Fejezetek

9. fejezet
9. fejezet
Elfelejtett jelszó

Draco elcsigázottan tért haza otthonába. Véget ért a felfüggesztése és újra elkezdett dolgozni. Weasley-vel annyi volt a dolguk, hogy szinte csak aludni járt haza. Viszont szombaton találkozója volt anyjával, amit nem mondhatott le és ez teljesen kiszipolyozta belőle a maradék energiát is. Persze szívesen ment volna Weasley-ék kerti partijára, már csak azért is, hogy bosszantsa Grangert, akit minden reggel látott eltipegni a fehér köpenyében az ispotályba. Mostanság a kommunikáció egy-egy udvarias köszönésre és egy-egy mosolyra futotta. Ez talán megkönnyítette Dracónak, hogy megszokja az új szomszédot.

A férfi szombat kora estére már alig bírta nyitva tartani a szemét. Narcissa megint előadta a szokásos témájuk melodráma változatát, így az előadás miatt hazahívta Dracót. Mrs Malfoy aggodalma, rimánkodása hasztalannak tűnt, a fiának eszében sem volt megint a Malfoy kúria falai között élni. Dracónak egyszerűen viszolygott a háta attól a helytől, ráadásul még mindig minden az apjára emlékeztette. Anyja úgy őrizte a férje emlékét, hogy egy megveszekedett mauzóleumot hozott létre a kúriában. Apja irodájában még mindig ott füstöltött az utolsó szál szivar és a félig elfogyasztott borostyán sárga Whiskey, amit Narcissa pár bűbájjal konzervált. Dracót az ilyesmik rettenetesen bosszantották, nem is beszélve arról, hogy anyja örökösen leszólta az otthonát.

Itt meg volt mindene. Egy ház, egy kis kerttel, ahol gondozhatta a kedvenc gyümölcsfáit. Errefelé egyébként is ritka fafajtákat ültetett, amik egész évben termettek és némelyik gyümölcs gyógyító erővel bírt. De hát mit lehet várni egy varázslótól? Szeretett kiülni egy üveg vajsörrel és nyugodtan bámulni a zöld növények sokaságát. Egyetlen egy percre sem sírta vissza azokat a zsebkendőnyi lakásban töltött éveket, amiket nyomorogva kellett töltenie. Mindenki azt gondolta, hogy csak azért vette meg a kis lakást, mert egy garasoskodó, önhitt multimilliomos csemete. A valóság ennél sokkal bonyolultabb volt… Rengeteg éjszakai műszak, túlóra és alja munka kellett ahhoz, hogy most kinyújtóztathassa a lábát a saját verandáján.

Nos Dracónak egyetlen egy dolga maradt: muszáj volt elfogadnia az új szomszédját. Szerencsére nem volt otthon eleget, tehát az idő nagy részében sikerült elkerülnie a boszorkányt, aki időközben szabadidejében egy búja gyógynövényes kertet telepített. Az édes lonc illatát most is vitte a szél, ami őt teljesen elbódította és felbőszítette, mivel elnyomta az ő saját loncának illatát. Egyetlen baj volt talán a szomszéddal az, hogy már évek óta ismerte. Igazból meg sem tudta mondani milyen kapcsolat van köztük. Gyűlölet? – felhorkant, nem, erről nem volt szó. Csak egyszerűen dühös akart lenni Grangerre továbbra is. Nem is kellett sokáig keresgélnie az emlékei között, hogy elérje a kívánt hatást.


Az ördöghurok jutott eszébe először, ami nem túl régen majdnem megfojtotta. A férfi mérgesen gondolt erre az esetre, kinyitott egy vajsörös üveget és kiment a verandára, aztán hátra dőlt a székben. A szomszédasszony éppen ebben a pillanatban érkezett haza, egy elegáns, szűk és rettenetesen rövid fekete ruhában hoppanált a kapu elé. Draco egy pillanatra elfelejtette, hogy dühös akart lenni rá. Hermione nem vette észre és mérgesen nyitotta ki a kertajtót, majd hosszú léptekkel elindult a ház felé.


