2. fejezet
Küldetés

A nap egy gyönyörű koronghoz hasonlított fent a horizonton, amikor Draco szinte hangtalanul szállt le a tisztáson, és emberi alakjába változott vissza. Az erdő csendes volt, csak szél susogását hallotta a fák fölött. Egyedül volt, csupán az erdő megnyugtató hangjai kísérték. Az ösvény elkanyarodott, majd a fák közül egy türkizkék vizű tó bontakozott ki. A férfi közelebb sétált, lehajolt, majd megmosta az arcát. A víz fodrozódott, egy darabig nézte a vízgyűrűket, majd, amikor ismét nyugodt lett a felszín megpillantotta a tükörképét. Rettenetesen elcsigázottnak látszott, szeme alatt sötét karikák is ezt mutatták. Nehéz napok voltak mögötte. Mélyet sóhajtott, aztán elindult az ösvényen, ami hamarosan kivezette a fák közül.

Mikor meglátta a Malfoy-kúriát megállt egy pillanatra. Az épület az évek során semmit sem változott. Sugárzóan szép, magasba ívelő tornyai impozáns külsőt kölcsönzött neki, egykor az otthona volt, mára már csak egy emlék. Annyira nem illett ebbe a környezetbe, ahogy keresztülment a tökéletesség határát súroló angolkerten, láthatóan nem volt elég arisztokratikus hozzá. Leporolta megkopott úti köpenyét, aztán fütyörészve folytatta tovább az útját. Fütyült az egészre. Haja csapzott volt, enyhén borostás az álla, ingét kigombolta, könyék alatt feltűrte, nyakában ott himbálózott a keresztlányától kapott apró sárkányfog nyaklánc, amit az ügyes kis boszorka varázslat nélkül készített, valamint az elmaradhatatlan fekete bőrkarkötő… Neki jó volt így, de a családnak nem.

Éveken át nem voltak jóban a családjával. De Narcissa miatt, aki a sarkára állva botrányt rendezett, így a két Malfoynak át kellett gondolnia mindent. Lucius és Draco kibékültek a látszólagos családi béke érdekében, és elviseltek pár közös látogatást is, de a feszültség megmaradt.

Draco megkerülte a főbejáratot, majd a cselédeknek fenntartott hátsó ajtón lépett be a Malfoy-kúriába. Orrát azonnal megcsapta a jól ismert almás pite illata, ami csábítóan arra ösztönözte, hogy siessen a szalonba. Mielőtt belépett volna jó fiúhoz illően megtörölte a lábát a lábtörlőben. Ránézett a bakancsára. Reménytelen, gondolta magában némiképp lehangoltan. Bár inkább mégis összegombolta az ingét. Egy tétova pillantást vetett a sebzett karjára, de aztán lehúzta, s begombolta a mandzsettát.

Narcissa Malfoy a nyitott ablak mellett a Reggeli Prófétát olvasta, miközben pár megbűvölt hangszer zenét játszott neki. Olyan volt, mint mindig, elegáns és törékeny. Azonnal letette az újságot, amikor meglátta a fiát.

– Draco! – köszöntötte kedvesen, majd felállt a székből, aztán megölelte és a szokásosnál szorosabban szorította. – Olyan rég láttalak, kisfiam. Mi történt veled? Olyan nyúzottnak tűnsz. Ülj le egy pillanatra, és hozatok valami reggelit neked!

– Szia, anya! Ne fáradj, csak beköszönni jöttem – mosolyodott el a férfi és puszit nyomott Narcissa arcára, a nő sugárzott a boldogságtól. – Most értem vissza Angliába. Sárkánytojásokat hoztunk.

– Olyan veszélyes az, amit csinálsz, Draco – zsörtölődött Narcissa. Az anya egy pillanatra elhallgatott, és megpróbálta megválogatni a szavait, hiszen annyiszor megbeszélték már ezt. Aztán egy mély levegőt vett és folytatta: – Mindig mondom apádnak, hogy aggódom érted. Keveset látunk.

– Nem kell, anya, minden rendben velem. Soha sem voltam még ilyen jól, mint mostanában. – Ez orbitális hazugság volt, mert a keze annyira fájt, hogy alig tudta behajlítani, és kissé meg is terhelte a repüléssel. Még kellett pár nap, hogy újra rendesen működjön. Ezt azonban nem szándékozott anyjával megvitatni.

– Olyan sovány vagy, beesett az arcod és rettenetesen sápadt vagy – sopánkodott tovább az anyja. – Fogadni mernék, hogy megint megsérültél.

– Nem történt semmi. Fáradt vagyok, ennyi az egész. Peruból jöttünk haza, aztán mielőtt beértünk volna az országba lekapcsoltak. Majdnem négy napja vesztegeltünk a vámon, amire minden papírunkat jóváhagyták. A Foltozott Üstben aludtam az este, de úgy gondoltam, meglátogatlak, mielőtt tovább mennék haza – magyarázta meg a férfi, noha nem érezte szükségét. Azonban szomorú szemű Narcissa nem akarta ennyire könnyen elengedni.

– Miért nem maradsz itthon, kisfiam? Holnap is ráérsz visszamenni oda. – Oda, ismételte meg a szót a férfi. Wall volt az otthona azóta, hogy Romániából visszaköltözött Angliába. Régi emlékek… Lucius Malfoynak nem tetszett, hogy a fia sárkánygondozó akart lenni. Draco persze igyekezett apjának megmutatni mennyire is téved. Narcissa pedig őrlődhetett a két férfi között, amíg ezt meg nem unta. – Tudod, hogy szívesen látunk itthon.

– Ebben biztos vagyok, anya.

