17. fejezet
Változások

Draco sietős lépetekkel haladt végig Roxmorts utcáin. Hermionét és az ikreket a Három Seprűben hagyta, hogy aztán elinduljon először Dumbedorehoz. Átgondolta a lehetőségeket, és a legjobbnak azt látta, ha az idős varázslóval beszél először arról, amit megtudott, majd azután Harryvel. Éppen bekopogott volna az ajtón, amikor két ismerős varázsló lépett ki a házból.

– Micsoda meglepetés – szólalt meg Draco, és nem is próbálta leplezni mennyire meglepi a két varázsló jelenléte. – Éppen jókor jöttem ezek szerint.

Piton és Harry egymásra néztek. Szavak nélkül is rögtön tudták, hogy Malfoy elől nem tudják majd titkolni azt, amit Dumbedore-ról tudtak. Az egykori mardekáros kérdő tekintettel figyelte a másik két mágust, akik kissé feszengve álltak egymás mellett. Draco egyikükről a másikukra nézett. Bajt szimatolt.

– Te mit csinálsz itt? – kérdezte Harry, majd karba tette a kezét. – Nem úgy volt, hogy Darkness Fallsban maradsz és együtt jössz el a gyerekkel?

– Változott a terv. Dumbledore professzorhoz jöttem – válaszolt végül. – Beszélni akartam vele, de ha már mindenki itt van, akkor az még jobb.

– Dumbledore nincs itthon – szólalt meg Piton.

– Biztos? Mintha őt láttam volna… – hunyorgott Draco, de mire jobban megnézhette volna az árnyat, Harry becsukta az ajtót.

– Nem, nincs itthon – ismételte meg Harry Piton hozzászólását. – A professzorral csak… locsoltuk a virágokat.

Draco megszólalt volna, de inkább lenyelte a mondatot, ami megfogalmazódott benne. Összevonta a szemöldökét, és kérdőn nézett a két rendtagra. Feszült csend telepedett rájuk, ami nagyon gyorsan egyre kínosabbá vált. Perselus gyilkos pillantással figyelte Harryt, aki megforgatta a szemét és felsóhajtott.

– Locsoltunk, mi? És még te nevezed magad aurornak, Potter – húzta össze a szemöldökét Perselus. – Hazudni sem tudsz.

– Sürgősen beszélnünk kell egy védett helyen – szólalt meg végül az auror komolyra fordítva a szót.

– Rendben – egyezett bele Draco. – Tudni akarom, hogy mi folyik itt.

– A Szárnyas Vadkanba megyünk – jelentette ki Piton. – Az van a legközelebb.

– Csak nem valami erősre vágyik? Még tíz óra sincs – vigyorgott Harry. – Ha ezt a felesége megtudja… Nem lennék a helyében, professzor.

– Akkor legjobb lesz, ha indulunk – váltott témát gyorsan Malfoy, mielőtt összekapott volna a két varázsló.

– És milyen az új ház? – tette fel a kérdést Potter.

– Te meg honnan tudsz erről?

– Hermione említette. Meglepetésnek szánta, de ahogy látom, előbbre hozta – válaszolta Harry. – Történt valami?

– Majd elmondom.

– Rendben van – bólogatott a férfi. – Egyébként komoly védelemmel láttuk el.

– A védővarázslatokat én magam tettem a házra Luciusszal és Potterrel – szólt közbe Piton. – Egy egészen tisztességes védett helyet hoztunk létre.

– Maga is benne volt?

– Ez csak természetes – bólintott Piton, de nem nézett Dracóra, hanem csak haladt előre. – A gyerekeknek a lehető legnagyobb biztonságban kell lenniük. Ti mindannyian úgy vonzzátok a bajt, mint mágnes.

– Ezt most miért mondja?

– Nem is tudom.

Harry csak felnevetett, Draco vett egy mély levegőt, aztán magában igazat adott a professzornak. Roxmorts utcáin haladtak, miközben csendesen beszélgettek. Piton lopva nézett körül, olyan érzése volt, mintha követték volna őket, de inkább magában tartotta ezt az információt. Az utcák megteltek élettel, elindult a nap, és ők belevesztek a délelőtti forgatagba. Befordultak a sarkon, aztán mindhárman beléptek a Szárnyas Vadkanba.

