Fejezetek

35. fejezet
35. fejezet
A faluban

Milo jókedvűen indult el a faluba. Furcsa izgalmat érzett, maga sem értette igazán, hogy miért van ennyire bezsongva ettől. Már maga az, hogy Draco és Hermione megbíznak benne elégedettséggel töltötte el. Nem vallotta volna be, de jól esett a törődés a megkínzott lelkének. Annak ellenére, hogy nagybátyjával elég rázósan indult a kapcsolatuk, kezdte megkedvelni az öreget. Néha eszébe jutott, hogy mennyire más lenne úgy ismerni Dracót, mint a családja tagját, de elhessegette magától ezeket a gondolatokat, és inkább nagyobb sebességre kapcsolt. Az ösvényre boruló fák lombja megvédte a tűző napsütéstől. A fiatal varázsló mélyen magába szívta kellemes, friss levegőt. Természetesen a pálcája kéznél volt, de egy lélek sem járt az erdei úton.

Már az idejét sem tudta mióta nem volt egyedül sehol. Talán még májusban az utolsó roxmortsi hétvégén, amikor egyedül kóborolt a településen, céltalanul, magányosan, a barátai nélkül. Az igazat megvallva most már hiányoztak neki a barátai, akik igyekeztek mellette lenni, noha egyikük sem értette meg Milo fájdalmát. Éppen ideje lenne levelet írni nekik – tűnődött Milo, miközben kikerült egy nagyobb fajta kátyút. Mintha fényévekre távolodott volna el mindentől az elmúlt hónapokban. A biciklivel a fák között suhanva igazán jól érezte magát. A menetszél a tejfölszőke hajába kapott, a meleg levegő simogatta az arcát. Mély levegőt vett. Annyira könnyű volt. Végre szívből elmosolyodott.

Vigyáznia kellett nehogy ráhajtson egy ágra, de ennek ellenére élvezte az erdei utat. A zöld levelek között átsejlett a napfény, ő pedig csak ütemesen haladt előre. Minden izma megkönnyebbül ettől a testmozgástól. Úgy érezte ez nemcsak fizikai megkönnyebbülés volt, hanem talán kissé lelki is. Jó idő volt, a nap hétágra sütött. A kedvenc zenéje szólt a fülhallgatójában, amit sikerült végre működésre bírnia.

Igazából nem tudta, hogy merre kell mennie a faluba, de amikor rákanyarodott az aszfaltos útra és meglátta a táblákat, akkor már könnyű volt. Eltekert egy fűzfákkal szegélyezett kis patak mellett, és befordult a főutcára. Milót jó kedvvel töltötte el, amikor megpillantotta a nyüzsgést. Leszállt a biciklijéről és bámészkodni kezdett. A faluban valószínűleg piacnap volt. Az út jobb és bal oldalán standokat állítottak fel. Zöldségek, gyümölcsök szép rendezett halmokat sorakoztak, nyári virágok illatát vitte a szél és különböző sülő ételek aromájukkal csábítottak a fiatal fiút.

Milo miután kibámészkodta magát, gyorsan beszerezte a szükséges dolgokat, amiket Hermione felírt, de még így is rengeteg ideje maradt arra, hogy körbenézzen. Az egyik helyen régi fényképezőgépek egész hadát pillanthatta meg, régi, festett tájképeket, fából faragott maszkokat és mindenféle antik bútorokat. Milo elvigyorodott, amikor megpillantotta a papagáj nyeles hátvakarót. Ebből remek csalipálcát tudnak csinálni – gondolta a mardekáros elégedetten. Már éppen megvette volna, amikor megcsillant valami nem is olyan messze. Egy régi tükörről visszaverődő fény zavarta meg egy pillanatra. Milo megfordult, hogy megnézze mi az, majd meglátta Merlint, Hermione állandó betegét a tükör előtt állni.

