9. fejezet
Draco terve

Hermione dühösen rángatta le magáról a vizes holmikat, amik kíméletlenül csattantak a padlón. Egyszerűen utált itt lenni, mintha visszacsöppent volna a régi mugli iskolájába, ahol mindig piszkálták a kapafogai, könyvei és a strébersége miatt. Azt hitte, már régen túllépett ezen, de ez egyáltalán nem így volt. Legszívesebben sírt volna, viszont már nem maradtak könnyei. A pokolba csöppent, és egyre még mélyebbre és mélyebbre haladt ebben.

Miért kell ilyesmiket átélnie? – gondolta keserűen. Mikor ilyesmin tépelődött mindig eszébe ötlött, hogy milyen volt a szüleinek átható sikolya, mindig kijózanodott. Összeszorította a fogát, és bement a fürdőszobába. Mire kiért az ikertükörben megjelent Mae Raven utálatos képe.

– Milyen napod volt, Hermione? – kérdezte derűsen, mintha a legjobb barátnők lettek volna. A lány szúrós szemmel nézett Mae tükörképére. Cseppet sem akart senkivel sem barátkozni, míg itt kell dekkolnia ezen a Merlin háta mögötti helyen, pláne nem ezzel a nővel akart barátkozni. – Találtál valami újdonságot?

– Nem sikerült a nyomára akadnom – mondta Hermione szárazon. – Csak ezért akartál velem beszélni?

– Szóval még nem volt vele órád? – jegyezte meg Mae némi éllel a hangjában. – Kutathatsz is utána, nem lenne probléma, ugye? Mint eminens tanuló elmehetnél a tanáriba. Kitalálhatnál valamit, kedvesem, mert nagyon szorít bennünket az idő.

– Már megvolt – morogta.

– Ugyan, drágám, ez nem lehet probléma, ha még keményebben próbálkozol.

– Elég sok gondom van mostanában a tanárokkal – vallotta be Hermione. Mintha mérget kellett volna kiköpnie. Mae összeráncolta a homlokát. – Szóval nincs értelme keményebben próbálkozni.

– Mégis miben hátráltatja ez a küldetésedet? Nem hiszem, hogy minden tanárnak a kedvében kell járnod. Minket csak a bájitaltan érdekel. Tudod…

– Egy csomó óráról kitiltottak, vagy csak szemlélődő lehetek, így képtelenség normális tanulóként viselkedni, távolról sem. Mindenki lenézi a képességeimet. Ráadásul olyan, mintha a fejem felett egy hatalmas nagy reklámtábla hirdetné, hogy sárvérű vagyok. Egy cseppet így nehéz elvegyülni. Megteszem, amit tudok, de több nem megy.

– Áh, már értem miért vagy ilyen – sóhajtott a nő nehezen. Semmi kedve sem volt lelki támogatást adni védencének, de valami azt súgta, hogy most a cél érdekében meg kell tennie.

– Örülök, hogy van valaki, aki megért engem – jegyezte meg csípősen Hermione. – Megaláznak és még boszorkánynak sem vagyok jó. Nem is értem, akkor mit keresek egyáltalán itt?

– Megsértették az egódat. Erre igazán számíthattál volna – korholta negédes mosollyal. – Te nem tartozol a köreikbe. Az aranyvérűek ilyenek. Oda bekerülni nehéz, és elfogadásukat elérni egyszerűen elképzelhetetlen. Növessz vastagabb bőrt, és szállj szembe velük, akkor nem fognak piszkálni.

Malfoy is gyakorlatilag ezt mondta. A boszorkány egyre mérgesebb lett.

– Párbajozzak?

– Dehogy is, butus – nevetett fel Mae.

– Nevess csak! Nem érdekel, egyszerűen nem tudom teljesíteni a feladatot. – Hermione feldúltan felpattant a székből majd tette egy kört a szobában. – Nekilöktek egy széknek, felrepedt a homlokom. A fejemre öntöttek egy kancsónyi jeges töklevet, és állandóan piszkálnak. Mi lesz holnap? Meg fognak átkozni? Ez nem véletlen, utálnak, én pedig gyűlölöm ezt a helyet. El kell mennem innen.

– Lassan a testtel, kiscsibém! Akkor mi lesz a szüleiddel? – kérdezte a nő és újra elmosolyodott. – Nem jöhet rád pontosan most az önzőség roham, hiszen még csak pár hete vagy itt.

– Inkább elmegyek az Azkabanba. – Hermione kihúzta magát, és még így is ázott hajjal, melltartóban is sokkal több méltóság volt benne, mint Maeben. – Önként megyek oda.

– Az a lehetőség akkor elúszott, amikor elfogadtad az ajánlatomat. A markunkban vagy, Hermione, nem mehetsz sehova. Addig kellesz, amíg felderíted Lennoxot, aztán felőlem akár el is mehetsz az iskolából. Teljesítsd a feladatodat!

