45. fejezet
Madarak és méhek

A reggeli további része egészen eseménytelenül zajlott. A fiúk élénk beszélgetésbe kezdtek a sárkányokról, így Abby és Hermione a nappaliban folytatták a csevegést. Abigail feltűnően érdeklődött az aurori pályáról, így Granger auror beavatta néhány részletbe, a felkészülések menetébe és a vizsgákba. Keelan most először biztos volt benne, hogy a lányt tényleg igazán érdekelte a téma. Lelkesen visszakérdezett, és kellemes beszélgetés indult el köztük. Ezt jó jelnek vette.

– Mennünk kellene – szólalt meg Beau. – Abby, ha akarsz jönni, akkor most gyere.

– Oké. Mindjárt megyek.

– Kint megvárunk – mondta Keelan.

– Rendben – mosolygott rá Abby, majd folytatta tovább Hermionéval a beszélgetést. A fiatal varázsló kicsit álmodozva figyelte a fekete hajú boszorkányt, amikor anyja kizökkentette.

– Nem felejtettél el valamit, Keelan? – szólt utána Hermione. A fiú megforgatta a szemét, aztán odament az anyjához, és adott neki egy puszit.

– Szia, anya! Este jövök. – Aztán elindult kifelé, Beau az ajtófélfánál majd’ megszakadt a nevetéstől.

– Hermione, tőlem nem kérsz puszit? – kérdezte az ausztrál pimaszul vigyorogva.

– Húzás kifelé – intett neki Keelan.

– Na mi van?

– Hagyd az anyámat békén – figyelmeztette egy kicsit mérgesen.

– Anyuci pici fia.

– Nagyon vicces vagy – morogta az elpirult hollóhátas, aztán a biztonság kedvéért oldalba lökte Beau-t a táskájával, aki persze kicsit meggörnyedt az ütéstől, de még így is remekül szórakozott. Eközben Draco a szalonnáját falatozva erősen rázkódott a nevetéstől, de kerülte Hermione tekintetét.

A két fiú elindult kifelé, amikor Beau megfogta Keelan hátizsákját. Nem számított ekkora súlyra, ami egyből lehúzta a kezét. Kérdőn nézett újdonsült barátjára, aki értetlenül viszonozta a varázsló arckifejezését.

– Uhh, haver, mi van ebben a hátizsákban? – kérdezte Beau és felemelte a kék hátitáskát, aztán elhúzta a cipzárt. – Könyvek, Keelan, ez most komoly?

– Skót azt mondta, hogy tegyek súlyt a táskámba – vonta meg vállát a fiú. – Bár ma nem megyünk sehova, szóval ki kellene vennem őket.

Azzal elkezdete kipakolni a verandára. A barátja a fejét vakargatva figyelte, hogy a srác éppen mit csinál. Egyszeriben egy tucat varázskönyv került elő a hátizsákból. Beau valami olyasmit motyogott, hogy Keelan nincs észnél, aztán mielőtt még jobban belement volna a dologba, inkább csak figyelte karba tett kézzel.

– Mi az? – nézett fel a lázasan pakoló hollóhátas. – Miért nézel így?

– Minek cipelted ezeket eddig?

– Mondtam, hogy csak a súlyok miatt kellett. Tegnap elfelejtettem kipakolni. Nem nagy ügy. Egyszerűen ne is gondolj rá – válaszolt neki Keelan.

– És neked mindjárt húsz kilót kellett belepakolnod… Szerinted egy nagyobb fajta sárkánytojás mennyi lehet? Körülbelüli válasszal is megelégszem – jelentette ki Beau, mintha legalábbis egy nagy szaktekintély lenne sárkány témában.

Keelan elgondolkodott egy pillanatra, aztán nyögött egyet. Hát persze, hogy tudta a választ, annyira meg akart felelni a követelményeknek miközben gondolkodni teljesen elfelejtett.

– Jól van, jól van…

– Elárulom neked, hogy a legnagyobb négy kiló volt – oktatta tovább Beau és szemtelenül vigyorgott. – De amúgy, ha tényleg igaz, hogy az agyasok közé tartozol, akkor olyan tipikus ez a könyvmánia.

– Miért te mivel tetted tele?

– Kövekkel, elég nagy kövekkel – mosolyodott el a férfi és álmodozó tekintettel gondolt vissza a régi szép időkre. – Apád szörnyen kiröhögött. Na, de mennyi könyvet zsúfoltál te be ide?

– Kétezer körül – szólalt meg Keelan némi számolgatás után.

– A nénikédet etesd ezzel. Hogy a fenébe férhetne bele ebbe ennyi? – horkantott fel hitetlenkedve. – A tértágító bűbájnak is vannak határai.

– Tudom. De annyi van benne.

– Pakoljuk csak ki, nem hiszem el – rázta meg a fejét, aztán ő is elkezdett volna kotorászni, de Keelan megállította. – Na, gyerünk, hadd lássam! Anyád verandája tele lesz könyvekkel ma délelőtt az biztos.

– Van egy trükköm.

– Neked? Ne nevettess! – nevetett fel Beau, aztán összeborzolta Keelan haját. – Mi lenne az, kis Malfoy?

A fiú felsóhajtott, aztán beletúrt a táskába. Nem kellett sokáig keresgélnie, hamarosan egy négyzetalakú tabletet vett ki belőle.

– Ez a szerkezet több könyvet tárlom, mint amennyit el tudsz képzelni – mutatta fel a fekete tokban lapuló tabletet.

– Ez meg mi a sárkánykarom? – kérdezte a varázsló, aztán átvette a szerkezetet. Megforgatta, a nap felé tartotta. – Láttam már ilyet, de sosem kérdeztem micsoda.

– Egy mugli tárgy. – Keelan kinyitotta a szerkentyű tartóját, aztán bepötyögte a jelszavát. Beau figyelte a mozdulatot, aztán elhúzta az ujját a képernyőn.

– Gondoltam. Ilyesmit errefelé nem látni. És mit tud?

– Rengeteg mindent. Például rengeteg könyvet tárol.

– Unalmas kacat, inkább tedd csak vissza a táskádba – sóhajtott fel az ausztrál varázsló, aztán vissza akarta adni Keelannek, aki csak reménytelenül megcsóválta a fejét.

– Képeket is lehet vele készíteni, videókat – mondta Keelan. – Hasznos kütyü.

– Még mindig nem túl érdekes.

– Az internetre is lehet vele kapcsolódni.

– Arról már hallottam, valami szörnyen izgalmas dolog lehet, amit a muglik imádnak. Az újzélandi mugli haverom mindig mondja, de nincs szívem felvilágosítani, hogy a varázslók ilyeneket nem használnak. Gyűlöl levelet írni, így néha küldünk egymásnak egy-egy képeslapot. Vagy egy millió „hiányzol, haver!” képeslapom van tőle.

– Ha megnyitod a böngészőt, beírsz valamit, rámész a keresésre és egyből kiadja, amit szeretnél. Látod? – mutogatta a képernyőt Beaunak Keelan.

– Tehát, ha beírom, hogy szexi, fekete hajú, ír csajok, akkor kidobja Freya képét? – vigyorodott el a férfi. Egy pillanatra összenéztek. Keelan megforgatta a szemét, majd felsóhajtott.

– Dehogyis… Freya boszorkány, és nem hinném, hogy fent van az interneten. Viszont be kell állítanom a tartalomszűrőt, mielőtt a kezedbe adnám. Minden felnőtt tartalmat le kell tiltanom, mert a végén még kényelmetlen helyzetbe hozol. – Azzal lázasan nyomogatni kezdte a beállításokat.

– Felnőtt tartalom? – húzta fel kérdőn a szemöldökét Beau, majd egyből kikapta a kezéből a tabletet.

