19. fejezet
Limonádé

Kellemes volt sétálni a délelőtti napsütésben. Freya ráérősen haladt az ösvényen, haját kibontotta a reggeli fonatból, s most jól esett, ahogy a szél összeborzolta az enyhén hullámos tincseket. Most először hetek óta érezte, hogy tud lélegezni. A hóna alatt himbálózó vázlatfüzet égette az ujjait, csábította, ingerelte, hogy nyissa ki újra és folytassa a rajzolást, de nem akarta a Malfoyokat és Beau-t újra megnézni. Valahogy ez a kép túlságosan is zavarba ejtő volt, főleg az ausztrál varázsló miatt, aki úgy mosolygott rá még a papírról is, mintha el akarná csábítani. Ekkora hülyeséget, gondolta magában a boszorkány. Ellenállt a kísértésnek.

Sürgősen találnia kellett egy másik témát, amiben elmerülhet. A fák nem igazán kötötték le, sem a sziklák, sem a csörgedező patak. Mire eldöntötte, hogy sem ezt, sem azt nem rajzol le, be is ért a táborba. Felsóhajtott. A néptelen faházak árván álltak a napsütésben, még Morgana sem volt az irodájában, pedig vele mindig szívesen beszélt, az asszonynak rengeteg mesélnivalója akadt, és remek történetekkel szórakoztatta. Jobb híján elindult a szállása felé, ahogy befordult a sarkon már messziről látta Abby Pitont, aki kezét tördelve támaszkodott az egyik oszlopnak, és határozottan rá várt, legalábbis a lány megkönnyebbült arckifejezéséből erre következtetett. Freya elmosolyodott, mindig is szívesen látta a Piton lányt. Ugyan kissé furcsának találta a feketére kihúzott szemét, fekete szoknyát, fekete halálfejes pólót, és pókhálót idéző lemosható tetoválást, ami a karjait díszítette, s ehhez az alabástrom fehér bőre igencsak furcsának tűnt a napfényben. Egyedül a zöld szeme volt, ami kitűnt a fekete-fehér kontrasztból.

– Freya! – mosolyodott el megkönnyebbülten a lány, amikor megpillantotta a boszorkányt. Annak még jobban örült, hogy nem volt vele senki sem.

– Szia, Abby! Rég láttalak. Új stílus?

– De jó, hogy itt vagy! Már azt hittem, sosem fogunk beszélni.

– Alig egy napja vagyok itt. Mi az, ami ennyire sürgős? – tudakolta fennhangon Freya, de a legidősebb Piton lány lepisszegte.

– Te is tudod, hogy errefelé a falnak is füle van, és persze nem lehet úgy beszélgetni, hogy ne bukkanna fel egy rokon, barát vagy csak valaki, aki szereti beleütni a dolgát másokéba. Szerencsére Betht leráztam, most valami idióta sárkánygondozó tanonc után bomlik vagy nem tudom… Ahh, mindegy, pár nap múlva elmegy, és…

– Mi a baj, Abby? – vágott a szavába Freya. A zöld szemű boszorka az ajkába harapott.

– Baj az nincs – mondta végül a lány, miközben tornacipőjével a köveket piszkálta.

– Akkor miért beszélsz összevissza? – kérdezte. Abby végül felkapta a fejét, aztán hátrasimította a tintafekete hajtincseit, amik eddig minduntalan a szemébe lógtak.

– Katasztrófa! – fakadt ki végül hevesen gesztikulálva Abby. – Az egész életem egy hatalmas nagy üst, ami színültig van katasztrófával. Egyszerűen nem tudom mi történt, csak megtörtént és nem tudtam semmit sem tenni ellene…

– Túlságosan is teátrális vagy. Ennyire csak nem lehetett rossz, ami történt. Már, ha végre elmondod, hogy pontosan mi van, mert semmit sem értek ebből az egészből. A suliban történt valami? Hallottam egyet, s mást az idén Roxfort felől.

– Ez rosszabb. Segítened kell, kérlek!

– Sokkal könnyebb, ha beavatsz az egészbe. Mégis mi a fene rajtad ez a borzalmas tetoválás?

– Csak elterelés – morogta Abby. – A bűbájok nem fedik el…

– Mi? Nem értem miről beszélsz.

– Hülyeséget csináltam. Azt hiszem, hogy szerelmi kötéssel magamhoz kötöttem egy srácot – vázolta fel röviden a helyzetet a Piton lány. Így kimondva is szörnyűnek hangzott, pláne a következmények, amik ezzel jártak. Szerencsére Freya nem nevette ki, noha számított hasonló reakcióra. Maga az egész helyzet nevetséges volt.

– Hogy mit csináltál? – kérte a boszorkány, majd megpróbálta feldolgozni a hallottakat. Abby valóban nem volt már az a tizenhárom éves, kislány, akit varázsolni tanított a patakparton. – Egyáltalán hogyan fordulhatott ez elő?

– Félrefordítottam valamit – sóhajtott fel gondterhelten a mardekáros lány. – Nem tudom pontosan hogyan történt…

– Abby! – korholta Freya, majd megcsóválta a fejét. – Hányszor mondjam még el neked, hogy vannak olyan varázslatok, amihez kell némi előképzettség? Nem ugorhatunk csak úgy neki valaminek. Ez konkrétan egy ilyen varázslat. Még mindig kutatjuk ezeket az ősi bűbájokat.