– Micsoda megnyugtató ajánlat.

– Nézd, Hermione – kezdte, mintha egy gyerekhez beszélne –, tudom, hogy nehéz ez neked. Ráadásul megterhelő is. Megalázott szerepben soha sem egyszerű az élet. Azt akarod, hogy szólnom kelljen, hogy kínozzák a szüleidet? Nekem sem könnyű ez, hiszen senkit sem akarok bántani.

– Nem akarom, hogy a szüleimet bántsa valaki – közölte sírós hangon, majd kibuggyantak a szeméből a könnyek. – Egyszerűen nem tudom, miért kellett ezt tennem velük és magammal. Féltem, hogy bajuk esik és felhasználják ellenünk őket.

– Én nem hibáztatlak ezért, Hermione. Helyesen cselekedtél. De a Minisztérium törvénye egészen másképp rendelkeznek erről. A hivatalnak joga van ezeket a döntéseket felülbírálni.

– Zsarolással és kémkedéssel? Nem értem, hogy minek kell ez a nő a Minisztériumnak? – csattant fel Hermione dühösen. – Nem taníthatna, ha nem lenne meg hozzá a képessége és…

– Veszélyes és kiszámíthatatlan, de többet nem mondhatok neked – zárta le a vitát Mae. – Igyekezz megoldani a feladatodat, és akkor minden a helyére kerül. Még egy közvetlen zsupszkulcsot is biztosítunk ingyen a szüleidhez. Mindenki boldog lesz.

– Szavadat adod rá? – kérdezte boszorkány, bár egyáltalán nem hitt neki egyetlen percig sem. Bár volnának szövetségesei, akkor biztosan már rég megtalálta volna őket, és nem lenne ekkora bajban.

– Igen. Erre meg is esküszöm neked, ha nem tartom be, akkor én is megszívom. Ezeket a beszélgetéseket merengőben rögzítik, szóval nem kell aggódnod.

– Akkor is aggódom. – Az őszinteség nem oldott meg semmit sem. Ennek a nőnek nem volt lelkiismerete, sőt szíve sem volt, csak a cél éltette. Hermione először tisztán akart látni, de ezt Mae nem tudta, és nem is tudhatja meg. Nem fogja csak úgy megadni neki azt, amit akar.

– Oh, Hermione, mielőtt még befejeznénk ezt a kellemes beszélgetést még egy dolog. A karkötő korlátozza a képességeidet, így egyik másik órán valóban nem vehetsz részt. De tévhit az, amit az aranyvérűek mondanak. A mágia az mágia, nincs semmi különbség. Azért korlátoztunk, hogy jobban tudj koncentrálni a feladatra, és ne szökhess meg.

– Milyen jó erről tudni – szólalt meg epésen Hermione. Tehetetlen dühe nem tudott egyszerűen féken maradni, így majdnem összetörte puszta akaratával az íróasztalon árválkodó üveg tintatartót.

– Csak egy kis idő szolgálat a jó ügy érdekében, és a szüleid megmenekülnek, aztán téged sem háborgatnak. – Mae olyan természetességgel ejtette ki ezeket a szavak, mintha időjárás jelentést olvasott volna fel egy rádióadónál. – Erősítsd meg hol van Lennox, és juttass be a kastélyba. Ennyi, se több, se kevesebb.

– Tudod mit, rohadj meg! – csattant fel Hermione. Nem szokott káromkodni, de most az idegesség kihúzta belőle a legrosszabbat.

– Illettek keményebb szavakkal is. Hamarosan megint beszélünk. – Azzal eltűnt a tükörből, amit a lány legszívesebben fölhöz vágott volna. Sokáig ült ott az ágyán mozdulatlanul, csöpögő vizes hajjal, alsóneműben, félig egy törölközőbe csavarva. Kicsit még mindig remegett az idegességtől.

Azonban meg próbáltatásai egészen nem értek véget erre a napra.

Mint derült égből a villámcsapás az ajtaja egyszeriben kivágódott. Hermione megrettenve ugrott fel és éppen annyit ideje maradt, hogy megtartsa magán a törölközőt. Szíve önkéntelenül megdobbant, amikor meglátta Malfoyék elkényeztetett kisfiát az ajtóban. A szürke szemek végigpásztázták, a szája pedig gúnyossággal keveredett, cinkos mosolyra húzódott.

– Hmm, szeretem, amikor így várnak rám – mondta Draco, és belépett szobába, majd bevágta maga mögött az ajtót. Hátrasimította tejfölszőke haját, és laza léptekkel indult el ellensége felé.

– Te meg mit a frászt keresel itt? – kérdezte Hermione, és még szorosabban fogta magához a ruhadarabot. Haja még mindig vizes volt.

– Gondoltam meglátogatlak – közölte a lehető legtermészetesebben.

– Kopogni meg már nem szokás.

