3. fejezet
Wall

Zuhogott az eső, amikor a hajszálcsíkos öltönyös férfi megjelent a smaragdzöld mezőn. Fekete haját hátrafésülve hordta, sötét, obszcidiánra hasonlító szemével körbenézett. Pontosan a legjobbkor, pontosan a legjobb helyen. Nem is alakulhatott volna jobban a terve.

– Francba ezt az esőt – szólalt meg fojtott hangon, miközben undorodva űzte el a cipőjéről a sárfoltokat. Évek óta nem volt terepen, amit persze nem is bánt.

Elővette a pálcáját, és láthatatlan ernyőt varázsolt a feje fölé. Egyedül volt szerencsére, amiről néhány bűbájjal is megbizonyosodott. Helyes, nem kellettek kíváncsiskodók. Tudta, hogy errefelé gyakoriak a varázslók és a boszorkányok, így gyorsan kellett cselekednie, nehogy valaki kiszúrja. Feltűnő jelenség volt, túlságosan elegáns egy ilyen túrához, de a sűrűn hulló, apró esőcseppek fátyla segített abban, hogy ne vegyék azonnal észre. Ezzel időt nyerhetett, ha mégis bajban lenne.

Benyúlt a zsebébe, majd elővett egy zsebórát. Az arany fedőlapon tétován megérintette a D betűs bevésést. Kipattintotta, és a hüvelyujjával végigsimított a számlapon. Egy iránytű jelent meg alatta.

– Mutasd!

Előbb érkezett, mint ahogy kellett volna, de észrevétlenül kellett körülnéznie. Nem gondolta, hogy minden ide vezeti. Annyira kézenfekvő volt, hogy az már kiszúrta a szemét. Ősi varázslatok után kutatott, és most a legjobb helyre jött. Mélyen magába szívta a természet friss illatát, de a háborgó lelkét ez sem csendesítette le. Annyi mindent fel kellett áldoznia, de miért? A fájdalom a mellkasában csak egyre erősödött. Nem szabadott engednie neki, tartania kellett magát, nem eshetett szét. Még egy pillanatig elidőzött az érintetlen tájat figyelve, aztán elindult a régi templom romjai felé.

A varázsló még nem tudta pontosan mit keressen, de ide kellett jönnie. A térkép, amit a társa hátrahagyott pontos volt. Röhejes, hogy pár éve ide jöttek nyaralni, viszont annyira lekötötte más, hogy eszébe sem jutott a romokat tanulmányozni. De Braden figyelmét semmi sem kerülte el, gondosan feljegyzett mindent, és ahogy szokta mindent kielemzett. Igyekezett nem gondolni rá. Csak feltépte volna a sebeket, aztán tényleg elmerült volna teljesen a kétségbeesésben.

Bár át kellett gázolnia az egész mezőt miatta, tisztában volt vele, hogy mennyire fontos ez. A lába meg-megcsúszott a nedves füvön, de mennie kellett tovább. A rúnák majd megmondják mit kell keresnie – nyugtatta magát. Senki sem követte Merlin segedelméből, mert ha mégis, akkor idő előtt lelepleződött volna, és ennek beláthatatlan következményei lennének. A Főnix Rendje hamarosan rájön mindenre, és ezt még nem akarta. Túl korai lenne – sóhajtott fel hangosan. Mindenhol téglák, beépített emberek voltak. Senkiben sem bízott. Sőt most már benne sem igazán.

Visszagondol az írországi eseményekre. Szegény kicsi Freya… Bár ne kellett volna ezt tennie vele. Tudnia kellett, hogy működik-e a tervük. És a tiszta mágiával rendelkező fiatal asszisztense remek volt a feladatra. De a várnál nagyobb hiba csúszott a gépezetbe. Hogy is fogalmazta meg ezt Braden? A várnál sokkal hangzatosabb sikert produkáltak. A kettérepedt Ír Mágiai Minisztérium épülete… nos, hangzatosabb nem is lehetett volna. Aztán Braden elment, és nem jött vissza…

A romok között járva gondosan figyelte a jeleket. Nem volt könnyű, mert némelyik már régen megadta magát az idő vasfogának. De a férfi nem adta fel, tovább keresgélt.

– Merre lehetsz? – tette fel a kérdést hangosan. Majd kántálni kezdett, halk, de határozott hangon mondta az igézetet, mire a régmúlt templom romjai megmozdultak, mintha földrengés rázta volna őket.

A rúnák, amiket az idő elkoptatott, most régi fényükben rajzolódtak ki az oszlopokon. Először az avatatlan szemeknek ezek csupán apró vonalak lehettek, de a varázsló számára információk, ősi tanok, még a ma ismert mágia előtti idők nagy varázslatai, titkai és még annyi minden más. A férfi közelebb ment az egyikhez, s a fényesre boxolt cipője orrával lepöckölt egy mohadarabot.

– Meg is van – mosolyodott el, majd pálcájával ketté törte a követ. Így már nem férhet hozzá, így már nem lehet olyan erős, mint hiszi magáról. A szíve hevesebban dobogott, tudta, hogy ezt nem kellett volna megtennie, hiszen átkot von a fejére az, aki beavatkozik az idő múlásába, de nem érdekelte, túlságosan átkozottnak érezte magát már így is.