Láthatóan nem vette észre Dracót, mert akkor biztosan nem igazgatta volna az alakformáló harisnyát. A nő dühösen lerúgta a cipőjét, amivel eltalált egy szúrós macskafüvet, amiért nem volt kár, majd felhúzta a szoknyarészt és elkezdte lecibálni magáról a rettentően makacs ruhadarabot. A férfi majdnem félrenyelt, amikor meglátta azt a csipke csodát, ami a szép formás idomokat takarta.

– Mielőtt még több ruhádtól megszabadulsz, jelzem, hogy itt vagyok – szólalt meg gúnyos, rekedt hangon. Most először nézett rá teljes egészében nőként és nem ellenségként. Persze ez nem volt igaz, de valamivel nyugtatnia kellett magát, nem?

A boszorkány megfordult és tüzes barna szemét a férfira emelte. Az arca vörös színben pompázott.

– Soha nem szoktál ilyenkor itthon lenni – jegyezte meg szemrehányóan, majd eligazgatta a rettenetesen szűk fekete ruhát, amiben alig kapott levegőt.

– Gyakrabban lennék otthon, ha ilyesmiket látnék a szomszédban – nevetett fel jóízűen. – Minek vetted fel azt a förmedvényt, ha ennyire zavar?

– Semmi közöd hozzá! – morogta továbbra is boszorka, majd kibontotta haját a kontyból. A háta közepéig érő hullámos, göndör haj, mogyoróbarna zuhatagként omlott le a vállán. A nő beletúrt a hajába és elégedetten sóhajtott egyet. Malfoy úgy érezte, mintha gyomorszájon vágták volna.

– Félresikerült randi? – folytatta tovább Draco a beszélgetést. Az a tekintet nem is lehetett volna dühösebb, mint amikor ezt kimondta. A férfi nem is sejtette, hogy mennyire a lényegre tapintott. Ginny a baráti összejövetelt megtoldotta egy vak randival, amiért most egy ideig nem fog vele beszélgetni.

– Semmi közöd az életemhez – vágott vissza a nő dühösen. Malfoy mindig a lényegre tapintott, mintha egy nyitott könyvet olvasna. – Miért van az, hogy ti férfiak annyira tudjátok, hogy nekünk, nőknek mire van szükségünk? Elvárjátok a hálát minden egyes romantikus gesztusért, ami szerintetek romantikus, és azt hiszitek, hogy ettől egyből hanyatt vágjuk magunkat.

– Huh, lassíts egy kicsit. Csak nem hisztizel? – kérdezte gúnyosan. – Te az a Granger vagy, akit én ismerek?

– Na, erről beszéltem. Te is egy arrogáns, pöffeszkedő varázsló vagy, aki csak magára gondol – jött a kéretlen analízis Dracóról. A férfi felvonta a szemöldökét, mintha elemezné a hallottakat, aztán egy fintor kíséretében bólogatni kezdett. – Önzőek vagyok, mindent magatoknak akartok, és azt hiszitek Merlin titeket ruházott csak fel valami ellenállhatatlan hatalommal, amivel lehengerelitek a nőket.

– De engem már ismersz, miért lepődsz meg ezen? – nevetett fel újra Draco. A boszorkány tovább füstölgött magában, majd megpróbált bejutni a házába, de az ajtó nem engedett. Először csak elsuttogta a varázsigét, aztán a végén már ordította.

– ALOHOMORA!

– Mi a baj? – kérdezte a férfi egy mély sóhaj kíséretében.

– Semmi… Rosszul mondtam ki a jelszót és az ajtó nem enged be. A biztonsági jelszót, pedig nem tudom, mivel a boríték még mindig ott van a dolgozó szobámban – mondta reményvesztetten és lehuppant a verandára helyezett padra. – Remek, hívhatom a biztonsági aurorokat.

Draco úgy vigyorgott rá, mintha legalább karácsony lenne vagy ő nyerte volna meg a fődíjat a lottón. Vajon hagyja neki, hogy megvesztegesse? Csábítónk tűnt az ötlet.