A csaposon kívül jónéhány furcsa alak volt a helyiségben, de ügyet sem vetettek rájuk. Aberforth egy biccentéssel üdvözölte őket, viszont nem hagyta abba a poharak tisztogatását. A szokásosnál nagyobb forgalom volt ma az ivóban, a zengő alapzaj betöltötte a helyiséget. A három varázsló kikérte a vajsörüket, aztán egy félreeső sarokban ültek le. Piton kihallgatást gátló bűbájjal álcázta a beszélgetésüket.

– Salveo hexia – szólalt meg újra Piton.

– Mi a fene?

– Duplikáló varázslatot – mondta végül, magyarázat nélkül hagyja Potter kérdését. A két varázsló nem szólt semmit, csak varázsoltak, ahogy Pitontól látták. Hamarosan a hasonmásaik ültek mellettük. Egy-egy varázslattal úgy intézték, mintha beszélgetnének, s időnként el is emelték a vajsörös üveget. – Kiábrándítót.

Piton felállt, majd elindult a kandalló felé, immáron némileg áttetszően. Körülnézett mielőtt hopp-port szórt bele, megragadta a másik két varázslót, aztán magával húzta a tűzbe. Ebből senki semmit sem vett észre.

– Mi a fene volt ez? – kérdezte Harry, amikor Roxfortban az igazgatói irodában kiléptek a kandallóból.

– Fel akarod magadra hívni a figyelmet, Potter? – torkolta le Piton. – Ne legyél ennyire vak! Valaki követett minket.

– Mert a varázslatunk annyira diszkrét volt…

– Küldtem egy üzenetet Aberforthnak, majd ő fedez minket, ha kell – folytatta a varázsló idegesen. – Meg kell gondolnunk, hogy mit teszünk és mikor. Jobb, ha kétszer meggondoljuk mit teszünk.

– Mi folyik itt, professzor? – tette fel a kérdést Draco.

– Dumbledoret elrabolták – válaszolt gondterhelten. – Gyakorlatilag az orrunk elől. Valaki úgy állítja be, mintha otthon lenne, de nem tudom meddig tudjuk titkolni. A helyszín gyakorlatilag teljesen tiszta.

– Ki tud még róla?

– Csak mi hárman – válaszolt Harry.

– Nem törhet ki a pánik, most semmiképpen sem – jelentette ki Piton. – Egyelőre még titkoljuk, ameddig lehet. És el kell kezdenünk kutatni utána, de a lehető legdiszkrétebben.

– Megszervezem a csapatot.

– Csak rendtagok jöhetnek szóba.

– Ez csak természetes.

– De hol kezdjük a keresést? – kérdezte Draco. – Voltak nyomok?

– Semmi – rázta meg a fejét Perselus. – Úgy tűnt, mintha önszántából hagyta volna el a helyet. Elengedtem Fawkesot, bízom benne, hogy hamarosan megtalálja, de addig mi is keressük.

– Gondolja ehhez köze van a druidáknak is? – tette fel a kérdést a tejfölszőke varázsló.

– Bármit el tudok képzelni – morogta a varázsló. – Egylőre nem vonnék le messzemenő következtetéseket.

– Remek – sóhajtott fel Draco. – Nekem is van némi közlendőm. Először Dumbledore-ral akartam beszélni. Be akartam számolni neki a jóslatról, és Pansy üzenetéről.

– Milyen üzenet? – kérdezett rá Harry. – Erről lemaradtunk.

– Az üzenetben az áll, hogy te, Potter, nem tudod legyőzni az elkövetőt, akinek a sorsa az, hogy feltámassza Voldemortot – közölte komoran. A helyiségben meghűlt a levegő, még a varázslótűz is kihunyt egy pillanatra. Harry állkapcsa megfeszült. Piton karba tette a kezét, és kimérten figyelte Malfoyt. – Mert a vér, amit tőled vett azért, hogy testet öltsön súlyos hiba volt.

– Mi? Nem értem.

– Vérmágia – szólalt meg Piton gondterhelten. – Erővel elvette, amit akart. Megváltotta a védelmet, amit Potter birtokolt. Ez túlságosan s bonyolult ahhoz, hogy ne legyen semmi következménye. Az elkövető így biztosan egy utód, örökölte ezt a védelmet.