– Akkor miért nem egyezel bele? – kérdezte reménykedve. Narcissa tudott az ellentétről, ami férje és fia között fennállt, de ennek mélységeiről egyik varázsló sem világosította fel. Draco neheztelt apjára, amiért durván befolyásolni akarta a jövőjét, Lucius neheztelt a fiára, amiért elszúrta az esélyeit, és kétkezi munkával keresi a kenyerét, ahelyett, hogy a család jó hírét öregbítené. Az pedig egyáltalán nem segített, hogy a családfő Dracót elkábította és akarata ellenére Írországba küldte tanulni, ahonnan az ifjú Malfoy némi segítséggel megszökött.

– Rengeteg dolgom van, de köszönöm a meghívást, anya. Majd bepótoljuk, rendben?

– De…

– Narcissa, kedvesem, a fiunk már felnőtt férfi – szólalt meg Lucius az ajtóból. – Igazam van, Draco?

– Igen – felelte résnyire összeszűkült szemmel. Tizehét év telt el, szóval ez több volt, mint igaz.

– Nincs szüksége a szülei tanácsára – folytatta némi éllel az apja. – Különben is ti, fiatalok, mindent viccnek fogtok fel, nem igaz?

A varázsló nem akart reagálni apja nyilvánvaló sértésére. Évek óta piszkálta a foglalkozása miatt. Dracóról kezdett leperegni ez az egész. Lucius viszont még mindig forrongott.

– Szervusz, apám! Hiányoztál! – mondta gúnyosan Draco, majd kezet fogott Lucius-szal, aki derűs mosollyal üdvözölte a fiát.

– Remélem, hogy mégis maradsz – szólalt meg Narcissa reménykedve. – A kedvenced van ebédre.

– Rendben van. Ebédre mindenképpen maradok.

– Jól van. Szólok a konyhán, hogy tegyenek fel még egy terítéket. – Azzal kettesben hagyta apát és fiát a szalonban.

– Hogy megy a munka, fiam? – törte meg a csendet Lucius. Draco felkapta a fejét, nem igazán szokta meg, hogy apja a munkájáról kérdezze, általában gúnyolódott és valószínűleg most is ezt teszi.

– Jól megy. Hamarosan perui vöröshátú sárkányok is lesznek a rezervátumban – mondta egykedvűen, majd felvette a Reggeli Prófétát a dohányzóasztalról. – Feketemágia mozgalom?

– Történt egy, s más, míg nem voltál itthon – jegyezte meg hidegen Lucius. – Aurorokra támadtak rá pár napja, azóta ezzel van tele a Próféta.

A cikk hosszasan taglalta a támadást. A Zsebpiszok közben sok csúnyaság történt mostanában.

– Érdekes – sóhajtott Draco. – Nem jutottam Prófétához egy ideje.

– Minket is ellenőriztek… A volt halálfalók élete már csak ilyen.

– Komolyan? Számíthatok ilyesmire én is? – kérdezte a férfi egykedvűen.

– Két percig se voltál halálfaló. – Lucius felhorkant.

– Nekem már nincs meg a jegyem. – Lucius és Draco tekintete egy pillanatra találkozott. A férfi feltűrte az ingujját, ami egy csúnya forradást rejtett.

– Egyszerűbb módja is lett volna ennek. Nem kellett volna sárkányokkal hadakoznod miatta – nézett rá kimérten Lucius. – Persze vannak olyanok, akikről soha nem veszik le a bélyeget, hiába távolíttatják el azt.

– Hogy mennek itthon a dolgok, apa? – váltott témát hirtelen.

– Talán csak nem haza akarsz jönni?

– Ez csupán udvariasság a részemről – mondta a varázsló, aztán egy pálcaintéssel töltött magának egy pohár Lángnyelv Whiskyt és belekortyolt. Ismerős égető érzés marta a torkát, már évek óta nem ivott ilyet, de most valamiért jól esett. – Nem akarok haza jönni.

– Nos, ez esetben nincs miről beszélnünk.

– Nem hozok szégyent a családra, ha tisztességes munkát végzek. – Draco megjegyzésére Lucius először egy horkantással válaszolt.

– Megint meg akarsz győzni?

– Nem, csak tájékoztatlak arról, hogy miképpen vélekedem a munkámról és a jövőmről. Egész szépen megélek belőle.

– El tudom képzelni. Valószínűleg a családi kúriánál is nagyobb az otthonod.

– Csak egy kicsivel – válaszolt ravasz mosollyal. Draco felidézte azt a kis faházat, ahol mostanság meghúzta magát. Palota volt? Nem, de neki teljes mértékben megfelelt, mert a sajátja volt. – Nem hoztam soha szégyent a családunk nevére.

– Maradjunk annyiban, Draco, hogy mindkettőnknek más véleménye van a szégyenről – hangzott a hideg, éles válasz. – Ha a nagyapád ezt tudná…

– Büszke lenne rám, mert megdolgoztam azért, amit elértem.

– Nyugtasd magad ezzel, fiam! – mondta Lucius.

– Nincs szükségem semmire, hogy nyugodt legyek és elégedett – közölte mereven.

– Anyád aggódik érted. Az a legkevesebb, hogy ha pár napot rááldozol az idődből – közölte Lucius mereven. – Nem vagy már gyerek és hasztalan játszanod a sértődöttet.

– Kinőttem már abból a korból, hogy megmondd nekem, hogy mit csináljak és én vakon kövessem a parancsaidat. Beszéljük meg, ha valamit kérni akarsz tőlem, és ne körmönfontan add elő, amit szeretnél tőlem. Nem kell ezt a kis színjátékot végigjátszanunk.

