11. fejezet
Nyomok

Madárcsicsergés és kellemes reggeli szellő kúszott be a nyitott étkezőablakon. Minden csendes, nyugodt, túlságosan idilli volt. Hermione ennek ellenére iszonyatosan frusztrált volt, és cseppet sem esett hanyatt a kisvárosi hangulattól. Szörnyűségeket sejtett a háttérben. A reggeli kávéját iszogatta, amikor arra lett figyelmes, hogy bevágja valaki a bejárati ajtót. Összeráncolta a homlokát. Valahogy az idill utolsó darabkája is egyszeriben elszállt. Letette a csészét, és figyelmesen hallgatta a zajokat.

– Keelan? Te vagy az? – kérdezte, de biztonság kedvéért elővette a pálcáját. Nem túlságosan bízott senkiben sem. Főleg mióta beszélgetésbe elegyedett Westwood polgármesterrel. Egyszerűen égett a vágytól, hogy megtudja vajon a férfi mit is akar eltusolni. – Kisfiam, te vagy az?

– Igen, anyu, én vagyok – dörmögte morcosan, majd valami nagy csörömpölés hallatszott az előszobából. Hermione biztos volt benne, hogy a váza törött el, amit még az édesanyjától kapott valamelyik lakásavatójukra. Legalább ezer ilyen lett volna, ha nem hagyják abban ez a nevetséges szokást.

– Mi történt, Keelan? – jött az aggodalmas kérdés, amire fojtott káromkodás volt a válasz. – Remélem, hogy nem törted el a cserepet, amiben a tűzvirágú kaktuszom van.

– Nem, semmit sem törtem el, csak levertem valamit a kinti komódról. – Akkor biztosan a váza volt, gondolta Hermione. Betette az üres kávéscsészét a mosogatóba és úgy döntött megnézi mi baja lehet egyetlen fiának ezen a csodálatos reggel.

– Történt valami veled? – jött ki a konyhából Hermione, majd meglátta a sárnyomokat az új szőnyegen. Ajkába harapott, hogy ne kezdje el megszidni a méltán dühtől tajtékzó kamaszfiát és igyekezett nem tudomást venni a sárfoltokról. Végignézett a fiatal varázslón, akinek a lehető legtöbb helyen sárnyomok tarkították a ruháját, arcát, haját, cipőjét. Keelan méregtől villogó szürke szeme egyszerűen tombolt. – Elkapott egy mocsári bicegóc?

– Semmi ilyesmi nem történt, csak Abigail Piton – magyarázta mérgesen és ügyetlenül próbálta levenni a sáros edzőcipőt. – Segítettem rajta, ő meg valami mocsaras, iszonyat helyre vezetett, mondván arra van a hazaút, és majdnem elsüllyedtem. Ha nem lett volna az a gyökér, akkor biztosan addig ottmaradok, amíg valaki rám nem talál vagy éppen ott patkolok el, mert beszippant a mocsár.

– Sajnálom, kedvesem, majd beszélek az apjával – ígérte Hermione aggódva, és megsimogatta a fia sárfoltos arcát. Keelan egyetlen pillantással jelezte, ez nem éppen a legjobb alkalom, hogy anya-fia kapcsolatukat ápolják.

– Még csak az kéne, anya! Nehogy! – rivallt rá Keelan és elhúzódott. – Nem elég, hogy strébernek tart, még anyuci kicsi fia is legyek? Az utolsó roxfortos évemet szeretném nyugodtan élvezni. Egyszerűen megőrjít ez a csaj!

– Nyugodj meg! – próbálta megnyugtatni a fiát Hermione. – Semmi értelme nincsen, hogy mérgelődj miatta. Talán mégis beszélnem kellene…

– Anya, majd megoldom – morogta tovább, aztán levette a sáros pólóját és a cipőjét. – Később feltakarítom a sarat.

– Rendben van.

– Nem akarok átmenni Pitonékhoz ma este – bökte ki végül. – Még csak az kellene, hogy a vacsora közben kinyírjam.

– Vegyél egy kis erőt magadon! Pár órát kibírsz vele. Udvariatlan lenne, ha éppen most mondanám le a vacsorát.

– Teszek rá, hogy udvariatlan! – emelte fel a hangját Keelan. – Engem meg sem kérdeztél egyáltalán akarok-e menni.

– Keelan Granger! Most már elég lesz a hisztiből, és viselkedj felnőtt módjára! Én sem kedvelek mindenkit a Piton családból, de tudom kezelni a helyzetet – pirított rá Hermione. – Persis a tanárom volt, ha ő nincs, akkor a nagyszüleid máig sem nyerték volna vissza az emlékezetük.

– Oké, rendben, majd kitalálok valamit – csóválta meg a fejét a fiú.

– Nekem most el kell mennem. Az ebédedet a sütőbe tettem, ne felejtsd el megenni! Remélem, ízleni fog, mert a kedvencedet főztem. – Keelan arca most először csillant fel. – Küldök majd egy baglyot is, ha lesz időm rá. Boldogulsz egyedül is?

– Igen, persze, elvégre már nem vagyok öt éves.

– De a szemtelenséget még nem nőtted ki úgy látom. Oh, a reggelid ott van az asztalon. Most rohanok. Legyél jó, és takarítsd ki az előszobát! Ne hord szét a sarat a lakásban, ha lehet.

– Rendben. Szia, anya!

– Szervusz, kincsem! – köszönt el aggódó tekintettel, majd becsukta maga mögött az ajtót. Keelan még mindig dühös volt, de legalább most már egyedül volt végre. Feltrappolt az emeletre és kinyitotta a szobája ajtaját.

– Merlin! – kiáltott fel meglepetten, amikor meglátta Abigail Pitont az ágyán ülni. A lány eközben megszabadult a nevetséges vörös rúzs és fekete szemfesték maradványoktól. Így cseppet sem tűnt olyan művinek és ijesztőnek. Keelan meglepett arcát látva kinyújtóztatta a lábát és járkálni kezdett a szobában.

– Mit keresel te itt? – kérdezte a fiú egy kicsit még mindig ingerülten. A színjáték előhozta belőle a valódi érzéseket a lány iránt, melyek cseppet sem voltak barátiak. A zöld szemek egyszeriben rászegeződtek és egy gonosznak szánt vigyor jelent meg a lány arcán. Keelan idegesen megvakarta a fejét, majd újra megszólalt: – Azt beszéltük meg, hogy küldök egy baglyot, ha elmondtam az egészet az anyámnak.

