7. fejezet
Fekete és fehér


Az esõ ütemesen kopogott az ablakon. House órák óta az irodájában kuksolt, és aludt, mint a tej. A külvilág zaja cseppet sem zavarta. Nem volt semmi dolga, igazából lett volna, de mint mindig, most is inkább kihúzta magát alóla, mivel kicsit kiakadt Wilson és Cuddy csodálatos egymásra találásán. Így hát néhány Vicondinnal bevackolta magát ide, majd hamarosan el is aludt.

Álmában valamiféle furcsa helyen járt, ami tele volt Wilson és Cuddy párokkal, és mindegyik azt vágta a fejéhez, hogy egy önzõ, szörnyû ember. Közben Chase és Formen boldogan számolgatták a fogadáson nyert pénzt. Aztán hirtelen felriadt, álmosan körülnézett, és folytatta tovább az alvást.

Már a hangosan horkolós magánszáma közepén tartott, amikor Cuddy bejött, és a hatás kedvéért még be is vágta az ajtót. House felriadt, hirtelen a kezébe vette a botját, majd amikor meglátta Cuddyt, mint egy fegyvert a nõre fogta. Cuddy csípõre tette a kezét, kihívóan nézett a doktorra, aki nem tudta nem észrevenni az egyre növekvõ pocakot, ami egy pillanatra megrémítette. Egy ideig mereven nézte a nõt, de gyorsan észbekapott, hogy kellene valami frappánsat is mondania.
– Távozz tõlem Sátán!– jegyezte meg gúnyosan.
– Maga mindig ilyen humoros, ha felkeltik az álmából?
– Miért jött megint?
– Megint?
– Mondja mi van, aztán hagyjon aludni. Kimerítõ napom volt– sóhajtott.
– Csak annyit akartam mondani, hogy Wilson beszélni akar magával.
– Mi az, szeretõbõl csicskást csinált magából?– kérdezte House gúnyosan.
– Ha nem ismerném magát, azt hinném féltékeny.
– Félek, hogy elszakít Wilsontól– vágott szenvedõ képet, és a botját erõsen magához szorította.
– Ne aggódjon, eszembe sem jutott. Wilson csak a kollégám továbbra is. Szóval, ha megkérhetem ne feszegessük tovább a dolgot.
– Rajta lesz a szemem magán.
– Majd szólok ha hányni készülök– nézett a kék szemekbe a nõ.– Most pedig, ha megbocsát elmennék.
– Hová akar menni?
– Ebédelni a pasimmal, akit a netrõl szedtem fel Wilson segítségével.
– Gratulálok hozzá. Biztosan szép gyerekeik lesznek. Oh hoppá hiszen magát már teherbe ejtették.
– Ami felér egy csodával ennyi év Vicodin–függõség után.
– Ma vitt engem rossz útra.
– Maga nem józan.
– Hogyne lennék józan. Csak egy üveg tequilát ittam ma reggel.
– Nem folytatom magával ezt a gyermeteg társalgást– mondta Cuddy, és kiviharzott az ajtón.
House nem volt rest, azonnal feltápászkodott, és az üvegajtóhoz sántikált. Majd Cuddy ringó csípõjével közölte a következõket:
– Jó mulatást a gigolóval! Csak el ne felejtse megmondani, hogy terhes.
– Tudja mit House?– fordult meg Cuddy dühösen– Menjen a francba! És lesheti, hogy mikor lesz köze ehhez a gyerekhez.
Cuddy egy pillanatra megállt, mereven House–ra nézett, aztán elfordult, és folytatta az útját. Nem akart érezni semmi fájdalmat, de nem tudta csak úgy elfojtani azokat a hormonoktól túlfûtött érzéseit, amik teljesen átvették felette az uralmat. Ezerszer megátkozta azt a percet, amikor úgy döntött inkább a karriert választja. Talán most, egy házasságban élve könnyebben boldogulhatna. Ezt viszont nem tudhatta. Legutóbbi komolynak mondható kapcsolata után– amikor egyáltalán szóba került a házasság is–, tudta, hogy nem lett volna jó ötlet. Mint, ahogy az sem, ha most House–zal összeállna. Nem így képzelte az életét, de már nem volt lehetõsége választani.

A düh és keserûség könnyei csordultak ki a szemébõl, majd lassan vékony fekete foltot hagyva maguk után folytak a finom vonású arcán. Így nem láthatja az anyja– futott át a gondolat az agyán, majd a legközelebbi mosdó felé vett az irányt. Anyja így is észre fogja venni, hogy nincs vele valami rendben, de reménykedett benne, talán mégsem látja rajta a szomorúságot. Már maga sem tudta miért is szomorú igazából. Túl sok változás történt ebben a pár hónapban, és sehogy sem tudta levezetni a fáradt gõzt.