– Remélem, hogy nem nekem kell elmondanom mire is vonatkozik ez – sóhajtott fel Keelan, aztán kissé elpirult. Igyekezett visszavenni a jogos tulajdonát, de persze barátja ezt hamar megakadályozta.

– Ifjú Malfoy, micsoda egy szerkezet van nálad? – vigyorgott a férfi. Rémesen gyorsan megtanulta használni a kütyüt, mintha csak ezt csinálta volna naphosszat. – Csak nem nézegetsz olyasmiket, amiket nem kellene?

– Ezt én tanulásra használom – jegyezte meg duzzogva, amin Beau rémesen jól szórakozott.

– Oh, ki mondta, hogy ebből nem lehet tanulni? – nevetett, majd a káma-szútra kulcsszó alatti illusztrációkat mutatott egy pillanatra a fiúnak.

– Rémesen vicces vagy.

– Videók?

– Nehogy…

– Hoppá.

– Beau!

– Ajjaj…

– Add ide! – kiáltott mérgesen, mielőtt még Beau a hangerőt is feljebb csavarta volna. Így is kínos volt a sok kéjes nyögés.

– Oh, wow, mi a fene? – meredt a kijelzőre az ausztrál, aztán elkezdet forgatni a tabletet, másik kezével Keelant próbálta magától távol tartani

– Add már ide, Merlinre! – mondta egyre mérgesebben. Az arca pedig égett a szégyentől. Beau pedig leplezetlen érdeklődéssel figyelte a jelenetet.

– Hű ilyet még nem is láttam. Érdekes.

– Basszus! Elég volt.

– Ajj, ez viszont már durva…

– Add ide!

– Várj egy kicsit! – mondta nevetve, majd kicsit felnyomta a hangerőt. – Ilyen pózt még nem láttam.

– Ne már! Állítsd le!

– Nem tudom leállítani – nyomogatta a kijelzőt Beau, miközben majdnem megszakadt a röhögéstől, és feljebb hangosította.

– Nyomd meg az X-et!

– Próbálom!

– Tudod, hogy ezért ki foglak nyírni! – Azzal kikapta a kezéből a szerkezetet, aztán gyorsan kikapcsolta a videót. – Nem fogom odaadni többet.

– Hadd próbáljam meg még egyszer, légyszi!

– Nem fogsz ezen pornót nézni, már ne is haragudj! – csattant fel dühösen a fiatal varázsló.

– Csak viccből csináltam. Komolyan érdekel ez a kütyü – nevetett Beau. – Tényleg. Majd ezen tanulok… sárkánytant.

– Nem.

– Na, kérlek…

– Nem.

– Ne legyél ennyire irigy!

– Nem is vagyok irigy, de nem tudod ezt felelősségteljesen használni – jelentette ki határozottan a kis Malfoy. – Még a végén lebukok és bevisznek a varázstárgy felügyeletre.

– Nem fogok pornót nézni, ha ez megnyugtat – vigyorgott elégedetten Beau.

– Nem nyugtat meg.

– Kérhetsz akármit.

– Akármit? – húzta fel a szemöldökét Keelan.

– Akármit. Persze ésszerű keretek között. És persze összeghatára is van – felelte komoran az ausztrál. – Szóval?

– Komolyan mondod?

– Persze – tárta szét a karját Beau.

– Nem hazudsz?

– Sosem hazudok. Olyan nagyot és olyan gyakran – pontosított a következő mondatával a varázsló. – Most nem.

– Jól van, legyen – engedett neki Keelan. – De nem most mondom meg, hogy mit szeretnék.

– Legyen.

Miközben megegyeztek és kezet fogtak Draco bukkant fel a verandán. Beau magában morgott valami olyasmit, hogy a mesternek mindig akkor kell felbukkanni, amikor valamit nem akarnak neki elmondani.

– Ti meg mit csináltok? – kérdezte gyanakodva, csípőre tett kézzel. A két fiatal a háta mögé rejtette a tabletet. – Mi volt ez a veszekedés és morgás az előbb?

– Semmit nem csináltunk – válaszolták egyszerre.

– Megint sántikáltok valamiben – nézett rájuk gyanakodva a mester. – Mit dugdosol a hátad mögött, Keelan?

– Mi nem sántikálunk semmiben…

– Ezt ki hiszi el?

– Ugyan már – legyintett Beau, miközben elrejtette a szerkezetet Keelan táskájában, aztán karba tette a kezét. – Mester, mostanság kissé gyanakvó vagy.

– Lásd be, hogy mindig valamilyen csodálatos véletlen folytán bebizonyosodik, hogy veletek kapcsolatban nem árt gyanakvónak lennem.

– Nem csináltunk semmit – mondta Keelan, de még mindig nem tudott annyira meggyőzően hazudni, mint ahogy azt magáról gondolta. – A táskámmal volt baj. Elfelejtettem kipakolni. Egy kicsit nehéz volt…

– Hány könyvet tettél bele?

Beau eközben elröhögte magát. Keelan egy erős ütéssel a vállába fejezte ki a nemtetszését, a varázsló feljajdulva, de még mindig a nevetéstől rázkódva figyelte apát és fiát. Már másodszor kapott egy ütést. Mozgalmas lesz a mai nap.

– Mi olyan vicces, Beau? – kérdezte Keelan.

– Semmi.

– Fejezd be, Beau-tiful! – pirított rá nyájasan Draco. – Nem tehet róla, hogy olyan, mint az anyja.

– Hermionénak elmondhatom, amit most mondtál?

Hermione és Abby pont ezt a pillanatot választották, hogy kilépjenek a házból és csatlakozzanak hozzá.

– Mit szeretnétek nekem elmondani? – kérdezte Hermione, majd gyanakodva figyelte a többieket. A három férfi felé fordult. – Nagyon szívesen meghallgatom. Éppen felszabadult egy kis időm.

– Semmit – válaszolták egyszerre mindhárman.

– Merlinre mind a hárman szörnyen gyanúsak vagytok – állapította meg aurori szemmel, de ezen a reggelen nem volt kedve felgöngyölíteni az esetet. – Draco, visszajönnél egy kicsit? Fel kellene bűvölni egy képet a falra, és egyedül nem tudom. Segítenél?

– Persze, mindjárt megyek – szólalt meg a férfi.

– Köszönöm!

– Ti meg mit néztek így? – kérdezte Draco a nevető Beau-tól, a megrökönyödött Keelantől és a bujkáló mosolyú Abbytől. – Gond van.

– Nincsen, nincsen – válaszolták egyszerre.

– Ti hová mentek most?

– Vissza a táborba – válaszolta Beau. – Aztán Keelan megmutatja, hol lehet olyan mugli kütyüt szerezni, amit a nappaliban láttam.

– Minek neked egy TV?

– Nem nekem, mester… Nekünk! Berendeznék egy pihenőszobát a táborban – jelentette ki büszkén Beau, mintha az évszázad ötlete lenne. – Mindig hiányzott valami. És most szerintem ez lesz az egyik mesterművem.

– Minek? – sóhajtott fel nehezen az egykori mardekáros.

– Mert az jó lesz mindenkinek. Lazulunk együtt. Jól érezzünk magunkat – kezdte sorolni az ausztrál. – Művelődünk.

– De jó! – élénkült fel Abby. – Akkor átmehetünk filmet nézni.

– Látod? – mutatott a lány felé Beau. – Élénkülni fog a társasági élet. Keelan, van hozzá filmed is?

– Van. Sorozat is.

– Mi a legmenőbb, most a mugliknál?

– Trónok harca…

– Jöhet – vágta rá Beau.

– Biztos? – vágott egy fintort a hollóhátas fiú. – Ez cseppet sem vicces.

– Komoly ember vagyok, Keelan – szólalt meg tetetett mély hangon a férfi. – Nem tudom miért nem gondolod így.

