8. fejezet
House és az álmok


Még mindig esett az esõ, amikor Cuddy kilépett az étterembõl. Sóhajtva felhúzta a fekete ernyõt, majd elindult vissza a kórház felé. Útközben ütemesen hangzottak fel az esõcseppek, amik a feszes anyagra estek. Nem szeretett ilyen idõben sétálni, de nem tehetett mást. Összehúzta a kabátját, ami kezdett igencsak kicsinek mutatkozni. Szerencse, hogy a kórház nem volt messze. Dühös volt még mindig House–ra, fõleg azért, mert már rendezte a számláját, és mindent a kórház kontójára iratott.


Két kezén sem tudta megszámolni, hányszor fordult már elõ ilyen eset, és hányszor kellett ezekkel a váratlan költségekkel elszámolnia. De mindegy– gondolta kissé kárörvendõen–, most már Wilson dolga ezekkel foglalkozni. Mégis csak jó, hogy egy idõre nem neki kell ilyenekkel bíbelõdni.

Viszont le merte volna fogadni, hogy House direkt csinálta ezt. Sajnálta persze Wilsont, hiszen House folyamatosan kiszúrt vele. Valami tervet kellene készíteni, amivel kicsit visszatarthatná House–t. Elhatározta, hogy feltétlenül beszélni fog Wilsonnal. Csipogást hallott a táskájából. A kórház az, valami baj van a betegükkel. Végül is elõzõleg neki nem szóltak. Vajon House megint mit tett?

Megszaporázta a lépteit a kórház felé. Egy kicsit nehezebben tudott mozogni, mivel a lábai egy kicsit be voltak dagadva. Megfogadta, hogy legközelebb edzõcipõben fog jönni. Szerencséjére hamar a kórházhoz ért. Áldotta az eszét, hogy csak a közelben lévõ étterembe ment.


A fotocellás ajtó azonnal utat engedett neki. Rengeteg ember nyüzsgött odabent, többek közt az esõ miatt. Ahogy elhaladt a nõvérpult elõtt, kíváncsi szemek szegezõdtek rá. Az utóbbi idõben gyakran volt ilyen. Mióta kitudódott a terhessége és House közti összefüggés, egyre többször súgtak össze a háta mögött.

Sietve szállt be a liftbe, és megnyomta a gombot. Szinte egy örökkévalóságnak tûnt mire újra kinyílt az ajtó. Megcsapta az orrát a fertõtlenítõ émelyítõ szaga, és most elõször érezte, hogy nem bírja elviselni. A kórterem felé igyekezett, ahol a beteget sejtette. Lekapta a kabátját, és a közelben lévõ nõvérpultra csapta. Be akart menni az ajtón, de az nem engedte be. Értetlenül próbálta elhúzni, viszont az ajtó mintha beakadt volna. Majd valaki elhúzta a függönyt.