– Kopogtam, aztán azt hallottam valamiféle nyivákolást – tárta szét a kezét. – Azt hittem, hogy éppen kinyírod magad.

– Nem… ott még nem tartok.

– Az jó.

– Nem az aranyvérű pajtásaiddal kellene lenned?

– Pajtások? Ugyan már, ez nem klub. Nagyobb faszfejek, mint én. Látom, pont most nem zavarlak – kezdte Draco pimaszul. – Valamit meg kell veled beszélnem. Nem igazán várhat, most lenne a legalkalmasabb, mielőtt még mástól tudod meg.

– Minek törted be az ajtómat?

– Mondom, hogy azt hittem meg akartod magad ölni – forgatta meg a szemét. – Most az egyszer meg akartam valakit menteni.

– Ne legyél nevetséges!

– Rettenetesen rosszul nézel ki – állapította meg éleslátóan.

– Köszönöm az őszinteségedet. Csak erre vágytam – jegyezte meg epésen.

– Vegyél magadra egy fürdőköpenyt, és akkor folytatjuk! – javasolta és elmosolyodott. – Bár felőlem így is maradhatsz, ha benyitnak, akkor legalább láthatják nemcsak pletykákat terjesztettem.

– Mi a fenéről beszélsz? – tette fel az igencsak fogós kérdést Hermione, de valami nagyon rosszat sejtett. Ha egy mardekáros megfordult ott, ahol egyébként nem szokott, ott valami nagyon nagy baj van a háttérben. – Mit csináltál?

– Semmit – vonta meg a vállát, aztán kíváncsian körülnézett a szobában.

– Akkor miért is jöttél?

– Gondoltam, itt a délután és meglátogatlak – kezdte átszellemülten, mintha valamiféle kellemes bájcsevejre készülne. – Nyugi, csak csevegünk egy kicsit, Granger! Nem kell mindjárt ennyire mellre szívni a dolgot. Öltözz már fel, aztán elmondom!

– Milyen előzékeny vagy. Nem hiába öltek annyi galleon a neveltetésedbe. Apádnak remélem maradt még, mert közel sem sikerült úgy a műve, ahogy azt az illem megkívánja. Ejnye, Malfoy, a sárvérűekkel egy szobában lenni halálos bűnnek számít. Hát nem tudtad?

– Bűn? Ugyan már. Nem tudsz te semmit az aranyvérűekről – horkantott fel.

– Én nem… valóban nem.

– Kímélj meg a jól fejlett szarkazmusodtól, Granger, azért jöttem, hogy beszéljek veled. De elvonja a figyelmem a vizes hajad, és törölköződ, ami elég rövid. Szóval, ha lennél szíves felvenni egy fürdőköpenyt, nagyon hálás lennék. – Hermione erőt vett magán és eldöntötte, hogy nem Malfoy lesz az, aki most keresztülgázol rajta. – Akarsz még valamit mondani mielőtt felöltözöl?

– Nem.

– Akkor öltözz már fel, kérlek! – parancsolta a fiatal mardekáros. – Nem hittem volna, hogy egy nőnek azért fogok könyörögni, hogy öltözzön fel.

– Mindjárt jövök – mondta a lány, majd a szekrényéhez sietett kivett néhány ruhát. A fürdőszobába vette az irányt, és gyorsan belebújt egy bő kapucnis felsőbe, aztán egy kényelmes tréningnadrágba. Belenézett a tükörbe, összetekerte a haját, amit varázslattal szárított meg, és egy laza kontyba tűzte fel a tincseit. Igaz, nem volt a legjobb, de ideiglenesen megteszi. Megmosta az arcát, aztán megnézte magát a tükörben. Borzalmasan nézett ki. Nem is beszélve a kis vágásról a homlokán.

– Mi lesz már? – szólt be türelmetlenül a varázsló. – Mindjárt betöltöm a százhúszat, mire kijössz.

– Megyek – kiabált ki mérgesen. Elővett egy ragtapaszt, és leragasztotta a sebet. Pillanatnyilag többet nem akart tenni ezért. Még mindig remegett a keze az idegességtől, és így gyógyítóvarázslatokat nem végezhetett.

Kilépett a fürdőszobából. Draco ekkor már megszabadult az egyen talártól, és most egy fekete farmerben, egy sötétkék mugli pólóban feküdt az ágyán. Talárja pedánsan összehajtva feküdt a széken, mellette pedig a méregdrága bőrcipő. Láthatóan rettenetesen értett ahhoz, hogyan kerüljön a számára legkényelmesebb helyzetbe. Nem igazán zavartatta magát.

– Mi a franc az a fejeden?

– Ragtapasz.

– Mugli dolog? – kérdezte kíváncsian.

– Igen, ezzel ragasztják le a sebeket – magyarázta kelletlenül.

– De miért színes?

– Mert gyerekeknek készült.

– Tudod, hogy boszorkány vagy.

– Tudod, hogy elegem van belőled?

