Fejezetek

12. fejezet
12. fejezet
Ügyvédnél

Blaise Zabini legfőképpen arról volt híres, hogy mindig elérte, amit akart. Ügyfelei felnéztek rá és bárkit meg tudott győzni bármiről. A mardekáros ravaszsága, kitartása és a vérszívó viselkedése miatt remek mágiajogi ügyvéd alapanyagnak számított. Most viszont minden kelléktárát fel kellett használnia, hogy meggyőzze az ügyfelét, aki maga is egy keményfejű mágusnak számított. Elegáns öltönyben feszítve nyitott be az üvegfalu tárgyalóba, ahol már vártak rá.

– Draco, barátom, már ezer éve nem láttuk egymást – köszöntötte kedélyesen az aurorok egyen talárjába öltözött tejfölszőke férfit. Draco Malfoy, ahogy mindig most is örömmel üdvözölte egykori barátját, akivel bár messzire távolodtak egymástól, de mindig megmaradt köztük a mardekárosok köteléke. Blaise őszinte örömmel mosolygott rá, viszont nem tette szóvá a monoklit, ami még mindig Draco arcát díszítette.

– Igen – nyugtázta a férfi, miközben kezet fogott Blaise-zel –, talán múlt évben találkoztunk legutóbb, amikor Crak esküvője volt Millicenttel.

– Oh, igen, emlékszem – vigyorodott el az ügyvéd, amikor felrémlett benne az emlék. A legotrombább páros volt, akiket valaha láttak, de nagyon jól szórakoztak. Bár miután felöntöttek a garatra és enyhén illuminált állapotban ért haza, Pansy kioktatása már nem hiányzott neki, főleg mivel felesége akkor már mindenórás kismama volt és kora hajnalban már Szent Mungóban folytatta tovább az éjszakázást. De Bella Zabini születésének nem is örülhettek volna jobban.

– Hogy van Pansy és a lányotok? – kérdezte előzékenyen. Draco észrevette, hogy barátja arca felragyog. A mindig csapodár Zabini elégedettnek tűnt és boldognak.

– Csodálatosan – mosolyodott el büszkén Blaise. Draco nem bírta nem észrevenni barátja ábrándos mosolyát. Valakinek sikerült révbe érnie, nos, neki káosz volt az élete. De legalább már látta a kiutat belőle. Most már nem sok hiányzott az előléptetéséhez és végre kipipálhatja a megbecsült munkahely rublikát a listáján. Bár Weasleyvel való közös munka elég nagy kihívásnak számított most.

– Ennek örülök. És minek köszönhetem a baglyodat? Azt írtad, hogy sürgősen beszélned kell velem. – Blaise bólintott, majd kinyitotta az aktát. – Bár két hetet írtál.

– Sajnálom, hogy ilyen sokáig húztam. A fekete mágiás perek megszaporodtak mostanság. De ezzel nyilvánvalóan te is tisztában vagy.

– Igen – bólintott Draco. – De térjünk rá a másik témára. Sajnos nem túl sok időm van erre. Weasley az épület előtt vár és hamarosan járőrözni megyünk.

– Weasley? – Blaise kérdőn húzta fel a szemöldökét. Egykori iskolatársával szemben ő igyekezett elhatárolódni a bajkeverő griffendélesektől amennyire lehetett és élni az aranyvérűek világát.

– Ne menjünk bele! Hosszú történet.

– Rendben – nyugtázta beleegyezően, aztán kinyitotta az aktát. – Egy, a családodat érintő, kényes ügyben kerestelek meg. Én képviselem Milo James Malfoyt.

– Ő meg kicsoda? Nem emlékszem, hogy valaha volt ilyen nevű rokonom – rázta meg a fejét Draco. Volt egy halvány sejtése, de igazából ezt nem akarta mindjárt megosztani egykori iskolatársával.

– Ő az unokaöcséd – közölte Blaise egy mély levegővétel után. Nem kertelt, csak úgy kimondta. Draco hátradőlt a székben és karba tette a kezét. Még mindig nyugodt volt a tekintete, de belül megint csak felcsapott benne az apja iránti gyűlölet.

– Valóban? Mégis ez hogy lehet? Nem emlékszem, hogy valaha is lett volna testvérem – válaszolta kimérten és idegesen megfeszült az állkapcsa. Apja, Lucius Malfoy, halála után egyre másra pattantak ki a titkok, amikkel nem tudott sokszor mit kezdeni. Anyja ugyan még mindig gyászolta szeretett férjét és nem volt hajlandó egyetlen rossz megjegyzést sem elfogadni Luciusról, de bármikor összeroppanhatott a gyenge idegei miatt. Draco keze önkéntelenül ökölbe szorult.

