Fejezetek

23. fejezet
23. fejezet
Megfigyelésen


Draco lelki békéje hamar helyre billent. Igaz, nem bírta kiverni a fejéből Hermionét, legszívesebben nem hagyta volna a boszorkánynak, hogy kicsússzon a markából, de most nem mehetett át hozzá. Ránézett a mosdókagyló szélére fektetett órája és halkan felsóhajtott. Hamarosan be kell mennie a parancsnokságra, ma csak ügyeletben volt, bár szívesebben ment volna terepre. Felsóhajtott és belenézett a tükörbe, majd egy átokkal helyre hozta az eltorzult képet. Egyszeriben minden a helyére került. Felsóhajtott, mintha mázsás teher nyomta volna a vállát. Unokaöccsét helyre kellett tennie – ehhez kétség sem férhetett, azonban most nem volt ideje erre. Felöltötte magára az auror talárt és készen állt az esti műszakra. Bár legszívesebben átment volna a szomszédba és ott folytatta volna Hermionéval, ahol abbahagyták. Erre a gondolatra kajánul elmosolyodott. Gyorsan kiverte a fejéből ezt az emléket, mielőtt még teljesen elvesztette volna az eszét.

Ruganyos léptekkel haladt lefelé a lépcsőn. Még éppen volt annyi ideje, hogy benézzen a nappaliba. Milo éppen egy fejjel lefelé fordított Villámvarázst olvasott, de Draco csak halkan felhorkantott, már tudta, hogy a folyóirat egy rúnaismeret könyvet rejt. Az ifjú Malfoy okos volt, igyekezett úgy és akkor használni az erejét, ha más is volt a közelben. Még nem látott olyan kölyköt, aki ennyire tisztában lett volna a kiskorúak bűbájhasználatát korlátozó varázslatokkal. Minden erejére szükség volt, hogy lecsillapítsa bosszú szomját. Ráér a leckéztetés később is, most sietnie kellett.

– Hova tűnt az új frizurád? – vigyorodott el szemtelenül Milo, amikor végigmérte a nagybátyját. Draco megállt és visszafordult. Igyekezett nyugodt képet vágni, de már átkozta magát, amiért nem indult el rögtön. – Sokkal jobb volt, mint ez.

– Úgy döntöttem, hogy a régi jobban áll és visszaváltoztattam – válaszolt kimérten és amennyire lehetett nyugodtan. – Most megyek az esti műszakra. Vacsora az asztalon, bagoly a dolgozószobában, szóval elérsz, ha valami baj van. Ne menj messzire a háztól!

– Majd igyekszem nem tűzvészt kirobbantani – sóhajtott unottan a fiú és látványosan lapozott egyet. – Csak néha vagyok ügyetlen a gyufával.

Oh, igen, két mardekáros egy házban cseppet sem ok az aggodalomra… Draco alig bírta megállni, hogy fel ne horkantson. Mégis mit akar ezzel ez a gyerek? Kiváló minősítéssel? Ügyetlen lenne? Egyáltalán nem hitt neki most már, főleg Hermione beszámolója után. Remélte, hogy az ajtó fölé elhelyezett kis meglepetése majd elgondolkoztatja a fiút a viselkedésén. Már csak ki kell mennie a házból, nem véletlenül figyelmeztette, hogy ne menjen messzire a háztól. Talán Milo van olyan rebellis, hogy az ellenkezőjét csinálja annak, amit ő kér tőle. Mindenesetre rá fog faragni, ha elhagyja a környéket.

– Pizza lesz a vacsora – közölte kimérten Draco. – Azt megeheted hidegen is, ha már annyira problémás a tűzgyújtás. Ja és nem én csináltam, szóval nyugodtan egyél belőle, nincs megmérgezve, erre már nem volt időm.

– Remélem, glutén mentes és nincsen rajta hús – fintorodott el a fiú. – Vegetáriánus vagyok, ha nem mondtam volna.

