21. fejezet
Tóparti lazulás


Wallból Abby egyenesen haza ment. Még mindig tele volt a feje a Keelannel kapcsolatos gondolataival, de most valami egészen más is foglalkoztatta a fiúval kapcsolatban. Most az ágyon ült, és körülötte régi, varázsfényképek hevertek. Jobbára családi képek voltak ezek, amik az elmúlt években készültek. Sok olyan volt, amelyeken Draco is szerepelt, legtöbbször széles mosollyal és vidáman. Abby nem látta sosem szomorúnak, ha ott volt velük, mindig kapható volt egy kis játékra, csintalanságra és rendszerint ugratták egymást. Olyan volt nekik, mint egy kedves nagybácsi vagy nagytestvér. Hozzá mindig fordulhattak, és a Piton gyerekek ezzel mindig is éltek.

A boszorkány mélyen felsóhajtott. Éppen kiválasztott egy olyat, amin keresztapja őt kergette a hátsókertben a hortenzia bokrok között, majd a következő pillanatban felkapta és a magasba emelte. A lány elmosolyodott. Sokkal boldogabbnak tűnt akkor, mint most. Mintha azóta minden összekuszálódott volna körülötte… De most nem a saját életén kellett emésztenie magát. Megfigyelte Draco jellegzetes vonásait, hajszínét, szemszínét, markáns arcélét, mosolyát. Mélyen felsóhajtott.

Mellette egy másik stócban iskolai képek sorakoztak, aztán megint egy másikban néhány olyan, amit rögtön meg akart semmisíteni, és el is kezdte a nemkívánatos fejeket tűzvarázslattal kiégetni. Most viszont nem Adam és a múltjuk érdekelte, hanem valami egészen más. Az elmúlt években rengeteg képet készítettek az iskolában, de nem volt egyetlen olyan sem, amin véletlenül Keelan is rajta lett volna, bár még több is várt átnézésre. Az évkönyvet pedig sosem kérte az iskolában, mert… legszívesebben már régen végzett volna, és nem akart emlékezni senkire. Soha nem találta igazán a helyét, és csak számolta magában a napokat a RAVASZ vizsgákig. Mindig meg kellett játszania magát. Kimerítő volt. Most viszont jól jött volna az a könyv.

Abby az ajkába harapott, miközben a Dracóról készült képet nézte. A hasonlóság először nem volt szembetűnő. Talán a keresztapja bőrén viselt pikkelyek miatt, vagy csak nem is nézte meg Keelant soha ennyire, mint most, persze soha nem jutott eszébe összehasonlítani a két varázslót. Miért is tette volna? Fel sem merült benne ilyesmi. A Keelan iránti masszív ellenszenv bőven elég volt. De miután most jobban átgondolta, és megfigyelte a két varázsló közötti hasonlóságokat, minden nyilvánvaló lett. Csak kellett egy átkozott kép, amin össze tudta őket hasonlítani. A tartás, néhány apró gesztus, a szemek… Olyan volt ez a fiúval kapcsolatban, akár egy megtört varázslat, mintha a maga a bűbáj engedte volna, hogy belebonyolódjon ilyen gondolatokba. De megtört. Ő pedig megcsókolta Keelant, és azóta… az érzések beférkőztek a bőre alá is. Most pedig, hogy egészen biztos volt benne, hogy a fiú Malfoy és Draco fia… Annyi kérdése lett volna. Viszketett a keze, hogy beleártsa magát ebbe az ügybe. Mégis inkább az észszerű hallgatás mellett döntött.

– Nosztalgiázol? – szólította meg Beth, aki éppen akkor lépett be a helyiségbe. Egy lila strandruha és egy táska volt nála. Abby felkapta a fejét, és úgy nézett a húgára, mint aki rajta kapta volna valami olyasmin, amit nem szabadott csinálnia. – Mi ez a sok kép?

– Csak kerestem valamit, aztán előkerültek ezek a képek – magyarázta egykedvűen Abby, aztán odébb tolta ezeket, mintha az egész nem számítana, és csak valamiféle szortírozást végezne. – Rendet kellett raknom.

– Látom ott azok még egy kicsit füstölögnek – biccentett a másik képhalom felé a húga. – Tudod ki feje nagyon is hiányzik azokról.

– Mindjárt elintézem azt a szemetet. – Azzal a levegőbe emelte a képeket, és felgyújtotta. Az Adam-kupac biztonságos tűzben hamuvá égett, ami aztán kiröppent az ablakon. – Így már sokkal-sokkal jobb.

– Most, hogy elintézted, nincs kedved eljönni a rezervátumba? – kérdezte Beth. – A fiúk szerint nagyon kellemes a víz a tóban, és még kihasználnám az itt töltött időt. A Walpurgis buli után úgyis kezdődik a tábor, szóval…

– Nincs sok kedvem menni. Ma már voltam ott. Freyával találkoztam – tette hozzá egy kis szünet után Abby.

– Igen, apa mondta, hogy itt van, és azt is, hogy volt egy kerítés ledőlés valamikor, és oda kellett mennie.

– Pont akkor voltam ott – sóhajtott fel a lány. – De aztán elmentünk Wallba. Nem volt olyan nagy gond, vagyis nem tudom.

– Abby.

– Tessék.

– Én… Nem akarom beleártani magam, de nem vagy túl ügyes, hogy elrejtsd ezeket az indaszerű foltokat, és ez a halálfejes valami már nagyon is túlzás – jegyezte meg a húga, aki nem tudta elrejteni az aggodalmát. – Van, amiről nem beszélsz és… Tudod, hogy nem akarok beleszólni.

– Nincs semmi gond.

– Biztos? Még valahogy le tudnám mondani azt a tábort, ha kellene segítség.

– Nem, nem, minden rendben. Csak egy hülye bűbáj, ami nem sikerült túl jól. Nem kell aggódnod miatta, már majdnem megoldottam – szólalt meg Abby, és elmosolyodott. – Anyáéknak ne szólj, mert apa biztosan balhét csapna.

– Akkor kerüld el, mert az ő szemét ki fogja szúrni az ilyesmit. Szerencsére anyával mind a ketten elfoglaltak, de nem lesz mindig így. Walpirgus-éji buli mindjárt itt van, és anyának nem kell a szervező bizottságban részt vennie, aztán apának se kell a plusz védelmet megszerveznie.

– Tudom. De nemsokára megoldom.

– Jól van – bólintott Beth, majd vett egy mély levegőt. – Akkor biztos nem jössz velem?

– Eszemben sincs – horkantott fel Abby. – Nekem már bőven elég volt a rezervátum mára. Nem mintha olyan gyakran mennék.

– Dracóval nem találkoztál véletlenül?

– Nem. Miért?

– Ígért nekem néhány levedlett sárkánypikkelyt – csevegte Beth.

– Nem tudok ilyesmiről. De gondolom, hogy ma eléggé lefoglalta, hogy újraépítse a kerítést. Miért kellenek neked levedlett sárkánypikkelyek.

– Magánügy. És nem volt ott a kerítés ledőlésnél – mondta a húga. – Éppen hallottam, amikor apa anyával beszélt. Draco valami auror elől bujkál vagy mi. Mindketten jót nevettek rajta.

– De miért bujkálna? – kérdezett vissza Abby összevont szemöldökkel. – Pont egy auror elől? Draco nem csinált semmit.

– Fogalmam sincs. Valami cikis helyzet lehet, és nem törvénybe ütköző. Draco évek óta nem csinált semmilyen baromságot. Valami olyasmit hallottam, hogy iskolatársak voltak. Lehet Harry Potterről volt szó? Draco iszonyatosan utálja.

– Mit keresne itt Harry Potter? – nevetett fel a nővére, aztán felkelt az ágyról, és egyúttal néhány képet is lesöpört magával. – Mármint ez egy kerítés összedőlés volt. Az Auror Parancsnokság egyik vezető aurorja ilyen apró ügyekben nem nyomozna. Legalábbis szerintem. Előbb elhinném, hogy meghívják a Walpurgis-éji bulira, viszont oda sem jönne el.

– Mindegy. Én most elmegyek strandolni.

– Ugye nem úgy fogsz éjfélkor hazaosonni? – kérdezte Abby egy újabb mély sóhajjal. Húga vágott egy apró mosolygós fintort.

– Meglehet. Attól függ Connor Perkins elhív-e végre a Walpurgis-éji bulira – jelentette ki a boszorkány. – Ha igen, akkor éjfélig szándékozok csókolózni vele valahol a tóparton.

– Még mindig nem engedted el? Évek óta epekedsz iránta. Még azzal az idióta Ellával is összebarátkoztál. De semmi sem történt köztetek.

– Én kedvelem Ellát. Nem értem neked mi bajod vele – vigyorgott Beth, amikor nagyon is jól tudta, hogy miért nem jön ki Abby Ella Prekinsszel.

– Egy élet is kevés lenne, hogy ezt elmondjam. Legalább Colin és Connor jó fejek, de egyébként meg… Nem is értem, hogy mit látsz Connorban, amikor mindig úgy viselkedik veled, mintha a húga lennél. És semmi sem fontosabb neki, mint az sárkányok, a karrierje és a sárkányok.

Beth ábrándosan felsóhajtott, aztán elfintorodott. Egyik lábáról a másikra helyezte át a testsúlyát, majd karba tette a kezét.
– Ez az utolsó lehetőség.

– Múltkor is ezt mondtad – szurkálódott Abby. – És az előtt, és az előtt, és tavaly nyáron is. Szóval mikor lesz tényleg az utolsó?

– Tudom, tudom, de ez tényleg az utolsó lehetőség. Ha most sem lép, akkor tényleg befejeztem. Nem fog érdekelni az, hogy mit csinál és kivel.

– Ez most határozottabbnak hangzik, mint a múltkor. Gyakoroltad a tükör előtt?

A húga megforgatta a szemét, és ebben a pillanatban a két lány jobban nem is hasonlíthatott volna egymásra.
– Csak eldöntöttem.

– Jól van. Borzalmasan hülye, hogy nem vesz észre – váltott komolyabb hangnemre Abby. – Nem is érdemelne meg.

– Lehet, hogy majd elmennek Colinnal Romániába egy képzésre. Legalábbis így tudom. Ha itt meglesz az új rezervátumvezető, akkor utána elmennek. Ők is végig akarják csinálni azt a nevetséges akadályversenyt…

– Megint? Remélem, hogy Dracónak nem mondod el, hogy milyen nevetséges. Se Finn-nek. Mindketten sokat dolgoznak rajta minden évben.

– De elmegyünk őket megnézni, ugye?

– Még szép – vigyorgott Abby. – Az évnek az egyik legszebb napja, amikor az újoncok megküzdenek az akadálypályán.

– Igen, azok a feszülő izmok, izmos mellkasok…

– Azok a bukdácsolások, sártenger, sárkányalakú homokviharral… Nem tudom, hogy idén mit találnak ki.

– Nem mindegy? Csak póló ne legyen rajtuk. Az idei évben sok jóképű újonc akad a táborban.

– Csak nem megvan a Connor pótlékod? Ugye nem Beau?

– Nem, dehogy… Ne legyél nevetséges – legyintett Beth. – Csak szeretek nézelődni.

– Jó, mert szerintem oda van Freyáért – mosolyodott el Abby, aztán varázslattal elkezdte a képeket összeszedni az ágyról.

– Ilyen gyorsan? Mi a fene. Honnan tudod ezt?