– Ha szépen kéred, Granger, akkor segítek begyógyítani a sebedet.

– Ne fáradj vele, Malfoy!

– Nos, rendben.

– Látom, kényelembe helyezted magad – jegyezte meg Hermione, majd leült az egyik székre, és tisztes távolságból méregette a fiatal varázslót, aki a pálcáját az ujjai között pörgetve játszadozott.

– Nagyon puritán a szobád. Neked nem mondták, hogy változtatni is tudsz rajta? – kérdezte kíváncsian. A feje alá gyűrte Hermione kínos rendben tartott párnáját, melyet levendulával keverve illatosítottak, alig észrevehetően mélyen beszívta a kellemes illatot. – Mármint volt egy tájékoztató a szobában.

– Nekem jó ez így is – felelte a lány, majd felhúzta a lábait és átölelte. Legszívesebben elbújt volna valahova, de Malfoy éppen az ágyában feküdt. – Elmondanád végre, hogy mi a fenét keresel itt nálam? A fiúknak tilos a lányok szobájában lenni.

– Nem tilos. Itt, ha elmúltál tizenhét, akkor akár bármit megtehetsz. Én nagykorú varázsló vagyok – kacsintott rá, majd Hermione arckifejezése láttán elnevette magát. – Látnod kellene magad. Jézusom, Granger, lazíts egy kicsit! Mi lenne, ha segítenék rajtad? Nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is.

– Nem kell.

De mire ezt a boszorkány kimondta a szoba máris vörös színben pompázott. Sokkal nagyobb lett benne minden, még az ágy is. Furcsamód egészen hasonlított arra, amit a fiú magáénak mondhatott, persze ezt Hermionénak nem árulta el.

– Griffendél vörös, szóval nem lehet okod a panaszra. Ennyit igazán megérdemeltél az előbbi látványért. Szörnyen lesújtó és groteszk volt.

– Felejtsd már el! Ostoba voltam. Legközelebb majd ebédidő vége felé megyek oda – morogta a lány, de aztán elpirult. Soha nem érezte magát ennyire szánalmasnak. – Azért végre elmondhatnád, hogy miért is jöttél ide?

– Udvariassági látogatás. – Az igazságot nem volt könnyű előcsalogatni Dracóból, biztosan valami nagyon gennyes dologról volt szó. Az ajkán látható félmosoly ezt igazán remekül példázta.

– Meg akarod kedveltetni magad, igaz? – tanakodott Hermione hangosan. – Mert ha igen, akkor nem túl jó stratégiát alkalmazol.

– Hiszen ismersz – vigyorgott Draco.

– Elmondom mit gondolok. Valamit tettél ellenem, és azt hiszem, hogy egyáltalán nem fog tetszeni, ha elmondod, hogy mi volt az.

– Legilimencia? – húzta fel az egyik szemöldökét a fiú érdeklődve. – Kezdesz egyre érdekesebb lenni.

– Egyszerű megérzés. Kezd el meggyónni a bűneidet! Nemrég még egyáltalán nem akartál velem beszélni, ma meg egyszeriben megváltozol? Nem egészen értem az egészet.

– Utaltam rá McCormacnek, hogy összejártunk Roxfortban. – A lány egy pillanatra megállt és megrázta a fejét.

– Hogy micsoda? – ugrott fel Hermione hirtelen, majd hirtelen keresni kezdett valamit, amit hozzávághat a marekároshoz. – Te és én? Összejártunk? Ez azért nem éppen egy apró hazugság.

– Azt mondtam egészen pontosan, hogy meglehetősen jóban voltunk Roxfortban…

– Megértettem, csak nem tudom elhinni. Mi a frász bajod van neked, Malfoy? Gyűlölsz, megvetsz, de mégis azért nem lett volna ellenedre, ha gerincre vágtál volna néhányszor?

– Be akartam fogni annak a szurcsóknak a száját – válaszolt őszintén. – Az igazat megvallva utálom a pofáját annak a szemétnek.

– Nem találhattál volna ki valami mást? – ezeket követte néhány szidalmazást.

– Más nem jutott az eszembe – vonta meg a vállát. – Azt még sem mondhattam volna, hogy halálosan szerelmes vagyok beléd, és ha még egyszer megpróbál megkörnyékezni, akkor eltöröm az összes ujját.

Volt valami az ifjú Malfoy szavaiban, amik megrémítették Hermionét. Ádáz tekintetéből rögtön kiderült, hogy egyáltalán nem viccnek szánta ezt.

– Miért védenél meg?

– Bántottalak valaha? Mármint úgy fizikailag? – érdeklődött a mardekáros.

– Nem.

– Na ugye.

– Édes Merlin… Nem lehetett volna, hogy semmit sem mondasz neki? – kérdezte Hermione egyszerűen. – Az biztos nehéz lett volna megállnod.

– Ugyan, kérlek, téged nem kínozhat senki.

