Fejezetek

13. fejezet
13. fejezet
Régi otthon, új otthon

Narcissa Malfoy imádott a Malfoy kúria teraszán délutánonként a napsütésben teázni. Gyakran hívott össze mostanában nőegyleti gyűléseket és a napjának minden percét előre megtervezte. Ugyan egyedül lakott a kúriában, de így legalább lefoglalta magát. Most legújabb tervén dolgozott, aminek célpontja a huszonhetedik életévét taposó fiának, Dracónak, a kiházasítása volt. Sorra vette a lányos anyukákat és elcsevegett velük imádott hercegnőjükről és bájosan mosolyogva felmérte a kínálatot. Persze Dracónak egyetlen egy szót sem szólt, a meglepetés vendégeket a hamarosan megrendezésre kerülő teadélutánra tartogatta.


Fia már megint késett, de ezt már megszokta tőle. Mióta hivatásos aurorként tevékenykedett nem szűnt meg aggódni érte, viszont nem tudta eltántorítani erős akaratú gyermekét elképzeléseitől. Hogyan is tehette volna? Hiszen Lucius halálát követően Draco lett a család feje, és csak várnia kellett, míg felnő a feladathoz… Még élénken élt az emlékezetében az a pillanat, amikor Draco közölte vele, hogy mit tett az örökségével. A torka összeszorult erre a gondolatra. Mindenki a társaságban azt hitte, hogy a fia egy remek parti, de valójában semmi sem maradt az örökségéből.


Narcissa pedig csak egy kis összeget tudott elkülöníteni az elmúlt öt év alatt, amivel kompenzálhatja Draco vagyonbéli hiányosságait. Persze legszívesebben nekiadta volna a vagyon rá eső részét, de a felelőtlen Dracóra nem is akarta rábízni ezt, ráadásul Lucius úgy rendelkezett, hogy ezt ne tehesse meg. Az ő előrelátó, szeretett férje – gondolt rá keserűen. Huszonnyolc évnyi boldog házasságot követően Luciust súlyos betegség támadta meg és néhány hónap leforgása alatt el is vitte. Fájóan sajgó érzés kerítette hatalmába, pedig már öt éve történt a dolog.


Nem akart szomorú lenni, nem akarta még egyszer a fia kioktatását hallani, hogy végre éljen egy kicsit. Belekortyolt a nyugtató vörös teába és kinyitotta az asztalán fekvő Reggeli Prófétát. Remélte, hogy a fia nem marad sokáig el, kisvártatva Draco jelent meg a teraszon, még mindig azt a borzalmas auror egyenruhát viselte magán.

– Szia, anya! Bocsáss meg, hogy késtem. Ügyvédnél voltam, aztán elhúzódott a járőrözés – adott egy futó puszit anyja arcára, aztán helyet foglalt mellette. Levette a napszemüveget. Anyja szája meglepetten nyílt szét.

– Ügyvédnél? Mire kellett neked egy ügyvéd, Draco? – nézett rá gyanakodva és némileg ijedten. – Csak nem belekeveredtél valamibe? Mi ez a monokli a szemed alatt?

– Ugyan, anya, nem keveredtem bele semmibe. Te is tudod, hogy törvénytisztelő varázsló vagyok, szóval semmi okod nincs az aggodalomra. A monokli pedig egy baleset. Véletlen beleszaladtam a társam öklébe, van ilyen. Majd elmúlik.

– Állandóan aggódom érted. Varázslatot is használhatnál, elvégre mágiát használó népek vagyunk és nem olyanok, mint a vad, eszetlen, barbár muglik. Ez az auror munka nem neked való, kisfiam…

– Ezt már ezerszer megbeszéltük, anya – sóhajtott Draco nehezen. – Ebből futja mindenre, amit szeretnék, és még élvezem is.

– Élvezed, hogy Potter dirigálhat neked, ha akar? Nézd, kisfiam, számtalan lehetőség lehetne. Nemrég találkoztam Allisterrel, azt mondta, ha még mindig érdeklődsz a bankszakma után, akkor nagyon szívesen ad neked munkát.

– Az öt éve volt és cseppet sem örült neki, hogy jelentkeztem hozzá. Emlékszel? Akkor még nem csitultak le a kedélyek apa halála után. – Narcissa az ajkába harapott, de szoborszerű szépségét ez sem csorbította meg.

– Nekem nem ezt mondta, hanem, hogy nem voltál még kész a feladatra – szólalt meg halkan. – Nem értem.

– Tehetségtelen semmirekellőnek nevezett. Oh, igen, ez egy nagyon pontos idézet volt – mondta gúnyosan Draco. – Várj csak ez még apa halála előtt volt, akkor döntöttem el, hogy auror leszek, miután ő elutasított. Akkoriban sem volt apa túlságosan népszerű a varázsvilágban… Amikor szóba hoztad újra, akkor már nem mentem el hozzá.