– Hidd el, mindent előkészítettem! – ellenkezett hevesen Abby. Egyetlen szó nélkül átadta a könyvet, amit eddig a táskájába rejtve cipelt. Freya meredten bámult a bőrkötéses könyvre, s a lány kinyújtott karjára, ami a pókhálók alatt tele volt nyomokkal. Gyorsan a hóna alá csapott vázlatfüzettel és a könyvvel egyensúlyozva figyelte a kacskaringókat.

– Most látom, atya világ, tele vagy indanyomokkal! – csattant fel hirtelen, egyszerre volt ijedt és iszonyatosan ideges. – Mégis mit csináltál? Ha a szüleid megtudják, akkor meg fognak nyúzni.

– Nem tudják meg. Nem tudhatják meg. Így is mindenkinek csak… Szóval… Segítsd légy szíves!

– Abby, ezt te sem gondoltad komolyan.

– Nem azért jöttem hozzád, hogy úgy beszélj velem, mintha az anyám lennél. – Hogy mennyire hasonlított, most az apjára a jó öreg Perselusra, gondolta Freya. – A segítségedet kérem, hogy helyre hozhassam azt, amit elrontottam. Valóban hibáztam, ezt el is ismerem. Ezerszer próbáltam újra és újra lefordítani, de nem tudom mi volt a hiba.

– Sajnálom, de egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy pont te csinálsz őrültségeket. A csínyek és a morbid tréfák még rendben vannak, de ez már veszélyes. Akár rád, akár arra a fiúra nézve. A felelőtlenség nem vall rád.

– Nem azt akartam. Először azt hittem, hogy ez szerelem űző. Nem kellett volna működnie, de mégis működött. Azóta… szerinted kezdek megőrülni az átoktól?

Abby csak egyszerűen lesütötte a szemét. Freya egy pillanatig figyelte őt, aztán felütötte a bőrkötéses könyvet, ami a könyvjelzőnél ki is nyílt. Gyorsan átfutotta a rúnákat. Már első pillanattól fogva világos volt, hogy ez nem egy egyszerű varázslat, amit teliholdkor mondogatnak a bugyuta boszik, akik szerelemre vágynak.

– Ez nem egy hétköznapi varázslat – jegyezte meg hangosan Freya. – Mégis hogyan hoztad ki ezt a zárolt részlegről? Nem, nem, nem akarom tudni, inkább ne is mondd el! A csekély tudás olykor meglehetősen hasznos. Ha kiderülne, legalább erről nyugodtan mondhatom apádnak, hogy nem tudtam róla. Mégis mi történt, hogy ez kellett? Mondd el!

– El akartam felejteni a volt barátomat. Ez nem bűn, nem?

– Dehogy – rázta meg a fejét Freya. – Én is elfelejteném egyiket-másikat. Nem is gondoltam, hogy mostanság ennyire zűrös a szerelmi életed.

– Nagyon vicces – mondta a lány durcásan, aztán karba tette a kezét. – Oh, a fenébe!

Azonnal mozdult, s a magnólia bokor takarásába húzódva, idegességében a feketére lakkozott körmét kezdte el rágni.

– Mi történt?

– Nem tudom, hogy ő mit keres itt. Ahh, bár nyílna meg előtte a föld!

Freya megforgatta szemét. Még hogy nyíljon meg a föld… Ekkora hülyeséget nem kellene kívánnia.

– Beszélsz hülyeségeket.

– Ne haragudj, Freya! De el kell tűnnöm, mert nem akarok vele találkozni.

– Ki miatt vagy ilyen feldúlt?

– Keelan Granger.

– Oh, hogy ő volt az, akit… Ő? Aki… oh… – itt elakadt a Donovan boszorkány szava. – Ne már.

– Ismered?

– Futólag – legyintett Freya. – Kedves fiú.

– Igen… őt láncoltam magamhoz. – A fiatal tejfölszőke fiú éppen akkor fordult be az úton Beau társagában, aki élénken magyarázott neki valamit. Az ír boszorka, alig bírta nevetés nélkül, noha a valóságban egyáltalán nem volt vicces a helyzet. – El kell mennem innen a francba.

Abby jelentőségteljesen behúzódott még inkább a magnólia bokor jótékony árnyékába, s onnan figyelte Freyát, akit most lekötött valakinek a látványa. A fiatal boszorkány elmosolyodott a felfedezésén, de nem felejtett el, hogy mennyire szorult helyzetben van.

– Szóval Keelan lett a varázslat áldozata? – kérdezte Freya mosolyogva. Nem akarta hozzátenni, hogy Draco „elveszett” fiáról van szó, holott ott volt a nyelve hegyén. Utálta a pletykálást.

– Én lettem az áldozat, és nem ő. A pontosság kedvéért – felelte dacosan Abigail. – Egyszerűen szörnyű. Két napja még utáltam, most pedig… mindegy. Segíts feloldani a kötést, kérlek! Bármit megteszek, amit kérsz.

– Nocsak.

– Kérlek, ki kell vernem őt a fejemből! Én őt valójában gyűlölöm és megvetem, de most… Merlinre!

– Miért vagy ennyire kiborulva? Helyes fiú.

– Ellenségek vagyunk.

– Mióta vannak ellenségeid?

– Ne gúnyolódj rajtam! Mindig is voltak – sziszegte Abby elpirultam. – Inkább segíts, hogy helyre hozzam a dolgokat!

– Nem lesz egyszerű – kezdte a boszorka, aztán újra a könyvre összpontosított, majd elkezdte a rúnákat fordítani, mintha egy egyszerű könyvből olvasna. – Választhattál volna sokkalta könnyebb varázslatot is. Ezt nem lehet csak úgy semmissé tenni.