– Oh, nincs baj. Ott van az ásó a fészerben. A konyhakertben ezerszámra nőnek a répák, idén különösen jól sikerült a termés, előbb beérik, mint gondoltam. Remekül bánok a kertészeti bűbájokkal. Nekem soha nem volt trollom se gyógynövénytanból – mondta Draco önelégülten és ki is húzta magát. Milo ajka megremegett, de nem mosolyodott el. Bár azt nem tudta, hogy a nagybátyja csak a véletlennek köszönhette szerencséjét a répákkal, na meg annak, hogy megbotlott az egyik locsolócsőben és a kelleténél több tápanyag javító kotyvalékot öntött a növényekre. Dracót egyáltalán nem zavarta unokaöccse fintorgása, hanem folytatta a mondanivalóját:– De ha előbb szólsz, akkor kiások neki neked pár százszorszépgyökeret is. Nagyon finom egy kis mezei sóskával és majonézzel.

– Milyen kedves vagy, Draco bácsi! Bár mindenkinek ilyen nagybátyja lenne, mint nekem. – Vajon miért is akarta Draco képen törölni a kis önelégült méregzsákot? Elhessegette ezt a csodálatos álomképet, aztán újra megszólalt, ezúttal sokkal higgadtabb volt és képes volt jobban kontrolálni érzelmeit.

– Nos, ha nem kell a pizza, akkor elviszem a kollégáknak. Mi aurorok rajongunk a húsért – vigyorgott elégedetten. Milo gyomra korogni kezdett és most az egyszer fel kellett adnia a csatát.

– Nem kell – szólalt meg gyorsan a varázsló és letette a Villámvarázsnak álcázott könyvet. – Talán mégsem annyira vagyok vega, mint gondoltam.

Draco elvigyorodott és megcsóválta a fejét. Egy aprócska győzelem volt ez egy nagy csatában, amit igazából egyiküknek sem kellett megnyerni, egy döntetlen is elég lett volna, hogy aztán végre békét kössenek.

– Ne menj sehova sötétedés után! – figyelmeztette a fiút szigorúan. – Ha megszeged a szabályokat, úgyis megtudom. Bűbájokat hagytam mindenütt.

– Rendben. Különben sem akartam elszökni ma. Fáradt vagyok – vonta meg a vállát és a hatás kedvéért még ásított is egyet. Valójában semmihez sem volt kedve este, most legalább nem hazudott.

– Köszönöm, hogy megkönnyíted a dolgomat, Milo – mondta Draco. Persze nem hitt a kamasz fiúnak, sőt mit nem adott volna érte, ha legilimenciát használhatott volna rajta. Bizsergett a varázspálca zsebében, de az önuralma még mindig megakadályozta az esztelen cselekvésben.

– Az enyém az öröm, Draco bácsi – vigyorgott, majd feltette a lábát a dohányzóasztalra.

– Szemtelen kölyök – szűrte a fogai között az auror, aztán kilépett az ajtón. A lenyugvó nap a szemébe sütött, így nem látta a szomszédban éppen a gyeppel foglalatoskodó Hermionét.

– Csak nem bevetésre mész? – szólalt meg a nő mosolyogva és a szeme fölé emelete a kezét, hogy jobban lássa a férfit. Miért volt ennyire szívdöglesztő? És a szíve miért dobogott ennyire erősen?

– Tetszenek az egyenruhás pasik, igazam van? – vigyorgott Draco elégedetten, amikor meglátta a rózsaszín foltocskákat a boszorkány arcán. Közelebb ment a kerítéshez és felkönyökölt rá. Hermione továbbra is csak mosolygott, bár igyekezett kerülni a varázsló tekintetét. Nem akart arra gondolni, ami köztük történt nem is olyan régen a tóparton.

– Ezt miért mondod? – vonta össze a szemöldökét a boszorka és közelebb ment hozzá.

– Úgy nézel rám, mintha le akarnál vetkőztetni. – Imádta ugratni a boszorkányt, aki most már teljesen elvörösödött.

