44. fejezet
Családi reggeli

Beau mélyen aludt, amikor egy árny elsuhant az ágya mellett. A varázsló félig kinyitotta a szemét, majd megérezte a kellemes kávéillatot. Mélyen felsóhajtott, s nagyot ásított. Csak az illatra koncentrált, ami egyre csak erősödött. Elmosolyodott, amikor arra gondolt, hogy valószínűleg Freya látogatta meg ilyen korán reggel, lassan kinyitotta a szemét, majd meglátta Draco Malfoyt.

– Mester! – szólalt meg álomittasan, és egy kicsit hátrahőkölt. – Te mit csinálsz itt?

– Szívességet jöttem kérni.

– Tőlem? Most? Húh, még álmodom vagy már ébren vagyok?

– Szerinted? – horkantott fel Draco. – De varázsolhatok egy kis jeges vizet, hogy felébredj.

– Ilyen korán? Jeges vizet? Nem. Elegem van a jégből – nyögte Beau, aztán egy hatalmasat ásított, és az órájára nézett. – Még sötét van kint. Fel sem kelt a nap.

– Fél hét van. És már meglehetősen világos.

– Még hajnal van, fázom – mormolta a varázsló, aztán magára húzta a takarót. – Majd tíz órakor ébressz fel, addig fel sem akarok kelni.

– Most foglak felébreszteni. Szóval jobb, ha kimászol az ágyból, mielőtt megint azt kell csinálnom veled, mint amit akkor, amikor másnapos voltál. Emlékszel?

– Ühümm… túl jól emlékszem. Sosem gondoltam, hogy egy szadista állat vagy, de akkor baromira közel álltál hozzá, mester – szólalt meg Beau, miközben álmosan törölgette a szemét, és megborzongott.

– Egyébként is, ma nagy nap lesz, szóval csipkedd magad, légy szíves!

– Jaj, mester! – szólalt meg az ausztrál a takaró alól, majd kelletlenül kidugta a fejét a takaró alól. – Egyébként hogyan jutottál be?

– Varázsló vagyok, Beau-tiful, annyira nem nehéz kikerülni pár bűbájt – vigyorodott el Draco elégedetten. – Megjegyzem cseles voltál, de nem akarok úgy lógni a fán, mint Skót.

– Akkor legközelebb ügyesebb leszek. Aztán megcsinálom a vizesárkot a faházam körül. Telepítek krokodilokat is, meg kengurukat is… olyan vérszomjasakat… meg… több állat nem jut az eszembe. – Aztán lecsukódott a szeme, majd megrázkódott és ismét éber volt.

– Hogyne. Majd Morgana a fejedre koppint – jósolta meg a nyilvánvaló problémát a tejfölszőke varázsló. Beau megint a fejére húzta a takaróját.

– Ha be tud egyáltalán jönni, mert akkor én ki nem jövök, ha elbarikádozom itt magam – hallatszott valahonnan takaró alól a gonosz kacaj. – Jó lesz, addig alszom, amíg akarok.

– Inkább beszéljünk a világuralmi terveidet, amik úgy gondolom, nem mostanában fognak megvalósulni. Majd pont kenguruk és krokodilok kellenek ide – masszírozta meg a homlokát a férfi. – Merlinre, honnan jönnek ezek neked.

– Jól van. Mire akarsz megkérni? Tanácsot adjak nő ügyben vagy…

– Komolyan is viselkedhetnél – jegyezte meg a férfi, majd leült az egyik székre. – Idd meg a kávét, előbb úgysem vagy képes a normális beszélgetésre.

– Álmos vagyok. Na.

– Vajon miért?

– Oh, csak álmatlanságban szenvedek.

– Persze… Freyának hívják azt, amiben szenvedsz. – Beau nagy nehezen felkelt az ágyból, átvette a bögrét, aztán belekortyolt a finom italba. Újabb mély sóhajjal, elégedetten mosolyodott el.

– Freya miatt nem szenvedek, bár ha ilyen a szenvedés, akkor szeretnék még jobban szenvedni – mondta még mindig kissé vontatott hangon a férfi. – Nagyon szenvednék többféle módon is. Most például az ágyában a karjai között szenvednék.

– Ma reggel megtehetnél nekem valamit – terelte vissza a témát Draco.

– Micsodát? – kérdezte Beau.

– Perselus megkért, hogy menjek át Abbyhez – kezdett bele a varázsló. – Tegnap elmentek az ikrekkel és Persis-szel. Állítólag Abby azt mondta, hogy átjön Freyához, de reggel voltam nála, és oda nem ment.

– Akkor hol van?

– Otthon – sóhajtott fel Draco. – Perselus nyomkövető bűbájt rakott rá, amiről Abby nem tud. Kaptam hozzáférést. Mindegy. A lényeg, hogy jól van.

– Jézusom! Remélem, hogy te nem teszel a te gyerekedre. És ha már itt tartunk ebbe a fogadott gyerekek is beletartoznak. Ez olyan rohadék egy dolog. Tudod, a bizalom és a többi dolog – sóhajtott fel Beau. – Egyébként már tizenkét éves koromban megtanultam a nyomkövető bűbájt leszedni magamról, szóval…

– Na, pont ezért kell neked átmenni.

– Neee mááár! Nem értek én a kamaszokhoz…

– Hülyeség. Te is azon a szinten vagy.

– Öreg vagyok hozzá.

– Ma családi reggelim lesz Hermionéval és Keelannel. Ez lesz az első ilyen. Ezért kérlek meg, hogy látogasd meg Abbyt. Nem aggódom, csak…

– De mégis aggódsz.

– Nem akarom ellenőrizgetni, de ez az egész, ami történt – mondta Draco, aztán elhallgatott egy pillanatra. Beau egyetértően bólintott.

– Csoda, hogy életben hagytad azt a srácot.

– Erről nem beszélünk.

– Igaz, mester, remek robbanósat játszottunk – bólogatott az ausztrál engedelmesen.

– Ha vége a reggelinek, akkor én is odamegyek. Cserébe egész délután szabad lehetsz, és oda mész Freyával, ahova akarsz. Még Finn előtt is falazok neked.

– Jól van, rendben van – derült fel vidáman az ausztrál, aztán kezet fogott Dracóval. – Te vagy a legjobb.

– El tudom képzelni.

– Tényleg felébresztetted Freyát? – vigyorodott el elégedetten a varázsló.

– Fel.

– Remélem, hogy nem akadt ki.

