4. fejezet
Éjszakai vendég

Nagy pelyhekben hullott a hó ezen az éjszakán. Órák óta esett, és semmi nem mutatta jelét csak sem, hogy alábbhagyna egy kicsit. Lisa Cuddy a nappali kandallójánál egy csésze teával, néhány aktával és újsággal bevackolódott a kanapéra. Magára terítette a kedvenc takaróját, amit az unokahúgaitól, Sallytől és Hannahtól kapott két éve karácsonyra. A két lány képe most is ott volt a kis dohányzóasztalon.

Sóhajtva nyújtóztatta ki a lábait, és kényelmesen hátradőlt a kanapén. Fogalma sem volt róla, hogy ennyire fog fájni a háta. No meg a fáradtságról, és a reggeli rosszullétekről ne is beszéljünk. Folyamatos hányinger keretében megtartani egy értekezletet igazán embert próbáló feladatnak bizonyult. Rengeteg munka volt a háta mögött, és nem is nagyon volt ideje semmire sem. Így muszáj volt elmennie egy kis kényszerszabadságra, amit kórház igazgató helyettese javasolt neki.

De szokásához híven most is hazahozta a munkát. Fáradtan vette kezébe a tollat, és az irónia kedvéért House jelentéseit kezdte számba venni. Aztán valaki dörömbölni kezdett a bejárati ajtaján. Lelki szemeivel szinte látta, hogy Dr. Gregory House az, a híres és hírhedt lángnyelves bottal, és már felírta a teendők közé az ajtó festetést is.

Nagy nehezen, és sóhajtozva felkelt a kanapéról, majd a takaróba bugyolálva indult el a bejárati ajtó felé. Útközben felvette a házi papucsot is, amit nagyon kényelmesnek talált az általában viselt lábbelikhez képest. Sóhajtva vette tudomásul, hogy a dörömbölés még mindig nem hagyott alább. Elfordította a kulcsot a zárban, majd kinyitotta az ajtót. Megborzongott a jeges januári szélben, ami egyből besüvített az előszobába, magával hozva néhány hópelyhet is. Az ajtóban nem más állt, mint maga House, fekete szövetkabátban és éppen emelte a kezét, hogy újra lesújtson az ajtóra a lángnyelves bottal.