– Nem győztem kivárni, amíg anyukád lehord, és inkább felmásztam a rózsalugason. Az ablakod pedig nyitva volt, így bejöttem. Mondd csak, mi a fene az a főzet, amit a fürdőszobában kotyvasztasz? – kíváncsi tekintetét egyből a fiúéba fúrta.

– Semmi olyasmi, amit szívesen megosztanék veled – válaszolta hidegen Keelan, majd levette a sáros pólót és a szennyesbe dobta. Egyáltalán nem volt szégyellős, és elégedetten figyelte, ahogy Abby egyből elfordítja tekintetét. Némi pírt is látott az arcán. Nocsak, a magabiztos mardekáros lány, mégsem olyan vad, mit amilyennek látszik, hanem valójában egy szégyellős kislány. Érdekes fordulat. – Egyébként nagy ötlet volt a saras trükk. Anyám nem vette be, és megyünk vacsorára.

– Tudom, hallottam mindent, kisfiam – utánozta Hermione hangját. Nevetett saját viccén, majd Keelan könyvespolcához ment és ujjaival a könyvek gerincét megérintve olvasta el a címeket. Eközben a varázsló néhány ruhát vett elő magának a szekrényből. – Ezt mind elolvastad?

– Nem, csak jól mutat a polcon – morogta Keelan.

– Egy igen is megtette volna – ásított egyet a lány –, de mindegy, strében Gragner.

– Jobban tennéd, ha nem gúnyolódnál rajtam. Egyszerűen hülye ötlet volt hallgatni rád. – Abby nevetett egyet, majd elnyúlt fiú ágyán, mint egy kiscica.

– Azt hittem, hogy ennyi elég lesz ehhez. De belátom, hogy az első variáció lett volna a jó.

– Sebek és sebesülések? Na, ne röhögtess! Egyáltalán nem hagytam volna, hogy azzal a tőrrel megsebezz. Azonban elérted a célodat, ha mégis ki akartál velem cseszni, mivel most az egész előszobát moshatom fel – közölte mérgesen. – A futócipőm pedig teljesen tropára ment.

– És a háztartási varázslatok? – kérdezte Abby.

– Azokhoz nem értek.

– Van valami, amiben nem vagy jó? – nevetett a lány, de ezúttal nem olyan gúnyosan.

– Kürtöld szét!

– Kezdesz úgy viselkedni, mint egy elkényeztetett kölyök, Granger. – Abby lemászott az ágyról, és belépett a fürdőszobába. Letörölte a vörös rúzs utolsó maradékát is, majd belenézett a tükörbe. Kibontotta a haját a szoros fonatból, nem igazán érdekelte, hogy az apró sárkány hajdíszek lepotyogtak a padlóra.

– Mi a fenét csinálsz a fürdőben? – kérdezte egy cseppet ingerülten Keelan.

– Nincs egy hajkeféd véletlen?

– Úgy nézek ki, mintha kellene nekem ilyesmi? – Abby kijött a fürdőből és egyből szembe találta magát a rövidnadrágban ácsorgó fiúval. Közel voltak egymáshoz, iszonyatosan közel. Észre sem vette, hogy enyhén elpirult és végigfuttatta tekintetét a mellkason. Egyáltalán nem stréberekre jellemző testalkatot pillanthatott meg. Pedig Keelannek nem igazán kviddicsezett. Tartalékosként általában a kipadon ült, mert mindenki tudta mennyire kétbalkezes.

Abby halványan elmosolyodott, és visszaült a fiú ágyára, aztán elkezdte újrafonni a haját. Keelan nem várt tovább és úgy döntött megszabadul a sár utolsó nyomaitól is. Becsukta a fürdőszobaajtót, aztán kinyitotta a csapot. A langyos víz egyből megnyugtatta és ellazította. A lábánál pedig a sötét tócsa jelezte, hogy hamarosan teljesen megszabadul a buta tervük utolsó nyomaitól is. Ahogy a vízcsobogására figyelt már nem is gondolt arra, hogy az ágyán mardekáros ellensége ül. Miután végzett összeszedte az apró smaragd sárkánycsatokat a padlóról, és a polcra tette.

Később, amikor is végre sikerült megszabadulnia a sártól és visszament a szobájába, már csak a hűlt helyét találta a Piton ivadéknak, aki közben valószínűleg kitakarított. Az előszoba csak úgy ragyogott a tisztaságtól.

***

A sárkányrezervátumban ezen a napon nagyon volt a nyüzsgés. Már hajnal óta készültek az új tojások érkezésére. Draco fel-alá járkált az udvaron, s idegesen kémlelte az eget, miközben a bőrkarkötőjét piszkálta. Persze már mindenki kezdte megelégelni a viselkedését. Itt kellene már lenniük, morogta magában. Úgy Merlin igazából minden apróság bosszantotta ma, de amikor értékes szállítmányt hoztak haza, az mindig stresszel járt.

Ted Perkinsre mindig számíthatott, az életét is rábízta volna, nem is beszélve Skótról, akit valójában Haydennek hívtak. Viszont volt velük egy halom újonc, akikre egyszerűen még egy fél seprűnyelet sem mert bízni, nemhogy sárkánytojások szállítását.

Finn Donovan zökkentette ki Dracót az elmélkedésből. Oda állt társa mellé, és vele együtt kémlelte az eget, nem mintha a férfinak szüksége lett volna társaságra.

– Mikorra érnek ide? – kérdezte a fekete hajú férfi hasonló türelmetlenséggel. Az ír varázsló haja most egy bőrszalaggal volt hátrakötve, az arcán jól kivehetőek voltak a koromnyomok, amik valószínűleg az keltetők előkészítésénél szedett össze.

– Talán egy fél óra – vonta meg a vállát Draco. – Skót mindig túloz, az se lepne meg, ha gyalog, kézben hozatná el az újoncokkal a tojásokat. De, akkor biztosan megfojtom.

– Minden rendben lesz – bizonygatta Finn, majd csipkelődve megjegyezte. – Talán egy vagy kettő törik csak el.

