21. fejezet
Magyar mennydörgő

Egy sárkány látni mindig félelmetes és egyszerre borzongatóan csodás dolog, de a legjobb, ha futsz, mert egyik sem barátságos fajta. Nem szelídíthetőek, nem idomíthatóak. Veszélyesek. Hermione azonban ettől a sárkánytól egyáltalán nem félt, vagy talán egy kicsit mégis? Ezt azonban remekül titkolta. A könyvtárban történt események után kisétáltak a parkba, majd mélyen a parkot körülvevő erdőbe. Nem sokat szóltak egymáshoz, valahogy mindkettejüknek jobb volt a saját gondolataikba burkolózva haladni. Elég messze voltak már a kastélytól, hogy megkezdjék a szokásos bűbájok használatot. Varázslattal áthatolhatatlanná tették a tisztást, ahol gyakoroltak. A növények köbeölelték a helyet, és zöld leveleikkel eltakarták a belátást. A bűbájok pedig elterelték a kíváncsi tekinteteket. Csak ők ketten voltak itt.

Az eső még mindig esett, de a boszorkány egy ügyes kupola varázslatával sikerült szárazon tartani egy jókora részt, ahol Draco könnyedén átváltozhat majd. Egyelőre a varázsló szótlanul járkált a smaragdzöld fűben. Általában nem szokott gondot okozni neki az átváltozás, sokszor ki sem várta a védőbűbájok aktiválását, és azonnal megtette gondolkodás nélkül. A mai nap más volt. A gondolatai teljesen másfelé vitték.

Hermione figyelte, de inkább nem zavarta Dracót. A legilimencia gyakorlás után igyekezett távoltartani magát a varázslótól, ahogy a saját érzéseitől is, de a tekintetét nem tudta levenni a fiúról. Sőt a csókok emlékei is még ott bizsergett az ajkán, bár ezt inkább képzelte, mint valóban érezte. Mondani akart neki valamit, viszont abban reménykedett, hogy majd inkább a mardekáros szólalt meg először.

– Mekkora lehet az átváltozási távolság? – tűnődött a fiú hangosan. Hermione rögtön rájött, hogy a fiatal varázslónak egyáltalán nem a csókjaikon járt az esze, hanem inkább a feladaton. A boszorkány nem válaszolt, hanem csak beleharapott az ajkába. Draco egyenesen kérdezett rá: – Egy vagy két méter?

– A biztonságos távolság? – kérdezett vissza, hogy még egy kis időt nyerjen magának, és megpróbáljon megközelítőleg pontos választ adni. – Szerintem három vagy négy méter. Elég nagy sárkány lettél.

– Az sok. Túl sok. Francba! – káromkodott, majd beletúrt a hajába.

– Ezzel amúgy sem tudsz tenni semmit – mondta a boszorkány. – A kezdetekhez képest sokat fejlődtél. És elég sokat nőttél.

– Lehet – vonta meg a vállát, aztán megvakarta a pikkelyeit. – Lehet vedleni is fogok.

– Vedleni? – kérdezte Hermione elképedve. – Ez érdekes.

– A sárkányok szoktak.

– Tudom, de ez kissé furcsa – vallotta be, majd elmosolyodott. – Keressünk rá valamilyen bájitalt?

– Nem hiszem, hogy ilyesmit találnánk – nevetett fel a varázsló kényszeredetten. – És itt a könyvtárban nem igazán vannak sárkányokkal foglalkozó szakirodalmak.

– Fogjunk egy szivacsot?

– Szívesen dörzsölgetnéd a hátamat? – kérdezte vigyorogva Draco. – Granger, csak szólnod kell és állok rendelkezésedre.

– Sárkányalakban? Nagyon bizarr lenne – nevetett fel Hermione. – És iszonyatosan nagy munka. Keresnünk kellene egy melegvizes forrást, aztán ázhatnál ott úgy egy órát. De honnan veszed, hogy vedleni fogsz?

– Viszketek, mint a fene.

– Értem.

– Francba.

– Senki nem mondta, hogy ez könnyű lesz – mosolyodott el Hermione a fiatal varázsló arckifejezését látva. – Most mi a baj?

– Csak gondolkodom.

– Micsodán?

