1. fejezet
Liftbe ragadva

Csípős októberi reggel volt, finom köd lepte el a várost és alig lehetett látni. A város egyik legforgalmasabb útján kilométerekben állt a sor. Nyüzsgés – ez jellemezte legjobban a péntek reggeleket, mintha minden embert egyszeriben megbolondult volna ezen a napon. Feszültek, ingerültek és kevésbé toleránsak, mint a hét bármelyik másik napján. Na, jó, a hétfő talán ez alól kivételt képez, mivel az sokkalta rosszabbnak és stresszesebbnek tűnik, mint bármelyik másik nap a héten.

Obszcén szavak és kiabálás hangzott fel a lépésben haladó sorból. Néhol pár elszánt autóvezető még a dudára is teljesen ráfeküdt, pedig ettől egy arasznyit sem juthatott előbbre. Kilátástalannak tűnt a helyzet, az egész főúton lebénult a közlekedés. Egy szürkéskék Nissan lehúzott ablakán egy negyvenes éveihez közeledő nő hajolt ki, hogy levegyen egy idegesítő reklámhirdetést, amit a szélvédőjére fújt az orkánszerű szél. Göndör hajába belekapott a szél, és majdnem lefújta a fejéről a sapkát, amit nem volt ideje levenni.

Mikor végre sikerült a művelet felhúzta az ablakot, majd idegesen dobolni kezdett a kormányon és próbálta megigazgatni fürtjeit. Mélyeket lélegezve pásztázta a hatalmas tömeget, ami cseppet sem akart oszlani. Megcsörrent a mobilja, ma már vagy századszor, de nem vette fel. A táskájában lévő PDA nem győzött csipogni, hogy emlékeztesse gazdáját a fontosabbnál fontosabb teendőkre. Már régen bent kellett volna lennie a kórházban, viszont úgy érezte egyre távolodik a céltól. Bele se mert gondolni, hogy kisebb halom papírmunka, tárgyalás és néhány beteg vár ma rá. Meg sem említettük, még a peres ügyeket, amivel havi rendszerességgel volt kénytelen foglalkozni.

Hatalmasat sóhajtva dőlt hátra a kényelmes ülésen. Napok óta hasogatott a háta, egy rossz teniszgyakorlat eredményeképpen eléggé meghúzódott. Nagyon jó volt, most egy pár másodpercre ellazulni. Balra fordított fejjel bámult ki a közeli kis partba, ami egy játszótérnek adott otthont. A korai időponttól eltekintve lehetett pár gyereket játszani látni ott. Egy kislány azért könyörgött, hogy ne kelljen iskolába mennie és inkább hadd maradhasson a játszótéren. A kocsiban ülő nő egy halvány, keserű mosollyal nyugtázta az esetet.

Arra eszmélt fel, hogy valaki dudál a háta mögött.

– Indul a sor kisanyám! – ordított ki egy férfi a mögötte lévő autóból.
Szeretett volna visszavágni a férfinak, de inkább úgy döntött nem éri meg a fáradtságot. Mérgesen ránézett a férfira, és kizárta a zavaró tényezőket, aztán már csak az járt a fejében, hogy hamarosan dolgoznia kell. Újra ellepték az elméjét a határidők és még sok minden más. A műszerfalon elhelyezett órára pillantott, fél órája az értekezleten kellene lennie és még mindig nem volt ott. Nem volt mit tenni, megszegve a sebességhatárokat száguldott végig az úton.

Nem sokkal később behajtott a Princeton - Plainsboro kórház parkolójába. Mikor a parkolóhelyéhez ért megrökönyödve látta, hogy azt már elfoglalták. Egyből tudta ki a felelős. Még csak a rendszámtáblát sem kellett megnéznie.

– House! – morogta Cuddy.

Ez a nap is jól kezdődött. Most megint azon törhette a fejét vajon munkatársa mi célból döntött, úgy, hogy egy újabb játékot űzzön vele. Nem volt mit tennie inkább megkereste Gregory House névre szóló parkolóhelyet és onnan indult befelé. Igencsak csípős volt ez a reggel, így nem győzte összehúzni magán a kabátot és azon fohászkodott, hogy a szél ne vigye ki a kezéből a fontos iratokat tartalmazó dossziékat.


A fotocellás ajtón belépve egyből az Ambulancián találta magát, ahol a hideg őszi időjárásnak köszönhetően temérdek beteg várt, hogy sorra kerüljön. Pár udvarias mosoly, köszönés után eljutott a liftbe. De mielőtt az ajtó becsukódott volna egy lángnyelvekkel díszített bot akadályába ütközött. Lisa Cuddy szíve nagyot dobbant az ijedtségtől, lássuk be nem mindennap történik ilyesmi.

– Reggelt, Cuddy! – szólt az érces férfi hangja.