House állt az üvegajtó túloldalán, orvoscsoportjával karöltve. Az ajtót pedig a nevezetes bottal támasztotta ki.
– Azonnal engedjen be!
– Ne is álmodjon róla!– szólt vissza House.
– Szükség van rám. Még a végén megöli azt az embert!– kiabált, és tovább rángatta az ajtót, ami csak nem akarta beengedni.
– Ki árulkodott anyucinak?– nézett körbe.
– Ne rám nézzen!– mondta Formen.
– Ugyan már Formen, ne legyen már üldözési mániája!
– Õ hívta ide– szólt meg Chase.
– Árulkodós– nézett rá durcásan House.
– Koncentrálhatnánk a betegre?– csattant fel Cameron.
– Mióta vette át az én szerepemet?– kérdezte House egy nagy fecskendõvel a kezében, és odafurakodott a beteghez, hátra szorítva ezzel kollégáját, aki cseppet sem vette ezt jó néven.
– Miért nem engedi be Cuddyt?– kérdezte Cameron.
House csak vállat vont, majd beadta az injekciót. Majd rákacsintott Cameronra, és a kezébe nyomta a fecskendõt. A nõ csak megforgatta a szemét, aztán ellenõrizte a beteg értékeit, de közben fél szemmel House–t figyelte, aki vidáman integetett a felbõszült doktornõnek, majd kinyitotta az ajtót, és beengedte Cuddyt.
– Maga mit keres itt?
– Rám csipogott.
– Ja igen. Hozhatna nekem egy kis kávét, no meg egy kis Vicodint a patikából, úgy fáj a lábam– mondta bánatos arccal.
– Nem vagyok a titkárnõje! Ha kell egy, vegyen fel egyet.
– A múltkor is azt mondta, hogy nem fér be a költségvetésbe.
– Mit bánom én mit csinál.
– Akkor maga kapja ezt a feladatot.
– Egy frászt!
– Én alkalmazom– jegyezte meg ártatlanul, és hagyta, hogy Cuddy bejjebb jöjjön a kórterembe.
– Én viszont ismerem a kábel–tv szerelõt és az egész bizottságot. Ha nem hagyja ezt abba, elintézem, hogy sehol se tudja megnézni a sorozatait– nézett rá mérgesen.
– Nagy hatalom. De úgyse merné megtenni.
– De még mennyire, hogy merem!– kiabált Cuddy.
Még sosem volt ilyen ideges, mint most. Egyszerûen tüzet tudott volna okádni, mint egy felbõszült sárkány. Lecsapta a kezében lévõ dokumentumokat, és azonnal távozott. House kifejezéstelen arccal nézett rá, majd egyszer csak a beteg felült az ágyban, és lehányta a mogorva doktort.
– Remek– mondta undorodva–, kapjon egy kis nyugtatót. Cameron a magáé a beteg.
– Remek– szólt nagyon halkan a lány.
– Van valami hozzáfûzni valója?
– Miért is lenne?– jegyezte meg Cameron.
– Ha itt végzett, akkor írja meg a jelentéseket is.
Azzal House kiment az ajtón.
– Mit tettél, hogy ennyire rád szállt?– kérdezte Chase.
– Talán csak nem vett be elég Vicodint– sóhajtott Cameron.– Most min nevetsz?
– Semmin– Chase lehúzta a gumikesztyût és kisétált a kórterembõl.

***

Wilson ezen a napon is nyakig ült a munkában, de furcsa módon kezdte élvezni is. Meglepõen tapasztalta, hogy egyre inkább eligazodik a kórház vezetésének rejtelmeiben. Persze ezt Cuddynak nem említette, aki még mindig bármikor rendelkezésére állt, ha elakadt valamiben. Az igazat megvallva élvezte a munkát, de a betegeire nem sok ideje jutott.


Viszont boldogsággal töltötte el, hogy az igazgatóság meg van elégedve a teljesítményével. A pályázatot, amit a kórház Wilson segítségével nyújtott be, sikeresen nyerték meg és ez nagy lehetõséget biztosított a különbözõ fejlesztési tervek megvalósítására.

Egy szó mint száz, minden simán haladt és ennek Wilson örült a legjobban. Bízott benne, hogy ha Cuddy visszakerül az állásába, akkor talán kap egy alelnöki kinevezést. Végül is nagy segítség lenne Cuddynak. Mosolyogva nyugtázta tervét és tett egy feljegyzést a naptárjába, hogy majd el ne felejtse ezt az igazgatóság elé terjeszteni.
– Tessék uram, meghoztam a múlt heti jelentést– jött be az irodába a titkárnõ.
– Jó, köszönöm Anna. Megkaphatnám a többi jelentést is?– kérte Wilson.
– Természetesen uram, holnapra készen lesznek– válaszolta készségesen a titkárnõ és kedvesen elmosolyodott.
– Nagyon köszönöm– mosolygott vissza Wilson.
– Nincs mit– sütötte le a szemét a lány, majd kissé elpirult.
A pillanat varázsát kopogás törte meg, vagyis inkább House és a botja, amit a keze helyett használt.
– Elmehet Anna végeztünk– mondta a lánynak, miközben drága barátja besétált az irodájába.
– Új szeretõ?– kérdezte House meglepetten, aztán közelebb lépett a lányhoz, és felhangosan ezt mondta:– Ne higgyen el neki semmit! A fiúkat szereti.
Wilson nagyot sóhajtott, és megcsóválta fejét. A félszeg titkárnõ azonnal kiviharzott az irodából. House elégedetten ült le az egyik székre, majd feltette a lábát az asztalra.
– Gyónni jöttél, vagy engem idegesíteni?– kérdezte Wilson, és felkönyökölt az asztalra.
– Mindkettõ– nézett rá House.
– Hallottam, mit mûveltél az étteremben.
– Nem történt semmi– vonta meg a vállát House.
– Cuddy szerint nem így történt.
– Tudod, hogy sosem mondd igazat.
– Mondd meg neki, hogy mit érzel– vonta meg a vállát Wilson.
– Miért te megmondtad már a titkárnõdnek, hogy csak meg akarod döngetni?– emelte fel a hangját House.
– Muszáj mindig seggfejként viselkedned?– próbálta csendre inteni Wilson, és magában elkönyvelte, hogy hamarosan egy titkárnõvel lesz szegényebb.
– Mégis mit mondhatnék neki?
– Mondjuk azt, hogy nem utálod. Kezdetnek ez is megteszi. Nem kell mindig a copfját húzogatnod.
– Nincs nálad egy nyalóka?– kérdezte House úgy, mintha meg sem hallotta volna Wilsont.
– Nincs. Azt tanácsolom, hogy beszélj vele.
– Nincs ennek semmi értelme.
– Túlbonyolítod. Mondd meg neki egyszerûen, hogy kedveled. Mert kedveled. Nem igaz? Fel kellene végre nõnöd.
– Talán– mondta House és felállt, aztán köszönés nélkül elhagyta Wilson irodáját.


