajtófélfának. Igyekezett egyensúlyozni, mert a bal lábát még térd felett is vastag kötés fedte.

– Érdekes történet valóban, de meglehetősen unalmas. A te történeted jobban érdekel? Miért öltöztél így ki?

– És mi történt a lábaddal? – folytatta Hermione, de kezdte egyre kínosabban érezni magát a nevetséges ruha miatt.

– Az már érdekesebb történet. Eltalált egy gurkó, harminckét helyen eltört a lábam, ma csontokat növesztek és forrasztok, de semmi különös. És minek köszönhetem a látogatásodat?

– Hoztam neked egy kis levest, azt mondták beteg vagy – harapott az ajkába a lány, amitől még ellenállhatatlanabbnak tűnt. – Náthára vagy megfázásra gondoltam. Nem csonttörtésre.

– És ebben a szerelésben akartál meggyógyítani?

– Ez csak poén – mondta Hermione, miközben igyekezett nem gondolni arra, hogy mennyire zavarban van. – Nem tetszik?

– De tetszik.

– Örülök.

– Gyere beljebb! – A lány elmosolyodott, majd elsétált a férfi mellett, aki mélyen magába szívta a kellemes édes illatot. A lábfájása vagy valami egészen más fájdalom volt rosszabb? Minden végül is mindkettő együtt éppen elég volt ahhoz, hogy teljesen taccsra tegye. – Hmmm, furcsa, a griffendéles egyenruha jobban bejött, de ez se rossz. Az ott a Sötét Jegy a karodon?

– Lemosható és csak hasonlít az eredetire – mondta miközben kicsomózta az inget.

– Valóban. Nem emlékszem, hogy az enyémen lenne rózsa – nevetett fel a férfi. – Bár, ha gondolod, összehasonlíthatjuk.

– Így nőiesebb.

– Kicsit zizi vagy – mosolyodott el gyengéden, de amikor lépett egyet erős fájdalom nyílalt bele a lábába.

– Miért nem fekszel le valahova és pihenteted a lábad? – kérdezte egy kicsit aggódva, majd letette a leveses dobozt az asztalra. – Nem jó, ha ennyit erőlteted.

– Mert gyűlölök feküdni és unatkozom – morogta a férfi, majd nagy nehezen leült a kanapéra és feltette a lábát az asztalra. – Szórakoztatsz?

– Olvassak fel neked? – kérdezte Hermione.

– Táncolhatsz is, ha az jobban tetszik. Inkább ahhoz öltöztél, hogy elcsábíts, nem olvasáshoz. Mérget vennék rá, hogy nem így szoktál olvasgatni.

– Vicces. Nagyon fáj?

– Kellemesebb lenne, ha most a tengerparton feküdnék – nyögte a varázsló. – Bárhol máshol feküdni jobb lenne.

– Sajnálom.

– Sajnálhatod is, rád gondoltam, mielőtt eltalált egy gurkó – mesélte a férfi. – Elterelted a figyelmem, pedig ott sem voltál.

Miközben ezt mondta elgyengülten dőlt hátra a kanapén, becsukta a szemét, és fájdalmasan felnyögött.

– Hatalmasat estem – motyogta fáradtan.

– Szegényem!

– Túlélem.

– Szóval hogyhogy szemüveges vagy? – tette fel a kérdést, ami már rettenetesen foglalkoztatta Hermionét.

– Miért érdekel?

– Mert annyira édes vagy így – mosolygott a lány, aztán odaült mellé a kanapéra, és várta a magyarázatot. Draco odafordította a fejét, s úgy hallgatta Hermionét. – Megtöri a kegyetlen, szexi mardekáros külsődet. Olyan vagy, mint egy könyvmoly mardekáros.

– Kedves vagy – húzta fel az orrát.

– Aranyos – gügyörészett neki Hermione. – Így mondd ki légy szíves, hogy „ha az apám megtudja”!

– Na, pont az ilyen megjegyzések miatt nem veszem fel a szemüvegem – vágott egy fintort. – Én nem akarok aranyos lenni.

– Jaj, ne duzzogj már! – nevetett a boszorkány. – Akkor elmeséled?