Egy pillanatra behunyta a szemét. Felrémlett előtte az arca. Ökölbe kellett szorítania a kezét. Tudta, hogy Braden halott. A vérben úszó hold nem volt jó előjel, sem a feje felett károgó varjak, akik csak arra vártak, hogy ő maga is elessen. Ám még nem jött el az ideje. Még meg kellett tennie pár dolgot, de annyira kevés volt az idő.

Egy pillanatra elővette a térképet, amin még két pont szerepelt. Az egyik pontot könnyű lesz megtalálni, de a másik az pontosan a rezervátum kellős közepén feküdt.

– Oda nem lesz egyszerű bejutni – mormolta magában. – Bassza meg!

Azzal eltette a térképet és elsétált. Pár pillanat múlva alakját teljesen elnyelte az esőfüggöny.


***


A szomjas feketeföld mohón, szinte azonnal beitta a kellemes nyár eleji zápor hűvös vizét. A fák leveleiről egyenletes ütemben csepegtek le a vízcseppek. Minden eleven volt, zöld és energiával teli, a levegő meleg volt és enyhén párás. Hermione úgy gondolta, hogy a laza és kócos konty remek választás, egészen addig, amíg a pára nagyrészt tönkre nem tette azt. Egyedül állt a kőből épült, takaros házikó előtt, amit ízléses virágágyás tett még otthonosabbá. Nem volt különösebben rossz idő, de a nyakába cseppenő hűs esőtől, teljesen megborzongott. Már megint elfelejtette magára szórni a vízlepergető bűbájt, de most már semmi értelme nem volt. Hermione lemondóan nyögött fel.

Egy új kihívás, egy új otthon – sóhajtott fel fáradtan. Legalább három hónapot kell itt eltöltenie, ahol majd nyalogatja a sebeit, és rendezi az életét. Remélte, legalább elkapja azt a mágust, akiről a parancsnok beszélt, bár nem ez volt az elsődleges feladata, igazából ez nem is volt feladata… Megkapta a részletes leírást, tevékenységlistát és jogkörét, amit nem léphet túl. Ezer korlátozó szabály, mind kiskapu lehetőség halvány reménye nélkül… Mégis így, hogy álljon neki? Törvénytelen, fekete mágiás tevékenység nyomai után kell kutatnia, de harcolnia szigorúan tilos.

Így legalább elég messze lesz mindenkitől. Talán szerencséje lesz, és megkedveli majd a helyet, de ebben nem volt olyan biztos.

– Ms Grangerhez van szerencsém? – szólalt meg egy hang a háta mögött. Hermione megfordult és egy filigrán, szőke hajú nő állt mögötte, aki úgy mosolygott, mintha legalább egy tucat galleont nyert volna egy sorsoláson.

– Igen, én vagyok. Jó napot! – mosolyodott el, majd egy szárító bűbájt küldött a vizes ruháira.

– Evanna Perkins vagyok, de nyugodtan hívjon Evának. Én amolyan ingatlanügynök vagyok errefelé, ahogy a muglik mondják. Az én feladatom, hogy az ideköltözőknek segítsek beilleszkedni. Már előkészítettem önnek a házat. – A nő biztatóan mosolygott, és Hermione auror ösztönei azt súgták, hogy megbízható. Egy tipikus boszorkány családanyának tűnt, aki a talár mellett nem vetette meg a mugli ruhákat sem, és a tekintete őszintének tűnt. A tekintetből mindig meg tudta mondani ezt.

– Szerintem tegeződhetünk is. Hívj csak nyugodtan Hermionénak! – Alig hogy ezt kimondta a virágágyásból egy göndör, szőke hajú kislány ugrott ki és mosolyogva szaladt anyja felé.

– Hát itt vagy Cath, már annyit kerestelek kiscica – nevetett a nő felszabadultan. A kicsi lány, amikor meglátta az idegent, egyből anyja szoknyája mögé bújt, és onnan mosolygott. – Mutatkozz be szépen, Hermionénak!

– Cath Perkins vagyok – mondta megszeppenve, s szégyellősen újra elmosolyodott. – Ő pedig ott Ella.

Egy tizenhét év körüli lány integetett neki a jázminbokor mellől. A szőke hajú, pontosan olyan szép volt, mint a mamája, vékony, kecses és törékeny. Kék szeme pedig olyan volt, mint az óceán. Túlságosan is légiesnek látszott, mintha némi véla vér is csörgedezett volna az ereiben – gondolta Hermione. A kicsi Cath valószínűleg ugyanezeket a szépséggéneket örökölte, mivel már most is hajszálra pontosan olyan volt, mint a nővére. A kislány félős mosollyal méregette az előtte álló boszorkányt.

– Szia! Én Hermione vagyok… – De nem tudta befejezni a mondatát. Egy seprűs alak suhant el mellettük, majd éles kanyart vett, és leszállt a járműről, mintha legalább egy meglett kviddicssztár lett volna.