– Ma Freya, Beau, én és… Keelan Granger elmentünk inni egy limonádét és sütizni Wallba.

– Várj! Hogy mi történt? Ezt a mondatot életemben nem gondoltam volna, hogy tőled hallom. Nem is tudom melyik a nagyobb hír? Hogy Freya megint tetszik egy újoncnak, vagy te és Keelan Granger egy légtérben egy igazán randiszagú kellemes találkára mentetek.

– Nincs ebben semmi.

– És?

– Mi és?

– Milyen volt randid?

– Mi? Ez nem randi volt – sóhajtott fel Abby. – Hova gondolsz…

– Még mindig nem tudom elképzelni az egész jelenetet – nevetett fel Beth. – Addig nem hagylak békén, amíg el nem mondod, hogy mi volt ez pontosan. Te és az ősi nemezised együtt italoztok.

– Granger nem a nemezisem, csak…

– Csak?

– Ki nem állhatom a könyvmoly képét – jelentette ki sziszegve a lány. – Mindig játssza a nagymenő hollóhátast… Most is emiatt kellett elmennem vele, vagyis velük. Ma reggel egy szökött sárkányt fogott be Dracóval. Persze ennek az idiótának pont a sárkány közelében kellett lennie. Segített. Aztán ott lődörgött a táborban, amikor elmentem meglátogatni Freyát. Beau pedig meg hívott mindenkit limonádézni. Mondtam volna nemet?

– Hűha…

– Nincs hűha.

– Valami mégis van.

– Szerintem most menj.

– Én akkor elmentem – mondta Beth megelégedve nővére válaszaival.

– Rendben.

– Te pedig gondolkozz tovább azon, hogy hányadán állsz Keelan Grangerrel.

– Jól van… Mi? Dehogy… nem kell gondolkodnom.

Beth előhúzta a pálcáját, aztán rábökött egy képre, ami a szőnyegen hevert, és Abby elé varázsolta.

– Ezt kerested, nem?

Abby megfogta a képet, de közben csúnya fintorral nézett a húgára.

– Én nem bánom, ha kavarsz egy hollóhátassal – nevetett fel újra a lány, és kisétált a szobából.

Az idősebb Piton lány továbbra is fintorgott. Nem, nem, nem. Elképzelhetetlen volt, hogy Freyának és Bethnek igaza legyen. Keelan nem tetszett neki, csak összezavarták a varázslatok, emiatt érezte magát ilyen nyomorult rosszul. Aztán megnézte a képet. Pontosan, egy bájitaltan óra előtt készült kép, jól látszott profilból Keelan, majd a fiú felé fordult és rákacsintott.

Abby azonnal elégette a képet. Majd hangosan felnyögött, amikor rájött, hogy ez mekkora hiba volt.

***

A fősárkánygondozók és Beau tanonc elégedetten pihentek a stégen, ami hosszan benyúlt a tóba. A nap már lemenőben volt, és az idő is kezdett kellemesebbé válni a nappali hőség ellenére, ami ebben az évben korábban jött a szokásosnál. A varázslók a strandszékeiket egy sorba rendezték, s elégedetten pihentek a hosszú nap után. Mindannyian fürdőnadrágra vetkőzve figyelték a fodrozódó vizet, miközben Beau készleteit dézsmálták, amit a varázsló nagyon szívesen megosztott kollégáival. A parton lévő hangszóróból zenét hallgattak. Idilli hangulat volt.

Egyedül Finn viselt trikót, mert még mindig el kellett takarnia a kötést az ülepén, de ennek ellenére jól érezte magát. Draco szétosztotta a kondéroskeksz és csokibéka tartalékait, aztán egy tucat almát hozott az étkezdéből. Skót prémium minőségű Lángnyelv Whiskyt dobott be a közösbe. Finn pedig híres sonkás szendvicseivel örvendeztette meg a társaságot, amiről senkinek sem árulta el miért olyan finomak.

– Ezt kellene minden este csinálnunk – szólalt meg Skót elégedetten. – Rábízni a gyíkokra az őrjáratot, aztán mi meg addig itt dőzsölünk, amíg be nem esteledik.

– Te mondod meg Morgánának – közölte Draco, aztán nyújtózott egyet. – Mi meg addig szépen fedezékbe vonulunk.

– Meg tudnám győzni – erősködött a férfi.

– Mivel? – horkant fel Finn.

– A kisfiús báj, mindig bejön – vigyorgott Hayden.

– Kisfiús báj? Ne röhögtess! – becsmérelte az ír varázsló. – Az maximum Beaunak van.

– Bocsi, Skót – nevetett rá Beau.

– Semmi baj, Beau. Legalább jóképű vagy – vigyorgott Hayden. – Amíg be nem verik a képedet.

– Majd akkor megváltozik minden, amikor majd a mesterem lesz a főnök – jegyezte meg az ausztrál olyan meggyőződéssel, mintha ez már teljesen kész lenne. – Mindent élére állítunk napközben, este pedig dorbézolunk. De lesznek kiváltságosok.

Skót felröhögött. Finn pedig csak figyelte a többieket, mintha ő maga tudna valamiről, amiről a többiek nem, és csak jóindulatúan elmosolyodott.

– Hallod, Draco, a kis kenguru szerint te leszel a főnök és egész nap bulizhat.

– Minden rajta múlik – vonta meg a vállát Draco, miközben beleharapott egy almába. – Nem leszek főnök, ha ő nem teljesít jól. De ajánlom, hogy legyen jó, mert én nem dolgozom Jerichónak.

– Még mindig nem tudom, hogy miért utáljátok ennyire Morgana idősebbik fiát – sóhajtott fel Beau.

– Ismered Morganát?

– Aha, kedves… de egy kicsit félek tőle, mert biztosan megátkozna, ha valami rosszat mondok.

– Tegyél ehhez hozzá némi gerinctelenséget és nagyképűséget, meg egy adag sunyiságot – folytatta Skót. – De ne aggódj, nemsokára megismered. És a tanoncát is, akit még mi nem ismerünk. Valami spanyol srác úgy hallottam, és mind tudjuk, hogy híresen jók a sárkányterelgetésben.

– Ja hát ne legyen rajtam nyomás, köszi szépen Skót – köhintett Beau, majd hátradőlt a székben. A beszélgetés abbamaradt, és mindannyian élvezték a pihenőt.

Két stéggel arrébb Ted gyerekei, Colin és Connor éppen Beth Pitont dobálták be a vízbe, aki sikítva merült el minden egyes alkalommal. Láthatóan remekül szórakoztak, főleg akkor, amikor a boszorkány csak végigsiklott a vízfelszínen, és később merült el.

– Vigyázzatok a keresztlányomra! – üvöltött át nekik Draco, az aggódó keresztapa hangján, miközben lehúzta a napszemüvegét az orrára, hogy jobban lásson. – Nehogy beszélnem kelljen apátokkal!

– Semmi vész, Malfoy mester, minden rendben! – vigyorgott Colin, majd ő is beleugrott a vízbe. – Kézben tartunk mindent.

– Eszement kölykök – csóválta meg a fejét a varázsló, aztán ivott egy újabb kortyot a jéghideg Fantából, aztán visszatolta a napszemüvegét a helyére, amit Beau erőszakolt rá egyébként. Persze a világért se vallotta volna be, hogy mennyire tetszik neki, csak elégedetten a nap felé fordította az arcát.

– Ja, eszement kölykök – kontrázott rá a tanonca. Draco jelentőségteljesen ránézett Beaura, aki vigyorogva emelte fel a saját italát, mintha főnöke egészségére kívánt volna azt elfogyasztani. – Most mi van?

– Semmi – sóhajtott fel a tejfölszőke mágus.

– Egész jó ez a papucs – váltott témát hirtelen Finn, és felmutatta a frissen vásárolt tangapapucsot, hogy mindenki jól lássa. Kék színű volt, Beau szerint passzolt a szeme színéhez, amiért persze kapott egy jól irányzott lökést a mellkasa irányába.

– Ugye megmondtam – sugárzott a boldogságtól Beau, miközben ő is felemelte a lábát, hogy mindenki lássa mennyire összepaszolnak. Mindig örült, amikor valami mugli dologgal megismertethette kollégáit. Noha nem volt mindenki olyan befogadó, de azért őt örömmel töltötte el a legapróbb siker is.

– Jajj megint az a papucs – vonta össze a szemöldökét Draco, majd beleharapott az almába. – Miért lenne ez jó? Ha futnod kell benne ennél veszélyesebb nincsen. Amikor Crystall elől futottál csak vártam a pillanatot, amikor eltaknyolsz benne.

– Próbáld fel! Addig nem szidhatod, amíg nem próbáltad meg.

– Eszemben sincs.

– Na, fiúk! Nem kell veszekedni. Most pihenünk – mondta Skót elégedetten, majd megigazította a napszemüvegét, amiért valószínűleg megint csak a hebrencs ausztrálnak lehetett hálás.

– Mi sose veszekszünk a főnökkel. Csak hangosan cserélünk eszmét, parázs replikákkal válaszolunk egymásnak. Ez a szeretetnyelve srácok.

– Mi soha… Mi van? Milyen szeretetnyelv? – hördült fel Draco, miközben a többiek nyíltan röhögtek.

– Mester, van egy viccem – dobta be az örök klasszikus mondatot a botcsinálta tanonc. A többiek pedig hegyezték a fülüket.

– Oh, Merlin! – nyögött fel Malfoy mester. – Megint mi jutott eszedbe Beau-tiful?

– Mi a különbség egy sárkány és egy nő között? – kérdezte Beau elmélyülten. A többiek lélegzetvisszafojtva várták a poént.

– Nem tudom – rázta meg a fejét Draco, majd kortyolt egyet a hideg italból. Utálta ezeket a vicceket.

– Haver, te sem vagy ám válogatós – vágta rá vigyorogva az ausztrál, aminek a következménye az volt, hogy mestere megdobta a félig lerágott almával. Skót pedig annyira röhögött, hogy majdnem kiesett a székből, szerencsére Finn még időben megfogta, és visszarántotta, majd mindketten hangosan felnevettek.

– Te hülye állat! – korholta mérgesen a mester, aztán újra elővett egy újabb almát, aztán rágcsálni kezdte.

– Nem volt vicces?

– Te magad egy vicc vagy – közölte a férfi. Kinyújtotta a lábát, s élvezte tovább a napsütést. – Ha nem mondanál semmit, akkor is néha röhögni tudnék rajtad.

– Miért?

– Meséld el, hogy ment az idegenvezetés! – váltott témát Draco. – Nagyon kíváncsi vagyok.

– Ohh, tényleg! Végre átesett a mi kis tanoncunk a tűzkeresztségen – nevetett Skót. – Milyen volt?

– Őszintén? Nos, ha egy csapat házimanó és kertitörpe jött volna, akkor azokat is jobban el tudtam volna kalauzolni – foglalta össze röviden Dominic és Freya kísérgetését.

– Mi bajod volt a húgommal?

– Vele? Semmi. A haverjával annál inkább voltak gondok. Meglehetősen furcsán viselkedik, kérdezgetett, mindenre kíváncsi volt és… Ti meg mi a francon röhögtök? – kérdezte összevont szemmel Beau. Természetesen Draco jelzett Finn-nek és Skótnak, hogy ne mondjanak semmit Dominicról, aki persze nem először járt már a rezervátumban. Az év nagyobb részét Írországban töltötte vagy más kutatási területeken, de mindig szakított időt, hogy eljöjjön a rezervátumba.