– Nekem örülni szokott, Beau-tiful, mindig – jegyezte meg ravasz mosollyal Draco. – Szóval még van hova fejlődnöd.

– Nem tudom, hogy honnan van ez a vonzerőd…

– Adottság…

– Persze.

– Egyébként miért kérdezed, hogy ébren van-e? – kérdezte Draco.

– Beugrok hozzá, és kíváncsi vagyok mennyire bosszantottad fel – tűnődött Beau. – Nem akarom, hogy én legyek a villámhárító.

– Egyébként szerintem már készült felkelni, mert ilyenkor szokott jógázni vagy a hippogriff tudja, hogy mit csinál.

Beau majdnem kiesett az ágyból annyira el akart indulni, még majdnem bele is gabalyodott a takarójába és a lepedőjébe.
– Nekem erről miért nem szól senki?

– Most mondtam – válaszolt Draco.

– Bocs, mester, most el kell, hogy küldjelek. Sürgősen el kell mennem Freyához. – Még soha nem látott Draco férfit így készülni. Lehető leggyorsabban magára rántott mindent, majd hintett magára némi pacsulit, aztán olyan illatfelhőt húzott maga után, amit a főnöke sem tudott tolerálni. Draco egy varázslattal kinyitotta az ablakot.

– Abbyhez – javította ki Malfoy mester.

– Oda is, oda is. Tíz percet csak kibír otthon…

– Jól van, de ne felejtsd el!

– Nem fogom.

– Ja és lebeszéltem Freyát, hogy elmenjen Abbyhez.

– Jól tetted, köszönöm. Csók az asszonynak, Malfoy mester.


***


Freya arra ébredt, hogy valaki az ágyába huppant, aztán lágyan megcsókolja, majd egyre szenvedélyesebben. Reménykedett benne, hogy a szemtelen ausztrál az, aki mostanság csapja neki a szelet, ugyanis még nem tért magához teljesen. Hozzásimult az izmos mellkas, az erős karok magukhoz ölelték. Borzongva viszonozta a csókot. Megérezte Beau bódító parfüm illatát, majd kezét a hullámos fürtök közé fúrta.

– Jó reggelt! – köszönt álmos hangon boszorkány. – Nem gondoltam, hogy átjössz.

– Jó reggelt! – csókolta meg újra Beau. – Nem akartalak felébreszteni, de Draco szerint már fent voltál és jógáztál.

– Igen, de annyira álmos voltam, hogy visszaaludtam. A tegnap este hosszúra nyúlt, és néha tényleg nem árt egy kis alvás. Ma még mozdulni sem vagyok képes.

– Sajnálom, hogy felébresztettelek. Vagyis nem annyira, de akkor is.

– Nem baj – rázta meg a fejét a boszorka, miközben az ujjaira csavarta a göndör tincset. – Neked mindig örülök.

– Tényleg?

– Aha.

– Olyan szép vagy így reggel – kedveskedett a fiatal varázsló.

– El tudom képzelni. – Freya a szénaboglyaszerű hajára gondolt, amire ráfért volna egy alapos fésülés.

– Bár maradhatnék… Nincs is jobb, mint egy ilyen szép reggelen lustálkodni. Már csak az óceán zúgására vágyom. Bali csodálatos volt, minden reggel hallgattam a hullámokat.

– Jártál ott?

– És még sok helyen – mondta Beau, aztán kinyitotta a szemét, és felnézett a plafonra. Különös volt, de most egyáltalán nem hiányzott neki a csatangolás.

– Dolgozol ma? – kérdezte Freya, megtörve a közéjük beálló csendet.

– Nem. Abbyt látogatom meg. Aztán a tiéd vagyok.

– Oh, igen. Valahogy kiment a fejemből, hogy Abbynek itt kellett volna aludnia. Hát nem Draco megy?

– Nem – rázta meg a fejét az ausztrál. – Családi reggelire megy. Szóval a legjobbat kell küldenie a keresztlányához.

– Tényleg?

– Ő mondta.

– Érdekes.

– De az egész délutánom szabad – jegyezte meg Beau. – Elmegyünk valahova?

– Persze. Miért ne? Hova akarsz menni? – kérdezte kíváncsian a lány.

– Még nem tudom, de kitalálom.

– Jól van.

– Eljöhetsz velem, ha akarsz.

– Nem – rázta meg a fejét a boszorkány, aztán kissé kinyújtózott.

– Miért?

– Mert egész éjjel lefoglaltál – sóhajtott fel Freya. – Nekem még járna pár óra lustálkodás, aztán jóga. Nem gondolod?

– Egy kis úszás ennyire betesz neked? – nevetett harsányan a férfi.

– Ugyan már… Nyaralok.

– Ez igaz. Most nekem kellene téged pálmaággal legyezni – nevetett fel Beau. – Bár ezt könnyen megtehetem.

– Igen?

– Póló nélkül.

– Jól van. Kezdheted! – kuncogott Freya jóízűen.

– Mennem kellene – mormolta Beau, aztán ismét lecsapott egy hosszú csók erejéig a lány ajkára. – De…

– Menj! – mondta Freya. – Én megvagyok itt. Még alszom egy kicsit. Nem fog ártani.

– Rendben van.

– Menj csak!

– Oké. Később találkozunk!

– Ki nem hagynám.

Azzal a varázsló már ott sem volt, persze nem szívesen hagyta itt, de meg kellett tennie… Freya még sokáig ölelte a párnát, amire Beau ráhajtotta a fejét. Hát igen, minden józan agysejtjét elveszítette.

***

Az út Pitonékhoz nem tűnt hosszúnak, a varázsló hamar teljesítette a távot. Kellemes reggel volt, majdnem idilli. Beau elégedetten kaptatott fel a lépcsőn, majd bekopogott az ajtón. Semmi válasz nem jött bentről, és ő utált várni, főleg, hogy Freya várta a táborban. Elővette a pálcáját, aztán egy ügyes varázslattal kinyitotta az ajtót, ha kellett volna.

– Nincs bezárva? – csóválta meg a fejét, majd félhangosan hozzátette: – Itt mindenki olyan rohadt nagy biztonságban érzi magát?

Kinyitotta az ajtót, aztán belépett a házba. Gyorsan elvégzett néhány varázslatot és rögtön tudta, hogy ketten vannak a nappaliban. Ráérősen indult el befelé. A kanapén találta még a két imposztort. Beau szeme elkerekedett, majd összevont szemöldökkel, karba tett kézzel nézett rájuk. Keelan póló nélkül ölelte magához Abbyt a takaró alatt, aki a mellkasára hajtott fejjel rajta aludt és feltehetően ő is hiányos öltözékben volt.

