Fejezetek

41. fejezet
41. fejezet
Kvibli génhiba

Egészen éjfélig ettek, ittak, beszélgettek. Még Milo is bekapcsolódott beszélgetésbe, aztán egészen felszabadult a többiek társaságában. Draco kimondottan örült ennek, s gyakran rápillantott a fiatal fiúra. Míg a többiek újabb történetekbe bonyolódtak a hőstetteikről, Hermione közelebb csúszott Dracóhoz, és finoman az oldalához simult.

– Minden rendben? – kérdezte kicsit halkabban, nehogy megzavarja Markov auror legújabb történetét, amiben egy véla szerepelt.

– Persze – bólogatott Draco, és halványan elmosolyodott. – A srácok lassan annyira betintáznak, hogy ebből nem lesz értelmes beszélgetés.

– És ez zavar?

– Zavar is és nem is – vallotta be. Aztán az asztal alatt összefonta az ujjait Hermione ujjaival, és egy apró puszit adott a homlokára. – Ennél a munkánál muszáj néha kiengedni a gőzt. Örülök neki, hogy jól érzik magukat. És Milo is.

– Túl sokat aggódsz – mondta Hermione, miközben tétova mozdulattal kisimított egy hajtincset Draco homlokából.

– Hé! – kiáltott rájuk Ron. – Mielőtt elvonulnálok sexelni… szexelni… Valaki mondja el milyen ügyben is nyomozunk?

– Ülj le, Ronald! – szólt rá a boszorkány hűvösen.

– Mione ne csinál úgy… hukk… mintha nem tudnám mit csinálnátok ti ketten – vigyorgott, miközben Dracóra és Hermionére mutatott, s közben hullámzó csípőmozdulatokat végzett. Harry végül megelégelte, aztán a pólójánál fogva megfogta, majd kényszerítette, hogy üljön le. A mozdulat annyira sikeres volt, hogy a varázsló könnyedén landolt a szék mellett a füvön. Káromkodott. – Hagyjál! Ha nem a húgom felesége lennél, akkor kinyúvadnál.

– Férje – pontosított Harry.

– Egy hülyeség.

– Hermione – váltott témát élesen Markov, miközben ölelésében vonta a whiskys üveget. – De mitől is ilyen fontos ez a kvibli kutatás? Elmondanád nekünk szegény ördögöknek.

– Mennyit ittál? – kérdezte Hermione bujkáló mosollyal.

– Mindent meg fogok érteni, szivi, szóval kezd csak el!

– A kvibliség egy genetikai hiba – kezdett bele a boszorkány. – Mivel a mágiát okozó gén erős és domináns, így nagyon ritkán születik kvibli gyerek.
– Na, eddig nem bonyolult – mondta Markov bólogatva. – Folytasd tovább!

– A kutatásokkal igazoltuk, hogy egy genetikai mutáció eredménye, és egy közös őstől erednek.

– Egy közös őstől? – kerekedett el Harry szeme.

– Egy fószer tehet erről? – fújt egyet Ron. – Ez hihetetlen. Tuti Malfoyoktól ered ez az egész.

– Bemossak egyet? – kérdezte Draco.

– Nem kell – vigyorgott Weasley. – Vicceltem. Lehet nálunk van a hiba… Mondd tovább, Hermione.

– Jellemzően olyan pároknál fordul elő, akik aranyvérűek. Ennek köze van a családok alapvető rokonai kapcsolatához. Úgyhogy okold őket. De ezek nagyon általános tények.

– Miért?

– Nem egyértelmű? – horkant fel Draco. – Az aranyvérűek egymás között házasodnak. Nincsenek annyian, hogy megfelelő diverzitást meg lehessen teremteni. Igazam van?

– Igen – mosolyodott el Hermione. – Éleslátó megállapítás.

– Szóval a jövőben az aranyvérűek nagyobb számban számíthatnak kvibli gyerekek születésére? – kérdezte Markov.