– Vegyél magadnak egy szemüveget, Malfoy! – tanácsolta végül, de alig tudta elrejteni a vörös foltokat az arcán.

– Tudom, hogy titokban rólam álmodsz. Ne ellenkezz, mert a szemed elárul mindent! – A barna szemek most megvillantak. Imádta nézni, ahogy a boszorkány zavarában beleharap az ajkába és önmagával is viaskodik. Amit ő akart az cseppet sem igényelt ennyi fejtörést, viszont még ki kellett várnia a megfelelő pillanatot.

– Rémálom az – vágott vissza Hermione és mosolyogva legyintett egyet. Ilyen távolságból sokkal bátrabbnak érezte magát. Élvezte ezeket a csipkelődéseket, jobban, mint azt bármikor is gondolta volna. – Egyébként meg csak szeretnéd, ha így lenne.

– Pedig azt hiszem ma tettem érte, hogy szerepeljek az álmodban. – Nos Hermione arcát szinte azonnal lángra lobbantotta a pír.

– Soha nem állsz le? – Draco csak nevetett.

– Későn jövök, szivi. Ne várj meg!

– Hidd el nem foglak ébren várni! – nevetett egyet, aztán mindketten folytatták tovább az útjukat.

***

Eseménytelenül kezdődött az esti műszak. Még alig volt nyolc óra, de Draco már most halálra unta magát. Egyedül ő volt most az irodában a többiek járőröztek, neki meg csak annyi volt a dolga, hogy várjon és felügyeljen. Az ilyen beosztásokat utálta a legjobban, amikor egyhelyben kellett ülnie és várnia. Késett a váltás, de előfordult az ilyen. A papírmunkával jól haladt, sőt talán a kelleténél jobban. Mióta itt volt csak két bejelentés érkezett, viszont azokat is tovább küldte más osztályokra. Ahogy gondolataiba merülve a gyanúszkópját pöckölgette a pennájával az ajtó kinyílt és apró léptek zaja hallatszott fel.

– Sárkány! – Draco arca egyszeriben megrándult, amikor észrevette a tökmag tündérmanót, aki kék ruhácskában közeledett felé. Zöld szemeivel és sötétvörös loknikkal bájos kislánynak tűnt, de Draco már tapasztalta mennyi pusztítást képes egyedül végezni. Türkizkék, virágos szandálban tipegett felé és őszintén mosolygott. De nem tévesztette meg kicsi ártatlansága…

A férfi nagyon gyorsan eltette az össze pennáját, gyanúszkópját, pergament, s a félig kész jelentését a fiókjába. Aztán egy Reggeli Próféta mögé bújt. Lily Potter olyan volt, mint egy kisebbfajta hurrikán, gyorsan lecsapott és képes volt mindent porig rombolni. Bátor volt, elszánt, és valamiért imádta őt… Ez igencsak furcsa volt, mert a Potterek és a Weasleyk mindannyian ferde szemmel néztek rá. Bár a feszültség csökkent közöttük, de nem mert rá fogadni, hogy ez mindig így lesz a jövőben. Lilyt azonban nem érdekelt egy ilyen mélyről jövő ellentét, ő általában minden aurort szeretett.

– Sárkány? – szólította meg újra a kicsi, majd megkocogtatta a papírt. Draco megforgatta a szemét. Valószínűleg a kislány volt már abban a korban, hogy ne vegyen be ilyen átlátszó trükköket. A férfi sóhajtva nézett ki a Reggeli Próféta mögül.

– Szia, Lily! – köszönt végül és lette az újságot. A kislány nagy szemekkel nézett rá és csípőre tette a kezét. – Hogy vagy?

