5. fejezet
Ultrahangos vizsgálat

Hatalmas robajjal zúdult le a hó a háztetőről. Ezen a reggelen ez is reggeli rosszullét keltette fel Cuddyt. Szédelegve botorkált ki a fürdőszobába, vigyázva, hogy ne menjen neki senkinek. Most először nem akart bemenni dolgozni, bár kivehetett volna még legalább egy nap szabadságot. Valami azt súgta, hogy jobb lenne, ha a mai napot otthon töltené.

Miután felfrissítette magát egy kicsit, úgy döntött, mégis csak bemegy dolgozni. Ma úgyis meg kell jelennie az igazgatótanács ülésén, ha akarja, ha nem. Aztán nekiállt a szekrény előtt és elkezdett ruhát keresni magának. Kiválasztotta a megfelelőt, majd amikor szembesült vele, hogy egyáltalán nem jó rá, morogván tette vissza a szekrénybe. Sóhajtozva keresgélt tovább, de végül sikerült találnia olyat, ami jó volt rá.

Talán igaza volt House–nak– gondolta és sóhajtott egyet. Kezd egyre jobban hízni, de hát ez ezzel jár. Végül is ő is tudta, hogy miből állt a terhesség, csak erre nem számított ilyen hamar. Mire elkészült az öltözéssel, a reggelivel és az irataival, már késésben is volt. Kapkodva keresgélte a kulcsokat, és átkozta azt a percet, amikor úgy döntött, nincs szüksége arra a praktikusnak tűnő, falra szerelhető kulcstartóra.

Mikor végre megtalálta a keresett kulcscsomót, kilépett az ajtón, de cseppet sem tetszett neki, amit látott. A hatalmas hókupac egyenesen a garázsajtó elé hullott, és képtelenség volt tőle kinyitni azt. Nem volt idő a lapátolásra, és ha lett is volna, akkor sem biztos, hogy nekiáll. Igazság szerint nem rajongott a hóért. Mérgesen kereste elő a telefonját, hogy hívjon egy taxit. Amíg várt, legalább hatszor csipogtak rá, és már ott tartott, inkább itthon marad, bevackolódik a takaró alá.

Fél óra fagyoskodás után a taxi begördült az utcába, Cuddy beszállt, majd egy hosszúnak tűnő utazás következett, méghozzá hóesésben. Szerencséjére nem voltak dugók az utakon, így viszonylag hamar odaértek a kórházhoz, persze ő ezt cseppet sem érezte annak, főleg a sofőr idióta viccei zavarták, no meg a fura zene, ami maximum hangerőn üvöltött a rádióból. Mindig is utálta a taxikat, de alkalomadtán muszáj volt igénybe vennie ezt a szolgáltatást.

Mogorva képpel fizette ki a megállapított árat. Tudta, hogy a taxis megint átverte, de sietnie kellett. Alig pár perce maradt az értekezlet kezdetéig. Sietve vágott keresztül a jégpáncéllal borított parkolón. Nagyon remélte, hogy nem fog elesni, pedig néha alig egy hajszál választotta el ettől. Végül sikerült épségben beérnie a kórházba. Ám amikor belépett a fotocellás ajtón, rögtön beleütközött valakibe.
– A terhesség vaksággal is jár?– morgolódott House.
– Elnézést, sietek– mondta a nő, és pirulva rohant a lift felé.
– Vigyázzon a liftekkel Cuddy!– kiáltott utána.
– Ha maga nem jön velem, akkor nem lesz semmi gond. Most nincs időm magával veszekedni, de majd az igazgatótanács ülése után sort keríthetünk rá.
Mielőtt még House mondhatott volna valamit, a liftajtó már záródott is. Cuddy lecsukta a szemét, majd sóhajtott egyet. Már most nem úgy kezdődött a nap, mint amire számított. Végül is lesz ennek jobb része is– mosolyodott el, amikor eszébe jutott, hogy ma lesz az első ultrahangos vizsgálata, és láthatja a kisbabát.