– Ezért ezt ennyire nem egyszerűsíteném le – válaszolt a boszorkány. – Túlságosan kevés az adat, ami rendelkezésünkre áll. Most pedig… Nem sok aranyvérű veti magát alá egy ilyen kutatásnak. Sok család még csak nem is tartja számon a kvibli születésű utódaikat. Nekem az volt a dolgom, hogy ezt a gént megtaláljam, ami igazából sikerült is. Majd megtaláljam azt a kezelést, amivel a rendellenesség gyógyíthatóvá válik.

– Egyszerűnek hangzik – nevetett fel Markov. – De biztosan tévedek.

– Most már igazán… mindegy – vonta meg a vállát Hermione. – Minden kutatási anyagom odalett, és évekbe telne az egész újra kezdeni.

– Meg lehetne akadályozni, hogy kvibli gyerekek szülessenek? – tette fel elmélázva a kérdést Harry.

– Elméletben igen, de ezzel a területtel én nem foglalkoztam. Alapesetben meg kell állapítani, hogy a génhiba jelen van-e a két szülőben, és mennyi az esélye, hogy örökítik ezt, és a baba egyáltalán kvibli lesz-e. Aztán mesterséges megtermékenyítéssel a probléma kiküszöbölhető. De ez csak elmélet, hiszen a varázsvilágban ilyesmi egyáltalán nem szokás, még a technológia sincs meg rá. Egyébként már korai magzati korban meg lehet állapítani, hogy egy gyerek varázsképességekkel születik-e vagy nem.

– Komolyan? – nézett rá nagy szemekkel Ron. – Még az előtt, hogy egyáltalán elvégezné az első varázslatát?

– Igen, bizony.

– A csudába.

– Ez egy iszonyatosan veszélyes dolog – szólalt meg Draco. – Sokan komoly pénzeket fizetnének ezért, hogy tudják.

– Tényleg ekkora baj, ha valaki varázsképességek nélkül születik egy mágikus családba? – tette fel a kérdést Milo, aki eddig csendben hallgatott. Draco felé fordult, és a szürke szemekbe nézett. A kérdés ott lógott a levegőben kettejük között. A férfi akaratlanul a féltestvérére gondolt, akit nem ismerhetett.

– Hagyományok – kezdett bele Draco. – Vannak olyan családok, ahol ezek létkérdést képeznek. De már nem ezt a világot éljük.

– Nem jó nekik a varázsvilágban, alantas munkákat kapnának csak – szólalt meg Ron is. – Joseph bácsi, anya unokatestvére is az. Nem gyakran látjuk. Könyvelőként dolgozik. Muglik között sokkal jobban érzi magát.

– Túl vagyunk egy háborún – vette vissza a szót a tejfölszőke varázslót. – Ideje, hogy ez is változzon. Szerettem volna megismerni a bátyámat. Kvibli volt vagy sem, akkor is.

– Kedvelt volna – mondta Milo, aztán szomorúan elmosolyodott. Draco szomorúan elmosolyodott. – És igaza van Ronnak, nem biztos, hogy jól érezte volna magát a varázsvilágban. Azt is nehezen szokta meg, hogy én varázslónak születtem.

– Ezért kezdtem el ezt a munkát – szólalt meg Hermione. – Nem akartam, hogy a családok ennyire szétszakadjanak, és megtaláljam a megoldást, ha egyáltalán van, hogy egy kviblinek is lehessen varázsereje. Hordozzák a sérült mágia gént.

– Milyen kezelést alkalmaztatok? – tette fel a kérdést Markov, majd töltött magának egy pohár narancslevet.

– Sárkányvér plazmát, intravénás főnixkönnyeket, erős gyógyitalokat, tündérvért, varázsképességű személyek vérét és csontvelőt – adta meg a választ a boszorkány. – Ezen kívül még sok mást, amik persze mind hatástalanok voltak.

– És meddig jutottál?

– Eltűnt a génhiba, de varázserő egyik alanynál sem jelentkezett – mondta Hermione.

– És mi a helyzet Livvel? – kérdezte Milo.