– Háááát…

– Megdumáltuk az egészet. Jön a Trónok harca és a… többi film, aminek nem jut eszembe.

– Morgana nem fog örülni, ha meglátja a számlát… – fintorodott el Draco.

– Morgana a saját fiainak nem örül, ahogy hallottam – mormolta Beau. – Egy pihenőszoba nem gáz. Zseniális ötlet.

– Azt csinálsz, amit akarsz, Beauty, csak ne kerülj bajba, amiből nekem kell kirángatnom téged – kérte Draco talán hiába. – Rendben?

– Mi? Mikor volt ilyen?

– Mindig fennáll ennek a veszélye, hogy valamilyen hülyeséget csinálsz.

– De, mesteeeer… én vagyok a legjobb tanoncod.

– Az egyetlen tanoncom – mondta Draco. – Keelan, Abby, ha megkérhetlek titeket, akkor figyeljetek Beau-ra? Néha hajlamos túlságosan is elszállni.

– Hééé! – méltatlankodott a férfi. – Miért rám kell vigyázni?

– Ha felsorolnám, akkor itt állnánk egész délelőtt.

– Akkor menj, mesterem! – jelentette ki teátrálisan a tanonc. – Fel kell bűvölnöd azt a képet a falra, vagy mit is kell csinálnod.

– Jók legyetek!

– Vigyázzatok – vigyorgott Beau –, nehogy mást is megbűvölj, mester!

Draco csak legyintett, aztán elindult befelé.

Beau csak sóhajtozott, majd odafordult a két fiatalhoz.

– Na, spuri, skacok! – jelentette ki az ausztrál varázsló vidáman. – Még rengeteg dolgunk van. De nekem szem előtt legyetek, mert nyomkövető bűbájt teszek rátok!

– Biztos, hogy vele akarsz lenni egész délután? – fintorodott el Abby. – Kezd már most elszállni.

– Tudja, hol kapni a legjobb fánkot. Talán ez kárpótol mindenért – vonta meg a vállát a hollóhátas fiú.

– Akkor megyünk.

– Remek – csóválta meg a fejét Beau. – A jó fánk sosem hazudik.

– Mekkora baromságokat tudsz beszélni – mondta a lány.

– Elég legyen ebből, kisasszony! – szólalt meg Piton hangján a varázsló. – Húzd ki magad, és induljunk.

– Úristen! Ne utánozd az apámat! Kiráz a hideg.


***


Draco megvárta, amíg a kis társaság elindult a tábor felé, aztán visszament a házba. Megkönnyebbülten sóhajtott fel. Még mindig hatása alatt volt a beszélgetésnek, amit Keelannel folytatott. Gondolataiba merülve ért be a konyhába, de Hermione már nem volt ott. Leemelt egy almát a tálból, aztán beleharapott. Várt egy kicsit, aztán a boszorkány keresésére indult.

– Hol vagy, Hermione? – kérdezte Draco.

– Az irodában – hangzott a felelet. A varázsló összeráncolta a szemöldökét. Mégis mi a fenét csinálhat ott?

– Az irodában? – kérdezett vissza meglepetten.

– Igen.

– Hogyhogy?

– Mondtam, hogy fel akarom bűvölni a képet a falra – hangzott a fojtott felelet, majd tompa puffanást hallott a helyiségből. – De nem vagyok hozzá elég ügyes, mert folyton leesik. Én nem értek ezekhez a lakberendezési varázslatokhoz.

Az ajtó nyitva volt. Hermione háttal állt neki, de tudta a szokásos eltökélt tekintettel vágott neki a feladatnak. A hosszú hullámos haja a háta közepéig ért, sötétkék térdnadrágban volt, és egy egyszerű, bordó ujjatlanban. Egyik lábával éppen a másik vádliját masszírozta, majd Draco felé fordult.

– Eszembe se jutott, hogy tényleg ezt akarod csináltatni velem – nevetett fel a férfi, majd hanyagul nekidőlt az ajtófélfának. A boszorka összevont szemöldökkel figyelt a varázslóra. – Nem túlságosan nagy kihívás egy kép felhelyezése.

– Miért mire gondoltál mégis? – mosolyodott el Hermione is, miközben leengedte Freya bekeretezett rajzát, amit fel akart bűvölni a falra. – Úgy emlékszem, hogy semmi félreérthető nem volt abban, amit mondtam.

– Valami sokkal szenvedélyesebbre gondoltam – sóhajtott fel a férfi, de még mindig nem indult el befelé. Figyelte, ahogy a boszorkány otthonosan mozog, majd varázslatokkal megpróbálja feltenni a képet. – Sokkal, de sokkal nagyobb kihívásra.

– Sajnálom, hogy csak ennyivel szolgálhatok – szólalt meg végül a boszorka. – Nem túl izgalmas a program, viszont azért segíthetnél.

– Segítek – egyezett bele bólogatva.

– Akkor idejönnél? Elhiszem, hogy finom az az alma, de akkor is, ha letennéd egy percre, akkor hálás lennék. És különben is, ha bejössz, akkor innen sokkal jobban fog menni a dolog.

– Innen is látom mi a baj – jelentette ki szent meggyőződéssel Draco.

– Micsoda? – kérdezte Hermione, miközben kisimított egy hullámos tincset az arcából. – Én nem látok semmit.

– Mert ezt csak én látom.

– És pedig?

– Még mindig nem látom, hogy jönnél felém, hogy aztán megölelhesselek és megcsókolhassalak végre. – Harapott bele ismét az almába, aztán gyorsan lenyelte a falatot. – Ez pedig szörnyen nagy probléma.

A boszorkány csak felnevetett, de a világért sem engedelmeskedett volna a varázslónak.
– Mindjárt – válaszolta még mindig mosolyogva. – Előbb még meg kellene oldanunk ezt a problémát.

– Akad még valami munka a környéken? – kérdezte Draco, majd belehajította a szemetesbe az almacsutkát.

– Mire gondolsz? – tudakolta kíváncsian Hermione.

– Ha vannak doxyk itthon, azokat is kiirtom neked, ha akarod. Mumus a szekrényben – sorolta elégedetten a tettre kész férfi. – Vagy, ha rossz az eresz, ha eldugult a lefolyó, ha festeni kell…

– Jaj, Draco, hagyd ezt abba! Egyetlen egy képről volt szó.

– Csak sorolom, hogy miket tudok megcsinálni. Hátha egyszer még szükséged lesz rám egy ilyen feladat megoldásában.

– Kérlek!

– De tudod, miben vagyok a legjobb?

– Alig várom, hogy megtudjam – nevetett Hermione jóízűen. A varázsló egészen közel ment hozzá, egymás szemébe néztek. A boszorkának fel kellett emelnie a fejét, hogy tekintetük találkozhasson. A szürke tekintet huncut fénnyel csillogott. Draco majd’ megveszett érte, hogy megérinthesse az arcát, de megelégedett a mostanság gyakran játszott játékukkal is.

– Sárkánygondozásban – vigyorodott el elégedetten Draco. – Ebben én vagyok a környéken a legjobb.

– Tényleg? – harapott az ajkába egy kicsit Hermione. – A legjobb? Nem túl nagyképű ez a többiekkel szemben?

– Ők is tudják, csak nem mondják ki hangosan. Tagadásban élnek.

– Nem is gondoltam volna, hogy ilyesmiket tudok meg rólad – bólogatott a boszorkány.

– Ugye? – vigyorodott el a férfi. – Sokat fejlődtem az évek során. A képek felszerelésével is elboldogulok.

– Ez igazán remek, akkor jól döntöttem, hogy téged kértelek meg erre a nemes feladatra – mondta Hermione. A szíve hevesen dobogott, ahogy arra várt, hogy ajkuk egymáshoz érjen. Egyetlen egy lépés kellett volna hozzá, egy egészen aprócska. – Láthatnám, hogy mennyire vagy ügyes?

