Fejezetek

18. fejezet Te vagy az egyetlen
18. fejezet
Te vagy az egyetlen

Cuddy teljesen egyedül volt a kórházi szobában. Nagyon kimerítették az események, de egyszerûen nem tudott aludni. A kislánya az ágyához közeli bölcsõben pihent egy takaróba bugyolálva. A rokonok már mind elmentek és magukra hagyták õket. Fáradtan próbált elhelyezkedni az ágyon, de nem bírt aludni. Még mindig a kicsit figyelte, nem bírt betelni a látvánnyal.

Tökéletes– gondolta és szívszorító boldogságot érzett. Végre anya lett. Olyan furcsa volt ez az érzés, hiszen tegnap még magányosnak érezte magát. Akkora változáson nem ment keresztül pár óra alatt. Lélekben másnak érezte magát, mint mondjuk kilenc hónappal ezelõtt. Most már tényleg tartozik valakihez, felelõs egy másik életért, akivel szorosabb kapcsolata nem is lehetne. Megbûvölten figyelte a pici szuszogását és a boldogság örömkönnyei jelentek meg az arcán.

Erre vágyott, ez számított neki és most minden a helyére került az életében. Ez a pici lány megadja neki mindazt, ami hiányzott. House– jutott eszébe a név. Egyszerre elszomorodott, nem igazán értette, hogy mi történt a férfival. Csak úgy elrohant a szobából, mintha megijedt volna. Nem tudta hová tenni a férfi viselkedését, de furcsa mód nem várt tõle mást.