– Kiderítettem néhány dolgot és nem fog tetszeni, amit most el fogok mondani neked. – Blaise általában nem érzett bűntudatot, amikor az ügyfeleivel közölnie kellett a kellemetlen dolgokat, de most az iskolai barátjáról volt szó. Nem volt könnyű kiteregetnie a szennyest, aminek Draco egyáltalán nem fog örülni.

– Hidd el, már öt éve, mióta apám meghalt, fel vagyok vértezve mindennel szemben. Nem fogok összeroppanni, ha megtudok még egy mocskos kis titkot az apámról – válaszolta Draco kimérten, majd megigazította a nyakkendőjét. Legszívesebben levette volna, de nem akart idegesnek tűnni Blaise előtt. Mindketten tudták, hogy a Malfoy család dicsfénye megkopott és most még mocskosabb lett Lucius halálával… Míg a Zabini nevet Blaise fényesre csiszolta, addig Dracónak állandóan tisztogatnia kellett a családi címert, nem mintha túlzásba vitte volna.

– Apádnak volt egy eltitkolt viszonya még tizennyolc éves korában. Ezt nagyon jól leplezték akkoriban, legalább két hetem ráment, míg megtaláltam a megegyezési nyilatkozatot erről, amit csak Wizengamot végzésével kaphattam meg. Megjegyzem el se jutottam volna idáig, ha az apád még élne. – Draco felhorkant, nos ez is családjára vallott. Ne legyen botrány! – akár egy családi jelmondat is lehetett volna.

– Micsoda meglepetés…

– Addig semmiképpen nem akartam veled beszélni, amíg nincs meg minden egyes információ és nem végzünk családfakutatást. Rengeteg hamis és téves adatot képesek megadni nekünk az állítólagos családtagok, ha valamit ki akarnak csikarni egy-egy tehetős családtól.

– Mindig is alapos voltál, Blaise, most sem várhattak volna el tőled mást – mondta Draco, majd kinézett az ablakon és a tavaszból nyárrá változó tájat nézve. De most nem igazán tudott örülni a kedvező időjárásnak. Aztán vett egy mély levegőt és füstszürke tekintetét Blaise–re emelte. – Mire jutottál a nyomozás során?

– Nos, apád egy mugli születésű boszorkánnyal, Amanda Brownnal volt együtt egy rövid, de szenvedélyes pár hónapot, s a viszony gyümölcseként megszületett Andrew Malfoy, aki nálad tíz évvel volt idősebb. A nagyapád rájött viszonyra és lépéseket tett annak érdekében, hogy a szégyenfolt eltűnjön a család életéből, lehetőleg csendesen és botrányok nélkül. Az egyezség azt tartalmazta, hogy a féltestvéred egy jelentősebb örökséggel, és a család nevével gazdagodott, természetesen csak akkor, ha távol tartják magukat a varázsvilágtól, nem követelnek láthatást Luciustól, és még több örökséget. Erre persze, mint később kiderült nem volt szükség. Andrew Malfoy kviblinek született, így a család eleve kivetette volna, ahogy aranyvérű berkekben szokás. Amanda azonban betartott az egyezséget és nem kereste Luciust soha sem, eltörte a pálcáját és a muglik között nevelte fel a fiát.

– Lenyűgöző, hogy mennyi mocskot képes voltál előkotorni a családomról – sóhajtott Draco enyhén feldúltan. – Mégis nekem mi közöm ehhez az egészhez? Talán a családi vagyont követeli az elsőszülött születési jogán?

– Nem is követelhetné, mert nem törvényes utód. Különben sem tenne ilyet.

– Miért mondod ezt?

– Két hónapja ő és a felesége, Elisabeth, egy autóbalesetben életüket vesztették. – Blaise
Draco reakcióját figyelte. A férfi próbálta megemészteni a dolgokat, de valahogy nem ment neki.

– Nos, ez egészen sajnálatos, de valahogy nem tudok rá reagálni semmit sem. Nem ismertem őket és nem tudom, hogy egyáltalán mi közöm van nekem ehhez. Nem is ismertem őket. Sajnálom, de nem tudok mit tenni ezzel.

– A történet úgy folytatódik, hogy Andrewnak van egy fia, Milo, aki most lesz két hónap múlva tizenhat éves, és jelenleg a Roxfortban tanul, hozzáteszem mardekáros. – A varázsló ajka fenyegetően préselődött össze. Már kezdett tisztulni a kép, aminek egyáltalán nem örült.