– Szerinted ez vicces?

– Ahogy elnézem a képedet valóban vicces. Mintha azt mondtam volna, hogy Margot fészket rakott az egyik sárkányólban. Még nem vicces ez se?

– Rohadtul nem.

– Kicsit lazíthatnál, haver – javasolta Finn. – Gondoltam beszélek veled, mielőtt még új vízelvezetőrendszert taposol ki az udvaron. Jó lesz így, de kerüld el a saját faházad.

– Megölöm őket, ha eltörnek egyet is.

– Ugyan már… Áruld be őket Morganának, ha más nem, akkor ő megöli neked őket.

– Visszamehetsz te is Peruba, ha akarsz – mondta a varázsló ingerülten. – Remélem, hogy a vöröshátú tojását törik össze, mert akkor remekül fogtok szórakozni, amíg az a bestia felnyársal benneteket.

– Ted azt írta, hogy nem volt akkora nagy szám – jegyezte meg vigyorogva Finn, majd a hatás kedvéért ásított egy nagyot. – Ártalmatlan kis bestia, alig volt nagyobb az átlagnál, sőt valójában kisebb is.

– Nem vagy vicces, Finn. Látod ezt? – mutatta meg társa a sebhelyes karját. – Nem mondanám annyira ártatlannak azt a sárkányt.

– Aha, látom.

Finn játszi nemtörődömsége idegesítette Dracót, de egyelőre nem akart még egy vitába belekeveredni. El kellett terelnie a gondolatait. Mostanában sok minden volt, amiről el kellett.

– Merre van Beau-tiful? – kérdezte a nyakát nyújtogatva, mert sehol sem látta Angust. – Strandol vagy lazul valahol? Még nem sikerült neki kipihennie az időeltolódást.

– Fél éve van itt…

– Egy örökkévalóságnak tűnik – sóhajtott fel a férfi. – Teljesen hasznavehetetlen.

– Ez nem igaz. Egy tojást se tört még el.

– Még előtte van – morogta Draco.

– Egyébként előkészíti a keltetőket – válaszolta Finn nyugodtan. – Mindent kipucolt rendesen. Szóval most inkább dicséretet igényel, mint leszúrást.

– Talán ez az egyetlen, amivel nem csinál nagyobb galibát a szokottnál. Kicseszettül béna egy srác olyakor – vonta meg a vállát Draco. Persze ez nem volt igaz, de valamiért Beauval szemben olyan követelményrendszert állított fel, amit senki mással. Remek újoncot akart faragni belőle.

– Ne mondj ilyet! – korholta Finn. – Nem tehet róla, hogy pontosan olyan nagy seggfej, mint te voltál az ő korában, de ő legalább igyekszik, és nem a pikkelyeit vakargatja.

– Miről beszélsz? Charlie Weasley engem is dolgoztatott elég rendesen. Ennek a srácnak arany élete van ahhoz képest. Emlékszel, amikor órákon keresztül fel és lecipeltük azokat a kurva köveket azon az emelkedőn.

– Ja, mert magadtól semmire sem voltál hajlandó – nevetett Finn, majd elakadt a lélegzete, amikor Draco mérgében gyomorszájon vágta. Hörögve kérdezte: – Ez meg mire volt jó?

– Én vagyok a főnök.

– Ezt mondogatod magadnak reggel a tükörben? – nevetett továbbra is az ír varázsló. – Talán beválik. Lehet, hogy én is kipróbálom. Még nincs eldöntve a főnök kérdésre.

– Menj ám a francba!

– Hé, skacok! – köszönt oda Beau lelkesen. Elégedetten megveregette két társa vállát. Egy nyalóka lógott ki a szájából, és megint nem volt összekötve a haja. – Mikor jönnek már? Mindent elkészítettem, már csak a helyükre kell tennünk a gyönyörűségeket. Az összes kígyókő fincsi meleg, olyan hőség van bent, hogy lehet bolondulni.

– Uhh, meg a szagodtól is – fintorodott el Finn.

– Majd, ha végeztünk fürdök egyet.

– Biztos meg van minden? – váltott témát Draco.

– Minden pöpec és kész, mester, ahogy tanítottad. – A hatás kedvéért a fiatal varázsló összetette a kezét, aztán mélyen meghajolt, hogy még jobban felbosszantsa Dracót. Persze csak Finnt szórakoztatta a mutatvány.

– Késnek – felelte Draco, majd valamit bejegyzett a szokásos macskakaparásával a leltárjegyzékre, aztán jelentőségteljesen áthúzta a vöröshátú tojás darabszámát és egy darabra javította ki. – Mi a fenét eszel megint?

– Nyalókát.

– Merlinre…

– Hoztam volna neked is, ha tudom, hogy kérsz. Megnyugtatja az idegeket, és kisimítja a csúnya ráncokat a szemed körül – folytatta Beau vigyorogva. – Uh, megint mennyi van. Van erre bűbáj, mester.

– Hagyjuk! – legyintett a férfi.

– Draco most a csokibékás korszakát éli – jegyezte meg Finn nagy komolyan.
– Tényleg, kicsit ki is van pattogva a homloka, nem? – kérdezte Beau csúfolódva.

Draco csak állt, és rezzenéstelen arccal hallgatta a két kollégája beszélgetést.

– Nincs nő, csak egy tucat csokibéka – jegyezte meg Finn. – Szegényem depressziós, amióta Margot kiszállt a képből.

– Hol van Margot? – kérdezte hirtelen Beau, és olyan ijedt képet vágott, mintha csak most döbbenne rá a boszorkány hiányára. – Bírtam, olyan nagy… szíve volt.

– Hagyjatok békén!

– Még mindig fáj? – biggyesztette le az ajkát Beau, miközben Finn majdnem megszakadt a nevetéstől. – Van erre egy nagyon jó módszerem.

– Szálljatok le rólam!

– Milyen kis érzékeny lett. Tudod, Draco mester, nem szabad csak úgy átadnunk tálcán a szívünket – fogott bele a komoly magyarázatba Beau. – Én sem falcolok le egyetlen boszorkánynál.

– Micsoda Casanova – nevetett fel Finn. – Habár egy lányt sem láttam két hete a környéken.

– Valamikor pihennem is kell – vigyorgott a férfi. – Különben szétszednek a nők.