Beau mélyen felsóhajtott, majd megmasszírozta az orrnyergét.
– Basszus! Ezért sokkal jössz nekem, Draco – morogta az orra alatt, majd végül tettekre szánta el magát. Vett egy mély levegőt és elkiáltotta magát: – Jó reggelt, fiatalok!

Keelan és Abby összerezzentek a hangjára.
– Remélem, hogy kellemesen telt az este, mert mindjárt nem lesz olyan kellemes a reggel.

A hollóhátas fiú kinyitotta a szemét és kissé megütközve néztek fel az ausztrál férfira.
– Beau? – kérdezte hunyorogva. – Te mit csinálsz itt?

– Igen, én vagyok. És örüljetek, hogy én jöttem, mert Draco nem hagyná ezt szó nélkül. De én sem fogom egyébként… Mi történt itt?

– Semmi – válaszolt Keelan.

– Szóval semmi – csóválta meg a fejét az ausztrál varázsló. – Hülyének nézel?

Abby nagyot ásított, aztán a fejére húzta a takarót. Valami olyasmit mormolt, hogy mindjárt megátkozza a hívatlan vendéget, bár tudta, hogy Beau-val nem bírna.

– Na-na! – emelte fel a hangját a férfi. – Bújj csak elő, kisasszony! Szaporán! Szaporán!

– Miért? Menj el! – nyögte Abby.

– Nem megyek sehova. Hogyne még én zavarlak titeket… Megáll az eszem.

– Jaj, Beau!

– Jaj, Beau! – utánozta a lány nyafka hangján a varázsló. – Örülj, hogy nem az apád toppant be, és nyitott rátok. Mindketten öltözzetek fel, és megbeszéljük ezt!

– Miről beszélsz? – kérdezte Keelan, majd megtörölte a szemét.

– Hát erről! Amit ti ketten műveltetek – emelte fel a hangját a varázsló, és hevesen gesztikulált rájuk. – Remélem, hogy védekeztetek.

– Jaj, Beau, de jó, hogy szólsz – színlelt meglepettséget Keelan. – Totál elfelejtettem. Hé, Abby, tudtad, hogy védekeznünk is kellett volna?

– Miért, amit csináltunk attól teherbe eshetek? – jött a színlelt kérdés a boszorkánytól.

– Ki tudja? Nem emlékszem mindenre.

– Micsoda? – váltott egy kissé magasabb hangra az ausztrál. – Normális vagy? Hol hagytad az eszed, kis Malfoy?

– Miért mit kellett volna tennem? – tettette tovább a hülyét a fiú. – Nem tudtunk parancsolni magunknak.

– Mi az, hogy… Te idióta barom! Mit gondolsz, mit fog mondani Piton professzor és a mester… Abby, ne röhögj! Ez most véresen komoly. Azonnal el kell mennünk gyógyítóhoz. Erre vannak bájitalok. Már csak egy tiniterhesség hiányzik ebből a nyárból. Draco agyérgörcsöt kap, ha nem csak apa, hanem nagypapa is lesz az idén…

– Idén már nem, de jövőre. Tudod, kilenc hónap, amíg egy kisbaba megszületik – okoskodott Keelan.

– Ne okoskodj itt nekem! – rontott rá az ausztrál. – Merlin szent nevére. Mit mondjunk?

– Tényleg, mit mondjunk? – kérdezte Abby drámai hangon. – Hogy egy idiótát akartunk megviccelni?

– Vicceltem, haver, oké? – szólalt meg a hollóhátas. – Nyugodj már meg! Csak aludtunk.

Beau-ra hullámokban jött a megkönnyebbülés.

– A frászt hoztad rám! – morogta Beau, majd egy taslival honorálta Keelan szemtelenségét.

– Áúúú – kiáltott fel a fiatal varázsló, miközben összehúzta magát.

– Megérdemelted. Sőt Abby is megérdemelné, de az övét is te fogod kapni.

– Ááúúú.

– És veled kisasszony, beszédem van! – tette karba a kezét Beau, szóval Keelan egyelőre megúszta a további taslika. Abby kérdőn nézett az ausztrálra, aki hadarva folytatta. – Dracót szétveti az ideg, mert nem jöttél el, a rezervátumba tegnap este, ahogy apádnak ígérted.

– Bocsánat.

– Te meg, Keelan, anyád és apád otthon várnak villásreggelire.

– Oh, a fenébe – szólalt meg a fiú.

– Ezért engem küldtek, hogy megnézzem Abby él-e. És erre! Nem térek magamhoz. Azt hittem, Keelan neked több eszed van. És most meg falazzak nektek? Hmm, mi legyen?

– Mi van? Csak filmet néztünk, aztán elaludtunk. Tegnap délután átjöttem Abbyhez, akkor mondta, hogy egyedül lesz. Mivel te meg Freya… khmm együtt vagytok… és ti biztosan elfoglaltak vagytok. Úgy gondoltam nem hagyom egyedül, és nem fogja tartani nektek a gyertyát. Egyébként hogyan telt a te estéd, Beau? Te védekeztél?

– Persze, hogy kitekerem a nyakad, öcsi… Még a végén én leszek a hibás – horkantott fel az ausztrál.

– Senki sem mondta ezt. Minden rendben van, nem történt semmi. Gondolod, hogy csak szexelni jöttem ide, amikor Abby egyedül van otthon?

– Ki tudja mennyire vagytok meggondolatlanok.

– Jaj, ne ordíts, Beau! – szólalt meg Abby, majd felkelt a kanapéról. Beau ekkor vette észre, hogy a felsőnek a vékony pántjai csak lecsúsztak Abby válláról. A boszorka haja egy kissé ziláltan állt ezerfelé.

– És most mi legyen? – kérdezte Keelan

– Családi reggelire mész, de ezt már mondtam – közölte Beau még mindig dühösen. – Ti meg itt… Mittudomén mit csináltatok.

– Nem csináltunk semmit – emelte fel a hangját Keelan, aztán felvette a pólóját.

– Remélem, hogy nem kell a madarakról és a méhekről beszélnem.

– Pedig szívesen meghallgatnám – kuncogott fel a hollóhátas fiú. – Egyébként beszélhetünk nyíltan, nem feküdtem le Abbyvel.