– De ez először nem volt gond – csattant fel a varázsló. – Először… mekkora egy… baromság… Meg tudom ölni így is… megint. Nem értem az egészet.

– Talán kezdjük ott, hogy megakadályozzuk a Sötét Nagyúr újjászületését.

– A lányod kell nekik, Potter – szólt közbe Draco. A két varázsló felkapta a fejét és egyenesen rámeredtek.

– Micsoda?

– Biztos ez?

Draco nem szólalt meg azonnal, hanem elővette a borítékot, amit Harry egyből kiragadott a kezéből.

– Egy lány kell neki, az életét akarja elvenni – olvasta fel Harry dühtől remegő hangon. – Ki is lehetne jobb, mint az ellensége, Potter lánya? De Potter nem tudja megállítani, amikor a Nagyúr a vérét vette hibát követett el. Ő sem ölheti meg Pottert. Más valakinek kell megtenni. Vigyázz vele, Draco! Veszélyes és vérszomjas… Mi a francot akar ez jelenteni?

– Még nem egészen tudom – rázta meg a fejét Draco. – Olyan befejezetlennek tűnik az üzenet. Megpróbáltam előcsalogatni a többi részét az üzenetnek, de nincsenek nyomok, csak ennyi. Kivel is kell igazából vigyáznunk? A gyerekkel vagy azzal, aki irányítja, vagy mindkettővel.

– Marynek el kell mennie innen – szólalt meg Harry, miközben egyik keze ökölbe szorult. – Nem vagyok hajlandó kockáztatni az életét. Sőt lehet, hogy nem is itt kellene kezdenie az évet. Örültem, amikor Beauxbatons felvette, de… Tennem kell valamit.

– Nem kérném tőled, hogy kockáztass – jegyezte meg Malfoy. – De talán nem kellene ennyire elhamarkodottan cselekednünk. Ha elkezdjük Maryt kimenteni, mint valami őrült, akkor biztosan felhívjuk magunkra a figyelmet.

– Mondod te…

– Elég! – vágott közbe Piton. – Malfoynak is igaza van. Itt szem előtt van Mary, és meg tudjuk védeni…

– Most azonnal elmegyek a lányomért – folytatta a fekete hajú férfi. – Ezt egyszerűen nem hiszem el. Ennyi év után…

– Nyugodj meg, Potter! Shannon hamarosan elhozza a srácokat ide – mondta Draco. – És, aki tud mindenki idejön.

– Ülj le, Potter! Gondoljuk ezt át hideg fejjel!

– Bassza meg! – káromkodott mérgesen, majd beletúrt a hajába. – Amikor az ember az hinné, hogy biztonságban élhet, akkor megint kiderül valami…

– Nem csinálhatunk könnyű célpontot Maryből azzal, hogy elküldjük valahova – érvelt Perselus. – Egy kastélyban, ahol temérdek varázsló és boszorkány veszi körül ott nagyobb biztonságban lesz.

– Pontosan úgy, mint Dumbledore? – vágott vissza Harry dühösen. – Róla sem tudjuk, hogy hova ment vagy egyáltalán él-e még.

– Csillapodj, Potter!

– Se célpont, se csali nem lesz a lányom. Ezt mindenki vésse az eszébe. Én feláldoztam az egész gyerekkorom azért, hogy megmentsem a varázsvilágot. Nem fogom hagyni, hogy a családom széthulljon megint egy megalomán seggfej miatt, aki azt hiszi, fel tudja támasztani Voldemortot.

– Nem is kell senkit sem feláldozni, csalinak használni – rázta meg a fejét Draco. – A lehető legtávolabb fogjuk helyezni a diákoktól. Van egy tervem.

– Mégis mire gondolsz?

– Professzor, megvan még az iskolaelsők lakosztálya, ahova Hermionét és engem költöztettek az utolsó Roxfortos évünkben?

– Megvan, bár évek óta üresen áll – válaszolt Piton, és már neki is kezdett derengeni, hogy mire gondol egykori tanítványa.

– Ideje, hogy legyen egy új lakója. Végre meglesz a jutalma a sok tanulásnak. Nyugodt utolsó év távol a diákoktól. Mary beköltözik oda, miután kicsit megbűvöltük a helyet. Elhelyezünk néhány őrvarázslatot és senki sem fog a közelébe sem menni.