Óvatosan lecsusszant a kórházi ágyról. Még nem érezte elég erõsnek magát ehhez, viszont tudta, hogy képes lesz rá. Csupasz lába a hideg padlóhoz ért és végre elérte a bölcsõt. Megbabonázva simította végig a kis arcocskát, majd megfogta a kicsi kezet. Milyen selymes és puha a bõre – gondolta és elmosolyodott. Egyszerûen felfoghatatlan volt ez számára, de ez volt a valóság. Egyszer csak kinyílt az ajtó. Cuddy pont háttal ült az ajtónak, így nem látta ki lépett be. Szíve hevesen dobogott.
– Hogy érzed magad? – szólalt meg Wilson a háta mögött.
– Köszönöm, jól vagyok – válaszolta némi csalódással a hangjában Cuddy.
– Nem engem vártál, igaz?
– Ne haragudj! Örülök neked – mosolyodott el a nõ.
– Leülhetek?
– Igen – bólintott Cuddy.
– Miért nem pihensz?
– Holt fáradt vagyok, de egyszerûen nem tudok elaludni – vallotta be a nõ. Wilson elmosolyodott, majd végre leült a székre.
– Hozhatok neked valamit, amit segít – ajánlotta fel készségesen.
– Nem kell, köszönöm.
– Biztos vagy benne?
– Igen. Nem akarok semmilyen gyógyszer szedni a szoptatás alatt – jelentette ki Cuddy.
– Nem lesz semmi baja a babának, ha emiatt aggódsz.
– Nem aggódom. De talán mégis. Talán emiatt nem tudok elaludni – következtette ki a nõ és elmosolyodva nézett a férfira.
– Vigyáznak rá. Használd ki az alkalmat az alvásra, mert nem lesz túl sok idõd rá, ha hazaviszed a lányodat – javasolta Wilson.
– Próbálom ezt észben tartani – mondat Cuddy és újra a babának szentelte a figyelmét. – Olyan, mint egy álom. Mindig is erre vágytam és olyan boldog vagyok.
– Örül neki. Bár a volt feleségemmel nekünk is sikerült volna.
– Ne add fel, Wilson! Én már majdnem lemondtam errõl, amikor mégis valóra vált.
– Nem akarok lemondani róla – szólalt meg újra Wilson némi hallgatás után.
– Most már nem hiányzik semmi sem.
– És House?
– Mi van vele?
– Õ sem hiányzik? – kérdezte Wilson kíváncsian.
– Néha nem szabad olyan dolgokhoz ragaszkodni, aminek nincs értelme. Adtam neki éppen elé idõt és nem történt semmi sem – válaszolt elcsigázottan Cuddy, de a lelke mélyén fájó ürességet érzett.
– Úgy hallottam bent volt a szülésnél.
– Aztán, amikor a lányunk megszületett, egyszerûen elrohant onnan és vissza sem nézett. Nem egészen értem mi történik vele.
– Nem tudom, hogy hol van House – mondta Wilson némi hatásszünet után. – Nem tudtam, hogy ezt csinálta.
– Ott van, ahol mindig is. A csigaházban, amibõl nem tud elõjönni– sóhajtozott fáradtan.
– Tudok segíteni valamiben? – kérdezte Wilson.
– Köszönöm, de mindenünk megvan.
– Megnézhetem a kicsit? – mosolyodott el Wilson.
– Hát persze. – Cuddy arcán leírhatatlan büszkeség jelent meg, ami valahogy megigézte Wilsont.
– Azt hiszem, rád hasonlít – jegyezte meg a férfi mosolyogva és megsimogatta a pici fejét.
– Remélem a természetében is így lesz, mert akkor nagy bajban leszek – nevette el magát Cuddy.
– Mit gondolsz, vissza fogsz jönni majd dolgozni? – tette fel a kérdést Wilson.
– Igen, de egyelõre ennek a gyönyörûségnek szüksége van rám. Te remekül ellátod a kórház igazgatását. Talán még jobban is, mint én.
– Ugyan – rázta meg a fejét a férfi.
– De igen. Ha visszajövök, akkor sem akarom ezt elvenni tõled. Amíg a lányom kicsi, semmiképpen nem akarok teljes állásban visszajönni ide. Nem akarom mindig dadára hagyni, én akarok róla gondoskodni – jelentette ki határozottan.
– Mi lesz a karriereddel?
– House akaratán kívül, de megajándékozott élem legfontosabb szerepével. Nem akarok rossz anya lenni– magyarázta Cuddy.
– Megértelek – mondta Wilson.
– De nem értesz velem egyet teljes mértékben.
– Igen, talán egy kicsit aggódom. Egyedülálló anyaként nem könnyû boldogulni.
– Csak a kezemet ne kérd meg – mondta a nõ tréfásan.
– Az utóbbi idõben közel álltunk egymáshoz, de szerintem nem ez megoldás a problémádra – mosolyodott el Wilson.
– Remek barát vagy és csodálatos kolléga. Többet nem is kívánhatnék az élettõl, minthogy barátomnak mondhatlak – biztosította az érzéseirõl Cuddy.
– De társnak nem választanál. Már régen rájöttem erre. Ezért próbáltam meg House–t rávenni arra, hogy maradjon veletek.
– Eddig azt hittem, hogy szükségem van rá. De ahogy a lányomra néztem egybõl tudtam, tévedtem vele kapcsolatban. Egyedül neki van egy apára szüksége.
– Ezt te sem mondod komolyan.
– Pedig igen. Nem várhatok rá életem végéig – mondta Cuddy és megigazította a babatakarót.
– Szereted House–t. Hiába akarod magad meggyõzni az ellenkezõjérõl – közölte a tényeket Wilson.
– Talán igazad van, de nem õ számomra a legfontosabb.
– Tudom.
– Pihenned kellene. Már majdnem éjfél van és te még mindig itt vagy a kórházban. Ez több mint munkamánia, James.
– Nyugodtan akartam veled beszélni. Persze csak akkor, amikor láttam, hogy ébren vagy. Volt még egy kis munkám az adományozókkal, de azt hiszem, minden rendben lesz– sóhajtotta fáradtan és hátrasimította a haját.
– Köszönöm, hogy eljöttél hozzám. Sokat jelent ez nekem.
– Nekem is.
– Akkor jó éjszakát!
– Ne maradj fent sokáig! Neked is éppen úgy szükséged van a pihenésre, mint nekem.
– Mintha csak az apámat hallottam volna– nevetett Cuddy. Wilson még egyszer utoljára a tekintetét a babára és Cuddyra emelte, aztán kiment a szobából.

***

House az érzéseivel viaskodva ült a kanapéján. Már egy hete nem mozdult ki a lakásból. Nem válaszolt a telefonokra, nem járt be dolgozni és nem tudta mi tévõ legyen. Wilson számtalanszor hívta, sõt még el is jött hozzá, de õ nem engedte be. Tudta, hogy ez nem helyes és szokásosnál is rosszabb volt a kedve, a modoráról pedig ne is beszéljünk.