A varázsló letette a hátvakarót, majd Merlin mellé lépett. A férfi a szokásosnál is zavartabbnak tűnt. Csak állt az egészalakos, aranyozott rámás, tükör előtt, amin jó néhány helyen már megkopott a foncsorozás.

– Hello! – köszöntötte Milo, de a varázsló nem figyelt rá.

– Nem teheted! – szólalt meg a férfi. – Tönkre teszel mindent.

– Miről beszélsz?

– A lányt hagyd békén! – vicsorgott mérgesen a saját tükörképére.

– Hé, hahó! – intett neki Milo, de Merlin csak bambán meredt előre. – Minden oké?

– Ha megsemmisíted, akkor vége az egésznek, soha nem találják meg a gyógymódot – folytatta a zagyva beszédet. – De nem akadhatnak a nyomunkra. Ha kiderül, hogy mit tettünk, akkor nekünk végünk van. Fel tudod fogni, hogy ez mennyire veszélyes? Nem, persze, hogy nem. Hiszen te mindig is gyűlölted a kvibliket.

Szünetet tartott, majd vett egy mély levegőt. Milo csak állt mellette, de nem tett semmit. Mégis miről beszélhet Merlin?

– Nem, nem, gazdagok leszünk. Eladjuk a szert, és egy vagyont keresünk vele. Gondolj bele, ezt még a tehetősebb muglikon is kipróbálhatnánk.

– Merlin! – szólongatta Milo, majd idegesen megpróbált arrébb húzni, aztán körbenézett, hogy figyeli-e őket valaki. Szerencsére a muglikat jobban lekötötte a vásárlás, minthogy velük foglalkozzanak.

– Kell nekünk a lány – váltott hangnemet Merlin. Milónak olyan érzése volt, mintha a varázsló egy párbeszédet játszana vissza. – Nélküle az egész nem ér semmit. Ő az egyetlen, akinek a vérében ott vannak az antitestek.

– Nem használhatod fel őt – folytatta a varázsló.

– Nincs más választásunk.

– Vidd a szérumot, de a lány itt marad velem.

– Ha nem kap belőle, akkor ugyanúgy elveszik az ereje – nevetett fel Merlin. – Akkor ugyanúgy semmit sem ér nekünk.

– Mi van, ha máson sem működik?

– Működik. Kipróbáltam, de aztán töröltem az alany memóriáját.

– Akkor is kockázatos. Én nem veszek részt ebben, és nem hagyom, hogy Li…

Merlin ekkor elhallgatott. Valaki egy takarót terített a tükörre. A varázsló pislogott néhányat, aztán megmasszírozta az orrnyergét. Valamit motyogott, de Milo ezt már nem értette.

– Jól vagy, Merlin?

A varázsló nem válaszolt, csak elindult tovább. A tükör mögül egy meglett korú férfi lépett elő, majd fejét csóválta figyelte a távolodó Merlint.

– Ne is törődj vele, fiam! – szólította meg Milót, miközben elkezdte rendezgetni a régi bútorokat. – Szegény ördög! Valami baja van a fejének. Különös dolgokról beszél olyakor, valamilyen könyvből ismételgeti. Muglik, kviblik, varázslók, boszorkányok… Mágiaügyi Minisztérium. Badarság. Néha idejön a standomhoz, megnézi magát a tükörben és zagyvaságokat beszél.

– Oh, értem. És miket beszél?

– Egy lányról beszél, akinek szérummal állították vissza a varázserejét – nevetett fel az öreg, aztán felsóhajtott. – Mindig ugyanazt ismételgeti. Biztos valamilyen detektív történet lehet.

– Lehet olvastam – vakarta meg az állát. – Nem mondott valami nevet?

– Liv Moor. – A fiatal varázsló a név hallatán felkapta a fejét, és összeráncolta a szemöldökét. A szíve nagyot dobbant. Már tudta, hogy valami nyomra bukkant.

– Liv Moor?