– Csak te?

– Én különleges vagyok – vigyorgott most már leplezetlenül. – Nekem rengeteg előjogom van.

– Különlegesen idióta.

– Különben is rühellem ezt az egész társaságot. Meg akarok lépni innen.

– Remek… Miért nehezíted az életemet? – kérdezte feldúltan, és újra lerogyott a székre. – Már így is az egész egy nagy kupac sárkánytárgya.

– Ne merj sírni nekem megint! – figyelmeztette a fiú és a hatás kedvéért távolabb húzódott tőle. – Nem bírom a síró lányokat.

– Nem vagyok sírós lány – vetette ellen, viszont a könnyek valóban ott gyülekeztek. Igazán sok rossz történt már életében, de ez a pár nap meghaladta az összes erejét. Az élete ennél extrémebb fordulatot nem is tartogathatott volna. – Nem szoktam sírni.

– Nézd a jó oldalát! – javasolta Draco majd újra elterült az ágyon. Láthatóan jobban élvezte a helyzetet, mint azt illendő lett volna. A felháborodást egyedül Hermione asztala volt.

– Mégis mi lehet ennek a jó oldala? – tudakolta kíváncsian. – Megkaplak téged, mint ágymelegítőt vagy mi?

– Megvédhetlek tőlük. – Olyan természetességgel jelentette ki, hogy még maga is meglepődött. Még nem készült fel a páncélos lovag szerepére, azonban egy éles szituációban talán képes lett volna megtenni. Akkor is, ha ez az egész csak egy hazugság.

– Remek, egy páncélos lovag, aki segít bajbajutott, szegény, sárvérű lánynak, akit ugyan nem kedvel, de mivel önzetlen megteszi érte és feláldozza a büszkeségét. Még egy vacak szerelmes történetnek is rossz ez.

– Granger.

– Tessék.

– Ne hívd magad így! Bántja a fülem.

– Miért nem mész a dolgodra, Malfoy? – nyögte a boszorkány.

– Megvédelek tőlük, te meg távol tartod őket tőlem. Mindkettőnknek előnyös ajánlat – érvelt a varázsló, miután visszatért az eredeti témájára.

– Merlin szent szakállára, nyilván pont te fogsz engem megvédeni – hördült fel a boszorkány, majd hitetlenkedve megcsóválta a fejét. – Idáig jutottunk… Nem igazán tudom, hogy ez valami hülyeség, amibe bele akarsz rángatni vagy tényleg komolyan gondolod.

– Nagyon furcsa a hozzáállásod. Gyanakvó, ha jobban meggondolom. Csak nyerhetnél, ha elfogadod azt, amit felkínálok neked.

– Csodálkozol rajta? Szeretőt akarsz belőlem csinálni? Melyik lány örülne ennek? Nem gondolod, hogy ez sértő is lehet? – állt fel a székről, aztán járkálni kezdett a szobában, miközben szorosan maga köré fonta a karjait. – Én nem…

– Nem azt mondtam, hogy feküdj le velem, Granger – szólalt meg Draco az ágyról.

Egymás szemébe néztek. A boszorkány elveszettebb még nem is lehetett volna. Egy töröttszárnyú tündérmanó szánalmas látványa. A varázsló mondani akart neki valamit, valami kedveset, de semmi sem jutott az eszébe. Szövetségest akart magának, Granger pedig jobb választás volt, mint bárki ebben az átkozott kócerájban.

– Tényleg Weasley rúgott ki, igazam van?

– Hogy jön ide Weasley?

– Találgattok – vonta meg a vállát. – Össze vagy törve, Granger.

Hermione csak felhorkantott, majd idegesen megigazította az ezüst karkötőt a karját. Szívesen elmondta volna az egészet. Még akár Malfoynak is, nem mintha az egykori mardekáros valóban segíthetett volna rajta.

– Miatta vagy ilyen szarkasztikus, gúnyos és tüskés – állapította meg Draco, miközben tovább fűzte a gondolatait. – Nem kellene ennyire sajnálod. Nem volt hozzád való. Lehet, hogy remekül elszórakoztatok, de neked ő… kevés.

– Nem tudsz te semmit.

– Ne becsüld le magad! Ha a Szent Huszonnyolcak közé születsz, akkor annyi vagyonos udvarlód lenne, hogy Weasley csak egy rossz flört maradna. – A bók nem talált megfelelő fogadtatásra.

– Menj a francba, Malfoy! – Hermione elsütötte a szemét és érezte, hogy a korábbinál egy sokkal veszélyesebb dühroham van készülőben, ha Draco nem hagyja abba az élcelődést.

– Szóval eltaláltam – nevetett fel diadalmasan, majd magához ölelte a lány kispárnáját, aztán magára terítette a boszorkány takaróját is. Mélyen beszívta a nyugtató illatot és esze ágában sem volt elmenni, még egy ideig gyötörni akarta a boszorkányt.