Egyenesen hazarohant a szülõszobából, és azóta szinte meg sem mozdult. Pánik járata át az egész testét akkor, alig kapott levegõt. El kellett onnan menekülnie, mert túl komollyá vált a helyzet. Miért nem tudott akkor ott maradni? Hányszor tette már fel ezt a kérdést magának. Hiszen nem kellett félnie. Nincs mitõl tartania, csak az érzéseit kell kimutatnia.

Vicodinos dobozok a kukában hevertek és a lába egyáltalán nem fájt. Teljes mértékben józan és összezavarodott volt. Mintha egyszeriben minden hátráltató tényezõ megszûnt volna. A függõséget persze kezeltetni kell, de most már képes lesz erre is. Az önpusztításnak egyszer és mindenkorra véget kell vetnie. Kibúvó nincsen, mert most már van olyan, akinek szüksége van rá.

Megszületett a lánya – ez volt az a mondat, amivel próbált megküzdeni. Õ nem apának való, ezt már régen eldöntötte. Kinek kellene egy ilyen megkeseredett ember? Egyszeriben rádöbbent arra, hogy egyáltalán mit is mûvel õ most? Tényleg azzá az emberré vált, akivé akart? Erre egyértelmûen nem volt a válasz.

Egyszer rég még Stacy–vel, amikor még nem volt ilyen, próbálkoztak családalapítással és akkor akarta is, hogy megtörténjen. Persze a balesete mindent megváltoztatott. De akkor akart apa lenni és tudta, nem lesz semmi baj. Szerette Stacy–t, mindennél jobban, viszont a kapcsolatuk kisiklott és többé nem volt már teljesen önmaga.

Most pedig egyszerûen megrémítette ez a szerep. Nem áltatta magát azzal, hogy nem érez semmit sem, mert nem így volt. Érdekelte a baba és Cuddy is. Szerette Lisát, igen ez így volt mindig is. Hiszen csak a vak nem látta, hogy mi zajlik kettõjük között. Bonyolult az egész, de miért nem tud adni maguknak egy esélyt?

Talán éveken keresztül egy megkeseredett, mogorva, utálatos és gúnyos ember szerepét játszotta. Viszont õ ennél sokkal több. Csak egyszer végre ki akarja mutatni az érzéseit és viszonzást szeretne cserébe. Õ soha nem volt jóban az apjával, ez rá is nyomta az bélyegét az életére. Miért kellene a lányát eltaszítania magától? Ugyan soha nem tudhatja, hogy valóban jó apa lesz–e, de ha most nem veszi a fáradtságot, akkor soha nem fog kiderülni, nem lesz az élete része.

Lisa– gondolta keserûen. Egyáltalán hogyan fognak ezzel megbirkózni? Az élet bonyolult és õk még ezt bonyolították is, pont annyira amennyire lehetett. Nem akart tovább várni. Még egyszer nem fog eljönni hozzá az biztos. Ha õ, House, nem lép, akkor mindennek egyszer és mindenkorra vége. Felkapta a kocsi kulcsát, aztán kilépett az ajtón.

***

Cuddy fáradtan üldögélt a babaszobában. Végre Megan elaludt és nem sírt tovább. Igaz, tudta, hogy az anyaság nem könnyû, erre azonban nem számított. Végül is Wilsonnal igaza lett és már napok óta nem aludt annyit, amennyire szüksége volt. Annyi elõnye már volt az egy hét alatt, hogy nem gondolt egy kicsit sem Housera és már kezdték egymást kiismerni a lányával.

Ugyan volt, amikor együtt sírtak. Cuddy azért mert nem tudta Megan miért sír, Megan pedig azért mert nem tudta, hogyan mondja meg a mamájának, hogy éhes. A kezdeti kommunikációs problémák ellenére, azért már kezdtek egymásra hangolódni, ami igencsak nagy eredménynek tekinthetõ.

Cuddy igyekezett minél inkább helytállni, mert anyja mindenáron segíteni akart neki. Végül persze apja lebeszélte errõl az anyját, szóval nyugta volt. Most pedig a babaszobát és nyugalom uralta. Megan édesdeden aludt és most õ is pihenhet végre. Elmélázva hintázni kezdett a hintaszékkel és ez teljesen ellazította.