– Igen, vagy valami ilyesmi – vonta meg a vállát. – Kvidlinek nevezte

– Te tudod, hogy melyik történet ez?

– Nem – rázta meg a fejét a Milo –, összekevertem valamivel.

– Ne is törődj vele, fiam! – legyintett az öreg. – Ki tudja mi a baja van szerencsétlennek. De az biztos, hogy mi nem segíthetünk rajta.

– Mindig ilyen volt? – tudakolta kíváncsian Milo.

– Furcsa volt mindig, ezt el kell mondanom róla. Néha mindenféle maskarában járt, bár mostanában sok costplayest lehet látni errefelé. Ráadásul Merlin neve – nevetett fel a férfi. – Ez sem egy szokványos név.

– Ez igaz.

– Persze nem bűn a szerepjáték – folytatta az antikváros. – Ennek ellenére mindig kedves, barátságos volt, aztán pár hónapja teljesen elborult az elméje. Ez a mostani állapota borzalmas… Sajnálom szegényt. A felesége egy tünemény és nem rég született gyerekük. Ismered különben?

– Futólag – válaszolt neki Milo, aztán elköszönt az öregtől, de a gondolatai már máshol jártak. Az elvarázsolt, súlycsökkentett hátizsákját felvette a hátára, és elindult haza. Még egyszer megpróbálta kiszúrni Merlint a tömegben, de nem volt szerencséje. Nem tudta kiverni a fejéből azt, amit a férfi mondott, sem azt, amit az öreg antikváros.

Nem sokat tudott Merlinről és az állapotáról, de Hermione igen. És ha ennek az egésznek köze van Livhez, akkor minél előbb meg kell tudniuk, hogy mi történt. Merlin olyan információkat tudott, ami segíteni fog. Az állapota nem volt véletlen, de nem is egy szimpla emléktörő bűbájjal találták el. Milo eszeveszett sebességgel tekert hazáig. Gyakorlatilag elütötte Dracót a ház előtt, a varázslónak hátra kellett ugrani a virágágyásba, hogy ne szenvedjen maradandó károkat.

– Beszélnünk kell! – rontott rá egyből a nagybátyjára.

– Álljunk meg egy kicsit! Ki akarsz nyírni?

– Beszélnünk… kell… most! – lihegte Milo, majd megpróbálta rendesen venni a levegőt.

– Mi történt? – kérdezett vissza Draco, majd levarázsolta a földet a cipőjéről. – De mielőtt válaszolsz vegyél levegőt.

– Aha… jó – bólogatott a fiú, köhögött egyet, és újra megszólalt: – Merlin szerintem tudta, hogy mi történt a Szent Mungóban.

– Merlin minden tud – forgatta meg a szemét.

– Nem érted… Merlin.

– Milo, ne vesztegesd az időmet!

– Merlin, aki a faluban lakik – mondta ki a türelmét vesztve a fiú.

– Milyen Merlin? – kérdezte Draco, miközben átvette a hátizsákot a fiatal varázslótól.

– Az a fickó, akinek most született a gyereke – hadarta Milo, miközben elindultak befelé a konyhában. – Ott állt a tükör előtt a vasárban és olyan volt, mint akit megbabonáztak. Nem igazán értettem. Egy párbeszédet mondott vagy valami ilyesmit. Említette Livet és valamilyen szérumot. Olyan zavarodott volt.

– Ülj le! – mondta Draco. Milo leült az egyik konyhai székre, aztán a varázslót figyelte.

– Te nem is vagy ezen kiakadva?

– Gondolkodom – válaszolt röviden.

– Ez remek – horkantott fel Milo. – Lehet, hogy megtaláltam a megoldást valamire, és te még csak be sem veted az aurori képességeidet. Menjünk most hozzá és kérdezzük ki!

– Kissé rosszul venné ki magát, ha csak úgy berohannék Merlinhez és berángatnám a parancsnokságra – válaszolt Draco nyugodtan.

– Ühüm – tette karba a kezét.