– Maradj pár napot nálunk – szólalt meg még egyszer apja. – El kell mennem pár napra egy halaszthatatlan ügyet elintézni és nem akarom, hogy anyád egyedül legyen. Mostanában… kissé magányos.

– Rendben, akkor maradok egy kicsit. De nem maradhatok sokáig. Még vissza kell mennem Londonba is a többiekhez.

– Anyád biztosan boldog lesz – bólintott, aztán további magyarázat nélkül távozott a helyiségből. Draco mélyet sóhajtott, majd újra felvette az újságot a dohányzóasztalról, és kihajtotta. Nem volt felkészülve arra, amit látott…

Hermione Granger auror képe mosolygott rá az egyik címlapon lévő cikkről. A szíve megdobbant, ahogy megérintette a mozgó képet. Még mindig olyan szép volt, amilyen akkor, amikor… Nem akart erre gondolni, most mégis minden emlék egyszerre magával ragadta.

Évekig csak időnként, magányos pillanatokban gondolt rá. Tovább kellett volna lapoznia, de nem ment. A boszorkány lágy arcvonásai megbabonázták. A cikk a támadást taglalta: egy újabb fekete mágiát gyakorló szervezet garázdálkodik a varázsvilágban. A legutóbbi támadásban két auror sérült meg, köztük Granger auror is, akit súlyos átokkal a Szent Mungóban ápolnak.

Draco ajka penge vékonyra húzódott. Mindig is úgy gondolta, hogy Granger biztonságban van ott, ahol van. Persze auror lett belőle, akinek az egész varázsvilágot meg kell mentenie. Erre… Letette az újságot és elindult a szalonból kifelé. Ösztönösen, dühből, mintha egyszerre megszállta volna a tenni akarás. Valami olyasmi, ami évek óta szunnyadt benne. Eltökélt volt, rendíthetetlen, mintha egy jelet kapott volna.

– Draco, hová mész? – kérdezte Narcissa. – Apád azt mondta, hogy itt maradsz nálunk egy ideig.

– Még el kell intéznem egy pár dolgot Londonban – magyarázta Draco. – Ígérem, legkésőbb vacsorára itthon leszek. Ne haragudj, anya!

– Rendben van, édesem – adott egy puszit fia arcára, majd megszorította a karját.

Draco elköszönt, majd a legtávolabbi kandallóhoz sétált, ahol senki sem hallhatta, hogy milyen úti céllal utazik Londonba. A smaragdzöld lángok felcsaptak, amikor beleszórta az ezüst szelencéből a hop-port a tűzbe.

– Szent Mungo! – A férfi belépett a zöldtűzbe, ami körbeölelte az alakját. Elmosódott képek halmaza suhant el körülötte, de őt ez most egyáltalán nem érdekelte. Aztán a megfelelő helyen kilépett az előtérbe. Zajtól, tülekedéstől, és nyüzsgéstől egy röpke pillanatra hátrahőkölt, de aztán eltökélten folytatta az útját az információs pulthoz.

– Jó napot! Üdvözöljük a Szent Mungóban! Miben segíthetek az úrnak? – kérdezte mesterkélt mosollyal a recepciós boszorkány.

– Jó napot, kisasszony! Az egyik barátomat keresem. Pár napja hozták be átoksérüléssel – mondta Draco. – Hermione Grangernek hívják.

– Máris megnézem. – Azzal a nő rábökött az előtte fekvő piros könyvre, ami egyszeriben heves lapozgatásba kezdett, végül a megfelelő oldalnál kinyílt. – A hölgyet már kiengedték. Sajnálom, hogy hiába fáradt.

– Értem, és köszönöm!

– Igazán semmiség! Legyen szép és egészséges napja! – Draco mély megkönnyebbülést érzett, amikor elhagyta az ispotályt. Most azért, mert Granger életben van, vagy azért mert nem találkoztak? Bolond volt, hogy egyáltalán ide jött… Mégis mi lett volna, ha itt van? Visszasietett a kandallókhoz, aztán az Abszol útra távozott.


***

A csendes eső mosta a kis parkot, amin Hermione Granger éppen hazafelé igyekezett. Hétvége lévén csupán csak egy-két esernyős alak lézengett az utcán. A boszorkány már teljesen elázott. Hoppanálhatott volna, de a gyógyulófélben lévő vállát sem akarta jobban megerőltetni. Jól esett a langyos tavaszi eső az egész napos munka után, így nem is volt értelme sietnie és nyugodtan beszélhetett anyukájával telefonon. Hiába volt boszorkány, nem tagadta meg a mugli találmányok használatát.

– Semmi bajom, anyu – mondta fáradtan a mobiljába. – Már majdnem teljesen jól vagyok. Ezért teljesen felesleges volt ilyen korán felhívnod. Nálatok még csak négy óra van.

– Bocsásd meg nekem azt, hogy az anyád vagyok és aggódom miattad – korholta, ahogy mindig, ha lánya engedetlen és makacs volt. – Te is tudod, hogy nem helyeseltem soha sem, amit teszel. Az életedet…

– Nem kell emiatt aggódnod. Már jobban vagyok. A vállam a régi és pár nap alatt helyrehoztak.

– Biztos? – hangzott Jane Granger aggódó hangja. – Nem bírok tétlenül ülni itt. Harry azt írta a levelében, hogy súlyos a sérülésed.

– Tényleg nincs semmi bajom – bizonygatta, miközben igyekezett nem arra gondolni, hogy mennyire megalázottnak érezte magát, hogy ilyen hamar lefokozták. – Már újra munkába is álltam.