– És a többi iskolaelső? Szemet fog szúrni az évfolyamnak – érvelt Harry. – Nem szabad gyanút fogniuk.

– Kialakíthatunk mindegyiknek egy-egy lakosztályt – szólalt meg Piton. – Persze nem egy helyen. Meg tudjuk oldani még az iskolakezdés előtt.

– Ez így már remek tervnek tűnik. A lakosztályokat úgy kell kialakítani, hogy a tanári lakosztályokon keresztül lehessen csak feljutni hozzájuk. Potter, most szükségünk lesz a térképedre is.

– Honnan tudsz te erről? – nézett rá csodálkozva a fekete hajú férfi.

– Hermione mesélni is szokott néha – mosolyodott el a varázsló. – A legjobb lenne, ha a tanárok titokban kapnának egyet, persze csak a biztonság kedvéért.

– Ezt még meg kell gondolnom. Az apám készítette ezt a térképet, és nem csak egy hasznos darabnak tartom, hanem családi örökségben. Remélem, hogy beválok az ötleted, és ezzel nem egy szerelmi fészket építesz a fiadnak és a lányomnak – jegyezte meg sötéten a varázsló, szúrós szemmel Dracót fürkészve.

– Mit gondolsz mire kellenek az őrvarázslatok és a térkép? – vigyorodott el gonoszul Malfoy és elégedetten kihúzta magát. – Semmi kedvem érzelmileg túlfűtött kamaszok miatt aggódni. Egyébként is mindenképpen beszélünk kell a gyerekkel, amint ideérnek. Nem titkolózhatunk előttük, ez túlságosan komolyan érinti őket. Ebből soha nem sült még ki jó, ha megkíméljük őket a rájuk leselkedő veszélyekről.

– Ebben egyetértünk – mondta Harry. – Nekem sem segített. Így talán el tudjuk kerülni a katasztrófák egy részét.

– Nagyon remélem – szólalt meg Piton is. – Azonnal intézkedem, hogy a lakosztályokat alakítsák ki.

– Rendben van. Most mennem kell bevizsgálni a nyomokat. Legkésőbb a beosztási ceremóniára itt vagyok. Küldesz nekem egy baglyot, ha a gyerekek megérkeztek, Draco?

– Persze, ez csak természetes – bólintott Draco. Harry egy pillanatig csak nézett rá, de aztán röviden bólintott egyet, aztán pedig a kandallón keresztül távozott az igazgatói irodából. Amikor a zöld tűz kialudt csend lett a helyiségben. Draco mély levegőt vett, mielőtt belekezdett volna a mondanivalójába.

– A druidák elindultak Roxfort felé – szólalt meg újra a tejfölszőke varázsló komoran. Piton karba tett kézzel hallgatta a beszámolóját. – Nem tudom hogyan kerüljük el a következő összecsapást, de ez már nyílt fenyegetést jelent. A Minisztérium már tud róla, de nem akarnak semmit sem tenni, amíg nem támadnak ők, addig mi sem. Egyelőre csak annyit kérnek, hogy figyeljük meg őket. Szóval rájuk semmiképpen nem számíthatunk.

– Az O’Reily ikreket és Kearát rá kell állítanunk Dumbledore keresésére – mondta Piton színtelen hangon. – Ők át tudják fésülni úgy a környéket, ahogy mi nem. Egy kis szerencsével ki is tudnak valamit deríteni.

– Rendben van. Intézem.

– Keresnünk kell a Rendnek egy új helyet, ami itt van a környéken – folytatta, aztán járkálni kezdett a helyiségben. – Valami olyasmit, ami diszkrét és nem lesznek feltűnők a találkozásaink.

– Mit gondol, ki követett minket Roxmortsban?

– Sejtelmem sincs – rázta meg a fejét. – Lehet valaki állandóan megfigyeli Dumbledore házát. Viszont, ha tényleg kitudódik a professzor eltűnése, akkor… Ez a helyzet kezd egyre furcsább fordulatot venni.

– És jutott valamire a diák ügyében?

– Huszonnyolc gyereket kell ellenőriznünk – mondta végül. – De semmi olyasmi, mi egyből nyomra vezetne minket. Nem mintha arra számítottam volna, hogy könnyű dolgunk lesz.

– Akkor mi lesz a következő lépés?