– Akkor nem tudok végig a közeledben lenni, ha ilyen nagy az átváltozási távolság – világított rá Draco, aztán karba tette a kezét. – Bőven távolságot kell tartanom, hogy ne sodorjalak el magammal.

– Elboldogulok. Te csak figyelj arra, hogy ne kerülj olyan helyre, ahol nem tudsz átváltozni. Végig a szabadban kell lenned. Szóval, ha lehet, akkor kerülj el mindenkit, akivel összetűzésbe keveredhetsz.

– Tényleg? – kérdezte kényszeredetten és olyan gúnyosan, ahogy már régen nem beszélt vele. A mardekáros Draco Malfoy mindig ott volt a jelenlegi személyisége mögött is. Végül is… nehéz változni. – Erre nem is gondoltam. Pedig úgy beverném valakinek a képét. Erre pedig a legjobb egy nyílt nap.

– Nem kell gúnyolódnod, csak segíteni akartam. Ha beszorít valaki a suliba vagy bezárnak, akkor nagyon-nagy bajban leszünk. A legrosszabb forgatókönyveket veszem végig – magyarázta Hermione. – Ha egy részére felkészülünk, akkor kevesebb olyan helyzettel találhatjuk szembe magunkat, amik meglepnének.

– Ühüm.

– Hidd el, hogy nagyon-nagy probléma, ha éppen akkor szállnak rád, amikor a nyílt napon nagyobb lesz a közönség.

– Ezt szeretném én magam is látni – horkantott fel Draco megvetően. – Nyugi, mindent kézben tartok. De neked nagyobb szükséged lenne arra, hogy segítsek. Nem is beszélve arról, hogy te nagyobb veszélyesben vagy.

– Én senkit sem érdeklek.

– Engem viszont igen – sziszegte, mint egy igazi kígyó. – Ezek itt nem viccelnek. Neked sokkal több félnivalód van, mint nekem.

– Van tervem.

– Milyen jó ezt.

– Miért vagy ennyire undok? – tette csípőre a kezét a lány, majd egyenesen a szürke szemekbe nézett. – Ha a múltkorit számítjuk, akkor…

– Az egy másik helyzet, és ez is – pontosított a varázsló. – Mae veszélyes boszorkány, ha eddig jól raktam össze a történetet. Nem lehet egyszerűen kijátszani. Eddig csak hazudott neked. Mi van, ha még akar tőled valamit? Olyasmit, amit eddig nem mondott el.

– Mire gondolsz?

– Mittudomén… Mondjuk veled akarja megöletni Persist. – A kimondott mondatára mintha a szél is feltámadt volna, és az eső egyre jobban verte a kupolát, amit Hermione varázslattal húzott maguk körül. A bűbáj megremegett a fejük felett. A boszorkány még ennyire soha nem feszült meg, mint ennek a lehetséges forgatókönyvnek a hallatán.

– Ezt Piton mondta neked? – kérdezte síri hangon Hermione. Kissé remegett a hangja.

– Bassza meg! Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni. – Draco legszívesebben közelebb ment volna a boszorkányhoz, és megölelte volna. Ez az érzés annyira erős volt benne, hogy alig tudott ellene küzdeni. Ha lehet, akkor Hermione még sápadtabb lett ebben a szürke, esős időben.

– De sikerült – mondta a boszorkány, aztán magaköré fonta a karjait. Kissé megszédült, és felkavarodott a gyomra, miközben újra felidézte magába a kimondott szavakat. – Nem gondoltam rá…

– Nem biztos, hogy ez fog történni.

– Megvan rá az esély.

– Lehet, hogy nincs – próbálta menteni a menthetőt Draco. – Úgy gondolom, hogy ez a személyes bosszú neki többet ér, mint valaki másra bízni, amire évek óta vágyik. Ha van is esélye, akkor is kevés.

– Hogy lehet valaki ennyire gonosz? – tette fel a kérdést a boszorkány. – Felkavarodik tőle a gyomrom. Elkerülhettem volna… Ha nemet mondok, aztán elmegyek Roxfortból…

– Akkor másképpen talált volna meg – vonta meg a vállát a tejfölszőke varázsló. – Te kellettél neki. Téged megtudott úgy zsarolni, hogy elszakítson mindenkitől, és a saját céljaira használja fel a lehetőséget, hogy megjuss ide. De a béklyó téged már nem köt. Nem parancsolhat meg neked semmit sem.