– Ő több szempontból is különleges. Még le kell futtatnom néhány vizsgálatot. De egyelőre maradjunk ennyiben.

Milo csak bólintott, aztán ivott egy kortyot a poharából. A beszélgetést Harry folytatta.

– Mióta elkezdtétek a kutatást – kezdett bele. – Különféle anomáliák jelentek meg a Zsebpiszok közben.

– És pedig?

– Főnixkönny, akromantula méreg, és amiket említettél korábban. Eltűntek a dolgozók közül is néhányan – mondta a feketehajú varázsló komoran. Hermione összepréselte az ajkát, miközben barátját hallgatta. – Először csak kvibliket toboroztak a kontroll csoportba. Gyors eredményt ígértek.

– A listádon szereplők közül – vette át a szót Markov – négyen is benne vannak. Ráadásulus az a lista egy kicseszett halállista.

– Ne…

– Úgy tűnik valaki nagyon csúnya dologra készül – mondta Draco. – Fontos, hogy mindent kézben tartsunk. Hermione biztonsága az első.

– Egyértelmű – helyeselt Harry.

– Szóval már egy ideje tudtok arról, hogy gáz van a kvibli program körül – szólalt meg Hermione vésztjósló éles hangon. – Igazam van?

– Lényegében – mondta Ron. – De nem állt össze a kép teljesen.

– És nyomozgattok, szaglászgattok… pontosan az én kutatásom körül. Nekem meg persze nem szóltatok.

– Ez ennyire nem egyszerű – fújt egyet Harry.

– Az eszetekbe sem jutott, hogy talán segíthettünk volna egymásnak? – emelte fel a hangját. – Vagy talán megnézhettétek volna, hogy nem szabotálja-e valaki a kísérletemet.

– Azt hittük, hogy te is benne vagy az egészben. – Ron, ahogy kimondta, már rögtön meg is bánta az egészet. A metsző, barna tekintet nem ismert kegyelmet.

– Már megbocsáss, Ronald, de hogyan gondolhattál ilyet?

– Megszállottan viselkedtél.

– De soha nem csináltam semmilyen illegális kísérletet – csattant fel. – Sokáig dolgoztam, néha valóban csak ez a program kötötte le minden időmet, de nem csináltam olyasmit, ami etikátlan.

– Láttuk, ahogy a Zsebpiszok közben akromantula mérget veszel.

– Ezt nem hiszem el – fogta a fejét Harry. – Fogd már be!

– Mert a Szent Mungo nem kapott belőle időben – csikorgatta a fogát Hermione. – Mégis mit képzeltek rólam?

– Hermione. Mi nem… – próbálkozott Harry.

– Elég! – csattant fel. – Nem kell a magyarázat. Rengeteg időtök lett volna beavatni. Esküt is tettem volna vagy bármilyen mágikus fogadalmat. Erre ti megvárjátok, amíg valaki a betegemre és rám támad. Ez… nem ismerek rátok.

– De a protokoll…

– Hány éve tudjátok, hogy gáz van? – tette fel a fogós kérdést.

– Másfél éve – válaszolt Ron. – Zsebpiszok közben meg már régóta. Piti ügyek voltak.

– Weasley!

– Most mi van? El kell mondanom.

– Erről van szó. Ti végighallgattátok a családi összejöveteleken minden szónoklatomat a munkámról. Én meg a ti idióta anekdotáitokat hallgattam. Aztán ti meg csendben lapulva arra gondoltatok, hogy illegális kutatásokat végzek, és veszélyes, de hatástalan gyógymódokat árulok kvibliknek… Megáll az eszem.

– Dehogy…

– Ez egy agyrém – fújt egyet. – Most megyek.

– Ne, Hermione, várj!

– Oldjátok meg nélkülem ezt az egészet – mondta, aztán elrohant, és a többiek már csak az ajtócsapódást hallották.

– Most már tudom, hogy miért szakított veled, Weasley – morogta Draco. – Muszáj volt ezt így intézni?