Ez olyan nagy örömmel töltötte el, hogy majdnem elfelejtett kiszállni a liftből. Szinte repülve tette meg a pár lépést a konferenciateremig. Egy kicsit szétszórtan, ziláltan, de boldogan nyitott be a terembe. Széles mosolyt villantott a többiekre, majd gyorsan lepakolta az aktákat az asztalra. A bent ülők elég szúrós szemmel néztek rá, főleg azért mert jó kedve volt.
– Elnézést, hogy késtem– szólalt meg végre.
– Éppen erről beszéltünk– szólalt meg egy szürke öltönyös férfi.
– Akkor megosztanák velem is esetleg.
– Ami azt illeti, mostanában elég szétszórt.
– Ön is tisztában van vele, hogy az év végi beszámolón dolgoztam. A közlekedés sem valami tökéletes ebben az ítéletidőben.
– Nemcsak erről van szó, hanem az egészségi állapotáról.
– Nem értem. Semmi bajom nincs.
– Dr. Palmero tájékoztatott, hogy gyermeket vár.
– Nem értem, hogy ennek mi köze van a munkámhoz.
– Nagyon is sok köze van.
– Biztosíthatom, a terhességem nem akadályoz a munkában, és maga is tudja emiatt nem bocsájthatnak el az állásomból. Ha mégis megteszik beperelem magukat – váltott még komolyabb hangnemre Cuddy, és lopva végigfuttatta az igazgatótanács tagjain a tekintetét.
– Szó sincs erről– mondta a férfi, és az asztalon pihenő tollát kezdte babrálni, Cuddy biztos volt benne, hogy a férfi nagyon is zavarban van.
– Akkor mégis miről lenne szó?
– Ideiglenesen átadnánk az igazgatói pozíciót egy másik kollégának. Úgy gondoljuk ezzel tehermentesítjük Önt, és semmilyen fennakadást nem okozunk ezzel a kórház vezetésében.
– Nem egészen értem, erre miért is van szükség. Számtalanszor láthatták, képes vagyok a kórház vezetésére. A magánéletemben változások következtek be, de ez nem jelenti azt, hogy mostantól képtelen vagyok ellátni a munkámat.
– Ne vegye sértésnek Dr. Cuddy, de Dr. Palmero tájékoztatott az előző vetéléseiről...
– Az orvosi titoktartás nem a kolléga erőssége, amint látom. Nem volt joga kiadni az állapotomra vonatkozó adatokat.
– Már meghoztuk a döntést. Dr. Lisa Cuddy, ezennel megfosztom igazgatói címétől határozatlan ideig. És kinevezem Dr. James Wilsont az igazgatói posztra.
– De...– kezdte meglepetten.
– A kórház nem teheti kockára a hírnevét, ha esetleg az orvosa úgy dönt, hogy szabadságra küldi. Az igazgatótanács egyetértett ebben a kérdésben. Későbbi intézkedésekről tájékoztatjuk.

Cuddy fel sem fogta, hogy mi történik körülötte, elfehéredett, és egyre hevesebben kezdett verni a szíve. Alig pár másodperc alatt fenekestül felfordult az élete. Elvették tőle az egyetlen dolgot, ami már évek óta az állandó, biztos pontot jelentette számára. Mintha megszűnt volna körülötte minden hirtelen, és ő csak zuhant, zuhant és zuhant megállíthatatlanul. Nagyon is rosszul érezte magát, mint még soha.

Segélykérően nézett a többiekre. Hallotta, hogy valaki megkérdezi jól van–e, de már nem tudott válaszolni rá. Nem érzett erőt magában, olyan homályos lett egyszeriben minden. Már nem hallotta a környezetében elhangzó mondatokat. Elsötétült előtte a világ és erőtlenül csuklott össze.