– De van megoldás?

– Hogyne lenne, csak meg kell fizetni az árát, és ugyanazon az áron kell visszavenni, mint amivel megpecsételtétek.

– Ezt nem igazán értem.

– Mi történt köztetek a rituálé alatt? – kérdezte Freya komoran.

– Hát… őőőő

– Abby! Remélem, hogy nem az, amire gondolok. Ugye ti nem…

– Jaj, dehogy – csattant fel a lány. – Megcsókolt.

– Hála Merlinnek! – könnyebbült meg Freya. – Akkor megvan a megoldás, meg kell csókolnod és az feloldja a kötést.

– Viccelsz ugye?

– Nem, teljesen komolyan gondoltam.

– Remek. Nincs is más megoldás? – próbálkozott Abby.

– Azért ez ennyire nem egyszerű. A visszájára kell fordítanod a varázsigét, amit elrontottál, aztán meg kell csókolnod őt. Máshogy nem megy. – Úgy mondta ezt, hogy közben fel sem nézett a könyvből.

– Csak ki akarom verni a fejemből – közölte a mardekáros lány határozottan. – Másra sem vágyom, minthogy minél távolabb kerüljünk egymástól és elfelejthessem ezt az egészet.

– Mi van, ha ez nem varázslat? Mi van, ha mégis valahol mélyen vonzódsz ehhez a sráchoz?

Abby undorodó arckifejezéssel válaszolt.
– Ez teljesen ki van zárva. Gyűlöljük egymást, és ezen, semmi sem változtat.

– Akkor miért bujkálsz előle? – tette fel a fogós kérdést.

– Kínos lenne beszélni.

– Kínos?

– Összevissza beszélnék – mondta Abby, aztán kínlódva elkezdte rágni a körmét.

– Nem tudhatod – sóhajtott fel Freya.

– Segíts inkább! – kérte újra reményvesztetten a boszorka.

– Rendben. Meg kell néznünk alaposan a rúnákat. De nem a magnólia bokor tövében kuporogva fogunk rájönni a problémád megoldására.

– Akkor menjünk el valahova. Itt egyáltalán nem lehet nyugtunk. Különben is láttam valamerre Finnt is.

– Merlinre! – sóhajtott fel Freya. – Hozd azt a könyvet, aztán hoppanálunk a faluba!

De mielőtt még bármit tehettek volna valaki megtalálta őket.

– Szép jó napot a hölgyeknek! A magnólia lélegzetelállító ezen a délelőttön, nem de bár? – szólalt meg Beau vigyorogva, Draco brit akcentusát utánozva a hátuk mögött. Némiképp affektálónak hatott, de pontosan annyira, hogy vicces legyen. A hatás kedvéért a varázsló még ki is húzta magát. A lányok egyszerre fordultak meg. A két varázsló, Beau és Keelan, jó kedvűen jelentek meg mögöttük. A Granger fiú mosolya nem volt túl őszinte, amikor tekintete találkozott Abbyével.

– Draco tudja, hogy utánzod? – kérdezte Freya, miközben alig tudta a nevetést magába fojtani.

– Ha nem utánozhatnám Lord Malfoyt sivár lenne az életem – folytatta tovább a férfi.

– Biztosan így van.

– És miért bujkálnak a szépséges hölgyek a magnólia árnyékában? – Mindketten amolyan, hogy merted ezt megkérdezni arckifejezést villantottak a varázsló felé, akinek jócskán felszaladt a szemöldöke és piszkosul kíváncsi lett.

Freyának azonnal cselekednie kellett.
– Rajzolni akartunk – közölte a nyilvánvaló tényt, majd visszaadta Abby könyvét, ami iszonyatos sebességgel tűnt el a lány táskájában. Beaunak nem kellett sok ész ahhoz, hogy tudja, a két boszorka valamiben sántikál. – De ezek a virágok már nem túl szépek, tehát éppen indultunk.

– Értem – bólogatott Beau belegyezően, mintha annyira értene a botanikához, pláne, ha valóban tudta volna, hogy ezek a virágok egyáltalán nem voltak hervadóban. – Mi is éppen indultunk, újdonsült fivéremmel, szomjunkat oltani, és gondoltuk, hogy eme szép hölgyek talán megtisztelnek társaságukkal.

¬– Hú, hogy te mit fogsz kapni Dracótól, ha meghallja ezt a szöveget.

Keelan és Abby felnevettek, de amikor egymás szemébe néztek, rögtön abbahagyták.

– A mester most máshol vagyon, így nem hall semmit sem. Őrjöng, dúl és fúl.

– Történt valami?

– Csak a szokásos – váltott vissza a szokásos kellemes ausztrál akcentusára. – Valamelyik kerítés teljesen ledőlt megint, és oda kellett mennie megnézni, lezárni a területet, mielőtt az egész falut evakuálni kell. Semmi különös, rutin munka. Mi késő délutánig kimenőt kaptunk. Meleg van, limonádézzunk.

– Én nem mehetek – szólalt meg Abby. – Vissza kell mennem apához.

– Mióta lettél ennyire engedelmes jó kislány? – nevetett fel Beau.

– Büntetésben vagyok – morogta a boszorkány.

– A városba megyünk, úgy tudom Perselusnak ott az irodája. Bár, ahogy elnéztem Malfoy mestert, még az is lehet, hogy apádat terepre hívják, szóval simán megúsznád, ha nem mennél oda hozzá. Mellesleg amúgy sem tanácsos felbőszült sárkányok közé menni. Ezt megtanultam a képzésem alatt – vigyorgott a varázsló.