Érezte, hogy mindjárt el fog aludni. Egész teste ellazult, olyan kényelmes volt ez a szék, mint még soha. Annyira fáradt volt már, milyen jó lenne egy kicsit, csak egy kicsit pihenni. Sosem tudott ülve aludni, de most már csak másodpercek választották el az édes álomtól. Csengettek– Cuddy szeme azonnal kinyílt. Biztos volt benne, hogy meg fogja fojtani az illetõt. Elõször a lányát nézte meg, de szerencsére a kicsi nem ébredt fel. Fáradtan sóhajtott egyet és magában fohászkodott, hogy ne jusson eszébe ennek az illetõen még egyszer csengetni. Lement az emeletrõl és kinyitotta az ajtót.
– Te mit keresel itt? – kérdezte vádlón House–ra nézve.
– Beszélnünk kellene.
– Mirõl? Szerintem nincs mirõl beszélnünk – mondta a nõ mérgesen.
– Azt hiszem, hogy mégis van.
– Egy hete nem hallottam rólad semmit sem – hangzottak a Cuddy szavai, amirõl a férfi tudta, hogy igazak és nem is akart neki ellent mondani.
– Át kellett gondolnom a dolgot – mondta House halkan.
– Ne várd tõlem, hogy ne legyek rád dühös.
– Nem is errõl van szó. Bemehetek?
– Nem– jött a tömör válasz. – Mondd el, amit akarsz, aztán menj!
– Nem hagysz nekem egy lélegzetvételt sem.
– Nos, elég rossz idõpontot választottál, amikor ott hagytál pont akkor, amikor megszültem a lányunkat.
– Pánikba estem – vallotta be a férfi.
– Tudom, hogy egy bonyolult személyiség vagy. De ez most egyáltalán nem hat meg. Évek óta csak izzik körülöttünk a levegõ és nem történik semmi, aztán amikor meg igen, akkor egyszerûen magamra hagysz.
– Jobb lenne, ha mégis bemennénk – indítványozta House.
– Rendben – egyezett bele Cuddy, majd félreállt az ajtóból és beengedte a férfit. A házban mindenfelé babaholmit lehetett felfedezni. Nem kellett sok ész senkinek sem, hogy mi történt egy héttel ezelõtt.
– Hülye voltam – mondta House és szembe fordult Cuddyval. A nõ kicsit meglepõdve nézett a kék szempárba.
– Ezzel nem mondtál túl sok újat – szólalt meg végül.
– Veled akarok lenni. Veled és a babával.
– Nézd, ez nem csak egy apró jelentéktelen dolog, mintha csak arról döntenél, hogy mit veszel fel holnap reggel.
– Tudom és kész vagyok rá – mondta House határozottan.
– Bármi is lesz köztünk, de a lányunk…
– Nem kell aggódnod. Most már itt vagyok, és nem megyek sehova.
– Remélem, igazat mondasz, Greg!– próbált hinni Cuddy a férfinak. – Tudod, hogy egykönnyen nem fogok megbocsátani azért, ami a szülõszobában történt.
– Nekem már annyi is elég, hogy nem vered be a képem.
– Soha sem tudhatod. – Cuddy ekkor meghallotta Megan sírását az emeletrõl. Arca mintha egy pillanatra eltorzult volna. Egy hirtelen ötlettõl vezérelve megfogta a férfi kezét. House nem ellenkezett és együtt felmentek az emeletre. Lisa felvette a kicsit a kiságyból és ringatni kezdte, de nem akart megnyugodni.
– Egész nap sír – tájékoztatta a férfit.
– Hisztis, mint az anyja – jegyezte meg csipkelõdve House, de rögtön hozzá is tette: – Megfoghatom?
– Igen, persze – egyezett bele rögtön Cuddy. – Egyébként Megannek neveztem el.
House a karjaiba vette Megant. Csodák csodájára a kicsi elhallgatott. Cuddy hitetlenkedve nézett a férfira, de õ még csak rá sem nézett. Megbabonázva a nézte lánya arcát.
– Soha többé nem mész el innen – mondta Cuddy és megcsókolta a férfit. House csak egy bárgyú mosolyt villantott a nõre.
– Akkor, hogy döntesz?
– Próbáljuk meg – egyezett bele a nõ.
– De nem csak azért, mert nem sír? – kérdezte gyanakodva House.
– Nem. Annyit vártam rá, hogy kiderüljön egyáltalán mûködik–e a kapcsolatunk. Kapsz egy lehetõséget.
– Ebben reménykedtem.
– Nem tudom, miért teszem ezt, de ez tûnik a leghelyesebbnek. Nem akarom, hogy Megan apa nélkül nõjön fel.
– Bocsáss meg nekem!
– Ne kezd ezt, House!
– Rájöttem valamire, amit el kell mondanom– szólalt meg újra House.
– Mire?
– Nélküled üresebb vagyok. Nem akartam, hogy bárkire is szükségem legyen, de tévedtem. Te vagy az egyetlen, aki mellett jobb ember lehet belõlem. Persze csak akkor, ha többet nem kell ilyeneket mondanom. Zavarba ejtõ.
– Nekünk szükségünk van rád– mondta Cuddy. – Úgy gondoltam, hogy nem. Hazudtam magamnak évekig veled kapcsolatban.
– Kedvellek, Lisa. Mindig is így volt.
– Én is kedvellek téged. – Cuddy mosolygott. Ugyan nem egy szerelmes ömlengõs vallomás volt ez, de már egy lépéssel közelebb kerültek egy olyan dologhoz, ami megváltoztatja az egész életüket. Talán a szeretlek szó ebben a helyzetben még korai lett volna. Egy új úton indultak el közösen. Végre nem tetettek, nem burkolóztak a gúnyolódásba és nem kerülgették egymást.