– Jó reggelt a hölgyeknek! Áh, Ms Granger, de jó, hogy eljött hozzánk! – szakította meg az ismerkedést Ed Westwood, aki Wall polgármestere volt mellesleg. Hermione rögtön felismerte a Reggeli Prófétából az apró köpcös alakot, aki seprűjével járt mindennap dolgozni és idegesítően viselkedett szinte mindenkivel. Persze az utóbbit csak hallomásból tudta róla. Az urat igazi reform embernek tartották, aki kiáll az igazért és szívén viseli az itt lakók sorsát.

A férfi széles száját üdvözlő mosolyra húzta, amitől még inkább viszolygott Hermione háta, valahogy nem igazán tűnt annak a csupa szív embernek, de mégis igyekezett elrejteni az érzéseit. A polgármester nem sajnált egyetlen percet sem arra, hogy átgyalogoljon a virágágyáson, és üdvözölje Hermionét. A nőnek fizikai fájdalmat okozott az épp csak bimbót bontó hortenziák eltaposása.
– Bocsásson meg, Ed Westwood vagyok, Wall polgármestere. Üdvözöljük itt, nálunk!

– Örülök, hogy találkoztunk! Csodálatos ez a hely, nem is gondoltam volna – dicsérte Hermione a kis városkát. A férfi mélyen ülő, békákra emlékeztető, vizenyős tekintete megvillant és mosolyogva fogadta a dicséretet. Umbridge rokona lehet talán? Az auror, hogy leplezze idegességét, tovább beszélt a falucskáról. – Keresztül jöttem a városon és nagyon sok üzletet láttam, ami igazán meglepő és egyben nagyon ötletes. Eltereli a muglik figyelmét a falu többi részéről és a hátsó utcából induló Varázslatok útjáról. Igazán elmés megoldás. Ráadásul a seprű út, egyenesen lenyűgöző.

A büszke tekintet látva, Hermione úgy vélte, pár dicséret nem árthat senkinek sem. Főleg, ha komolyan is gondolta azt, de saját magát is meglepte ez a nyájas hangnem, úgy igyekezett, hogy ne hangozzon annyira mesterkéltnek. A köpcös emberke ebből mit sem érzékelt, és ragyogott a boldogságtól.

– Köszönöm! Mi mindig figyelünk a felmerülő igényekre. Remélem, hogy otthon fogja magát érezni nálunk. Sajnálattal hallottam, hogy távozik, ha véget ért a három hónap szolgálat. – Most Hermionén volt a sor, hogy villámokat szórjon a tekintetével és ezt visszafogja, hiszen még ideje sem volt dönteni, ráadásul nemcsak neki kellett erről határoznia… A fia igényeire kellett tekintettel lennie. Erre a férfi, már döntött is? Választ nem várva folytatta a mondandóját: – Ennek ellenére szívesen látjuk közösségünkben. Aztán végül is meggondolhatja magát…

– Hamarosan itt lesz a fiam és együtt eldöntjük – mosolyodott el őszintén, hiszen pár órán belül megérkezik Keelan is, aki miatt tényleg otthon érzi majd magát, bárhová is vetette őket a sors. – Nem bánja, ha a mai napot még nem munkával töltöm, hanem feltérképezem a környéket?

– Tegyen belátása szerint, Hermione. Holnap reggel viszont meg kell beszélnünk pár dolgot, ha nem bánja. Szeretném, ha zökkenőmentesen tudnánk egymás mellett dolgozni. – A férfi mosolya hátborzongatóan kaján volt, ami cseppet sem jelentett jót.

– Természetesen – mondta ki végül az auror. – Szeretném, ha minden úgy alakulna, ahogy Blackmoor és Calvert parancsnokkal megbeszélték.

– Én is ebben reménykedek.

– Örülök.

– Ms Granger, Mrs. Perkins, örültem a találkozásnak és szép napot önöknek! – Majd bólintottak egymásnak, aztán a férfi elviharzott seprűnyélen a helyszínről.

– Kiráz tőle a hideg néha – szólalt meg Eva. Hermione nem tudta mit válaszoljon, csak egy futó mosolyt engedett meg magának. Még nem bízott annyira a nőben, hogy barátjának tekintse. Ismerte a kis falvak pletykafolyamát és cseppet sem vetett volna rá jó fényt, ha már most összerúgná a port a helyiekkel. – Olyan átható tekintete, mintha minden tudna rólunk. Lehet, hogy csak képzelődök…

– Nézzük meg inkább a házat – javasolta végül Hermione, majd Evát előre engedve hagyta, hogy ő tegye meg ezeket a lépéseket. – Egész úton alig vártam, hogy láthassam.

– Rendben, olyan izgatott vagyok én is. Kezdjük akkor idekint. A kert folytatódik a ház mögötti részen, és egészen az erdőig nyúlik. Hátul gyümölcsfák vannak és egy kis kerti kiülő, ami majd jó lesz a nyári melegben.

– Ez igazán remek – derült fel Hermione. – Sokkal szebb, mint a külvárosi otthonunk.

– A házon térnövelő bűbáj van, így lett egy tágas nappalid. Ha nem bánod, akkor elrendeztük a bútorokat is, mivel azok tegnap megérkeztek, és a lányom nem bírt ellenállni a kísértésnek. Ella imádja a lakberendezést. Élvezi, hogy végre használhatja a varázspálcáját – csacsogta mosolyogva a büszke anya. – Sajnos, nem volt túl sok időnk. Eredetileg ezt a házat egy varázsló kapta volna meg, de… Ne haragudj! Sokat fecsegek.