– Igyál egy korty vizet! – javasolta a nagybátyja. – Nyugodj meg!

– Hogyan nyugodjak meg? – csattant fel Milo. – Jó… jó… megnyugszom.

– Ez nem olyan egyszerű – csóválta meg a fejét a megfontolt auror. – Először is utána kell néznem Merlinnek.

– Miért?

– Mert meg kell tudnom, hogy milyen kapcsolatban van a Szent Mungóval. Óvatosnak kell lennünk. Egyelőre erről senkinek se beszélj!

Milo felvonta a szemöldökét, aztán jóízűen felnevetett.

– Kinek mondhatnám ez? – A fiatal varázsló idegesen túrt bele a hajába. – Senkit sem ismerek itt.

– Ennyire azért nem drámai a helyzet – jegyezte meg Draco. – Meghívhatod a barátaidat, feltéve, ha elül az itteni téboly.

– Ez most komoly?

– Ennyire zsarnoknak nézek ki?

– Nem – rázta meg a fejét Milo. Mély levegőt vett. Tudta, hogy nagybátyja igyekszik, és lassacskán ő is kezdte megkedvelni Dracót, mégis feszélyezte a helyzet. – Köszönöm!

– Hagyjuk! – legyintett. – De most menjünk Hermionéhoz.

– Rendben.

Draco közben elővarázsolta Hermione listájának másolatát. Gyorsan elkezdte átböngészni a neveket, de nem találta Merlin nevét ott.

– Ez meg micsoda? – kérdezte Milo.

– Hermione állította össze, a dolgozók listája. De ezen nincs rajta Merlin – válaszolt a férfi, majd megvakarta az állát. – Mindegy, menjünk.

– Jól van.

– Számíts rá, hogy be kell mennünk utána a parancsnokságra – folytatta Draco, majd írt pár sort egy pergamenre, aztán a kandallóra bökött a pálcájával, és beledobta a pergament. – Kértem, hogy jöjjön előbb a váltás.

– Miért kell bemennünk? – vonta össze a szemöldökét Milo.

– Mert kell egy merengő – válaszolta komoran, majd eltette a Hermione által készített listát a fiókba, bezárta, aztán elindultak kifelé. – Szeretném pontosan azt látni, amit te, de itthon nem tartok ilyesmit.

– Menő. Még sosem láttam ilyet.

– Akkor kölyök, ezt imádni fogod – vigyorodott el a varázsló.

***

Eközben a szomszédban Hermione lázasan dolgozott a kertben, ami kezdett egyre jobban egy gyógynövénytanos gyakorlókertre. A boszorkány megnyugtatta a kertészkedés. Ő maga is meglepődött mennyire. Ilyenkor nem kellett mást tennie csak a növényekre összpontosítania, észre sem vette, hogy halkan dúdolni kezdett, miközben haladt a sorok között. A régi lakása alkalmatlan lett volna, ha növényekkel akart volna foglalkozni, de itt mindent kiélhetett. Hamarosan beérik az ugróbab, kígyófűnek még kellett egy hét, és már le lehetett vágni, az angyalgyökér szépen fejlődött a kerítés mentén, a holdviola a következő teliholdnál virágozni fog, annyi lesz a tennivaló, hogy Milónak is be kell segítenie. Az üvegház helyét is kijelölte már.

A boszorkány felegyenesedett, megtörölte a homlokát, és elégedetten mosolyodott el. A történtek ellenére az itteni tartózkodása jól alakult. A levegő kissé nyomott, meleg volt ezen a délutánon, túlságosan is meleg. Hamarosan eső lesz, gondolta a boszorkány, majd kihúzott még néhány gyomot a viperanyelv kaktusz tövéből, ami éppen akkor virágzott. Hirtelen furcsa érzése támadt, apró bizsergést érzett a tarkójában, mintha valaki járna a közelben. A pálcája közel volt, és már készen állt az első átokra. Évek óta nem tapasztalt még ilyen érzést, még a libabőr is végigszaladt a testén a hőség ellenére, ám a támadás óta valószínűleg feléledtek a rég elfeledett ösztönei. Önkéntelenül megfordult, majd halkan felsóhajtott, amikor megpillantotta a két Malfoyt közeledni. Megkönnyebbült.