De nem mondta el, hogy most mi a helyzet. Egy levegőtlen, fülledt, poros helyiségbe kárhoztatták, ahol még hőhűtő bűbájt sem lehetett használni. Ráadásul sok besavanyodott, kiszuperált auror között, akik a múlton elmélkedve állandóan zsörtölődtek… egyenesen őrjítőnek tűntek az elmúlt napok. Három nap Szent Mungo és két nap otthoni lábadozás után vizsgáztatták, és nem engedték újra terepre. Talán fél év múlva újra megpróbálhatja, ígérte a vizsgáztató auror. Hermione ismerte ezt a fél évet. Senki sem ment át, és addigra a helyét betöltötte valaki más. Talán majd a hírneve miatt megszánják, és egy jobb pozíciót adnak neki alamizsnaként.

Azt mondta anyjának, amit hallani akart:
– Minden a legnagyobb rendben van.

– Akkor áruld el nekem, hogy miért nem beszélheted meg ezt Keelannel? – tette fel a fogós kérdést Jane. Először egy mély sóhajtás volt a válasz. – Hallom a hangodon, hogy valami nincs rendben.

– Nem akartam tönkretenni a pihenését – mondta végül elcsigázottan. – Feleslegesen aggódna és… Még olyan fiatal…

– Már nem gyerek – emlékeztette a bölcs nagymama. – Nemsokára végez az iskolában és a saját lábára fog állni. Mégis mit gondolsz mennyire lesz feldúlt, ha ezt megtudja?

– Anya, kérlek, már ezt egyszer megbeszéltük! Keelan az én fiam, és nem szóltok bele apával, hogy hogyan nevelem.

– Néha nem árt senkinek sem egy kis iránymutatás, Hermione – figyelmeztette Jane szigorúan. – Annyira örültem volna, ha te is el tudtál volna jönni, kislányom. Évek óta nem láttalak.

– Most nem tudtam – mondta végül. Megmagyarázhatta volna, de egyáltalán nem volt abban az állapotban… Mindent Keelanért tett, és saját igényeit évek óta háttérbe szorította. – Talán, majd jövő nyáron el tudok menni. Már nem lesz olyan sok dolgom.

– Ezt, hogy érted?

– Semmi csak… Már nem vagyok auror – mondta ki végül, ami már napok óta nyomasztotta. Valakinek végre meg kellett mondania. – Most adatokat rögzítek és adminisztrálok. Vannak mellékhatásai a sérülésemnek.

– Azt mondtad, hogy jól vagy. Ez egyáltalán nem hangzik jól. – Hermione ráharapott az ajkára.

– Ez így is van, de kell egy kis idő, amíg minden rendben lesz. Ne aggódj! Tényleg minden rendben van velem.

– Megijesztesz kislányom.

– Beszéljünk inkább másról. Hogy van a fiam?

– Szörfözik, sütteti magát a napon és barátkozik. Azt csinálja, amit szokott és jól érzi magát. Arról nem mondott semmit sem, hogy miért fejezték be korábban az iskolát. Furcsának találom, hogy már áprilistól nincs tanítás. Tudom, hogy jól tanul, de biztosan megfelelő neki az a közeg?

– Roxfort a legjobb hely – biztosította a boszorkány.

– Biztosan így van. Most mennem kell, édesem! Vigyázz magadra és szeretlek! Hamarosan Keelan is indul haza, bár jobb szeretném, ha maradna velünk.

– Jól van anya! Én is szeretlek és apát is. Ígérem, hogy hamarosan meglátogatlak benneteket.

Aztán elköszöntek egymástól, és bontották a vonalat. Hermione befordult a sarkon, és egy kis házacska felé vette az útját, ami gondosan, sok-sok sövény oltalmában, elrejtve bújt meg a többi ház között. A muglik messze elkerülték, mindenki ment a maga útján tovább, mintha a ház ott sem lenne, persze ehhez egy leheletnyi varázslat is kellett. A nő sóhajtott egyet, majd felsietett a bejárati ajtóig.

– Jó napot kedveském! – szólalt meg a szomszéd.

– Jó napot, Mrs. Griffis! Hogy van ma?

– Jól, köszönöm. Nem látta véletlen Morrist, a macskámat? – kérdezte szinte azonnal.

– Sajnos nem – rázta meg a fejét Hermione.

– Később átmennék megnézni. Lehet, hogy a kertben bujkál. – A boszorkány felnyögött. Már értette honnan fúj a szél. A szomszédasszonyok furcsának találták, és mindenáron ki akartak deríteni róla mindent. Nem lakott itt olyan régen, hogy békén hagyják.

– Sajnos, hamarosan el kell mennem. Be kell vásárolnom, mert hamarosan hazajön a fiam.

– Oh, már alig várom. Egész évben nem láttuk.

– Bentlakásos iskolából nem jöhet mindig haza.

– Ez igaz. Na, megyek is, kedveském, aztán később még beszélgetünk.

A boszorkány remélte, hogy erre nem kerül sor mostanában. Körülnézett, de nem látott senkit, ennek ellenére mégis halkan suttogta el a bűbájokat, amik beengedték a házba. Amikor belépett az előszobába minden vizes holmit levett és ledobta a földre. A hosszú nap után egy szárítóbűbájra sem volt ereje, táskáját letette az asztalra, aztán összeszedte a leveleket.

Kapott egy csomagot Rontól, akit még mindig bántott a tudat, hogy soha nem békültek ki igazán egymással, s így próbálta Hermionét megnyugtatni vagy visszakapni a barátságukat. Hosszú évek rituáléja volt ez. Mostanra úgy beszéltek egymással, mint két udvariaskodó ismerős, nos, a régi barátság fénye megkopott. A nő félredobta az ominózus csomagot… Bonyolult kapcsolat volt – foglalta össze magában Hermione az éveket. Keelan miatt Ron nagyon sokáig gyűlölettel nézett mindkettőjükre, amit Hermione soha nem tudott megbocsátani.