Az auror csak legyintett egyet, aztán körülnézett. A nappali otthonosabbnak tűnt, mint amilyennek azt Hermione bármikor berendezhette volna. Kényelmes, nyugodt és volt benne valami különleges, ami az egész a kis családjára jellemző volt. A varázsképek megfelelő sorrendben elhelyezve bukkantak fel itt-ott. Hermione észre sem vette, hogy arca ragyog a boldogságtól. Még akkor is, ha véletlenül kikerült a griffendéles trió képe is, amit nem szívesen látott. Ráadásul Ronnak ördögszarvakat rajzolt. (Azon az estén egy üveg vörösbor után a magány kellős közepén. Ki hibáztatta volna ezért?)

– Elképesztő – suttogta Hermione elismerően. – Arany pálcája van a lányodnak, azt meg kell hagyni.

– Köszönöm, Mrs. Granger! – mosolygott Ella kedvesen, aki éppen akkor lépett be félősen a nappaliba. Olyan volt akár egy kis angyal, ahogy ott szerényen elpirult. – Nem volt vele sok munka. Remélem, a könyves fal is tetszik majd, amit az emeleti nappaliba készítettem.

– Hívj csak Hermionénak, kérlek! Akik a könyveimet rendezik, azok csak tegezhetnek. Nem nagyon szeretem a formaságokat. Büszkék lehetnek rád a szüleid, elképesztő, amit véghezvittél.

– Azok vagyunk – ölelte meg a lányát Eva. – Most lesz végzős Roxfortban, az egyik legjobb tanuló a Hugrabugban.

– Akkor ezek szerint ismered a fiamat is valószínűleg, bár ő Hollóhátba jár. Sajnos én annyira nem ismerem a diákokat. – Ez igaz is volt. Rengeteg munkája volt, és erre már igazán nem maradt idő.

A háború után ugrásszerűen megnőtt a varázslók és a boszorkányok száma, ennyi gyereket képtelenség lett volna fejben tartani. Különben is ezer éve nem járt Roxfortban. Ráadásul sokan dühösek voltak rá, amiért nem járt egyetlen egy szülői munkaközösségi rendezvényen, valamint gyűlésen sem. Több oka is volt rá. Egy az, hogy nem akart szenzáció lenni, és így legalább valamennyire diszkréten kezelték, hogy van egy fia. Minden évben adakozott az iskolának, de nem akart ismerőssel találkozni. Elhessegette a kellemetlen gondolatokat, és inkább a csillogó szemű boszorkánytanoncot hallgatta.

– Minden csütörtök bájitaltan fakultációra együtt járunk – erősítette meg Ella titokzatos mosollyal. Hermione észrevette, hogy a lány enyhén elpirult, ami biztosan jelentett valamit, amihez a fiának is köze lehet. Vegyes érzelmek kavarogtak benne emiatt. – Keelan meg fog lepődni, hogy mennyi ismerőse lesz itt Wallban. Nagyon sok fiatal lakik errefelé, és sokan járnak a Roxfortba. Az idén nyáron hat család költözik ide Londonból.

– Ez már egészen jól hangzik. Már attól féltem, hogy egész nyáron morogni fog, mert olyan helyre költöztünk, ami tele van öreg boszorkányokkal – mindannyian felnevettek.

– Eddig Londonban laktatok? – kérdezte Eva érdeklődve.

– Igen, a leghosszabb ideig ott laktunk. Közel volt a házunk az Abszol úthoz, és Keelan imádott mindig ott csatangolni. A legjobb barátai is és az én barátaim nagy része is ott lakik, így nagy váltás lesz ez most. Ráadásul sokat költözködtünk korábban is. – Hermione elhallgatott és végiggondolta mennyi nehéz éven voltak már túl.

– Biztosan tetszeni fog neki ez a hely. A rezervátum miatt most elég népszerű – mondta Eva elégedett mosollyal. – Ted, a férjem, is ott dolgozik már egy ideje, mint szakértő.

– Miért olyan egyedülálló ez a hely? – kérdezte Hermione. – Elnézést, hogy nem néztem utána ennek, de egyetlen szaklap sem ereszti bő lére az ismertetést. A szemetet pedig előbb megtalálni, mint az értékes információt.

– Nem túl régen nyitották meg újra a nyilvánosság előtt, mivel a muglimentesítés egy kicsit tovább tartott a tervezettnél. Majdnem öt évig tartott meggyőzni őket, hogy ne menjenek az erdőbe… Régen is virágzott ez a hely, csak elfogyott a pénz. Addig a szervezet kisebb hírveréssel működött. Több hektárnyi terület, ahol szabadon élnek a sárkányok, jobban mondva a természetes környezetükben. Mivel itt domborzat kedvező, így elég sok faj képes megélni. Varázslattal pedig annyit alakítanak a környezeten, hogy ideális legyen mindenkinek. Röviden ennyi a történet. De, ha beszélsz Teddel, biztosan többet is elmondd majd neked. Imád a sárkányokról beszélni. Órákig, napokig, hetekig…

– A papa most jön vissza egy túrázásról. Nagyon sok sárkány van arrafelé, ahol volt – jegyezte meg Cath nagy komolysággal. – Sárkány bácsival ment oda és vele is jön haza. Repülni fognak. Aztán a jövő hétvégén elvisznek minket Walpurgis-éji bulira. Már megvan a jelmezem is.

