3. fejezet
Szembesülés a tényekkel

Az esőt lassan elkezdte felváltani a hó, ami igyekezett mindent befedni és meghittebbé tenni a tájat. Már jócskán sötét volt, így az utcai lámpák fényében megcsillanó hópelyhek apró csillámpor szemcsének tűntek. Már elmúlt hat óra is, így a forgalom kezdett megszelídülni a Princeton–Plainsboro kórház környékén. Mindenki igyekezett elhagyni ezt a helyet, és hazatérni a családjához, vagy az otthona csendes magányához a nyüzsgő, zajos nap után.

Az egyik emeleti iroda feketén derengő ablaküvege mögül egy markáns férfiarc tekintett ki a tájra. Sosem szokta figyelni a természet apró rezdüléseit, nem volt ideje rá sohasem. Élete minden percében foglalkoztatta valami. Gyerekkorában a patkányok összegyűjtése a nagyanyja fészeréből, amivel az egész rokonságot az őrületbe kergette, főleg akkor, amikor a kedves kis háziállatok befészkeltek magukat a nagyszülők ágyának pihe puha matracába.

Viszont most a maga köré gondosan felépített és karbantartott gúnyból, és merő távolságtartásból felépített fal megingott, egyszeriben tanácstalanná vált. Már vagy egy órája állt itt az ablaküveg előtt és nézte, ahogy a parkolót ellepi a hó. Eszébe sem jutott villanyt kapcsolni, jól érezte magát így a homályba burkolózva és nagyon remélte, hogy nem veszi észre senki. De tévedett. Pár perccel később ütemes lépteket hallott az ajtó felől, majd a fehér köpenyes Wilson jelent meg az irodájában.

– Zavarlak? – kérdezte.

– Nem – válaszolta kurtán.

– Történt valami?

– Nem igazán.

– Cuddy kirúgott?

– Látsz itt ünneplő tömeget?

– Valami mégis történt – faggatózott tovább.

– Cuddy terhes.

– Ettől miért vagy így kibukva?

– Jól vagyok – bizonygatta továbbra is, de a szokásosnál is ziláltabb haja nem ezt mutatta.

– Lefeküdtél vele? – kérdezte hirtelen Wilson.

– Nem.

– És ha komolyan kérdezem?

– Akkor igen.

– Tényleg?

– Igen – sóhajtott.

– Nem hiszek neked.

– Megkérdezheted tőle, ha akarod.

– És most a te gyerekedet várja?– kérdezte megdöbbenve.

– Úgy tűnik, hogy igen.

– Wow.

– Ez minden, amit közölni tudsz velem?

– Mire vársz, mit mondjak?

– Adj tanácsot!

– Vedd feleségül! – nevette el magát Wilson.

– Ez egyáltalán nem vicces helyzet.

– Beszélj vele.

– Ez már használhatóbb ötlet.

– Most el kell mennem – szólt Wilson. – Jó éjt, House!

– Jó éjt!

House egy ideig még bámulta a hóesést, majd felöltözött és elindult a kocsija felé. Kilépve az épület elé éppen látta Cuddyt, amint beszáll az autójába, de biztos volt benne, hogy nem éri utol. Nem is lett volna igazán kedve megvitatni vele semmit. Inkább erőt gyűjt holnapig. Lassan és vigyázva elindult a kocsija felé. Kicsit nehezen ugyan, de sikerült kinyitni az ajtót, ami egy kicsit be volt fagyva.

Aztán perceken belül már az utat rótta az autóval. A hóréteg tükörsimára fagyott a mellékúton, ami a lakása felé vitt. Csúszott az autó kereke a kanyarban. Talán cserélni kellett volna téligumira– gondolta House. Ezt gyorsan elfelejtette és nem bírt másra gondolni csak Cuddyra. Fogalma sem volt róla hogyan, de csak azt vette észre, hogy a kanapéján ülve bámul maga elé. Megrázta a fejét, majd megnyomta az üzenetrögzítő gombját.

– Önnek nincs új üzenete.

Most először érezte, hogy csalódott. Végül is mire számíthatott volna? Talán egy üzenetre Cuddytól? Hiszen gyakorlatilag semmi közük nincs egymáshoz. Jobban meggondolva most jelen pillanatban erősebb kapocs fűzi őket össze, mint bármikor máskor. Miért olyan felfoghatatlan tény, hogy apa lesz? Vagy legalábbis egy gyerek biológiai apja. Fogalma sem volt arról, hogy ő maga részt venne-e vagy legalábbis Cuddy engedné-e, hogy részt vegyen a gyereknevelésben.