Annak ellenére sem, hogy Keelan és Ron jól kijött egymással, és Keelan szerint Ron bácsi volt a legjobb fej a világon, Hermione nem kedvelte túlzottan Ron társaságát. Harry és Ginny miatt viselte csak el, néhány közös találkozás erejéig. Keelannek megvolt az a jó tulajdonsága, hogy könnyen belopta magát mások szívébe, így mindenkivel megtalálta a hangot. Mintha különleges ereje lett volna a bűvölésre… Anyja viszont továbbra is hideg és tartózkodó maradt Ronnal szemben, de egyikük sem említette meg az igazi okokat soha sem. Harry amolyan villámhárító volt köztük, viszont a viharos szakításukat tartotta oknak, bár tapintatosan sosem kérdezett rá. Ez utóbbi egy kimondatlan megállapodás volt közöttük.

Feltette a teás kancsót és bekapcsolta a rádiót.

– Üdvözöljük kedves hallgatóinkat! – recsegte Robert Wilson hangja a régi, sokat megélt varázsrádióból. Hermione szerette ezt a műsort hallgatni, megnyugtatta a varázsló hangja. A Varázslatos Varázslók és Boszorkák című műsorban olyan varázsképességgel megáldott emberekkel készítettek interjút, akik új dolgokat találtak fel.

– Fogadják szeretettel Ronald Weasley-t, aki George bátyjával együtt feltalálta a Fületont, ami egyelőre még nem kapható, de ha jól értesültem, már ezer darab előre elkelt belőle. Örülünk, Ron, hogy elfogadtad meghívásunkat. A varázsvilág lázban ég, hiszen nem kisebb eseményről van szó, mint egy igencsak nagyszabású termék megjelenéséről. Nagyobb port kavartok, mint amilyet anno az önkeverő és beépített hő érzékelős üstök. Még az is lehet, hogy a legkedveltebb termék lesz a piacon. – Hermione Ron nevének hallatán egy pillanatra a bontatlan csomag felé nézett, mi a nappaliban figyelt magányosan, a sarokba hajítva. Békeajándéknak szánták ezt is, de már régen elkésett ezzel. Aztán az adás Ron hangjával folytatódott.

– Én köszönöm a meghívást, Robert. Túlzás a hasonlatod, de még nem előztük meg a Nimbusz seprű eladási adatait, ha ez megvolt, akkor nevezhetjük a találmányunkat sikeresnek – nevetett jóízűen a férfi. Hermionénak be kellett ismernie, hogy jó volt újra hallani egykori barátja hangját, majd felállt és a nappaliba sétált. Megforgatta a csomagot. Valószínűleg a találmányt rejtette, de nem tudta jó ötlet-e kibontania. Tizenhét év harag megértett a megbocsátásra?

– Mindig is érdekelt, hogyan képes valaki kitalálni egy formabontó találmányt. Magam részéről soha nem volt egyetlen forradalmi ötletem sem – Robert együtt nevetett a közönséggel. – Hogy jött az ötlet? Talán egy zuhanyzás közben?

– Nem, nem. Nos, a terv Fred bátyámé, aki – Merlin nyugosztalja – hősként esett el a végső ütközetben. Nagyon fájó sebet hagyott maga után, de ez a találmány megvalósítása örök emléket állít neki. Igazából akkor találta fel, amikor George bátyám egy csata során elvesztette az egyik fülét.

– A fülét? Ez igazán érdekes.

– Ez mindig egy vicc volt kettőjük között.

– Fred volt a Weasley Varázslóvicc vállalat alapító tagja?

– Igen, George bátyámmal együtt alapították a céget, még Roxfortos korukban. Zajos kilépőjüket még mindig emlegetik az iskolában. Remélem, ismerik a mocsarat Roxfortban? Nos, igen, az a bátyáim műve. – Büszkeség hatotta át a hangját. Jó volt emlékezni erre. Hermione együtt nevetett Ronnal az emlék hatására, ugyanakkor összeszorult a szíve.

– Így van. Egy nagyon sikeres vállalkozásról van szó kedves hallgatóink. Az Abszol út egyik legforgalmasabb üzlete, és a szünidőben a kis varázslók és boszorkányok kedvenc helye. Mesélj nekünk egy kicsit a cégről, kérlek!

– Már a kezdetben is nagy sikernek örvendett. Egy névtelen adományozó segítségével indították be a céget, de ma már egy tényleg jól működő, sikeres hálózatot tudhatunk a családunk kezében. A legsűrűbben lakott varázsközösségekben már van üzletünk, és most tárgyalunk néhány európai országgal is.

– Akkor Európa még nem tudja mivel áll szemben. Reszkessenek a Beauxbatons és Durmstrang tanárai! Jönnek a démon dobozok, rókázó rágcsák és a sárkánytűz ventillátorok, hogy csak párat említsek a pazar kínálatból – nevetett jóízűen a műsorvezető. – Mindenkinek kell egy kis móka és a kanári kuglóf a legmorcosabb társaságot is felvidítja. Nem is beszélve a csodálatos hosszan pukkanó tűzijátékról. De lássuk, hogyan is működik a Fületon?

– Hangot továbbít, rögzít, és ami a legfontosabb biztonságos. Leginkább a telefonhoz hasonlít, ami egy mugli eszköz. Célja a kapcsolatteremtés egymás között, amely gyorsabb a baglyoknál.

– Hűha, szóval azt mondod, hogy baglyok ideje lejárt?