***

Cuddy mérgesen haladt végig a folyosón. House most aztán tényleg messzire ment. Még hogy õt titkárnõnek akarja alkalmazni. Ez már túlment minden határon. Legszívesebben megfojtotta volna a mogorva doktort. Hiba volt engednie a vágyainak azon a bizonyos napon és teherbe esni. Mégis akarta ezt a gyereket még akár House nélkül is.


Viszont most inkább hazament volna, minthogy itt lõdörögjön a kórházban. Érdekes, most elõször gondolta úgy, hogy utálja ezt a helyet. A kemény rezidens évek meghozták ugyan a várva várt eredményt, de értelmét vesztette az egész.

Befordult a sarkon, majd egy sötét sarokban hátát a falnak vetette és kinézett az ablakon. Még mindig esett az esõ, a vízcseppek egyre hullottak az ablaküvegre. Cuddy elveszettnek érezte magát. Mindig erõs és céltudatos volt, viszont mostanában kezdett megváltozni. Egyre sebezhetõbbé tették az érzései, nem tudott már olyan könnyen túllépni House gúnyolódásán. Jó, nem számított arra, hogy a tenyerén fogja hordozni, mert a gyerekét várja. Vagy talán mégis?

Igen, vágyott egy normális családra. Életében talán elõször akarta megtapasztalni azt, amit húga csodálatosnak nevezett. Viszont õ egyedül volt, és nem számíthatott senkire sem. Aztán egyszeriben a méhében hordozott gyermek elõször mozdult meg.


Cuddy önkéntelenül a pocakjára tette a kezét. Nincs is olyan egyedül, mint ahogy gondolja, mosolyodott el, és a boldogság egy könnycseppje csorgott végig az arcán. Ez csak az õ pillanata, csakis az övé, és ezt nem veheti el tõle soha senki. Torokszorító boldogságot érzett, ahogy a kis élet mozgását követte. Semmihez sem tudta ezt hasonlítani.

Az anyaság vágya igen is megadatik neki. House egyáltalán nem számít– ez volt az elsõdleges megállapítása. Képes lesz megbirkózni élete egyik legnehezebb feladatával. Sóhajtott egyet, majd elgondolkozott. Hányszor rágta már végig élete rosszabbnál rosszabb döntéseit, és most itt áll egyedülálló anyaként egy kórház terhét a vállain cipelve. Vajon elég erõs lesz mindezt elviselni? Nos, még volt pár hónap a baba megszületéséig, addig meg rágódhat az élet nagy kérdésein.

Úgy döntött nem marad tovább ma a kórházban, inkább hazamegy, és vesz egy forró fürdõt. Ennél jobb döntést nem is hozhatott volna. Legalább nem kell elviselnie House–t.

***

Már régen beesteledett, amikor House hazaért. Hanyagul ledobta a táskáját a kanapéra, majd helyet foglalt az egyik fotelben. Fájós lábát feltette a zsámolyra, és megkönnyebbült sóhajt hallatva lazult el. Mára elég volt a megterhelõ munkából –gondolta, majd elmosolyodott, amikor eszébe jutottak a kórházban még mindig robotoló kiskacsák. Végül is nagyon fontos volt elvégezni azokat a teszteket. Na jó nem annyira, ha arra gondol õ már régen tudta mi baja van a betegnek.

Bekapcsolta a tv–t. Éppen kedvenc sorozatának a vége fõcím dala hallatszott.
– Fenébe– mondta ki hangosan, és az elõtte fekvõ tv újságot vette a kezébe.