Cuddy alacsonyabb lévén kérdőn nézett a férfira, aki a kezében egy zacskót hordozott. House visszanézett rá, majd halványan elmosolyodott, mire Cuddy megforgatta a szemét és szélesre tárta az ajtót.
– Ciao Lizzy! – szólalt meg egy pár másodperces hallgatás után a férfi.
– Ne hívjon Lizzynek!
– A liftben történtek után, még tegezhetném is.
– Egyelőre inkább ne.
– Ahogy gondolja. De most behív vagy mindketten itt fagyoskodjunk?
– Először mondja meg, hogy miért jött.
– Hoztam egy kis csokis fánkot– mondta ártatlanul.
– Ugye most csak viccel.
– Nem, de nem magának hoztam, hanem magamnak.
– Jöjjön be– mondta a nő elcsigázottan, majd előreengedte a doktort.
– Csak nem vendéget várt?
– Mégis miért?
– Ég a kandalló.
– Tudom, hogy magának erről mi a véleménye. Már volt alkalmam végighallgatni, amikor félbeszakította a találkozómat.
– Ha nem teszem, attól a seggfejtől várna gyereket.
– Most meg legalább magától várok, és maga is egy seggfej. Akkor elárulná, mi a különbség?
– Nahát, megint nincs magán melltartó– állapította meg House.
– Tudom, hogy ezzel zavarba akar hozni, de tájékoztatom, hogy ezzel nem ér el semmit– ült le a kanapéra Cuddy.
– Ez csupán egy megállapítás volt– mondta House, majd levette a kabátját és leült abba a fotelbe, ami a legközelebb volt a kandallóhoz.
– Muszáj ezt mindig hangoztatni?
– Miért akad ki mindig valamin?
– Talán mert a hiba magában van, és nem bennem. Mégis minek köszönhetem a látogatását?– kérdezte Cuddy.
– Csak látni akartam.
– Most őszinte, vagy csak viccel?
– Szoktam én viccelni?
– Magánál sosem tudni. Még azt sem zárnám ki, hogy hazudik.
– Most e pillanatban éppen nem.
– Micsoda meglepetés. De nem hiszek magának.
– Miért nem?
– Szemmel akar tartani.
– Nahát Lizzy, maga okosabb, mint hittem– nevetett.
– Hányszor mondjam, hogy nem hívjon így!– morogta a nő.
– Mi baja van ezzel?
– Csak annyi, hogy felettébb idegesít.
– Nem kínál meg egy kis teával?
Cuddy engedelmesen felállt és kiment a konyhába, de útközben még figyelmeztette House–t:
– Ne bámulja ilyen feltűnően a fenekemet!
– Soha nem tennék ilyet– hangzott a szemtelen hazugság.
– Mindig elfelejti, hogy már évek óta ismerem– jegyezte meg Cuddy, de inkább csak saját magának.
Viszont reménykedett benne, hogy House nem kutat a nappalijában. Mikor visszaért House teljes mértékben elfoglalta a kanapét és az egyik orvosi szaklapot forgatta éppen. Természetesen az elengedhetetlen edzőcipőt levette, nehogy foltot hagyjon a fehér anyagon.
– Helyezze csak kényelembe magát.
– Kényelmes a kanapéja.
– Csak azt ne mondja, hogy ide költözik.
– Annyira azért nem kényelmes.
– Tessék itt a teája.
– Köszönöm– mondta, majd belekortyolt a teába.– Hol vette ezt a teát?
– Úgy hozatom az internetről.
– Csak azt ne mondja, hogy ez valami vágykeltő.
– Ne higgye, hogy az egész életem a randizásról és szexről szól!– mondta mérgesen, és felrémlettek előtte annak a sok vakrandinak az alanyai, akik az elején ígéretesnek tűntek, de aztán egy beszélgetés után kiderült, hogy fajankók. Jogos a kérdés, mégis miről szól az élete.
– Akkor miről?– s House feltette a kérdést.
– Munka– sóhajtott egyet, majd újra maga elé vette az aktákat. Mi is lehetett volna más? Hiszen eddig még egyetlen napot sem hiányzott a munkából, még lázasan is dolgozott. Ha valaki, akkor ő a munkamániás és karrierista nők közé tartozott.
– Lazíthatna is– ajánlotta House, aki magát az orvoslást legalábbis a rendelés részét biztosan lazán vette.
– Ha úgy tennék, mint maga kirúgnának– mondta könnyedén a nő, és keresni kezdett egy dokumentumot a kupac alatt.
– Engem sem rúgott még ki– vigyorodott el House, majd hozzátette– De számtalanszor ígérgette.
– A kulcsszó a még nem.
– Földönfutóvá tenné a gyereke apját, akinek nem is akármekkora híre van?– szólt színpadiasan és hozzá szenvedő képet vágott, ami még drámaibbá tette.
– Szemrebbenés nélkül– mondta a nő hidegen, fel sem nézve a papírhalomról. De valójában eszébe sem volt kirúgni House–t, maximum csak a végső esetben.
– Kegyetlen.
– Egyáltalán nem– vonta meg a vállát nő, de csak egy kis ideig nézett a férfi kék szemeibe, amiről úgy érezte belelátnak a lelkébe és ezt cseppet sem akarta megkockáztatni.
– Mondja, nincs véletlen tévéje?– váltott témát hirtelen, majd a férfi elkezdett szétnézni a nappaliban, de sehol sem látott egyetlen készüléket sem.
– Miért?
– Most van a Közkórház legújabb évadat és szeretném tudni, mi történik Jessicával és Daviddel.
– Attól tartok, hogy ez most nem fog összejönni.
– Miért?– kérdezte.
– Rossz a tévém– felelte kurtán, majd egy kupacba rakta a már átnézett aktákat, kicsit elgondolkozott, aztán kezébe vette a szövegkiemelőt.
– Mióta?
– Már vagy két éve– mondta eltűnődve.
– És nem javíttatta meg?
– Nem.
– Miért?
– Mert nem érdekel, szinte nem is néztem addig sem, és minek?
– Nem néz egy sorozatot sem?
– Kellene néznem?– nézett rá enyhén felháborodva, és mélységes undorral húzta el a száját, mintha a szappanoperák bámulása egyáltalán nem illene benne egy kórházigazgató megjelenésébe, pláne nem akkor, ha egy perce sincs saját magára.
– Minden nő szokott– nyújtózott ki a kanapén.