– Beszélnünk kell egymással – mondta komolyan, pontosan úgy, mintha egy nála sokkal idősebb boszorkányt utánozna. Draco az ajkába harapott, hogy ne nevessen fel mindjárt. A kislány elszánt, kimért tekintettel nézett rá. Valóban veszélyes boszorkány lesz, ha megnő. Lily nem vesztegette tovább az idejét, egy pillanatnyi hatásszünet után újra megszólalt: – Méghozzá komolyan!

Draco még soha nem veszekedett olyan hölggyel, akinek kék virágos szandál volt a lábán és pillangók a ruháján. Egy pillanatig lázasan gondolkodott, aztán körülnézett, de nem látta Lily szüleit. Halkan felsóhajtott, aztán kénytelen volt belemenni a játékba.

– Tulajdonképpen miről is kell beszélnünk? – kérdezte a varázsló kíváncsian. Lily megforgatta a szemét, mintha ez amolyan nyilvánvaló dolog lenne, viszont nem volt rest felvilágosítani Dracót.

– Arról, hogy nem szép dolog undoknak lenni Ron bácsikámmal. Vagy azt akarod, hogy ne szeressünk téged? Nagyon rossz, ha az embernek nincsenek barátai. – Draco arca egyből ellágyult, valamiért egyáltalán nem tudott volna haragudni Miss Potterre. Odahúzott egy széket a kicsinek és intett neki, hogy üljön le. A kislány feltornázta magát a székre, aztán nagy zöld szemekkel még mindig őt nézte.

– Azt hiszem, igazad van – mondta végül a férfi és beleegyezően bólogatott. – Szörnyű dolog, ha az embernek nincsenek barátai.

– Van kesztyűd? – váltott témát a kislány és összeráncolta a szemöldökét.

– Igen van. Itt is van egy.

– Az jó, mert Ron bácsi azt mondta megtanít kesztyűbe dudálni – jelentette ki a legnagyobb komorsággal. Dracónak köhögnie kellett, hogy elrejtse a nevetését. – De azt is mondta, hogy kerti törpéket visz a kertedbe vagy futóférgeket, hogy lelegeljék a káposztádat.

Amikor beszélt apró kis gödröcskék jelentek meg az arcán. A férfi még soha nem látott nála aranyosabbat. Hiába volt Lily Potter egy önjelölt aprócska tornádó, mégis valahogy megmelengette a szívét. Kicsi volt és törékeny, de már most annyi kurázsi volt benne négy éves kora ellenére, mint egy felnőttben. Griffendéles vonásait nem tagadhatta le. El sem tudta képzelni, hogy Ron vajon miket mondhatott a Potter gyerekek előtt, de valószínűleg visszafogta magát. A szája sarja megrándult, de a kislány rögtön összehúzta a szemöldökét.

– Ez nem vicces dolog! Ugye nem szeretnéd, ha megennék a káposztádat?

– Valóban, nem szeretném, ha erre sor kerülne – felelte komoran, miután képes volt nevetés nélkül válaszolni a kislánynak. Feltűnően meg kellett köszörülnie a torkát, hogy elnyomja a feltörni készülő hahotázását. Még hogy a káposzták? Weasley-vel sokkal nagyobb gondjaik voltak, mint egy káposztaágyás.

– Akkor tényleg legyél kedvesebb Ron bácsival. Jó ember és ő is szereti a mályvacukrot – magyarázta a kislány, mintha az édességszeretet szerint osztályozná az embereket. – Tudom, hogy te is jó ember vagy és te is szereted a mályvacukrot. Egyszer adhatnál neki a tiédből. Én is így lettem Katie barátnője.

– Ígérem, megjegyzem.

– Ez nagyon jó – mosolygott végül Lily. – Örülök, hogy beszélgettünk.

– Lily, hol vannak a szüleid? – kérdezte végül Draco.

– Apa az irodájában van – mondta a kis boszorkány, aztán lóbálni kezdete a lábát.

– Mi lenne, ha meglátogatnánk? – kérdezte kedvesen.