– Igen, Ron szakított velem, igen, nem támogatott abban, amit akarok, és igen, nem voltunk egy hullámhosszon. Most remélem, hogy boldog vagy – vágott hozzá egy párnát Hermione, aztán visszaült a székére. – Mit akarsz még tudni? Igen, összevesztem vele, igen, a közös jövőnknek annyi, és soha nem fog nekem megbocsátani. Kirúgott és látni sem akar többet, mert ide jöttem ahelyett, hogy azt a jövőt élném, amit ő előre eltervezett kettőnknek.

– Mondhatnám, hogy sajnálom – kezdett bele a varázsló.

– Mondhatnám, hogy rohadtul nem érdekel a sajnálatod.

– Jó ideje rágtad már magad ezen. Igazam van?

– Attól még nem fáj kevésbé – mondta félhangosan, majd megpróbált küzdeni a rátörő kétségbeesés ellen.

– Jobb neked nélküle.

– Mit tudsz te a szerelemről…

– Nagyon sok mindent.

– Oh, igen? – horkant fel Hermione. – Soha nem láttalak senkivel sem túl sokáig együtt.

– Ha akarod, akkor teszek róla, hogy a nevére se emlékezz, nehogy arra, hogy miért vesztetek össze – szólalt meg vigyorogva. – Nyugodtan megkereshetsz. Amúgy is unom magam egyedül a szobámban.

– Ezzel meg mit akarsz mondani?

– Semmit sem. Csupán annyit, hogy ha felejteni akarsz, akkor én állok rendelkezésedre.

– Normális vagy? – kérdezte hüledezve.

– Gyönyörű vagy a magad módján – folytatta Draco. – Szerinted ezt senki sem veszi észre?

– Kimászhatnál végre az ágyamból? – ripakodott rá Hermione, mielőtt még újra valami kényes témát kezdenek feszegetni, amire rá megy mindkettőjük szabadideje. – Vérlázító, amit mondasz.

– Ugyan már, Granger.

– Ugyan már? Neked elment az eszed. Tűnj innen!

– Miért? – nyafogta Draco. – Amúgy is kíváncsi vagyok mi hozott ide.

– A tanulás. De most a karrierem és a szerelmi életem romba döntése remekül halad, nem kellesz te sem hozzá, sem a szex veled – sóhajtott Hermione idegesen. – Hagyj már ezzel békén, hogy mi hozott ide! Egyáltalán nem vagyok számodra érdekes. Csak a szüleidet akarod megbüntetni, amiért ide száműztek. Apád feje gondolom majd’ szét robbanna, ha megtudná, hogy összeszűrted velem a levet.

– Az a baj, hogy nem hiszek neked, és ki fogok deríteni mindent, amit lehet – felelte szórakozottan, de még mindig nem volt hajlandó felkeni az ágyból. – Meg kell szoknod a jelenlétemet. Mert akkor nem lesz hiteles a szeretős része a történetünknek. Mit szólnál, ha ma éjjel itt aludnék? Reggel ágyba hoznám neked a reggelit.

– Milyen csábító! De inkább nem kérek a kicsinyes bosszúdból, amivel a családodat akarod büntetni. Menekülsz valami elől, amit rád akarnak kényszeríteni. És Merlinre én vagyok az egyetlen szerencsétlen, akivel kiboríthatod őket. Elmés, Malfoy, elmés! De nem akarok ebben részt venni. – Draco egészen meglepődött az éleslátó okfejtésen. Talán, ha ő maga is előáll egy ilyennel, akkor ráveszi Granger erre az őrültségre, és együtt akár meg is szökhetnek? Egyetlen dologban nem volt igaza, nem menekült semmi elől, inkább az álmai felé haladt, míg Lucius el nem térítette a megfelelő útról.

– Nem menekülök, hanem egyszerűen nem akarom azt tenni, amit a szüleim akarnak. Túl drága a bőröm, hogy még egy billogot kapjak vagy bilincset. – Őszinte, tiszta vallomás. Draco soha senkinek sem mondott még el ilyesmit. A szánalom volt az egyetlen, mit soha nem akart senkinek sem a látni a szemében. Granger szemében nyoma sem volt szánalomnak az irányába.

– De ez a szerető dolog? Hogyan juthat ilyesmi egyáltalán eszedbe? Ha jól tudom, akkor a gyanú is kitagadással járhat a családi vagyonból – érvelt Hermione. – Nem mintha érdekelne a te jóléted, inkább az én saját életem miatt aggódom.

– Ennyire ismered az arisztokrata családokat?

– Errefelé van néhány. Nem is beszélve a mugli arisztokráciáról – vonta meg a vállát Hermione. – Nincs új a nap alatt.

– Nézd bárkivel kavarhatnék – vonta meg a vállát Malfoy. – De veled ez azért érdekes, mert te híres vagy és Potter barátnője. Mellesleg tetszel nekem.