Jó ideig álltak így együtt a babaszobában és reménykedtek egy ígéretes folytatásban. Cuddy és House egymás szemébe néztek, aztán mindketten elmosolyodtak. House még mindig a karjában tartotta Megant, és végre elõször érzett olyan boldogságot, ami átmelegített megkínzott lelkét. Messze volt még a teljes gyógyulása, viszont tett is érte, hogy elinduljon a folyamat. Sem House, sem Cuddy nem tudták, hogy hova vezet mindez, de most nem is ez volt a legfontosabb. Együtt voltak végre.


Utószó

Tavasz volt. A parkot kirándulók özönlötték el, hogy kihasználják a jó idõt. A zöld fûben százszorszépek nyíltak mindenfelé. A levegõben már érezni lehetett a közeledõ nyár melegét. A sok csapadék után végre heteken át tartó napos idõt jósoltak. A remek alkalmat kihasználva ezen a délelõttön. A House család ellátogatott a város egyik legnagyobb és egyben legszebb piknikezõ helyére. A kockás takarón heverészve Greg és Lisa vidáman figyelték lányukat, aki már két éves nagylányként, érdeklõdve sétálgatott a zöld fûben, aztán futásnak eredt. Megan fekete, göndör haja lobogott a szélben.
– Vigyázz kicsim, nehogy eless! – szólalt meg Lisa.
– Ne aggódj már annyit érte – mondta House, aki éppen egy nyalókával volt elfoglalva.
– Próbálok – válaszolta mosolyogva. – Hitetetlen, hogy már két éves, igaz?
– Igazából az hihetetlen, hogy mi kibírjuk egymást már két éve.
– Igazad lehet.
– Tudod meg kéne már valamit tennünk – vágott komoly képet House.
– Micsodát?
– Komolyabbá kellene tennünk a kapcsolatunkat.
– House, van egy gyerekünk. Mi tehetné még komolyabbá a kapcsolatunkat? – kérdezte Lisa sóhajtva.
– Hozzám jöhetnél – vonta meg a vállát a férfi.
– Ugratsz? – nevette el magát Lisa.
– Nem hinném.
– Miért is menjek hozzád?
– Mert õrülten szeretsz és nem akart nélkülem élni – mosolyodott el ravaszul House.
– Greg, nem vagy túl romantikus.
– Mennyi romantikát vársz tõlem azok után, hogy teherbe ejtettelek a liftben?
– Ebben lehet némi igazság – bólintott Cuddy, majd közelebb hajolt a férfihoz és megcsókolta.
– Mi a válaszod?
– Nos, azt hiszem, igent kell mondanom – váltott komoly hangnemre a nõ és megölelte Houset. Mindhárman boldogok voltak és csak ez számított.

hozzászólások: 0
feltöltötte: Nyx | 2020 Jul 31

Powered by CuteNews