– Jól van. – A kislány leszállt a székről és ösztönösen nyújtotta a kezét Dracónak. A varázsló egy pillanatig tétovázott, aztán megfogta az apró kezet, ami teljesen elvesztett az ő tenyerében. Lily egész végig csacsogott, amíg oda nem értek az irodába.

Harry felnézett az asztalról. Éppen egy jelentést olvasott és láthatóan teljesen elmélyedt benne. Leírhatatlan volt az arckifejezése, amikor meglátta kik léptek be az irodájába.

– Lily! Mondtam, hogy ne császkálj el! – szólalt meg fáradtan, aztán Dracóhoz fordult. – Köszönöm!

– Nincs mit – rázta meg a fejét.

– Beszéltem Sárkánnyal és már nem lesz olyan undok Ron bácsival – jelentette ki a kislány diadalmasan.

– Ez igazán figyelmes volt tőled, drágám! – bólogatott Harry. Mindkét férfi a nevetéssel küzdött. Lily megpördült, s a megbűvölt pillangók sorra repkedni kezdtek a szoknyáján, aztán egy pillanat múlva már a folyosón volt. – Imád pörögni.

– Mi a fenét csinálsz itt bent ilyenkor?

– Behívtak. Ron is itt lesz mindjárt. Ki kell majd mennünk terepre, de csak azután, hogy Ginny eljön Lilyért.

– Mi lenne, ha elmennék helyetted? – ajánlotta fel Draco. Tudta, hogy nem kell szívességet tennie Potternek, de így is rémesen unta magát. – Hamarosan itt a váltás és akkor hazavihetnéd a lányodat.

– Miért tennéd? – kérdezte Harry gyanakodva. A férfi nem látta okát, hogy hazudjon a helyzetéről.

– Mert unom magam idebent, és te is tudod, hogy a futóférgek megeszik a káposztámat, ha megint undok leszek vagy Weasley megtanít kesztyűbe dudálni. Nem tudtam dönteni, hogy melyik rosszabb.

– Lily… – csóválta meg a fejét Harry –, mindent meg akar oldani. Nem szereti a veszekedést és a feszültséget. Mondtam Ronnak, hogy ne mondjon neki ilyeneket.

– Aranyos – vonta meg a vállát Draco. – Bár jobban örülnék, ha nem Sárkánynak hívna.

– Dolgozunk rajta. És köszönöm!

– Nincs mit.


***

Órákkal később Weasley és Malfoy páros csendesen közelítette meg az elhagyatott gyárépületet. A kietlen épület rettentően le volt robbanva és bármikor összedőlhetett. Sötét volt és csak a hold halvány fénye világította meg a tájat. Szerencsére árnyékban haladtak végig, így nem látta meg őket senki sem.

– Szóval futóférgek, kertitörpék és káposzta? – törte meg a csendet Draco.

– Te mit mondanál egy négyévesnek? – sóhajtott fel Ron. – Már most olyan kotnyeles, mint az anyja.

– Aranyos.

– Igen, de olyan, mint a hurrikán. Apropó rokonok. Mi újság az unokaöcséddel?

– Feszült a kapcsolatunk – foglalta össze röviden a helyzetet. Ron pedig csak megcsóválta a fejét. – Miért csóválod a fejed? Neked talán jobban menne? Ő nem négyéves.

– Látszik, hogy egyke vagy. Nem igazán értesz ezekhez a dolgokhoz.

– Átköltözhet hozzád, Weasley, ha te jobban tudsz bánni a gyerekkel – vágta rá gyorsan a férfi.

– Hozd el valamikor a gyakorlótérre – tanácsolta Ron. – Talán jobb kedve derül, ha kilőhet néhány átkot.

– Ez beválhat?

– Nem tudom, talán.

– Mindegy, majd meglátjuk.

– Jól van. Csak tartsd életben és semmi baj nem lesz – veregette hátba Ron mosolyogva a mardekárost.

– Úgy lesz.

– Menjünk be oda a fák közé. Ott nem fognak minket észrevenni.