– Folytasd!

– Hagyjuk! Pörgessük fel inkább a bulit! – szólt közbe az ausztrál varázsló, aztán felpattant a székből. A másik három rangidős sárkánygondozó kérdőn nézett rá.

– Mi már pörgünk – szólalt meg Finn. – Különben is most ültem le. Még vannak fájdalmaim.

– De adok egy kis nedűt, ha akarod – nyújtotta oda a whiskys üveget Skót.

– Biztos elmúlt már a kölyök tizennyolc? – fordult oda hozzá Draco, majd mindhárman felnevettek. – Nem ám elkapnak, Skót.

– Hahaha – imitált nevetést Beau, aztán éppen elfordult, amikor a nyári villám ismét belecsapott, egyenesen a mellkasába és a szívét érte. A lemenő nap fényében pillantotta meg őt. Lélegzetelállító volt, ahogy minden egyes lépésnél fellibbent a haja, s a tökéletes csípője kecsesen mozdult vele. Vörös bikiniben volt, de bármiben lehetett volna akkor is ilyen hatással lett volna rá. A szíve egyszeriben hevesen vert, elnémult és lefagyott.

– Szokatlanul meleg van áprilishoz képest. Nem tudsz erről valamit Finn?

– Miért nem hagytok végre fel azzal, hogy mindig az időjárással szekáltok? – csattant fel a varázsló, de igazából nem érdekelte igazán a többiek szekálódása. A Donovan klán tagjainak voltak különleges képességgel bíró tagjai, és ő is egy volt közülük. A többiek általában csak cukkolták, de mindannyian tudták, hogy a szelíd ír varázsló olyan erőket is képes megmozgatni, amikre ők nehezen lennének képesek.

– Furcsa néha a hóvihar közel harminc fokban – vonta meg a vállát Draco.

– Látom a húgod is kijött egyet napozni bikiniben. – Skót a másik stég felé mutatott, ahol Freya éppen leterített egy törölközőt. Aggódó bátyja körbenézett, hogy hányan láthatják imádott húgocskáját. Azonnal megtalálta az áldozatát.

– Beau-tiful! – szólt rá Finn mérgesen, amitől Beau meg is rettent, ugyanis nem figyelt másra csak a szomszéd stégen napozó gyönyörű boszorkányra. – Ne csorgasd a nyáladat a húgomra!

– Hogy?

– Csukd be a szád, és ülj le! – segített Draco, de ezzel csak azt érte el, hogy amikor Beau megmozdult elbotlott valamiben, vagy a saját lábában, vagy az istenített tangapapucsban, aztán egy hatalmas csobbanással landolt a tóban, azonnal elmerült, és már csak buborékok jelezték merre van.

A három sárkánygondozó kissé előrehajolva figyelték a székekből a varázsló elmerülését.
– Hogy is volt a boszorkánypereknél? – igyekezett feleleveníteni az emlékeket a Skót. – Nem emlékszem, hogy a bugyuta muglik mit gondoltak. Az boszorkány, aki elmerült a vízben vagy az, aki a víz tetején maradt?

– Nem mindegy? Beau-tiful frankón elsüllyedt – rágcsálta az almát tovább Malfoy.

– Mit gondolsz, tudnak az ausztrálok úszni? – kérdezte Finn, s lökte oldalba Haydent.

– Sosem dobtam még bele a vízbe ausztrált – rázta meg a fejét Skót, mintha ez lett volna a legegyszerűbb módja, hogy kiderítsék társuk képességeit. – Majd megtanul. Úgy emlékszem, hogy szörfözni szokott. Most miért nem azt csinálja?

– Ahhoz hullámok kellenek, nem? Meg egy deszka.

– Szerintem nem tud úszni – sóhajtott fel Draco mérgesen. – Ki megy utána mielőtt megfullad?

– A te tanítványod, mester – nevette el magát Skót. – Hajrá!

– Jöttök nekem eggyel! – mutatott mindkét társára a szőke. – Te is Finn! De nem én fogom újraéleszteni.

– A barátság szépségei. És mi mivel jönnénk? A te tanoncod, a te felelősséged – bizonygatta Hayden. – Éleszd újra te.

Draco felkelt, majd átadta a félig megrágott almáját Skótnak, aztán levette a napszemüvegét, majd megmozgatta az izmait.

– Erre vigyázz!

– Meglesz – fintorgott a barátja, s száránál fogva eltartotta magától az almát, aztán Finn-nel együtt azt figyelték, ahogy Malfoy mester elmerült a tóban. Nem kellett sokáig keresnie. Beau buborékfej bűbájjal a fején ült a tó fenekén, a halak között, újfent magába roskadva. Mérgesen hessegetett el egy pontyot, ami éppen a hajába akart beleúszni. Szerencsére a tanonc nem tiltakozott a mentés ellen, így Draco megragadta, aztán elkezdett felfelé úszni vele. Megkönnyebbülve sóhajtottak fel, amikor felértek a felszínre.

– Jól vagy? – kérdezte a férfi a még mindig kába Beaut. Néhányszor meg kellett kissé ráznia, hogy végre rá figyeljen.

– Oké, oké semmi bajom! – morogta a varázsló, aztán lerázta magáról Draco karját. – Tudok úszni.

– Nem úgy tűnt. Mi a bajod?

– Semmi. Menjünk ki!

Széles karcsapásokkal indultak el a part felé, a stégnél Skót mindkettőjüket kihúzta, Beaut pedig pár baráti hátba veregetéssel jutalmazta.

– Jól vagy, cimbora? – kérdezte aggódva a sápadt arcát fürkészve.

– Mint, akibe belecsapott a villám – morogta az ausztrál, majd lehuppant a székbe.

– Igyál egyet, barátom! – Beau szokásától eltérően elfogadta az italt. Draco megfigyelte, hogy általában a fiatal varázsló sosem iszik. Most valami baj volt, és ő persze sejtette mi is lehet az.

– Hagyd már azt a szegény kölyköt! – szólalt meg Finn is. – Inkább egyél még egy szendvicset!

– Ezt teszik az emberrel a nők – mondta nagy szakértelemmel Skót, majd újra megveregette Beau hátát.

– Miről beszélsz? – csattant fel Donovan klán oszlopos tagja.

– Arról, hogy a húgod egy másodperc alatt megszédítette a barátunkat – forgatta meg a szemét Hayden, aminek az lett az eredménye, hogy Draco figyelmeztetően bokán rúgta. – Szólhatnál neki, hogy ne vegyen fel ilyen falatnyi bikiniket, mert megállítja itt mindenki szívét.

– Hagyjátok ki ebből a húgomat! – figyelmeztette őket a varázsló. – Freya nyaralni jött, és nem azért, hogy kanos varázslók legyeskedjenek körülötte. Ne csorgassátok a nyálatokat rá!

– Miről beszélsz? – szólt vissza kijózanodva Beau. – Megbotlottam, és beleestem a tóba, ennyi történt. Rá se néztem a húgodra!

– Ajánlom is! Mert a húgom tabu.

Skót prüszkölve felnevetett, Dracónak ismét bokán kellett rúgnia a varázslót.

– Neked meg mi bajod van? – tette fel a fogós kérdést Finn, akinek fogalma sem volt, hogy mi folyik a háta mögött.

– Neki? Ráng a lába. Áú! Hagyd már abba, Malfoy, mert megint úszhatsz egyet.

– Fejezd be.

Skót témát váltott.
– Majd emlékeztetlek, Finn, ha még egyszer Maggie közelébe kerülsz, hogy ő az unokatestvérem, és tabu neked – mondta Skót vidáman. – Még egy lánykérését nem viselne el szegény lány.

Draco közben felnevetett, mivel nagyon jól ismerte Maggie és Finn rövid, de annál viharosabb történetét, amit egy kis skót itallal feltúrbóztak. Remek buli volt, táncoltak, nevettek. Skót unokatestvére meglehetősen szemrevaló volt, így Draco nem csodálkozott azon, hogy barátjából kitört a hősszerelmes néhány pohárka skót whisky után. Most a Donovan varázslón volt a sor, hogy bokán rúgja Malfoyt.

– És hogy van Margot?

– Honnan tudjam? Már nem vagyunk együtt.

– Vajon miért nem? – nevetett Skót.

– Stílusosan meglógtál előle, és elspuriztál az Andokba. Nem is tudom, hogy ez most egy briliáns ötlet vagy aljas csúszómászó viselkedés – ötletelt Finn magában.

– Legalább nem voltam olyan ostoba, hogy megkérjem a kezét – vágott vissza Draco. – És csak randizgattam vele, nem ígértem neki semmit. Te viszont az egész világot megígérted Maggie-nek.

– Hé, most mi van! Nem voltam egyik alkalommal se magamnál. Bocsánatot kértem, ő pedig elfogadta. Te pedig nem kértél bocsánatot Margot-tól.

– Most már más valaki köti le a mi Dracónk figyelmét – jelentette ki Hayden jól értesülten. – A göndör hajú Granger auror, aki nemrég érkezett városkánkba. Csodaszép hullámos haj, igéző szemek, mámorító idomok… Ha nem csapsz le rá, akkor én fogok.

– Kitekerem a nyakad, ha hozzáérsz – fejezte be a mondatot nyugodtan az egykori mardekáros. Beau majdnem kiköpte a whiskyt.

– Hééé lassan, Beau! Minden cseppje kincset ért! – korholta a skót mágus mérgesen. – Na, de Draco barátom, tartozol nekünk némi magyarázattal.

– Muszáj ezt? Rólad és a feslett életedről is van ám mit beszélni.

– Oh, igen? Mégis mit tudsz rólam mondani a többieknek, amit még nem hallottak?

– Volt az a kis barna portugál, akinek szerenádot adtál, aztán majdnem felgyújtottad az égő gyertyákkal az egész házát. Még a mugli tűzoltók is kijöttek. Annyi emléktörlést életemben nem csináltam, mint akkor.

– Ezt a sztorit már hallottuk – sóhajtott fel Finn és nagyot ásított. – Hayden nyitott könyv előttünk, és volt ennél mocskosabb sztorija is. Azon se csodálkoznék, ha orgiát csinálna a rezervátumban.

– Milyen jó ötlet – vágott egy fintort a férfi. – De túl sok piám bánná.

– Mekkora Skót vagy! – nevetett fel Beau. – Biztos csak ezért nem csinálsz orgiát.

– Fenét! Morgana megölné, mielőtt elkezdődne a buli – nevetett fel Draco. – Különben se tudna elég nőt összeszedni, hogy egyáltalán orgiát tartson. Már kezd megcsúnyulni szegény pára.

– Milyen vicces vagy ma, Malfoy mester! – csúfolódott Hayden. – Finn még nem tudja, hogy van egy fiad Hermione Grangertől. Tessék, itt van a szaftos sztori.

– Micsoda? – hördült fel Finn, majd elsápadva nézett Dracóra. – Hogyan, mikor, miért?

– Helyben vagyunk. Szép esténk lesz… Kösz, Skót, jövök eggyel.

– Miért nem mondtad el? – csattant fel Finn, majd a semmiből hópelyhek csapták meg Draco arcát, a varázsló mérgesen nézett társa szemébe, aki most nem igazán bírt az érzelmeivel.