***

Halványan fényt látott, de minden olyan homályos volt. A feje rettentően hasogatott, kísértetiesen emlékeztette egy esetre, amit egy átmulatott éjszaka után érzett, amikor még egyetemista volt. Arra gondolt, hogy lehet ezt az egészet csak álmodta, és most 20 évesként fog felébredni. De aztán, amikor rájött, hogy egy betegszobában fekszik egy igencsak kényelmetlen ágyon, rájött, ez minden lehet, csak nem álom. Az egyre erősödő fájdalom a tagjaiban ezt még inkább alátámasztotta.

Lassan– lassan tisztulni kezdett a kép, és az első ember, akit meglátott, House volt. A borostás, kék szemű férfi a botjára támaszkodva szuggerálta a nőt. Cuddy egy kicsit meglepődött a látványtól, és egy kicsit talán még meg is ijedt. Aztán teljesen halálsápadt lett, amikor eszébe jutott a gyerek.
– A baba?– volt az első kérdése.
– Minden rendben van vele– mondta House.
– Mit keres maga itt?– kérdezte bágyadtan.
– Egy működő kábeltévét– mondta nyugodtan.
– És talált?
– Ezen nem jön be a kedvenc adóm– sopánkodott.
– Micsoda szörnyűség. Amúgy mit keresek én itt?
– Szétverte az egész igazgatótanácsot, alig tudták lebirkózni, és csak én voltam az egyetlen, aki be mert jönni magához– ásított egy hatalmasat House.
– Ebből mennyi igaz?– kérdezte Cuddy gyanakvóan, még mindig szörnyen hasogató fejfájással küszködve, de némiképp már kezdett megnyugodni.
– Egy szó sem. Elájult.
– Remek– mondta halkan, és magára húzta a takarót.
– Most mit van úgy oda?– dőlt hátra a széken House, és elkezdte pörgetni a botját.
– Nem maga égette le saját magát az egész tanács előtt– sopánkodott a nő, majd megpróbált kényelmesen elhelyezkedni az ágyon.
– Ne vegye túl komolyan– nézett rá House unottan.
– Ez a munka az életem– mondta, és elkezdett sírni.
– Ne sírjon!– kérlelte House, sosem tudott mit kezdeni a síró nőkkel, és tartott attól, hogy meg kell ölelnie Cuddyt és ez valahogy nem az ő műfaja volt.
– Maga ezt nem érti.
– Nyilván nem, nekem csak egy rossz lábam van.
– Azt akarja, hogy magát is sirassam?
– Ha akarja– vont vállat House.
– Wilson lesz az új igazgató– mondta halkan, és szipogott egyet. House odanyújtotta a zsebkendőjét neki.
– Nem kell visszaadnia, nyugodtan tartsa csak meg. Amúgy tudom, azóta nem tért magához. Félek, hogy a maga betegágyára pályázik– vágott aggódó arckifejezést.
– Csak azt nem tudom, hogy nekem mi lesz a feladatom.
– A csapatomban fog dolgozni.
– Ugye most csak viccel?– nézett rá kérdőn.
– Én? Soha. Maga fog helyettem rendelni az ambulancián.
– Azt elfelejtheti– jelentette ki határozottan.
– Jó akkor maga, fog válaszolni a leveleimre, és Cameron fog helyettem rendelni.
– Már mindent előre eltervezett igaz?
– Nem én döntöttem így, de én vetettem fel, mint lehetőséget.
– És beleegyeztek a tudtom nélkül.
– Úgy tűnik.
– Felmondok– mondta keserűen és belefújt a zsebkendőbe.
– Feladná?
– Mi értelme van?
– Ne várja, hogy lelkesítő szöveggel látom majd el.
– Szörnyen kényelmetlen ez az ágy– nyögte fájdalmasan és megpróbálta elterelni a gondolatait.
– Szóljon az igazgatónak.
– Igazán vicces.
– Miért, nem jó ötlet most Wilsont szívatni?– javasolta lelkesen.
– Nem vagyunk már gyerekek.
– Azt hiszem tudom, mitől lenne jobb kedve.
– Mitől?
– Dobáljuk meg a Dr. Altmant.
– Ettől sem lesz jobb kedvem, de ha most megbocsát elmennék, mert dolgom van– sóhajtott a nő.
– Mi dolga van? Hiszen nem adtam magának semmi munkát.
– Azért remélem a nőgyógyászomhoz elenged.
House bólintott egyet, és hagyta, hogy Cuddy kikászálódjon az ágyból, megigazítsa egy kicsit a ruháit. Aztán eszébe jutott valami, és nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjon.