– Nem egyeztünk meg az árban – hajolt hátra Draco, aztán karba tette a kezét. Hermione kissé kijózanodott, mikor kissé távolabb került a hipnotikus szürke szemek huncut bűvköréből.

– Fizetségre számítasz?

– Persze, csak úgy szívjóságból nem bűvölöm fel neked Beau-tifult a falra – tárta szét a karját a varázsló.

– A fiunk és te is rajta vagy a képen – mutatta felé a rajzot Hermione. – Gondolod, hogy Beau miatt teszem ki a képet? Kedvelem, nem erről van szó, de ti jobban érdekeltek.

– Az most nem lényeges, hogy ki van a rajzon – mondta Draco, de nagyon jól estek neki Hermione szavai. Ti jobban érdekeltek, idézte fel magában újra az édes szavakat. A lelke is beleremegett ebbe. Nem volt sohasem érzelgős típus, mindig a racionalitások híve volt, mégis mostanában egyre másra olyan benyomások érték, ami mellett nem mehetett csak úgy el.

– Fel tudok ajánlani egy kis jégkrémet – szólalt meg a boszorkány egy kis gondolkodási idő után.

– Nem szoktam olyasmit enni – fintorodott el Draco. – Nem tudom mennyire éri meg ezért dolgozni.

– Itt a remek alkalom, hogy egyél egyet. És hidd el, megéri érte egy kicsit varázsolni. Nem fogsz beleszakadni.

– Hát jó – mondta a varázsló, aztán suhintott egyet a pálcájával és a kép felkerült a falra. – Így kell ezt csinálni.

A kép ekkor megremegett aztán egy hatalmas puffanással landolt a padlón. Egy ideig mindketten csak nézték a művük eredményét. Draco közelebb sétált Hermionéhoz, aztán csípőre tett kézzel figyelték tovább a képet, ami persze meg sem moccant.

– Igen? – nevetett fel Hermione végül. – Szóval így kell csinálni?

– Nem lesz jó inkább, ha ráragasztom a falra? Sokkal jobb és tartósabb.

– Hogyne, aztán ha el kell költözni innen, akkor hogyan fogom leszedni. – Draco ennek hallatára kissé elkomorulva nézet a boszorkányra, aki észrevette a változást, de nem szólt semmit, hanem inkább felvette a földről a képkeretet, aztán letette a kanapéra. – Hagyd, majd kitalálok valamit!

– És a jégkrém? – tudakolta kedvesen Draco.

– Bocs, de nem maradt fent a falon. Ilyenkor nem jár – mosolyodott el halványan a boszorka.

– Beszéltem Keelannel. – Az éles témaváltástól Hermione rögtön elkomorult, ahogy az előbb Draco is. Kínos csend állt be a beszélgetésbe, amit végül maga az aggódó anya szakított meg.

– Arról, hogy nem aludt itthon, és miért volt rajta tegnapi ruhája? Miért volt vele Abby Piton, akivel együtt töltötte a tegnap éjszakát? – kérdezett rá Hermione, majd egy kicsit elhúzta az ajkát.

– Szóval észrevetted.

– Gyorsan összerakom a képet, hiszen auror vagyok – szólalt meg a boszorkány. – És észreveszem, ha a fiam el akar valamit titkolni előlem. És nem egy bűnöző lángelme. Persze remekül játszik a féligazságokkal, és nehéz így hazugságon kapni.

– Pitonék nem voltak otthon. Keelan átment Abbyhez, hogy ne legyen egyedül – mondta Draco. – Nem kell aggódnod miatta. Ártatlan randi este volt.

– Jól van – sóhajtott egyet Hermione nehezen.

– Nem kell emiatt kiakadnod.

– Nem akadtam ki – válaszolta a színtelen hangon a nő. – Bár, ha elmondja… Nem értem, hogy miért kell ezt titkolnia. Persze megbízom a fiamban. Tudom, hogy már felnőtt. Merlinre, mind a két gyerek már felnőtt.

– Fiatalok. Te elmondtad volna a szüleidnek, hogy velem töltöttél egy kis időt édes kettesben?

– Nekem el kellett mondanom, és azt is, hogy mit műveltünk édes kettesben – nevetett fel Hermione kissé keserűen. – Nos, amikor elmondtam, hogy terhes vagyok, akkor mindent megértettek.

– Nehéz lehetett.

– Ennél nehezebbet nem tudok – sóhajtott a boszorkány. – A rend kedvéért tudom, hogy ez csak egy ártatlan randi volt. Tudom, hogy fiatalok. Azt is tudom, hogy a Piton lány valamiért olyan… megtört.

– Nem egyszerű neki – felelte Draco.

– Amennyi probléma van vele a Roxfortban. Nem csodálom – sóhajtott a boszorkány.

Aztán egy pillanatra csend állt a beszélgetésbe.

– Beszéltem Keelannel egy fontosabb dolgokról is.

– Miről? – tette fel a fogós és egyben jogos kérdést Hermione.

– Rólunk. Kettőnkről – válaszolta Draco színtelen hangon. Nem akarta így és ilyen hamar közölni ezt, de kibuktak belőle a szavak, mintha valamilyen varázslat hatása alatt lett volna. Végül persze úgy döntött nem fog zavart vagy bizonytalanságot mutatni Hermione előtt, hanem őszintén elmondd mindent.

– Hogyan? – kérdezett rá élesen a boszorkány. – Mégis…

– Igen. Rólunk beszéltem a fiúnkkal – folytatta a varázsló a vallomását. A boszorkány idegesen fogta hátra a hosszú, göndör haját, aztán a csuklóján lévő hajgumival felkötötte egy laza lófarokba. Járkálni kezdett a helyiségben, mintha nem tudta volna, hogy mit kérdezzen, mit mondjon. Végül megállt Draco előtt, s rázúdított némi szóáradatot:

– Draco! De, hát miért… Nem úgy volt, hogy együtt beszélünk vele? – tette csípőre a kezét Hermione. – Végül is csak így kellene, nem?

– Kellene neked egy jégkrém – bólogatott Draco. – Várj meg itt, mindjárt hozok. Hol van? Konyhaszekrényben?

– Hűtőben – mondta szórakozottan Hermione. A varázsló kilépett a szobából, majd kisvártatva vissza is tért két jégkrém társaságában.

– Tessék.

– Köszönöm!

– Imádom a mandulásat. – Persze a kijelentése igaz volt, mégis még egy kicsit húzni akarta az időt.

– Örülök. De térj a lényegre, Malfoy!

– Isteni az íze. Nem kérsz?

– Kezdem azt hinni, hogy jobban hasonlítasz a tanoncodra, mint ő rád – mondta Hermione feszülten. – Beszéljünk arról, hogy mit is mondtál a fiúnknak?

– Beszéltünk arról, amit már úgy is tud. Úgy gondoltam, tudnia kell erről, ha már kémkedtek utánunk – váltott komoly hangnemre Draco. – Ez egy amolyan apa-fia beszélgetés volt. És minden jól ment azt hiszem. Eddig sosem játszottam ebben az apa szerepet. Őszinte voltam. Az mindig segít.

– Megint magadnak akartad a pillanatot. Erről van szó, igaz? Pontosan úgy, ahogy… Néha nem tudom, mi van veled…

– Dehogyis. Semmi ilyesmiről nem volt szó – rázta meg a fejét Draco. – Ez úgy éreztem, hogy csak a fiamra és rám tartozik. Így is rémesen kínos volt erről beszélni. Azt hiszem, hogy mindketten jól kezeltük.