– Finn, barátom, nem kell a hóesés! – nyugtatta egykedvűen a varázsló. Nem akart beszélni erről, főleg a nagyközönség előtt. Finn különleges képességét is végképp nem akarta előcsalogatni. A Donovanek között majdnem mindenkinek voltak olyan erői, és ez túlmutatott a normál mágián.

Draco mély levegőt vett, aztán komoran beszámolt neki az eseményekről. A hangulat hirtelen megrekedt egy komoly, kissé jeges fuvallattal vegyülő pillanatban. Miután befejezte, érezte, hogy kezd visszatérni közéjük a melegség. Finn megveregette a vállát, és biztosította a támogatásáról, amíg Skót el nem kottyantotta, hogy Keelan már járt a rezervátumban.

– Be se mutattál neki – váltott hangnemre Finn, majd még egy kis hópehely áradat csapta meg a fiúkat. – Tuti, hogy ezt a két kretént már ismeri.

– Mert amíg te a seggeddel voltál elfoglalva, mi keményen dolgoztunk, és Keelan közben találkozott velünk – vigyorgott Skót. – Nem tehetünk róla.

– Nagyon viccesek vagytok! Mindenből kihagytok. Nem tehetek róla, hogy kénytelen voltam táppénzre menni! – morogta tovább a varázsló. – De legalább ír neve van a gyereknek. Ez némileg javít a helyzeten.

– Nem igaz, mert skót.

– Csak ismerem az ír neveket – sziszegte mérgesen Finn.

– Keelan skót név már megbocsáss – ellenkezett hevesen Skót. – De persze, hogy ismered, Finnbar.

– Ne hívj ezen a néven, már mondtam ezerszer!

– Miért? Olyan szép a hangzása – vihogott fel Hayden. – Különben is anyádtól kaptad ezt a nevet, tehát becsüld meg.

– Szerintem meg született ausztrál a kölyök – szólt bele a vitába Beau is. – Szörfözik. Ez pedig jelent valamit.

– Jaj hagyjátok már abba! – emelte fel a hangját Draco, majd mindkettőt megsorozta pár almával, mintha kifogyhatatlan lenne a készlete. – Majd a következő gyerekemet rólatok fogom elnevezni… idióták…

– Nekem mit kellene csinálnom, hogy csak rólam nevezd el a következő gyerekedet? – kérdezte Beau vigyorogva. – Nem mintha a megnyerő stílusom nem lenne elég.

– Ne feszegessük a témát, Beau-tiful!

– Még mindig nem hiszem el, hogy nem mondtad el – dohogott Finn. – Azért az ilyeneket meg kellene osztanunk egymással. Hány éve ismerlek? Tizenkettő?

– A szerencsés szám a tizenhetes – mondta Skót. – Nem tudta szegény. És tudod mennyire próbált elbújni a családja elől.

– Tudom, tudom.

– Nem fogok magyarázkodni… Most még nem. De hagyd már abba ezt a kurva hóesést, mert esküszöm, beledoblak a tóba, aztán megfagyaszthatod a vizet is, mit bánom én!

– Ne piszkáljátok Malfoy mestert! – méltatlankodott Beau, miközben fintorogva letette a whiskys üveget, aztán benyakalt egy fél üveg Fantát. Szörnyen ki volt száradva a szája, a többiek meg arra vártak, hogy mit fog mondani. – Mi van?

– Várjuk a kimerítő magyarázatodat, hogy miért ne piszkáljuk Dracót – tette karba a kezét Skót, miközben vigyorogva nézett Dracóra, aki némileg zordan viszonozta kollégája piszkálódását. A varázsló megköszörülte a torkát, mintha nagy beszédre készülne, aztán kedvesen elmosolyodott.

– Sárkánnyá tud változni – jelentette ki a leghatározottabb meggyőzéssel Beau. – És mi van akkor, ha van egy fia? Én is egy vagyok a fogadott fiai közül, mit számít, ha van még egy?

– Édes Merlin, Beau-tiful, ne igyál többet! – veregette hátba a hebrencs varázslót Draco, de hálás volt neki, amiért a védelmébe vette. – És nincs is fogadott fiam.

– Igen, apu! – vigyorgott a férfi bambán, de mielőtt Malfoy válaszolhatott volna, éles fordulatot vett a beszélgetés. – Bulizzunk!

Beau felhangosította a zenét, aztán elkezdett "énekelni" és táncolni kezében az üdítős üveggel. A társai egy ideig meglepődve nézték, ahogy különböző pörgéseket, forgásokat mutat be, végül ők is elkezdtek nevetni.

– Na, pattanjatok lustaságok! Mutassátok meg az európai virtust! Noha hozzám nem értek fel, de akkor is próbálkozhatnátok.

– Mekkora nagy szája és arca lett ennek a mitugrász ausztrálnak! – pattant fel Skót, aztán ő is elkezdte ropni a zene ütemére.

– Nem, nem! – jelentette ki Finn, majd nagy nehezen kikászálódott a székéből. – Nem tudok táncolni.

– De tudsz – nevetett Skót, aztán a kezébe nyomta a whiskys üveget. – Ha ezt megiszod, akkor elhiheted, hogy nemcsak tudsz, hanem fogsz is táncolni. Egyébként se az ír sztepp táncodra vagyunk kíváncsiak.

Finn elkáromkodta magát, majd elküldte melegebb éghajlatra Skótot és az őseit, de hagyta, hogy a férfi felsegítse a székből, aztán pár perc múlva el is feledkezett a sérüléséről. Draco csak nevetett rajtuk, majd kényelmesen elhelyezkedett a székébe és újabb almát kezdett rágcsálni. Később pedig már ő is csatlakozott a bulizó sárkánygondozókhoz. Sokat nevettek azon az estén és még egy-két whiskys üveget kiürítettek.

***

Eközben a sárkányrezervátumon túl Hermione az irodája magányában tevékenykedett, és Hop-por hívást fogadott Harrytől. Miközben beszéltek százszor átpakolta az iratait. Idegesen lapozgatta őket, és most a pergamenek hangja élesen hangzott a beállt csendben. Arca feszült volt, ujjai gyorsan végigfutottak a papírokon, de képtelen igazán koncentrálni. Harry a Hop-hívás túloldalán mélyen felsóhajtott.

– Tudom mit akarsz mondani, Harry. De el se kezd.

– Ha tudod, akkor…

– Igyekszem ezt higgadtan átgondolni – szólalt meg a boszorkány. – Beszéltem a táborvezetővel, aki egy kicsit megnyugtatott.

– Deeee

– Keelan… Olyan veszélyes ez a munka, és féltem őt – mondta Hermione feszülten. – Tudom, hogy felnőtté válik, és önálló döntéseket kell hoznia, de… Nem tudok nem aggódni. Merlinre… sárkányok. Soha nem mutatott érdeklődést a varázslények iránt, most pedig egyszeriben csak beleugrana.

– Mindenképpen izgalmasabb, mint egy bagolypostai állás az Abszol úton – jegyezte meg Harry. – És mennyire kell aggódnod?

– Morgana, a vezető szerint ez egy átfogó program, és nem sok veszélyhelyzet lenne. Én pedig túlaggódom, és minden fiúnak kell egy kis kihívás. A gondozók persze vigyáznak rá… Nem teljesen veszélytelen, de nem is akkora a kockázat, mint ami elsőre látszik.

Harry megpróbálta nyugtatni őt.
– Hermione, Keelan okos és jól felkészült. Te megtettél mindent. – Majd hozzátette a tanácsát is: – De legyél vele őszinte, ahogy ezt már korábban is elmondtam, akkor amikor megsérültél. Én nem akarom azt mondani, hogy igazam van, de…

– Mégis ezt mondod.

Hermione sóhajtott, félretolta az aktákat, papírokat és felpillantott. Értette a célzást, aminél egyértelműbb nem is lehetett volna.

– Már próbáltam vele beszélni, de nem ment túl jól. Őszintén szólva nem is a veszélyek miatt aggódom leginkább, hanem azért, hogy ő miért érzi szükségét ilyen kockázatot vállaljon.

– Amiért mi is vállaltunk fiatalkorunkban, és nem csak Voldemort miatt, hanem az izgalom és az újdonság miatt – emlékeztette Harry. – Erre gondolok ilyenkor mindig. Mi is vállaltunk éppen elég kockázatot, nem? És meredekebb ügyekben.

– De az más…

– Tudod, hogy nem az. Gondolj csak bele, ha a te szüleid is tudtak volna erről az egészről, szerinted ők hogyan reagáltak volna?

– Pontosan ugyanúgy meg lettek volna rémülve, ahogy most én is Keelan miatt – válaszolt a boszorkány. – Felelősek vagyunk a gyerekeinkért, és most másképp nézek azokra az évekre… De mivel egyikünk szülei sem voltak jelen, hogy megállítsanak, így szinte mehettünk a saját fejünk után.

– Igen. Átértékeltem mindezt én is, miután gyerekeim lettek. Én is féltem az enyémeket, ezt félre ne értsd, ugyanakkor el is kell őket engednem, hogy megtapasztaljanak fontos dolgokat.

– A mi gyerekeinknek nem kell felesleges kockázatokat vállalni – jegyezte meg Hermione. – Egy rezervátum tele sárkánnyal nem éppen a legjobb hely a tapasztalatszerzésre. Merlinre, inkább küldtem volna el kviddicstáborba.

– Nem tudod minden lépését figyelni, nem ülhetsz a nyakán. És meg sem tilthatod neki, ha ezt akarja csinálni, és ha nyomást gyakorolsz rá, akkor még rosszabb lesz. Hidd el ezt a saját bőrömön tapasztaltam. Bele fogsz ebbe őrülni, ha tovább folytatott ezt, amit csinálsz.

– Mire gondolsz pontosan, Harry?

– Már ideje, hogy ne titkold tovább Keelan elől mindazt, amit senkinek sem mondasz el. Évről évre egyre jobban belebonyolódsz ebbe. És én már nem akarok csak úgy szó nélkül elmenni emellett.

– Ez… nem egyszerű.

– Lehet, hogy valami többről van szó most, mint egy gyakornoki állás egy sárkányrezervátumban? Nézd, én nem mondom, hogy nekem el kell mondanod, de a fiadnak el kell – tanácsolta Harry. – Felszabadítanád magad. Nem viselheted egyedül ezeket a terheket tovább. Én mindig melletted álltam, tudod. Akkor is, amikor olyan védőbűbájokat tettünk a házatokra, mint valami erődítményre. Nem faggattalak, de tudom, hogy mindig féltél valamitől. Elfogadtam, amit Keelan apjáról mondtál, viszont sosem hittem el.

– Harry ez… ha elmondanám, akkor már nem úgy néznél rám, ahogy eddig. És egyelőre nem tudom ezt úgy elmondani, hogy kitálaljak neked mindent, pedig megérdemelnéd, hogy tudd az igazságot.

– Előbb a fiadnak kell tudnia. És azt javaslom, hogy ne húzd ezt sokáig.

– Nem, nem… nem akarom. Mert…

– Mondd meg nekem legalább azt, hogy Keelan apja miatt van ez? Félsz tőle?

– Nem dehogy, ő soha sem bántana, ebben biztos vagyok – mondta Hermione. – Nem egészen erről van szó. Csak… féltem, hogy elveszik tőlem a fiamat.

– De ez nem puszta paranoia, hanem konkrét okod is van rá.