– Egyáltalán nem. Csak színesíteni akarjuk az információ továbbítás széles palettáját. Egyelőre még könnyelműség lenne azt állítani, hogy minden más formát kiszorítana maga mellől.

– Említetted, hogy egy mugli találmányhoz hasonlít. Áruld el, szükség van a mugliismeret kiválóhoz, hogy tudjuk használni?

– Egyáltalán nem szükséges hozzá, ha trollod volt, akkor is meg tudod tanulni a használatát, hisz olyan egyszerű, mint felhúzni egy zoknit.

– Oh, te könnyen beszélsz, hiszen fiatal vagy. No, de kanyarodjunk vissza az eredeti témához. Ron, avass be minket a titokba.

– Elsősorban családtagok, barátok között működik a kapcsolat. Ez egy amolyan közvetlen kommunikációs csatorna, ami hangtovábbítást tesz lehetővé. Egyelőre csak korlátozott lehetőségeket építettünk belé, mivel a biztonság nekünk a legfontosabb. Persze az ügyfél eldöntheti, hogy kinek adja meg az elérhetőségét…

Hermione nem akarta tovább hallgatni Ron hangját, aztán kikapcsolta a rádiót. Felsóhajtott, majd megfogta a csomagot és betette a szekrény mélyére. Nem voltak jóban a férfival, már nem is tudta, hogy mióta, miért akart volna vele beszélni? A régi emlékek még mindig fájtak. És nem volt kész megbocsátani neki.

Sóhajtott egyet, aztán tovább lapozgatta a temérdek pergamenlapot. A kandallóban zöld láng csapott fel – Hermione ezt egyáltalán nem találta szokatlannak, egyedül az időpont nem volt egy látogatásra alkalmas. Egy női hang szólalt meg:

– Jó napot, Ms Granger, zavarhatom?

– Jó napot, Mrs. Gregor! Miben segíthetek? – mondta Hermione, mivel felismerte főnöke asszisztensét, aki két év után sem volt hajlandó senkivel sem tegeződni.

– Elnézést, de Mr. Blackmoor szeretné önt meglátogatni munka ügyben. Alkalmas látogatásra az időpont? – Nemet akart mondani, de úgy döntött inkább túlesik a találkozón. Végül is, ha ki akarják rúgni, akkor jobb, ha minél előbb túl van rajta annál hamarabb áll talpra ismét.

– Igen, persze – válaszolta végül kényszeredetten. A lángok felcsaptak a kandallóban, majd egy zöld taláros, magas, fekete hajú és jó képű férfi jelent meg a nappalijában.

– Henry, örülök, hogy megint látlak – köszöntötte a nő. – Mi szél hozott erre?

– Hermione, én is örülök. Leülhetek? Nem maradok sokáig, de mindenképpen beszélni szerettem volna veled.

– Csak tessék – bólintott a boszorkány, majd intett, hogy üljenek le a kanapéra. – Miről lenne szó?

– Lenne egy feladatom a számodra – kezdte a férfi mély bariton hangon. – Nem hiszem, hogy gondot okozna neked, bár vannak egyes momentumai, amik valószínűleg nem fognak tetszeni.

– Remélem, hogy nem irodai munka, mert abból már nagyon elegem van – sóhajtott mélyen, majd töltött mindkettőjüknek egy kis teát. – Egész nap tologatom azokat az átkozott aktákat… Persze hálás vagyok a testületnek a munkáért.

– Tudom, de te is tudod, hogy mi az eljárás. Ha tehetném, akkor nem ezt kérném tőled. Nekem is meg kell hajolnom a szabályzat előtt, és a feledteseim nem támogatták a javaslatomat, így nem adnak még egy esélyt. Talán fél év múlva.

– Igen, tudom. Valahogy sejtettem, hogy ez lesz a vége, de köszönöm a közbenjárásodat – sóhajtott Hermione lemondóan. – Elmondod végre, hogy mi a feladat, amire kiszemeltél?

– Történt egy sárkánygyilkosság Walesben egy Wall nevű település mellett. Pontosabban a sárkányrezervátum területén. Soha nem történt még ilyen korábban. Főleg, hogy Wall egy viszonylag új varázslótelepülés. Legalábbis az elmúlt nyolc-tíz évben azzá nőtte ki magát. Persze Roxmortshoz képest kicsi, de mugli lakosság igencsak csekély.

– Nekünk mi közünk ehhez? – kérdezte nő. – Ez nem a Varázslény Felügyeleti osztály dolga?

– Persze az lenne, ha az a sárkány éppenséggel tényleg sárkány lenne – mondta Blackmoor, és nagyot kortyolt a teából. Hermione szíve kihagyott egy dobbanást, és egyből Draco jutott az eszébe.

– Animágus? – Szíve hevesen dobogott. Bármit is gondolt vagy érzett, Draco valahogy semmiképpen nem szűnt meg a számára létezni. Különösen azután, hogy a férfit bejegyzett animágusként igencsak nagy figyelem övezte. Néha még saját maga is belenézett a varázsló aktáiba. Ugyan tizenhét éve nem találkoztak, mégis valahol még mindig érzett valamit iránta. Abban is biztos volt, hogy nem szeretné halottnak látni Dracót.

– Nem egészen. A férfit sárkánnyá transzformálták, és beengedték az igazi sárkányok közé, akik végeztek vele. Erős fekete mágia kellett hozzá. Voldemort halála óta nem volt még olyan, aki képes volt ennyire erős mágiát használni.

– Merlinre! Mégis minek tesznek ilyesmit az emberek?

– Fogalmunk sincsen. Nem is sikerült azonosítani a varázslót, a központi nyilvántartáson még mindig a maradványait elemzik. Senki sem jelentette az eltűnését valakinek arra felé.