– Milyen nagy szerencséd van, hogy itt vagyok. Már csak az kell, hogy megkérj, és akkor nem fogsz kint fagyoskodni.

– Nem tűnt fel? Hamarosan itt a nyár, sőt ha jobban meggondolom, már nyár van, és iszonyatosan meleg van. – Aztán legyezgetni kezdete magát és közben észre sem vette, hogy önkéntelenül szabad belátást engedett a férfinak a dekoltázsába. A varázsló szemtelenül meg is bámulta. Azzal mentegette magát, hogy csak a ruha kivágása miatt volt.

– De hamarosan vihar lesz – jegyezte meg Draco és belekortyolt a vajsörbe.

– Remek, akkor majd alszom a rendelőben – vágta rá durcásan. Semmilyen segítséget nem akart Malfoytól. Főleg a múltkori ördöghurok eset után nem akart hozzászólni. Különben is, már egy hete nem történt semmi sem, vagyis csak apróságok, amivel bosszantották egymást. Ráadásul elkezdődött a rendelés is és nem volt ideje ezekkel foglalkozni.

– Ennyire azért nem gyűlölhetsz. Segítek, ha megkérsz rá. – Draco annak ellenére, hogy gúnyosan vigyorgott komolyan gondolta a dolgot.

– Nincs rá szükségem – jelentette ki határozottan.

– Akkor jó – vonta meg a vállát. – Szép álmokat, Granger!

– Menj a fenébe, Görény!

Csodálatos összhang volt közöttük.

***

Órákkal később Draco dörömbölésre lett figyelmes, becsukta a könyvet, amit mostanság elalvás előtt szokott olvasgatni, aztán komótosan, pálcával a kezében elindult lefelé az emeletről. Az ütemes kopogás egyre közelebbről és türelmetlenebbül hallatszott. Kint javában tombolt a vihar és egy villámlást követően az ajtó tejfehér üvegén keresztül megpillanthatta a szomszédasszony alakját.

A gúnyos mosolyt nem tudta letörölni a képéről, valamit nem mondott el Grangernek, valami olyasmit, amitől a nő valószínűleg szikrákat fog hányni. Kinyitotta az ajtót és egy csurom vizes boszorkányt talált a küszöbén. Nem tagadta egy percig sem, hogy mennyire mulattatta a látvány.

– Nagyon élvezem a humorodat, Malfoy! – szólalt meg rettentően dühösen.

– Én meg a látványt. Tudtad, hogy a ruhád sokkal jobban rád feszül, amikor teljesen át van ázva? Hmm és már megszabadultál a melltartódtól is? Egyszerűen nem jutok szóhoz. Biztos, hogy hozzám jöttél? – Hermione a dühtől vagy zavarában elpirult, de Draco nem tudta megállapítani, hogy mitől.

– Miért nem mondtad, hogy a te fennhatóságod alá tartozik a rendelő és a házam is, amikor itthon vagy? – rontott rá egyből. – Ez amolyan kisded játék a részedről, mint az, hogy az agyamra mész?

– És az egész környék hozzám tartozik, ha itthon vagyok – tette hozzá elégedetten és nekidőlt az ajtófélfának. Nem volt rajta más csak egy alsónadrág ugyanis majdnem megfulladt a melegben. Az eső valamennyire azért lehűtötte a levegőt és most igencsak kellemes volt az ajtóban állni, s magába szívni az friss illatot, ami összekeveredett Granger csábító parfümjével. – Ez egy új program és élvezem.

– Tudnom kellett volna róla. Hülyét csináltam magamból a Minisztériumban, mivel állítólag te voltál nálam és tájékoztattál erről, legalábbis a jelentésed ezt igazolja, és hogy én nem voltam hajlandó meghallgatni a mondandódat.

– Áhh szóval a fizetés kiegészítésemről akarsz beszélni? Nem nagydolog tudod, de pár galleon az pár galleon.