Megtörölte a szemeit, próbálta az összes foltot eltüntetni, ami nem volt éppen könnyû dolog. Évek óta nem sírt úgy igazán, és most ezek az érzések teljesen összezavarták. Sóhajtott egyet, amikor szembenézett a saját tükörképével. A stressz és munka igencsak meglátszott rajta, no meg a terhességgel járó egyéb gondok, bajok. Újabb sóhajt hallatott, majd úgy döntött, elindul az étterembe. Ha nem is lesz valami kellemes a találkozás az anyjával, de legalább ehet valamit, mivel már enyhén szédült az éhségtõl. Tétován végigsimította a növekvõ pocakon a kezét és elmosolyodott. Hiszen már nincs egyedül, egy aprócska lény lakik benne, a régóta áhított boldogság kulcsa. Ebbõl a gondolatból merített erõt magának.

***

– Bejöhetek igazgató úr?– kérdezte House tettetett félszegséggel, majd szélesre tárta az ajtót, és enyhe remegést színlelt.
– Igen– sóhajtott Wilson egy csomó akta mögül.
– Hogy megy a munka?
– Lassan, de téged ez miért érdekel?
– Mert barátok vagyunk.
– Ha nem ismernélek még azt hinném, hogy igazat mondasz.
– Mindenki hazudik.
– Hadd találjam ki. Nem akarsz rendelni.
– Meglepõ az intelligenciád– mondta House, miután levette a képkeretet az asztalról.
– Az Cuddyé.
– Tudom. Mondd csak mi van köztetek?
– Vallatsz?
– Nem ez csak egy baráti csevej. Tudod kibeszéljük a dolgokat, befonjuk egymás haját. Oh, bocs ezt nem veled szoktam csinálni.
– Semmi nincs köztünk. Nem érdekel Cuddy, és ha csak ezért jöttél...
– Viszlát, Wilson.
– Viszlát, House.
House rákacsintott a titkárnõre, aki teljesen elpirult, majd úgy döntött megkeresi Cuddyt. Már csak azért is, hogy bosszantsa, és megnézze, vajon kivel találkozik. Na meg valami kompromisszumot kell kötniük a gyerekkel kapcsolatban. Ismerte már Cuddyt annyira, hogy tudja nem megy sosem túl távol a kórháztól. Tulajdonképpen a háza sincs túl messze innen, persze nem gyalog.

Eszébe jutott az a kis étterem, ahol rajtakapta egy netes pasassal, akit jó partinak egyáltalán nem lehet nevezni. Sosem értette miért kell egy csinos, jó kiállású nõnek ilyesmikhez folyamodni, hogy legyen valakije. Ám abba bele sem gondolt, Cuddy is ugyanolyan magányos, mint õ maga. Bár õ, House, régóta nagy barátságot táplált a Vicodinos üveggel.

Nem is telt bele sok idõ megérkezett az étteremhez, s benézett az üvegablakon. Az egyik asztalnál Cuddy leszegett fejjel, a vizes pohárra meredve nézett maga elé. Még mindig nem érkezett meg az anyja, és ez kicsit nyugtalanította. Túl akart lenni az egész histórián, no meg az egyedülálló anya szerep szidásán, és a számára hasonlóan kellemetlen dolgokon.

Szülei mindig kritikusak voltak vele szemben, akármirõl volt szó. Számukra a húga volt az etalon, a követendõ példa. Okos, helyes, kedves, mindig tudja, mit kell mondani, és már húsz éve boldog házasságban él, a két gyereket pedig ki ne felejtsük a sorból. Fogalma sem volt mi az, ami húgát ennyire különlegessé teszi, és miért hiányzik ez belõle.