– Igen. – A lány önkéntelenül is megérintette a csuklóját, ahol még mindig látszott a helye annak a szörnyű varázslatnak, amit Mae rátett, de már csak egy ártalmatlan, ezüst karkötő takarta el. – A béklyó csak a hallgatásomat kérte.

– És ebben ennyire határozottan biztos vagy? – horkantott fel megvetően az egykori mardekáros, aztán vett egy mély levegőt. – Én egy kicsit jobban ismerem ezeket a sötét dolgokat. Nem alkotnak meg valamit csak egyetlen egy célra. Túl sok mágiát kellett ehhez felhasználni. Higgy nekem! Ez nem csak egy egyszerű dolog volt.

– Nem vagyok naiv.

– Jól van.

– Ez…

– Készülj fel erre is, Granger! – mondta Draco színtelen hangon. – Ne gondold azt, hogy csak úgy elengednek. Mi van, ha rád akarja az egészet kenni?

– Oh. – Lehajtotta a fejét. A föld most sokkal vonzóbbnak tűnt, mint eddig. Legszívesebben a lány lefeküdt volna, és ott maradt volna hosszú-hosszú ideig.

– Ha meg is teszem, amit tervezünk, akkor még bőven törhet borsot az orrunk alá. És mondjuk úgy, hogy igazán finoman fogalmaztam. Ezért akarok a közeledben lenni – fejezte be Draco. – Nem akartalak megijeszteni.

– Mégis mit kellene tennünk? Igyunk százfülé-főzetet? – kérdezte Hermione. – Csak mondom, hogy az nem működik az animágiás képességeidnél. Én… nem…

– Még nem tudom pontosan, hogy mindezt hogyan oldjuk meg. Én lehetnék belőled még egy változat, ha a helyzet úgy kívánja. Képzeld milyen meglepetés lenne, ha átváltoznék a te alakodban. Biztosan nagy lenne a riadalom.

– Borzalmas ötlet – közölte a lány, bár egy pillanatig elgondolkodott rajta. – Nem, nem, borzalmas ötlet. Igazán az, hogy sárkányként te magad csinálsz nagy felfordulást, az sem egy teadélután.

– Lehet, hogy az eredeti tervnél kell maradnunk, aztán utólag csatlakozom a bulihoz. – Draco vett egy mély levegőt, majd összepréselt ajakkal megállt a tisztás közepén.

– Kár, hogy nem tudjuk elpróbálni. Nagyon nem szeretem, amikor ilyen sokat kell improvizálni.

– Jól is nézne ki, ha most megjelennék az udvaron, aztán elragadnék valakit – vigyorgott Draco, de tetszett neki a lehetőség. – A kis zaklatódat kivinném a tengerre, aztán bele is dobnám. Persze nem hagynám meghalni, de barnára változna a gatyája. Piszkosul jól szórakoznék. Lehet, hogy a Próféta is írna rólam.

– Ez most nem szórakozás, hanem komoly dolog.

– Komolyan? – horkantott fel megvetően a mardekáros.

– Igen, komolyan. Nem akarom, hogy bárkinek is köze legyen ehhez az egészhez. Így is rengeteg buktató van. Gyakorlatilag ez egy színjáték, amit megrendezünk… és éppen akkora baromság, mint elragadni valakit és… – magyarázta Hermione, de elhallgatott. – Miért lenne jó, ha mást is elragadnál a tömegből?

– Mert hitelesebb – tárta szét a karját a tejfölszőke varázsló. – Gondolj csak bele. Ha valakinek mégis eszébe jut, hogy utána nézzen az animágus órákon történt dolgoknak. Hamar össze lehet rakni, hogy ki volt az, aki átváltozott. De egy vad sárkány, aki elragad valakit. Alibi nekünk.

– És ha megsérül valaki?

– Azért a faszért nem kár – vonta meg a vállát nemtörődöm módon Draco, de aztán valóban elgondolkodott a lehetőségen. – Igazad van, ez nem lenne semmiképpen sem etikus. De tényleg jobb lenne a hitelesség kedvéért. Neked sikoltoznod kell. Egy sárkány soha nem visz magával csak egy prédát.