– Persze, végül is nincs benne semmi különös. Gyerekkorom óta rövidlátó vagyok. Apámnak persze ez nem tetszett, mert miért lett volna jó, ha egy aranyvérűnek szemüvege van? Pitonnal főzettek szüleim egy látást korrigáló bájitalt, amit mindennap innom kellett – mesélte Draco unottan. – Most is kellene, de amikor elfelejtek főzni, akkor felveszem a szemüveget. Ennyi, nem nagy dolog.

– Kis álszent! Harryt mindig cukkoltad a szemüvege miatt.

– A ragyás feje miatt csúfoltam – javította ki a férfi. – Látod ez a sötét titkom.

– Piros póló?

– Piros a kedvenc színem.

– A piros?

– Igen – sóhajtott fel fáradtan.

– És pont a karmazsinpiros?

– Nem húzod rám, hogy szimpatizálok a griffendélesekkel – mondta Draco, miközben megigazította a lábán a kötést.

– Túl sok a sötét titkod – húzódott egy kicsit közelebb hozzá Hermione. – Mi fog kiderülni még? Hogy nem vagy természetes szőke?

– Ki kell, hogy ábrándítsalak, de a hajam maga a tökély. Soha nem csináltam vele semmit. Mindig ilyen csodás volt, mint amilyen most is.

– Szörnyen mázlista vagy, ugye tudod… De nem is tudod mekkora kő esett le a szívemről – vigyorgott Hermione elégedetten. – Remélem, hogy szereted a paradicsomlevest, mert azt hoztam.

– Honnan tudtad, hogy az a kedvencem?

– Nem tudtam. De azt hittem, hogy valami flancos kaja a kedvenced.

– Mindenkinek az hazudom, hogy a báránycomb áfonyamártással a kedvencem – vallotta be Draco. – De teljesen átlagos az ízlésem.

– Miért hazudod ezt?

– Áh, elég felszínes a családom ahhoz, hogy ezt inkább letagadjam. Te bevallanád az arisztokrácia előtt, hogy valami tök átlagos kaját szeretsz?

– Sosem kérdezték meg tőlem – harapott az ajkába, majd elmosolyodott. – De nekem is megvan a magam kedvence.

– Elárulod nekem?

– Ha már így kitárulkozunk egymásnak legyen. Palacsinta minden mennyiségben.

– Csokiöntettel is szereted?

– Azzal igazán.

– Iszonyatosan rég ettem. Hogy jutott eszedbe a paradicsomleves? – váltott témát Draco.

– Tegnap főztem, és gondoltam, ha már eljövök, akkor hozok belőle. Van még egy kis házi zsemle is. Én csináltam nem házimanók.

– Anyám se szokott ennyire pátyolgatni, bár jobb, ha nem tud a gurkóról, mert vagy rivallót küld vagy eljön személyesen üvölteni velem. Nem hiányzik, hogy a kviddics miatt szidjanak… Mégis minek köszönhetem ezt a törődést?

– Megsérültél, múltkor nagyon felbosszantottalak, mellesleg tegnap is nemet mondtam neked, kicsit bűntudatom van.

– Ne legyen! Megint harisnyatartó van rajtad?

– Nem, ez egy combközépig erő harisnya – magyarázta neki –, némi csipkeszegéllyel.

– Mert az kevésbé szexi… – nevetett fel Draco, majd hátrahajtotta a fejét. Becsukta a szemét aztán hagyta, hogy átjárja a fájdalom.

– Miért nem pihensz egy kicsit?

– Pihenek.

– Kényelmetlenebb nem is lehetne. Kanapé, asztalra feltett láb… Ugyan már! Feküdj le! – unszolta szelíden. – Ne keressek valami fájdalomcsillapító bájitalt vagy valamit?

– Nem kell, elvagyok. – Draco odafordította a fejét Hermione felé és elmosolyodott. – Kedves tőled! Amúgy tényleg szexi vagy ebben a szerelésben.

– Jól áll nekem a mardekár zöld – sóhajtott fel. – Sosem gondoltam volna.

– Bár ne csúszna fel ennyire a szoknyád…

– Oh, a francba… Olyan idiótának érzem magam.

– Én mit szóljak? Törött láb, piros póló, szemüveg…

– A lábadról nem te tehetsz, a piros póló tetszik, a szemüveg meg jól áll – mondta lány, aztán egy kicsit közelebb csusszant Dracóhoz. – Komolyan gondoltam, hogy segítek, ha szükséged van valamire.