Hamarosan kinyílt az ajtó, és a hideg légáramlattól megborzongott. Egy kimért, fekete hajú nõ lépett oda hozzá. Szürke kosztüm volt rajta, amit egy virágalakú bross díszített. Haja szoros kontyba volt csavarva, az arca pedig kimért volt és rideg. Lisa felemelte a fejét, és szembenézett anyjával, akinek hajszálpontosan olyan szeme volt mint neki.
– Szia anya!– köszönt neki fáradtan.
– Örülök, hogy végre sikerült idõt szakítanom rád. A karácsonyi vacsora után nem is láttalak,
– Sajnálom, sok dolgom volt.
– Tudom, hogy nincs sok ideje egy kórházigazgatónak, de néha szakíthatnál idõ magadra fõleg most. Szörnyen nézel ki.
– Köszönöm az õszinteséged, de most ne feszegessük ezt a témát– sóhajtott gondterhelten.
– Pedig nem ártana beszélni a fejeddel.
– Nem így terveztem én sem, de így alakult. Miért nem tudsz te is örülni neki?
– Ha lenne gyereked, akkor te sem örülnél.
– Most lesz egy.
– Legalább tudod ki az apja?
– Anya!
– Áh Miss Cuddy!– szólalt meg egy furcsán ismerõs hang. – Milyen rég láttam. Mondja ez a bájos hölgy esetleg a nõvére?
– Ugyan már– pirult el a nõ– Az édesanyja vagyok. És Önben kit tisztelhetek?
– Gregory House– mosolyodott el House, majd kezet csókolt a nõnek.
Cuddy eközben arra gondolt, ezt a napot nem éli túl, de ha ez így megy tovább biztosan hányni fog. House új, ismeretlen modorától teljesen felfordult a gyomra. Közben pedig a vészkijáratot kereste, amin gyorsan elhagyhatja az éttermet. Hátratolta a székét, és a szalvétát visszatette az asztalra.

Ám a leleményes doktor úr a vállára tette a kezét, hogy még véletlenül se tudjon megszökni. Cuddy már a bosszún törte a fejét, és megfogadta kicseréli House Vicodinját valamiféle hashajtó tablettára, kerül amibe kerül.
– Eleonor Cuddy– mutatkozott be.– Foglaljon csak helyet. Régóta ismeri a lányomat?
– Ami azt illeti, egy liftben találkoztunk– kezdte, és jelentõségteljesen Cuddyra nézett, aki már House megfojtását tervezgette.– Csak viccelek évek óta kollégák vagyunk.
– Még sosem mesélt magáról.
– Nem szoktam a munkámról mesélni– szólt közbe a nõ dühösen.
– Pedig nem ártana. Tudja asszonyom a lánya remek orvos.
– Ez így van– nézett mosolyogva a lányára Eleonor. Cuddynak elképzése sem volt, vajon House, hogy tudja így levenni a lábáról az anyját.
– Keménykezû fõnök. Tudja, az a náci szakaszvezetõ fajta. De ugye nem zavarom magukat?
– Ugyan dehogy, éppen csak beszélgettünk.
– Remek. Egyébként gratulálok az unokához.
– Köszönöm, de Ön honnan tud errõl?
– Õ az apa– szólt közbe Cuddy, és ezzel kínos csöndet idézett elõ a mélyenszántó beszélgetésben.
– Oh– szólalt meg Eleonor, és ivott egy kis vizet.
– Nyugodjon meg– mondta House.– A lánya nem akar feleségül jönni hozzám, és még azt sem akarja, hogy lássam a gyereket.
– Micsoda?– kérdezte egyszerre anya és lánya.
– Na, de Lizzy, hogy gondoltad ezt?– fakadt ki az aggódó anya, aki zavartan tekintett a fájdalmas, és mardosó kínt imitáló House–ra.
– Meg sem kérte a kezem. Egyébként meg úgyis egy hazug...– próbálta ecsetelni a furfangos doktor erényeit, amikor félbeszakították.
– De Lizzy, hogy mondhatsz ilyet?– kezdte House kétségbeesetten, és szembefordult a nõvel. Cuddy szemei szikrákat szórtak, és erõs késztetést érzett, hogy a belerúgjon House lábába.
– Én most magatokra hagylak titeket– mondta Eleonor. – Késõbb felhívlak– majd amilyen gyorsan csak lehetett kiment az étterembõl.
– Briliáns, de nagyon gyerekes színjáték– szólalt meg Cuddy.
– Ne hízelegjen!– legyintett tettetett pirulással House, majd sátáni nevetést hallatott. Természetesen az iménti közjátékot az étterem minden vendége árgus szemekkel nézte, amit House megelégelt és így szólt:– Maguk meg mit bámulnak? Talán én vagyok a marhasült a tányérjukon?
– Muszáj volt leégetnie anyám elõtt? Sõt az egész étterem elõtt?
– Nem, de így viccesebb volt– támaszkodott a botjára, aztán gondolt egyet, és leült az egyik székre.
– Remek– mondta Cuddy, majd sóhajtott egy nagyot.
– Éhes?
– Ezek után inkább hánynék.
– Ahogy gondolja– mondta House, és jelentõségteljesen messzebbre tolta a tányérját, majd fa arccal bámulta tovább a dühtõl vörös kolléganõje fejét.
– Mindenkivel ilyen tapintatlan, vagy csak engem tisztel meg ezzel?– tört fel a kérdés belõle.
– Nem vagyok rossz ember. Csak sokan azt mondják, szarkasztikus vagyok.
– Meg azt is, hogy egy hatalmas szemétláda.
– És az állandó seggfej jelzõ hol marad?– nézett egyenesen Cuddy szemébe, aki most nagyon is állta House pillantását.
– Most nem volt kedvem használni. Adja ide azt az étlapot! Majd megveszek az éhségtõl.
– Az elõbb még....
– Mindegy.
House megvonta a vállát, majd õ is elkezdte nézegetni az étlapot. Aztán eltakarta az arcát, amikor meglátta, ki lépett be az ajtón. Lehúzódott az asztal alá, és az értetlen Cuddyt is maga felé húzta.
– Mit csinál?– söpörte félre a férfi kezét a nõ.
– Azt, amit akkor szoktam, ha a kórházigazgató lép be abba az étterembe, ahova elõle bújtam el.
– Miért bujkál Wilson elõl?
– Igaz. Még nem küldött el rendelni– szólt ki az étlap mögül House.
– El fogja küldeni, ne aggódjon. Majd emlékeztetem rá.
– Hogy maga milyen kedves– tette le az étlapot House, majd kortyolt egyet a vízbõl.
– Errõl vagyok híres– mondta a nõ, miközben közölte a pincérrel, mit kér.
– Meg a hatalmas hátsójáról– jegyezte meg hangosan House, majd odaszólt a pincérnek– Miért maga nem így gondolja?– a kérdés megválaszolatlan maradt.
– Már nem tud felhozni mást?– pirított rá Cuddy.
– Ez akkora, hogy egy életre elég témát szolgáltatott az egész kórháznak.
– Nagyon vicces.
– Ha ennyire zavarok, akár el is mehetek.
– Nem mondhatom meg magának, mit csináljon. Hiszen maga a fõnököm. De nagyon örülnék neki, ha most inkább Szibériában lenne.
– Maga meg a gyerekünket várja. Ennyi erõvel tegezhetném is már– vonta meg a vállát, majd szórakozottan beledöfte a villát az elõtte lévõ hússzeletbe.
– Most inkább hagyjuk ezt– morogta Cuddy, és inkább a tányérjára szegezte a tekintetét, hogy megszabaduljon a hûvös kék szemek mélyre ható vizsgálódásától.