– Igen, van.

Egy kis csend állt be a beszélgetésükbe. Hermione mély levegőt vett, aztán kisöpört egy könnycseppet a szeméből.

– Tudod, szerettem Keelan apját – kezdett bele a boszorkány. – De mindkettőnk mást akart, helyre akartuk rakni a saját életünket. Mire megtudtam, hogy várandós vagyok addigra ő már nem volt sehol. Kerestem, de nem találtam meg. Aztán elmentem a családjához, ami őrületesen nagy hiba volt. Ők el akarták venni tőlem Keelant. Persze letagadtam mindent, és csak egy ürügyre hivatkoztam. Nem tudták ők sem, hogy hol van Keelan apja.

– Merlinre, Hermione… ha tudtam volna…

– Segítettél. Te is és Ginny is. Sokat. Amiért örökké hálás leszek neked.

– Ugyan már.

– Ron ezt sosem értette meg, hogy mi történt velem. Így is szétmentünk volna, ha nem kellett volna elmennem – mondta Hermione mély sóhajjal. – Szerinte pedig elárultam őt. Pedig a szakításunk után egyszer sem vette a fáradtságot, hogy írjon nekem. Meg sem keresett, amikor visszajöttem Ausztráliából. És az az undor, ahogy rámnézett… Nem lehetünk barátok többé.

– Értem. Hidd el, Ron ezt már régen megbánta.

– Lehet, de vannak dolgok, amiket nem kell megbocsátani – válaszolta Hermione. – Csak a béke kedvéért én erre nem vagyok hajlandó. Én mentem el hozzá, vele beszéltem először. Amiket mondott… Nekem nem az kellett, hogy Ron nyakába varrjak egy gyereket, aki nem az övé. Egyedül is neveltem fel Keelant, mert így döntöttem. Egy barátra volt szükségem. És ő, amit akkor a képembe vágott az… semmissé tette az iskolai években kötött barátságunkat.

– Annyira sajnálom, Hermione.

– Nem kell. Én ezzel már megbékéltem. Persze én is bőven követtem el hibákat. De sosem csaltam meg Ront. Igen, meggondolatlan voltam, viszont Keelan apját szerettem. És bánni fogom mindig, hogy a családja miatt és a reménytelen próbálkozások miatt abbahagytam a keresését. De azt nem bánom, hogy Keelanre úgy vigyáztam ahogy, és még mindig aggódok érte.

– Ideje ezt elmondanod neki is.

– Kiakadtam, rendben? – ismerte be a barátjának a boszorka. – És megint összevesztünk, amire évek óta nem volt példa. Fogalmam sincs hogyan csináljam ezt. Merlinre, azt hittem, ha felnőtt leszek, akkor nem leszek bizonytalan, mindenre fogom tudni a választ, de ez nem így van. Ez az egész kezd túlságosan is túlnőni rajtam…

– Hermione. Most kellene őszintének lenned a fiaddal.

– Félek. Tudod? – sóhajtott fel Hermione, majd beletúrt a hajába. – Sárkánygondozó gyakornoknak akar most elmenni… Merlinre.

– Nem veszélytelenebb, mint egy kviddicstábor vagy egy átoktörő kurzus Egyiptomban – mondta egy mély nyögéssel Harry.

– Jamie?

– Pontosan…

– Talán a kviddicstábor.

– Idén is már kétszer volt gurkó balesete – sóhajtott Harry. – Mindketten tudjuk milyen ez a sport.

– Legalább a te fiad tőled örökölte a tehetségét. De az enyém tőlem semmit sem, mert baromi béna vagyok a seprűnyélen. Szegény gyerek.

Ezen mindketten felnevettek, aztán amikor a nevetésük elhalkult Harry újra megszólalt.

– Utána néztem a rezervátumnak, és beszéltem Hagriddel. Ódákat zengett róla, és ha nem szeretné Roxfortot biztosan odaköltözne egyenesen a közepébe – váltott témát a varázsló. – Malfoy is ott dolgozik, de gondolom, hogy ezt tudtad.

– Igen, tudtam – válaszolt Hermione, de érezte, hogy felgyorsult a szívverése. Örült, hogy Harry most nem látja az arcát, mert rögtön rákérdezett volna. – De még nem találkoztam vele, ha ezt akarod megkérdezni.

– Szóval nem lehet, hogy inkább Malfoy miatt nem akarod, hogy a fiad oda menjen dolgozni?

– Szépen összeraktad ezt a történetet, Harry.

– Nos, nem hiába vagyok én is piszok jó auror – nevetett a férfi.

– Csak a szarkazmust nem érted – kuncogott Hermione.

– Megértem, ha Malfoy miatt nem akarod odaengedni a fiadat – terelte vissza a beszélgetést a barátja az eredeti vonalra. – Nem tudom mennyit változhatott az évek során, de néhány stiklitől eltekintve tanonc korából, mindenki azt mondja róla, hogy korrekt.

– Engem a sárkányok aggasztanak most. Úgy beszél mindenki, mintha a sárkányok olyanok lennének, mint néhány kölyökmacska… Istenem, Harry te is találkoztál már sárkányokkal. Most ezt kell Keelannel megbeszélnem. Nem engedhetem vissza úgy Roxfortba, hogy elvesztette valamelyik ujját vagy még rosszabb…

– Lényeg, hogy kibéküljetek. És szerintem gondold meg. A sárkánygondozó tanoncokat sem egyből küldik oda a fenevadak elé, és erőnléti edzések is vannak. Még akár jó is lehet.

– Morgana is valami ilyesmit mondott – sóhajtott Hermione.

– Szerintem engedj Keelannek. Ha nem tetszik neki, akkor abbahagyja.

– Gondolod?

– Emlékszel, amikor Jamie tavaly nyáron segíteni akart a Viccboltban?

– Igen. Én szálltam ki azon az estén, amikor magára gyújtotta a tűzijátékos raktárkészletet – sóhajtott fel Hermione.

– Én ezért leszek neked örökké hálás – nevetett fel Harry. – Georgenak pedig ezért, hogy megtanította neki mennyire keményen kell dolgozni. Most Jamie minden héten pár órát besegít a boltban, és ingyen.

– Jó szíve van a fiadnak. De beszéljünk másról is. Hiányzik London. Itt is remek, viszont ez a vidéki idill… néha tényleg vágyom egy jó kis levesre az Abszol útról.

– Még nem vagy olyan régen távol, hogy ennyire hiányozzon – kuncogott fel Harry. – Lily táncórákat vesz, amivel Ginnyt az őrületbe kergeti. De mesélnivalóm is van, vagy hírem, ha úgy jobban tetszik. És nem tudom mit fogsz mondani rá.

– Ronról van szó, ugye?

– Igen.

Hermione hangosan felsóhajtott.
– Mi van vele?

– Hétvégén megnősül – jelentette be egykedvűen a varázsló. – De nem engem kért fel tanújának, hanem George-ot.

– És téged ez zavar?

– Őszintén? Nem igazán.

– Mi lett azzal, hogy az én árulásom után, ő többet nem fog komoly kapcsolatba kezdeni. A házasság ezek szerint már komolytalan intézmény? – jegyezte meg szarkasztikusan Hermione, és felsóhajtott. – És ki a szerencsés választott?

– Marietta Edgecombe-ot veszi feleségül – folytatta Harry, mintha meg sem akarta volna hallani, mint a boszorkány mondott. – Nem túl régóta járnak, talán fél éve.

– Mariettát? Aki Cho Chang barátnője volt még Roxfortban? És aki elárulta a DS-t Umbridge-nak? – kérdezett vissza Hermione, aztán összepréselte az ajkait. – Ez hihetetlen.

– Kedves lány. Zsupszkulcs Felügyeleten dolgozik.

– Egy áruló.

– Mindenki tudja, hogy mit bűvöltél a homlokára – sóhajtott az auror.

– De segítettem neki megszabadulni az átokról. És különben is, semmilyen nyoma nem maradt. Viszont, ha tudom…

– Csak egymásba szerettek. Nincs ebben semmi különleges.

– De Ron teherbe ejtette. Igaz?

– Nyomozol utána?

– Csak kérdezem, és ráhibáztam.

– Igen, de tervezték, és akkor már egy hónapja jegyben jártak – tette hozzá a varázsló. – Vagyis mindenkinek ezt mondják, boldogok. Molly odáig van az örömtől…

– Elhiszem. De elég a Weasley-boldogságból – jegyezte meg Hermione Harry szavába vágva.

– Megmondjam, hogy azt üzened nekik, hogy…

– Semmit sem kell mondanod. Ronnak nincs szüksége tőlem semmire. Ha esetleg találkozunk személyesen, majd akkor gratulálok nekik. Más esetben semmi értelme nincs.

– Rendben van, Hermione.

A boszorkány egy hosszú pillanatra elhallgatott. Annyi minden volt a fejében, hogy nem tudott tőle megszabadulni. Végül egy hosszú sóhaj után megszólalt.

– Harry?

– Tessék.

– El kell mondanom neked valamit – szólalt meg a boszorkány nehezen.

– Persze, hallgatlak.

– Láttam ma Keelan apját – mondta ki egy levegővel Hermione.

Harry mély csendben volt a meglepettségtől.

– Bocs, ne haragudj! Nem akartam így rádzúdítani ezt, de nem tudtam, hogy kinek mondjam el – szabadkozott a boszorkány. – Nem számítottam rá. Vagyis tudom egy ideje, hogy itt van, de eddig még nem futottunk össze. Most is csak futólag találkoztunk, csak… Felismertük egymást egy pillanatra, aztán… ennyi.

– Most nem tudom mit mondjak.

– Én sem tudom, hogy mit mondjak vagy tegyek – vallotta be a boszorkány.

– Ott lakik Wallban?

– Igen.

– Értem – szólt Harry.

– Sokkal több ez, mint amivel most meg tudnék birkózni – mondta végül Hermione, és végigsimította az arcát.

– Akkor ez csak megerősíti azt, amit mondtam.

– Azt hiszem.

– Szerintem beszélj vele és Keelannel. A titkok ártalmasak. Ha Dumbledore és a Rend őszinte lett volna velem, és nem akarnak annyira megvédeni, akkor Sirius még mindig élne.

– Én…

– Eljött az idő Hermione – közölte Harry a szavába vágva. – Bármi is az, amitől félsz már nem árthat nektek.

– Nagyon remélem… Csak még egy kis időt szerettem volna, hogy ezt ne így kelljen elintéznem.

– Én tudod, hogy melletted állok.

– Nem lehetek ezért eléggé hálás, Harry.

***

Éj köntösbe bújt a táj, az égre már feljött a hold és a megszámlálhatatlanul sok csillag. Támolygó férfiak fekete sziluettje tűnt fel a halvány fényben. Énekeltek, kicsit cikkcakkosan haladtak imbolygó pálcájuk fényében. Néha megálltak, hogy társukat könnyebben tudják támogatni egyikük jobbról, másikuk balról.

Draco és Finn jókedvűen fogták közre Beaut, aki az égre emelte a tekintetét és tátott szájjal nézegette a csillagokat, néha még egy ütemre énekelt a többiekkel, de aztán újra hátrahajtotta a fejét. Mögöttük sereghajtóként Skót lépdelt, akin meg sem látszott az elfogyasztott alkoholmennyiség, és még ölelgette a félig tele üveget, valamiért nem volt szíve otthagyni a borostyán sárga nedűt, pedig a szomszéd stégen tivornyázó Perkins ikrek igencsak pályáztak rá.