– Micsoda megtiszteltetés, hogy engem választottál. Esetlen díjat nem kapsz ezért?

– Mindenki utálja, ha eszközként akarják használni – folytatta Draco, de ezt komolyan. – Miért olyan meglepő, hogy torkig vagyok ezzel? Nem akarok egy asztalnál megrohadni a Minisztériumban, amíg valami sótlan tyúk a Malfoy vagyon költi, és azzal piszkál, hogy menjünk el Barbadosra nyaralni…

– Gyűlölöm kimondani, de pontosan értem mit érzel. Hiszen most te is eszközként használnél engem egy hülye hazugság miatt, ami miatt mindketten megüthetjük a bokánkat – fejezte be Hermione a gondolatmenetét.

– Valóságban is lehetsz a szeretőm, ha a hazugság esetleg zavar téged. Gyűlölöm az önmegtartóztatást, te pedig pontosan itt vagy a megfelelő helyen. Meg kell, hogy mondjam csinos vagy és csábító. És elfeledtetném veled, Weasleyt.

– Mocskos egy ajánlat.

– Ez egy előnyös lehetőség – helyesbített negédes mosollyal. – Mindig is tetszettél, Granger.

– Szívódj fel! – Draco vigyorogva kimászott az ágyból, majd hagyta, hogy kitessékeljék a szobából, de az ajtóban még visszafordult.

– Nagyon tetszettél a karácsonyi bálon – folytatta az emlékezést a fiú.

– Örülök, hogy emlékszel rá.

– Hetekig nem tudtalak kiverni a fejemből.

– Tűnj már el innen!

– Hagyom, hogy gondolkodj rajta – majd megsimogatta Hermione arcát, ahogy buta üresfejű boszorkányokét szokta, akiket el akart csábítani. Azonban a lánynál csak hideg borzongást ért el, de semmi szenvedélyt. A barna szemek metszően hidegen néztek vissza rá. – Nincs olyan nő, aki képes lenne ellenállni nekem, tudod? Ellenállhatatlan vagyok, Granger! – jegyezte meg a legfölényesebb, és legönteltebb vigyorra, amit Hermione valaha is látott. Nem értette Draco miért nem száll le végre a földre és gondolkodik józanul.

– Vedd le rólam a kezed, Malfoy! – csattant fel erélyesen, majd negédesen elmosolyodott egy gondolat hatására. – Tudod mit? Görényként talán ellenállhatatlan voltál.

– Hogy merészelsz ilyesmit mondani nekem? – vágott vissza dühösen. Hermione igyekezett minden erején bevetni és nem megátkozni Dracót. A terve meg volt, már csak meg kellett valósítania.

– Édes voltál azzal a fehér kis bundáddal – kacsintott rá kacéran, aztán szabad kezével gyengéden végigsimította a férfi arcát, pontosan úgy, ahogy pár pillanattal korábban a mardekáros fiú tette. Draco mérgében még vörösebb arckifejezéssel meredt rá. De ő is megérezte, hogy ezt a szópárbajt Hermione nyerte, méghozzá fölényesen.

– Most mennem kell – morogta továbbra is mérgesen, viszont elengedte a lány karját. – Még találkozunk!

– Alig várom – nevetett Hermione, aztán becsapta az ajtót. Lába annyira remegett, hogy alig bírta ki az ágyig, majd végül fáradtan zuhant bele.

Az ágyneműn Malfoy illata érződött, férfias, kellemes és nyers illat, melytől megborzongott. Nem is hasonlított Ronéhoz, sőt sokkal érdekesebb és vadabb volt, olyan titkos szenvedélyt ígérve, aminek tényleg nem lehetett ellenállni. Tényleg így lett volna? Vagy csupán egy őrült gondolat lenne ez? Valószínűleg igen. A kétségbeesés miatt nem tudott józanul gondolkodni. Talán szövetségesek lehetnének most. Talán…talán…talán.

Hermionét azonban sajgó szíve Ronhoz húzta. Még nem zárta le teljesen. Túl korai volt, túl fájó. Viszont már nem hazudhatott magának többet, ugyan fájt a szakítás, de ez mindenképpen bekövetkezett volna. A szerelemük… jó volt belekapaszkodni, görcsösen ragaszkodni hozzá, mégis el kellett engednie. Nem valaki más miatt, hanem önmaga miatt, hogy végre levegőt kapjon, akármibe is kerül. A boszorkány a hátára fordult az ágyon.

Talán soha sem fogják ezt megbeszélni Ronnal, s újra jó barátokká válni. Feleslegessé vált a levél, amit olyan nagy igyekezettel fogalmazott meg. Felkelt az ágyból és kihúzta az elázott talárjának a zsebéből elővette azt. A pergamen levél befejezetlenül árválkodott az üres lapok között, kicsit ázott volt még a rácsepegett töklétől. A boszorkány kifejezéstelen arccal nézett rá, majd egy pálcamozdulattal meggyújtotta. A hamuvá lett levél eltűnt.