– Mert ezt korábban nem tudtad? – gúnyolódott Abby.

Freya eközben a két fiatalt figyelte, Keelan igyekezett nem feszengeni, Abby görcsösen kapaszkodott a táskájába.

– Majd’ elfelejtettem, Beau – szólalt meg hirtelen a boszorka. – Kellene egy kis segítség.

A férfi szája egy pillanatra tátva maradt, aztán összevont szemöldökkel nézett a kékszemű hölgyeményre.

– Miben? – kérdezett vissza ábrándos tekintettel a tanonc.

– Amit nemrég említettem, aztán indulhatunk. – A varázsló még mindig értetlenül nézett a boszorkányra, aki alig észrevehetően intett a fejével Abby és Keelan felé. Beau színpadiasan nyújtotta a karját Freyának.

– Menjünk! Pörköljünk alá azoknak a tündérmanóknak, amik beszöktek a szobádba. – Abby egy pillanatig segélykérően nézett barátnőjére, de ő csak megvonta a vállát. A Donovan boszorka faháza a legutolsó volt a sorban, közvetlenül egy sor magnólia bokor után.

– Tündérmanók? – kérdezte Freya miután hallótávolságon kívül voltak.

– Jobb nem jutott az eszembe – vonta meg a vállát Beau. – Különben is alattomos kis bestiák, egyszer igencsak megjártam velük. Mi ez az egész amúgy? Készülsz valamire?

– Abby…

– Ne kérdezzek semmit? – A varázsló iszonyatosan élvezte a helyzetet. Közben gyakran figyelte a lány hóna alatt himbálózó vázlatfüzetet, amiben az ominózus kép volt róluk. Nagyon szívesen folytatta volna a nézelődést, viszont tisztában volt bele, hogy a boszorkány iszonyatosan tüskéssé válna, ha megpróbálná elvenni tőle.

– Megköszönném. Hadd oldják meg ezt ők ketten – közölte gondterhelten Freya, majd elengedte volna Beau karját, viszont a férfi nem akart elereszteni. Egy pár pillanatig megpróbált ugyan kiszabadulni, miután tudatosult benne, hogy a varázsló erősebb nála lemondóan felsóhajtott. – Már nem látnak minket.

– Nem baj. Nem esem ki a szerepből – jelentette ki Beau, aztán kihúzta magát, és angol urakat utánozva haladt tovább. – Én vagyok a hős, ausztrál lovag, aki megment néhány bestiától.

– Felesleges a komédia…

– Te kezdted – emlékeztette vígan a férfi. – Én csak improvizálok. Csak tudnám hova tettem a varázspálcámat.

– Nincs nálad? – vonta össze a szemöldökét a lány. – Mégis milyen varázsló vagy te?

– Ki tudja? – legyintett hanyagul a tanonc. – Nem túl gyakran varázsolok.

– Miért? – vonta össze a szemöldökét a boszorka. Nem úgy tűnt, mintha a göndör hajú férfi viccelt volna, viszont ő, Freya, nem tudta hová tenni az ilyen szentségtöréshez illő vallomást. Láthatóan Beaut nem zavarta az ilyesmi. – Varázsolni a legjobb dolog a világon.

– Tudok ennél három legalább olyan jó dolgot, amit biztosan jobban élveznél, mint a varázslást – mosolyodott el kajánul és titokzatosan Beau. Nagyon közel húzódott hozzá, mintha el akarta volna csábítani.

– Mi lenne, ha nem mondanád el, hogy mire gondolsz? – jegyezte meg a boszorkány, miközben igyekezett kordában tartani a libabőrős borzongást, amit a férfi kellemes hangja váltott ki belőle, nem is beszélve a provokatív szövegről.

– Nagyon szívesen elmondanék neked nagyon sok mindent. Persze, ha nem akarod hallani, akkor nem muszáj beszélnünk róla. Van még annyi téma, amit nem érintettünk…

– Például?

– Ideadhatnád a vázlatfüzetedet, hogy megnézhessem – mosolyodott el fölényesen a férfi, aztán ártatlan szemeket meresztve nézett a lányra.

– Nem – jelentette ki határozottan a lány. – Mégis miért tenném ezt?

– Akkor el fogom venni tőled, és meg fogom nézni – jósolta meg a Beau szerint elkerülhetetlen jövőt.

– Azt próbáld meg! – figyelmeztette Freya, majd sötéten hozzátette: – Megátkozlak, mielőtt megpróbálnád rátenni a kezedet.

– Nagyon ügyes kezem van. – Elég közel hajolt ahhoz, hogy göndör fürtjei lágyan súrolják Freya vállát. A boszorka haragudhatott volna rá a pimasz, szókimondó viselkedéséért, viszont ahogy a férfi a szemébe nézett, majd finoman megérintette a kezét a nyári meleg ellenére is megborzongott.

– Biztosan így van – válaszolt egy apró sóhajjal a boszorka.

– Akkor?

– Nem fogom megmutatni.

– Miért?

– Ne gyerekeskedj!

– Nem én akarok két tinit összehozni – vágott vissza Beau.

– Oh, kérlek, nem akarok senkit sem összehozni – ellenkezett Freya. A varázsló csak nevetett. – Csak azt szeretném, ha rendeznék azt, ami köztük van. Ez pedig nem megy úgy, ha mi is ott vagyunk.

– Tehát nem szólsz bele a kapcsolatukba?

– Megteremtettem egy ideális beszélgetési lehetőséget. Ennyit tettem.