– Megünnepeljük, hogy az idén hamarabb fejeződött be a tanítás – vigyorgott Ella. – Nagy felfordulás volt Roxfortban. Csak azok maradtak, akik az RBF-eket és RAVASZ-okat az idén teljesítik.

– Botrány, robbantás és iszonyatos pletyka McGalagonyról. Tündérmanó invázió és valaki felbőszített egy kentaur csordát is. Izgalmas évetek lehetett. – Idézte fel Hermione fia leveleit és sok Reggeli Próféta cikket, melyek a botrányos viselkedésű tanulókat taglalta. Rita Vitrol pulitzer pennája újra akcióba lépett, gondolta Hermione, és csak annyit hitt el az újságoknak amennyit a fia is megerősített.

– Az év végi ünnepségen pedig a mardekárosok bezöldültek – jegyezte meg nevetve Ella. – Látnotok kellett volna, úgy néztek ki, mint a leprikónok. A legrosszabb azonban a bájitaltan laborral történt, még most sem lehet megközelíteni, mert valami fura bájital hömpölyög a pincében, ami sikoltozik a fénytől és elnyel mindent, ami az útjába kerül. Valaki azt terjesztette, hogy eltűnt pár diák odalent, de ebben nem hiszek. Még a tanárok sem tudják, hogyan tűntessék el. Azt hallottam, hogy egy minisztériumi szakembert fognak kiküldeni Roxfortba, hogy a nyár alatt újra használhatóvá tegye a pincehelyiséget.

– Te jó ég! – hüledeztek a szülők egyszerre.

– Amikor én oda jártam nem volt ennyire vad hely – jegyezte meg Eva.

– Én azért tudnék mesélni. Elsős voltam, amikor egy hegyi troll meg akart ölni mindenszentek éjjelén. A barátaim mentettek meg.

– Mesélj még! – könyörgött Cath mosolyogva. – Én is suliba akarok menni, és harcolni a trollal.

– Elég a fecsegésből! – szól rá az anyukája. – Menjetek lányok, és készüljetek, mert hamarosan megérkezik a nagymama.

– De anyaaaa – rimánkodott a kislány.

– Indulás! – Cath és Ella nevetve hagyták egy a házat.

– Nagyon kedves gyerekek.

– Mindegyik egytől egyik kíváncsi és szomjaznak a veszélyre. Az apjukra ütöttek – sóhajtott Eva fáradtan. – Talán Ella a kivétel, mivel ő nem keresi a bajt.

– Szerencsés vagy, hogy ekkora családod van. – Hermione most először irigykedett egy teljes család nyújtotta örömökre. Neki sajnos ez nem adatott meg, bár nem egészen így képzelte el az életét, mégis úgy érezte jól döntött, amikor hazudott az öreg Malfoynak. Már a gondolat is elborzasztotta miket meg nem tehettek volna Keelannel és vele. Szerencsére fia betöltötte a tizenhetedik életévét, azóta egyetlen napot sem gondolt Lucius Malfoyra.

– A szemem fényei valójában négyen vannak – zökkentette ki Eva csacsogása. – De a másik kettő fiú, Colin és Connor, és ők majd csak az apjukkal jönnek haza. Bocsáss meg, hogy így elkalandoztam, mindjárt megmutatom a ház többi részét is. – Azzal intett Hermionénak, hogy kövesse.

– Rendben van. – A ház többi része is pontosan olyan szép, otthonos és meleg volt, mint amilyen a nappali.

– Erre nyílik az étkező és a konyha. A bevásárlást megcsináltuk a lányokkal, ahogy kértétek. Berendeztünk egy kis gyógynövényes kertet is. Ahol gyerek van, ott mindig kellenek az ilyesmik. Már teljesen profi javasasszony lenne belőlem, amennyi sérülést elláttam életemben.

– Ezt külön köszönöm, mert most nem lenne sok energiám hozzá. Sőt semmihez sem. Ez három hónap alatt felemésztené az összes szabadidőmet.

– Ha takarításra lenne szükséged, akkor is szólj, mert a faluban vannak páran, akik konkrétan ebből élnek. Nyáron sok a varázsló turista is, mert itt vannak a legszebb elhagyatott barlangok, ami tele vannak misztikus eredetű kelta varázslatokkal. Van egy mesterséges tavunk is, ahol strandolni is lehet. Tettem Keelan szobájába egy-két prospektust, ha unatkozna, akkor ezek a rendezvények lesznek a közeljövőben.

– Köszönöm, ennek biztosan örülni fog. Megígértem neki, hogy a nyárra meghívhatja a barátait, bár nem tudom, hogy a meglepetés költözés miatt egyáltalán lesz-e kedve továbbiakban szóba állni velem. – Hermione meglepődött magán. Hangot kellett adnia aggodalmának, így biztos volt benne, hogy Eva megérti majd. Nem is kellett csalódnia, Eva barátian megfogta a vállát és elmosolyodott.