– Kenguru, szeretnéd, ha neked kellene kitakarítani a karámokat? – kérdezte gonosz vigyorral Draco. – Megoldhatjuk, átírom a beosztást, aztán…

– Nem írsz át te semmit! Főleg a beosztást nem – jelent meg Morgana a színen. Kedvenc főnökük a tűzről pattant, sárkány Lady, mindig helyre tette őket. Noha rettenetesen féltek tőle, mégis imádták a boszorkányt, aki alacsony termete ellenére félelmetes volt. Morgana nem volt rest átokkal büntetni a beosztottjait, ha elfutotta a méreg. – Mikor jönnek a tojásaim, Draco?

– Most – mutatott az égre, amikor is megjelentek a seprűk. Morgana a szeme elé emelte a kezét és határozottan bólintott.

– Helyes! Nagyon helyes! Minél hamarabb kerüljenek a keltetőbe – rendelkezett a további feladatokról. – Nekem még dolgom van. Még el kell mennem a Tűzfészekbe.

– Oh, én már… – kezdte Beau, de a többiek elé álltak, és belevágtak a szavába, mielőtt még valami baromság hagyja el a kis ausztrál száját, mint a múltkor. Hat kábító átok kiütötte a fiatal férfit és négy napig eszméletlenül feküdt a faházban. Nem volt jó ötlet Morganának azt mondani, hogy szökjenek meg együtt, és adjon már egy csókot. Vannak olyanok, akik soha nem tanulnak a hibáikból. Ezért Draco és Finn egymást túllicitálva beszéltek, amiből senki sem értett egy szót sem. Egyikük sem akarta elmondani, hogy Beau járt ott, főleg nem Morganának.

– Mit titkoltok előlem? – vetett véget a szóáradatnak a boszorkány.

– Semmit. Mégis miből gondolod? – tárta szét a kezét Finn. – Olyan tiszta a lelkünk, mint egy ma született sárkánynak.

– Aham, mint, amelyik már felfalta a tojásból még ki sem kelt testvéreit? Átlátok én rajtatok fiúk, de most nincs kedvem játszani. Tartsátok magatokat távol a Tűzfészektől. És lehetőleg ne csináljatok semmi hülyeséget. Nemsokára egy auror jön a táborba.

– Kicsoda?

– Granger. De most mennem kell. – Azzal a boszorkány magára hagyta a három varázslót.

– Milyen Granger? – kérdezte Beau.

– Hermione – válaszolt Draco szórakozottan. – Hermione Granger.

– Oh, ho, hóóó Malfoy mester már ismeri. Biztos az új körzeti megbízott aurorunkról van szó, de izgi – csillant fel a szeme Beaunak.

– Honnan tudsz te mindent? – kérdezte Draco.

– Áh, csak kicsit haverkodtam az aurorokkal az er… az ebédnél – vonta meg a vállát. – Ők mondták, hogy jön valaki.

– Azok a fickók senkivel se beszélnek – rázta a fejét Finn. – Hogyan vetted rá őket?

– Nyalókával és egy kis savajú cukorral, néhány mufinnal – nevetett Beau. – Van még mit tanulnod a haverkodásról, Finn mester. Áúú.

– Jaj, bocs, csak nem fájt? – kapta a szája elé a kezét Finn.

– De egy kicsit.

– Akkor mit tudsz még? – faggatta az ír varázsló.

– A polgármester kicsit berezelt attól, hogy történt itt valami. Nem mondom, hogy én magam is megijedtem, mert lássuk be, nem mindennap tépnek szét egy sárkánnyá változtatott embert egy halom sárkány között. – Beau nyelve úgy pörgött, mintha soha nem akarna leállni. – Minisztérium berágott, ezért Westwood kitalálta, hogy hozzanak ide egy körzeti aurort. Bár szerintem inkább a Minisztérium nyomására hagyta, hogy idejöjjön valaki. Persze sokat tanakodtak, hogy ki legyen az. És rá esett a választás.

– Vegyél levegőt is, kölyök! – javasolta Morgana.

– Szóval Hermione Grangerre esett a választás, a hős boszorkányra, aki megmentette a világot a Sötétség Urától.

– Voldemorttól – javította ki Draco. – Nevezd a nevén, te szószátyár mandragóragyökér!

– Azt hallottam, hogy nagyon szép boszorkány.

– Nem mehetsz a közelébe! – pirított rá a férfi a kelleténél talán vehemensebben. Beau feltett kézzel hátrált egyet.

– Miért?

– Mert mindent elpofázol.

– Bocs, nem tudtam, hogy a területedre léptem. Nem jelölted meg rendesen. Netán ismered a hölgyet személyesen?

– Na, idefigyelj, kenguru…

– Persze, hogy ismeri – forgatta meg a szemét Finn. – Egy évfolyamba jártak Roxfortban.

– Komolyan? – nézett először Finnre, majd Dracóra a fiatal varázsló.

– Draco mester, majd ugye mesélsz részletesen Granger aurorról.

– Nem – felelte szűkszavúan.

– De mester!

– Gyerünk!

Dracóval az élen a társaság elindult a domboldalra, ahol már a többiek várták őket. A férfi nem akart találkozni még Grangerrel, inkább belevetette magát a munkába, sőt szándékában állt meg sem jelenni, amíg itt van a boszorkány. Persze semmit sem tudott a boszorka megbízatásról… Szapora léptekkel haladt felfelé a dombon, ahol Skót már várta őket, és a szokásos kitörő örömmel üdvözölte társait.

– Na, ti semmirekellők, végre méltóztattátok ide vonszolni a lusta seggeteket? – harsogta a fekete hajú férfi, miközben majdnem ellökött egy újoncot a lapátkezével. – Mégis milyen csoda folytán sikerült feljönnötök a dombon?

– Minden rendben volt? – tudakolta Draco.

– Miért? Mikor nem volt minden rendben, ha én intéztem valamit? – kérdezte csak úgy mellesleg nyers skót akcentussal, amibe rengeteg vadság vegyült. – Minden simán ment. Siklottunk a levegőben.

– Tavaly a pekingi szállítmány, két éve az orosz szállítmány… Csak, hogy a legjobbakat említsük, testvér – mosolyodott el Finn.