– Nem bírtad ki, hogy ne mondd el neki, hogy az apja vagy. Miért bírtad volna ki éppen elhallgatni, hogy együtt jársz a fiad anyjával? – csattant fel Hermione, majd letépte a jégkrémről a csomagolást, aztán beleharapott, ezzel egyidőben feljajdult. – Basszus, ez rohadt hideg!

– Jól vagy?

– Persze – morogta a boszorkány. – Nem számítottam erre…

– Jégkrém.

– Nem mondod…

– Tudom, hogy dühös vagy.

– Ez nem kifejezés – morogta még mindig a boszorkány, majd elkezdte az álláról a jégkrémet törölgetni. – Ha nem lenne ilyen finom ez a jégkrém, akkor hozzád vágnám.

– Milyen kedves vagy.

– Nagyon kedves vagyok – folytatta tovább a mérgelődést Hermione. – Nem hiszem el, Draco, hogy ezt csináltad. Komolyan mondom, annyira haragszom rád.

– Ha azt mondom, hogy egy kicsit sajnálom, akkor megbocsátasz? – kérdezte Draco, majd közelebb ment a tajtékzó boszorkányhoz.

– Mérges vagyok rád! Egy sajnálom nem igazán elég.

– Tudom.

Hermione mélyen felsóhajtott.
– Miért csinálod ezt? Nem lett volna rá semmi szükség. Még mi magunk sem tudjuk, hogy ez hova fog vezetni, de te már…

– Mert nekem kellett vele ezt megbeszélnem – jelentette ki a varázsló. – Ezt nem tudom egészen részletekbe menőkig megmagyarázni, hogy miért. Tudnia kellett, hogy a családja része akarok lenni. És ezt nem mondhattam el máshogy.

– Nem értelek – rázta meg a fejét a nő. – Bár érteném ezt az egészet.

– Ez amolyan férfi dolog. Meg kell bíznod bennem, drágám, ettől még persze beszélnünk kell együtt is Keelannel, de így már nyugodtabb vagyok.

– Ettől meg kellene nyugodnom?

– Nem ártana – bólogatott Draco. – Ezt nekem kellett elintéznem.

– Nagyon kedves tőled – jegyezte meg epésen Hermione. – Persze, örülök, hogy kezd köztetek egyfajta bizalom kialakulni.

A varázsló megbabonázva figyelte a boszorkányt, ahogy még mindig dühösen fogyasztotta a jégkrémet. Közelebb ment hozzá, majd mindkét karját megfogta. Hermione felnézett az eltökélt varázslóra, aki ekkor kivette a kezéből a jégkrémet megfagyasztotta, aztán mielőtt megszólalhatott volna, ajkával csókolta le a csokidarabokat a szája sarkáról.

Hermione kapkodta a levegőt, ahogy a férfi szorosan magához ölelte. Mindenről megfeledkezve kapaszkodott bele a kockás ingbe, ami már lassan Draco védjegyének számított. A varázsló szája teljesen átvette felette az irányítást, nyelvével finoman csiklandozta a duzzadt ajkakat. Hermione testét reszketés járta át, ami aztán lassan végigfutott a gerince mentén, miközben mindenhol érezte a jóleső forróságot, ami úgy sugárzott kifelé, mintha lángnyelvek érintenék a bőrét. A csók gyorsan elmélyült. Hermione nem bírta megállni, hogy ne karolja át Draco nyakát, s ne túrjon bele a tejfölszőke fürtökbe.

– Még mindig haragszol rám? – kérdezte Draco miközben még mindig lágyan érintette a nő ajkait.

– Már nem annyira – mormolta Hermione. – De még mindig nem vagy a szívem csücske.

– Szóval csókokkal meg tudom enyhíteni a szíved?

– Talán.

– Talán? – Ujja hegyét lassan, gyengéden húzta végig a boszorkány gerincének az ívén, és közben újra magához vonta, s megcsókolta. Perzselő, gyengéd, édes, mámoros volt, pontosan olyan, mint amilyen Draco maga. Hermione jobban vágyott rá, hogy szeretkezhessen a férfival, mint bármire valaha. A józanabbik énje elnyomva, valahol az elméje legsötétebb bugyrában, tompán üvöltött, de annyira elnyomta az édes érzés, amit Draco iránt érzett, hogy teljesen átvette felette az irányítást.

Magát is meglepte mennyire felbátorodva fogta meg a férfi kezét, aztán maga után húzta az emeletre.

– Hova viszel? – kérdezte a varázsló kíváncsian.

– Meglátod – közölte a boszorkány.

– Vigyem a képet? – kérdezte bujkáló mosollyal a varázsló.

– Dehogy is – felelte határozottan a boszorkány.

– Felrakom bárhova, ahova akarod.

– Elég már! – nyitotta ki a szobaajtót Hermione. – Nem ezért jöttünk.

– Akkor? – kérdezte Draco.

– Vedd le az ingedet!

– Ennyire határozott lettél?

– Nem is tudod mennyire – mondta Hermione, majd közelebb lépett hozzá. Meg sem várta, hogy Draco megtegye, amit kért, hanem ő maga érintette meg a férfit, aztán lerántotta róla az inget. Úgy csókolta meg, mintha szomjazó lenne a sivatagban. A varázsló meglepődve fogadta a heves érzelemkitörést, de gyorsan magára talált. Válaszul ő is megfosztotta Hermionét a felsőjétől.

A boszorkány a tenyerét végigfuttatta Draco karján, a vállán, elidőzött a sárkánypikkelyeken, amik még mindig ott voltak, ugyanannyira elbűvölték, mint akkor, amikor először szeretkeztek egymással. Hermione egy pillanatra megdermedt, ugyan elbűvölte a kontraszt az erős izmok és a férfi gyengéd érintése között, mégis az emlék… Egy pillanatra egymás szemébe néztek. Végül Hermione egy kissé elhúzódott és lesütötte a szemét, Draco nem szólt semmit sem, inkább a boszorkány álla alá nyúlt, aztán szelíden kényszerítette, hogy a szemébe nézzen.

– Annyira gyönyörű vagy! – szólalt meg vágytól rekedtes hangon a férfi. Apró csókokat lehelt Hermione kecses ívű nyakára, ami most megadóan kínálta fel magát.

– Olyan régóta nem…

– Nem kell aggódnod – tette az ujját az ajkára Draco, aztán szenvedélyesen megcsókolta. Egy pillanatra mindkettőjüknek elállt a lélegzete. – Elmondhatod, ha akarod, de nem most.

– Jól van – bólintott a boszorkány.

– Engedd el magad! – búgta kellemes bariton hangon, amitől Hermione úgy érezte, hogy a csontjai is cseppfolyóssá váltak.

– Jól van.

Hermione csókjaik és a vágy felhőjében úszva azt vette észre, hogy belesüpped a párnák rengetegébe, aztán Draco fölé hajolt, majd a tekintetük találkozik egymással. Felnyúlt, s megérintette a férfi arcát, a varázsló behunyt szemmel élvezte az érintést, majd belecsókolt a tenyerébe. Színtiszta vágy borította el, amikor meglátta minden egyes alkalommal, s annyira nehéz volt ennek ellenállni. Most azonban itt volt vele, a nagy barna szemével rá nézett. Csak is rá.

A lágy barna hajának hullámai szétterültek a párnán. Nem is tudta volna megfogalmazni mennyire gyönyörűnek, lélegzetelállítónak látta. Egy pillanatra sem akart pislogni, nehogy elillanjon ez a pillanat kettejük között. A lehető leggyengédebben csókolta meg, miközben a fejük felett összekulcsolta az ujjaikat. Ajkával a boszorka nyakát becézte, amire ő kéjes sóhajtással válaszolt, finoman lehúzta a válláról a melltartó vékony pántját, aztán folytatta a kényeztetést.