– Nem is tudom – harapott az ajkába a boszorkány. – Ez nekem egyáltalán nem tetszik.

– Megkérem Perselust, hogy egy átkot lőjön már rám, amivel elengedem a másik túszt mielőtt túl magasan lennénk. Célozzon meg még eggyel, persze ezzel nem találna el. Mit gondolsz?

– Persze, mert Piton annyira, de annyira imádja a kockázatos és baljóslatú kimenetelekkel végződő dolgokat. Nem igaz?

– Gúnyolódj csak! Szerintem akkor is jó ötlet – mondta Draco, miközben belerúgott egy kőbe, aztán zsebre tette a kezét, és felnézett a kupolára, ami olyan volt, mint egy hatalmas szappanbuborék kellős közepén állnának. Semmi kedve nem volt ehhez a beszélgetéshez, szívesebben folytatta volna a kis legilimencia leckéjüket. A gondolata hatására el is mosolyodott.

– Mi jutott eszedbe?

– Semmi – hárított azonnal a fiatal varázsló. – Csak Perselus képét képzeltem el, amikor ezt az ötletet elmondom neked.

– Nem lenne hülyeség – ismerte be Hermione. – De szerintem kockázatos, még nem érzed az erődet, és megsérülhet valaki mást.

– És veled mi a helyzet?

– Én nem vagyok fontos – rázta meg a fejét a boszorkány. Olyan szomorúság lett rajta úrrá, amivel nem tudott mit kezdeni. – Mae kerüljön csapdába, és ennyi.

– Mi ez, hogy nem vagy fontos? Neked nagyon is önbizalomromboló volt ez az egész iskola, nem? Már ha lehet ezt az egész kócerájt iskolának nevezni. Normális oktatás…

– Te tanulhatnál…

– De nem akarok. Tőlük nem.

– Akkor miért kritizálod őket? – pirított rá Hermione egy kicsit mérgesen. – Neked van választásod.

– Ezért húzok el innen – intett egyet a kezével Draco. – Talán egy másik életben ezt élvezném, de ez most nem erről szól. Én mást akarok.

– Rendben. Persze. Végül is, ha nem segítesz, akkor mindketten itt ragadunk a slamasztikában.

– Még mindig ideges vagy.

– Miért is tagadjam?

– Ne költözz vissza a szobádba – mondta hirtelen a varázsló. A boszorkány felkapta a fejét, aztán egyenesen az ezüstszürke tekintetbe bámult. Meglepett volna, és ez nem volt kifejezést.

– Draco…

– Jó ötlet lenne – folytatta a fiú. – Mindig tudnám mi van veled, és együtt tervezhetnénk tovább a szökést.

– Csak azért?

– Olyan egyedül érzem magam.

Hermione egy ideig figyelte, majd megrándult a szája szarka.

– Kinevetsz?

– Nem, dehogy – rázta meg a fejét a lány. – Csak nem számítottam rá, hogy ennyire őszinte leszel velem.

– Utálom, hogy mindig bizonygatnom kell azt, hogy igazat mondok – jegyzete meg durcásan a varázsló. – Hidd el, hogy ezt senkinek sem mondtam, sőt most már megbántam, hogy egyáltalán felhoztam.

– Tudom, hogy mind a ketten egyedül vagyunk – sóhajtott fel Hermione. – De nem akarom, hogy az, ami ma történt, és ami a múltkor.

– És ami az előtt – horkant fel a fiú. – Nem akarsz látni engem.

– Most is téged nézlek.

– De azt gondolod, hogy olyan vagyok, mint régen.

– Nem vagy olyan – intett nemet a fejével a boszorkány. – Teljesen más vagy, mint akinek gondoltalak. Szerinted ez nem rémít meg engem is?

– Nekem te megfejthetetlen talány vagy, Hermione – nevetett fel halkan a varázsló.

– Nem tudom, hogy hányadán állunk egymással – mondta a boszorkány teljes kétségbeeséssel.

– Leszarom, oké? Maradj velem, amíg el nem tűnünk innen – tárta szét a karját Draco. – Ne keresd mindenben az érelmet.