Nem sokat kellett lapozgatnia, mire megtalálta a megfelelõ oldalt. A nagy érdeklõdésre való tekintettel a sorozatot áttették egy korábbi idõpontra. House a telefon után kotorászva forgatta fel az egész nappalit. Eldöntötte, hogy õ bizony beszélni fog a tv csatornával ez ügyben. Aztán rájött, ez az egész olyan gyerekes lenne. De akkor mit csináljon? Elõvett egy könyvet, majd olvasni kezdte. Nagyon érdekfeszítõ szívmûtét volt a témája, de ezt is egészen unalmasnak találta. Mégis kényelmesen elhelyezkedett a foteljában.

Hirtelen lecsapta a könyvet és elmosolyodott. Meg fogja látogatni Cuddy–t– ötlött fel benne a gondolat. Hátha felvette ezt a sorozatot, de valójában persze ez nem érdekelte, csupán egy kicsit szórakozni szeretett volna, ha már egyszer nincs mit csinálnia, és a tv–ben sem adnak egyetlen jó mûsort sem. Úgyis Cuddy úgy viselkedik mostanában, mint egy tüzes dél–amerikai szappanopera sztár, mindig kiabál, ki van akadva, és terhes. Talán érdemes lenne elküldeni az egyik csatornának a doktornõ önéletrajzát. Elégedett vigyorral nyugtázta a tervét.

Felvette a kabátját, magához vette a botját aztán elindult a sötét éjszakában.

Az esõ szerencsére már elállt, de az út még mindig kicsit csúszós volt. House–nak nem kellett sokáig autóznia, mire Cuddy házához ért. Nem elõször járt már itt, sõt Cuddy engedélye nélkül egyszer még a házába is belopakodott. Természetesen csupán munka ügyben történt ez, de azért mindenesetre kipróbálta a doktornõ ágyát is, amit nagyon kényelmesnek talált. Kiszállt a kocsiból, majd a házhoz vezetõ úton sántikált egészen az ajtóig.

Látta, hogy még ég a villany. Tehát Cuddy még mindig ébren van. Körbenézett, de nem látott senkit sem a közelben. Végül is már régen elmúlt nyolc óra, és ilyen idõben nem lézengett senki sem a környéken. Botjával hanyagul meglökte a dísznek használt virágcserepet, amiben már régen elhervadt a benne lévõ növény. Lehajolt, felvette az ezüstös fényû kulcsot és lesöpört róla némi földet. Nagyot sóhajtott, majd visszahúzta a cserepet a helyére, ügyelve arra, hogy mindent ugyanúgy hagyjon, mint ahogy elõzõleg volt.

Még egyszer körülnézett, de ezúttal sem figyelt rá senki sem. Halkan elfordította a kulcsot. Kattant a zár, óvatosan kinyitotta az ajtót, majd belépett az elõszobába. A ház kínosan tiszta volt, mint mindig, bár abban biztos volt, hogy nem maga a doktornõ takarít. A kandallóban vidám tûz lobogott, az asztalra már ki volt készítve egy rongyosra olvasott szerelmes regény és egy bögre gõzölgõ tej, mellé némi keksz. De vajon hol lehet Cuddy?– gondolkozott House. Az viszont eszébe sem jutott, hogy a nõ talán éppen most keres elõ egy baseballütõt.