– Azért állnak még mindig ott, mintha beléjük csapott volna a villám – állapította meg Beau, mintha szakértője lett volna a szívügyeknek. – Ezt nevezed ideális beszélgetési lehetőségnek?

– Mit javasolsz?

– Limonádét, sok-sok limonádét – mondta szenvedélyes átéléssel az ausztrál, és annyira közel hajolt a boszorkányhoz, hogy már majdnem hozzáért az alabástrom bőrhöz. Csak álmodozott róla milyen sima és selymes lehet.

– Be szokott ez válni?

– Nekem mindig – vigyorodott el elégedetten Beau.

– Nem igazán bízok a módszered sikerességében – húzta el a száját Freya.

– Fogadhatunk is, ha így izgalmasabbnak találod.

– Veszélyes vagy!

– Pedig nem is tudod, mit kérnék, ha én nyernék – nevetett fel Beau.

– Talán ezért sem fogadok veled.

– Milyen kár…


***

Eközben Keelan és Abby karba tett kézzel egymástól tisztes távolságban állva, kínos csendben méregették a másikat. Mindketten utálták ezt a helyzetet, de egyikük sem volt képes ellene tenni valamit.

– Mit keresel itt egyébként? – kérdezte a lány, s végre megkönnyebbült, hogy kimondta ezt.

– Milyen szépen feltetted a kérdést – sóhajtott fel Keelan. – Egyébként semmi közöd hozzá.

– Így nem jutunk sehova sem – sóhajtott fel ő is. – Beszéljünk normálisan.

Szembe fordult a varázslóval, aki szürke tekintetét ráemelte. Abby rögtön megborzongott.

– Inkább ne nézz rám!

– Elárulod, hogy mi bajod van vagy inkább találgassak? Ne fáradj, már most van diagnózisom a betegségedre: kóros agybaj, mardekáros nagyzási hóbort. Hisztis, rigolyás, őrült boszorkány vagy.

– Egyetlen egy szóval tudnálak jellemezni, stréber Granger – sziszegte a lány karba tett kézzel.

– És mi lenne az?

– Kretén.

– Milyen elmés és találó – morogta a fiú.

– Megsérült a kezed – váltott témát Abby hirtelen.

– Észre sem vettem – mondta Keelan, aztán észrevette horzsolást a karján. – Akkor történhetett, amikor Dracóval bemenekültünk a sziklák mögé.

– Mi történt?

– Elszabadult egy sárkánybébi, semmi különös. – A lány szeme tágra nyílt és egy pillanatig meg sem tudott szólalni. Pontosan azután érkezett, hogy Morgana elhelyezte a szökevényt a karámban. Még a testvére, Rick, sem mert Crystall közelébe menni, pedig sosem félt a sárkányoktól, a fiú mélyen hallgatott ennek a pontos miértjétől.

– Te ott voltál, amikor Crystallt befogták? – kérdezte hitetlenkedve Abby.

– Igen. Segítettem is.

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire bátor vagy. – A hangja színtelen volt, de jól leplezte a meglepődöttséget.

– Semmiség. – Önkéntelenül is kihúzta magát. A tejfölszőke tincseit, amit a nap már jócskán kifakított, összeborzolta a szél, és valamiért a boszorkány most annyira aranyosnak látta.

– Az itt lakók nem igazán segítőkészek – vallotta be Abby. – Iszonyatosan veszélyes egy ilyen sárkány.

– Nem tűnt annak – vonta meg a vállát Keelan –, persze, miután elkábult a kábító átoktól.

– Figyelj, ami a múltkor történt…

– Nem érdekes.

– De csak annyi, hogy sajnálom.

– Jól van – vonta meg a vállát a fiú. Mélyen belenézett a zöld szempárba, amitől egyből meglódult a szívverése. A sok festék, pókháló, és szörnyű feketeség alatt talán ott volt valaki, akit igazából kedvelhetett volna.

Szétrebbentek, amikor meghallották Beaut és Freyát közeledni.

– Tündérmanók kiirtva. Megéheztem. Mehetünk? – kérdezte a varázsló.

– Igen.

– Nagyszerű! Akkor irány a domb és hoppanálni fogunk.

– Együtt? – kérdezte Freya, és megütközve nézett a férfira, aki vigyorogva elindult a megfelelő irányba.

– Igen. Talán van valami kifogásod ez ellen, szép hölgy?

– Elég volt a Draco akcentusból! Már a hideg futkos a hátamon annyira élethű – borzongott meg Freya. – Van kifogásom, igen. Ennyi emberrel nem fogsz tudni hoppanálni.

– Egy, kettő, három és én a negyedik, hmmm, átgondoltam, menni fog – húzta ki magát a tanonc. Amikor mosolygott megint megjelentek a kis gödröcskék az arcán, amitől még jóképűbb volt. A boszorkánynak kényszerítenie kellett magát arra, hogy a zöldeskék szemekbe nézzen inkább, de ez sem segített sokat.

– Nem akarom, hogy baj legyen.

– Mehetünk külön is – szólalt meg Keelan. – Nekem már megvan a jogosítványom.

Abby ekkor felhorkant.

– Most mi van? – nézett rá kérdőn a fiatal fiú, hiszen kitűnőre vizsgázott, ahogy mindig.

– Kérkedsz megint, Granger? Hányszor hoppanáltál azóta?

Keelan válaszolni akart, de a rangidős, önjelölt csoportvezető megneszelte a bajt, és közbevágott.