– Egyiknél sem én voltam a hibás – tárta szét a karját, mintha semmiről sem tehetne, de majdnem eltalálta vele Beaut, aki kénytelen volt elhajolni. – Hoppá, Beau, bocs.

– Nincs harag.

– Hogy van a kezed? – kérdezte fejével a bebugyolált kézfejre bökve.

– Az már rég meggyógyult. Ez új. Crystall műve.

– Ezek a nők. Veszélyesek – nevetett fel harsányan. – Mi van, Draco? Nincs igazam? Hogy van Margot?

– Ssssz, ezt nem kellett volna felhozni – rázta meg a fejét Beau, amiért kapott Dracótól egy tasli.

– Nem kell beleavatkozni a magánéletembe.

– Miért? Kidobott? – kérdezte Skót. – Pedig annyira nagy… szíve volt.

– Menjetek a francba!

– Van még egy tucat csokibékám – súgta félhangosan Hayden. Draco erre csak morgott valamit.

– Elég! – röhögte el magát Finn. – Mi jót hoztál nekünk?

– Mindenki fogjon meg egy kis faládát, aztán irány a keltető – adta ki a parancsot a melegbarna szemű férfi, aki a MacAllister klán színeit mintázó kiltben, valamilyen dalt fütyörészve elindult lefelé a dombon. Mire leért már harsányan énekelt is.

– És még Skippy idegesítő – rázta meg a fejét Finn.

– Hé, itt vagyok mögötted. Legalább ilyenkor ne hívj Skippynek.

– Bocsánat, hogy megbántottam a lelkivilágodat, Anguuuuuus – mondta majd összeborzolta a hatalmas loboncot.

– Elmész ám, Merlin redvás…

– Verekedjetek csak, megvárjuk, aztán fejezzük be ezt az egészet! De jól figyeljen mindenki. Megölöm azt, aki elejt egy tojást – jegyezte meg hidegen Draco. Ezt mindenki hallotta körülötte, sokan nagyot nyeltek.

– Azt hittem, hogy az angol humor legendás – tette zsebre a kezét Beau, majd elkezdte vizsgálgatni a faládákat.

– Tudom, nekem is csalódás – vonta meg a vállát Finn. – Soha sem értem.

– Munkára, lusta banda! – morogta Draco.

– Most sem értem – rázta meg a fejét Angus.

– Kösd össze a hajadat, kenguru!

– Marha vicces vagy, Malfoy mester! – Azzal mindannyian elindultak a keltetők felé. Draco pedig csak remélni merte, hogy nem fut össze Hermionéval. Még nem volt felkészülve a nagy találkozásra.

***

A Sárkány rezervátum sokkal nagyobb volt, mint azt Hermione képzelte. Már vagy fél órája gyalogolt, amikor is elérte a bejáratot. Ilyenkor átkozta magát, hogy még nem látogatta meg Stant és nem kért tőle valamilyen járművet. Persze, ha seprűről volt szó, akkor ő egyáltalán nem volt valami nagy tehetség, sőt legjobb tette, ha három méter távolságot tartott minden egyes seprűtől. Így a gyalogláson kívül nem maradt semmi más lehetősége. Szerencsére az időjárás kedvezett neki és kellemesen telt az útja.

Hatalmas kősárkányok sorakoztak végig az úton, ami egy kicsit kísértetiessé tette a tájat. Legalább harminc méteres fenyők sorakoztak a kerítés mellett, mely a határokat volt hivatott kijelölni. Annyira sűrűn, szinte egymásba olvadva álltak ott, mintha áthatolhatatlan falat képeztek volna. Vastag acélkapu tűnt fel nem is olyan messze és az út kétfelé kanyarodott. Hermionénak nem kellett sokáig gondolkodnia, hogy melyiket válassza. Pálcájával megérintette a sárkányos kopogtatót, majd az ajtószárnyak kitárultak. Egy pillanatra friss fenyőillat csapta meg az orrát.

A boszorkány megigazította az auror egyenruháját, amikor belépett a rezervátum kapuján. Nem várta, hogy üdvözöljék, sőt inkább attól tartott le fogják zavarni. De senki sem volt a kapuban, így szinte bárki bármikor bejuthatott a rezervátum területére. A szorgos pulitzer pennája megállás nélkül térképezte fel a területet. Néha távoli morgás, tompa puffanás hallatszott a kerítések felől. Az auror egyet hátrébb lépett, majd amikor felmérte, hogy nincs veszély, újra kihúzta magát és mélyet sóhajtott.

Gyanúsított volt mindenki, aki kapcsolatban volt a sárkányokkal. Bírságot kaphattak volna, akár be is zárhatták volna a rezervátumot, pedig az előzetes vizsgálatok szerint senki sem tartózkodott a helyszínen, amikor a gyilkosság megtörtént. Szemtanúk nem voltak. Csupán csak a szerencsétlen újoncok, akik rátaláltak a maradványokra.

Az udvaron nem volt senki, ami igencsak furcsa volt. Nem is beszélve egy tucat fadobozról, amiről nem tudta micsoda. Gondolataiból az zökkentette ki, hogy egy igencsak furcsa loboncot pillantott meg a hatalmas doboz halom mögött. Éppen az illető feje búbja látszott ki, miközben lázasan pakolta a fadobozokat, amiben valószínűleg tojásokat szállították. Az elfojtott morgásokból ítélve nem volt túlságosan egyszerű feladat.

– Jó napot! Tudna nekem segíteni?

– Persze – fordult meg a fiatalember, majd sugárzóan az aurorra mosolygott. Hátrasimította vállig érő göndör fürtjeit, és leplezetlenül végigmérte a boszorkányt. Felkönyökölt a dobozok tetejére, majd oldalra billentette a fejét, s mélyet sóhajtott. – Kit keres, bogárka?

Hermione nem igazán volt hozzászokva az efféle közvetlen stílushoz, de rögtön felismerte az ausztrál akcentust.

– Madam Farrellt vagy a helyettesét… Mr. Malfoyt. – A boszorkány szíve hevesen megdobbant, nagyon remélte, hogy Draco nem lesz itt. Nem készült fel a találkozásra, noha a hivatalos ügy nem várhatott.

Beau felszisszent Hermione mondatára, aztán pimaszul elmosolyodott.