– Már volt ilyen máskor is – kezdte a varázsló. – Ezt is a hülyeségemnek köszönhetem. Nem figyeltem és… mindegy. Előfordul. De gondolom, jobb dolgod is van, mint engem pesztrálni.

– Nincs. Szabadságon vagyok – nyújtózott ki Hermione.

– Mázli, hogy mennyire átlátszó ez a felső – vigyorgott Draco. – Csipkés fekete melltartó?

– Látom, a humorod nem sérült.

– Minden más… Tényleg cefetül érzem magam.

– Gyere, bekísérlek a szobádba!

– Hagyjam, hogy egy gyönyörű nő az ágyamba fektessen? Hmm, micsoda fogós kérdés – mondta a férfi. – Rendben, Hermione, rád bízom magam. Balról a második ajtó.

A boszorkány arca felderült, majd igyekezett talpra állítani Dracót. A varázsló felszisszent, amikor végre ez sikerült, s lassan elindultak a hálószoba felé. Miután átszenvedték magukat a nappalin, hamar elérték a célt. Nem volt sok bútor a helyiségben, de otthonos volt és világos. Hermione és Draco az ágyhoz sétáltak, s a lány segített a férfinak elhelyezkedni. Párnákkal kitámasztotta hátát, majd a lába alá tette a többit.

– Köszönöm! – mondta hálásan. – A felső polcon a szekrényben vannak még párnák.

– Szerinted kell még?

– Neked. Gondoltam idefekszel mellém.

– Jól van.

Azzal a boszorkány a szerkény felé sétált és lábujjhegyre állva levette a párnákat. Majd lerúgta a cipőit, elhelyezkedett Draco mellett. Féloldalasan feküdt, kezével kitámasztva magát.

– Kérhetek tőled valamit? – kérdezte a férfi egy hatalmas sóhaj kíséretében.

– Persze.

– Mi lenne, ha inkább átöltöznél?

– Mégsem tetszik?

– Többet látok, mint amennyivel most meg tudnék birkózni.

– Oh, persze.

– Válassz valamit a szekrényemből.

– Rendben. – Hermione mosolyogva felkelt, majd kicsit kotorászott Draco szekrényében. Aztán talált egy nadrágot és pólót, ami megfelelt. – Csukd be a szemedet, Draco!

– Miért?

– Mert át fogok öltözni.

– Oké – mondta a férfi, majd becsukta a szemét.

Hermione gyorsan levette az egyenruhát, aztán átöltözött. Az egyik székre letette a ruhákat, majd mezítláb végigsétált a süppedős szőnyegen. Így sokkal kellemesebb volt. Kint megint beborult az idő, s nem sokkal később eleredt az eső. A boszorkány az ablakhoz sétált, majd kinézett rajta.

– Kinyithatod a szemed.

– Rajtad meg mi van?

– Nem tudom. A szekrényedben volt. Talán pizsama?

– Valószínű – nevetett fel a férfi. – De régen nem hordtam.

– Kényelmes. Cikesz mintás, méregzöld, és majdnem jó rám.

– Kamasz koromban hordtam – mondta Draco.

– Nem dobsz ki semmit?

– Nem szoktam szelektálni túl gyakran – rázta meg a fejét a férfi. – És látod milyen jól tettem?

– Megint esik.

– Tavasszal ez gyakran előfordul – válaszolt Draco és elnyomott egy sóhajt. – Nem jössz ide?

– De – bólogatott a boszorkány, aztán befészkelte magát a férfi mellé az ágyba.

– Nem gondoltam volna, hogy meg kell sérülnöm ahhoz, hogy bemássz mellém az ágyba.

– Nincs lázad? – kérdezte aggódva a boszorka, majd megnézte Draco homlokát. – Hmm, nincs. Mit szeretnél, mit hozzak neked?

– Egyelőre semmit. Várom, hogy hasson a bájital. Jól áll neked a zöld, így még szebb a szemed színe.

– Köszönöm – mosolyodott egy a boszorkány.

– És ez a bók nem érdemel meg egy csókot? – vigyorgott a mardekáros.

– Egy aprót – sóhajtott fel Hermione, majd a férfi fölé hajolt, és egy apró csókot lehet az ajkára.

– Már jobb is így.