– Mi van?

– Egy kibaszott idióta vagy.

– Menj utána, Draco! – szólalt meg Milo. Mindenki a fiatal fiúra nézett. – Most mi van? A nagybátyámnak van a legtöbb esélye, hogy megnyugtassa.

– Megyek – mondta Draco, aztán felállt az asztalról. – Ti pedig rakjatok rendet.

– Ne már! – méltatlankodott Markov. – Weasley-ék rontották el a bulit.

– Szerintem fogjátok be! – zárta le az egészet a szőke mardekáros.

Azzal Draco elindult Hermione után, magára hagyva a zsémbelő társaságot. Hermionét a két ház között úton érte utol, amikor a boszorkány meglátta, megforgatta a szemét.

– Menj el! Most nem vagyok abban a hangulatam, hogy beszéljünk egymással.

– Nem megyek sehova.

– Ez… el tudod… Hagyjuk! Csesszék meg!

– Nézd…

– Nincs kedvem egy szónoklathoz – sziszegte. – És a nem úgy gondolták-ot sem szívesen hallgatnám.

– Kinyírjam őket neked? – kérdezte Draco, aztán közelebb ment a boszorkányhoz. Hermione mindenfelé nézett csak rá nem. A szeme sarkában csalhatatlanul gyülekeztek a könnyek. Draco magához vonta és átölelte. A törékeny test az övének feszült, és finoman összerándult.

– Én… nem tudok erről most beszélni – mormolta, miközben hozzásimult a férfihoz.

– Nem is kell – suttogta Draco, miközben a boszorkány hátát simogatta. – Menjünk el sétálni!

– Inkább lepihennék.

– Most nem jó ötlet.

– Szeretnék egyedül lenni – szólalt meg a boszorka. – Most ez nem a legalkalmasabb pillanat, hogy lődörögjünk.

– Egy frászt! Ha már egy taknyos kölyök utasítgat, hogy menjek utánad, nem gondolod, hogy visszamegyek oda? Különben is elintéztem, hogy ők pakoljanak el. Mindenki jól jár.

– Én nem így érzem.

– Megkapod a társaságom – mormolta a varázsló, miközben még mindig a boszorkányt ölelte.

– Nem tudom ez most egy átok vagy egy kitüntetés.

– Átok? – nevetett fel Draco. – Nem hinném.

– Zaklatott vagyok.

– Tudom. Sétálunk egyet, alszunk egyet, reggel pedig készítek neked egy tükörtojást vagy kettőt, vagy amennyit kérsz.

– Draco! – nyafogta. – Sírni akarok, és ehhez te nem kellesz.

– Jó bulinak hangzik.

Hermione felnyögött, aztán a varázsló mellkasának támasztotta a homlokát. Legszívesebben most kitört volna belőle a zokogás.

– Borzasztó vagy! – mondta, aztán megragadta a férfi pólóját, felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen, lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férfit. Draco könnyedén viszonozta a csókot.

– Megyünk? – kérdezte kedvesen. – Csak egy rövid séta.

– Menjünk! – bólintott a boszorkány.

Draco megfogta a kezét, egy apró csókot lehelt rá, aztán összefűzte az ujjaikat, majd elindultak az ösvényen. Párás, esti idő volt, csendben haladtak az égbenyúló fák között. A hold sárgás fénye utat mutatott nekik. Az erdő hangulata teljesen más volt ilyenkor, mint nappal, sokkal békésebb. A kellemes szél nyíló virágok illatát hozta magával, amely áthatotta az egész környéket.

Hermionéban még mindig forrt az indulat, s nehezen tudta a dühét lecsendesíteni, de ahogy egye mélyebbre haladtak, kezdett felengedni. Szorosan hozzásimult a mellette lépdelő férfihoz, belékarolt, és a fejét a karjára hajtotta. Mindketten mélyen magukba szívták az erdő bűvös atmoszféráját. Volt benne valami megnyugtató, valami egészen varázslatos, amitől a kellemetlen érzések, a harag és a keserűség olyan távolinak tűnt.