– Akkor ebből a szempontból nem tartozom az átlagba.
– Egyébként sem.
– Nem kérdezem meg magától, miért is mondja ezt, inkább bóknak veszem. Van egy sanda gyanúm, hogy a liftet hozná szóba.
– Maga a fejembe lát?
– Még csak az kellene– sóhajtott a nő, majd újra az aktáinak szentelte a figyelmét.
– Min dolgozik?
– Egy jelentésen, ami a rendelések elmaradását összesíti.
– Érdekesen hangzik.
– Azt kivéve, hogy maga rengeteg órával tartozik nekem– nézett rá a nő, House egy ideig nézte Cuddy szemeit, majd homlok ráncolva figyelte.
– Mi az?
– Nézzen a szemembe.
– Miért, mit lát?
– Semmit, de ilyen szürke színű szemeket még nem láttam. Döbbenetes.
– Most szórakozik velem, vagy udvarolni akar?–kérdezte gyanakodva.
– Miért kell mindig rosszat feltételezni rólam? Lehet néha kicsit szarkasztikus vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy érzelmileg sekélyes.
– Ez nem válasz.
– Mindent nem tudhat az ember.
– De próbálkozni attól még lehet– vágta rá a nő.
– Néha nem is kell. Próbálok kedves lenni magával. Nincs itthon nyalókája véletlen?–kérdezte reménykedve, mivel nem a saját készletét akarta elfogyasztani.
– Nincs.
– Kár, de azt hiszem, van a kabátzsebemben.
– Mi maga cukros bácsi?
– Nem, csak simán House bácsi. Nem kér egyet?
– Most nem köszönöm.
– Higgye el, így is meg úgy meg fog nőni a feneke.
– Most ezt biztatásnak szánta?
– Mondtam, hogy igyekszem kedves lenni, de nem tehetek róla, ha nem sikerül– mondta a férfi, kibontotta a nyalókát, és újra elhelyezkedve a kanapén neki is állt fogyasztani– Elég sápadtnak látszik. Szedi rendesen a vitaminokat?
– Én is orvos vagyok, és nagylány szóval nem okoz gondot, hogy ellássam magam– mondta elcsigázottan.
– Azért nem árt egy másik szakorvos véleménye sem– erősködött House, és kiguvadó szemekkel nézett a nőre.
– Viszont maga nem nőgyógyász és nem is az orvosom. Szóval nem vagyok köteles meghallgatni magát.
– Ez csak egy aprócska hiba, de attól még lehetnék az is. Nemrég vezettem le egy szülést.
– Milyen jó magának. Tudom, hogy csak azért vállalta el azt az esetet, mert nyugodtan akart tévézni.
– Maga mindent tud?– kérdezte tettetett megrökönyödéssel.
– Kevés dolog kerüli el a figyelmemet, és mivel magával van a legtöbb problémám, ezért gondoskodom arról, hogy mindent ellenőrizzek.
– Nagyon alapos. Mondja az alsógatyám színét is ellenőrizteti?– érdeklődött elgondolkozva.
– Egyáltalán nem– mondta Cuddy színtelen hangon.
– Akkor tényleg meleg volt az a pasas a klotyóban.
– Nagyon vicces– mondta a nő, de nem bírta megállni, hogy ne nevessen.
– Ugye nem szándékozik sokáig dolgozni?
– Nem kell gyámkodnia felettem. Mint már említettem, nem vagyok egy elveszett ember.
– Csak érdeklődtem. Zenét szokott hallgatni?
– Futás közben.
– De ugye ilyen időben nem szándékozik futni, még elcsúszik és megüti magát.
– Tudok magamra vigyázni– erősködött.
– Egyáltalán nem tűnik így.
– Majd felbérelek pár testőrt, hogy maga megnyugodjon.
– Magam szeretem ellenőrizni a dolgokat– mondta, majd előszedett még egy nyalókát a kabátja zsebéből.
– Szóval számítsak arra, hogy néhanapján meglátogat, vagy betör a házamba?
– Egyiket sem zárom ki.
– Azt ugye tudja, az utóbbi az bűncselekmény, és fel is jelenthetem?
– Megspórolná a fáradtságot azzal, hogy adna egy kulcsot.
– Helyet az ágyamban nem akar?
– Biztos kényelmesebb lenne, mint a lift– húzódott gonosz mosolyra a szája, majd kacsintott egyet.
– Nincs szükségem magára– jelentette ki.
– Ezt eddig is tudtam.
– Akkor miért erőszakoskodik?
– Végül is az én gyerekemet várja– válaszolt tárgyilagosan.
– De ez nem jogosítja fel arra, hogy az agyamra menjen.
– Maga fújja fel mindig a dolgot.
– Ez nem igaz. Maga provokál folyton– vágott vissza mérgesen.
– Nem is– mondta duzzogva.
– Olyan gyerekes tud lenni, pedig már túl van a negyvenen.
– A lelkemben mindig is fiatal maradtam.
– Látszik– jegyezte meg a nő és megcsóválta a fejét.
– Holnap mit fog csinálni?
– Ha érdekli a napirendem, miért nem kérdezi meg a titkárnőmet? Úgy tudom, nagyon jóban vannak.
– Annyira azért nem.
– Mégis úgy udvarol neki, mint egy középiskolás kamasz fiú.
– Csak nem féltékeny?
– Ugyan már– legyintett. – Miért epekednék maga után?
– Azért nem hasonlítottam még magát egyetlen színésznőhöz sem, mert senkinek sincs akkora feneke, mint magának.
– Leszállna a fenék témáról?– kérte türelmét vesztve.
– Ahogy akarja.
– És a többi testrészemet se hozza szóba.
– Pedig szépeket tudnék mondani a melleiről.
– És még maga csodálkozik, hogy a háta mögött arrogáns, botos bunkónak hívják?
– Már a nyomorékságból is gúnyt űznek?
– Ne vegye úgy a szívére. Bár úgysem veszi– mondta a nő, majd nyújtózott egyet, de fájdalmasan nyögött egyet.
– Fáj a háta?
– Nem– hazudta Cuddy.
– Ne játssza nekem a kemény kórházigazgatót!
– Nem vészes, ne törődjön vele.
– Az orvosoknak kötelességük az ilyesmivel törődni– mondta ártatlan arccal.
– Érdekes magától ilyesmit hallani.
– De most komolyan, vallja már be, hogy fáj a háta.
– Igen fáj. De ne törődjön vele, majd elmúlik. Legalábbis remélem.
– Üljön ide!– szólt House, és helyet csinált Cuddynak a kanapén, a nő fáradtan, de azért engedelmeskedett neki.