– Idióta! – morogta Beau, ismét csak kénytelen volt taslit adni, és ezzel jutalmazni Keelan kijelentését. – Hagyod, hogy tépjem a szám?

– Aúúú. Vicces volt. Bár többször is mondtam, hogy nem történt semmi. Érdekes azt meg se hallottad.

– El tudom képzelni. Na, kelj fel, Keelan! Anyád tudja hol vagy? – kérdezte Beau, miután képes volt lehuppanni a fotelbe.

– Mondjuk úgy, hogy tudja – válaszolt a fiatal varázsló.

– Te sem tudsz ellógni rendesen. – Beau még egy taslit akart adni, de inkább továbbra is összefonva tartotta a kezét. Erre a Keelan csak megforgatta a szemét.

– Azt mondtam Pitonékhoz jövök, de azt nem mondtam meg, mikor megyek haza. Technikailag semmilyen szabályt nem szegtem meg, és nem is hazudtam. Nagykorú vagyok, Abby is az.

– Ravasz vagy, de bilinyós. Anyád auror, ha nem emlékeznél rá. Meddig tartana neki, ha meg akarna találni?

– Két-három perc – tűnődött Keelan. – Ha dühös, akkor másfél. Nyugi, nem volt semmi, anyám nem sejt semmit, most amúgy is lefoglalja az itteni feladata és… az apám.

Beau összepréselte az ajkait. Volt valami abban, amit a kis Malfoy mondott. Egy időre csend állt be a beszélgetésbe. Mindannyian igyekeztek feldolgozni a mai nap eseményeit.

– Na jó, fiúk, én most bemegyek a konyhába főzök teát. – Azzal Abby felkelt, megigazította a rövidnadrágját és összekötötte a haját. – Kértek?

– Nem, köszönjük – rázták meg a fejüket egyszerre.

– Jól van.

– Segíts, Beau! Ezért nem fognak megdicsérni. Ha lemaradok a reggeliről, akkor anya biztos meg fog ölni.

– Hirtelen milyen ideges lettél.

– Jaj ne már!

– Tőlem vársz dicséretet? – röhögött fel Beau. – Na, azt lesheted. Bár én rosszabb voltam a te korodban, ha jobban meggondolom. Volt, amikor két nővel ébredtem egy ágyban.

– És ez azt jelenti, hogy a két lánytesóddal aludtál egy szobában? – pimaszkodott Keelan.

– Az agyamra mész, kis Malfoy! Komolyan mondom.

– Jól van, nem kell a hódításaiddal hencegned, elhiszem, hogy nem voltál sosem ártatlan. Mondom, hogy nem csináltunk semmit Abbyvel. Mit mondjak még, hogy elhidd? Alig pár napja vagyunk együtt. Túl korai lenne, nem?

– Maradjon is így. Mert, akkor nem csak a hóvihartól kell félnünk, hanem Perselus Piton elsöprő haragjától, és szerintem a mester is felégetné sárkány képében a környéket. Eljönne az apokalipszis. És a világnak vége lesz.

– Hogy lopózzak vissza, úgy, hogy anyám ne vegye észre? – érdeklődött Keelan csak úgy mellékesen.

– Két lehetséges variáció van.

– Micsoda?

– Vagy felmászol a szobádba, vagy eljátszod, hogy korán reggel elmentél futni. De ha anyád, már régen észrevette, hogy nem aludtál otthon, akkor remélem, hogy jól tudsz futni. Hermione Granger aurort nagyon is gyorspálcakezelésűnek gondolom.

– Anyám nem őrült.

– Hidd el az lesz, ha eszébe jut, hogy nagymama is lehet – saját viccén Beau vihogva veregette meg Keelan vállát. – Főleg miután be kellett vallania, hogy ő sem volt valami ártatlan az apád közelében, aminek te lettél a gyümölcse. Érzed ebben az iróniát?

– Hülye! – morogta Keelan. – Nem feküdtem le Abbyvel. Hányszor kell ezt elismételnem? Vagy tőle is hallani akarod?

– Csodálatos voltál az éjszaka, szívem – szólalt meg a boszorkány miközben elindult visszafelé a konyhából. – Még soha nem volt ennyire szenvedélyes, mámoros, vágytól túlfűtött szexben részem. Biztos, hogy teherbe ejtettél. Ha fiú lesz, akkor Beau-nak fogjuk hívni.

– Tényleg, ha segítesz, akkor te lehetsz a közös gyerekünk keresztapja.

Egymásra mosolyogtak, majd Abby leült Keelan mellé, aztán egy hatalmas cuppanós csókot nyomott az arcára.

– Hülyére akartok venni, mi?

– Téged? Nem hinném – vonta meg a vállát a tejfölszőke varázsló.

– Merlin – nézett a plafon felé Beau –, így büntetsz a bűneimért? Kicseszettül rosszul viselkedtem, de azért ez mégis túlzás.

– Lehet mégsem kellett volna az az édeshármas, Beau? – viccelődött Keelan. – Most azért bűnhődsz.

– Szemtelen, kölyök! De nem hinném, hogy azért büntetne meg… Rosszabbat is tettem.

– Elloptad a húgod nyuszis mamuszát? – kérdezte a fiatal varázsló. – Rettenetesen nagy bűn.

– Kis Malfoy, neked nem tesz jót a sok napfény, kicsit sötétedjél be és szállj le rólam!

– Beau, nekem is meg kellene erősítenem, hogy valóban nem történt semmi? Mert elég idegesnek tűnsz, szóval… – kezdte Abby egy bögre teával a kezében. – Jó, elmondom neked, hogy Keelan úgy viselkedett, mint egy igazi úriember. Főleg miután tudja, hogy mi történt velem. Szóval én lezártnak tekintem ezt a beszélgetést.

– Jaj, elég! Még a végén zavarba hoztok, kis idióták!

– Tényleg! Te és Freya? – kérdezte a lány egy apró mosollyal. – Már majd’ meghaltam a kíváncsiságtól. Szóval?

– Mi van Freyával és velem?

– Hogy ti most… izé…

– Semmi közötök hozzá! – jelentette ki még mindig kissé haragosan Beau. – Foglalkozzatok magatokkal! Éppen elég bajotok van, ahogy látom…

– Hmm, B, beszéljünk a méhecskékről? – nevette el magát Keelan. – Remek szakkönyveim vannak a témában.

– Nekem meg egy madarakról.