– Üdv szomszédok! – köszöntötte őket derűsen. – Mi történt? Mindketten olyan komolyak vagytok.

– Beszélhetünk pár percet? – tért rögtön a lényegre Draco.

– Persze, valami baj van?

– Ahogy vesszük. Bonyolódnak az események – feszült meg az állkapcsa az aurornak. – Nemrég beszéltem Potterrel és Milónak is vannak hírei.

– Jól vagy? – kérdezte aggódva a mardekáros fiút. – Olyan zavartnak látszol.

– Minden oké.

– Gyertek, menjünk be, aztán ott beszélhetünk – mondta végül Hermione.

Azzal mind a hárman elindultak befelé. Milo időközben lepakolta azokat, amit a faluban vásárolt. Hermione hozott egy kis limonádét, de egyiküknek sem volt kedve inni. Draco elvégzett pár varázslatot, hogy ne hallják őket kibámult az ablakon.

– Ennyire titkos ez a megbeszélés? – kérdezte a boszorka.

– Nem árt az óvatosság – válaszolt a férfi.

Milo belépett a helyiségbe, majd karba tett kézzel állt nem messze nagybátyjától, a boszorkány leült az egyik fotelba. A két Malfoyon látszott a feszültség, ami kissé feszélyezte Hermionét.

– Nagyon komolyak vagytok, elmondhatnátok, hogy mi történt.

– Milo találkozott Merlinnel.

– Merlinnel?

– Aha.

– Megjelent neked? – kérdezte csodálkozva a boszorkány.

– Mi? – vonta össze a szemöldökét Milo. – Nem, dehogy. Merlin Lane-nel találkoztam.

– Gondolom, csak megpróbáltam viccelni – mosolyodott el. – Nem igazán jött be, ahogy látom.

– Nagyon furcsa volt, és zavart – folytatta a fiatal varázsló. – Én még nem láttam ilyet. Nem reagált semmire sem, amit mondtam neki.

– Sajnos ez egy ilyen erejű átoknál, amit szegényem kapott, nem szokatlan – magyarázta a boszorkány. – Gyakori, hogy össszekeverednek az emlékek, egyik pillanatban bizonytalanná válik, nem működik rendesen a varázserő. Merlin esete meglehetősen súlyos. Persze kismértékben javult, de nem tudom valaha meggyógyul-e teljesen. Sokat segítene, ha tudnám milyen átkot kapott. És mit mondott neked, amivel felzaklatott?

– Úgy történt az egész, hogy egy tükör előtt állva találtam – kezdett bele Milo. – Elkezdett valamiféle szérumról beszélni. Kviblikról, hogy eladják a szert tehetős mugliknak. Végül rátértek Livre.

Hermionét kirázta a hideg.

– Nem emlékszem Merlinre – rázta meg a fejét. – Meg kell kérdeznem a feleségét.

– Nem rohanhatjuk csak úgy le – ellenkezett Draco. – Mi van, ha megfigyelik? Valaki bejutott ide, és újra be fog, ha alkalma nyílik rá.

– Te valóban nem juthatsz el Merlinhez – szólalt meg Hermione, aztán felkelt a fotelből. – A baba miatt el kell mennem hozzájuk. Igaz, hogy csak a jövő héten lenne esedékes, de mivel most jobban ráérek, így lehet előre hozom a látogatásomat.

– Mehetek? – csillant fel a szeme Milónak.

– Nem – vágták rá egyszerre.

– Miért? – méltatlankodott a fiú. – Én hoztam az infót. Engem is be kell avatnotok.