– Beteg varázslók vannak – vonta össze a szemét Hermione. Ökölbe szorult a keze és egészen elfehéredett. – De még mindig nem értem, hogy miért engem küldesz oda?

– Valakinek el kell látni a körzeti auror szerepét ott. Persze nem csak a gyilkosság miatt, hanem mert ez az eset is napokkal később jutott a tudomásunkra. A helyi biztonsági varázsló jó munkát végez, de a polgármester nem engedte neki, hogy bejelentse az esetet, így csak két nappal később szereztünk tudomást erről és a legtöbb nyom már kihűlt.

– Értem. Miért akarta eltusolni az ügyet? – kérdezte a boszorkány. – Talán benne lehet ebben?

– Meglehetősen gyanús, viszont semmit sem tudtunk rábizonyítani. Szilárd alibi, fedhetetlen előélet… Az ő pálcája tiszta volt, és semmi okunk őt gyanúsítani, sőt nem is ellenkezett, amikor kérdőre vontuk. Betegesen fél attól, hogy a város kiürül és elveszti a presztízsét.

– De miért kell egy körzeti auror? Hiszen Roxmortsban sincs ilyen. Ki lenne olyan ostoba, aki megtámadna egy varázslókkal és boszorkányokkal lakott települést? Ez egyszerűen borzalmas vállalkozás lenne.

– A polgármester, Ed Westwood, kért meg minket. Ha belegondolsz, akkor nem is olyan rossz ötlet. Így pedig gyanútlanul tudsz kérdezősködni. Egyébként Roxmorts is felvetett egy hasonló lehetőséget, és a testület komolyan elgondolkodott ezen. Az emberek félnek, hogy megint történik valami olyasmi, mint ami Voldemort idején. Holnapra pedig minden egyes Reggeli Prófétában benne lesz ez a gyilkossági ügy. A Minisztérium mindenesetre támogatja mindegyik kezdeményezést. Nekünk már csak a képzett embereket kell biztosítanunk.

– Szóval oda kellene költöznöm? – vágott egy fintort Hermione. Megint egy költözés, aminek az ő kis családja nem fog örülni. Pont, amikor végre virágzik jázmin bokor, amit együtt ültettek és Keelan végre otthon érezte magát.

– Nos, így sokkal egyszerűbb lenne, mint bejárni. A vállad miatt sem a zsupszkulcs, sem a hop-por, sem a hoppanálás nem javasolt egy ideig, pláne nem ilyen gyakran. Seprűre pedig nem vagy hajlandó felülni. Mugli közlekedési eszközöket pedig nem engedélyeztek. Wall viszonylag kicsi és gyalog is bejárható – magyarázta Henry. – Nem hiszem, hogy problémát okozna, és a fizetés is jobb a jelenlegi állásodnál. Csupán két százalékponttal csúsztál el az ellenőrző vizsgán… Amit nevetségesnek tartok, de tudod… nem én hozom a szabályokat. Mit gondolsz?

Hermione alaposan mérlegelte a lehetőségeit. Igazából a lefokozását nem tartotta a legkorrektebb döntésnek az Auror Parancsnokság részéről. Talán, ha tovább maradt volna betegszabadságon és… Nem, nem akart erre gondolni.

– Nagyon alapos voltál, amikor ezt az egészet kitaláltad – szólalt meg elismerően Hermione. – Wall messze van innen minden szempontból.

– Igen, pontosan erre gondoltam – sóhajtott megkönnyebbülten Blackmoor. – Egyáltalán nem akarlak semmibe sem belerángatni. De szükségem van egy olyan emberre, akiben megbízhatok. Egyelőre a nyomozást csak megkezdtük, de minden esetben falakba ütközünk. Bármilyen információ jól jönne.

– Mennyi időt vesz az az egész igénybe?

– Három hónap a próbaidő, aztán ha nem válik be, akkor majd keresünk neked valami más megoldást. De az biztos, hogy nem veszünk vissza a testületbe. Sajnálom, bár többet tehetnék. Ha mégis sikerülne visszajönnöd… Őszinte leszek. Legjobb esetben is irodai munkát tudnék ajánlani vagy az auror tanoncok kiképzését. Terepre nem mehetnél többet. A fél év múlva esedékes vizsgán majdnem száz százalékot kellett elérned a nehezített pályán. Ez pedig senkinek sem sikerült.

– Legalább nem ringatsz hamis reményekbe. Ezt mindig is becsültem benned. Jó parancsnokom voltál, és azt hiszem, hogy nincs más választásom, el kell fogadnom az ajánlatodat. – Aztán ezen a ponton tartott egy kicsi szünetet. – Viszont a fiam nem fog ennek annyira örülni.

– Mindenkinek nehéz ez, de nem tudok mást küldeni. A legtöbb újonc még nagyon tapasztalatlan, és a többiek kellenek itt Londonban. A múltkori esett miatt főképpen. Még mindig vizsgálódunk… Vannak, akik azt hiszik, hogy újra divatba jött a fekete mágia. A veteránok közül pedig te vagy a legalkalmasabb.

– Veterán? Százharmincöt éves azért vagyok… Mindegy, nem kell magyarázkodnod. Természetesen elvállalom az állást. Mikorra legyek kész?

– Hétvégén kell indulnod.

– Rendben. Megbeszélem a Kóbor Grimbusszal, hogy Keelan jegye már oda szóljon. Ernie biztosan megértő lesz.

– Hermione, úgy sajnálom, ami történt – szabadkozott Blackmoor, majd sajnálkozva nézett Hermionéra. – Ennek ellenére azt hiszem, hogy te vagy a legjobb, és ezen egyetlen szabály sem változtat.