– Biztosan nem gondolta komolyan. Tehetnél még egy próbát.

– Évek óta egyedül van, mióta a felesége elhagyta és szerintem szemet vetett rád. Rajtam keresztül akar eljutni hozzád. Vigyázz az ilyen gerinctelen gazemberekkel! – Draco úgy tett mintha párkapcsolatai tanácsokat adhatna a saját anyjának. Ez igazán nagy szemtelenségre vallott, de Narcissa nem szólt rá. Inkább magában megint csak egy mínusz pontot húzott be az auror testület ellen, amiről meggyőződése volt, hogy elrontják a fiát.

– Ugyan, Draco, legalább gondolkozz el rajta! Így sokkal nehezebben fogsz rangban, korban hozzád illő párt találnod. Az én fiamat ne nézze senki hozományvadásznak. – Draco már ismerte ezt a játékot. Túlságosan jól…

– Nyugodj meg, anya! Senki sem fog hozományvadásznak nézni. – Mert eszében sem volt az aranyvérű halacskák között válogatni. Nem érdekelte már a vér tisztasága, különben az ő arany vérében annyi a mocsok, hogy nem ártana egy kis vérfrissítés. – Különben is megbeszéltük már ezt a házasodási kérdést is.

– Ha apád még élne, akkor helytelenítené, hogy nem vagy még házas. – Draco mormogott valamit az orra alatt. Miszerint apja valószínűleg örökmozgó lett már a föld alatt, annyi szörnyűséget csinált, ami ellenkezett a családi elvekkel, hogy mindennap kénytelen megfordulni jó párszor.

– Közel harminc éves volt, amikor megszülettem.

– De ő nem végzett veszélyes munkát – emelete fel a hangját Narcissa.

– Oh, mert a halálfalóság csak hobbi volt? – vágott vissza a fia élesen. – Nem volt egy életbiztosítás lássuk be.

– Egyre szemtelenebb leszel! –emelte fel a hangját, de igyekezett megőrizni a hidegvérét. – Nem tesz jót neked ez az alantas, neveletlen társaság. Jobban tennéd, ha gyakrabban eljönnél a rendezvényekre, amire régen apád elkísért.

– Nagyon kedves vagy, anya, de azt hiszem, nem vágom magam puccba semmilyen jótékonysági esemény kedvéért sem. A Szent Mungóval már elég jót tettem.

– Azt a nevetséges nevet le kellene átkozni a falról. Még hogy Sárkány szárny – fortyant fel Mrs Malfoy nem titkolt megvetéssel. – Semmilyen tiszteletreméltó név nem jutott az eszedbe?

– Ne engem hibáztass! Gyorsan kellett döntenem és mindenáron a nevemet akarták használni. Én pedig nem akartam, hogy minden ismerősöd sajnálkozzon mennyire bolond a fiad.

– Örülök, hogy néha eszedbe jutok – jegyezte meg az anyja felhúzott orral. – Máskor is megtehetnéd, hogy ellátogatsz hozzám.

– Ne haragudj, anya! Sok volt a munkám.

– Gondold át ezt az aurorosdit, fiam! – javasolta szelíden Narcissa. – Legalább ne kelljen aggódnom érted!

– Eszemben sincs váltani. Ne is kérj ilyet tőlem, anya!

– Beszéljünk talán másról. Miért voltál ügyvédnél?

– Blaise Zabini megkeresett és elég érdekes dolgokat mondott el a családunkról – kezdte Draco egy nagy sóhaj kíséretében. – Nem is tudom, hol kezdjem, anya. Ez annyira megalázó és felháborító.

– Tehát kiderült…– sóhajtott Narcissa mélyen. – Apád elmondta, hogy van egy fia és azt is, hogy kviblinek született. A nagyapád nem engedte Amandához és picihez. Még csak nem is ismerhették meg egymást… Később, miután Abraxas, a nagyapád, meghalt, próbálta őket megkeresni, de nem járt sikerrel. Mindig fájt neki az emlék.

– Ezt őszintén kétlem – tette karba a kezét Draco.

– Az apád meghalt, Draco. Miért kell még holtában is büntetned? Szeretett téged és az életét áldozta volna fel a te jövődért. – Anyja szomorú arca nem hatotta meg őt. Nem érzett részvétet, sem fájdalmat Lucius miatt, rengeteg elvarratlan szál maradt apja után. Draco igyekezett palástolni az érzelmeit. – Nem érdemli meg, hogy holtában becsméreld!