– Elárulhattál volna többet is, mielőtt ide jöttünk volna – jegyezte meg Draco morcosan. – Ez most rajtaütés vagy valami egészen más?

– Harrynek kellett volna jönnie helyetted – vágott vissza Ron némileg idegesen. Még mindig ferde szemmel nézett a társára, de mindig megmagyarázta magának, hogy Malfoy is ugyanolyan auror, mint a többiek. – Ő tudta miért jöttünk ide és nem kellett neki magyaráznom neki semmit sem.

– Sajnálom, hogy csak velem kell beérned – csikorgatta a fogait Draco. Nagyon nem tetszett neki Ron viselkedése, de nem hátrálhatott már ki. – Talán, ha végre túllennél az agybajodon, akkor képes lennél bízni bennem. Nem fogok megőrülni és vaktában átkozódni. Rendben van az elmém.

– Hallgass már, mert a végén még elintéznek minket, mielőtt még kimondanánk egy varázsigét! – pirított rá a vörös hajú férfi. – Nem arról van szó, hogy nem bízom benned.

– Soha nem bíztál bennem – vágott vissza Draco.

– Ez igaz. De átértékeltem.

– Ezzel aztán igazán ki vagyunk segítve.

– Most csak megfigyelünk. Úgyhogy fogd vissza az indulataidat! – magyarázta Weasley mérgesen. – Nem kell semmi különlegeset csinálni. Abba az irányba kell nézni és ellenőrizni a gyanús mozgást.

– Imádom, amikor ilyen rejtélyes vagy – morogta Malfoy auror. – Mit is figyelünk meg, ha már nem vagyok indiszkrét?

– Szóval beszélgetni akarsz? – horkantott fel Ron.

– Ugyan, Weasley, csak azt szeretném tudni, hogy mégis mi a fenének jöttünk ide, ahol láthatóan senki sincsen. Persze tudom, hogy valami iszonyatosan felemelő egész este egy bokorban rostokolni, céltalanul figyelve egy régi raktárépület bejáratát. Minden vágyam ez volt ma este és egyszerűen szóhoz sem jutok, hogy ezt mind veled élhetem át.

– A szarkazmusod sérti a fülemet.

– Oh, tudok arra egy remek bűbájt. Többet aztán semmi sem fogja sérteni a füledet, mert egyszerűen nem lesz – jegyezte meg sötéten.

– Hagyd abba ezt a baromságot!

– Akkor beszélj velem egyenesen! Elegem van belőle, hogy még mindig az exhalálfaló vagyok a csapatban. Keményen küzdöttem és úgy gondolom, már bizonyítottam.

– Jól van, Malfoy! Csillapodj le egy kicsit!

– Mondj el mindent és akkor megnyugszom.

– Emlékszel, hogy majdnem egy hónapja felrobbantották a Szent Mungo egyik kutatólaborját? – kérdezte a férfi egy nagyon mély sóhaj kíséretében.

– Ki ne emlékezne rá? – morogta a férfi, majdnem elmondta Weasleynek, hogy ő még jobban érdekelt a Szent Mungóban, mint bárki más a varázsvilágban, de inkább ezt elhallgatta. Weasley valószínűleg jól kinevette volna és ez egyáltalán nem használt volna az egójának. – Megszüntették a mágia gént kutató programot. Aztán rejtélyes módon minden kutatási anyag megsemmisült.

– Pontosan, így történt. Persze semmi sem utalt arra, hogy szándékos lett volna. Tiszta munka, szerintem túlságosan is tiszta. Egyetlen nyom az égve hagyott gyertya, ami a tüzet okozta.

– Azt írták a jelentésbe, hogy baleset volt – erősítette meg Draco. – De soha nem hittem el. Túlságosan fontos ez, hogy csak úgy abbahagyják. Közel öt évig dolgoztak rajta. Ráadásul pontosan azt a labort gyújtották fel, ahol a feljegyzéseket és a többi iratot tárolták.