Ahányszor House szemébe nézett, mindig az volt az érzése, hogy a férfi többet lát belõle, mint amennyit õ megmutatni kíván. Elátkozta a napot, amikor a liftben engedett a csábítás édes ízének. A hirtelen elõtörõ emlékek hatására megborzongott, majd alig észrevehetõen elpirult. Gépiesen emelete a szájához az ételt és próbált egészen másra gondolni.

House egész végig a nõ arcvonásait figyelte, és észre sem vette, hogy egy szelet hús levándorol a tányérjáról foltot hagyva a hófehér abroszon. Teljesen másképpen nézett Cuddyra. De nem tudta volna szavakba önteni az érzéseit. A szarkasztikus modor valójában tökéletesen elfedte a benne kavargó érzelmeket. Komolyan elgondolkodott a lehetõségeken. Viszont a tény, hogy apa lesz, még mindig hihetetlen volt. Hiszen sosem volt az a gyerekszeretõ fajta, sõt, talán õ lesz a legrosszabb a világon. Alig hallhatóan sóhajtott egyet, és visszagondolt a gyerekkorára, ami cseppet sem volt egy rózsaszínû álom. Ideje volt inkább más vizek felé evezni, és továbbra is Cuddyt szekálni– gondolta magában mosolyogva.
– Mondja, maga nem fél attól, hogy sokat szed fel a terhesség alatt?
– Miért viseli ennyire szívén az én súlyomat?
– Csak megkérdeztem.
– Hát ne kérdezzen.
Váratlanul megszólalt House csipogója.
– Ez nem a magáé?
– De– mondta kurtán.
– És nem akarja megnézni?
– Tudom, hogy a betegünkrõl van szó. Nyilván Cameron kinyírta, vagy éppen most nyírja ki.
– Akkor mire vár menjünk!
– Maga marad, én meg megyek– forgatta meg szemét House.
– Nem.
– De, és ne merjen feleselni, mert magát küldöm magam helyett rendelni.
– Seggfej– mondta hidegen a nõ, és tovább folytatta az evést.
– Ne bókoljon nekem, vagy elpirulok.
– Tûnjön már el!
– Magának meg nem kellene liftekben ismerkedni– jegyezte meg hangosan.
Cuddynak még megfordult a fejében, hogy House után dobja a kezében lévõ kenyérdarabot, de aztán lemondóan sóhajtott, és folytatta tovább az ebédet.

hozzászólások: 0