– Megjöttünk, cimbora – veregette meg Beau vállát testvériesen Skót.

– Köszönöm! – vigyorgott átszellemülten a férfi, aztán lerázta magáról a másik két sárkánygondozó kezét. Kihúzta magát, mintha nagy bejelentésre készülne. Aztán Dracót idéző brit akcentussal megszólalt, noha rémesen keveredett minden szó az ő saját akcentusával: – Fivéreim és… atyám, köszönöm a beavatást, hálás vagyok!

– Miről beszél? – kérdezte Draco, majd vágott egy fintort.

– Valamiért hálás, szerintem imádkozik – vonta meg a vállát Skót.

– Hagyjuk! Amúgy sem értem ezt a furcsa akcentusát – legyintett Finn, aztán ásított egyet, majd kinyújtóztatta a tagjait, de rögtön megbánta, mert a sebe újra sajogni kezdett.

Kurtán jóéjszakát kívántak egymásnak, aztán mindenki elindult a saját lakrésze felé. Beau még néhány percig figyelte a csillagokat. Majd a fejébe nyílalt egy kis fájdalom. Sután dörzsölgetni kezdte a halántékát, aztán felbotorkált a lépcsőkön. Legalább tíz percig tartott mire sikerült kinyitnia az ajtót, ami egyébként nem volt kulcsra zárva, aztán betámolygott a lakásába.

Nem kapcsolta fel a világítást, így jó pár holmit levert, beleütközött pár székbe, de végül sikerült alsónadrágra vetkőznie, lerúgnia a tangapapucsát, majd megfogta a kedvenc kispárnáját, és kibotorkált a verandára, végezetül lehuppant a kedvenc kerti székébe, ami nagy nyikkanással fogadta érkezését. Beau elégedett nyögéssel nyújtotta ki a lábát, hatalmasat ásított és a feje alá gyűrte a párnát.

Az időjárás kellemesen hűvös volt, a tücskök álmosan ciripeltek, azonban a hold álmos fénye pont az ő lakrészét világította meg, arrébb mehetett volna, de nem volt hozzá elég ereje. Egy ideig fészkelődött, mire megtalálta a kényelmes pozíciót, mégsem tudott azonnal elaludni, behunyta a szemét, mélyeket lélegzett és legalább teljesen ellazult. Viszont ekkor meghallott valamit, izmai ösztönösen feszültek meg. Először nem nyitotta ki a szemét, hanem mozdulatlanul figyelt. Puha léptek ütemes hangja hallatszott a sötétben. Egyre közelebb és közelebb jutott hozzá, Beau résnyire kinyitotta a szemét, pontosan akkor egy sötét árny suhant el közvetlenül az ő verandája előtt. Gyorsan haladt, s mire a férfi reagálhatott volna eltűnt a fák között. A varázsló pulzusa egyből az egekbe szökött, azonnal pálcát ragadott, kipattant a székből, aztán belevetette magát a sötétségbe.

Túlságosan is ösztönös volt minden cselekedete, mintha csak beleivódtak volna a csontjaiba a bűbájok, varázsigék, amiket használnia kellett. Nem törődött azzal, hogy a cserjék megsértik a lábát, a karját, vagy teste bármelyik fedetlen pontját ő csak rohant tovább. Zsigeri szinten érezte, hogy egy betolakodóval van dolga, és ő el akarta kapni, meg kellett fizetnie a bűnért, mint egykori auror tanoncnak, ezt kötelességének érezte, hogy elkapja. Viszont voltak olyan dolgok, amikkel nem számolt ezen a kései órán, amikor is levágta a kanyart, hogy az ismeretlen alak elé kerülhessen.

– Állj meg, de azonnal! – szólalt meg rekedtes, öblös hangon Beau. Minden nagyon gyorsan történt, pálcája piros szikraesőt produkált, erős fény villant, neki muszáj volt pajzsbűbáj mögé bújnia, mert egy átok repült felé, és egy nő sikoltását hallotta.

– Te meg mi a frászt művelsz itt? – hallatszott egy igencsak feldúlt, de meglehetősen ismerős hang.

– Freya? – kérdezte hunyorogva a varázsló, aztán kilépett az árnyékból. A boszorkány csípőre tette a kezét, de már levette a sötét köpenyét, alatta egy egyszerű, korall színű nyáriruhát viselt.

– Mégis ki lenne, te kerge bólintér? – morogta mérgesen a boszorka, aztán a karjára terítette a köpenyt, s dacosan nézett a varázslóra, aki éppenséggel nem volt a legjobb állapotban. Haját az őskáoszhoz és a madárfészekhez lehetett hasonlítani, hiszen számtalan levél, ág és ki tudja mi tarkította, nem is beszélve a testét ért apró horzsolás nyomoktól.

– Mittudomén – mondta Beau, aztán megpróbálta eltenni a varázspálcáját, de végül csak az alsónadrág gumis részével tudta magához erősíteni. Fájós fejét masszírozva kicsit közelebb ment Freyához, akinek a kék szeme szikrákat szórt.

– Mégis mit settenkedsz utánam a sötétben? – méltatlankodott tovább Freya, aztán szörnyülködve hozzátette: – Ráadásul majdnem meztelen vagy.

– De csak majdnem – emelte fel a kezét Beau. – Van rajtam alsógatya.

– Nagyszerű.

– Le is vehetem, ha zavar.

– Merlin őrizz, dehogy kell levenned! – szörnyülködött Freya, de örült a sötétségnek, mert így nem látszódott az arcára kiülő rózsaszínes pír. – Hogyan védted ki a varázslatomat?

– Fontos ez most? – kérdezett vissza a kissé kóválygó fejű férfi.

– Jó lenne, ha válaszolnál.

– Pajzsbűbájjal, mi mással?

– De ezt azzal nem lehet – hüledezett a boszorkány.

– Tévedés, de most nem tartok bemutatót neked. Hova mész?

– Semmi közöd hozzá – közölte Freya egyszerűen.

– Talán még lehet egy pici-pici – mondta Beau, miközben megpróbálta demonstrálni a mondanivalóját, de nem tudott mutogatni. Egy ideig nézte az ujjait, aztán legyintett egyet. – Csak nem a kedves Dominic-kal találkozol?

– Hű mennyire mély benyomást tett rád… Egyébként, mint mondtam semmi közöd hozzá. Menj vissza és aludj! Igazán rád férne.

– Nélküled nem. Egyedül ilyenkor itt nem közlekedhetsz. Sok a sárkány, kevés a fény, irtó sok a sárkány, de komolyan.

– Miért is avatkozol bele a dolgomba? Nem vagy a bátyám, a gardedámom végképp nem – figyelmeztette a dühös boszorka Beaut, aki talán meg se értette mit magyaráz neki.

– Ez, amikor táncoltunk nem zavart.

– Miért nem mész vissza?

– Elkísérlek, aztán visszamegyek.

– Te biztos részeg vagy.

– Józanabb vagyok, mint bármikor. – Hanyagul neki akart támaszkodni az egyik fatörzsnek, de aztán elvétette és beledőlt egy bokorba.

– Jellemző! – forgatta meg a szemét Freya.

– Nem segítenél? Egy kissé bök ez a bokor. Áu! – nyafogta Beau.

– Hogyne már rohanok is. – A boszorkány fénygömböket varázsolt elő, hogy jobban lásson. Mikor meglátta az ágak fogságában vergődő ausztrált, elnevette magát. – Merlinre, hogy veled mik történnek…

– Szédülök, és azt hiszem, hányni fogok.

– Jajj, csak azt ne! – szörnyülködött Freya, azt a látványt már nem viselte volna el. – Add a kezed!

– Jól van.

– Háromra. – Megfogták egymás kezét.

– Ne számoljunk! Megfájdul tőle a fejem – morogta Beau. – Beszélhetnél egy kicsit halkabban is. Nem kell, hogy mindenkit idecsődítsünk. Még félreértenék a helyzetet.

– Hogy a betintázott sárkánygondozót visszakísérem a táborba?

– Jogos.

– Nekem mindegy – vonta meg a vállát Freya. – Várj csak! Mégis mit értenének félre?

– Hát, hogy becsaltál az erdőbe, és leszaggattad a ruhákat rólam – közölte álmodozóan a varázsló.

– Biztos mindenki azt hinné – csóválta meg a fejét a boszorka.

– Tudom, hogy tetszem neked.

– Vicces… Felkészültél? Mert nem akarom az egész estémet az erdőben tölteni.

– Várj! – kiáltott fel rémülten Beau. – Meg kell igazítani a nadrágomat, beleakadt az egyik ágba. Megpróbálom levenni.

– Nehogy levedd! – felelte gyorsan a lány, aztán elengedte Beaut, aki nyekkenve vagy nevetve landolt a bozót mélyén.

– Az ágra gondoltam. De jó tudni, hogy ennyire szörnyűnek találod a férfi test szépségeit – kuncogott a férfi, és vele együtt az egész bokor rázkódni kezdett.

– Azt hiszem, nem kellene innod.

– Nem is ittam annyit. Nem vagyok részeg – mondta a varázsló, aztán heves mozdulatokkal igyekezett kikecmeregni a szorult helyzetéből.

– Mondtam, hogy segítek. Ne mocorogj annyit!

– Jól van.

Hosszas dulakodás és fojtott káromkodások közepette végül sikerült Beaut kiszabadítani a cserje fogságából. Most ott állt csípőre tett kézzel, alsónadrágba tűzött varázspálcával Freya előtt. Tekintete mámoros volt a sok elfogyasztott italtól. Szörnyen nézett ki a sok vágással a testén, a szénakazal hajáról nem is beszélve, ami most még rosszabbul festett, mint korábban. A varázsló megigazította nadrágját és megköszörülte a torkát.

– Köszönöm! És most visszakísérlek a táborba – mondta Beau, miközben heves gesztikulációba kezdett.

A boszorkány felciccentett, majd megcsóválta a fejét. Úgy tűnt ez inkább fordítva fog megtörténni, és a ma esti találkozót Granger aurorral el kellett napolnia.

– A másik irányban van a tábor.

– Biztos? – fordította félre a fejét Beau. – Megesküdtem volna, hogy arra van.

– Arra a sárkányok vannak. Ilyen állapotban nem mehetsz oda.

– Félsz, hogy megesznek?

– Hát persze.

– Mégsem vagy szívtelen – mosolyodott el kedvesen a varázsló. Freya közben úgy szedte ki a nagyobb ágdarabokat a férfi hajából, hogy nem nézett a szemébe.

– Gyere, menjünk, aztán alszol egy nagyot és reggelre kutya bajod sem lesz!

– Szörnyen fog fájni a fejem.

– Az meglehet.

Szótlanul folytatták az útjukat. Freyának végül meg kellett fognia Beaut, mert a varázsló nagyon balra húzott, és nem lett volna szerencsés, ha megint egy bokor mélyén landolt volna. Így is szegény tele volt már apró horzsolásokkal, nem kellett több sebesülés. A férfi néha dúdolt magában valamit, de az út nagy részét meglehetősen csendesen tette meg, de aztán valamiért megeredt a nyelve.
– Annyira szép voltál ma a bikinidben – jegyezte meg álmatag hangon, és bárgyú vigyorral nézett Freyára.

– Utánam leskelődtél?