***

Újabb vibráló neonfényben úszó vizsgálóban találta magát. Miután egy jót veszekedett Dr. Palmeroval, elkezdték a vizsgálatot. Most semmi kellemes nem jutott eszébe, így próbált csak ellazulni, de az sem ment valami könnyen. Még mindig bántotta a döntés, ami most az egész életét kilátástalannak mutatta. Azért az ötletért sem volt teljesen oda, hogy House–zal együtt dolgozzon. Nem sok választása maradt. Még ott volt a felmondás, viszont az sem lett volna valami jó megoldás.

Újra csipogó hang hallatszott. Cuddy idegesen sóhajtott egyet. Még nem is értek az ultrahang részéhez a vizsgálatnak.
– Mennem kell. Hármas ikrek– szólt a doktornő.
– Rendben.
– Halasszuk holnapra a vizsgálatot.
– Rendben van– mondta Cuddy, és eldöntötte, hogy nőgyógyászt fog váltani.
Már éppen szedelőzködött volna össze, amikor House berontott az ajtón.
– Úgy örülök magának– mondta Cuddy. – Tudja, most már meg sem lepődök rajta, hogy a nőgyógyásznál is rám ront.
– Talán zavarom?
– Nem, éppen menni készültem. Megint egy beteg– sóhajtott.
– Befejezem én a vizsgálatot– ajánlkozott House.
– Nem végezhet csak úgy el egy vizsgálatot.
– Tudom, ezért kirúghatna, de mivel nem maga az igazgató, és úgyis benne van a pakliban a vizsgálat, üljön csak vissza a székbe.
– Egyik része már megvolt. Az ultrahang van már csak hátra.
– A fene, lemaradtam a legjobb részről– sopánkodott House.
– Valahogy csak túléli.
– Remélem. Na húzza szét azt a köpenyt.
Cuddy sóhajtott egyet, majd hagyta, hogy House elvégezze a vizsgálatot. Hamarosan a képernyőn megjelent a baba. A nő szemei hirtelen könnybe lábadtak, olyan hihetetlen volt, és mégis igaz. Az ő gyereke, na és persze House–é, erről sem szabad megfeledkezni. Már nagyon várta azt a pillanatot, amikor először veheti a karjaiba az apróságot. Aztán House felé fordította a tekintetét.

Mintha megbabonázták volna a férfit, úgy meredt a piciny képernyőre, amin az ő gyereke volt látható. Egy igazi, gúny és alakoskodás nélküli mosoly jelent meg az arcán, ami teljesen más színben tüntette fel őt. House torokszorító büszkeséget érzett, és határtalan boldogságot. Fogalma sem volt, hogy ennyi érzelmet képes közvetíteni egy aprócska ember, aki még meg sem született. Számtalanszor látott már ultrahangos felvételeket, most mégsem úgy reagált rájuk, mint akkor. Végre át tudta érezni azt a boldogságot, amint egy pár érez, amikor a gyermeküket várják.