Csak ők voltak ketten. Hallgatták az éjszakai erdő hangjait. A fák, bokrok és a növényzet halk suttogása kísérte őket a holdvilág fényével együtt, s egyre mélyebbre jutottak az erdőben. Draco átkarolta Hermionét, és együtt figyelték az éjszakát.

– Tudod – szólalt meg Draco félhangosan –, ilyenkor nyár közepén számtalan csodás dolog történik.

– Komolyan? – kérdezett vissza szórakozottan a boszorkány. – Csodás dolgok?

– De mennyire. Ilyenkor megnyílik a világok közti kapu, és a tündérnép átjön a világunkba.

– És te hiszel az ilyesmiben? – tudakolta halk kuncogással.

– De még mennyire – bizonygatta a varázsló.

– Remélem, hogy látunk valami csodásat.

Draco elmosolyodott, maga felé fordította a boszorkányt, közelebb hajolt hozzá, és egy apró csókot nyomott az ajkára. El akarta feledtetni vele a rossz dolgokat. Addig ölelni, amíg el nem felejti azokat a gondolatokat, amik nyomasztották őt. Lassú, ráérős, csodás csókokat, amitől mindketten elfelejtettek mindent maguk körül. A holdfénybe burkolózva ölelték egymást. Mikor elszakadtak egymástól, Draco a homlokát a boszorkányéhoz simította. Mindketten mély levegőt vettek.

– Mutatok neked valamit.

– Micsodát?

– Valami szépet – ígérte a varázsló halkan.

Egy tisztás felé vezetett az útjuk, amin egy sebeslétű patak szaladt keresztül. A holdfény megcsillant a fekete vizén. Lépteik nyomán apró szentjánosbogarak ébredtek fel, s zöld fényükkel bevilágították a bokrokat. Hermione csodálkozva figyelte a szentjánosbogarak táncát. Draco magával húzta, aztán egy odvas fához vezetette. Bentről hirtelen apró tündérek röppentek ki, majd táncba kezdtek a szentjánosbogarakkal.

A természet és a mágia eggyé olvadt ezen a varázslatos éjszakán vagy talán mindig is egy volt? – tűnődött Hermione, miközben Dracónak dőlve figyelte az apró lényeket. Talán belőlük eredt a tiszta varázslat?

– Már jobban érzed magad? – kérdezte, miközben a simogatta a boszorkány karját.

– Inkább ne beszéljünk erről! – mondta Hermione, majd megfordult, és hátrasimította a férfi tejfölszőke tincseit. Közelebb húzta magához, aztán megcsókolta.

Lüktető forróság áradt szét mindkettejük testében. Elképesztő, édes érzés, ami már olyan régóta ott volt mindkettejükben. Draco elmélyítette a csókjukat. Hermione finoman megsimította a férfi állát, miközben kissé oldalra döntötte a fejét. Mohóság… éhség, elszabaduló vágyak. A varázsló ujjai beletúrtak a hajába, miközben erős karjai a csípőjére fonódtak.

– Annyira gyönyörű vagy – mormolta Draco a csókjukba.

– Annyira vágyom rád – sóhajtotta a lány.

– Túl zaklatott vagy – folytatta varázsló, miközben finoman végigsimította a boszorkány hátát. – Nem akarom, hogy…

– Fel akarsz bosszantani?

– Azt mások már megtették.

Hermione keze a férfi mellkasára simult, pontosan a szíve fölött, s érezte, hogy pontosan olyan szaporán vert, ahogy az övé. Csak érezni akarta a száját az övén, az értintését a bőrén. Vágyott rá. Beleborzongott az érzésbe.

– Hermione?

– Hmm?

– El kell mondanom valamit – szólalt meg rekedten.

– Pont most?

– Muszáj – húzta el a száját. – Muszáj, mert rám is mérges leszel.

– Draco…

– Tudtam, hogy Weasley gyanúsít – szólalt meg a férfi. – Én pedig vállaltam, hogy figyelek rád, és szemmel tartalak.