– Mintha neked annyira szükséged lenne a pénzre… Biztos vagyok benne, hogy azért vállaltad el…

– Mert felajánlották és úgy gondoltam megéri – fejezte be a mondatot. Semmi kedve nem volt a pénzügyeit megvitatni Grangerrel. – Mivel én vagyok a legközelebbi auror, aki errefelé lakik, gyorsabban odaérek, ha valami baj van.

– Ha doxik lepik el a házat, és megtámadnak a tündérmanók, neked fogok először szólni – füstölgött a nő továbbra is. – Egy sunyi alávaló alak vagy, Malfoy! Te is csak olyan semmirekellő vagy, mint a többi férfi, pedig azt hittem megváltoztál.

– Egy csínytevést nem neveznék annak. Különben is nem hazudtam, te ellenben rám csaptad az ajtót, amikor átmentem. Tudom, hogy egy bűnbakot akartál keresni, ami válasz a problémáidra, de könyörgöm, miért nekem kell lenni annak?

– Oh, igen? Mégis mikor voltál nálam utoljára? Talán akkor, amikor megfenyegettél, hogy beárulsz a Minisztériumnak az ördöghurok miatt? – csattant fel megvetően. – Vagy netán akkor, mikor kezelésre jöttél az ispotályba? Vagy amikor bemásztál a kertembe?

– Ez akkor volt, mikor az ördöghurok miatt öltük egymást. Majdnem megfojtott a múltkor, szerinted ez nem elég indok arra, hogy bepöccenjek? – kérdezte nyugodtan. A derű, ami a szürke szemekből áradt még inkább felbosszantották a nőt.

– Megfenyegettél, hogy kilakoltatsz. Többször is – riposztozott tovább a boszorkány és legszívesebben behúzott volna Malfoynak egyet. Nem a múlt miatt, hanem csak úgy feszültség levezés gyanánt.

– De aztán sokkal jobb ötletem támadt. Van ez így. Nem lehetsz annyira kiakadva, már csak öt vagy hat napja veszekedtünk utoljára. De ki számolja ezt? – nevetett a férfi. – Nyugodj meg, mielőtt még lekaplak a tíz körmödről!

– Normális voltál, amikor rám borítottad azt a melaszt? – váltott témát Hermione. – Mert, hogy csak tudd egy fél délelőttöt kellett gereblyéznem a hajam miután mindent kiszedtem belőle.

– Ugyan már, mikor volt már az…

– Én még emlékszem rá – morogta dühösen a boszorkány.

– Nagyon szórakoztató volt – vigyorgott elégedetten, aztán visszagondolt az esetre. Csodálatos volt Grangert abban a trutymóban látni. Bár megtehetné még egyszer, viszont most egészen mást forgatott a fejében. A csábos szomszédasszony még így dühösen is izgató látványt nyújtott. Draco már arra gondolt, hogy meg kellene szabadulni a múltbeli előítéleteiről és egy kicsit tenni neki a szépet. Ha csak egy csókot sikerülne kierőszakolnia tőle, akkor is jól járna.

– Ohh, te Görény! Mekkora egy rohadt szemét vagy!

– Ejnye, Granger, így kell beszélni azzal a személlyel, aki momentán az egyetlen segítséged? A Minisztérium egyre körültekintőbb a biztonságot és az egészségügyet tekintve. Hamarosan egy bagoly postahivatalt is költöztetne ide.

– Na, ne mondd! – csóválta meg a fejét a nő, majd kicsavarta a hajából a felesleges vizet. – Higgyem is el, hogy nem hisztizve adod ezt elő. Ha felbukkanna még egy épület, akkor őrjöngve szaladgálnál a környéken.

– Hidd el pár év múlva a szomszéd mugli települést is csak varázslók és boszorkányok fogják lakni.

– Miért, talán szándékozod benépesíteni a falut? Szóval ezért vagy távol annyit… Egy falu tele Malfoyjal, igen csak érdekfeszítő lehetne. Bekerülhetnél a történetelem könyvekbe is.

– Sosem lehet tudni, bár lehet, mással bekerülök – válaszolt nyugodtan Draco, majd karba tette a kezét. Hermione egy pillanatra elidőzött a formás izmokon és a bicepszen. Bárcsak ne Malfoy lenne, és ne lenne ennyire nehéz egyéniség.