– Dehogy is. Csak megláttalak, aztán beleestem a tóba. A mester maga mentett ki puszta kézzel. Gondoltad volna?

– Megköszönöm neki a nevedben.

– Rendes vagy. Olyan jó, hogy hazakísérhetlek – mondta varázsló. – De ha nem bánod mehetnénk az én faházam felé? Szégyellem bevallani, de iszonyatosan fáradt vagyok. Más esetben az ajtódig kísérnélek.

– Milyen kedves lett volna tőled.

– Sajnálom, de…

– Ne szabadkozz! – csendesítette le Freya. – Most én kísérlek el a te faházadig.

– Akkor legalább egy teát hadd főzzek neked.

– Túl késő van ahhoz. – Ahhoz meg pláne, hogy megégesse magát vagy magára gyújtsa az egész faházat. Freya felsóhajtott, és eldöntötte egészen az ágyáig fogja kísérni az elázott varázslót.

– Van még gumicukrom is – súgta a fülébe Beau, mintha bizalmas információt közölne, noha csak ketten voltak a környéken. – De meg ne mondd Finn-nek, múltkor is megette mindet.

– Nem mondom el.

– Tudtam, hogy bízhatok benned – mondta vigyorogva a férfi, majd a fejét Freya vállára hajtotta. – Miért voltál ilyen későn az erdőben?

– Semmi különös.

– Valamiben sántikálsz…

– Egy barátomat akartam meglátogatni.

– Ne mondd, hogy Dominicet, mert elhányom magam! – jelentette ki szenvedően a férfi.

– Dehogy – szörnyülködött Freya, noha nem volt szükség a magyarázkodására, mégis inkább egy fél igazsággal folytatta: – Egy barátnőmet akartam meglátogatni, hogy pontos legyek.

– Csak ezt ne mondtad volna… Nem tudtam, hogy a lányok tetszenek neked. Oh, Merlin…

– Mi van? Jaj, nem, semmi romantikus csak egy barát – forgatta meg a szemét a lány. Nem kellett volna belemennie ebbe a beszélgetésbe.

– Ilyen későn akkor minek mentél volna el? – tette fel a jogos kérdést Beau.

– Már bocsánat, de ilyenkor ér rá, egyébként meg minek avatkozol ebbe bele? – sóhajtott fel Freya. – Merlinre, Angus…

– Beau.

– Bocsánat – szólalt meg bűnbánóan Freya.

– Nincs harag – ásított fel varázsló. – Olyan álmos vagyok.

– Közben megjöttünk – mondta a boszorkány. – Szépen induljunk el felfelé a lépcsőn.

– De sok lépcső van itt – nyögte Beau. – Lehet, hogy itt fekszem le a lépcső alján.

– Ez csak négy lépcső, bár soknak tűnik, ha hasra esel rajtuk.

– Ne is emlékeztess! Ha meglátlak, mindig hasra esek.

– Most, hogy mondod – válaszolt Freya elgondolkodva. – Tényleg így van.

– A lábammal lehet valami – dörzsölgette az állát Beau, majd egy hatalmasat ásított. – Aludnom kellene már.

– Valóban, de egy fél órával ezelőtt már meg kellett volna tenned – mondta a boszorkány, aztán kinyitotta az ajtót, és felkapcsolta a villanyt. – Merlin szent szakállára, itt meg mi a fene történt?

– Beszabadultak a tündérmanók – mosolygott Beau átszellemülten.

– Persze, és ők rúgták le a tangapapuccsal az állólámpádat. És az ott egy pálmafás úszónadrág azon a csilláron?

– Bizonyára. Oda se neki, majd holnap megjavítom, de ha jobban meggondolom, most kellene megtennem – mondta a varázsló eltökélten, aztán előszedte a pálcáját. Mielőtt még kimondta volna a varázsigét, Freya megfogta a kezét. – Mi az? Miért nézel így rám?

– Hagyd ezt, és menj aludni! – pirított rá a boszorkány. Beau nem tiltakozott, amikor Freya elvette tőle a pálcáját és a komód tetejére tette a nappaliban.

– Még korán van – nyafogta az ausztrál, aztán hanyagul odébb rúgta a Reggeli Próféta valamelyik számát. – Gumicukrot akarok enni.

– Nem kell a gumicukor – rázta meg a fejét Freya, Beau azonban hevesen bólogatott. Aztán elővette a pandás sütitartóból a féltett kincsét. Freya megrázta a fejét, kivette a kezéből a zacskót, aztán visszatette a tartóba.

– Igazad van – ismerte be a varázsló végül. – Vigyázni kell a vonalaimra.

– Azt tudod, hogy rengeteg horzsolás van rajtad?

– Hogy ez holnapra mennyire fog fájni – nevetett fel. – El kellene tűntetnem őket.

– Te ma itt nem fogsz varázsolni – figyelmeztette Freya. – Nem vagy beszámít… nem vagy elég éber hozzá.

Beau enyhén fátyolos szemekkel nézett rá.

– Azt hiszed, nem vagyok képes varázsolni?

– Nem erről van szó – rázta meg a fejét a boszorkány, majd egy papírzsebkendővel és némi fertőtlenítő bájitallal, ami Beau valamiért a nappalijában tárolt, elkezdte törölgetni a horzsolásokat a férfi karján –, csak nagyon fáradtnak tűnsz.

– Imádom, ahogy hozzámérsz, de inkább tedd le azt a csípős vackot, mert nagyon elnyomja az élmény intimitását.

– Rengeteg van még.

– Kutya bajom se lesz.

– Meg kellene fürdened.

– Csak, ha velem tartasz.

– Feküdj le inkább! – javasolta Freya, mielőtt a varázslónak tényleg szöget ütne a fejében a közös fürdés gondolata.

– Ott az ágyam. Odakísérsz?

– Beau, kérlek, ne játsszuk ezt!

– Csak egy kicsit – nyöszörgött a varázsló. – Úgy forog velem a világ.

– Jól van, legyen.

– Takarj be légy szíves! – kérte elcsigázottan.

– Nem vagyok az anyukád, ugye tudod?

– Ő sosem takart be. Vagyis – kezdte elgondolkodva –, nagyon-nagyon régen. Hiányzik.

– Sajnálom – mondta Freya, majd végigsimította a fertőtlenítő kendőt Beau mellkasán, ahol még jócskán voltak horzsolások. A férfi gyengéden fogta meg a kezét.

– Mondtam, hogy tedd le azt a kendőt!

– Gyere, betakarlak, csak aludj végre! – A varázsló halványan elmosolyodott.

– Megmutatom a szobámat.

– Rendben.

Furcsa módon a lakás többi részéhez képest itt rend uralkodott. A mosott ruhák szépen összehajtott stócban várták, hogy gazdájuk a szekrénybe tegye őket, a megbűvölt gitár a sarokban álmosan pengetett, a függöny lassan behúzta magát, hogy a holdfény ne süssön a szoba lakójának a szemébe. A vetett ágy igazán csábítónak hatott, s Beau elégedetten sóhajtva nyúlt el rajta. Freya ekkor megfogta a takarót, éppen készült betakarni a varázslót, ha a férfi karjai nem kulcsolta volna derekára, aztán egy rántással maga mellé húzta. A boszorkány reagálni sem tudott időben, már két erős láb fonódott az övére. Beau úgy simult hozzá, mintha egy kényes macska lenne, mintha még szemtelenül dorombolt volna.

– Mi a jó Merlin?

– Maradj csendben! – duruzsolta Beau. – Aludni akarok!

– De hát…

– Olyan finom az illatod.

– Neked meg whisky szagod van. Tömény pia.

– Nagyon sajnálom, nem számítottam hölgy vendégre. Reggel majd mosok fogat, ígérem – mormolta a férfi, aztán elégedetten felsóhajtott.

– Nem gondolod, hogy itt alszom veled, ugye? – ellenkezett Freya.

– Nyugi… csak reménykedek.

– De nem akarok itt aludni.

– Nem kell aludnod, ha nem akarsz.

– Engedj el!

– Sose feküdtem még ilyen jól. Nem mész sehova! – jelentette ki álmatag hangon Beau. – Miattad estem a bokorba, a tóba, le a lépcsőn és gurultam le a domboldalon. Az a minimum, hogy itt maradsz velem egész éjszaka. Csak azért, hogy a karmám megnyugodjon végre.

– Neked tényleg nem szabadna soha egyetlen egy kortyot se innod – nevetett fel kényszeredetten a boszorkány. – Nem tesz jót neked.

– Nem tehetek róla. Muszáj volt innom. Bár nem szoktam, hosszú évek óta nem – sóhajtott fel Beau.

– Hosszú évek?

– Korán kezdtem.

– Hány éves vagy?

– Hetvenöt – nevetett fel Beau. – Ma innom kellett.

– Miért volt muszáj?

– Skót kínált már?

– Soha.

– Mondjuk, lehet azért, mert Finn húga vagy.

– Ha meg tudná, mit művelsz a húgával most, akkor biztosan jégkockát csinálna belőled – sóhajtott Freya, és elmosolyodott. – Mit gondolsz?

– De nem tudja meg – nevetett fel Beau rekedten. – Mert nem áruljuk el neki. Ez a mi kettőnk titka lesz, igaz?

– Ha nem engedsz el, akkor biztos lehetsz benne, hogy elmondom neki – ígérte a boszorkány, persze esze ágában sem volt ezt elmondani Finn-nek, sőt semmit sem akart a bátyjával megbeszélni.

– Maradj itt velem, amíg elalszom. Félek a sötétben.

– Miért kellett Merlinnek pontosan téged az utamba sodornia? – tette fel a kérdést a boszorka.

– Mert nekem jobb a fenekem, mint Dominicnak. A sors nem egy ilyen degenerált fószert szánt neked. Hagyd a fenébe azt a pojácát, és engem szeress! – Még szorosabban húzta magához a lányt, majd fejét a mellkasára tette.

– Miket beszélsz?! – nevetett fel Freya.

– Szeretem hallgatni, ahogy nevetsz.

– Aludj már végre!

– Parancsra nem megy – méltatlankodott a varázsló.

– És kérésre?

– Sosem próbáltam – ásított egy hatalmasat ásítva Beau. – Fáj mindenem.

– Csodálkozol? – kérdezte a lány.

– Kéne valamilyen bájital. Nem bírom a fájdalmat – mondta elcsigázottan az ausztrál. – De az jobban fájt, amikor majdnem minden csontom eltört.

– Mit csináltál?

– Ezt senkinek sem mondom el – mosolyodott el Beau. – Kellene most valamilyen bájitalt főznöm.

– Holnap.

– Még mindig isteni az illatod – mormolta halkan varázsló. – Olyan, mint… nem is tudom, de finom.

– Köszönöm – mosolyodott el Freya, miközben szabad kezével elkezdte kiszedegetni az apró ág és levéldarabokat a varázsló hajából. Mélyet sóhajtott, iszonyatosan sok időbe telt, míg Beau végre elaludt, aztán még többe, hogy kiszabaduljon a férfi karjai közül.

hozzászólások: 4

by Aglent @ 2024 Oct 31

Szia!
Mikor találkoznak végre??? Úgy igaziból. Már tűkön ülök. :)
Amikor elkezdtem olvasni ezt a történetet és láttam, milyen lassan haladnak az események (ami érthető, hiszen több szálon fut a sztori és sok az új szereplő, akiket be kell mutatni), megtippeltem, hogy a 20. fejezet előtt tuti nem fognak találkozni.
És igazam is lett. :) De már túl vagyunk a 21. részen is. Szóval most már jó lenne...