A doktor úr egy félmosollyal nyugtázta, hogy megint sikerült rábírnia Cuddyt, hogy adjon le a makacsságából. Aztán lassan masszírozni kezdte a nő vállait és a hátát. Cuddy érezte, ahogy a feszültség egyre inkább oldódik a testében. Becsukott szemekkel élvezett minden egyes érintést. Végigfutott egész testén a kellemes borzongás. Már éppen arra gondolt, hogy aranyba önteti House kezeit, hirtelen magához tért a pillanatnyi kábulatból.

House kezei elvándoroltak és megérintették a nő hasát. Cuddyt mintha áramütésként érte volt ez a dolog. Valahogy olyan belsőséges pillanat volt ez, intim, fura, és szokatlan. Hiszen eddig csupán kollégák voltak egymás szemében, most pedig összeköti őket egy magzat. Cuddy ösztönösen rátette a kezeit House–éra, aki ezt nem is tette szóvá. Igazából jól esett neki a nő puha érintése.

Alig pár másodpercig tartott ez az egész, de még is óráknak tűnt ez a pillanat. A nő szíve hevesen vert, és kezdte elhinni, hogy a mogorva doktort talán mégis a szíve hozta ide és nem a lelkiismerete, amiért teherbe ejtette. Talán az ő életében is lehet egy kis tündérmese. House a herceg, akire egész életében várt? Vagy az egész csupán egy illúzió, egy múló képzet, ami semmivé foszlik holnapra.

A gyermek, akit a méhében hordozott, ő viszont tényleg valóságos volt, és a nap minden percében rettegett attól, hogy elvesztheti. Tudta, hogy nem könnyű, de végig akarta csinálni, akár egyedül, akár House–zal. Elmosolyodott azon, ahogy a férfi sután simogatja az aprócska kis domborulatot, és sajnálta, hogy nem tudhatja, vajon mit is érez a mogorva doktor valójában.

Mindketten részesei voltak ennek a csodának. Lehet kicsit túl szentimentális gondolatok ezek, vagy legalábbis sablonok, mégis így volt. Egy dédelgetett, féltett álom volt ez, talán mindkettőjük számára, most pedig minden esély megvan rá, hogy valósággá válhasson.

Cuddy érezte a férfi forró leheletét a tarkóján, és azt kívánta, bár magához szorítaná. Alig láthatóan megrázta a fejét, és arra bíztatta magát, nem kell egy újabb álom. Annyiszor hagyta már, hogy a vágyai vezessék, és ne a józan esze. Tulajdonképpen egy esetet kivéve, mindig megbánta a tettét. Gyengéden tolta el magától a férfi kezeit, majd megfordult, és egyenesen a kék szemekbe nézett.
– Köszönöm– mondta halkan, majd odébb csúszott a kanapén.
– Azt hiszem jobb, ha most megyek– mondta kicsit rekedtes hangon, aztán felállt és felvette a kabátját.
– Rendben– szólalt meg Cuddy, és a takaró után nyúlt.
– Majd találkozunk a kórházban– indult kifelé a bejárati ajtóhoz a férfi.
– Minden bizonnyal– nevetett halkan a nő és kinyitotta az ajtót, amin a januári hideg szél hirtelen befújt magával hozva némi havat is. Cuddy megborzongott, amikor a hópelyhek a bőrén landoltak.
– Jó éjszakát!– köszönt el House.
– Jó éjt!– viszonozta Cuddy, azzal halkan becsukta az ajtót.

hozzászólások: 0