– Folytassuk tovább azt, amit elterveztünk – válaszolta a varázsló komoran. – Meg kell találnunk azt a kölyköt mielőtt ránk szabadít egy újabb sötét korszakot.

– Megtaláljuk – mondta Draco.

– Úgy legyen.

– De, ha nem haragszik visszamegyek Hermionéhoz. Még nem láttam a házat.

– Menj csak!

Elköszöntek, aztán Draco a kandallóba lobogó zöld tűzbe lépett. S nemsokára már a Három Seprű forgatagában találta magát.

***

Csípős szél száguldott végig a Vihar domb tövében megbúvó épület kertjén. Draco szótlanul figyelte új otthonát. Impozáns építmény, nagy ablakokkal, tágas terekkel, nem is hasonlított arra, ahol Darkness Fallsban lakott. Kicsi üvegház a hátsó kertben, fák, bokrok, virágok, több fajta gyógynövény. A gondos kezek nagyon igyekeztek minél vonzóbbá tenni a helyet a családja számára. Bent sem volt ez másképpen, dolgozószoba kényelmes székekkel, hatalmas nappali, még nagyobb konyha két házimanóval – noha Dracónak igencsak fenntartásai voltak azzal, hogy ebbe Hermione önszántából egyezett bele, bár gyanította a saját könyvtár meglágyította a szívét. A két emelet tele volt szobákkal, mindegyikben külön fürdőszoba, játszószoba a gyerekeknek, mintha Narcissa és Lucius abban reménykedtek volna, hogy Draco még több utóddal tölti meg a házat.

A házimanón kívül a padláson egy kopogószellem lakott, aki most is hörgött dühében, a kertben már most hemzsegtek a kertitörpék, és Draco nem is tudta megszámolni mennyi ritka növényt látott. A villa több volt, mint amire szükségük volt. A varázsló egyelőre még maga sem tudta hogyan viszonyuljon az új helyzethez. Viszont egyetlen egy dolgot biztosan tudott, a családjánál semmi sem lehetett fontosabb.

Hermione izgatottan rángatta végig a házon, miután lefektették az ikreket az új szobájukba. A két kis áruló rögtön otthon érezte magát, amikor az apjuk csak ismerkedett az otthonukkal. Egyedül felesége derűje tette boldoggá. A boszorkány láthatóan mindent megtett, hogy a férje megkedvelje a helyet. Ezernyi dolgot mesélt. És Draco csak ekkor értette meg mennyi minden zajlott úgy a háta mögött, hogy ő nem figyelt rá. Végül aztán ő maga is belemerült az új otthonuk tanulmányozásába. Végül, amikor Hermione elment Dylannek baglyot küldeni, Draco kiment és körbejárta a hatalmas kertet.

– Látom barátkozol az új helyetekkel – szólalt meg mögötte egy hang.

– Apa?

– Ki mást vártál?

– Nem számítottam rá, hogy utánunk jöttök – válaszolt egykedvűen. – Az ikrek remek műsört adtak a Foltozott Üstben.

– Anyád nem hagyott sok választást és meg akarja a többieket is várni – közölte Lucius. – Szóval itt maradunk egy ideig.

– A gyerekek csak holnap érkeznek.

– Ezért is foglaltunk szobát a Három Seprűben – sóhajtott fel a férfi. – Anyáddal nem lehet vitatkozni. Hiszen ismered. Különben is ideje, hogy lássam Dylant is. Egész nyáron mégcsak el sem jött hozzánk.

– Apa, ne kezd ezt megint.

– Elküldted úgy, hogy meg sem kérdeztél – hozta fel a témát újra Lucius. A fia vett egy mély levegőt. – Mintha nálunk a kúriában nem lett volna jobb helye. Ott is elég távol lett volna a druidáktól.

– Az összes gyereket oda akartad volna költöztetni? Szerintem nem.

– Ezt soha nem tudjuk meg, fiam – markolta meg kissé kígyófejes sétapálcáját Lucius. – Te is tudod, hogy nem foglalkozom feketemágiával, de segíthettem volna a gyerekeknek. Nem értem miért félted őket tőlem.

– Nem féltem őket tőled – rázta meg a fejét a férfi. – Sajnálom, hogy nem gondoltam rád.

– Őszintébb is lehetnél velem. Ennyi év után főleg.