– Nos, én sem hittem el – rázta meg a fejét Ron. – Sőt Probst parancsnok sem. Ezért nyomozást rendelt el, csak diszkréten és nem is igazán hivatalosan. Sorra vettük a lehetséges gyanúsítottakat és most felváltva megfigyeljük őket.

– Mégis kiket gyanúsítunk?

– Mindenkit, aki részt vett a kutatásban. Elég sok embert kizártunk már és úgy tűnik, kezdünk egyre közelebb kerülni a tűzhöz.

– Csak nem Granger is fent van azon a listán?

– Vele sem teszünk kivételt. Nem tudtunk még bebizonyítani, hogy ő teljesen ártatlan és ebben a helyzetben a mi szavunk cseppet sem elég. Utálom, hogy ezt kell mondanom. Persze, Hermione soha nem tenne ilyet. Túlságosan is jól ismerem.

– De azért megfigyelhetem? – vigyorodott el Draco. Ron erre felhorkant.

– Hidd el, nagyon nehezen emésztem meg, hogy pont te vagy a közelében – közölte végül Ron. Néha nehezére esett őszintén beszélni Malfoyjal, most azonban rájött, hogy semmire sem megy, ha csak ellenségeskednek. Ráadásul a parancsnok nem fog több esélyt adni neki. Nem akart a Szent Mugnóba menni és ezért le kellett nyelnie az összes békát. – De azt kell, hogy mondjam sokkal jobb, ha te tartod szemmel Hermionét. Rád nem gyanakodna és te úgyis… Mindegy… Légy óvatos vele, mert ha megtudja, hogy megfigyeled, akkor kikaparja a szemed! Ez csak egy tanács volt.

– Ez egyáltalán nem probléma. Nagyon is kedvemre való a feladat.

– Elég legyen! Nem akarok semmilyen mocskos részletet hallani Hermionéról és rólad! Nagyon finom volt az a tonhalas szendvics és nem akarom viszontlátni.

– Pedig…

– Elég! – figyelmeztette Ron, majd erősen megütötte a varázsló karját. – Fejezd be!

– Jól van, jól van – nevetett halkan Draco, majd a karját dörzsölgette. – Nem is gondoltam, hogy ennyire felhúzod magad.

– Mindegy. Csak ejtsük a témát.

– Jó. Egyébként kit követünk most?

– Kaptunk egy fülest, hogy mostanában nagyon élénk itt a mágia és láttak erre egy igencsak gyanús alakot, aki a kísérleti részlegen dolgozott. Atticus Murthagról van szó. Egyelőre csak szóbeszéd, viszont nagyon szeretnék ennek az ügynek a végére járni.

– Nem ismerős a neve.

– Ő vezette a kísérleti programot, ami a kvibliket felügyelte, ha jól értettem, akkor ők csinálták a hókuszpókuszt a kísérleti alanyokkal. Hermione csoportja és az Murthagé szorosan együtt működött. Feszült volt köztük a viszony és szerintem Murthag munkája miatt bukott meg a projekt. Egyébként nagyon erőszakos ember, háromszor mentek ki hozzájuk aurorok az elmúlt három évben. Legutóbb tűz ütött ki náluk.

– Várj csak! – vágott közbe Draco. Volt egy igencsak jó sejtése. – Nekem ez a tűzeset igencsak ismerős. Nincs véletlen gyereke ennek a degeneráltnak?

– Egy nevelt lánya van. De ő eltűnt miután bevitték a Szent Mungóba, ugyanígy felesége is eltűnt.

– Azt hiszem, én tudom, hogy a lány hol van.

– Mégis hol? – kérdezte Ron.

– A Szent Izidor Ispotályban – jelentette ki diadalmasan. – Granger említette, hogy egy különleges beteget hoztak hozzá. Őt is égési sérülésekkel kezelik. Nagyon is úgy tűnik egybe vág az eset. Ez is csak alátámasztja azt, hogy Granger nem lehetett benne a dologban.