Jobb lesz így – gondoltam, és félhangosan hozzátette:
– Nekem jobb lesz.

Aztán visszafeküdt az ágyba, hogy aztán Draco illatát magába szívva álomba merüljön.

hozzászólások: 2

by Neola @ 07 Feb 2023 05:51 pm

Szia!
Végtelenül sajnálom Hermione helyzetét, de nagyon szórakoztató fejezet lett Draco megérkezésével. Kicsit reménykedtem benne, hogy kihallgatja a lány beszélgetést Mae-el.
Hát nem így lett.
Fuuu tényleg nagyon élveztem. Draco rámenős stílusa!! Fantasztikus volt!
Ami valamiért nagyon megfogott és telejsen életszerű volt a számomra, hogy amikor Draco bókolt és csapta a szelet. Hermione nem reagált rá vagy elhesegette nem vette komolyan. (Én is csináltam ezt fiatalon. Elengedtem a bókokat a fülem mellett. Nem vettem komolyan. Sőt még most is. Nem tudom kezelni az ilyet. Valószínűleg az önbizalom hiány tehet róla. XD XD)

Örülök, hogy végül nem küldte el a levelet Ronnak. Így volt jó.
Nagyon tetszik Draco terve. Briliáns
Azt viszont sajnálom, hogy Hermione ereje korlátozva van. Remélem valamikor sikerül megtörni a karkötő mágiáját.
Bocsi, hogy csapongok. Csak így jöttek a gondolatok.
Az előző fejezetben írtál nekem válasz kommentet. Köszönöm szépen!
Sajnos még a Főnixkönnyek című műved nem olvastam. Valahogy elsiklottam felette. Pedig imádom Perselus Pitonos sztorikat is. Azt minden bizonnyal hamarosan pótolni fogom.
De egyébként nagyon jól hozzá tetted ehhez a történethez tényleg nem éreztem úgy, hogy most "miért van itt a professzor egy csajjal?" egyszerűen bele simult gond nélkül.
Vissza a sztorihoz.
Köszi szépen az új fejezetet. Nagyon nagyon tetszett. Kíváncsian várom a folytatást!!
Üdv: Neola

by Nyx @ 08 Feb 2023 07:50 am

Szia,

Sajon, igen, Hermione helyzete egyáltalán nem egyszerű, még azért lesznek súrlódások a többiekkel. Draco egyelőre még nagyon idegesíti szegényemet, és persze nem is hisz neki. Sem a hirtelen támadt érdeklődésének. (Egyébként nem csak te vagy így a bókokkal, én is a mai napig nagyon nehezen viselem, ha valaki bókol nekem. Ez az átkozott önbizalomhiány... na, igen, én is ezt okolom, meg azt, hogy kicsit még szégyellős is vagyok.) Draco meg egyelőre csak próbálkozik, feszegeti a határokat Hermionénál. Szerintem tetszik is a neki a helyzet, hogy most a srácok nélkül egyedül van ott. De a terve valóban adna mindkettőjüknek egy kis nyugalmat :) Bár igazából Hermione, ha akarja, ha nem, már bőven a részese ennek a tervnek.
Nem akartam, hogy egyelőre Draco tudjon Maeről. Mert amúgy sem tudna segíteni Hermionénak megszabadulni tőle és a karkötőtől, legalábbis segítség nélkül biztosan nem, és ez még jobban bezavarna kettejük közé. Meg ugye ott a saját béklyója is.
Ron és Hermione között nagy feszültség van. Talán itt elkövettem azt a hibát, hogy nem bontottam ki ezt jobban. De már az sokat sejtet az is, hogy egyikük sem siet felvenni a másikkal a kapcsolatot. Úgyhogy a szakadék egyre nagyobb lesz kettejük között. Aztán később totál eltávolodnak egymástól.
Jajj semmi gond. Én is csak csapongok :) Meg olyan szívesen spoilereznék, de nem akarok mindent elkotyogni előre. Örülök neki, hogy a Piton szál érthető így, féltem, hogy nagyon érthetetlen lesz, de azért még a sztoriban bőven benne lesznek még Persisszel. Így egy kicsit jobban érzem magam, de majd idén a Főnixkönnyekkel is szeretnék többet foglalkozni és befejezni (drukkolok, hogy így legyen). És még egyelőre nem tudom hogyan fogom majd ezt a trilógiát (vagy quadrológiát) itt az oldalon elhelyezni, hogy érthető legyen melyik részek tartoznak össze. Mindig gondban vagyok hogyan tervezzem meg, hogy a leginkább felhasználóbarátabb legyen, de azért majd igyekszem.
Köszönöm szépen, hogy írtál nekem! :) Nagyon örülök neki, hogy tetszett a fejezet! Nemsokára jövök a következővel.