– Köszönöm, Henry, mindig is kedveltelek. De nem kell aggódnod miattam, mindig rendben voltunk és most is azok leszünk.

– Ha kell segítség, akkor szólj. Declant is át tudom küldeni nyárra Keelanhez, ha így jobban érzi magát.

– Ez nagyon kedves tőled. De nem tudom jó ötlet-e két kamaszt a nap nagy részére egyedül hagyni – harapott az ajkába Hermione.

– Nem gyerekek már – nevetett Henry. – Mi az ő korukban csatákban vettünk részt. Ne mondd, hogy erre te nem emlékszel, mert ez így volt.

– Nem tagadom le a múltat, csak nem szeretném, ha valami baja lenne.

– Teljesen érthető, amit érzel. Egyébként Declan minden vágya, hogy sárkányrezervátumba menjen. Már azóta rágja a fülem, mióta megnyitották.

– Jól van. Küldök egy baglyot.

– Rendben. Vigyázz magadra! Mindennapi jelentések, pedig ne maradjanak el.

– Úgy lesz, ahogy kérted – mondta Hermione. Aztán elbúcsúztak egymástól, a nő fáradtan az asztalra hajtotta a fejét.

– Miért történik ez mindig? – kérdezte magától, de persze nem kapott választ. Az elmúlt években legalább két évente költöztek Keelannel, eleinte csak elővigyázatosságból. A barátai ezt leginkább aurori paranoiának gondolták. A fiát pedig kiképezte a legalapvetőbb átkok, ártások és mindenféle önvédelmi bűbájt, amit jónak tartott. Harry gyakran viccelődött azzal, hogy Hermione Rémszem Mordonra akar hasonlítani. Az óvatosságának is megvolt a maga története, viszont most nem akart ezen rágódni.

– Pakolj! – mondta ki a varázsigét, amire megesküdött, hogy hosszú ideig nem mondja ki. Még egy csalódás, amit fiának okozhat.

hozzászólások: 4

by Neola @ 2024 Feb 01

Uuuhhh, de izgulok! Nagyon szépen felépített történtnek igérkezik. Váááá!! Oooo basszus kicsit fura belé gondolni, hogy eltelt 17 év. Igaz, ami igaz egy kamasz gyerekkel izgalmasabb a viszont látás.
Egy pici gyereke könnyebben kezelhető, hamarabb szokik hozzá az ember, hogy van egy gyerek, de itt ha arra gondolok, hogy 17 év után derül ki Draco számára, hogy van egy fia. Már most látom a sokkot a fején. Jaj nagyon kíváncsi vagyok Keelan, hogy néz. Kire hasonlít? És fuuu az is érdekel, hogy Harry tudja-e ki az apa.....? Miért nem kapta meg Hermione leveleit Draco? Uuuuu egy csomó kérdés merült fel bennem!
Tűkön ülve várom a folytatást!
Üdv:Neola
Ui: nagyon sajnálom a laptopod. Valahogy túl éljük amíg vissza térsz. Remélem az adataid nem sérültek rajta. Tudom milyen, ha mindened eltűnik valami hiba.
Ui: előző fejezetnél írtad a másik sztori ötleted. Fuuu nagyon betegesen hangzik, de egyben bitang jó történet lehet abból is.

by Nyx @ 2024 Feb 02

Ohh nagyon köszönöm! Lesz ebben annyi, de annyi minden Uhhh igen, igen, sok ez a 17 év. Az első változatban 5 év lett volna, de nem jött annyira az ihlet, és Keelan nagyon hisztis kis varázsló lett volna. Így érdekesebb lesz, és majd az első találkozásuk is Dracóval. Igazán egyedül Ron tudja ki az apja Keelannek, Hermione Ron reakciója miatt nem merte elmondani Harrynek, és a fia védelmében tesz egy csomó lépést, de majd ez kiderül persze. Ohh és Hermione leveleit Draco azért nem kapta meg mert feltérképezhetetlenné tette magát és egy bagoly sem találta volna meg. Hermione egy ideig próbálkozott, de aztán feladta. De majd ki fog derülni minden ☺️

UI: Köszönöm!! Ez iszonyat bosszantó, ami a laptopommal történt… szerencsére minden adatom biztonságban van, szóval legalább amiatt nem kell aggódni. Hogy mi történt vele… egyszerűen nem tudom, mert nem ejtettem le, egyszerűen nem tudom kinyitni, mert a kijelzőjénél szétesik… Rohadtul mérges vagyok mert most lett csak 1 éves. Jajj ne is mondd, az adatvesztésnél nincs is rosszabb. Silence of the Darknesst évekig gyászoltam mert egy csomó fejezet eltűnt, amikor tönkrement a vinyóm. A tegnapi nem volt a legsikeresebb napom… Befejeztem egy fordítást a Rosmary for Remebrance címmel és basszus az író többet nem ad engedélyt a fordítások közlésére, mert sokan üzletet akarnak csinálni a fanfic könyvkötésekből, és ő így döntött… 26 fejezet… Hülye voltam mert tavaly kérhettem volna, de gondoltam, hogy ráér… na mindegy ez van. Remélem nem lesz ez általános, mert jól nézünk akkor ki.

UI.: A pokolban nincs harag még formálódik. Meglátjuk mi lesz belőle. De sötétebb lesz, mint amiket eddig szoktam írni. 5 fejezet van meg belőle, bár majd csak akkor fogom elkezdeni feltölteni, ha már tudom folyamatosan írni.

by VR @ 2024 Feb 05

<3 B&F <3

by Nyx @ 2024 Feb 06

☺️☺️☺️☺️ az is meglesz