– Értem már, hogy mire akarsz kilyukadni. Vegyem magamhoz a fiút, mert a rokonom, és mert meghaltak a szülei? – fejezte be a gondolatmenetet Draco és már kezdett fortyogni a dühétől.

– Draco, legyél egy kicsit megértőbb, a fiúnak szüksége van támogatásra. A nagyanyja nem tud róla gondoskodni, mert őróla is gondoskodni kell és hamarosan Merlin magához szólítja. Árvaházba kerülhet a gyerek, ha nem segítesz.

– Apám egykori botlásáért én legyek a felelős? – fortyogott a düh Dracóban. – Ezt nem hiszem el…

– Fel lehet ezt fogni másképp is. Amanda aláírt egy beleegyező nyilatkozatot, hogy visszaadja azt, amit a Malfoyoktól Andrew miatt kapott és hidd el, nem csekélységről van szó. Gondosan pihen egy rahedli galleon Gringottsban.

– Nem a pénzről van szó – emelete fel a hangját Draco. – Ha ez érdekelne, akkor nem egy mugli falu határában laknék és nem adományoztam volna el az örökségemet is.

– Bocsáss meg… Megismételnéd még egyszer, hogy mit mondtál? – kérte Blaise kábultan. El sem tudta képzelni, hogy egy Malfoy ilyen szörnyűségre vetemedett volna.

– Oh, hogy a vagyonnal kapcsolatban. Nos, amikor öt éve megkaptam a hozzáférést az örökségemhez iszonyatosan örültem neki, elkezdtem szórni a pénzt, seprűkre, nőkre, ruhákra, volt egy luxus lakásom is, majdnem fel is hagytam az aurorokodással, de aztán egyik pillanatban elkezdte égetni a zsebem a pénz. Előtte is szépen megéltem abból, amit megkerestem és azt tényleg én kerestem meg, kemény munkával. Egyik este éppen a méregdrága Lángnyelv Whiskeymet iszogattam és akkor döntöttem a sorsáról. Eladományoztam. Aztán visszaköltöztem a régi lakásomban.

– Mégis mennyit adományoztál el, ha nem vagyok indiszkrét? – kérdezte Blaise megrökönyödve, akinek soha még csak eszébe sem jutott volna ilyen bolondságot tenni. Draco hátradőlt a székben és ravaszul elmosolyodott.

– Mind a 35 millió galleont odaadtam a Szent Mungónak – jelentette ki határtalan büszkeséggel.

– Merlin ereje, Draco! – szörnyülködött és alig bírta megállni, hogy ne pattanjon fel a székből és vágja szájon egykori barátját. – Apád még mindig foroghat a sírjában… Már értem, akkor miért hívják az új szárnyat Sárkány szárnynak.

– Ostoba ötlet volt, de így legalább jó helyen van az örökségem és örökké büszke lehetek rá. Bár a családi vagyon másik részét anyám birtokolja, szóval semmiben nem szenved hiányt. De kérlek, hogy ez maradjon közöttünk, nem akarom, hogy bárki is tudjon róla.

– Ez csak természetes – bólogatott Zabini, de még mindig nem tudta felfogni, hogy Draco egy legatyásodott örökös, akinek csak a neve maradt meg csak a családi dicsfényből. – Tőlem semmit sem fog senki sem megtudni.

– Köszönöm – biccentett Draco.

– A szívem majdnem megállt.

– Van ez így. Tudod, amikor jelentkeztem aurornak apám nagyon gyorsan megvonta tőlem az apanázsomat. De ez is egy hosszú történet…

– Beszéljünk még egy kicsit Milo ügyéről – váltott témát a varázsló, de innia kellett egy kis vizet. – Amanda ajánlatát érdemes lenne megfontolnod…

– Az a pénz nem az enyém, hanem a kölyöké. Hamarosan szüksége lesz rá és nem teszem tönkre az életét… Nem hiszem, hogy én lennék a legalkalmasabb a feladatra. Különben is más nincs, aki gondját tudná viselni?

– Sajnos nincs. Andrewnak nem voltak testvérei, leszámítva persze téged. Elisabeth-től pedig eltávolodott a családja, miután megtudták, hogy Milo varázsló. Különben sem lennének alkalmasak egy gyerek nevelésére. Elisabeth bátyja mugli börtönben ül sikkasztásért, a húga egy drogfüggő és most egy elvonó kúrán van, a szülei pedig annyira szűklátókörűek, maradiak és ostobák, hogy csodaszámba megy az is, hogy a gyerekeik egyáltalán felnőttek. Andrew egyébként bankár volt és Elisabeth a titkárnője egy ideig, aztán a felesége. Boldogok voltak együtt, már amennyit Amanda elmondott nekem. Ráadásul jómódúak.