– Adok nektek méhecskéket és madarakat! A könyvet meg lapozgassátok csak, hacsak nem akartok minél előbb szülők lenni – korholta őket az ausztrál. – Keelan, inkább azt találd ki, hogyan fogod elmondani anyádnak, hogy dorbézoltál egész éjszaka. A lecke feladva.

– De hát…

– Jobb, ha nem hazudsz… Ezzel a képpel biztosan nem hiszik el neked, ha elkezdesz kamuzni, mert neked, haver nincsen pókerarcod. Kicsit túlságosan is sok benned a kisfiús báj.

– Miket nem mondasz – csóválta meg a fejét Abby. – Nekem tetszik.

– Nehogy elkezdjetek nekem csókolózni! Legalább várjátok meg, míg becsukom a szemem.

– De elhiszik nekem, amit mondok – vigyorodott el Keelan. – Csak gyertek velem, van egy tervem.

– Én ebben nem veszek részt – emelte fel a kezét a boszorkány.

– De még mennyire, hogy részt veszel – ellenkezett a fiatal varázsló. – Sőt nélküled nem fog menni.

– Én kimegyek! – jelentette ki Beau egy mély sóhaj kíséretében. – Ki kell szellőztetni a fejem, nektek meg hagyok egy kis időt a csókcsatára. De csak egy kis csókcsata, ha illetlenül érsz hozzá Keelan, akkor visszajövök, és a fülednél fogva rángatlak az apád elé.

– Merlin! – sóhajtott fel a fiú. – Hagyjuk ki ebből az apámat, oké?

– Persze kihagyjuk… Merlin segíts! – Beau morgott magában még egy kicsit, aztán kiment a verandára. Keelan felkelt a kanapéról, aztán magához ölelte Abbyt.

– Mire készülsz? – kérdezte a lány, majd beletúrt a fiú hajába, ami még inkább ziláltabbnak tűnt utána, mint előtte.

– Okos hollóhátas vagyok – vigyorodott el Keelan elégedetten, majd egy apró csókot nyomott a mardekáros lány ajkaira. – Nagyon jó tervem van.

– Persze. De én, miért kellek hozzá?

– Legyél ott és mosolyogj! – mondta a fiú, mintha Abbynek ilyen lenne az alaptermészete.

– Ilyenkor nem tudom őrült vagy-e vagy őrülten aranyos.

– Válasszak én?

– Ahh, mindegy. Felmegyek átöltözni.

– Jó vagy így.

– Anyád meglát így, tuti infarktust kap. Egyébként sem szoktam ilyesmit hordani, ha nem itthon vagyok. Mindegy… Legalább egy kicsit legyen konzervatívabb, amit felveszek.

– Felőlem… Játszd a jó kislányt, ha akarod. Én tudom, hogy annyira nem vagy az. – Mindketten nevettek, aztán egy gyors csókot váltottak.

– Keelan! Remélem, nem vetkőztök. Bemegyek ám! – kiabált be Beau.

– Már túl vagyunk rajta! – kiabált ki Keelan. – És megint nem védekeztünk.

– Elmész ám a büdös francba!

– Menj átöltözni, kint megvárlak.

– Jól van, de nyugtasd meg Beau-t, kicsit kikészült. És a nyakamat rá, hogy ő sem szexelt tegnap este Freyával – sóhajtott fel Abby, aztán felment az emeletre.

Keelan elégedetten ment ki a verandára. Kint Beau megint egy taslival várta.

– Hééé!

– Bűn rossz gyerek vagy, most már látom. Ez a mézesmázas külső és modor… Többé nem versz át.

– Megtévesztő mi? – vigyorodott el Keelan. – Mindig tudtam, hogy van bennem egy picipici mardekáros, de most már pontosan tudom miért.

– Majd jobban figyelek rád – morogta a varázsló. – Micsoda egy… áhh hagyjuk.

– Nem vagyok olyan rossz.

– Ahh… Hihetetlen vagy! Abby hol van?

– Átöltözik.

– Minek?

– Konzervatívabb szerelést vesz fel.

– Édes Merlin… minek öltözik? Kvékernek vagy amish telepesnek?

– Mi van?

– Ti gyerekek…

Abby kisvártatva megjelent a színen. Fehér nyomott mintás pólóban, sötétzöld térdnadrágban, fekete balerina cipőben. A haját lazán összefonta, s egy fekete keretes szemüveget viselt. Úgy nézett ki, mint egy átlagos könyvmoly. Keelan mosolyogva figyelte, miközben eligazgatta a haját. Most már mind a ketten úgy néztek ki, mint két stréber végzős.

– Ezt nem hiszem el – nevetett fel Beau ellenállhatatlanul. – Ti ketten megérdemlitek egymást. A két idióta csínytevő, aki rettenetesen ártatlannak látszanak, holott olyanok igazából, mint maga az ördög.

– Fekete körömlakkot nem mostam le – vonta meg a vállát Abby.

– Oh, persze, mintha lázadnál. Az agyam eldobom – törölgette a szemeit a férfi. – Szóval ti ketten tehettek róla, hogy az egész Roxfort kénytelen volt korábban bezárni?

– Nem hinném – mondta Keelan álmodozóan. – Baleset lehetett.

– Persze, szándékos baleset… Kezdem azt hinni, hogy ti ketten nagyon-nagyon rosszak vagytok.

– Mi? Ugyan már, hova gondolsz.

– Abby legalább bevallja, de te Keelan, rólad nem gondoltam volna, hogy ennyire dörzsölt vagy…

– Jaj, Beau, nem kell ezen merengeni.

– Nézőpont kérdése. Stréber Granger, nagyon tud, ha akar, persze soha nem bukik le – vonta meg a vállát Abby.

– Nagyobb mardekáros vagyok, mint te – vonta meg a vállát Keelan.

– Bár hallaná ezt Draco – törölgette színpadiasan a szemét Beau. – Lehet még egy könnycseppet is elmorzsolna.

– Induljunk! – mondta Abby. – Egész nap nem érek rá komédiázni.

– Én se. Megyek vissza Freyához.

– Nem mondod el, mi van köztetek? – vigyorodott el a lány, majd belekarolt Beau-ba. – Légyszi! Olyan édesek vagytok együtt.

– Na, egyszerre csak egy dologgal foglalkozzunk. Keelan, mit szeretnél, mit csináljunk?

– Sűrűn bólogassatok.

– Alig várom, hogy megtudjam mi a terved, kis Malfoy.

– Meglátod mindjárt.

– Jól van – emelte fel a kezét Beau.