Teltek az órák és a percek, semmi sem tudta kiverni a fejéből ezt a tényt. Még a Vicodinról is megfeledkezett, sőt még a lábfájásról is. Kifejezéstelen, bamba arccal áztatta magát a zuhanyzóban, egy kis enyhülést remélt a langyos víztől, de ez sem hozta meg a kívánt eredményt.

Érezte, hogy nem is fog tudni aludni ezen az éjjelen. Még sosem érezte ennyire magányosnak magát. Akkor sem, amikor Stacy elment. Órákig bámulta a plafon kósza hajszálrepedéseit, mire végre elnyomta a buzgóság. Nem is sejtette, hogy nem ő az egyedüli, akinek gondjai vannak az elalvással és hamarosan egy hívás ébreszti fel az álmából.

Egy egész városrész választotta el őket egymástól. Mégis mind a ketten hasonló kétségek között vergődve próbálták átvészelni az éjszakát. Cuddy telefonnal a kezében állt az ablaka előtt, ahol a havat figyelte, ahogy befedi a hatalmas gyümölcsfa kopár ágait. Remegve tárcsázta a számot, amit három hónapja fejből tudott.

– Az adott számon előfizető nem kapcsolható. Kérjük, ismételje meg a hívását később!
Kivel beszélhet ilyenkor? – tűnődött, majd csalódottan letette a telefont és visszabújt a takaró alá.

***

Újabb havas, hideg és szeles nap köszöntött a Princeton-Plainsboro kórházra. A parkolóból már elhányták a havat, de még így is nehéz volt közlekedni, főleg annak, aki bottal jár. Gregory House ezen a reggelen kialvatlanabb volt, mint valaha. Valami érthetetlen nevű fickóval beszélt az este, aki összetévesztette valakivel. De ezek után nem igazán tudott aludni, úgy gondolta, hogy majd az irodája magányában szundít pár órát.

Mikor belépett a fotocellás ajtón, úgy érezte, mintha mindenki őt figyelné, de ez cseppet sem így volt. Feltámadt benne az üldözési mánia. Hamarosan a tekintete szembetalálkozott Cuddyéval, aki pont olyan kialvatlannak tűnt, mint ő. Valamiért mégis szépnek látta. Hiába ő is férfiból volt, és sosem tartotta a doktornőt rondának, most mégis olyan más, mint régen.

Erőt vett magán, és próbálta a szokásos álarcot felölteni több-kevesebb sikerrel. Lisa Cuddy tekintete hirtelen találkozott az övével. A nő szíve nagyot dobbant, ahogy a kék szempár egyenesen rá szegeződött. Miért van rá ilyen hatással ez a férfi? Talán szerelem? Rég feladta a reményt, hogy része lehessen ebben. Túl sok időt és energiát pazarolt mit sem érő randikra ahhoz, hogy tudja a szerelem neki nem jelent mást, mint illúziót, és neki erre nincs szüksége.

Újra érezte azt a vonzódást, mint akkor a liftben, csak most még erősebben. A hormonok – gondolta és azt hitte ezzel mindent megmagyarázott magának és rendben van minden. De tudta, nem halogathatja tovább a beszélgetést House-zal. Kicsit furcsa helyzet, de talán sikerül két normális felnőtt módjára társalogniuk.

– Jó reggelt, Dr. Cuddy!

– Jó reggelt, Dr. House!

– Hogy érzi magát?

– Csak nem fizetésemelést akar kérni, hogy így kedveskedik– nézett rá gyanakvóan és letette a kezében lévő kórlapot.

– Csupán feltettem egy orvosilag elfogadott kérdést, amire az állapotára kérdezek rá– mondta House és megtámaszkodott a botján.

– Ismerem már annyira, hogy tudjam, nem ez érdekli.

– Miért ne érdekelne?

– Eljönne velem az irodámig?

– Ha lifttel megyünk, az hosszabb ideig fog tartani– válaszolt, majd halványan elmosolyodott.

– Nyúzottnak néz ki ma reggel.

– Kifárasztott a telefonszex.

– Világos – mondta a nő, majd hátat fordított neki. Hirtelen iszonyatos haragra gerjedt, bár maga is tudta, teljesen alaptalanul, hiszen House nyilvánvalóan nem hozzá tartozik, és jó esély van rá, hogy csak ugratja.

– Jól érzi magát? – kérdezte House, amikor mindketten beszálltak a liftbe és a férfi előzékenyen megnyomta a botjával a megfelelő gombot.