– Gyerekek! – szólalt meg Beau. – Miért majréztok? Onnan ahonnan én származom, még tanítanak egyet, s mást a hoppanálásról. A legtöbb emberrel hoppanálás rekordját a hazámban én tartom. És az tíz ember volt. Drága Freya, megmutathatom a bizonyítványomat is, ha akarod.

– Nem szükséges.

– Örülök, ugyanis otthon maradt Ausztráliában. Verseny a dombtetőig? – javasolta vidáman. A másik három társa kissé savanyú képpel nézett rá. Beau jelentőségteljesen megforgatta a szemét. Aztán Skót akcentusán rázendített: – Halvérű angol kutyák!

– Már megbocsáss! Én ír vagyok – húzta fel az orrát Freya.

– Elnézésedet kérem, kis lóhere! – szólalt meg ír akcentussal. – Egy olyan embernek, aki nem tud nevetni magán, adni kell egy tükröt.

– A csillagok nem csapnak zajt – közölte a boszorkány, aztán karba tett kézzel folytatta az útját tovább.

– Mégis mit jelent ez?

– Ha annyira ismered az íreket, akkor magadtól is rájössz.

– Ne haragudj, Freya!

– Nem haragszom – mondta végül a lány. – Menjünk!

A társaság maradék része jócskán lemaradt a Donovan boszorkány mögött. Beau a tarkójára tette a kezét, aztán felsóhajtott.

– Kihúztam a gyufát, igaz? – kérdezte Abbyt. A lány nevetve bólintott.

– Egy kis virág talán helyre hozza – tanácsolta neki a mardekáros lány, aztán megszaporázta a lépteit, és csatlakozott az élen haladó boszorkányhoz.

– Szerinted?

– Fogalmam sincs – rázta meg a fejét Keelan.

– Nem vagy az a szívtipró fajta…

– De olyan pancser sem, mint te – nevetett a hollóhátas fiú.

– Nem vagy többé a fogadott fivérem – rázta meg a fejét vigyorogva Beau. – Verseny a dombtetőig?

– Nem gyerekes ez? – vonta meg a vállát Keelan.

– Az szokta ezt mondani, aki örök vesztes – heccelte a férfi, aki maga is egy nagy gyerek volt.

– Jó. Mi a tét?

– Tét? Nem elég a dicsőség?

– Jó, legyen a dicsőség.

A két boszorkány már csak arra ocsúdott fel, hogy a két varázsló elsüvít mellettük, és minden erejüket beleadva rohannak a dombtető felé.

– Ezeknek honnan van ennyi energiájuk? – szólalt meg megvetően Freya.

– Mindkettő idióta – kontrázott rá Abby.

– Akkor már nem is vagy szerelmes a szőkébe?

– Legalább mi ne piszkáljuk egymást, mert akkor én is megkérdezem milyen tündérmanók szöktek be a szobádba, amiről mindketten tudjuk, hogy itt nincsenek.

– Rendben. De nincs semmi köztem és az ausztrál között.

– Még – húzta gonosz mosolyra a száját Abby. – De nyugi nem szólok senkinek.

– Még mindig idegesítő vagy.

***

Majdnem egy fél erdővel arrébb Draco éppen a kerítésben esett kárt mérte fel. Skót és Finn, utóbbi jajgatások közepedte, ideiglenes varázskört vontak a megrongálódott terület köré, hogy távol tartsák a sárkányokat. Morgana közben folyamatosan irányította az újoncokat, akik igyekeztek eleget tenni főnökük kéréseinek. Malfoy mester mindent átnézett a legutolsó kerítésdrótig, amikor odaért a boszorkány mellé, karba tett kézzel megállt.

– Mit mondasz? – kérdezte Morganát.

– Szándékos volt – közölte hidegen Draco. – Valaki nagyon meg fogja ütni a bokáját. Ezeket most szedtem össze. Mindenfelé apró cafatok lógnak le a drótokról.

– Ilyet sosem láttam. De eltettem egy csomó ilyet.

A boszorkány elővett egy tasakot, amiben fekete szövetdarabok voltak, amik apró cafatokra szaggatva, rúnákat ábrázoltak. Draco átvette őket, aztán a nap felé tartotta.

– Ez ismerős nekem valahonnan – morfondírozott hangosan a varázsló. – De nem emlékszem, hogy pontosan honnan. Ezek a rúnák…

– Mióta lettél rúnaszakértő? – kérdezte reszelős hangján a boszorkány.

– Nem, nem vagyok. – Draco hátrasimította a haját. – Ez az anyag… nem tudom mi lehetett.

– Majd eszedbe jut – paskolta meg a vállát Morgana. – Mindjárt beszámolhatsz a körzeti aurornak is erről. Szóval a legjobb lesz, ha minden gondolatodat összeszeded.

– Micsoda? – Hirtelen elhatalmasodott felette a pánik.

– Jól hallottad. Perselus hamarosan itt lesz, és Hermione is vele tart. Úgy látszik, hogy a körzeti auror mindent kézben akar tartani. Nem hibáztatom. Kedves nő. És a fia is belevaló varázsló.

A férfi felhorkant és megforgatta a szemét, elfojtott néhány feltörni készülő szitkot. Nem akarta, hogy Morgana káromkodásért taslival jutalmazza, így csorbult volna a tisztelet, amit kivívott a csapban, bár tudta, hogy Skót és Finn árgus szemekkel, markukban röhögve figyelik, hogy mikor szabadul el a Black indulat belőle. Valószínű a két mágus rettenetesen sajnálja, amiért Beau nem lehet itt, aki már rég kiprovokált volna egy dührohamot Dracónál.