***

Már kinyíltak a rózsák a térköves út mentén, ami Hermione házához vezetett. Draco egy pillanatra tétovázott a kertkapuban, de hamar összeszedte magát és kinyitotta. Szétnézett a kertben, ami az övé is lehetett volna. Gyorsan megállapította, hogy túlságosan is szentimentális ma reggel, vett egy mély levegőt, majd hosszú léptekkel elindult a bejárati ajtóhoz, és bekopogott.

– Nyitva van! – hallatszott bentről Hermione hangja. Draco elmosolyodott, aztán benyitott az előszobába. Már onnan érezte a kellemes sült sonka illatot vagy szalonnáét, de akár lehetett mindkettő is. Konyhába talált rá a boszorkányra. Csodaszép volt a reggeli fényben, muszáj volt közelebb mennie hozzá. Ösztönösen ölelte magához a boszorkányt, az állát pedig a vállára tette.

– Jó reggelt, édes! – köszöntötte kellemesen búgó hangon a varázsló. Hermione egész gerincén kellemes bizsergés futott végig.

– Neked is jó reggelt! – mosolyodott el a kedvesen a boszorka. – Hogy aludtál?

– Nélküled nem túl jól.

– Megint füllentesz.

– Csak egy kicsit. Hmm, isteni illata van a reggelinek.

– Tojás, szalonna, sonka… Semmi különös. De van még palacsinta is, joghurt, lekvár, saláta, zabkása is, és még rengeteg minden.

– Egy egész hadsereget vártál? – nevetett fel Draco. – Ennyit biztosan nem leszünk képesek megenni.

– Dehogy, egy jó étvágyú kamasz fiú van a házban – mondta Hermione. – Úgyhogy most egyél a szalonnából, mert hamar el fog fogyni.

– Megjegyzem.

– Jól teszed.

– Ugye nem keltél túl korán?

– Nem – rázta meg a fejét Hermione. – Este korán lefeküdtem, miután körbejártam a környéket és ellenőriztem pár varázslatot. Keelan átment Pitonékhoz, aztán észre sem vettem, hogy mikor jött meg, mert hamar elaludtam. Reggel pedig inkább hagytam aludni, de hamarosan biztos felkel.

– Tényleg? – kérdezte Draco. – Szóval Pitonéknál volt?

– Igen. Filmet néztek Abbyvel, legalábbis úgy gondolom, azért cipelte magával a laptopját. Örülök, hogy kijönnek egymással. Sokat marták egymást Roxfortban.

– Az meg micsoda? A laptop.

– Mugli cucc. Szívesen megmutatja neked, ha kíváncsi vagy rá.

– Jól van – sóhajtott fel az egykori mardekáros. Legalább megvolt rá a magyarázat, hogy Abby miért nem bukkant fel a táborban. – Egyébként hol van a fiunk?

– Még mindig fent a szobájában, alszik – válaszolt a boszorkány. – Különös, mert ma még nem láttam. Általában a reggeli illata mindig lecsábítja.

– Felébresztem, ha gondolod.

– Rendben van, köszönöm. Megtalálod?

– Talán nem lesz olyan nehéz eligazodni a házban – Adott egy csókot Hermione nyakára, aki közben megfordult, majd egymás szemébe néztek. – Annyira azért nem sietek.

– Szóval ráérsz?

– Egy csókra mindig – mondta férfi, majd összeérintették a homlokukat. – Ami tegnap…

– Ne hozd szóba! – ellenkezett a boszorka. – Annyira nem akarom ezt elrontani, oké?

– Még nem is köszöntem meg a képeket.

– Eléggé megköszönted, hidd el nekem – húzódott egy apró mosolyra Hermione szája. – Túlzásba is vitted.

– Sajnálom! Bár annyira azért nem.

– Nem kell sajnálni. Megcsókolsz már végre? Elégetem az összes szalonnát.

– Oh, de sürgős lett hirtelen – nevetett fel a férfi, majd egy gyors csókot nyomott az ajkára. – Ugye két szelet sonkát félreteszel nekem?

– Persze.

– Rendben van. – Azzal Draco kiment a konyhából, aztán elindult felfelé az emeletre. A szíve még mindig hevesen dobogott. Ilyen rövid idő alatt ennyi mindent érezni, megtapasztalni, túlságosan is intenzív volt, de a torokszorító boldogság, mindenért kárpótolta. Bekopogott Keelan szobájába, viszont nem érkezett válasz. Összeráncolta a homlokát, majd benyitott a szobába.

A Hollóhát színei köszöntek vissza a falakról. Draco kíváncsian nézett körbe a szobában. Varázsfényképek, hollóhátas zászlók, plakettek, díjak, könyvek, egy nagy üst, néhány szétdobált ruha. A könyvespolcon prefektusi, majd egy iskola elsői jelvény sorakozott. A varázsló hirtelen annyira belefeledkezett a gondolataiba, hogy azonnal észre sem vette az ágyat, ami érintetlen volt, nem aludt benne senki sem az éjjel. A férfi megvakarta az állát, aztán kiment a szobából és becsukta az ajtót.

Lement a földszintre, majd visszament a konyhába.

– Fel tudtad kelteni? – kérdezte Hermione.

– Nem igazán, nincs az ágyában – felelte Draco.

– Hogyan?

– Valószínű már régen felkelt.

– Furcsa – vonta össze a szemöldökét Hermione, és elgondolkodott. – Lehet, hogy elment már futni. Vagy valami olyasmit csinált, amit elhallgat előlem.

– Ez szóba jöhet? – kérdezte Draco.

– A mi fiunk. És ezzel mindent elmondtam. Többnyire szófogadó, de van amikor lázadó. Meg kellene keresnünk. Nem akarom, hogy nélküle reggelizzünk – szólt a boszorkány. – Egy normális közös reggelit akartam.

– És hol keressük? Merre szokott menni?

Mire Hermione válaszolhatott volna, Keelan, Beau és Abby megjelent a konyhaajtóban. Éppen időben és a legjobb pillanatban. Draco összefont karokkal és vizslató tekintettel mérte végig a társaságot. Feltűnően jó kedve volt mind a három imposztornak, ami furcsának tűnt ilyen korán reggel.

– Jó reggelt! – köszönt Keelan és a csapata. Abby igyekezett minél inkább Beau mögé húzódni, aki a szokásával ellentétben nem kezdett bele semmiféle parádéba, ami nagyon gyanús volt. Draco fél szemmel Hermionét nézte, akinek szintén gyanúsnak tűnt a társaság. Az átlátszó komédia megkezdődött.