– Örülök – mosolygott a lány, majd kisimította a tejfölszőke tincseket a férfi homlokából. – Még mindig fáj a lábad?

– Igen, de most már inkább lüktet.

– Ezek szerint akkor a pénteki edzés elmarad?

– Hova gondolsz? Addig biztosan meg fogok gyógyulni – mondta Draco elégedetten. – Pénteken felülsz a seprűre és randizni is fogunk.

– Két dolgot egyszerre? – nevetett Hermione, majd magára húzta a takarót, s önkéntelenül is közelebb húzódott a varázslóhoz. – Nem vagy egy kicsit nagyravágyó?

– Nem.

– Még mindig esik az eső – terelte a témát a lány.

– Betakarsz engem is?

– Persze – mondta a boszorkány, majd ráterítette a takarót, eligazgatta és befészkelte magát Draco mellé. – Így már nem fogsz fázni.

– Eddig sem fáztam – szólalt meg elégedetten. – Annak örülök, hogy itt vagy mellettem.

– Kényelmes így?

– Igen.

– Levegyem a szemüvegedet?

– Nem kell – ásított egy nagyot. – Ha leveszed, akkor nem látok semmit. És téged határozottan látni akarlak.

– Rövidlátó vagy.

– Te nem vagy elég közel hozzám.

– Nem is tudom, bókolsz, vagy csak kedveskedni akarsz, vagy csak nem is tudom a baleset miatt vagy kikészülve?

– Rá akarlak venni, hogy maradj itt velem, ha már elmaradt a mai edzésünk.

– Átvesszünk a repülés elméletét?

– Szórakozol velem? – nevetett fel a varázsló. – Milyen elméletet szeretnél átvenni? Azon már azt hiszem túl vagy.

– Gondoltam csináljunk valami témába vágót.

– És egyetlen egy seprűs poén nem jut az eszembe, pont ilyenkor – csóválta meg a fejét Draco. – Mi lenne, ha inkább valami másról beszélnénk?

– Miről?

– Mire számítottál, amikor felhúztad magadra azt a ledér egyenruhát? – tette fel a kérdést a varázsló. Hermione kicsit elhúzódott, majd a plafont bámulva vett egy mély levegőt.

– Poénnak szántam és az eredeti felállásban már régen otthon lennék – válaszolta végül. – Belátom rossz poén volt.

– De most itt maradsz velem – fordította a fejét felé a férfi. – Szóval bármi is volt a szándékod, ez most változott.

– Igen.

– És nem mész el.

– Nem tervezem.

– Itt is alszol?

– Csak akkor, ha addigra nem gyógyulsz meg.

– Mázli, hogy csak reggelre gyógyulok meg – vigyorgott rá Draco.

– Megmutatod, hol van a vendégszoba?

– Nem. Itt kell velem aludnod. Nagy az ágy és különben is felújítom a vendégszobát.

– Aha, szóval ezért van annyi összetört váza a házban? – kérdezte Hermione.

– Igen. Átrendezek mindent – válaszolt a férfi.

– De komolyan mondod? Maradjak itt?

– Komolyan, a lehető legkomolyabban – mondta elégedetten a varázsló. – Nem hagyhatsz magamra.

– Nem foglak.

– Köszönöm!

– Egyedül nem maradhatsz különben sem – folytatta a boszorkány. – Ilyen sérüléseket a Szent Mungóban szoktak kezelni és nem otthon szoktak lábadozni. Hogy intézted el, hogy ne kerülj be oda?

– Nem megyek oda és nem is fogok. Megmondtam nekik, hogy nem fogok bemenni, és semmire sem kényszeríthetnek.

– Látom, hogy keményfejű vagy.

– Nem szeretek oda menni, utálom a gyógyítókat. De a fene egye meg, csókolj már meg, mert ezer éve nem voltam ilyen rosszul! – sóhajtott fel Draco.

– És a csók segítene?

– Hogyne segítene.

– Nem hiszem – rázta meg a fejét kacéran.

– Kétszer olyan gyorsan gyógyulok, mint egyébként.

– Akkor mégse kell majd itt aludnom?

– Na azért nem olyan gyorsan.

– Gazember vagy.

– Te meg csodaszép – mosolyodott el Draco, aztán megpróbált Hermione szemébe nézni. – Sajnálom… bár ne lenne törött a lábam.