– Majd igyekszem.

– Eszembe jutott valami.

– Micsoda?

– Mi van, ha benne leszel a Prófétában? – kérdezte Draco. – A barátaid azt fogják hinni, hogy elragadott egy sárkány, aztán felfalt.

– Benne sem lesz ez a Prófétában – morogta Hermione, de egy pillanatra elgondolkodott a dolgon. – Nem, nem hiszem, hogy szentelnek rám akár egy percet is.

– Ezt fejezd be! – jegyezte meg Draco dühösen. – Komolyan mondom én küldöm be a fülest nekik, ha nem fejezed be ezt a hisztit.

– Nézd, szerinted ezt elmondanák valakinek? A legjobb esetben is az lenne, hogy elszökött néhány diák a nagy riadalom közepén, amit egy magyar mennydörgő okozott – magyarázta a lány színtelen hangon. – Ezen kívül szerintem semmit sem mondanának. Miért is? Mert abba bele is rokkanna az iskola.

– Hmm, lehet pár birkát el kéne rabolnom – morfondírozott a varázsló. – Akkor senki sem mondhatja, hogy véletlenül keveredett erre egy veszélyes varázslény.

– Szabadidődben azt csinálsz, amit akarsz – vonta meg a vállát Hermione. – Szerintem nem biztos, hogy meg kellene alapoznod a hírt egy sárkányról.

– Mert errefelé nagyon gyakoriak a sárkánytámadások.

– Jó, rabolj birkákat.

– Legalább gyakorolnám azt, hogyan kell valakit a karmaimmal felemelni.

– De ne bántsd őket! – szólalt meg a boszorkány. – Inkább varázsolok neked valamit, amit elkaphatsz, de ne bánts senkit.

– Nem akartam bántani senkit.

– Most már ideje lenne átváltoznod – mondta Hermione komoran. – Kezd kicsit alábbhagyni az eső. Akkor még repülhetnénk is.

– Jó. Akkor először keress egy érzékeny pontot rajtam – kérte Draco. – Meglátjuk tudsz-e nekem jelezni, repülés közben.

– Várj csak! Van egy ötletem. Vedd le a pólódat!

– Csak így? Semmi előjáték?

– Ne bolondozz! Csináld, amit mondtam – kérte a boszorkány.

Draco csak vállat vont, majd levette a pólóját. Hermione közelebb ment hozzá, majd a Sectumsempra sebhelyeket és a pikkelyeket figyelte, aztán teljesen felbátorodott, amikor meg is érintette ezeket. A varázsló kihúzta magát, ahogy a finom ujjbegyek végigsimítottak a bőrén. A Sectumsempra sebhelyek néha még mindig érzékenyek voltak, most pedig különösen, ahogy a lány megérintette. Óvatos volt, mintha olyasmit csinálna, amit egyáltalán nem szabad. A varázsló nyelt egyet. Minden apró érintést érezni akart. Egyedül a pikkelyek a bőrén… nos, ezek érzéketlenek maradtak mindenféle kontaktusra. Ugyan nem lett sem több, sem kevesebb rajta az átváltozások után, de még mindig nem barátkozott meg velük. A ruha is olykor beleakadt, néha, amikor hozzáért olyan furcsa és idegennek tűnt a bőre, mintha nem is az övé lenne.

– Hadd fessem be a sebhelyeidet! – kérte Hermione végül.

– Miért?

– Ezeken a helyeken gyógyult a bőröd – magyarázta lelkesen. – Itt valószínűleg vékonyabb a pikkelyréteg is.

– Nem feltétlen.

– Próbáljuk meg. Ha nem sikerül, akkor sem történt semmi.

– Legyen, de nekem ne olyan színt használj, ami nem illik hozzám – forgatta meg a szemét.

– Neonzöldet fogok – biztosította a boszorka a mellkasára tett kézzel.

– Rendben – egyezett bele Draco egy mély sóhajtással. – De ha ezt nem tudom leszedni…

– … akkor megmondasz apádnak?

– Ne legyél nevetséges, Granger! Csináld!

– Biztos?

– Nagyobb őrültséget is csináltam már – húzta el a száját.

– El tudom képzelni.