– Tudom.

– Helyes.

– Miért nem itt szálltatok meg nálunk? – kérdezte Draco, s ezzel témát váltott. – Háromszor annyi szobánk van, mint amennyit használni tudunk.

– Egyelőre rendezkedjetek be. Nem kell még több felesleges ember a nyakatokra – válaszolta a varázsló.

– Apa.

– Igen?

– Köszönjük a…

– Ne folytasd! – intett le Lucius. – Ezt már évekkel korábban kellett volna. De a makacs természeted… amit tőlem örököltél… Tekintsétek ezt megkésett nászajándéknak.

– Akkor is köszönöm.

Az apja csak bólintott egyet, aztán erősen megmarkolta a kígyófejes sétapálcáját. Dracót figyelte. Vonásai megkeményedtek, szeme kissé karikás volt, valami nyomasztotta. Lucius vett egy mély levegőt. Tudta, hogy az évek során a kapcsolatuk változott, de még mindig megtartották a két lépés távolságot.

– Gondterheltnek tűnsz, Draco.

– Az is vagyok – vallotta be.

– Mostanság aggasztó hírek jönnek innen-onnan – mondta Lucius komor hangon. – Már kezdi a varázsvilág is észrevenni, hogy valami nincs rendben a druidákkal.

– Az enyhe kifejezés. Darkness Falls nekünk már többé nem biztonságos.

– Itt az lesz – szólalt meg Lucius. – Rengeteg védőrúnát is elhelyeztem itt. Pitonnal és Potterrel azon voltunk, hogy a lehető legtöbb védelmet, amit varázslattal el tudunk érni azt megkapjátok. Elhoztam pár régi alapkövet is a kúriából.

– Látom semmit sem bíztál a véletlenre.

– Ennél már csak egy biztonságosabb hely van.

– A Malfoy kúria?

– Pontosan.

– Egyelőre nem mehetek vissza – rázta meg a fejét Draco.

Lucius mondott valamit, de a fia nem hallotta, vagyis talán nem is akarta hallani. Ennyi év után sem ment vissza oda… arra a helyre, ahol felnőtt. Soha nem magyarázta meg az apjának miért nem volt hajlandó erre.

– Ha elfajulna a helyzet, én nem gondolkodnék ezen – mondta Lucius. – Ha kell azonnal elviszem a családodat innen hozzánk.

– Rendben.

– És te is családhoz tartozol.

– Ezt is tudom.

– Akkor viselkedj is úgy, Draco.

– Igyekszem. De rengeteg dolgom van még itt. Nem menekülhetek el innen semmiképpen. Szembe kell néznünk azzal, ami ránk vár.

– A Minisztérium nem akar segíteni – szólalt meg Lucius. – Egyes forrásaim szerint megint csak Potterre és a csapatára akarják ezt a feladatot is hárítani, és csendben végignézik az egészet. Az aurorokat nem akarják bevetni, csak akkor, ha Potter kudarcot vall a druidák ellen.

– Igen, már tudok egy részéről. De ez sokkal komolyabb, mint amilyennek látszik. Apa.

– Igen?

– Azt hiszem, hogy elkövettem egy óriási nagy hibát.

– És mi lenne az?

Draco még levegőt vett, nem tudta hogyan is mondja ezt el. Senki sem tudta rajta kívül. Akkor történt, amikor Hermionét az erdőbe csalták, és majdnem meghalt a gyerekkel együtt.

– Hagytam, hogy feláldozzák a druidák az egyik társamat.

– Ez mikor történt?

– Amikor az ikrek születtek – válaszolt síri hangon. – Aznap este a druidák nyomában voltunk. Elkaptak minket. Engem pedig megzsaroltak Hermionéval. Nem volt más választásom, meg kellett tennem. Ha nem engednek el, akkor ők… akkor ők már nem élnének.

– Szóval gyakorlatilag felajánlottad a társadat nekik? – kérdezte Lucius. – Életet az ő életükért.

– Igen – bólintott Draco. – Kényszerből tettem, de így történt.

– Valamiért nagyon kellett nekik az az ember – szólalt meg az idősebb Malfoy elgondolkodva. – Te nem kellettél nekik, sem Hermione, sem senki más. Miért volt pont ez az ember különleges?