Hermione vett egy mély levegőt, aztán egy pillanatra ellépett tőle egy pillanatra. Mintha hirtelen iszonyatosan hideg söpört volna végig a tájon. A boszorkánynak egyszeriben mindent romantikus gondolata elszállt.

– Mondj valamit!

– Várom, hogy folytasd – közölte hidegen.

– Soha nem hittem, hogy bármi közöd lenne ehhez. Nálad becsületesebb embert nem is ismerek. És az érzéseimnek meg ehhez semmi köze sincsen.

– Francba, Draco! – morogta a boszorkány.

– Nem akartam ezt titkolni. Nem túl régóta tudok erről. A többi Weasley és Potter sara.

– Pont most kellett ezt elmondanod? Nem ért volna rá egy negyedórával később? – pirított rá Hermione.

– Negyedóra?

– Tudod, hogyan értem.

– Csak meg akarsz sérteni – mondta Draco, majd egy kicsit közelebb ment hozzá. – Amit akartál csinálni, arra több idő kell, és nem az erdő mélye.

– Rád is haragszom most már – jelentette ki a boszorkány. – Nem is tudom miért haragudjak jobban.

– Tudom.

Hermione karba tette a kezét, aztán elindult visszafelé az ösvényen. Ez a nap már teljesen elcseszett volt, és nem segített rajta a Dracóból feltörő hirtelen fene nagy őszinteség. Hallotta, ahogy a férfi elindul utána, néhány hosszú lépéssel beérte a boszorkányt. Finoman megsimogatta a karját, aztán a lány csak elhúzódott tőle.

– Menj el!

– Nem – rázta meg a fejét.

– Te is olyan vagy, mint a többiek. Menj csak vissza, aztán nyomozgassatok! Engem meg hagyjatok a fenébe békén!

– Ez tudod, hogy nem igaz – mondta Draco. – Én nem hittem, hogy bármiben benne lennél. Tudom mennyire megviselt a kutatás törlése.

– Megfigyeltél, és a többi csak grátisz volt?

– Dehogy – nyögött fel a férfi. – Csak nem akartam, hogy ez később derüljön ki. Nem akarom titkokkal kezdenek a kapcsolatunkat.

– Remek az időzítésed – morogta a boszorkány. – Nem maradhatunk volna abban, hogy rám vigyázó auror vagy?

– Még mindig az vagyok.

– Nagyszerű.

Egy ideig csendben mentek az erdőben, ami most már kevésbé tűnt varázslatosnak. Hermione mélyen felsóhajtott. Draco közelebb lépett hozzá, aztán megfogta a kezét, és finoman megcsókolta. A boszorka mormolt valamit, de nem húzódott el. Valahol a harag és a vágy közötti állapotban volt.

– Köszönöm, hogy ilyen csodálatos bulit rendeztél – szólalt meg rekedten a férfi. – Sajnálom, hogy ennyire elcsesztünk mindent.

– Semmiség. Ha tudtam volna, hogy ilyen kígyók a barátaim, akkor elégetem inkább a sültet.

A varázsló halványan elmosolyodott. Majd a lánnyal együtt felement a lépcsőn, majd megálltak az ajtóban. Hermione egyenesen Draco szemébe nézett. Sokáig vívódott, hogy mit is mondjon, és inkább csak várt.

– Utálom, hogy még mindig nem voltunk egy rendes randin. – A férfi komoran mondta ezt ki, mintha egy újabb vallomást tenne. – Neked sokkal több járna, mint egy szenvedélyes viszony egy erdei tisztáson.

– Ez is az lett volna, de teljesen elcseszted a hangulatomat – húzta el a száját a boszorkány. Majd kinyitotta az ajtót, és elindult befelé. Draco követte. – Menj el!

– Nem, nem megyek – mondta varázsló, majd követte őt az emeletre.