Mielőtt azonban a varázsló replikaként mondott volna valamit addigra Hermione már be is festette az összes sebhelyét neonzöldszínűre. Alapos volt, precíz és nem hagyott ki egyetlen egyet sem. A varázslat azonnal megtapadt a fiú most már csak kissé sápadt bőrén, mióta rendszeresen a szabadban volt, sokkal jobb színe lett. Mielőtt Hermione, elmerült volna az előtte álló mardekáros bőrének a tanulmányozásában, befejezte a sebhelyek festését, majd hátralépett és elégedett mosollyal nyugtázta a művét. Draco egészen úgy nézett ki, mintha valamilyen sporteseményre készült volna vagy absztrakt művészeti bemutatóra.

– Akkor most átalakulhatok? Vagy van még valami?

– Nincs semmi.

– Biztos?

– Holt biztos.

– Akkor állj hátrébb! – kérte Draco egykedvűen, aztán elkezdte az átváltozást.

Hermione rezzenéstelen arccal, de hevesen dobogó szívvel figyelte a folyamatot. Sokszor látta már, viszont ezt nem lehetett megszokni vagy nem nézni. Megérintette az arcát az átváltozás mágikus hulláma. Ahogy a hatalmas magyar mennydörgő kibontotta izmos, impozáns szárnyait és felkavarta maga körül a port a lánynak tennie kellett pár lépést hátrébb. Ezt nem lehetett eltitkolni, gondolta a boszorkány. Akármilyen távol is állt tőle, akárki… ezt nem lehetetlennek tűnt, hogy egy varázsképességekkel rendelkező ne érezze.

Közelebb ment a hatalmas lényhez, ami egyszerre volt félelmet keltő, impozáns és gyönyörű. A sárkány alak mindene egyes átváltozás után egyre nagyobb és nagyobb lett. Most is szinte alig fért be a varázslattal létrehozott kupola alá. A karmait belefútra a tisztás füvébe. Draco lehelete forró volt, ahogy az arcát érte. Tudta, hogy kerülnie kell a fejét, mert ha tüzet nem is tud okádni, jónéhány szikrát köphet ki, ami egyáltalán nem lenne szerencsés egy fákkal kövezett tisztáson. De a szeme. Hermione nehezen tudott elszakadni a látványától. Igéző volt. Vett egy mély levegőt, aztán koncentrált arra, hogy a pikkelyeket figyelje. Először körbejárt a hatalmas átváltozott Draco körül. Ahogy sejtette, a zöldre festett hegek halványan megjelentek a varázsló sárkány alakján, de valahogy egyáltalán nem úgy, ahogy sejtette. Mindegyik gondosan rejtett maradt, mintha a plusz pikkelyek védelmet adtak volna ezeknek a kényes pontoknak, és ezek a zöld, halvány jelek, csak bizonyos szögből látszottak.

– Ez nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltam.

Sárkány-Draco megforgatta a szemét. Hermione majdnem elnevette magát. Ennyire emberi reakciót nem láhatott egyetlen egy sárkánytól sem soha.

– Jobban tennéd, ha vicsorognál. Ez egyáltalán nem sárkányos viselkedés.

Olyan morgás volt a válasz, ami szintén emberi volt.

– Ez sem volt éppen sárkányos.

Draco, mintha káromkodott volna. Aztán egy igazi sárkányos módon morgott fel, félelmetesen és hangosan. A boszorkány helyeslően bólintott, aztán elmosolyodott.

– Ez rendben volt.

Sárkány-Draco vett egy mély levegőt, aztán kifújta. Az orrlyukából füst szállt fel, Hermione érezte a leheletének melegségét, ami szinte perzselőnek hatott. Becsukta a szemét, majd odébb ment.

– Engedj fel a hátadra, kérlek! – szólalt meg a boszorkány, mire Draco lehajtotta a fejét, és behajtotta a lábát.

Sárkány-Draco a lehető legfegyelmezettebben megvárta, amíg a boszorkány felmászik a hátára. Különös érzés volt ebben az állapotban ilyesmit érezni. Sokkal többet érzett, mint az várta, de a finom, apró jelzéseket egyáltalán nem. A boszorkány elhelyezkedett a nyaka tövében.