– Akkor nem feküdnék itt.

– Hmm, a mugliknál mennyi idő, amíg valaki csonttörésből felépül? – tűnődött a varázsló.

– Hónapok. Egy ilyen törtés nagyon súlyos.

– Oh, nem kellene bevennem a többi gyógyszert. Akkor legalább itt lennél velem hónapokig.

– Jaj, hagyd már és ne bolondozz! – mondta Hermione, majd egy kicsit közelebb húzódott a férfihoz. – Hidd el, nem szeretnéd, ha ennyire sokáig lennél ebben az állapotban.

– Élvezem, hogy itt vagy velem – szólalt meg a férfi és oldalra fordította a fejét, hogy a boszorkány szemébe nézhessen.

– Nem szoktam csak úgy befeküdni senki ágyába.

– Több okot is fel tudok sorolni, hogy miért nincs ezzel semmi probléma sem – kezdte a varázsló.

– Mondj legalább hármat.

– Én nem vagyok senki.

– Persze, igazad van. A csókpartnerem – kuncogott fel Hermione. – Merlinre, el sem hiszem, hogy ilyen játékot játszunk mi ketten.

– Ugye mondom. A második ok, hogy hideg van kint és itt mellettem a takaró alatt nem fogsz fázni. Nem venném a lelkemre, ha elkapnál valami náthát vagy valamit.

– Milyen jó, hogy nem tél van, hanem tavasz – nevetett fel a boszorkány. – Mínusz tíz fokban mit is csinálnék?

– Még közelebb bújnál hozzám – vágta rá a férfi azonnal. – Jövő télig meggyógyulok, és akkor megmutatom mennyire jó együtt lustálkodni a melegben, amikor kint tombol a hóesés.

– Szóval ennyire hosszú távra tervezel? – kérdezte a boszorkány.

– Az ideális csókpartnerektől nem szokás csak úgy megszabadulni – közölte Draco, majd megigazította a szemüvegét. – És ez is egy ok, amiért nincs probléma ezzel.

– Mondj egy jobbat.

– Ennél sokkal intimebb helyzetben is feküdtél már velem egy ágyban.

– Jajjj nee! – húzta a fejére a takarót Hermione. – Ne is említsd!

– De jól esett a masszázs, nem?

– Erre nem válaszolok.

– Felesleges elbújnod – mondta a férfi nevetve. – Akkor is tudom, hogy olyan arcod, mint a Griffendél címere.

– Merlinre… Beszéljünk másról. Jobban vagy már?

– Még nem annyira, mint amennyire szeretnék – sóhajtott fel Draco. – Pár óra múlva levehetem kötést és megnézzük hajlanak-e az ízületek.

– A Szent Mungóba kellett volna menned.

– Ott nem engednék, hogy velem egy ágyban feküdj, akármennyire szépen kérném. Szóval lazíts, és csókolj már meg!

– De most komolyan.

– Nem bírom azt a helyet. És jól vagyok. Csak pihennem kell. Inkább szórakoztass, mert kezdem unni magam.

– És mivel szórakoztassalak?

– Rengeteg válaszom lenne erre a kérdésedre, de megelégszem azzal, ha mesélsz nekem. Milyen volt a napod?

– Eseménytelen – válaszolta Hermione röviden. – Takarítottam.

– Majdnem másfél napig? Megtaláltad azokat a nem létező helyeket is, ahova esetleg valamilyen csodálatos okból betelepedett egy icipici por?

– Szelektáltam.

– Ismered a tértágító bűbájt? Hasznos és remekül elférsz.

– Miért mindig a könnyebbik utat válasszam?

– Mert boszorkány vagy – nevetett fel a férfi öblösen. – Minek van a varázserő, ha belehalsz két nap takarításba?

– Legalább nálam nincsenek felesleges holmik.

– Mire gondolsz? Arra a pizsamára? – megint elnevette magát. Arcvonásai teljesen ellágyultak és felszabadult volt. – Az idő nekem dolgozott, nem? Megtartottam, így volt mit felvenned.

– Remélem, volt barátnők ruháit nem őrzöd.

– Nem őrzök meg semmit a volt nőktől – jegyezte meg Draco. – De egyébként sem szoktam őket elhozni ide.

– Tényleg?