– Nem tudtam, hogy valaha leszünk-e még együtt – mormolta Draco, miközben lefeküdt Hermione mellé, aztán magához ölelte a boszorkány. – Azt sem, hogy megölelhetlek-e még.

– Annyira hiányoztál nekem – vallotta be Hermione remegő hangon.

– Olyan bolond voltam – mondta a varázsló, miközben mélyen magába szívta a boszorkány illatát. – Hogyan lehettem ennyire idióta?

– Mi lenne, ha megcsókolnál végre?

– Éppen szerelmet akarok vallani neked, te meg sürgetsz.

– Tényleg?

– Igen, édes, még mindig szeretlek. Kár lenne tagadni – folytatta a varázsló. – Ez olyan köztünk, ami soha nem múlt el. Soha.

– Nem akarom, hogy megint eltűnj az életemből – suttogta Hermione.

– Nem is akarok elmenni – rázta meg a fejét Draco.

– Biztos?

– Teljesen biztos vagyok benne. – Azzal csókokkal igyekezett bebizonyítani mennyire komolyan gondolja, amit mondott. Először még gyengéd volt, ajkával alig érintette a cseresznyepiros ajkat, majd váratlanul elmélyítette a csókjukat. Mohó volt, kissé kapkodó, de minden egyes csókja viszonzásra talált. Finoman szabadította meg Hermionét a ruháitól, aztán megszabadult a sajátjától is. Édes kínzásba kezdett, felfedezte a nő minden egyes testrészét, mindet addig becézte, amíg a boszorkány teljesen meg nem adta magát neki. A meleg férfitenyér a csípőjét, combját simogatták, újra és újra, mintha az lenne a célja, hogy elveszítse a fejét.

Egy villanás. Megint egymás szemébe néztek. A viharszürke szempárban izzó tűz megbabonázóan égett. Meg kellett újra érintenie az arcát, aztán ismét megcsókolnia, s magához húznia, hogy a bőrük egymáshoz érjen. Soha nem látta ilyennek Dracót. Ismerős volt, mégis valami mélyebb, elemibb vágy lángolt benne. Félelmetes és egyben borzongató, remegve várta, hogy újra hozzáérjen, érezhesse, beletúrjon a hajába, ujjai hegyével finoman megérinthesse a mellkasát, a hátát, majd végigsimítsa az oldanál végigfutó sárkánypikkelyeket.

A férfi bőre égett Hermione érintése alatt. Csak a vére zsibongását érezte, ahogy lüktet a fülében. A szíve hevesen dobogott. Gyengéden nyitotta szét a combokat. Gyengéden érintette meg, úgy, ahogy senkit, s olyan odaadással, mintha valóban soha nem akarná elengedni. Remegett a vágytól, hiszen annyira akarta, kívánta, hogy majdnem eszét vesztette a mámoros csókok viharában. Fegyelmezte magát, hiszen minden egyes pillanatot ki akart élvezni, felfedezni minden aprócska területet, amivel kéjes sóhajokat csalhatott ki belőle.

Hermione beletúrt a hajába, majd sürgetve simult hozzá. Újra egymás szemébe néztek. Megint az a vad, sötét izzás… A boszorkány elmosolyodott. A férfi megérintette az arcát, halkan suttogott a fülébe, amitől halkan fel kellett nevetnie. Mikor Draco beléhatolt, lassan, óvatosan tette, s közben lágy csókokkal halmozta el a boszorkány ajkát. A nyelvük egymásba forrt, s egyikük sem gondolt másra, csak a gyönyörre. Hermione hálás volt Draco óvatosságáért, s gyengéd csókjaiért. Viszont azt nem akarta, hogy a varázsló visszafogja magát, azt akarta, hogy engedje szabadjára magát. Átkulcsolta a férfi derekát, aztán sürgette. Draco önuralma kristályként tört össze. Elmerült benne. Minden percét ki akarta élvezni, látni akarta, emlékezetébe vésni. Ahogy ajka elhaló sóhajra kinyílt, ahogy a sötét pillák lecsukódtak.

Szerelmes szavak és az érzékek tüzében égve, egyre hevesebb, elemibb és érzékibb lett minden. A forróság gyakorlatilag elviselhetetlenné vált. Annyira rég volt, annyira más volt, most mégis egymásra találtak újra. A vágy és a mámor elemésztette őket, s soha nem érzett magaslatokba űzte őket. Izzó tekintetük egy-egy pillanatra összekapcsolódott, de a kábulat és a kéj lassan teljesen elborította őket. Felszabadítóbb volt az érzés, ami magával ragadta őket, mint bármi más. Forgott velük a világ, mintha egyre gyorsabban pörögtek volna, kiszabadulva a gravitáció alól, belezuhanva a felejtésbe, öntudatlanságba.

Egyikük sem tudta mennyi idő telt el, mikor először feleszméltek, s meghallották a kinti világ hangjait. Hermione feje Draco mellkasán pihent, kissé kényelmetlen helyzetben feküdt, de ez most egyáltalán nem érdekelte, behunyt szemmel hallgatta a férfi szívverését. Ismerős hang, gondolta mosolyogva, de most ez valahogy teljesen más volt. Nem két tizenéves fiatal voltak, akik csak egymásban keresték a pillanatnyi vigasztalást, hanem ez sokkal több volt. A szívüket megtöltötte a boldogság és valami olyasmi, ami régóta hiányzott. Draco apró csókokkal borította a boszorkány homlokát, aki csak egy mosollyal válaszolt.

– Annyira szeretlek – suttogta kissé rekedtesen. Hermione felemelte a fejét, aztán belenézett a szürke szemekbe.

– Én is szeretlek téged.

– Gyönyörű vagy ilyenkor.

– Hajam egy szénakazal – szólalt meg Hermione, miközben beletúrt a hajába.

– Hé, én borzoltam össze – nevetett Draco, és kisimított egy hajtincset a boszorkány arcából.

– Örülök.

– Még szép.

– Nem kellene dolgoznod ma véletlenül? – tette fel Hermione a fogós kérdést.

– Nem is tudom. Szerintem lógok… És neked?

– Polgármester nem szólt – vonta meg a vállát a boszorkány. – Ha nem akar ott látni a helyemen, nekem mindegy. Biztos abban a hitben van, hogy eltemetett a papírhalmaz alá.

– Szörnyen rossz hatással vagy rám, Granger. Már én is lógok a munkából – hüledezett a férfi mintha bánná, persze ez nem volt igaz.

– Én? Hogy mondhatsz ilyet, Malfoy…

– Igen. Te cipeltél fel ide.

– Jaj, hagyd már ezt! – nevetett fel Hermione. – Mintha annyira győzködnöm kellett volna téged.

– Igazad van. Zuhany?

– Jól van.

– Úgy értem együtt.

– Együtt?

– Spórolunk a vízzel.

– Merlinre, Draco Malfoy és a fenntartható fejlődés… És még én vagyok rád rossz hatással – sóhajtott fel Hermione.

– Gyáva vagy velem zuhanyozni – incselkedett tovább Draco.

– Most is látlak meztelenül, nem állna meg a szívem, ha a zuhany alatt is látnálak.

– Akkor menjünk. Még rengeteg dolgom van, és ha már ennyire ráérsz, akkor neked is velem kell jönnöd.

– Miért?

– Mert ma ehhez van kedvem.

– Jó, legyen – egyezett bele a boszorkány. – Csak ne vigyorognál így, mint aki készül valamire.

– Ugyan, Hermione, úgy ismersz engem?

– Pontosan úgy – nevetett fel a boszorkány.


***


Beau miután elvégezte feladatait, Freya faháza felé vette az irányt. Nem volt sok munka ma délelőtt, ráadásul Keelanre és Abbyre nem igazán számíthatott. Rendet raktak a raktárban, összeírták a hiányzó készleteket. Aztán a két fiatal elment kis sárkányokat nézni, persze legszívesebben csatlakoztak volna Beau-hoz, de a varázslónak kimondottan jó volt a meggyőzőképessége. Végül nyert Freyának és magának néhány lopott percet. Elégedett volt magával.