Hermione óvatosan tapogatni kezdte a pikkelyeket. Száraz volt, érdes és kemény. Alaposan átnézett minden könnyedén elérhető felületet. Sárkány-Draco mélyet lélegzett, aztán kifújta, mintha már unná ezt az egészet. A boszorkánynak még mindig nem volt kényelmes itt ülni, de más választása nem igazán volt. Úgy tűnt a nyakrészen nincsenek zöld pontok, pedig igyekezett alapos lenni. Aztán egészen véletlenül, egy kiemelkedő pikkely alatt megtalálta. Finoman érintette meg a sima felületet. Ezt nem fedték pikkelyek, éppen befértek az ujjai ahhoz a helyhez.

– Megvan.

Hermione megnyomta azt a pontot.

– Érezted?

Mély, helyeslő morgás volt a válasz. A boszorkány megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben újra végigsimított a ponton. Sárkány-Draco egész teste megrázkódott, mintha csiklandós lenne.

– Leszállok – mondta Hermione, mire Draco sárkány alakja megint lehajolt, és megvárta, amíg a boszorkány lemászik róla, aztán a varázsló visszaalakult a korábbi formájába.

– Óvatosan tapogasd azt a pontot – szólalt meg rögötön, aztán megmozgatta a vállát. – Kicsit érzékeny.

– Rendben van.

– Miért nézel rám így?

– Mert eszembe jutott, hogy miért alakultak ki rajtad a pikkelyek – mondta rögtön a boszorkány, aztán közelebb ment a varázslóhoz.

– Amit senki sem tud?

– Igazából… ez inkább egy elmélet, de szerintem ez lehet az oka. A sebhelyeidet védik a pikkelyek. A zöld foltokat alig lehetett látni – magyarázta Hermione. – Ezeket mindig csak valamilyen szögből lehet látni, de mindegyik annyira védett, hogy nem lehet csak úgy megtalálni.

– Ebben lehet valami – szólalt meg Draco, aztán megvakarta az állát. – Végül is az animágia célja a védelem és a rejtőzködés.

– Van értelme.

– Akkor mi legyen a következő dolog?

– Repülünk – mondta a varázsló egyszerűen. – Minél többet kell veled együtt repülnöm, hogy ezt megszokjuk.

– Ráadásul ki kell találnunk a jelzéseket is.

– Rendben, akkor vágjunk bele.

hozzászólások: 2

by Neola @ 06 Sep 2023 03:54 pm

Annyira örülök, hogy szép hosszú történeteket írsz.
Kicsit elméláztam a legújabb sztorijaidon. Ennél a történetesnél és a Malfoy Projekt-nél érzem azt, hogy még a felénél sem tartunk.
Ez annyira jó! Konkrétan mindegyik sztoridból egy kis könyved lesz. Örülök, hogy ennyire kidolgozod a történeteidet.
Na, de a sztori. Látom magam előtt Dracot, ahogy egyre nagyobb és nagyobb lesz sárkányként. Hermione bár tudna kicsit lazítani. De amíg nem lépnek innen le, addig tényleg nem fog megnyugodni. Nagyon kíváncsi vagyok már a szökésre. És az utazásukra. Biztosan tudom érdekes lesz.
Köszi szépen!
Üdv: Neola

by Nyx @ 29 Sep 2023 10:37 am

Jajj, bocs erre nem válaszoltam. Még nincs mindenhol beállítja a hozzászólás értesítő. Ohh, úgy örülök, hogy szereted a hosszú történeteket. Mindig annyi mondanivalóm van :D Ennél a történetnél már nincs sok fejezet hátra. Még nincs kész, de dolgozom rajta. Na de majd a folytatása, az garantáltan hossszúúúúúúúúú lesz. Azzal gyakorlatilag minden rekodomat meg fogom dönteni.
Draco fejlődése egyre látványosabb igen, amire most nagyon szükségük van, mert nélküle nem igazán tudnának innen elmenekülni, legalábbis nem olyan egyszerűen. Sajnos Hermionénak egyelőre a lazítás, a nyugalom nem adatik meg... Tényleg csak az fog neki segíteni, ha megpattannak innen, azért hamarosan ez is meglesz. Köszönöm szépen!