– Mindenesetre legjobb lenne kideríteni mégis mi történt vele. Tartsd rajtuk a szemed! Ha kell, akkor megszervezzük, hogy minden éjszakai műszakot átvállalunk tőled.

– Hmm.

– Most meg mi van?

– Semmi, csak ez furcsa tőled.

– Jaj, ne csináld már, Malfoy! Hermione is és a lány is célpont lehet. Ráadásul nem akarom, hogy tovább folytatódjon az, aminek nem kellene – sóhajtott Ron gondterhelten.

– Mégis miről beszélsz?

– Valaki varázserő növelőket árusít a Zsebpiszok közben – mondta komoran. – Ez nem újdonság, viszont most először dobnak piacra olyasmit, ami ennyire ártalmas. Már két embert a Szent Mugóban ápolnak emiatt. Tehetetlenül állnak a gyógyítók a betegekkel szemben, zavartak és a varázserejükkel is van valami. Áhh nem értek ehhez, de remélem, hogy érted a lényeget.

– Miért kötik Murthagot ezekhez az esetekhez? Mindig is voltak ilyen bolondok, akik becsapták a hataloméhes varázsnépséget – vonta meg a vállát Draco, majd előhúzott egy kis csomag kondéros kekszet a belső zsebéből.

– Mit csinálsz? – vonta össze a szemöldökét Ron.

– Éhes vagyok és rém unalmas egy üres raktárépületet figyelni.

– A zörgéssel persze nem hívjuk magunkra a figyelmet – morogta a varázsló, majd megpróbálta elvenni Dracótól a kekszet, de nem sikerült neki. – Ne legyél gyerekes!

– A szarkazmus az én asztalom. Nem kérsz? – Ron csak megcsóvált a fejét és belemarkolt a csomagba. – Egyébként meg nem válaszoltál a kérdésemre.

– Harry elfogta a terjesztőt. Nem volt túlságosan nehéz dolga, ami ugyan meglepő, de túlságosan is óvatlan volt a fickó. Vincent Maurice az egyike volt Murthag csoportjának és azt állította, hogy ők megtalálták az ellenszert, ami persze megnöveli a varázserőt is, nemcsak előhozza a rejtett képességeket. Csak egyetlen egy baj volt, hogy az a szerencsétlen nem ismerte teljesen az összetételét a csodaszernek.

– Remek, akkor megint egy eszelőssel van dolgunk.

– Pontosan így van.

– Még bent van a fickó?

– Már nem. Alig egy nappal a kihallgatása után meghalt. De ez is csak egy kicseszett rejtély megint – közölte Ron. – Probst parancsnok ezt követően rendelte el a nyomozást.

– Azt hiszem hallottam valamit – szólalt meg Draco hirtelen, majd elővette a pálcáját. Mindketten feszült figyelemmel néztek a raktárépület irányába. Egy férfi lépett ki az ajtón, ami kísérteties nyikorgásba kezdett.

– Ő az – mondta fojtott hangon Ron. A halvány fény megvilágította a varázsló arcát. Teljesen átlagos negyvenes férfi volt, barna hajjal, barna szemmel, talárja kicsit kopottas volt. Alig egy percig láthatták, aztán hoppanált.

– Mi szólnál, ha körülnéznénk odabent? – kérdezte Draco.

– Nem jó ötlet. Különben sem mehetünk be csak úgy – válaszolt a társa. – Egyelőre itt fejezzük be, aztán nyomozunk egy kicsit a Szent Mungóban.

– Oh, ott nagyon jó ismerőseim vannak. Nem lesz gond.

– Na persze.

– Ne viccelj az én pénzemből épült az új szárny.

– A Sárkány szárny?

– Igen.

– Te nem vagy normális – csóválta meg a fejét Ron. – De most hozzunk innen.
hozzászólások: 0
feltöltötte:Nyx | 2020 Jul 31

Powered by CuteNews