– Jó reggelt, House! – válaszolt csak úgy vállvetve, mintha a legkevésbé sem venne tudomást róla.

– Nem sikerült a randi? – érdeklődött House.

– Miről beszél? – kérdezett vissza meglepetten.

– A szokásosnál is több ránca van ma reggel, és blúzát is rosszul gombolta be– jegyezte meg gúnyosan.

A nő csupán megforgatta a szemét és vett egy mély levegőt. Nem akart teljesen felpaprikázott hangulatban az értekezletre menni. De nagyon jól tudta egyetlen ember van, aki alig tíz másodperc alatt a fel tudta húzni, az nem más, mint a sötétszürke zakóban feszítő House.

– Ez a magáé – mondta és Cuddy kezébe nyomott egy aktát.

– Nézze House, ahelyett, hogy egy aktát dugdos a képembe, inkább álljon el a kocsijával a helyemről.

– De hiszen maga áll az én helyemen.

– Nagyon értékelem a humorát. De jobb lenne, ha holnap már a saját helyén hagyná a kocsiját.

– Onnan olyan messze van az a kórház – nyafogta fájdalmas képpel.

– Ezt már egyszer eljátszottuk. Inkább menjen rendelni! Ahogy elnéztem elég sokan vannak ma reggel – mondta a nő és egy kicsit erőteljesebben nyomta meg a négyes gombot.

– Igen is, Führer!

– Néha úgy megütném magát – sziszegte tömény gúnnyal a hangjában.

– Sok ember érzett már így velem kapcsolatban. Valahogy ezt váltom ki belőlük– mondta nyugodtan. – Bár fogalmam sincs, hogy miért.

– Tudja mit? Inkább szálljon ki a liftből. Ma igazán nincs hangulatom ehhez.

– Mi a baj? Csak nem megint menstruál?

– Semmi köze ehhez.

– Orvos vagyok – mondta könnyedén, majd megnyomta a gombot, a hármas gombot.

Hirtelen a lift megállt egy nagy zöttyenéssel, nyikordult egyet és kialudt a fény. Néhány másodperc múlva sárgás pirosas színű lámpa gyúlt ki a fülkében. House úgy nézett Cuddyra, mintha nem történt volna az ég világon semmi. Cuddy a gombokat nyomkodta, hátha történik valami, de a lift még csak meg sem moccant. House eközben lazán nekitámaszkodott a lift oldalának és a botját pörgetve dúdolni kezdett valamit.

Cuddy idegesen toporgott a szűk kis helyen, levette a kabátját, majd elkezdett kotorászni a táskájában. Megpróbált telefonálni, de nem volt térerő, így hát mérgesen csapta le a telefont, s egy laza mozdulattal vágta bele a táskájába.

Aztán hirtelen eszébe jutott a vészcsengő. Azonnal megnyomta a gombot, viszont nem történt semmi a várt hatás ezúttal elmaradt. House ásítozva figyelte a fejleményeket, s kárörvendő vigyor jelent meg az arcán. Cuddy mérgesen az ajtóra csapott, majd megfájdult keze ráébresztette, hogy ez egyáltalán nem volt jó ötlet.

– Remélem, nincs klausztrofóbiája.

– Nem tudok róla – vonta meg a vállát Cuddy és mérgesen nekidőlt a lift falának, aztán erőtlenül csúszott le a szőnyegpadlóra, eszébe sem jutott volna bevallani Housenak az egyik legnagyobb félelmét.

– Azt hiszem, beragadtunk – szólalt meg újra nő.

– Ez eddig is nyilvánvaló volt, de hálás vagyok, hogy ezt közölte velem.

– Ne gúnyolódjon velem folyton!

– Maga meg lazítson végre. Azzal, hogy az ajtót püföli nem fog kijutni innen.

– Talán használjuk a vészkijáratot?

– Nyilvánvaló, hogy a fizikai képességeimmel kimászom és kinyitom az ajtót. Sőt mi több felmászom a következő emeletre kinyitom a botommal az ajtót aztán magát is felhúzom. Amennyire meghízott mostanában azt hiszem a hátsófele simán visszahúzna minket.

– Ha van jobb ötlete, hallgatom.

– Nem hoztam filctollat – mondta színtelen hangon.

– Hosszú lesz ez a nap – motyogta Cuddy inkább csak magának.

– Most legalább dumcsizhatunk– szólt a gúnyos hang–, talán még az is lehet, hogy megkedveljük egymást és majd engedem, hogy Gregnek szólítson. Mondja csak, hívhatom Lizzynek?

– Meg ne próbálja, vagy élete végéig rendelhet mindennap az Ambulancián. Sőt kötelezem, hogy válaszoljon az összes levelére, egyre nagyobb a lemaradása.

– Én mindig válaszolok– jött a válasz.

– Csak túlságosan Cameronos az írása.