– Jobbat talált, Angus Beau vagyok személyesen – nyújtott kezet a boszorkánynak.

– Hermione Granger, nagyon örvendek – fogata el a kézfogást.

– Szintén – vigyorgott ellenállhatatlanul. – Merlin hozta minálunk. Miben lehetek a szolgálatára?

– Ön is a rezervátum egyik vezetője?

– Teljes mértékig, vagyis csak részben. Részlegvezető vagyok a sárkánytrágya logisztikai talicska csoportnál. – Hermione nem állhatta meg, hogy el ne mosolyodjék. – Jelentős sikereket értem el ezen a területen, bárkit megkérdezhet.

– Nem kétlem, bár nekem egészen másfajta természetű az ügy miatt jöttem, ami sajnos nem érinti az ön részlegét.

– Sajnos.

– Majd talán máskor. Merre találom Mr. Malfoyt vagy…

– Mit szeretne Malfoy mestertől? – tette fel a kérdést, és egyáltalán nem volt szemérmes. – Kicsit zabos ma az öreg, szerintem harapni is fog, szóval vigyázzon vele. Mindig ez van, ha a tojásairól van szó.

– Ezt az információt bizalmasan kezelném – húzta ki magát a boszorkány, mire a vele szemben álló férfi szélesen elmosolyodott. – Esetleg megmutatná, merre találom Madam Farrellt?

– Jobbat tudok, odakísérem. – Azzal fürgén megkerülte a dobozhalmokat, aztán elindultak a faházak felé. Közben Beau rögtönzött túravezetést tartott Hermionénak. Mivel a boszorkány előzőleg már bepótolta a hiányosságait és utána nézett a rezervátumnak, így tudta, hogy semmi sem vág össze azzal, amit a fiatal huszonéves férfi megpróbált beadni neki.

– Itt is volnánk. – Állt meg az egyik faház előtt. – Áh és nézze, ott jön.

– Beau, nyomás vissza dolgozni! – adta ki a parancsot a boszorkány.

– Igen is, asszonyom! Hermione, köszönöm, hogy bearanyozta a napom! Remélem, hamarosan láthatom még. – Azzal, rekord gyorsasággal eltűnt a színről.

– Pimasz fráter – rázta meg a fejét. – Jó napot, Ms Granger! – köszönt rá az ötvenes éveinek elején járó asszonyság. Mosolygós arcát sebhelyek tarkították, vélhetően egy régi sárkány balesetből maradt hátra. Haját rövidre nyírta és mosolya ellenére Hermione óvatosan közelített felé.

– Jó napot! Madam Farrellhez van szerencsém?

– Igen, én vagyok. Mára csak magát vártam, szóval jöhet is az irodámba. Bocsánat, ha egy kicsit felfordulás van, de most érkezett egy kisebb rakatnyi tojás és ezeknek a papírjait intézem. Ráadásul az erődben aurorok… Mindegy. El se tudja képzelni milyen bonyodalmakkal járt ez – mondta a nő, majd elmosolyodott. – Pár hét múlva kikelnek és addig nincs sok időnk.

– Nem bánja, ha előtte még körülnézünk? Szeretném látni a rezervátumot, de ha gondolja később is megtehetjük.

– Persze, nem gond, máris mehetünk. A biztonsági rendszerünket meg kellene néznie. A legfejlettebb bűbájok és biztonságosak. Nem törte fel őket senki sem, és minden a helyén volt azon a szörnyű reggelen – folytatta a nő a vallomást. Hermione pulitzer pennája szorgosan jegyzetelt.

– Rendben, az nagyon jó lenne, ha megnézhetném. Úgyis kérni akartam, hogy mutassa meg. Ugyan nincs rá felhatalmazásom, de ha kivételt tenne velem, akkor azt megköszönném. – Morgana Farrell elmosolyodott.

– Maga tetszik nekem, Granger. Nem olyan, mint a többi auror. Legfőképpen udvarias, és azt hiszem, egyáltalán nem veszi be, amit a polgármester akar mindenkinek sugallni.

– Igyekszem tenni a dolgomat – mondta Hermione, majd eltűntette a Morgana polgármesterről szóló véleményét.

– Helyesen teszi.

– Mint sárkány szakértő, ön szerint mégis mi történhetett? – kérdezte végül. Morgana mély levegőt vett. Végigsimította az arcát és az auror szemébe nézett.

– Biztosan élt még, amikor a sárkányok rátámadtak. Egy vad sárkány nem eszik döghúst, vadászik a zsákmányára és legtöbbször el is kapja azt. Ezek a sárkányok itt többnyire mind itt születtek és nincsenek annyira kiélesedett ösztöneik, bár akkor sem veszélytelenek. Egy sárkány soha sem lehet szelíd, csak bizonyos mértékig kevésbé vad és zabolázatlan. Éppen ezért próbáljuk őket a régi életmódjukra visszaszoktatni. Itt szabadon vadászhatnak, a zsákmányállatok pedig itt élnek velük együtt. Mi magunk nem etetjük őket, vagy ha igen, akkor csak a legszélsőségesebb esetekben – válaszolta nyugodt hangon. – Jöjjön, körbevezetem!

– Rendben – egyezett bele Hermione. Morgana előrement, és kinyitotta a kaput, majd intett a nőnek, hogy kövesse. Egy széles út vitt keresztül az erdőn. A veszélyes ragadozók figyelő tekintetét magán érezve Hermione némiképp félve lépett az ösvényre. Morgana egy fél mosollyal figyelte.

– A sárkányok nagyon kényesek a területeikre. Itt nagyjából minden fajtának külön helye és territóriuma van, vigyáznunk kell és meg kell akadályoznunk, hogy a különböző fajok egymással párosodjanak, így felosztottuk a területeket és egy jelentős méretű részt zártunk el a muglik elől.

– Igen, láttam a térképen, egészen elképesztő. Ráadásul a barlangrendszerek is bámulatosak. Gondolja, hogy területféltés miatt támadtak rá az áldozatra?

– Igen, így gondolom. Némelyik faj csoportban szeret élni, némelyik egyedül, de falkában vadászik, mások magányos sárkányok és csak a párzási időszakban keresik a fajtársaikat. Sajnos annyit nem tudunk befogadni, mint amennyit szeretnénk, de így is nagyon színes az állomány. Egy közös van mindegyikben. Mindannyian veszélyesek és agresszívek, ha a területükre téved egy ismeretlen, az ilyen általában zsákmány.