– Már így is többet tudsz, kölyök, mint amennyit kellene – sóhajtott fel Draco. – Különben is, most velem jössz. Elmegyünk a parancsnokságra, amint a helyettesítés megérkezik.

– Én pedig elmegyek Merlinékhez – jelentette be Hermione.

– Ez ki van zárva – ellenkezett a férfi. – Te most itt vagy biztonságban.

– Ne kezd ezt, Draco!

– Majd velem együtt elmész.

– Egy fenét! – csattant fel. – Nem kísérgethetsz.

– Oh, dehogyisnem.

– Nem kell gardedám. Ráadásul, nagyon is feltűnő lesz. Én csak jövök és megyek. Hop-porral. A hálózat biztonságos, ahogy a kandallóm is. Vagy nem te írtad ezt abban a tájékoztatóban, amit voltál szíves átadni nekem? – mosolyodott el negédesen Hermione. Draco homlokán egy ér remegni kezdett. – Nincs igazam, Draco? Te írtad le, hogy biztonságos.

– De – csikorgatta a fogait.

– Akkor ezt megbeszéltük.

– Ezt nem így gondolom – morogta a varázsló.

– Viszont lenne egy ötletem – váltott témát gyorsan, mielőtt még Draco újra megszólalhatott volna. – Elő kellene kerítenetek azt a tükröt. Felismernéd, ha újra látnád, Milo?

– Persze.

– Lehet, hogy elvarázsolták – találgatott Hermione. – De, ha tévednék, akkor is segíthet rendben hozni őt.

– Jó, megszerezzük azt a tükröt – mondta az aruror. – Kölyök, készülj, megyünk a parancsnokságra!

– Én kész vagyok.

– Beszélni akarok, Hermionéval és zavarsz.

– Akkor ezt mondd – forgatta meg a szemét Milo. – Visszamegyek és kandallónál megvárlak.

Draco megvárta, amíg a fiú távozik, majd karba tette a kezét. Olyan szúrós szemmel nézett Hermionéra, hogy a boszorkánynak fel kellett szegnie a fejét.

– Úgy nézel rám, mintha bajban lennék – tette karba a kezét. Az auror szürke szeme szikrákat hányt.

– Abban vagy – sziszegte kissé mérgesen. – Miért kell mindig ellent mondanod nekem?

– Nem tudom, talán mert már megszoktam?

– Hermione…

– Draco…

– Nem is aggódhatok érted? – lépett hozzá közelebb, aztán gyengéden megsimította a csodálatos bőrt. – Egyszerűen…

– Nem kell aggódnod. Még egyszer nem fogom hagyni magam – jegyezte meg a boszorkány hidegen. – És diszkrét leszek. Később pedig mindenről beszámolok neked. Rendben van, ez így?

– Van más választásom?

– Nincs.

– Holnap este pedig Potteréknek is tartozol némi számadással – sóhajtott fel Draco.

– Mit terveztek, amiről nem tudok?

– Mindent ki fognak tálalni, amit tudnak – válaszolta a varázsló. – De ezt az egészet baráti összejövetelnek álcázzuk.

– Kerti sütögetés?

– Valami olyasmi.

– Nem örülsz neki.

– Jobban örülnék, ha végre randizhatnánk – mosolyodott el a férfi. – Erre a nyakunkba varnak egy bulit.

– Segítek – tette a kezét Draco arcára, aztán közelebb húzódott hozzá, és megcsókolta. Olyan édes, vágykeltő csók volt, nem bírt nem hozzásimulni.

– Köszönöm.

– Igazán nincs mit – mondta Hermione. – De most mennem kell. Küldök egy baglyot, amint hazaértem.

– Legyen így – egyezett bele Draco. – Vigyázz magadra, rendben?

– Nem lesz semmi gond.

– Úgy legyen – mosolyodott el, és végül egy csókkal köszöntek el egymástól.
hozzászólások: 0
feltöltötte:Nyx | 2021 May 08

Powered by CuteNews