– Erről én igazán nem tehetek. Annyi a rajongóm, szóval kell egy kis segítség, hogy megválaszolhassam az összeset.

– Milyen jó magának – zsörtölődött tovább a nő.

Egy ideig csend állt a beszélgetésbe. Cuddy levetette a cipőjét és fáradtan nyújtóztatta ki a lábait. House egy ideig figyelte, majd nem bírta megállni, hogy ne szólaljon meg:

– Megint a piros csipkebugyija van magán?

– Miért érdekli az magát?

– Csak beszélgetést kezdeményeztem.

– És csak ez jutott az eszébe?

– A hüvelygombánál ez mégis csak érdekesebb.

– Miért akar kikészíteni?

– Én nem.

A nő kezeibe temette az arcát, és egy jó ideig nem nézett Housera, aki a vicodinos üveggel vívott párharcot.

– Gyerekzár – morogta halkan. Végül nagy nehezen kinyitotta.

– Kér? – nyújtotta felé a fehér pirulákat.

– Nem, köszönöm.

– Több marad nekem – mondta, majd bekapott pár szem gyógyszert. – Nem tudja, miből marad ki.

– El sem tudom képzelni.

– Most miért ilyen? Ahogy magára nézek, késztetést érzek egy egész karton vicodin beszerzésére.

– Menjen inkább elvonóra!

– Próbáltam. Nem jött be.

– Mert nem is akarta, hogy bejöjjön – mondta Cuddy és felkelt a padlóról.

– Miből gondolja? – kérdezte a férfi ártatlanul.

– Mert makacs, önfejű és egy nagy seggfej, soroljam még?

– A lelkembe akar gázolni? – tettetett felháborodást House – Te jó ég!

– Túléli szerintem.

– Mondja csak, nem fél a gyomorfekélytől?

– Ez meg, hogy jön ide?

– Kérdeztem. Különben is fogékonynak tűnik a pszichoszomatikus betegségekre.

– Hosszú lesz ez a nap – mondta csak úgy magának Cuddy.

– Talán sietett valahová? Újabb spermadonor várja? Esetleg valaki más a netről?

– Élvezi, hogy gúnyolhat? – kérdezte felháborodva.

– Tulajdonképpen nem – mondta egy kis gondolkodás után. – De szeretem tudni milyen hatással vagyok az emberekre.

– Kezd túl őszinte lenni, inkább vegyen vissza. Még a végén nyitott könyv lesz előttem. Mi van már ezzel a lifttel? Senki sem vette észre, hogy elromlott a lift?

– Maga a kórházigazgatója.

– Ha nem lenne jó orvos, már rég kirúgtam volna.

– Megosztaná vele, hogy hányszor vágja ezt még a képembe?

– Ahányszor rám tör az elfojthatatlan vágy, hogy kirúgjam.

– Mégse tette soha.

– Viszont mások már megtették.

– Az a kérdés, maga miért nem?

– Mondtam már, elismerem a szaktekintélyét. Hiszen maga is tudja.

– Valami még van a háttérben.

– Mit várt mit mondjak? Hogy bálványozom magát, vagy rajongok magért, esetleg ott tartom a képét a fehérneműs fiókomban?

– Az utóbbi nem is hangzik rosszul, majd küldetek magának egy dedikált képet magamról.

– Értékelni fogom– hallatszott a nehéz sóhaj.

Aztán egy hosszú pillanat erejéig elhallgattak. Cuddy mereven bámulni kezdte a padlószőnyeget és érezte, hogy kezd egyre melegebb lenni.

– Mondja, maga, mindig ilyen sok parfümöt tesz magára? – kérdezte meg House.

– Maga állandóan figyel?

– Ez egy szemenszedett hazugság.

– Ugyan már nem kell álltatnia magát. Tudom, hogy tetszem magának.

– Az, hogy némiképp kíváncsivá tesz, még nem azt jelenti, hogy tetszik is nekem. Bár a hátsófele igazán meglepő nagyságú meg sem tudom állni, hogy ne nézzem.

– Ezt most bóknak vegyem? – mérgelődött a nő.

– Csak nem megbántottam?

– Ugyan már. Tudom, hogy maga egy seggfej.

– Ez most fájt – mondta színpadiasan, majd nagy nehezen ő leült a padlószőnyegre.
Újabb csend. House egy darabig Cuddyt nézte, amikor a nő odanézett elkapta a fejét. Mikor a nő megint nem figyelt finoman megpöckölte a botjával és úgy tett mintha nem ő lett volna.

– Gyerekesen viselkedik – morogta.– Ezt még az is alátámasztja, hogy elfoglalta ma reggel a parkolóhelyemet.

– Maga meg túlságosan feszült.

– Maga is az lenne, ha már egy órája várná önt az egész igazgatótanács.