– Rettentően érdekfeszítő az, amit most mondasz, de rátérhetnénk az én ügyemre is? – tudakolta türelmetlenül.

– Hogyne, Granger, parancsolj és fáradj beljebb! – Előzékenyen félreállt az ajtóból és intett a nőnek, hogy jöjjön beljebb. Már majdnem megtette, de aztán inkább hátrasimította a vizes haját és kihívóan nézett a férfira.

– Nem mennék be, inkább oldd fel, kérlek, a tiltó bűbájt és már itt sem vagyok! – A hidegsége és dühe arra késztette Dracót, hogy még egy kicsit bosszantsa még a boszorkát.

– Zuhog az eső és én nem akarok megázni, ráadásul nem kértél meg eléggé szépen. – Hermione ebben a pillanatban képes lett volna megátkozni Dracót, de ahhoz feljebb kellett volna húzni a ruhájának szoknyarészét, hogy hozzáférjen a pálcájához, amit diszkréten combjához ragasztott. Bár azt nem tudta, hogy a férfiban kis híján megállt az ütő már akkor, amikor megszabadult az alakformáló harisnyától, amiről azt ígérték csábos alakot kölcsönöz neki.

– Nézd, fáradt vagyok, nem akarok tovább veszekedni. A legjobb lenne, ha gyorsan túlesnénk ezen és élnénk tovább az életünket. – Váltott egy másik sokkal kedvesebb hangnemre. Meg kellett erőltetnie magát, hogy mézédesen hangozzanak a szavak. – Nem bírom már ezt. Eláztam, de kezd egyre jobban szorítani ez a ruha. – Végigsimította a karcsú derekát. – Nem akarok csupán az orvosi köpenyemben aludni. Túlságosan hideg lenne.

Draco szemei már így is kocsányon lógtak, ahogy az ázott boszorkányra nézett.
– A mágia isteneire! Meg akarsz ölni? – kérdezte teátrálisan a férfi, majd elnevette magát. – Abban a csipke csodában, egy köpenyben… Nem gondoltam, hogy ennyire pajzán vagy Granger. A múltkor az a pamut hálóing, most meg ez. Szívrohamot fogok kapni.

– Előbb fogsz egy búbot a fejedre kapni! – ígérte a boszorkány. – Milyen pamut hálóinget emlegetsz?

– Amit akkor viseltél, amikor az ördöghurok miatt mentem át hozzád. Mindent láttam, Granger és nem kellett varázslat sem hozzá.

– Te alávaló szemét, gazember! – csapott rá a kezére a Granger lány mérgesen. – Azonnal nyisd ki a házam ajtaját és aztán tűnj el a szemem elől, mert nem állok jót magamért!

– Csak akkor, ha elmondod kivel voltál randizni.

– Soha nem játszol tisztességesen? Egyáltalán ez miért fontos? Még nem vagyok biztos benne, hogy nem tekerem ki a nyakadat.

– Édesem, én egy mardekáros és Malfoy vagyok, soha nem játszom tisztességesen – mondta, majd gyengéden végigsimította Hermione vízcseppes arcát.

– Jó, rendben van. Egy agyatlan barommal randiztam, a Hoppolánási Vizsgaközpontban dolgozik. Unalmas, utálatos és fogdosni akart. Vakrandi volt, Ginny szervezte, de ennyi. Nem akard, hogy részletezzem!

– Nem is volt olyan nehéz. Most pedig szépen kérj meg, hogy segítsek.

– Nem akarsz te egy kicsit sokat?

– Egyáltalán nem – vigyorodott el végül.

– Légy szíves, Malfoy, segíts!

– Na így már mindjárt más. Gyere, menjünk! – Azzal mindketten kimentek a zuhogó esőbe. Dracónak nagyon jól esett ez a felfrissülés, menet közben az ég felé emelte az arcát és hagyta, hogy az esőcseppek áztassák.