Cuddy még sosem látta ilyennek, és próbálta elraktározni ezt a pillanatot. House észrevette, hogy a nő figyeli, és amikor tekintetük találkozott, mind a ketten elmosolyodtak. A mogorva doktor megfogta Cuddy kezét. A nő szemeiből könnyek csorogtak végig az arcán.
– A te szemeidet örökölte– szólalt meg House.
A nő csak nevetett, majd közelebb hajolt House–hoz. Erős késztetést érzett, hogy megcsókolja. Maga sem tudta miért, csak érezte, meg kell tennie. Már csak aprócska semminek tűnő centiméterekre voltak egymástól, amikor Dr. Palmero berontott az ajtón.
– Reméltem, hogy itt vagy még. Valami hülye csipogtatott meg. Zavarok talán?
– Ugyan miért zavarna?– szólalt meg House mogorván, miközben észrevétlenül csinált egy másolatot a képről, és gyorsan zsebre rakta.
– House maga mit keres itt?
– Csak errefelé jártam.
– Legközelebb szóljon, ha a rendelni szeretne helyettem.
– Én most inkább megyek– szólt House, és kiment az ajtón.

***

Estefelé járt az idő. House még mindig az irodája homályában ült. Már két órája haza kellett volna mennie, de valahogy elfeledkezett róla. Csak bambán ült a székben, és a botjával játszott, no meg az ultrahang képet nézegette. Nehezen viselte a változásokat, azt meg kell hagyni, és utálta az olyan dolgokat, amiket nem tudott megmagyarázni. Ide tartozott például az, hogy Cuddyval akar lenni, és a nap minden percében szemmel tartani.

Sosem érdekelte ennyire senki, Stacyt kivéve, de ő már csak egy halványodó emléknek számított. Sokszor magára sem visel gondot, akkor hogyan tudna egy másik emberről, sőt kettőről gondoskodni. A veleszületett szarkasztikus modor, a gúnyos, makacs természetet nem lehet csak úgy levetkőzni, és utána másmilyennek lenni. Próbálkozni természetesen lehet, de teljes mértékig akkor sem fog tudni megváltozni. Hirtelen azt érezte, tényleg van valami baj a viselkedésével és az életével. Az meg egyenesen megdöbbentette, hogy ezen a napon egy szem Vicodint sem vett be.

Őszintén szólva eszébe sem jutott a lábfájdalma, vagy legalábbis nem emlékezett rá, hogy érzett volna akármit is. Talán mégis csak el kellene mennie, és komolyan vennie a rehabilitációt. Erről a kérdésről valakivel majd beszélnie kell. Vagy majd megoldja a dolgait úgy, ahogy eddig. A merengésből a telefon csörgése zökkentette ki. Automatikusan nyúlt a kagylóért.
– Halló! Greg House.
– Végre, hogy elértelek kisfiam– sóhajtott egy hatalmasat az asszony.
– Anya?
– Igen én vagyok.
– Hogy vagy?
– Valami baj van Greg?
– Ugyan miért lenne?
– Nem szoktad megkérdezni, hogy vagyok.
– Biztos elkaptam valami vírust.
– Hallottuk apáddal a jó hírt.
– Avass be, hogy mi is az?
– A kisbabáról.
– Ki mondta el?
– Wilson.
– Mikor beszéltél vele?
– Minden héten beszélek vele, mert te nem vagy hajlandó, csak évente egyszer felhívni.
– Ne haragudj.
– Nem gondolod, hogy valamiféle magyarázattal, esetleg mesélnivalóval tartozol nekem?
– Most nem vagyok ebben a hangulatban.
– Valami baj van? Esetleg nem akar hozzád menni?
– Szó sem volt házasságról.
– Szent ég.
– Igen az, de most már leteszem. Szia anya!
– Ne merd letenni! Most azonnal elmesélsz mindent, vagy utazom, és beszélek azzal a Lisa Cuddyval.
– Mit szeretnél tudni?– sóhajtott egy hatalmasat és biztos volt benne, hogy hosszú éjszaka elé néz.

hozzászólások: 0