– Én nem izgatnám magam.

– Na ezért nem maga a kórház igazgatója.

– Folyamatosan sérteget.

– Ha nem tetszik, mondjon fel.

– Kell a pénz.

– Akkor lehetne egy kicsit rugalmasabb is.

– Maga meg lazíthatna végre. Egyre több ránca lesz, és így még inkább el fogja riasztani a spermadonorokat.

– Már bánom, hogy kikértem ebben a véleményét.

– Ha nem kérte volna ki, akkor egy hülye gyereknek lenne az anyja.

– Kit kellett volna választanom? Csak azt ne mondja, hogy magát.

Cuddy nevetett, majd hátrahajtotta a fejét, kezdett egyre jobban melege lenni, így hát kigombolta a blézerét.

– Ugye nem akar sztriptízt előadni?– kérdezte rémüldözve.

– Magának soha – morogta a nő, majd mély levegőt vett és lehunyta a szemét.

– Biztos, hogy jól van?

– Ne játssza az aggódó orvost!

– Nem akarom, hogy pánikrohamot kapjon.

– Nincs semmi bajom.

– Izzad, teljesen kipirult, ráadásul kapkodva veszi a levegőt. Maga klausztrofóbiás.

– És akkor mi van?

– Gondoljon valami másra.

– Pillanatnyilag csak magára tudok gondolni – morogta mérgesen.

Egy pillanatra összekapcsolódott a két tekintet. Furcsa és megmagyarázhatatlan érzés járta át Cuddy egész testét. Teljesen megbabonázták a férfi szemei és nem tudott szabadulni ettől a látványtól. Nem tudta sosem utálni a férfit, bár maga sem tudta miért. Felnézett rá, pedig a férfi nem igazán érdemelte meg. Mindig is óvták az ilyen seggfejektől. House egyre közeledett hozzá, érezte, hogy meg kellett tennie valamit. S átlépte a kettejük közti vékony határvonalat. Olyan könnyűnek és egyszerűnek tűnt ez a megoldás, adta magát a helyzet.

Szemei újra lecsukódtak, majd ajkai megtalálták a mogorva doktor úr érzéki ajkait. Ártatlan csóknak indult, de szabadjára engedtek egy érzést, ami hirtelen felkapta őket akár egy szélvihar és egymáshoz sodorta a két egyedül bolyongó lelket, hogy megnyugvást találjanak egymás karjaiban. A csókviszonzásra talált, s az ajkak vad táncba kezdtek.

A férfi erős karjai indaként fonták körbe a nő derekát, majd a nagy kezek végigsimították a gömbölyded idomokat. Cuddy finom remegésbe kezdett az érintéstől. Még egyetlen férfi sem volt rá ekkora hatással, egyszerre tiltottnak és felemelőnek érezte ezt a helyzetet. Egy pillanatra sem szakították meg az érzéki és felemelő csókot, ami egyre inkább szította a vágy tüzét. Hamarosan kapkodó lélegzettel váltak el egymástól, s egyetlen keresetlen szót sem váltva adták át magukat a szenvedélynek.

A ruhák sorban kerültek le egymásról. Az őrült és izgató vágynak nem akartak megálljt parancsolni. Izzó szemeik néha– néha találkoztak és mintha minden egyes alkalommal egy titkot olvastak volna ki a másik elméjéből. Nem számított semmi, sem a beosztás sem az ellentétek, csupán ők ketten voltak és csak ez volt a fontos. Minél többet és többet akartak egymásnak adni önmagukból. Eszeveszett tempó, mámorító extázis, szinte ájulás közeli állapotba kerültek. Talán ez volt az egyetlen és utolsó alkalom, hogy együtt lehetnek és holnap minden ugyan olyan lesz, mint régen.

Ez a perc viszont csak az övék volt. Olyan távolinak tűnt még az a pillanat, amikor újra visszakerülnek a mókuskerékbe és úgy tesznek mintha mi sem történt volna. Kéjes sóhajok hallatva adták át magukat az érzésnek, ami addig nem hagyott alább addig, amíg vágyuk kielégítésre nem talált. Úgy érezték nincs közös jövőjük és ez még több erőt adott nekik, hogy engedjenek az érzések vad örvényének.

Egymás karjaiba rogyva, zihálva hevertek a padlószőnyegen. Bele sem gondolva, hogy pár perc múlva már mindketten újra ugyanazok az emberek lesznek, mint eddig. A liftet hamarosan megjavítják. Cuddy kiabál egy sort a karbantartóval, House pedig elslisszol megnézni a Közkórház legújabb részét. Aztán megpróbálják elfelejteni, ami közöttük történt, természetesen nem sok sikerrel.

De az egyiküknek sem jut még csak eszébe sem, hogy ennek az együtt töltött pillanatnak valami következménye is lehet.

hozzászólások: 0