Hermione megfordult, és amikor meglátta a férfit, ahogy az esőfüggönyben áll gyomra furcsán összerándult. Malfoy anatómiailag teljesen tökéletes volt, talán az egyik legtökéletesebb varázslóegyed a világon. Arányos, erős, egészséges, szexi – persze csak gyógyító szemmel.
– Nagyon szeretem ezt az időt – szólalt meg végül Draco.

– Tényleg kellemes – mondta Hermione, de ő sem ment tovább. Ott állt Malfoy mellett és mindketten áztak az esőben.

– Nem kellene mindig egymás idegeire mennünk – javasolta végül a férfi. – Minden erőmet elvesz az, hogy mindennap megszívassalak.

– Mégis mit javasolsz? Álljunk együtt az esőben és fázzunk meg? – kérdezte már sokkal nyugodtabban. Valami kezdett ráragadni Malfoy lelkesedéséből. – Különben is egyszer már megegyeztünk, hogy fegyverszünetet tartunk.

– De te nem tartottad be egy percig sem.

– Pedig betartottam. – Bizonygatta Hermione, bár rögtön nem jutott eszébe a mocsárbűbáj.

– Már a második percben majdnem elterültem a sárban, amit a kerítésem mellé bűvöltél. Egy napba telt, amíg eltakarítottam és visszatelepítettem a gyepet.

– Sajnálom. Rendben ígérem többet nem török borsot az orrod alá.

– Én meg csak annyit akarok mondani, hogy ne haragudj, amiért olyan bunkó voltam veled. Lehet, még az leszek, de tudd, hogy kész vagyok bocsánatot kérni, ha elszalad velem a hippogriff.

– Ezt most miért mondod nekem? – vonta össze kérdőn a szemöldökét Hermione. Draco lassan közelebb ment hozzá. Közben mindkettőjükre esett az eső.

– Mert valami olyasmit akarok tenni, ami nem tudom, hogy tetszeni fog-e – mondta sejtelmesen, majd kinyújtotta a kezét és újra végigsimította a nő arcát, aztán a másik kezével magához húzta. Ziháltak és hirtelen a hűvös esőcseppek egyre inkább felpezsdítették mindkettőjüket.

– Akkor ne tegyél olyat – sóhajtott a nő, majd elindult a ház felé. – Nyisd ki, kérlek, az ajtómat és akkor kvittek vagyunk mindenért.

– Szerintem nem – csóválta meg a fejét. – Meg akarom ezt tenni. Csak úgy, semmilyen kötelezettség nélkül.

– Ne tedd meg! – javasolta a boszorkány. – Nem nyersz vele semmit sem. Túlságosan is bonyolult lenne és most erre vágyunk a legkevésbé. Fújj visszavonulót!

– Rendben – bólintott a varázsló, aztán elengedte a boszorkányt. Aztán Hermione megelőzve az nő házához lépett. Pálcás kezét az ajtóra szegezte, s elmondta az igézetet. – Most már beenged a bűbáj, de reggel változtasd meg a jelszót.

– De mi most a jelszó?

– Csinos volt a feneked abban a fekete csipke bugyiban, Granger – mondta végül nevetve Malfoy.

– Micsoda? Ennél rosszabb jelszót ki sem találhattál volna – morogta kelletlenül.

– A jó szomszédságunk megünneplésére holnap este hozhatnál át abból a cseresznyés pitéből, aminek az illatát ma reggel éreztem.

– Nem vagyok a házimanód.

– Én hozom a vajsört. Este nyolckor várlak, és ne merj késni, mert átmegyek érted!

– Jó rendben, nem bánom – egyezett bele végül a boszorkány. Draco intett neki, aztán ráérősen visszasétált a házába. Hermione szíve hevesen zakatolt, majdnem kiugrott a helyéből. Mégis mi lesz még ebből?

hozzászólások: 2
feltöltötte:Nyx | 2020 Jul 31

by Terrell @ 13 Oct 2021 07:53 am
erfaring viagra online teva generic viagra in canada
buy viagra without prescription legitimate online
pharmacy viagra viagra professional 100mg
by Larue @ 03 Dec 2021 06:04 pm
порно мамки
Powered by CuteNews