– Ne haragudj, anya! Nyomaszt ez a rengeteg sötét dolog, ami évről évre előbukkan és vele kapcsolatos. Ráadásul, most itt van ez a kellemetlen helyzet. Képzeld el, mekkora botrány lehet ebből.

– Nagyon jól tudom, hogy téged már nem érdekel a család jó híre – kortyolt egyet a csészéből Narcissa. – Nem kell ebből melodrámát csinálnod, fiam.

– Nem értem, miért nem árulta el. Jogom volt tudni vagy talán tévedek? – emelte fel a hangját.

– Miután megszületettél te és többé nem gondolt rájuk. Te voltál a mindene.

– Te tudtál róla, hogy van egy házasságon kívüli gyereke. Anya, ezt nem értem, hogyan tudtál neki ezért neki megbocsátani?

– Te is ismered a családunk elveit – emlékeztette anyja fennhangon.

– Hogyne ismerném… – horkant fel az ifjú Malfoy mérgesen.

– Megölték volna azt a kisfiút, de apád áldozatot hozott annak érdekében, hogy élhessen… Nem tudtam volna gyűlölni olyasmiért, amit alig tizennyolc éves korában tett. A végsőkig hűséges volt hozzám.

– Nem vitatom, de…

– Apádnak nem voltak titkai előttem, Draco – válaszolt nyugodtan Narcissa. – Nekem sem voltak előtte titkaim. Nem kell neked magyaráznom, hogy abban a világban, amikor én voltam fiatal még merőben másképpen mentek a dolgok. Megölték a kvibliket, kiátkozták az eltévelyedett családtagokat… Akkoriban megbélyegezték azokat, akik meggondolatlanul cselekedtek és szégyenbe hozták a családjukat.

– Ezzel, ha rám akarsz célozni, akkor nagyon jól ismered az álláspontodat – közölte hidegen Draco.

– Draco, abban az időben ezért, amit ettél, az elmekutató osztályra zártak volna be a Szent Mungóba. Egy aranyvérű nem csinál ilyet. Elajándékozni az örökséged volt a legnagyobb botorság, amit megtehettél. – Anyja hangja olyan hideg volt, mint a jeges északi szél.

– Milyen megnyugtató, hogy csak megátkoztál, anya – nevetett Draco. – Soha nem felejtem el azt a kábító átkot.

– Megérdemelted! Soha nem emeltünk rád pálcát, Draco, de akkor messzire mentél. Most pedig nézd meg hova jutottál – tárta szét a karját és könnyfátyolos szemmel nézett a fiára. A férfi csak megforgatta a szemét, megint elő kellett adnia a szokásos választ anyja sirámaira.

– Elismert auror vagyok Probst fő parancsnok csapatában, még ha utáljuk is egymást. Emelet fővel mehetek végig a Minisztérium minden egyes folyosóján. Ez nekem mindennél többet ért. Weasley a társam és már elkaptunk közösen pár bűnözőt, persze bevertük egymás orrát. De ez egy igazán kemény próbatétel nekem. Nemcsak doxikat ölök meg elhagyatott régi varázsotthonokban és nemcsak tündérmanó inváziót akadályozok meg. Már vagy egy tucat fekete mágiával foglalkozó alakot dugtam rács mögé.

– Egy tucatszor kerültél veszélybe és legalább ennyi sebesülést is szereztél. Az orrod már soha nem lesz olyan egyenes, mint amilyen régen volt. – Draco megforgatta a szemét, amikor anyja könnyes szemeibe nézett.

– A külső nem minden.

– A mi világunkban nagyon is az – húzta ki magát kimérten, aztán megtörölte a szemét. – De térjünk vissza a féltestvéredre.

– Rendben van, ahogy akarod. Zabini közölte velem, hogy a bátyám két hónapja elhunyt a feleségével együtt és Ms Brown felkérte, hogy kutasson fel engem. Volt egy fiúk, aki varázsló és… Azt kérték, hogy legyek a gyerek gyámja.

– Ez igazán meglepő – mondta Narcissa, majd letette a teás csészét. – Nem gondoltam volna.

– Nos, igen ez valóban, igazán meglepő. A fiú tizenhat éves múlt és a mardekárba jár. Zabini adott róla egy aktát és egy fényképet.

– Megmutatnád? – kérdezte anyja rögtön.

– Csak kínozni akarod magad. – Valóban ez volt a szándéka, de Narcissa közel sem volt annyira törékeny, mint azt bárki is hitte volt.

– Nem erről van szó. Mutasd meg, kérlek! – Draco engedett a szelíd erőszaknak, különben is tudta, hogy anyja akkor is elérte volna a célját. A férfi elővette mellényzsebéből az összehajtogatott levelet, amit Blaise nyomott a kezébe.