– Nem lesz semmi gond, Hermione. Ismerem a fiukat, és ha egy nyárköszöntő buli nem hozza meg a kedvüket, akkor semmi sem. Holnap reggel átküldöm Ellát egy kosár paradicsommal. Isteni lesz reggeli mellé, de egy kis bacont is javaslok. A fiaimnál mindig bejön, és megenyhülnek tőle.

– Köszönöm a jó tanácsot! Majd elmesélem hogyan alakult – mosolyodott el végül. Ez már cseppet sem kényszeredett volt, hanem egy igazi.

– Rendben van. Menjünk fel az emeletre. Meg kell nézned a kilátását. – Egy nagy nappaliba érkeztek, ahonnan panoráma ablakok nyíltak az erdő felé. Hermione érezni vélte a nyár eleji eső összetéveszthetetlen illatát, amibe a buja növények aromáját keverte a szél. Minden nyugodt volt és kellemes.

– Nagyon jó hely, már látom. Bár korábban tudtam volna róla – mondta Hermione. – Mi nagyon sokat költöztünk, de sehol sem éreztük igazán otthon magunkat. Nekem persze nem számít, de a fiamnak…

A boszorka egy pillanatra elhallgatott, mivel nem igazán akart annyi mindent kiadni magáról. Eva kedves és őszinte asszonynak tűnt, azonban nem árt az óvatosság.

– Megértelek, én is megtennék értük mindent. Bárhol otthon vagyok, ha ők is velem vannak. De folytassuk a körbevezetést.

– Rendben van.

– Berendeztünk egy itthoni irodát is, amit könnyen lehet fedni hangszigetelő bűbájjal, ha szükség van rá. Hidd el, ez életmentő!

– Ez már így is több, mint amire gondoltam, és amire szükségem van. Zavarba hozol a kedvességeddel – mondta Hermione némiképp feszengve. – Azt hiszem, a főnökömben még mindig buzog a lelkiismeret furdalás, hogy ennyire kényelmessé akarja tenni az itt tartózkodásomat.

– A legjobb házat akarta, ami nem lehet más csak a Rose Garden. Eredetileg az egyik barátunk vette volna meg, de Wall nem ilyen egyszerű. A polgármester nem igazán támogató… De nem akarok fecsegni.

– Akkor szerencsésnek mondhatom magam. Eddig csak ámulok – terelte a témát Hermione. Eva is hasonló gondolatmenetet követett, mint ő. Nem akarta kiadni az aprócska titkot, amit majd egyszer valószínűleg így is, úgy is meg fog tudni.

– Oh, tényleg, az emeleten hat szoba van és egy nagy nappali. Nem túl szerencsés elrendezés, de legalább ott elfér a könyves fal, amit Ella tervezett. Mióta már használhatja a pálcáját, azóta folyamatosan alkot.

– De remek munkát végzett. Merlinre!

– Reméltük, hogy tetszeni fog. Oh és a fiad szobáját a legtávolabb tettük a tiédtől, hogy meglegyen a személyes tere. Ella talált egy fotót, ami a szobáját ábrázolta, és pontosan az alapján rendeztük be. – Eva arcáról sütött a büszkeség, ahogy talpraesett lányáról beszélt. Valóban el kellett ismernie, jobb helyet egyáltalán nem találhattak volna neki. Már most megnyugtatóan hatott rá a környezet.

– Iszonyatosan sokat dolgoztatok ezen a helyen. Nekem az tartott volna három hónapig, míg kicsomagolok, és előveszem a teafőzőt.

– Nos, ezzel akkor időt takarítottunk meg. Viszont most mennem kell, ha nem haragszol. Hamarosan Cath nyafogni fog, hogy enni akar, és még sehol sem vagyok… Ráadásul meglepjük a férjemet, és elmegyünk a Foltozott Üstbe.

– Köszönöm a segítségedet! Gyönyörű lett minden.

– Ennek örülök – nevette el magát Eva. – Itt lakunk a következő kanyarnál jobbra. A harkály kopogtatót kell használnod, ha a többivel próbálkozol, nem engedünk be. Ez amolyan mugli riasztó is, és az anyósom műve.

– Rendben. – Azzal elbúcsúztak egymástól.

Hermione miután feltérképezte a saját új otthonát, és kipróbálta az összes mugli ketyerét, ami nélkül nem volt hajlandó elindulni. Minden tökéletes volt, talán túlságosan is az, de nem igazán izgatta. Már csak repesve várta a pillanatot, amikor fia is részese lesz ennek a csodálatos otthonnak.

***

Lucius Malfoy céltudatosan haladt végig a régi, ütött kopott épület poros folyosóján. Egyáltalán nem illett bele ebbe a környezetbe, de láthatóan ez egyáltalán nem zavarta. A Zsebpiszok köz legmélyebb bugyraiban olyan otthonosan mozgott, mintha valóban itt élne, bár a ruházata, neveltetése és arisztokrata gőgje ellent mondott neki.