House vízcsobogást hallott, nem is olyan messzirõl. Benyitott a fürdõszobába, ahol Lisa Cuddy éppen egy szál törülközõben, a kád fölé hajolva, ellenõrizte a fürdõvizet.
– Cuddy!– szólalt meg mennydörgõ hangon.
– Jézus isten– sikított a nõ, és ijedtében elengedte a maga köré tekert törülközõt.– House! Kifelé, de azonnal!
Cuddy dühtõl vörös arccal vette fel a köntöst, amit a fogasról vett le.
– Mi a fenét képzel magáról? Nem hagy békén a kórházban és már a magánéletem se szent magának? Egyáltalán, hogy jutott be?
– Megtaláltam a kulcsot– védekezett House.
– Pontosan tudta, hogy hol tartom– kiabált Cuddy.
– Csak meg akartam látogatni és sürgõs volt a bejutás.
– Magának teljesen elment az esze.
– Magának meg átlátszó a köntöse.
– Ezzel csak össze akar zavarni– mondta a nõ zavartan, és még inkább összehúzta magán a köntöst.– Tûnjön el innen!
– Hát így bánik minden vendégével?
– Vendég? Inkább betörõ. Ki is hívhatnám a rendõrséget.
– Lenne szíve becsukatni a gyermeke apját?
– Igen– mondta hidegen.
– Én meg feljelentem akkor magát, hogy inzultált egy szegény, nyomorék embert a liftben.
– Én nem nevezném magát nyomoréknak – mutatott egyre gömbölyödõ pocakjára.
Cuddy arca hirtelen eltorzult. Erõs fájdalom nyilallt belé, amitõl kicsit megtántorodott, és meg kellett kapaszkodnia a lépcsõkorlátban. Ez cseppet sem volt jó fájdalom, sõt nagyon nem jó. Arcán átsuhant a félelem, amit House is észrevette, hogy valami baj van.
– Át tud jönni a nappaliba?
– Azt hiszem– mondta Cuddy.
– Várjon segítek.
– Nincs erre semmi szükség– söpörte félre a férfi kezét.
– Hiszen járni is alig tud. Hagyja, hadd segítsek!
– Jó– szólalt meg Cuddy, és újra érezte a fájást.
– Máskor is érezte ezt?
– Nem, csak most. De nem folyt el a magzatvíz.
– Meg kell vizsgálnom– mondta House komolyan.
– Nem– tiltakozott Cuddy.– Vigyen be inkább a kórházba.
– Nem bízik bennem?
– Maga nem ért ehhez.
– Lebecsül engem.
– House segíts!– kérlelte Cuddy, majd ernyedten dõlt el a kanapén.
– Istenem– kiáltotta House kétségbeesetten.

Hirtelen kopogás hallatszott. House összerezzent, kinyitotta a szemét, majd pislogott egyet. A saját lakásában találta magát, csak egy álom volt– vette tudomásul, és körülnézett a nappaliban, ami minden kétséget kizáróan az övé volt. A lába rettentõen fájt és teljesen kiizzadt.


Elõvett a zsebébõl egy üveg Vicodint, és rögtön lenyelte a pirulát. Azonnali enyhülés fogta el, mint mindig. Ez a pirula volt a legjobb társa, évek óta vele volt, és mindig segített a fájdalmat enyhíteni.

Csengetés hallatszott hirtelen. Ki lehet az ilyenkor?– gondolta fáradtan, majd nehezen feltápászkodott a fotelból és az ajtóhoz bicegett. Kinézett a kukucskálónyíláson és Cuddyt látta a bejárati ajtó elõtt. A doktornõ haja kislányosan két copfba volt kötve, és egy nagy zacskó mályvacukrot cipelt magával. House megtörölte a szemét és kinyitotta az ajtót.
– Jó estét– köszönt a doktornõ nyájasan.
– ' estét– ásított nagyot az orvos.
– Bejöhetek, vagy zavarom?
– A prosti már régen elment. Fáradjon csak be, de éjfél körül el kell mennie, mert jön a másik.
– Mindig is értékeltem a humorát– nézett rá Cuddy, majd belépett az ajtón.– Nem változott semmit a lakása.
– Hogy mondhat ilyet? Nem látja, hogy új lámpát vettem?
– Ezt az irodámból hozta el– morogta a nõ, majd leült a kanapéra, aztán szörnyülködve húzott ki egy több napos zoknit a párnák közül.
– Pontosítsunk. Most már Wilson irodája.
– Attól még ez a kórház tulajdonát képezi– húzta el a száját Cuddy.
– Ne mondja, hogy maga semmilyen relikviát nem hozott el onnan. Láttam azt a sok gumikesztyût a tisztítószeres szerkényében.
– Mit keresett a házamban?– csattant fel a nõ.
– Csak tippeltem, de most már tudom, hogy maga is bûnös. Szóljak–e Wilson igazgatónak?
– Azokra tisztességes úton tettem szert. Maga meg csak ellopta azt a lámpát.
– Visszaviszem, ha majd kiég benne az égõ.
– Maga javíthatatlan.
– Maga meg álszent– vágta rá egybõl House, majd hozzátette:– Egyébként mi járatban van?
– Nem tudtam aludni.
– Vegyen be altatót– mondta House, majd becsukta a bejárati ajtót.
Persze, hogy csak egy álom volt az egész. Sosem tudna így bánni Cuddyval, és még kedves sem tudna lenni, no meg Istent se emelgetné. Na mindegy– gondolta fáradtan. Már csak egy kérdés maradt: mit akar a doktornõ? Na arról aztán fogalma sem volt.

Csak ültek egymással szemben és csupán nézték egymást.

hozzászólások: 0