Szerintem Hermione kicsit fura ebben a történetben. Nem tudom, az elmúlt 10 évben mit művelt, mint auror, de nekem már a Csillagporban az volt a benyomásom, hogy neki nem való az auror szakma. Oké, hogy ott nagyon stresszes volt, mert mindenki utálta, Mae zsarolta, aggódott a szüleiért, stb. De én úgy éreztem, ő nem bírja az akciókkal járó izgalmakat.
A másik meg: szerez pár kék-zöld foltot és utána kell néznie, milyen bűbájt használjon? Szerintem egy aurornak tudnia kellene, könnyebb sérüléseket hogyan gyógyítson be. Tonks is össze tudta forrasztani Harry törött orrát. Hol van az okos, iskolaelső Hermione?

Ahogy meg Keelan-el bánik... Azt értem, hogy egyedül nevente fel és mindig félt, hogy Lucius megtalálja őket és elveszi tőle a fiát.
De Keelan már nem óvodás, felnőtt 17 éves. Miért kell eltitkolnia előle, hogy megsérült?
A könyvek elzárásáról meg az jutott eszembe, amikor nekem szólnak éjfélkor, hogy ne olvassak már, menjek aludni, pedig én már rég felnőtt vagyok. :) Igaz, a könyveimet nem zárják el, szóval ezt is túlzásnak tartom. Draconak igaza van, ez eléggé képmutató Hermione részéről.

Jó lenne, ha Hermione mielőbb összeszedné magát és beszélne Dracoval és a fiával is. Egyre többen tudják a titkot. Jó lenne, ha Keelan az anyjától tudná meg, nem mástól. Természetesen Lucius lenne a legrosszabb verzió.

Meglepődtem azon, hogy Harry nem tud semmit, pedig elvileg ő Hermione legjobb barátja.
Szerintem Hermione nagyot hibázott, amikor terhesen ment Ronhoz. Mégis mit várt? Ron meglátja, rögtön tudja, hogy mástól van a gyerek. És ugye ő elég forró fejű. Előbb cselekszik/ beszél és aztán kérdez.
És elmondta neki, hogy Dracoval volt? Vagy honnan tudja a férfi, hogy Keelan Draco fia?
Szerintem Hermione-nek akkor egy barátra lett volna szüksége, nem a volt szerelmére, akivel elég csúnyán váltak el egymástól. (És ha jól értem, Ron a mai napig nem tudja, hogy Hermione valójában miért is ment el Írországba.)
Szerintem inkább Harry-hez kellett volna nennie és neki MINDENT elmondania. Kezdve azzal, hogy Mae zsarolta. Harry amúgy is tudott már ezt-azt, hisz találkozott már Pitonnal és Persisszel.
Persze tudom, hogy az ember sokszor hoz rossz döntést és utólag, pláne kívülállóként könnyű okoskodni.
De szerintem Harry se lesz túl boldog, ha kiderül, ki Keelan apja.

by Aglent @ 2024 Oct 31

Amúgy nagyon tetszik a történet. Esélyes, hogy ez lesz a kedvencem a tieid közül.
Tetszik, hogy több szálon fut a cselekmény, több szerelmi szál van, plusz bűncselekmény, nyomozás, rejtély, amin mi olvasók is agyalhatunk. Jelenleg pl el nem tudom képzelni, mit akar a polgármester azokkal a rúnákkal.

Tetszenek az új szereplők is, jól ki vannak dolgozva.
Látom, itt hemzsegnek az ikrek: Piton ikrek, Donovan ikrek, Perkins ikrek. Le merném fogadni, ha Draconak és Hermionenek lesz még gyereke, nekik is ikreik születnek. :)
Az elején még azt hittem, lesz itt egy aranyos kis szerelmi háromszög Keelan, Abby és Ella között. De Ella már ki is esett a ringből. Amúgy Abby és Keelan pont úgy beszélnek egymással, vagyis inkább civakodnak, mint Hermione és Draco a Csillagpor elején. Szóval abszolút összeillenek. :)

Ezt a Dominicot nem tudom, hova tenni. Ha jól emlékszem, ő és Braden segített elfogni Mae-t. Dominic a rend tagja, de senki nem kedveli, ami nem csoda, amilyen stílusa van. Nem értem, miért keverte bajba Freya-t, mi volt vele a célja. Remélem, kiderül majd, mi is történt pontosan.

Beau is érdekes személyiség, de határozottan szimpatikusabb, mint Dominic. És vicces is.
Amikor Draco arisztokrata beszédstílusát utánozta, elgondolkodtam azon, vajon mikor hallotta őt így beszélni.

Nagyon várom a folytatást. Remélem, jó hosszú sztori lesz ez! :)

Ja, még egy kérdes:
A Főnixkönnyeket nem akarod befejezni?
Persze már tudjuk, mi lesz a vége (összeházasodnak) és hogyan alakul a jövőjük. De engem érdekelne, hogy Mae hogy talált rájuk, mi történt pontosan, Lucius hogy került a képbe, milyen volt az esküvő, ott volt Persis családja is???

Mielőbbi teljes gyógyulást kívánok!
Mi december elején megyünk Bécsbe. Még sose voltam, úgyhogy már most izgulok. :)

by Nyx @ 2024 Oct 31

Szia, Először is köszönöm szépen a hosszú hozzászólásodat Nagyon örültem neki! Már tényleg nem kell sokat várni és végre találkozni fognak. 3 fejezet van még addig, és remélem, hogy majd tetszeni fog majd.

Lehet, hogy túlságosan is sokat írtam arról, hogy mi zajlik le Hermione fejében, és kellett volna egy kicsit többet arról, hogy milyen aurorként, milyen a mostani élete. Abban teljesen igazad van, hogy az aurori munka nem neki való, és majd erre ő maga is rá fog jönni, illetve lesz egy utolsó csepp abban a pohárban. A kék-zöld foltos varázslattal nem is tudom már mi volt a szándékom. Talán csak annyi, hogy túl sok minden zajlik benne ahhoz, hogy eszébe jusson egy egyszerű varázslat. A sérülésről pedig nem véletlen nem akart beszélni Keelannek, de ez majd később ki fog derülni. Egyik ok az volt, hogy nem akarta, hogy Keelan hamarabb hazamenjen Ausztráliából.

Hát túlzásba estem némileg az aggódó anya ábrázolásával, illetve, hogy ez a helyzet mennyire megviselte, vannak némileg paranoid gondolatai, de majd ezt belátja, és még bőven változni fog a helyzet. A könyvek elzárását igazából viccnek szántam Keelan mindent vissza fog kapni. Hermione is később mástól is meg fogja kapni, hogy túlságosan is óvó a fiával szembeni viselkedése miatt.

Lassan minden kiderül, szóval már nem lesz titok. És Lucius nem fog bekavarni ebbe. Ilyen kegyetlen semmiképpen nem akartam lenni.

Hermione igazából tiszta lapot akart, azért ment Ronhoz először, mert úgy érezte, hogy tartozik neki azzal, hogy elmondja mi történt és miért. Keelan pedig "csak" egy gyomros volt Ronnak, főleg azért mert Draco gyereke. Nem akart Hermione Rontól semmit, csak el akarta mondani neki, a tiszta lelkiismeret miatt, és talán még megmenteni egy megszakadt barátságot. Tudta, hogy nem lesz könnyű az egész, sőt katasztrófa, mert a szakításuk is az volt. De Ron az egyetlen, aki tudja Keelan kinek a fia és mi történt Hermionéval Írországba, viszont tartotta a száját, és senki sem tudja pontosan miért vannak haragban Hermionéval. Aztán Hermione már nem merte elmondani Harrynek az igazságot, és sok ideje nem is lett volna, mert találkozott Luciusszal, aki megfenyegette, aztán Harryvel akkor beszéltek egymással, amikor Keelan megszületett. Persze rossz döntés volt Ronnal kezdeni, majd Luciusnál próbálkozni, hogy megtalálja Dracót. Ez is történet két nagy tragédiája.

Hermionénak valóban Harrynek kellett elmondania mindent. Ő sem tud sokat Hermione múltjáról, de Harry sem hülye, csak hagyja őt titkolózni. Igazából róla nem tudnám elképzelni, hogy úgy viselkedne vele, ahogy Ron tette. Borzalmas jelenet volt, azt meg sem tartottam, és nem is fogom beletenni a történetbe. Hát biztos nagy meglepetés lesz Harrynek is, ha ez az egész kiderül. De talán ő jobban fog reagálni, mint Ron.

by Nyx @ 2024 Oct 31

Komolyan? Ez igazán megtisztelő. Sokáig fog tartani, mert sok-sok fejezetből áll, és még jó pár szereplő hátra van, akit szeretnék még bemutatni. Áhh még bőven lesz itt még minden Remélem, hogy nem lesz majd unalmas.

Picit sokan lettek az ikrek. Bár Pitonékat és Donovanéket egyáltalán nem bántam meg. Perkinséknek még nem tudom hogyan tudnám még szerepeltetni. Hermionéról és Dracóról még nem mondok semmit sem gyerek ügyben, mert erről majd lesz egy igazán fontos, komoly és szerintem nagyon nehéz beszélgetésük. De ikreik nem lesznek.

Az elején én is úgy gondoltam, hogy lesz egy szerelmi háromszög Abby-Keelan-Ella között. De nem igazán vagyok nagy rajongója a szerelmi háromszögeknek. Lesz majd sokféle szerelmi történet majd később. Abby és Keelan cukik lesznek, de nem lesz egyszerű dolga egyiküknek sem.

Igen, igen Dominic. Ő egy érdekes figura a történetben. Még nem árulom el, hogy miért van jelen és mit tervez. Ő egyszerre pozitív és negatív is. Freyával igazából önző céljai voltak, de ez is majd később ki fog derülni. Minden Freya különleges képességei miatt van, ami minden Donovannek megvan, de erről majd később.

Beau-t imádom Nagyon szeretem mindig a jeleneteit írni. Dracót imádja szívatni, és az egyik kedvenc szórakozása a mesterét kifigurázni. Majd később felteszem azt a novellát, amiben Beau már részt vett egy Malfoy családi rendezvényen, a többi fiúval együtt még karácsony körül. De abban vannak olyan infók, amiket még nem lövök le.

Nagyon sok fejezetes lesz. Most tartok a 80. fejezetnél. Szóval egy ideig el fog tartani :D

Ohh igen. A Főnixkönnyeket is mindenképpen folytatni akarom. Kicsit elhamarkodtam a megírását, és egy ponton megakadtam benne. Vázlatosan megvan van, csak nagyon nehéz Piton fejével gondolkodni. Ahogy az érzéseik elmélyüljenek az nagyon nem egyszerű. Mindenképpen folytatni fogom, egyelőre még nem tudom mikor, de folytatom.

Köszönöm szépen! Nagyon aranyos vagy! Még egyszer köszönöm szépen a hosszú választ! Érezd magad jól Bécsben. Biztosan nagyon szép lesz a karácsonyi kivilágítás. Sapkát mindenképpen vigyél, mert szeles arrafelé az idő, főleg reggelenként. A belváros gyönyörű és elképesztően impozáns, ez a része nekem nagyon tetszett. És mi a terv? Mit fogtok megnézni?