Anton Schipowitz – hirdette az ajtókiírás. A kígyófejes sétapálcával megkocogtatta az ablaküveget.

– Jöjjön be! – szólt egy reszelős hang bentről. Lucius egy varázslattal kinyitotta az ajtót, bentről vastag dohányfüst szállt kifelé. A férfi csak felhúzta az orrát, de egyébként nem mutatta, hogy mennyire zavarja a helyiség ápolatlansága.

A magánnyomozó egy középmagas, köpcös alak volt, akinek már jó pár foga elrohadt az évek során. Fösvény volt, nem adott magára és kétes ügyekben volt érdekelt. Azonban rendelkezett egy nagyon jó tulajdonsággal. Mindent megtudott, amire szükség volt, még a sötét alvilági berkekben.

– Áh, Mr. Malfoy! Micsoda öröm, hogy…

– Valakinek biztos, hogy az. Megvan, amit kértem? – tért egyből a tárgyra hirtelen.

– Mit képzel rólam? Hát persze, hogy megvan. Nem ül le?

– Vannak még emlékeim. Egyébként meg nem, köszönöm, nem kívánok helyet foglalni – jegyezte meg hidegen. Undorítóan piszkos volt a szék. – A múltkor is húzta az időt, és akkor cseppet sem voltam jó kedvemben.

– Oh, az régen volt. Akkor volt, némi khm… adminisztrációs problémám – válaszolta kiszáradt szájjal. – De foglaljon helyet mégis, beszélgessünk! Ne álldogáljon ott!

– Köszönöm, de nem maradok sokáig – jegyezte meg a férfi. – Rátérhetnénk a lényegre?

– Utánanéztem egy bizonyos roxfortos diáknak… Őszinte leszek, Mr. Malfoy, de rég nem volt ilyen ügyem. Eddig mindig gazfickókat kellett…

– Ugye nem kell emlékeztetnem rá, hogy sietek, mert máshol is várnak? – szólalt meg élesen a Malfoy család feje. Valójában nem akarta, hogy meglássák. – Folytassa!

– Tehát Keelan Adam Granger. Hermione Granger fia, a születési dokumentumai szerint az apja neve bizonyos Dante Memphis, mugli, aki meghalt a fia születése előtt két hónappal egy sajnálatos motorbalesetben. Nos, utána néztem ennek a személynek, de semmilyen mugli nyilvántartásban nem szerepel, fiktív személy. Ausztráliába is elmentem érte.

– Ez igazán érdekes… Beszéljen inkább a fiúról.

– Hollóhátas agytröszt. Első regisztrált varázslata hároméves korában történt, ami elképesztően ritka. Emlékszik még arra az ügyre a Minisztérium titkos osztályáról?

– Arra ki nem emlékszik? – szólalt meg Lucius. – Miért olyan fontos ez?

– Csak egy érdekesség, de azoknál a kivételes képességű boszorkányoknál és varázslóknál kivétel nélkül hároméves koruk körül jelentkezett először a varázsképességük. Bár ez a gyerek semmi furcsát nem csinált. Folytatom: kiváló és dicséretes lett minden RBF-je. A kölyök nagyon tehetséges, több akadémia, még külföldről is érdeklődik iránta. Bámulatos bájitalmester tanonc, legutóbb versenyt is nyert az egyik bájitalával. Saját fejlesztés, saját ötlet. A legtöbb bugris abban az iskolában meg se tudja különböztetni melyik az üst és melyik a keverőpálca, vagy azt se tudja hol van a pálcája vége.

– Ez mind nagyon érdekfeszítő és csodálatos, de én inkább a kérdésemre keresem a választ. – Lucius kihúzta magát, és ha lehet még zordabb lett. – Persze a fiú érdemei sem elhanyagolhatóak.

– Gondoltam, hogy erre kíváncsi, de nem mehetünk el amellett, hogy egy hős boszorkány gyermekéről van szó, aki olyan most, mint egy remek tenyészkanca, akár aranyvérű arisztokrata család sarja is lehetne. Viszont Miss Granger hiába mentette meg a világot, mégsem használta ki ezt a befolyását, hogy előbbre jusson, sőt… Milyen kár, mekkora pazarlás… Pedig szép nő. De ez valószínűleg továbbra sem válasz arra a kérdésre, hogy tizenhét éve valóban az ön fia ejtette-e teherbe.

– Egyszerűen szóhoz sem jutok, hogy mennyire ügyesen kitalálja a gondolataimat. Árulja el végre, miért kellett a fiam hajszála ehhez a mutatványhoz? – Lucius a fogát csikorgatta. Nem volt egyszerű a helyzet, de szerencséjére Narcissa volt olyan szentimentális, hogy megőrizze egyetlen csemetéjük első hajtincsét. Egyetlen egy hajszál nem hiányzott senkinek sem.

Schipowitz elvigyorodott, és ronda fogazatát Malfoyra emelte, mintha valami rettentően nagyszabású, ördögi terve folytán derítette volna ki az igazságot.

– Tudja, kedves Mr. Malfoy, hogy micsoda az a DNS vizsgálat? – kérdezte a lehető legtöbb felsőbbséggel.