– Remek – válaszolt nagy sokára Draco. – Ugye nincs már szükséged rám?

– Meg akarsz futamodni?

– Öhm, igen – közölte kertelés nélkül végül az egykori mardekáros. – Itt minden rendben, és meg kell néznem, hogy nem történt-e szökés.

– Összeállt ám nekem is a kép, fiacskám – nézett rá szúrós szemmel Morgana. – Az a Keelan nevű suhanc a te fiad és az anyja nem más, mint Granger kisasszony.

– Remek következtetés – szűrte a fogai között Draco.

– Mit műveltél? – tette fel a jogos kérdést a mesternő.

– Itt és most akarod erre a választ, Morgana? – kérdezte idegesen a férfi.

– Kedvelem azt a lányt. Szóval igyekezz helyre tenni a dolgokat vele. – A vádló tekintet nagyon is szíven ütötte Dracót. – És nem ma jöttem fel a falvédőről.

– De…

– Nem kell semmit sem mondanod. Nem akarok az ügyeidbe avatkozni. Igazán nem akarok semmibe se beleszólni.

– Mielőtt még megetetnél a sárkányokkal, elmondanám, hogy nem is tudtam a fiúról, egészen mostanáig – fakadt ki a varázsló mérgesen. – Mégis mit tehettem volna? Ma találkoztam a fiammal először, Merlin szerelmére.

– Jól van, jól van – csitította Morgana. – Vegyél nagy levegőt, fiam. Hermione mindjárt itt lesz, ne lásson ilyen állapotban, mert akkor azt hiszi megőrültél a sárkányok között.

– Az én szabályaim szerint akarok találkozni vele, és az nem most lesz – jelentette ki határozottan Draco.

– Mióta lettél ennyire romantikus? – tette csípőre a kezét a boszorkány.

– Ez nem romantika – forgatta meg a szemét a férfi, s közben még morgott pár sort. – A mai nap nem alkalmas egy beszélgetésre. Pillanatnyilag nem akarok drámát és veszekedést, amiért belerángattam a fiunkat egy sárkánymentésbe, akiről tudnom sem kellene. Gondolod, hogy ez lenne a legjobb pillanat?

– Jól van, igazad van. Menj nézd meg a többi sárkányt vagy menj vissza a táborba – utasította főnöke.

– Köszönöm! – hálálkodott Draco.

– Egyetlen szerencséd, hogy fiamként szeretlek titeket gazemberek, de mind égetnivalók vagytok.

– Mi vagyunk a legjobbak.

Morgana nem válaszolt, csak megvárta, amíg eltűnik a bokrok között.

– Csibészek – csóválta meg a fejét. – Remélem, hogy nincs mindegyik srácnak ilyen kacifántos múltja.

Viszont azt senki sem vette észre, hogy a mágus nem ment haza azonnal, hanem bevárta Hermionét, s egészen addig maradt, amíg a boszorkány el nem ment. Persze a kiábrándultság áldásos bűbája alatt.

***

Wall varázslók és boszorkányok lakta részén ismét nagy volt a nyüzsgés, de valahol Beau-nak mégis sikerült egy asztalt szereznie négyük számára, ráadásul a teraszon, ahonnan a legjobb kilátásban lehetett részük. A varázsló azután sem hanyagolta el vendégeit, hanem elindult a pult felé, aztán intézkedett, hogy minden kényelmük meglegyen. Úgy vágott át a zsúfolásig megtelt üzlethelyiségen, mintha a sajátja lenne, végül megállt a pultnál, és jelentőségteljesen rákönyökölt. Közben észre sem vette mennyire figyelik a közelben ülő boszorkányok.

– Margot drága! Hogy vagy mostanság? – szólalt meg mézes-mázas hangon Beau. A hosszú vörös hajú boszorkány megfordult, és sugárzó mosollyal tekintett a varázslóra.

– Beau! Milyen rég láttalak, kis cukorfalat! Csak nem hanyagolsz minket?

– Ugyan dehogy, csak rettentően sok a munka – csevegett tovább a varázsló, noha az igazság az volt, hogy nem akart egyetlen egy kérdésre sem válaszolni, ami Dracót érintette, de most hajlandó volt egy kicsit smúzolni. – Milyen jól nézel ki, drágám! Jót tett neked, hogy kidobtad a főnököt. Sugárzol.

– Te kis hóhányó! – paskolta meg az arcát a boszorka, és elmosolyodott.

– Csak az igazat mondom, hiszen tudod! – A vigyora és a gödröcskéi mindig meglágyították Margot szívét, most is bízott benne, hogy így lesz.

– Draco is itt van veled? – kérdezte összevont szemöldökkel a nő, majd kihajolt a pultból. – Az a szemét még ide meri dugni a képét.

Beaunak hátrálnia kellett, nehogy a nyakába pottyanjon a boszorka, aki most már pontosan olyan vörös volt, mint az új frizurája.

– Az ott nem Draco, hanem az unokafivérem – magyarázta a varázsló. – Magam is mondtam mennyire megtévesztő a hasonlóság, de hidd el, semmi köze Draco mesterhez, különben is nagyon fiatal még.

– Hmm, tényleg fiatalnak tűnik – nyújtogatta tovább a nyakát Margot.

– Mondom én. Alig múlt tizenhat éves – folytatta az ismertetést Beau. – Távoli rokon. Ha közelebbről megnézed tiszta Beau orra van. Esküszöm.