Hermione lerúgta a cipőjét, aztán lefeküdt az ágyra, és magára húzta a takarót. Legszívesebben eltűnt volna alatta, de ez sajnos nem történt meg. Draco hasonlóképpen tett, aztán az ölelésébe vonta őt. A boszorkány mélyen felsóhajtott, mintha minden keserűsége egyszerre rakódott volna a mellkasára. Becsukta a szemét. Kellemes meleg ölelte körül, amit nem akart eltaszítani magától. Nem, igazából nem akarta, hogy Draco elmenjen vele.

– Annyira fáradt vagyok – szólalt meg hirtelen. – Annyira nagyon fáradt.

– Én is – sóhajtott a férfi, és ásított egyet. – Aludjunk!

– Még mindig haragszom rád.

– Tudom.

– Egy idióta vagy, Draco Malfoy.

– Ezt tudom a legjobban – mondta, majd még közelebb húzta magához a boszorkányt.

– Elrontottad az egészet.

– Sajnálom! – suttogta, miközben egy apró csókot lehelt a tarkójára. – Jóvá teszem neked.

– Kopj le, Malfoy!

– Nem is akarod, hogy elmenjek.

– Igazából nem. Egyáltalán nem akarom – sóhajtotta Hermione. – Aludj! Jó éjt!

– Jó éjt, drágám! Áú! Ezt miért kaptam.

– Mert még haragszom rád – jelentette ki morcosan. – De még mindig vigyázol rám, igaz?

– Igen. Még mindig vigyázom rád.

– Jól van.

– Szép álmokat, Hermione!

– Bunkó!

– Ezt megérdemeltem.

Hermione gyorsabban elaludt, mint várta. Könnyedén simult a varázsló ölelésébe.
hozzászólások: 2
feltöltötte:Nyx | 2023 Apr 09

by Neola @ 17 Apr 2023 05:39 am
Szia!
A fene enné meg!! Utolértem magam
XD Fuuuu iszonyatosan teszik a sztori. Nagyon nagy fordulat volt, amikor Milo megjelent Draco életében. Ördög fióka. XD imádtam azokat a részeket, ahol apránként, de kezdtek összecsiszolodni. Szépen halad a kis szerelmi szál. Az is nagyon tetszik.
Na, de ez a háttértörtént nagyon érdekes. Nagyon nagyon nagyon kíváncsi vagyok hogy alakulnak a dolgok. Főként, hogy Liv mikor fog igazán nyitni Milo fele.
Szuper volt! Várom a folytatást.
Üdv: Neola
Ui: 3 nap alatt olvastam el.... Húznom kellett volna még egy kicsit, de annyire kíváncsi voltam. XD xd
by Nyx @ 20 Apr 2023 12:45 am
Szia, A kutya fáját. Van ez így, hogy elfogynak a dolgok. Jajj nagyon örülök neki, hogy tetszik a sztori. Igen-igen annyira akartam írni valami ilyesmit, eredetileg Dracónak fia lett volna és fiatalabb kiadásban, de aztán meggondoltam magam és inkább unokaöcs lett. Bár szerintem így jobban kijöttek a dolgok. Jól megizzasztották egymást, de lassan-lassan egymáshoz fognak csiszolódni és nem lesz gond. Oh a szerelmi szál is jobban be fog indulni, majd a következő részekben. Hihihihi a háttértörténettel még nem tudom mi lesz, mert még pár dolog előttem is titok, de majd alakulgat.
Livvel bevallom még nem tudom igazán mi lesz. Nem igazán tűnik most úgy, hogy Milóval lesz köztük valami komolyabb, de majd kiderül. Az igen! Nagyon gyorsan elolvastad! Kár hogy ilyen gyorsan nem tudok írni, de azért igyekszem hamar frissíteni. Addig azért remélem találsz nálam jó sztorikat. Mentsd meg Malfoyt olvastad? Azt már befejezetem legalább. Hamarosan jön két új fic is, de azokat igyekszem előre megírni minél készebb állapotba. Köszönöm! Nemsokára jövök a frissítésekkel.
Powered by CuteNews