– Igen, minden rendben – sóhajtott egy kicsit feszengve Cuddy, majd idegességében megköszörülte a torkát és próbált nem House-ra nézni.

– Mik a tervei a gyerekkel? – tért egyből a lényegre.

– Megtartom.

– Miért?

– Miért ne? Talán a baba, azaz a mi gyerekünk– de furcsa ezt kimondani– nem félig ember és félig ördögként fog a világra jönni.

– Jó.

– Csak ennyit tud mondani?

– Hegyi beszédet vár tőlem?

– Egyáltalán nem.

– Esetleg pár kérdést.

– Azt akarja, hogy vegyem el feleségül?

– Ugyan már ne nevettessen, maga nem egy nősülős típus. Másrészről biztos vagyok benne, hogy egyedül is gondját tudom viselni a babának – mondta Cuddy, majd kilépett a liftből.

– Azt akarja, hogy ne is vegyek részt a gyereknevelésben?

– Nem kötelezem semmire – válaszolta színtelen hangon.

– Ellopta a testnedveimet mégis mire számított? Talán, hogy majd örülök neki? – kiáltotta el magát House, amivel magára hívta az egész folyosó figyelmét.

– Nem tudna hangosabban üvölteni? Egyébként is honnan tudhattam volna, hogy nem lett impotens attól a sok Vicodintól?

– Olvassa el a használati utasítást doktornő! Ahogy a példa is mutatja, cseppet sem vagyok az.

– House, az irodámba! De azonnal!

– Talán ki fog rúgni? Vagy csak pajzánkodni akar?

Cuddy mérgesen rontott be az irodába és az ajtaja majdnem orron vágta House-t, de a kitűnő reflexekkel rendelkező doktornak sikerült kitérnie. Sejtette, hogy az utóbbi kijelentésével sikerült még jobban felbőszítenie a nőt, és biztos volt benne, ezt nem ússza meg szárazon.

– Túlmegy minden határon! Maga egy bunkó, alattomos seggfej, aki nem törődik mással, csak saját magával, és a Vicodinos üveggel.

– Maga meg túlságosan komolyan veszi a dolgokat. Ha egy kicsit lazább lenne, talán nem kellene liftekben ismerkednie.

– Az egész kórház előtt le akar égetni, igaz? – üvöltött továbbra is Cuddy, mit sem törődve az üvegajtó előtt lézengő alkalmazottakkal.

– Egyszer csak meg kell tudniuk, hogy gyereket vár tőlem.

– Akkor miért nem írt mindenkinek egy körlevelet?

– Lusta vagyok gépelni.

– Látja ezért nem kértem semmit magától, és nem is fogok.

– Azt hiszi, csak úgy hagyom, hogy lelépjen a gyerekemmel?

– Miért, egyáltalán számít magának valamit ez?

– Mi van, ha igen?

– Tény, hogy nagyon meglepődnék – váltott vissza egy kicsit emberibb hangnemre.

– De most komolyan, miért nem beszéljük ezt meg?

– Ezt előbb is felhozhatta volna – mondta Cuddy és leült a fotelba.

– Jól érzi magát?

– Hagyja ezt! Kezd idegesítő lenni.

– Magának már kedveskedni sem lehet?

– Nem illik ez magához.

– Sajnálom.

– Jézusom, House, mi történt magával?

– Ezt én is szeretném tudni.

***

Kavarogtak a fejében a gondolatok, ahogy haladt végig a folyosón. Viszont most már mindenki lopva utána nézett, mivel szép lassan elkezdett terjedni a hír a kórházban. Ilyesmit nem lehet megakadályozni csak úgy, sőt egyáltalán nem. Mindig voltak és lesznek pletykák, meg azoknak valamiféle valóságalapjuk. Újból elkezdett fájni a lába, majd belenyúlt zakója zsebébe, de nem talált egyet sem. Szitkozódva folytatta az útját az irodájáig. Sejtése szerint még maradt egy üveggel a csodapirulákból az asztalfiókban.

Az viszont módfelett idegesítette, hogy összesúgnak a háta mögött. Sosem törődött másokkal, de most valamiért teljesen zavarban érezte magát, amiért ennyire nyilvánosan közölte a véleményét Cuddyval. Megbánta, hihetetlen, de megbánta az egészet. Főleg azért mert kezdte érdekelni a környezete, és legfőképpen Cuddy. Az emberek nem változnak– gondolta és ő sem változott egy kicsit sem. Úgy tett, mintha észre sem venne senkit, de valójában nagyon is figyelt. Nem tett szóvá semmit, nem magyarázott meg semmit és különben is úgy gondolta legjobb, ha nem ad több okot a pletykálásra.