– Ez mind szép és jó, de akkor sem hiszem, hogy nekem kellene felelősséget vállalnom egy teljesen ismeretlen gyerekért. Ő sem rajongana értem.

– Csak két évről lenne szó, amíg nagykorú nem lesz. Az év nagy részét Roxfortban töltené, neked nem is kellene találkoznod vele ez idő alatt.

– Most pedig úgyis jön a nyár… Nem vagyok abban a helyzetben, hogy egyáltalán el tudjak látni egy kölyköt. Soha nem volt érzékem az emberekhez.

– Nem egy pár hónapos csecsemőről van szó, Draco. Nem kell a szó legszorosabb értelmében a gondját viselni, tud már beszélni és csak arra kell figyelned, hogy egyen rendesen és ne kerüljön bajba. Nézd, tudom, semmire sem kényszeríthetlek téged, de gondold végig. A fiút mivel még kiskorú be fogják zárni egy árvaházba, és ennyi idősen, ráadásul varázsló… Mit gondolsz, mégis mekkora trauma lenne ez neki? Esélye sincs ennyi idősen az örökbefogadásra, mugli nevelőszülőknél nem bírná, és a mugli törvények szerint csak tizennyolc éves kora után válik nagykorúvá.

– Végig szeretném gondolni, mielőtt döntök – szólalt meg ismét a férfi. Blaise nem tudta megmondani, hogy vajon milyen döntésre fog jutni Draco, de bízott benne, hogy teljesítheti Amanda Brownak tett ígéretét.

– Rendben van. Két napod van, még a nyári szünet kezdete előtt. Addig nem adok választ a mugli hatóságoknak.

– Jól van, jelentkezni fogok. Üdvözlöm Pansyt!

– Át fogom adni neki.
Nem sokkal később már kint volt az épület előtt. Ron unottan dőlt neki az épületnek, de amikor meglátta, akkor egyből összevonta szemöldökét.

– Mi volt az ügyvédnél?

– Nagybácsi lettem.

– Ez új.

– Nekem is – morogta Draco. – Van egy unokaöcsém.

– Nagyobb a család, mint gondoltad?

– Apám gondoskodott róla – vonta meg a vállát a férfi.

– Az enyém is – osztotta véleményét Ron. Draco furcsa tekintettel nézett rá.

– Hozzám akarják költöztetni a kölyköt, mert meghaltak a szülei. Varázsló és mardekáros.

– Meg is őrülnék, ha az unokaöccseim és az unokahúgaimnak hozzám kellene költöznie – válaszolt Ron együttérzően.

– Vagy ez, vagy az árvaház – magyarázta Draco gondterhelten. – Fogalmam sincs mit kéne tennem.

– Megátkozol, ha mondok valamit, ami nem fog tetszeni?

– Mostanság ilyen udvariasak lettünk egymással? – vonta össze a szemöldökét Draco.

– Dühkezelő kényszer kezelésre kell mennem a Szent Mungóba, ha még egyszer összeverlek vagy megátkozlak – vallotta be Ron. – Nem akarok bajt. A Hermione ügy kicsit felkavart, de… mindegy.

– Jó nem átkozlak meg, csak bökd ki végre, mire gondolsz.

– Voldemortnak sem használt az árvaház.

– Weasley! – fogta a fejét Malfoy. – Te nem vagy ép!

– De tudod, hogy valahol igazam van. Képzeld el, ha egy Malfoy lenne a következő Sötét Nagyúr? Egy kígyókból álló M betű lenne a jele és rettegne tőle mindenki.

– Na, fejezd be! – figyelmeztette a kollégája.

– Minden esetre jobb lenne, ha átgondolnád.

Mindketten nagyon mélyen felsóhajtottak, aztán elővették az újonnan vásárolt mugli napszemüvegeket, amivel eltakarták a tegnap elszenvedett ütések nyomait. De legalább így jól festettek és jó néhány boszorkány sóhajtva megfordult utánunk az Abszol úton.

– Menjünk járőrözni! – mondta Draco, aztán mindketten hoppanáltak.

hozzászólások: 0
feltöltötte:Nyx | 2020 Jul 31

Powered by CuteNews