– És mi pontosan oda megyünk hozzájuk? – torpant meg egy pillanatra Hermione. Az ösvény a fák között vezetett egészen a sűrű, sötét erdőbe. Nem vágyott egyetlen egy veszélyes lénnyel való találkozást sem. Morgana egy fél mosollyal nyugtázta a nő enyhén ijedt arcát.

– Nem kell félnie. Ez ahol haladunk biztonsági zóna. Sokan dolgoznak itt, szóval némelyik ösvényt levédtük, ide nem tudnak bejönni a fenevadak és észre sem veszik, ha erre jönnek, akkor egyszerűen átlépik vagy átrepülnek rajta. Még a szagok sem jutnak keresztül rajta. Bár embert különösen ritkán támadnak meg.

– Ez igazán megnyugtató. Állandó személyzettel dolgoznak?

– Rengeteg az idénymunkás, nyaranta néhány diákmunkásunk is van. Azonban az állandó gárdánk foglalkozhat egyértelműen a kifejlett példányokkal.

– Mi a helyzet a fiatalabb példányokkal? – kérdezte Hermione. Valami hibát keresett a rendszerben, valami apróságot, amin elindulhat. Ugyan nem kérte senki sem rá, de mégis meg kellett tudnia az igazságot.

– Szaktudással rendelkező felügyelő mellett dolgozhatnak azok, akiknek nincsen képesítésük – magyarázta Morgana élénken. Áthaladtak egy faházakkal szegélyezett tisztáson és befordultak az egyik félreeső ösvényen. A két nő ütemes léptekkel halad tovább az úton. Hermione szorgalmasan feljegyzett minden egyes apró részletet, amit fontosnak gondolt. Végül megtorpantak egy varázslattan elzárt résznél. – Mindent szemmel tartunk, szigorú előírásokkal és szabályokkal. Mielőtt megkérdezné, senki sem tűnt el és ellenőriztük mindenkinek a háttértörténetét, képzettségeit.

– Sokkal bonyolultabb a helyzet, mint amilyennek látszik.

– Nem volt baleset, ebben biztos vagyok – jelentette ki Morgana határozottan. – Aki látta a helyszínt az biztos lehet benne.

– Ezt miből gondolja?

– Nem animágus volt. Különben is nem hiszem, hogy egyetlen embernél több lenne, aki képes lenne sárkánnyá változni. Valaki készakarva tette ezt és pontosan itt a rezervátum helyszínén. Nagy varázserővel kellett rendelkeznie. – Hermione újra megállította a pulitzer pennát. – Egy ember egyedül képtelen lenne magát sárkánnyá változtatni, és akit ezt megteszi, miért engedné be egy veszélyes helyre? Legendáslények oktatása során minden varázsló és boszorkány megtanulja, hogy a sárkányok kiemelten veszélyes kategóriába tartoznak.

– El tudna vinni a baleset helyszínére? – tette fel a kérdést Hermione. – Persze csak, ha nem okoz gondot.

– Igen, de az aurorok lezárták azt a részt. Szóval nem mehetünk észrevétlenül elég közel a helyszínre. Ráadásul a legveszélyesebb helyén van a rezervátumnak, a Tűzfészekben.

– Rendben van, ez nem probléma.

– De nagyon is probléma. Ez az egész az… A város örül ennek a rezervátumnak, noha veszélyes, de ugyanakkor sok pénzt hozhat, ha végre beindul. Persze vannak kivételek… Sokan jönnek ide. Van, aki kedvelik a sárkányokat, van, aki gondozásukat tanulja, mások a varázs képességeiket kutatják vagy csak kíváncsiak. Most pedig…

– És mi van az exhaláfaló animágusukkal? Ő sem túlságosan jó ajánlólevél. – Ahogy kimondta ezeket a szavakat, szíve heves dobogásba kezdett. Maga a tudat, hogy újra találkozhat Dracóval, már éppen elég ok volt az izgalomra.

– Biztosan utána nézett már – felelte nyugodtan Morgana. – Az egyik legjobb gondozó, akivel valaha is dolgoztam. De ezt el ne mondja neki!

– Nem fogom.

– Draco Malfoy az egyetlen varázsló, aki képes animágusként sárkánnyá változni. Csodálatos, rémisztő és lenyűgöző egyszerre. Ugyanakkor hasznos is. A múltja… egy fiatalember rossz döntése. Aki ismeri Dracót, mind tudja, hogy semmi köze sincs a fekete mágiához.

– Mit tud még mondani róla? – Draco téma heves szívdobogást váltott ki. Ugyan évek teltek már el, mégis teljesen felkavarta már a gondolat is. Úgy érezte, hogy a napjai meg vannak számlálva, amit még a saját magának és Keelannek felépített hazugságban élve tölthetnek el.

– Weasley tanonc volt, azaz a legjobbtól tanult. Évekig csak sárkányokkal foglalkozott elszigetelve. Mindenki tudja, hogy egy beképzelt, arrogáns gazember, de a legjobb szakember, akit valaha ismertem, és akit nem evett meg egyetlen gondozottja sem – mondta végül rezzenéstelen arccal, aztán ércesen felnevetett. Közben egy tisztáshoz értek, ami varázsvonallal kerítettek körbe. Még mindig látszottak azok a helyek, ahol a testrészeket megtalálták, persze már csak fénylő varázslatok voltak. Mindkettőjüket kirázta a hideg.

– Ide nem léphet be senki! – szólalt meg egy reszelős hang.

– Nyugalom, Russ, csak én vagyok! – válaszolt neki Hermione.

– Hermione – bólintott a tagbaszakadt auror. – Nincs felhatalmazásod belépni ide.

– Tudom, és már megyek is.

Az auror bólintott, aztán egy varázslattal elszigetelte teljesen a területet. Hermione felsóhajtott. Morgana törte meg a csendet.

– Akkor reggel láttam az egészet – szólalt meg halkan a boszorkány. Tekintete a távolba révedt és észre sem vette, hogy Hermione észrevett valamit. Vett egy mély levegőt és folytatta a beszélgetést: – Borzalmas volt. Láttam már szörnyű dolgokat, de az mindent felülmúlt… Van még valamilyen kérdése?