Kibontotta a csomagot és előhúzta belőle a varázsfényképet. Narcissa átvette tőle és az arca egyből sápadt lett. Hosszú tejfölszőke haj, metsző szürke tekintet, ami olyan szürke volt, hogy már szinte ezüstös csillogással vegyült, a mosolya sokkal felszabadultabb volt, mint amilyen Luciusé valaha is lehetett volna, de Narcissa egyértelműen látta benne férje vonásait. Pontosan úgy nézett ki, mint azon az őszi napon, amikor először megpillantotta őt.

– Merlinre – suttogta Narcissa. – Pontosan úgy néz ki, mint az apád. Ez egyszerűen felfoghatatlan.

– Jól vagy, anya? – Draco aggódva fogta meg a remegő kezet, ami még mindig szorongatta a varázsfotót.

– Persze, kisfiam, csak egy pillanatra megdöbbentem. Nem is gondoltam, hogy a Malfoy gének ennyire erőteljesek lehetnek – szólalt meg végül egy mély lélegzetvétel után. – Büszke lett volna rá az apád. Mardekáros és rátarti, amilyen ő volt.

– Ne tévesszen meg a hasonlóság, semmit sem tudok a fiúról. Csak annyit, hogy ha nem kerül a gyámságom alá, akkor árvaházba küldik. A családja semmirekellő, gyűlölik, amiért varázslónak született. Még az is lehet, hogy…

– A mi családunk az első nemzedék óta kötődött a sötét oldalhoz – vágott a szavába Narcissa. – Egy kamasz fiú nem lehet veszélyesebb, mint bármelyik másik ősöd. Ne feledd, Draco, hogy most már más idők járnak!

– Én is tisztában vagyok ezzel. De hogyan viselhetném gondját egy fiúnak, akit nem is ismerek? Szerinted mit kellene tennem? – Narcissa arca ellágyult, majd szeret teljesen megsimogatta imádott fia arcát.

– Kinőttél már abból a korból, hogy megmondjam, neked mit csinálj, hiszen magad mondtad ezt, amikor elajándékoztad az örökségedet. Felelősségteljes, felnőtt férfi vagy és nincs szükséges senki tanácsára. – A férfi pontosan nem erre a válaszra számított.

– Nem túlságosan jó visszahallani a saját szavaimat – fintorodott el Draco. – De most az egyszer kivételt tehetnél velem és adhatnál tanácsot.

Narcissa egy hosszú pillanatig hallgatott. Ez egy igazán fajsúlyos pont volt a fia életében és egy fájó pont neki, pedig Lucius mindig is őszinte volt vele. Tudott mindenről, de a szíve mindig sajgott ettől a szörnyű titoktól, ami megmérgezte a mélyen gyökerező szerelmet férje iránt. Mégis anyai szíve azt súgta, hogy nem szabad eltaszítani egy gyermeket maguktól.

– Nem hiszem, hogy ez lenne a megoldás a helyzetre. Jó szíved volt mindig is, Draco. Apád egy elkényeztetett, gőgös arisztokrata fiút nevelt belőled, aki átgázol másokon a céljai érdekében, de én mindig is tudtam, hogy belül másmilyen vagy.
Mérhetetlenül büszke voltam rád, amikor megmentetted azt a nő a halál torkából és még az életedet is kockáztattad érte, habár megsérültél akkor, mégis helyesen cselekedtél. Kitüntettek érte, de a tisztelet, amit a társaid szemében kivívtál magadnak sokkalta többet ért. Mi nem vagyunk halálfalók, édesem, ez mindenképpen jusson az eszedbe mielőtt döntesz.

Draco percekig hallgatott. Milyen más lett volna, ha tudja és ismeri a testvérét. Mindig is vágyott valakire, aki betölti ezt az űrt, de ez nem történt meg. Régi otthonának a falai most fojtogatták, holott már régen nem lakott itt.

– Előbb beszélni szeretnék valakivel – jelentette ki Draco. – Ne aggódj, anya, jól fogok dönteni, nem kell a világnak egy Malfoy Voldemort.

– Parancsolsz? – kérdezte értetlenül Narcissa. – Mit jelentsen, amit mondtál az előbb?

– Semmit. Mennem kell! Szombaton jövök. Küldök baglyot. – Arcon csókolta az anyját, aki még mindig értetlenül meredt rá.

– Rendben van – szólalt meg végül Narcissa.

– Vigyázz magadra és kerüld azt a pondrót! – Azzal felkapott egy süteményt a tálból és elviharzott.

– Vajon kire üthetett ez a gyerek? – kérdezte fennhangon Narcissa, aztán töltött magának még egy csésze teát.
hozzászólások: 0
feltöltötte:Nyx | 2020 Jul 31

Powered by CuteNews