– Jó reggelt! – viszonozták a köszöntést a szülők.

– Merre jártál, Keelan? – kérdezte Hermione, és csípőre tette a kezét. – Apád szerint nem voltál ma reggel a szobádban, amikor felment érted.

– Átmentem Abbyhez, a szülei nincsenek otthon és egyedül volt. Beau pedig éppen akkor ugrott be hozzá – közölte a fiú a lehető legnagyobb nyugalommal. Az ausztrál varázsló visszafojtott lélegzettel figyelte az eseményeket. Keelan igazat mondott, csak elhallgatott egyes részleteket. – Ugye nem baj, hogy hoztam reggelire vendégeket?

– Persze, hogy nem – mondta boszorkány mosolyogva, és valamennyire el is engedte az egész témát. – Gyertek be, és üljetek le!

– Mennyei illatok vannak itt, Hermione – szólalt meg Beau széles mosollyal, majd helyet foglalt az egyik széken.

– Mondd csak, Keelan – szólalt meg az aurorboszorkány. – Ez ugyanaz a póló, ami tegnap volt rajtad?

A fiú megmerevedett.

– Aha. Óvjuk a bolygót.

– Érdekes – mondta Hermione, aztán megkérdezte: – Ki mit kér? Rengeteg mindent csináltam reggelire.

Keelan egy apró sóhajjal megkönnyebbülve elmosolyodott, de egy pillanatra találkozott a tekintetük Dracóéval, a mosoly rögtön eltűnt.

– Beszéljünk! – lépett hozzá közelebb az apja.

– Jól van – válaszolt Keelan.

– Most.

– Menjünk!

– Ti meg hova mentek?

– Keelan megígérte, hogy megmutatja nekem az iskolaelső jelvényét – válaszolt Draco. Hermione elmosolyodott.

– Jól van, de siessetek vissza, mert kihűl minden.

– Egy perc az egész.

Azzal a két Malfoy elindult kifelé, majd az előszobában, és hallótávolságon kívül voltak Draco megállt egy pillanatra.

– Na, így kell hazudni – vigyorodott el egy pillanatra Draco, de ezt a fia nem látta. – Nyomás felfelé, fiatalember!

– Rendben van – húzta el a száját Keelan. Mikor beléptek a szobájába Draco karba tett kézzel magyarázatot követelve állt meg előtte.

– Nekem az egész történet kell, nemcsak a fele. Tehát mi is történt tegnap este? – kérdezte Draco kissé számon kérően.

– Abbynél voltam – válaszolta a fiú. – Tegnap délután meglátogattam, akkor mondta, hogy a szülei elmentek és egyedül lesz. Mondta, hogy elmegy Freyához, de ugye Freya és Beau… Nem akarta őket zavarni. Aztán kitaláltam, hogy nézzünk filmet, amiből három lett és úgy volt, hogy reggelig virrasztunk, de elaludtunk. Ennyi történt. Ja és Beau reggel felébresztett minket.

– Jól van – bólogatott Draco. – De el kell ismernem mesterien adtad elő a történetet.

– Kiszúrtad mégis. És anya is a pólót. Csak még nem tudom ő milyen vallatásra készül.

– Nem most jöttem le a falvédőről, kölyök. Anyád pedig egy képzett auror, gondolod, hogy nem sejt semmit sem? – nevetett a varázsló. – A megkönnyebbült sóhajod elárult.

– Ugye nem mondod el anyának?

– Mit is mondanék el? – kérdezett vissza Draco. – Semmi sem történt.

– Biztos begőzölne, ha megtudná, hogy Abbynél aludtam – mondta Keelan.

– Én nem anyádtól félnék.

– Hanem?

– A keresztapámtól. Perselus Piton nem örülne annak, ha a lányánál aludnál. Hacsak a bűbájaitól nem kapott jelzéseket már most.

– Nos, már beszéltem vele, hogy bármikor meglátogathatom Abbyt – vigyorodott el Keelan. – Tudja, hogy együtt vagyunk. Minden rendben.

Draco hátravetette a fejét és jóízűen felnevetett. Összeborzolta a fia tejfölszőke haját, átkarolta a vállát, majd megszólalt:
– Nem vagy te véletlenül mardekáros?

– Ami azt illeti a Süveg először oda akart beosztani, de végül másképp döntött – mondta a fiatal varázsló.

– Jól van ez így.

– Gyertek már fiúk! – szólalt meg lentről Beau. – Mindent meg fogunk enni. Főleg én. Abby csak csipeget, mint egy jókislány. Áu, hagyjál!

– Még egy perc, Beau-tiful – kiabált le Draco. – De biztos vagyok benne, hogy már régen megette a sonkámat.

A fiú felnevetett, majd megigazította az iskolaelső jelvényét a könyvespolcon, nem volt vele semmilyen célja, csak úgy megmozgatta.

– Keelan?

– Igen.

Egymásra néztek. Apa és fia csendesen figyelték egymást.

– Beszélnünk kellene még egy fontos dologról – váltott komoly hangnemre Draco. Kívülről nyugodtnak tűnt, de belül a szíve hevesen vert. Keelan hasonló higgadtsággal figyelte őt. – Anélkül, hogy veled nem beszélném meg, nem akarok semmit tenni.

– Jól van. Miről lenne szó? – kérdezte Keelan, ugyan nem mutatta mégis meglepődött, hogy apja ennyire közvetlen és bizalmas vele. Egyszerre volt jó és borzongató ez, amit most érzett.

– Édesanyáddal elkezdtünk találkozgatni – kezdett bele a mondandójába a férfi. És ahogy kimondta érezte, hogy a füle elkezd égni, és hogy mennyire idejét múlt szavakat használ. Találkozgatni. Mintha ezzel leírhatta volna azt, amit érzett és ami Hermionéval kettejük között zajlott. Egyszerre volt kínos és nevetséges a helyzet.

– Igen – bólintott Keelan színtelen hangon. – Gondoltam, miután láttunk titeket Abbyvel nem rég.

Az idősebb Malfoy csak bólogatott. Igyekezett úrrá lenni a zavarán.

– Nem akarom, hogy feszültség legyen köztünk emiatt – folytatta Draco. – Még ez túlságosan friss, és anyukád joggal aggódik. De nekem ti nagyon fontosak vagytok. Mind a ketten. Tudom, hogy csak rövid ideje ismerjük egymást. Szeretném, ha bíznánk egymásban.