A boszorkányt a faházától nem is olyan messze az egyik padon törökülésben ülve találta, elmélyülten rajzolt néhány növényt. Haját egy kócos kontyba csavarta a feje tetején, megint abban az őrjítő sport melltartóban és jóganadrágban volt. A varázsló mögé lopakodott, aztán egy apró csókot lehelt a nyakára, miután meggyőződött, hogy nem figyeli őket senki. Freya felnevetett, majd kicsit összerándult.

– Visszajöttél?

– Aha. Hiányoztál nekem! – súgta a fülébe Beau. – Vártam, hogy egyedül legyél.

– Tényleg?

– Nagyon. Alig várom, hogy egész délután veled legyek – mondta a férfi, miközben a fejét a boszorkány vállára hajtotta. Freya megborzongott, ahogy Beau egy újabb csókot hintett a nyakára. – Neked örülök a legjobban ma.

– Aha – sóhajtott fel egy kicsit álmodozva Freya. – Minden rendben?

– Aha. Mit csinálsz? – kérdezte érdeklődve a férfi, aztán a nyakát nyújtogatva áthajolt a Freya válla felett, de végül megkerülte a padot és leült mellé.

– Rajzolgatok – válaszolta a lány.

– Megnézhetem?

– Igen. – Azzal Beau felé fordította a vázlatfüzetet.

– Szóval ráfanyalodtál a gazokra? – fintorodott el a tanulmány láttán a varázsló. Szép volt, de a legkevésbé sem izgalmas. – Elmegyek egy fél órára, aztán már el is felejtettél? Hol vannak a Beau portrék? A szeretlek Beau szivecskék?

– Csak rajzolgatok – mondta a boszorkány. – Nem mindig téged akarlak rajzolgatni. Ez egy növény tanulmány.

– Szörnyű.

– Nem tudtam, hogy ennyire önimádó vagy.

– Szeretem, ha egy csinos boszorkány rajong értem – mosolygott rá kedvesen a varázsló, aztán mélyet sóhajtott. – De egyébként nagyon szép ez a gaz.

– Nem gaz, hanem vasfű.

– Most már tudom – sóhajtott fel Beau, majd hátradőlt a padon.

– Történt valami? – kérdezte Freya.

– Ahh, nem igazán – húzta el a száját a férfi, miközben egy követ piszkálgatott a cipője orrával.

– Jól van.

– Mégis volt valami – fordult Freya felé Beau. Képtelen volt magában tartani a történteket. – Csak nem tudom hogyan mondjam el. Kicsit ciki.

– Kezd el!

– Jól van – vett egy mély levegőt aztán megköszörülte a torkát, mintha valamiféle nagy beszédre készülne. – De előbb kérdeznem kell valamit.

– Micsodát?

– Mit tudsz a méhekről és madarakról?

– Mi? Miért kérdezed ezt? – nevetett fel a boszorkány. Beau megint csak elnémult, aztán pontosított a megfogalmazáson.

– A felvilágosításról mit tudsz? – bökte ki a kérdését a férfi. Freya nagy szemekkel nézett rá, egy pillanatra elkomorult és összevonta a szemöldökét.

– Ezzel burkoltan arra akarsz rákérdezni, hogy szűz vagyok-e? – kérdezett rá bujkáló mosollyal, és kuncogni kezdett. – Ez igazán vicces beszélgetés lesz.

A férfi még ekkora levegőt életében nem vett.
– Jaj, ne hozz zavarba! – vakarta meg a fejét zavarában – Nem egészen erre gondoltam.

– Nem hittem volna, hogy van olyan téma, amitől zavarba jössz. Beszélgessünk a szexről? – Freyából kirobbant a nevetés. Félre kellett tennie a vázlatfüzetét, aztán intett Beau-nak, hogy fogaljon helyet mellette. – Mit szeretnél tudni?

– Nem vagy vicces! – morogta a férfi. – Kezelhetnéd a problémát kicsit komolyabban is.

– Elnézést! – köhintett egyet a lány. – Tehát kifejtenéd bővebben is, hogy mire gondolsz?

– Rajta kaptam Keelant és Abbyt…

– Te jó ég!

– …alvás közben.

– Hála Merlinnek! – fújta ki a levegőt Freya. – Perselus nem tudom mennyire lenne ebben a témában felvilágosult.

– Nem ez a legrosszabb. Komplett idiótát csináltam magamból. Úgy látszott mintha ruha nélkül feküdtek volna egymáson, de erre kiderült, hogy tévedtem. Aztán elkezdtem nekik üvöltözni és a felvilágosításról papolni. – Freya a szájára tette a kezét, s megpróbálta elfojtani a kitörni készülő nevetését. Beau megforgatta a szemét. – Megtennéd, hogy abbahagyod a nevetést? Komolyan kiakadtam. Én… nem ismertem magamra. Általában ezeket a helyzeteket szoktam kezelni. Sőt nem érdekelt soha, hogy a haverjaim mit csinálnak. De amikor megláttam őket. Elveszetettem a fejem. Jaj, ne nevess már!

Freya bólogatott, aztán egy mély levegővétel után megnyugodott.

– Bocs, csak elképzelem, ahogy ott állsz, és arról papolsz, hogy mennyire felelőtlenek, amikor tegnap te magad is majdnem elcsábultál. Ez nagyon jó – vigyorgott tovább a boszorka. – De nagyon aranyos tőled, hogy így a szíveden viseled a sorsukat. Ebbe nem is látnék bele többet.

– Örülök, hogy legalább te jól szórakozol – morogta Beau. – Csak ez annyira nem vicces.

– Látnád az arcodat, Merlinre – kuncogott tovább Freya, majd igyekezett komoly képet vágni. – Igazad van, ez nem annyira vicces.

– Jól van, csak neked mondhatom el ezt. Ha Dracónak megemlíteném, akkor tuti kiakadna, sőt… Kitörne a sárkány énje. És akkor a bátyádnak tényleg lenne egy kis dolga a jéggel és a hóval, mert Draco mindent elpuszítana.

– De nyugtasd meg, hogy te már gondoskodtál Keelan szexuális felvilágosításáról, biztosan értékelni fogja – horkantott fel Freya ismét. – Kérlek, hadd legyek ott, ha elmondod neki!

– Dehogy mondom el neki – szörnyülködött a varázsló, majd a mellkasára tette a kezét. – Te meg szörnyű vagy, ennyire nem lehet vicces az egész.

– Fiatalok, Beau, de nem hülyék. Abby nemrég élt át egy traumát, és Keelant nem gondolom olyannak, aki lerohan egy lányt.

– Nem, de ismerem azt, amikor valaki ki akar tölteni némi űrt a mellkasában – jegyezte meg homályosan Beau. – Hülyeségeket könnyű csinálni.

– Gondolj csak bele te ennyi idősen miket csináltál? – tette fel a jogos kérdést Freya, noha kissé meg is bánta, mert ő olyasmiket is tudott Beau-ról, amit még meg sem beszéltek egymással.

– Abba jobb bele se menni – legyintett a férfi, aztán elgondolkodott. – De ők túl fiatalok vagy a saját hibáim miatt gondolom így. Nem igazán tudom. Vannak dolgok, amiket nem szeretnék, hogy mások is megtapasztaljanak. Most nem feltétlen erről van szó, hanem minden más őrültségről, amiket csináltam.

– Ezt te sem gondolod komolyan, hogy Abby és Keelan túl fiatalok lennének. Te mennyi idős voltál, amikor elvesztetted a szüzességedet? – tette fel a boszorka a komoly kérdést. Beau elgondolkodott.