– Aha, te vagy az első nő, prsze anyámon kívül, aki átlépte ennek a háznak a küszöbét, de te is magadtól jöttél… – tárta szét a karját Draco. – Szóval ezzel nem tört meg a szép hagyomány.

– Oh… Nem volt komoly kapcsolatod?

– De volt. Viszont itt csak egy éve lakom.

– Értem – kuncogott fel Hermione. – És miért kellett elköltöznöd?

– Annyi boszorkány rágta a küszöbömet, hogy muszáj volt új otthont teremtenem – vigyorgott, majd felnevetett.

– Szegénykém! Csak összetört szíveket hagysz magad után.

– Igen is lelkiismeretes vagyok, ha női szívekről van szó – jelentette ki nagy komolyan Draco.

– Persze…

– Panaszkodsz, Granger?

– Dehogy… Csak úgy gondoltam, hogy nagy nőcsábász vagy– vonta meg a vállát.

– És az én szívem? Arra nem gondoltál?

– Nem hiszem, hogy valaki összetörte valaha.

– Pedig voltak páran – sóhajtott fel teátrálisan.

– Sajnálom.

– Nagyon rossz volt.

– De nem sírtál?

– Hova gondolsz? Egy Malfoy sosem sír.

– Hanem?

– Vesz egy méregdrága versenyseprűt – nevetett fel elégedetten. – Minden bajra gyógyír.

– Mennyi is van neked?

– Itt?

– Mert még hol van?

– Otthon a kúriában.

– Áruld el, mennyi van összesen?

Draco elkezdett magában számolni, jó pár percig nem szólalt meg, mire meg nem lett az eredmény.

– Háromszázhetvennyolc.

– Ennyiszer törték össze a szíved? – hüledezett Hermione, majd a szívéhez kapott. Persze nem volt komoly a csodálkozása.

– Fenét! Szörnyen elkényeztetett gyerek voltam mindig is, és a családi gyűjtemény is az enyém. Merlin, de nagyképű vagyok.

– Én nem vitatkozok.

– De remélem, hogy csalódottságból nem kell vennem egy újabb seprű – mosolygott rá kedvesen.

– Merlin…

– Mi a baj?

– Hülyére veszel, igazam van?

– Nem teljesen. Van igazságtartalma is annak, amit mondtam.

– Akkor azt áruld el mennyi seprűt vettél szerelmi bánatból?

– Kettőt. De, ha jobban meggondolom, akkor egyik sem érte meg annyira, hogy sajnáljam – vallotta be végül. – Na és te, Granger? A te szíveddel mi újság?

– Köszönöm, rendben van. Köszönöm az érdeklődést.

– Nem törték össze mostanság? – csúszott egy kicsit közelebb hozzá a férfi.

– Nem igazán állnak sorba nálam… – mondta Hermione, aztán felsóhajtott.

– Még szerencse, utálom a sorszámosztást. És a szeretőiddel sem kívánok versenyezni.

– Nincs szeretőm.

– Pedig lehetne – incselkedett még mindig Draco.

– És te vállalnád ezt a szerepet?

– Miután meggyógyultam, természetesen.

– Hát hogyne.

– A randik után, természetesen. Jobban meg kell, hogy ismerjük egymást.

– Nem ismersz eléggé?

– Nem – rázta meg a fejét. – Van olyasmi, amit még nem tudok.

– Mire vagy kíváncsi?

– Nem kérdezhetek rá mindenre. Ez nem ilyen egyszerű.

– Szörnyen furcsa vagy.

– És hova menjünk pénteken?

– Nem tudom – rázta meg a fejét Hermione.

– Jó idő lesz, repülhetnénk egyet, és mondjuk, elmehetnénk a Három Seprűbe – váltott témát Draco. Álmodozó volt a tekintete.

– Rémesen messze van.

– Hoppanálva nem annyira, de vonatozhatunk is.

– Hiányzik Roxfort?

– Néha igen, évek óta nem voltam ott. Gondoltam, hogy felmérhetnénk a terepet, mielőtt elmennénk az évfolyam találkozóra.

– Erős kezdés első randinak.

– Első? Szerintem ez már legalább a tizenharmadik randink.

– Micsoda? Dehogy is.

– Attól függ, mit tekintünk randinak, persze.