– Nem tudom – rázta meg a fejét. – Többen is eltűntek, és nem tértek vissza.

– Ez nem egyszerű véletlen. Sokat tanulmányoztam a druidákat én is. Az élterő miatt kellenek nekik, amit a vér hordoz, bár ez koránt sem ilyen egyszerű.

– Azt hiszem, hogy a legjobb, ha beavatlak mindenbe.

– Végre, eljött az ideje.

***

A köves talaj ingatag volt a lába alatt, ahogy haladt egyre felfelé a meredek sziklákon. Nem tűnt különösebben veszélyesnek a járás, főleg neki, de mégis óvatosnak kellett lennie. Fekete haját gondosan hátra kötötte, nehogy a szemébe lógjon. Shannon a vízeséshez közel a meredekebb résznél haladt felelé. Keresett egy növényt, ami itt nőtt egyedül. Meg kellett szerezni, mielőtt el kell menniük innen. Érezte az arcába csapó vízharmatot, miközben kinyújtotta a kezét és megragadta a kék színű növényt. Már éppen kitépte volna, amikor egy kés fúródott közvetlenül a keze mellé, finoman megkarcolva a bőrét.

– Rohadt életbe – sziszegte mérgesen, majd a támadó irányába fordult. Reidar állt a sziklafal aljában és mosolyogva integetett neki.

– Hiányoztam?

– Mint a sárkányhimlő – morogta a lány. Kicsit feljebb húzta magát, aztán kirántotta a tőrt a sziklából, megvetette a lábát a peremen, így már stabilan állt ahhoz, s szembe fordulhasson a vámpírral, akit a háta közepére sem kívánt.

– Gyere le! Beszélnünk kell.

– Veled semmiről sem akarok beszélni – közölte kimérten. – Mit akarsz tőlem?

– Nem szeretek kiabálni. Gyere le!

– Nem.

Reidar elnyomott egy szitkot, aztán átgázolt a vízen, majd elindult a sziklafal felé. Erős volt, és meg sem kottyant neki a mászás. Alig fél percen kellett neki, mire odaért Shannon mellé, aki most sem örült neki jobban.

– Mit akartál azzal a kék liliommal?

– Ez nem kék liliom, hanem egy kék áspisvirág.

– Méreg? Milyen eredeti.

– Aha. Mit akarsz?

– Csak szólni akartam, hogy itt vannak – válaszolt könnyedén Reidar. – Szóval a lehető leggyorsabban el kell hagynod ezt a helyet.

Shannon arcvonásai megkeményedtek. Még ez is – gondolta mérgesen. A feladatára kellett volna koncentrálnia, de ez… Egyszerűen nem lelhet békére? Még mindig a virágra gondolt, ami a kiutat jelentette volna, bár ez most még váratott magára. Mit tegyen? Hogyan szabaduljon meg a lényének azon részétől, amit mindig is annyira gyűlölt.

Reidar figyelte a kifejezéstelen arcvonásokat az alabástrom fehér bőrön. Hallotta a nő szapora szívverését. De ez a hang nem töltötte el azzal az éhes, kéjes érzéssel, mint korábban. Egyedül a szemfogának a bizsergése emlékeztette mennyire finom is az az íz, amire annyira, de annyira vágyott. Az éhség most nem egészen olyan volt, amilyen korábban. Igazából nem a vérére vágyott, hanem rá. Évtizedek óta nem érzett ilyesmit, mégcsak hasonlót sem.

– Nem szólsz egy szót sem? – érdeklődött a férfi. Shannon nem válaszolt semmit. Reidar nagyon is szerette volna, ha most képes lenne a gondolatai közé látni. Persze, ez egyfajta vágyálom lenne.

– Nem tudok mit mondani. Lehet hagynom kellene, hogy megtaláljanak – mondta félhangosan, miközben visszaadta a tőrt a férfinak. – Sokkal egyszerűbb lenne az egész, vagy talán tévedek?

– Te nem vagy normális – forgatta meg a szemét. – Az életedről van szó. Ez nem jelenthet csak ennyit.

– Évekig üldöztek. Megpróbáltam úgy élni nagyjából, ahogy ők, de ez nekem nem való. Most meg a véremet akarják.

– Ezért kellett neked az a kibaszott virág?