House a szokásosnál is mogorvábban lépett be az irodájába, ahol már várta a lelkes kis csapata. Cameron, Chase és Forman egy új eseten dolgoztak, és mindenki House-ra meredt, amikor belépett a helyiségbe. A furcsa tekintetek láttán House elhúzta a száját, majd az asztalra vágta a híres nevezetes botot aztán leült a megszokott helyére, majd a lábát az asztalra tette. Senki nem szólt semmit, a három orvos meg csak nézett rá meredten.

– Talán leettem az ingem? – kérdezte némi éllel a hangjában. – Már csak a szájukat kellene kitátaniuk.

– Egyáltalán nem – szólalt meg Chase, majd lapozott egyet az előtte heverő aktában.

– Hallottuk a jó hírt – vigyorgott Forman.

– Gratulálok! – mosolyodott el Cameron.

– Ugyan mihez? – hökkent meg hirtelen.

– A kisbabához.

– Honnan tudnak erről?

– Úgy elég nehéz eltitkolni valamit, hogy az egész kórház erről beszél– mondta Forman.

– Foglalkozzanak inkább a betegünkkel! – azzal felállt és az íróasztalához sietett, majd kutatni kezdett a tartalék üveg Vicodin után, de sehol sem találta. Mérgesen lökte vissza a fiókot, és sóhajtott egyet. Meg kell látogatnia Wilsont sürgősen.

– Nemsokára visszajövök – azzal elviharzott.

– Mit gondoltok tényleg az övé a gyerek? – kérdezte Forman.

– Biztosan – vonta meg a vállát Chase.
– Miért nem örültök egy kicsit? – kérdezte Cameron.

– Hogyne örülnék, hiszen ezer dollárt kerestem – nevetett Chase.

– Mivel?

– Fogadtunk a nővérekkel, hogy Cuddy és House között történt-e valami, és mint azt láthatod, az eredmény is megvan.

– Arra nem gondoltál, hogy House csak Cuddy spermadonorja volt? – kérdezte Cameron.

– Ne légy már ilyen naiv!

***

Kopogtattak James Wilson ajtaján, aki, mint minden reggel, időben érkezett a kórházba, és már jó előre megtervezte a napirendjét. Ma különösen sok beteg várja – sóhajtott egyet
.
– Jöjjön be Mrs. Clark – szólt a papírhalom mögül. Sosem szerette az adminisztrációt, de még sosem mulasztotta el, hogy megcsinálja. Túlságosan melankolikus típus volt ahhoz, hogy ezt megengedhesse magának.

– Jó reggelt, Wilson!

– Jó reggelt! House nem rád számítottam.

– Örülj neki, hogy nem a kaszás jött el érted ma reggel.

– Beszéltél Cuddyval?

– Úgy van, ahogy mondod – helyezte kényelembe magát a férfi, majd elkezdett a botjával játszani.

– Elmondod, hogy mit mondott, vagy csak ülünk és nézzük egymást?

– Tulajdonképpen nem akarok róla beszélni.

– Ilyen téma is akad, amiről nem akarsz beszélni? Vagy csak azokról, amik a magánéleteddel kapcsolatosak?

– Ja.

– Látom, hogy nyomaszt. Ki vele és talán hagyom, hogy ellopd és megedd az ebédemet.

– Megtartja a gyereket. És hiányzik a Vicodin.

– Egyértelműbb dolgot nem is mondhattál volna.

– Azt mondta, nem kötelez semmire– tette hozzá, majd a botját kezdte babrálni.

– Ismerve a jellemed és a Vicodin függőségedet, ez sem ért meglepetésként.

– Ne gúnyolódj!

– Pedig édes a bosszú.

– Milyen bosszú?

– Mindig te bosszantasz engem, most én téged.

– Világos.

– Mégis mi nyomaszt ennyire.

– Őszintén?

– Igen.

– Fogalmam sincs.

– Fejtsd meg a rejtvényt! – ajánlotta Wilson.

– Inkább kérek egy Vicodin receptet, az kezdetnek megteszi.

– Nem gondoltál még arra, hogy újra kezdhetnéd a rehabot?

– Nem – mondta House és átvette a receptet. – Szeretem a Vicodint, olyan finom íze van.

– Te tudod – vonta meg a vállát Wilson.

– Most megyek – szólalt meg House némi gondolkozás után, aztán kiment az ajtón. Wilson megcsóválta a fejét, aztán visszatért a munkájához.

hozzászólások: 0