– Ne elemezgesd!

– Na, akkor mit gondolsz?

– Jó, de nem repülünk, nem vonatozunk. Majd, ha jobb leszel, akkor megbeszéljük újra – mondta Hermione.

– Ha vonattal mennénk, akkor ott is aludhatnánk Roxmortsban. Hosszúhétvégézünk, és jól érezzük magunkat. Időtlen idők óta nem voltam sehol – folytatta Draco tovább az elmélkedést. – Mindig sokat dolgozom. Jó lenne kettesben veled.

– Ma veled alszom, amit csak két okból teszek. Mert egyrészt nem akarlak egyedül hagyni, a másik meg, azért mert a vendégszobát felújítod. És ebből nem csinálunk nagy ügyet. Szóval ennél ártatlanabb éjszakád nem lesz soha az életedben.

– Éjfélre remélem, meggyógyulok – mosolygott ravaszul.

– Hoztam pálcát.

– Komolyan? Abban a göncben el sem tudom képzelni hova tehetted.

– A karomra ragasztottam.

– Jaj, mutasd meg a Sötét Jegyet! – jutott eszébe hirtelen, gyermeki lelkesedéssel figyelte, ahogy a boszorkány felhúzza a pizsamája ujját. Draco szörnyen jól szórakozott, majd a sajátját is odatéve a lányé mellé mindketten nevetve szemlélték a két hasonló ábrát. – Merlinre, ha nem gyűlölném ezt a tetkót, akkor biztosan tennék mellé egy ilyen rózsát.

– El is tűntethetnéd.

– Hogy megint fájjon? Nem hinném, hogy ér annyit a dolog. Térjünk csak vissza arra a kirándulásra. Mi lenne, ha Roxfortban lenne a repülés órád, és akkor elmehetnénk vonattal a régi szép idők emlékére, csak most egy kupéban utaznánk.

– A vonatút hosszú.

– Ezért menjünk el csütörtökön.

– Dolgoznom is kell.

– Egy perc alatt elintézem, hogy ne kelljen.

– A szüleim vacsorára várnak.

– Jól van. Nem fogsz ki rajtam. Elmegyünk együtt a szüleidhez.

– Micsoda? – emelte fel a lány egy kicsit a hangját, majd felült az ágyban. A rémesen elégedett mardekáros a szokásos hamiskás mosolyát villantotta rá. – Mégis mit gondolsz?

– Elmegyünk a szüleidhez, aztán elvonatozunk Roxmortsba, ott megszállunk az Arany Pegazusban, majd másnap elmegyünk Roxfortban, felülsz a francos seprűre, sétálunk egyet a Tiltott Rengetegben, végül hazamegyünk.

– Hát nem mondom, ezt igazán szépen kitervelted.

– Büszke is vagyok magamra.

– Féltem volna, ha nem ezt mondod.

A boszorkány a sarkán támaszkodva ült az ágyon és mardekárost figyelte. Hogy lehet ennyire… ilyen… Draco Malfoy? Nem is nézett volna ki belőle mást, talán azzal az egy kivétellel, hogy pontosan vele akart randizni. Biztos volt neki korábban egy súlyosabb gurkó balesete, amikor is fejen találhatta valami.

– Mi a válaszod? – zökkentette ki a varázsló türelmetlenül.

– Gondolkodhatok egy kicsit?

– Persze. Egészen addig van időd, amíg leszel olyan bűbáj és behozod nekem azt a mennyei paradicsomlevest.

– Aranyból van a szíved.

– Egy gazember vagyok.

– Na, ebben egyetértünk. – Azzal Hermione előre hajolt, majd megcsókolta a férfit. Az édes puha ajkaktól Draco rögtön elfeledkezett a gyógyulófélben lévő lábáról, majd kissé ő is felkönyökölt a párnákra. Az egyik kezével megérintette a lány bársonyos bőrét, de mielőtt még túlságosan belemerülhetett volna a csók édes ízébe, Hermione elhúzódott tőle. – Mindjárt jövök.

– Nem fogok sehova se menni – mondta, aztán visszadőlt az előző pozícióba.
0 Comments
Posted on 2019 Mar 23 by Nyx
Name:
E-mail: (optional)
Smile: smile wink wassat tongue laughing sad angry crying 
Captcha

Content Management Powered by CuteNews