– Úgy gondolom, amennyi galleon önnek fizetek, nem kell találgatnom.

– Nézze nem volt könnyű megszerezni Keelan Granger egyetlen egy hajszálát – folytatta a férfi. – Nagyon őrzik Roxfortot. Nem vagyok oda bejáratos, hogy fogalmazzak így. De megvan mindennek a nyitja.

– Térjünk a tárgyra! Megmondtam, hogy kifizetem akármennyit is kér.

– Mivel a Szent Mungóban kérdezősködnének, ha apasági vizsgálatot kérnék, így körbeszaglásztam a mugliknál. Rém egyszerű volt. Nem is számítottam rá. A vizsgálat eredményei pedig ebben a borítékban vannak.

Lucius elővette a galleonokkal megpakolt erszényt, aztán a két értékes tárgy gazdát cserélt. A férfi felbontotta a borítékot, és olvasni kezdte. 99,8%-os egyezés. A varázsló elmosolyodott.

– Remélem, jó hír!

– A lehető legjobb. Exmemoriam! – Az átok kék fénye keresztül száguldott a kis irodán. A nyomozó megdermedt a foteljében, és kifejezéstelen arccal bámult a semmibe. – Minden feljegyzést adj át nekem!

A férfi azonnal cselekedett, még a titkos másolatokat is átadta Luciusnak, aki visszavette az erszényt is.

– Helyes! Most pedig elfelejted, hogy itt jártam, nem láttál, nem ismersz és senkit sem a családomból. Elfelejted az ügyet, és többet nem is jut eszedbe.

Anton semmibe meredő tekintettel bólintott, mire magához tért Lucius már nem volt a helyiségben. A Malfoy család feje végre megkönnyebbülten sóhajtott fel, mert ezzel végre revansot vesz a fián. Már csak ki kellett élveznie a hátralévő időt.

hozzászólások: 4

by Hermione @ 2024 Feb 17

Áhhhh imádom 💜💜💜
Nagyon szeretem ezt a történetet 😍🤩 alig várom a folytatását!!!
Kérlek mond, hogy Draco hamarabb fog találkozni a fiával minthogy Lucius rájuk találhatna vagy tehetne velük akármit 🥹🥺🥹
Alig várom Draco reakcióját ha rájön hogy van egy fia, ó és Keelan-ét is! 😁😁😁

by Nyx @ 2024 Feb 17

Annyira örülök neki! Nagyon aggódtam, hogy milyen fogadtatása lesz ennek a történetnek. Hogy is mondjam ezt el spoiler nélkül? :D Na jó, csak egy kis megnyugtatás. Neeeem, neeeem. Az öreg Malfoynak ebbe nem szabad most belekavarnia, vagyis olyan mélyen semmiképpen, mint ahogy ő akarja. Éppen eleget ártott így is mindenkinek.
Én is kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok szólni ahhoz, ha Draco tudomást szerez a fiáról, és arra amikor először találkoznak Keelannel. Egyik sem lesz éppen átlagos De addig még sok-sok minden fog történni.

by Neola @ 2024 Feb 25

Tudtam én, hogy a mi kis apósunk nem hagyja annyiban ezt a gyerek témát, de felettébb érdekes hogy ilyen sokáig tartott neki kideriteni.
Nagyon érdekes dolog jutott eszembe. Ötlet. Pl ha Malfoy-oknak is lenne egy fali család fájuk és megjelent volna a 17. Születés napján Keelan neve a falon.
És mondjuk Narcissa vette volna észre és ő nyomoz.
Á csak egy gondolat, de érdekes lett volna az is.
Már olvasom is tovább!
Üdv: Neola

by Nyx @ 2024 Feb 26

Hát nem igazán hagyta annyiban Igazából egy ideig nem foglalkozott vele, hogy mi a helyzet. Távolról mindig is figyeltette Hermionét. De nem mert hozzányúlni, mert mégiscsak Hermione auror, és Narcisszánál se akarta robbantani a bombát. Igazából abból indultam ki, hogy ez most lett Luciusnak igazán fontos, mert érzi, hogy öregszik, és vannak dolgok, amit még életében el akar intézni. És nem akarja Dracóra bízni az örökségét, ami igazából Dracót a legkevésbé sem érdekli, és biztosan ráköltené egy részét a sárkányrezervátumra. Keelant pedig egy befolyásolható kamasznak hiszi, akit meg tudna vezetni, és már nem kell a szüleit belevonnia a döntéseibe. (Csak Lucius azt felejti el, hogy ennek a gyereknek két olyan makacs szülője van, mint Draco és Hermione.)
Júúújj ez amúgy tényleg ez nagyon-nagyon jó ötlet. Legközelebb majd írok egy ilyet valahova. Narcissa nyomozása nagyon tetszene. Olvastam egy ilyen ficet, amiben hasonló volt. Hermionénak és Dracónak volt egy egyéjszakás kalandja. És Draco onnan értesül róla, hogy következménye is lett, hogy megjelent egy új hajtás a családfán. Hermione pedig még maga sem tudja hogyan viszonyuljon ehhez a helyzethez, mert éppen mágiaügyi miniszter választások vannak vagy valami ilyesmi.