– Érdekes. Nagyon hasonlítanak egymásra, akár Draco fia is lehetne. – A varázsló alig észrevehetően megforgatta a szemét. Milyen iszonyatosan éleslátó ez a nő…

– Pontosan, igazad van! Meg is írom anyámnak – bólogatott Beau. – De, Margot édes, kellene néhány apróság.

– Mondd szívem, aztán viszem is nektek!

A varázsló rákönyökölt a pultra, elmosolyodott, majd elkezdte sorolni, hogy milyen ételekre és italokra lesz szüksége. Miután végzett elégedetten indult vissza az asztalukhoz, bár az elégedettsége nem tartott sokáig. Dominic savanyú, angol képével kellett farkasszemet néznie, aki egyből elvigyorodott. A férfi a kezét éppen Freya vállán nyugtatta és valamit élénken mesélt. Mikor meglátta őt, sugárzó mosollyal üdvözölte.

– Angus, barátom! – nyújtott kezet. Beau arcáról lefagyott a mosoly, de udvariasságból fogadta a kézfogást.

– Dominic – köszöntötte kurtán a varázsló. Kihúzta magát és minden izma megfeszült. – Mi járatban itt?

– Csak beköszöntem két régi barátnak, és a két újnak – közölte derűsen Dominic. – Jól éreztétek magatokat a táncesten?

– Freyát kérdezd – válaszolt a férfi, aztán leült Abby és Freya közötti üres székre. Még mindig Dominic kezét figyelte. Ő maga összefonta a karjait, majd jelentőségteljesen hátradőlt a székben.

– Mesés volt – mondta a boszorkány sugárzó mosollyal. – Nagyon jó zene, kellemes hangulat. Legközelebb elmehetnénk együtt.

– Valóban jó lenne – bólogatott Dominic, miközben finoman megszorította Freya vállát, aki gyengéden rátette a kezét a varázslóéra. – Mit gondolsz Beau?

A szemébe nézett inkább, nem akarta látni ezt a gesztust. Beau-t annyira lefoglalta, hogy ne keljen fel és üsse meg Dominicot, hogy észre sem vette, hogy a boszorkány lesöpörte az undok kollégája kezét a válláról.

– Majd megnézem a naptáramat. Mostanság rémesen kevés a szabadidőm – morogta a kelleténél zordabban az ausztrál. Freya alig bírta magát türtőztetni, s elmosolyodott. A másik két fiatal ebből a közjátékból semmit sem vett észre, mivel lekötötte őket, hogy nyugodtan üljenek egymás mellett.

– Megértem. De nem is zavarok tovább. Később benézek a rezervátumba – ígérte Dominic. – Angus, számíthatok a segítségedre a fúriákkal kapcsolatban?

– Meglátjuk – nyilatkozott szűkszavúan varázsló.

– Köszönöm! Akkor megyek is.

– Viszlát! – köszönt el röviden Beau, aztán az indulatait a menü tanulmányozásába ölte hirtelen, noha kívülről tudta a kínálatot, bár még fél szemmel látta, ahogy a varázsló egy apró puszival elköszönt Freyától.

– Viszlát!

– Mekkora egy gyökér – szűrte a fogai között Beau.

– Hogy mondtad? – kérdezett rá Freya.

– Mekkora egy kenyér… halom kaja és a limonádé se kutya. Margot, imádlak! – mosolyodott el lelkesen az auztrál. A vöröshajú boszorkány sugárzóan rámosolyodott, aztán az asztalra röptette a rendelést. – Te vagy a legjobb!

– Ne hízelegj, te kis törpegolymók! – nevetett Margot. Freya rögtön kiszúrta, hogy a nő milyen bizalmasan simította végig az ausztrál varázsló karját, de igyekezett nyugodt maradni. – Jó étvágyat!

– Merlin! – Volt a másik három egyöntetű reakciója.

– Jó étvágyat mindenkinek! – mondta Beau, aztán előhúzott egy szalvétát, és jelentőségteljesen az ölébe terítette.

Freya szótlanul kortyolt bele a limonádéjába, miközben lopva az ausztrált nézte, akinek most be nem állt a szája, és csak vigyorgott. Volt benne valami… valami vonzó. És tudta, hogy távol kell tartania magát tőle. Ki kellett ezt vernie a fejéből. Úgyhogy inkább beszállt a beszélgetésbe.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Aug 21

WÁáá! Imádtam mind a két részt. Dominik nagyon jól játsza az unszimpatikus embert. Remélem Margot ilyen marad mint most. Így szimpi. Távol Draco-tól.
Isten annyira kis cukik a párjaink. Tökéletesek.
Draco és Hermione most már összeszedhetnék magukat. Vajon külön vagy együtt mondják el Keelanek. Fuuuuu tisztára izgulok.
Köszi szépen! Nagyon nagyon várom a folytatást!
Üdv:Neola

by Nyx @ 2024 Aug 22

Jujjj annyira örülök Dominic egy igazán érdekes karakter, még fogunk vele találkozni, aminek Beau naaagyon fog örülni Margot meg hát közelebb nagyon nem fog kerülni Dracóhoz, mint most, bár lesz majd később egy jelenetük.
Remélem a többi páros is tetszeni fog. Hamarosan jön majd egy új karakter is.

Így van. Most már ideje lenne Dracónak és Hermionénak legalább találkozni, de ez picit még odébb lesz. Hmm majd ez kiderül, hogy együtt vagy külön mondják el Keelannek. Egyelőre őt más dolgok fogják lekötni, úgyhogy kitalálni nem fogja. Bár ha jobban meggondolom mindkét féle beszélgetés le fog zajlani.
Én köszönöm! Nemsokára jövök a következő fejezettel.