– Milyen okos vagy – jegyezte meg gúnytól csöpörgő hangon. – Ezzel kiírhatnám a klánt. Egyetlen egy korty a véremből, aztán úgy hullanak, mint a doxyk takarításkor.

– De te is meghalnál.

– Semmi közöd ehhez – mondta Shannon. – Különben is a druidák utáni csatát követően akartam ezt elintézni. Addig csak kibírják a kis vámpír barátaid, hogy ne öljenek meg.

– És a testvéred és az unokahúgod?

– Honnan tudsz az unokahúgomról?

– Az anyja megkereste a fajtánkat. Ez nem olyasmi, ami csak úgy titokban marad. Soha senki sem látott negyed vámpírt, ennek az egésznek hamar híre ment, akármennyire is titkolni akartátok a létezését.

– Csodálatos.

– De haladjunk csak sorban.

– Mire gondolsz?

– Először is el kell kísérnem titeket Roxmortsba.

– Erről is tudsz?

– Istentelenül jó hallásom van.

– Akkor remélem meghallod, hogy dögölj meg te rohadék – vigyorgott Shannon.

– Tudtam, hogy szeretsz.

– A francokat – forgatta meg a szemét.

– A szád hazudik, de a szemed mindent elárul.

– Hány száz éve ismételgeted ezt a szar szöveget? – sóhajtott fel elgyötörten. – Nem hiszem, hogy ezzel bárkit is sikerült meghódítanod.

– Igazad van. Vannak ennél jobb módszereim is. – Azzal megfogta a kezét. – Kicsit megkarcoltalak.

– Ennél csináltál velem rosszabbat is.

– Jóváteszem.

– Hogy a francba akarod jóvátenni?

– Meglátod – mondta, miközben a nő arcához nyúlt, s megsimogatta. Shannon ezúttal hagyta magát.

– Mit gondolsz Roxmortsba is követni fognak?

– Biztos vagyok benne.

– Talán ezt még a javunkra is fordíthatjuk.

– Mire gondolsz?

Shannon borostyánszínű szeme megvillant, és a szája gonosz mosolyra húzódott. Reidar levette a kezét az arcáról.

– Sok-sok druida van most arrafelé, és ha rossz felé vezetem őket, akkor…

– Akkor kurva nagy bajban leszünk – fejezte be a mondatot a férfi.

– Pontosan.

hozzászólás: 2

by Bianka @ 11 Jan 2023 02:22 pm

Szia!
Először is, nagyon tetszik ez a történet! Noha nem először olvasom már, néhány éve is hasonlóan faltam a sorokat, most is néhány nap alatt frissítettem fel emlékezetem. Úgy vélem, Rowling egyik nagy hibája volt nem összehozni a Hermione - Draco párost, hiszen több, mint remekül működnek. Én helyette egész életemben bánni fogom. :D
Azért is tetszik a történet, mert szerintem megvan benne Draco és Hermione esszenciája, ami azzá teszi őket, akik. Nem vesztették el önmagukat attól, hogy voltaképpen ellenségekből lettek szerelmesek. A gyerekeiket pedig imádom!
Alapvetően a Dramione páros miatt kezdtem olvasni, mégsem bánom, hogy több szálon fut a cselekmény egyszerre, bár nem tagadom, a kedvenc jelenteim hozzájuk kötődnek. :)
Remélem, hogy még bízhatok a folytatásban, mert nagyon kíváncsivá tett a cselekemény! :)

by Nyx @ 18 Jan 2023 05:39 am

Szia,
Jajj, nagyon köszönöm, és úgy örülök, hogy tetszik :) Fú, én pedig már mióta írom ezt a történetet. Minden évben úgy indulok neki, hogy akkor na most befejezem. Nem tudom miért megy ilyen lassan és nehezen, talán azért is lehet mert nagyon komplexnek terveztem ezt a részt, és túl sok szereplő lett benne. Igen, igazad van, szerintem is Rowlingnak össze kellett volna Hermionét és Dracót hoznia:) Sokkal több potenciál van kettejükben, mint Hermione és Ron párosban. Úgy örülök, hogy a gyerekeiket is kedveled, illetve a többi szereplőt. Nagyon sokat lettek :) de azért igyekszem mindenkit szerepeltetni. Igen, igen, lesz folytatás mindenképpen, az idén több fejezetet is meg szeretnék írni! Köszönöm!