– Jól van – felelte Keelan. – Felőlem rendben

– Tudnom kell, hogy ez mennyire zavar?

– Őszintén?

– Igen, leköteleznél vele.

A fiú mély levegőt vett, majd egy pillanatra idegességében hátrasimította a tejfölszőke tincseit. Draco magára ismert ebben a mozdulatban.

– Először arra gondoltam, hogy nagyon furcsa… Persze, hogy az, hiszen anyát nem nagyon láttam férfiakkal, azt se tudtam ki az apám, és igazából nem is tudom hogyan kellene erre reagálnom. És amikor megjelentél… Nem tudtam mi lesz, és annyira gyorsan történt és történik minden – sóhajtott fel Keelan. – Nem tudtam mit érezzek, gondoljak…

– Megértem – tette a vállára a kezét Draco. – Ha azt mondod, hogy ez zavar, kellemetlen, természetellenes, akkor…

– Jaj, nem erre akartam kilyukadni – vágott közbe gyorsan a fiú. – Átgondoltam a dolgot, és meg tudok ezzel birkózni. Nem fogok beleszólni.

– Jogod van hozzá.

– Én csak… azt szeretném, hogy boldogok legyetek mindketten. Anyát… már régen nem láttam ilyen boldognak. És legyek önző? Nem hiszem, hogy annak kellene lennem, hiszen már… már felnőtt vagyok. Tényleg azt akarom, hogy mind a ketten boldogok legyetek.

– Akkor leszünk azok, ha te is az vagy – válaszolta Draco. – És ezt tényleg így is gondolom.

– Kérdezhetek egyet?

– Igen.

– Mennyire gondolod ezt, ami köztetek van anyával, komolyan? – tette fel a kérdést a fiatal varázsló.

– Amennyire komolyan csak lehet.

Keelan csak bólogatott, mire az apja folytatta egy kis szünet után.

– Meg akarom kérni a kezét – vallotta be Draco először. Még senkinek sem mondta el ezt, ami már olyan régóta megfogalmazódott benne. Még Hermionénak is csak célzott valami ilyesmire. – De csak akkor teszem meg, ha te beleegyezel.

– Hűű… – Ezt követően újra némaság állt be a beszélgetésbe. Keelan agyában egyre másra kattogni kezdtek a gondolatok. Mit is mondhatott volna?

– Minden rendben? – kérdezte aggódva Draco megtörve a csendet.

– Igen, csak ez tényleg váratlan. Főleg, hogy tőlem kérsz hozzá engedélyt. – Keelan furcsa szorítást érzett a mellkasában. Még nem tudta, hogy ez jót vagy rosszat jelent-e.

– Te vagy az, akitől szükségem van erre – mondta Draco határozottan, mintha ez olyan kézenfekvő lenne. – Te voltál anyukáddal, és vigyáztál rá, amikor én nem voltam ott.

– De ez nem olyan volt… Én nem tettem semmit.

– Többet tettél, mint gondolod.

– Talán. Viszont ebben nem én döntök – felelte a fiatal varázsló.

– Dehogynem. Így hivatalosan is az apád leszek – folytatta Draco. – Nem csak biológiailag, hanem törvényesen is. Te döntöd el, hogy akarod-e ezt vagy nem.

– Értem. – Keelan elgondolkodott egy pillanatra. Ez nehezebb kérdés volt, mint egy vizsgán válaszolni egy kérdéssorra.

– Tudod, azt szeretném, ha egy család lennénk– felelte a varázsló. Őszintén így gondolta, hogy ezt szeretné. – Tudom, hogy az elmúlt években remekül boldogultál apa nélkül, és talán nekem nagyobb szükségem van rád, mint neked rám. Felnőttél. De talán még mindig lehetünk egy igazi család.

– Szükséged van rám? – kérdezte meglepetten Keelan. A két szürke szem egymásra nézett. A hollóhátas sohasem hitte volna, nem is fordult meg a fejében.

– Igen. – Draco hirtelen rádöbbent, hogy soha életében nem válaszolt még ennyire őszintén, ennyire egyenesen egy kérdésre sem.

A fiatal varázsló letaglózva állt egy lépésre apjától. Míg ő habozott, Draco elszorult torokkal állt előtte. Mintha megdermedt volna minden körülöttük, az idő megállt, a pillanat megfagyott, talán még maga a föld sem forgott tovább. De egy dologban biztos volt: a szíve szakadt volna meg, ha a fia visszautasítja.

Keelan nem bírt megszólalni. Mindig is ezt akarta: tudni, hogy kihez tartozik, rendes családban felnőni. A Draco által felkínált lehetőség valami igazán csodálatos dolog volt, mintha egy dédelgetett álma kezdett volna valóra válni. Közelebb lépett Dracóhoz és megölelte. Annyira ösztönös volt, hogy fel sem fogta mit tesz. Mindketten mélyen felsóhajtottak.

– Nekem is szükségem van rád – mondta Keelan, miután újra képes volt megszólalni. – Én is azt szeretném, ha egy család lennénk.

Draco megveregette a hátát, és elmosolyodott.

– Jaj, ölelkezünk? – szólalt meg az ajtóból Beau. – Én is jövök!

Meg sem várta, hogy a többiek válaszoljanak, mindkettőjüket szorosan megölelte.

– Jaj, Beau-tiful!

– Csináljuk ezt gyakrabban! Olyan jó. Kellemes.

– Neked lehet – mondta Keelan. – Összenyomsz!

– Jól van, na – szólalt meg Beau, aztán elengedte őket. – Képzeljétek milyen jó lehet ez egy egész napos trágyahordás után.

– Gond van? – kérdezte Draco.

– Nincs – rázta meg a fejét a férfi. – Nincs.

– Akkor miért jöttél?

– Keelant akartam megkérdezni, hogy mi a nagy fekete, lapos izé a nappaliban – csevegett tovább a férfi. – Hmm?

– Egy TV.

– És az micsoda?

– Mutasd meg neki! – morogta Draco. – Addig úgysem fog megnyugodni. Minél tovább húzod annál izgatottabb lesz.

– Nem fogok felrobbanni – vágott egy fintort Beau.

– Ebben annyira nem vagyok biztos – válaszolt a mestere.

– Gyere, megmutatom! – intett neki Keelan.

– Tök jó!

feltöltötte 2026. Apr. 05. | Nyx | hozzászólások: 0