Hermione visszafordult, miközben a zsebébe rejtette azt a gyanúsnak látszó bizonyítékot, amit az egyik bokorról szedett le.

– Igen, lenne még egy. Mit csináltak a gyilkos sárkányokkal?

– Nos, semmit. Nem veszettek, nincsenek betegségeik, így nem különítettük el őket. Sajnos a sárkányoknál az ösztönös viselkedés a gyilkolás, főleg egy területükre betévedő idegennel szemben egyáltalán nem toleránsak. A Minisztérium sem kérte a karanténjukat.

– Rendben, nekem ennyi bőven elég magyarázatnak – válaszolta Hermione, majd zsebre tette a kezét.

– Tudják már, hogy ki az áldozat? – tudakolta kíváncsian.

– Még nem. És persze az aurorok kizártak minket onnan.

– Értem. Szeretne beszélni a többiekkel is?

– Egyelőre köszönöm, de nem. A polgármester szigorúan meghagyta, hogy csak tapintatosan nyomozzak, így nem túl sok lehetőséget hagyott nekem.

– Rendben van. Amikor csak akar jöjjön. A csapatom most már teljes, így akár mindenkivel egyszerre tud beszélni, persze ha nem fél a sárkányoktól. – Hermione szeme elkerekedett, majd megköszönte Morgana segítségét és a bizonyítékkal a zsebében elhagyta a rezervátumot.

***

Morgana a látogatás végeztével visszament az irodájába, ahol Draco Malfoyt találta az asztalánál ülve. A férfi szemtelenül asztalra feltett lábakkal éppen egy aktát olvasgatott.

– Nagyon ígéretesnek tűnik ez a fúria tojás – mondta fel sem nézve az iratok közül. Morgana megforgatta a szemét, majd egy jól irányzott átokkal eltalálta Draco lábát. – Áúúú, ezt miért kaptam?

– Mert feltetted a lábadat a tölgyfaasztalomra – magyarázta Morgana. – Hányszor mondjam még el? Mintha felnőtt kölykökkel lennék körülvéve.

– Majdnem kiégetted a nadrágomat – méltatlankodott tovább. – Granger már elment?

– Igen, most az előbb. De vissza fog jönni.

– Remek – válaszolta mérgesen. – Nem igazán akarok vele találkozni. Elintézed nekem, hogy én legyek az utolsó, akivel beszélni kelljen?

– Nem teszek neked szívességet, fiam – jelentette ki a nő. – Különben is haragszom rád.

– Miért? Hiszen jutányos áron szereztem meg az összes tojást, ráadásul remek cserét csináltam a magyar mennydörgő tojásokkal is. Mondhatni csodálatos vagyok, és te imádsz engem – nevetett jóízűen. – Egyszerűen fenomenális.

– Egy gazember vagy – jelentette ki végül. – Amit azzal a szegény Margot lánnyal műveltél az több volt a soknál.

– Semmit sem tettem – emelte fel a kezét védekezően.

– Éppen ez az. Napokig ide járt sírni miattad, mert egy szó nélkül elmentél. Tudod, mennyire utálom a hisztis nőszemélyeket.

– Ezt nem tudtam. Még csak le se feküdtem vele… Ne haragudj!

– Nem ezért haragszom rád.

– Akkor miért?

– Van egy walesi zöldünk, akinek jönnek a fogai és igencsak dühös. Még csak egy bébi, de már most felégetett egy tisztást. Már szóltam, hogy kerítsd be és vigasztald meg.

– Ne már! Nemrég megette a pizsamanadrágomat. Az bőven elég volt neki – méltatlankodott, mint egy durcás kamasz fiú. Morgana fiaként szerette Dracót, de nem hagyott neki más választást. – Majd egy gyakornok elintézi. Nem fogok megint belenyúlni egy olyan kis bestia szájába, nekik meg ez egy rettentően jó feladat.

– De még én vagyok a főnököd, és én azt mondtam, hogy ez lesz a feladatod. Különben én mondom meg Grangernek, hogy te akarsz vele találkozni.

– Tudod, most kevésbé szeretlek – sóhajtott nehezen Draco, de inkább a sárkányt választotta, mint Hermionét. Morgana érces nevetése sokáig hallatszott még az irodából.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 May 04

Előző részre visszatekintve. Imádom a Piton családot. Nagyon jó banda lett.
És különösen tetszik Keelan és Abi "kapcsolata". arról nem is beszélve, hogy Keelan milyen iszonyat jó fej, hogy segített az "jelenségnek" felépülni.
Ebben a mostani fejezetben végig azt éreztem, hogy nagyon nagyon kerülgetjük a forró kását. szinte pár méterre lehettek egymástól..... Fuuu de vártam, hogy véletlen összefussanak. Természetesen Draco és Hermione.
Az elején nagyon ügyes trükk volt Abi részéről, hogy megússzák a vacsorát.
Kis okos tojások.
Nagyon bele vagyok szerelmetesedve ebbe a sztoriba!! Mindig ezzel kezdem, ha jön a friss!
Kíváncsian várom a folytatást!
Köszönöm szépen a sok sok új fejezetett!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2024 May 07

Köszönöm! Én is imádom Pitonékat Abby és Keelan "kapcsolata" elég érdekes. Bőven szívják még egymás vérét. Keelan egy áldott jó gyerek Kell neki egy kis rosszaság is neki, hogy ellensúlyozza ezt.
Ohh, igen! Nagyon-nagyon kerülgetjük azt a forró kását És még kerülgetjük Nem lesz olyan egyszerű ezt a találkozás. De jó lesz
Áhh a két kis okostojás... Nem ússzák meg azt a vacsit azt garantálom Abbynek nem jött be az ötlete, bár nem volt rossz kezedményezés.
Jajj úgy örülök!Mindig vannak fenntartásaim ezzel a sztorival, mert nagyon sok lett benne a szereplő, de azért majd lassan-lassan majdnem mindenkit meg fogunk ismerni. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik
Hamarosan jövök az új fejezettel és nagyon szívesen a frissítést, bár egy kicsi weboldal malőr is becsúszott, de már megoldódott.