– Ez bizalmas információ – közölte végül a varázsló.

– O-oh, szóval bizalmas? Hmm, Beau, beszéljünk egy kicsit a madarakról és a méhekről? – mondta, majd rátette a varázsló karjára a kezét, s mélyen a szemébe nézett. – Nem kell félned, ha eljön az ideje, gyengéd leszek hozzád.

Freya ekkora hátravetette a fejét, aztán felnevetett, annyira engesztelhetetlenül, felszabadultan, így még Beau soha nem hallotta nevetni. Annyira szép volt, annyira szabad, még haragudni sem tudott rá, pedig őt gúnyolta. Végül a varázsló is felnevetett, majd megfogta a boszorkány kezét, aztán a szemébe nézett.

– Tizenöt voltam, és azóta… hmm, olyasmiket mesélhetnék neked, amibe bele is pirulnál. – Kékeszöld szeme mintha most jádezöldre váltott volna. A boszorkány ismét megborzongott a hangjától.

– Na, ne mondd, Mr. Angus Beau! – hajolt egy kicsit közelebb hozzá Freya. – Nem is gondoltam volna, hogy ennyire szenvedélyes vagy.

– Pedig nagyon – vigyorgott rá a varázsló. Gyorsan körbe nézett, aztán közel hajolt a boszorkányhoz és megcsókolta. – Szóval jobb lesz, ha elhessegeted azokat a madarakat és a méheket. És elkezdesz felkészülni a Beau-tornádóra.

– Csak egyet nem értek.

– Micsodát?

– Miért akadtál ki ennyire?

– Nem is tudom – vallotta be végül a varázsló. – Talán, mert én nem voltam ura önmagamnak akkoriban és annyi baromságot csináltam. Persze nem ejtettem teherbe senkit, csak jöttek egymás után a bajok és a csajok. Nagyon rossz voltam.

– Milyen, amikor ura vagy önmagadnak? – mosolyodott el Freya.

– Komolyan beszélek most, ne rontsd el! El fogom nevetni magam, aztán megint csak idiótának fogsz tartani.

– Bocsánat ismét. Milyen voltál régen?

– Vad voltam, őrült és mindent meg akartam tapasztalni. Ők meg nem ilyenek. Több eszük van, de ebben az ember sohasem lehet biztos – válaszolt végül Beau. – Még előttük van minden, ráének.

– De nem neked kell felvilágosítanod őket, hogy mit szabad és mit nem. Majd megoldják ők maguk. Azt mondtad, hogy csak együtt aludtak. Nem járhatnak túl régóta, és ami történt Abbyvel… Szerintem bőven ráérsz ezzel a felvilágosító beszéddel.

– Persze. Igazad van. Egy pasi se lenne akkora állat… Keelan meg jó gyerek. Csak egy kicsit rosszul kezeltem a helyzetet. Mindegy kiosztottam a kis Malfoynak egy pár taslit, az talán elég lesz.

– Aggódsz értük – simogatta meg Freya az arcát. – Jobb, ha tőled hallották, mint Perselustól vagy Dracótól.

– Nem számítottam rá, hogy rajta kapom őket. Te, hogy reagáltál volna?

– Aktuális kérdést – nevetett a boszorkány. – Én Draco és Hermionét kaptam rajta.

– Micsoda?

– Ne ezt nem kellett volna mondanom – sóhajtott fel Freya. – Megesküdtem, erre a legnagyobb szájúnak elmondtam. Borzalmasan tudok titkot tartani.

– Dedede most már el kell mondanod. Mit láttál?

– Jaj, hagyjuk! Nem mondtam semmit.

– Jaj, sajnálod tőlem a szaftos részleteket? – sóhajtott fel színpadiasan Beau. – Ez igazán nem szép tőled. Én is kiöntöm a lelkemet.

– Konyhában voltak.

– A konyha pulton, mi? – nevetett fel Beau. – Na, ott még sose csináltam.

– Merlinre…

– De a billiárdasztal…

– Befejezted?

– A könyvtár…

– Könyvtár?

– Aha. Egyszer egy hajón.

– Merlinre…

– Majd egyszer a tengerben – folytatta a nosztalgiázást Beau.

– Jesszus… Nem kell ám mindenről tudnom – mondta Freya.

– Nem tudom, hogy maradhatott ki a konyha… Mit gondolsz?

– Hülye vagy, azt! Soha nem mondok el neked semmit – fogadta meg a boszorkány, és egy picit fel is kapta a vizet, de igyekezett ezt nem mutatni Beau-nak. – Egyébként nem láttam semmit, szerintem pont időben érkeztem.

– Ja, hogy nem tartottak sehol sem. Francba, pedig úgy megszekáltam volna a mestert.

– Ne mondd el nekik! – kérte Freya. – Nekem se lett volna szabad elmondani.

– Áh, ez nem érdekel annyira, hogy ilyenért cseszegessem. Egyébként sem árulnálak el téged.

– Még szerencse.

– Mehetünk? – kérdezte Beau.

– Hová?

– A konyhába – vigyorgott elégedetten a férfi a szemöldökét emelgetve.

– Jaj, te! – csapott a kezére Freya nevetve.

– Azt mondtad, gyengéd leszel velem – folytatta tovább Beau.

– Mindent a fejemre olvasol, amit mondtam neked?

– Hogyne. Egyébként a muglikhoz készülök.

– Miért?

– Be kell szereznem pár dolgot.

– Micsodát?

– Ohh, kicsit fejleszteni kell a pihenőszobát.

– Te jó ég.

– Tetszeni fog.

– El tudom képzelni.

– Mi ez a gúnyos hangnem? Majd, ha az új kényelmes kanapén beleülsz az ölembe nem fogsz panaszkodni. És ha megveszem az új masszív konyhapultomat, azt is élvezni fogod.

– Hagyd már azt a konyhát! – szólt rá Freya kényszeredetten. – Nem vicces.

– Vicces, ahogy elpirulsz – nevetett Beau. – Mégis láttál valamit?

– Nem láttam semmit! Csak csókolóztak.

– Biztos? – reménykedett az ausztrál.

– Biztos.

– Sajnálom, nem megy ki a fejemből – vonta meg a vállát a férfi. – Lett egy új vágyálmom.

– Azt észrevettem – fújta ki a levegőt Freya.

– Nem tehetsz róla – simogatta meg a combját Beau. – Csak elképzeltem már mindent.

– Mi mást is lehettél volna? De ha erről beszélsz Dracónak, akkor nagyon mélyen fogod magad és a faházadat a föld alatt találni.

– Tudsz jobbat helyet is a konyhánál? Csak kérdezem. Ez szimpla adatgyűjtés.

– Eleget beszéltünk a szexről, Beau.

– Áh, csak érintettük a témát.

– Felöltözöm és mehetünk – váltott témát a boszorkány. – Kezd egyre jobban érdekelni ez a pihenőszoba.

– Jól van, itt megvárlak.

– Helyes?

– Freya?

– Igen, Beau?

– Ha a konyhába mész, akkor…

– A közelébe se megyek annak az istenverte konyhának, és nem fekszem fel a kedvedért a pultra sem – fakadt ki véglegesen, majd amikor találkozott a tekintetük, akkor Freya elnevette magát. – Te vagy a legrosszabb.

– Kár, de nem is ezt akartam kérni. Bár, ha ezt megtennéd, amit említettél, akkor megyek én is. De mást akartam kérni. Nem hoznál nekem egy almát?

– Nem.

– Kérlek! – esdekelt Beau.

– Nem.

– Naaaa.

– Jól van – adta be a derekát Freya.

– Te vagy a legjobb.

– Hát persze…

feltöltötte 2026. May. 10. | Nyx | hozzászólások: 0