31. fejezet
Látható sötétség

Miután Keelan elment, Hermione a dolgozószobájába tartott, hogy befejezze a jelentést, amit a polgármester kért. Túlságosan is nagy csend volt, csak a csípős szép susogását lehetett hallani a nyitott ablakon keresztül. Ma ráért később is bemenni a hivatalba, gondolta, így élvezhette a gőzölgő gyógytea kellemes illatát. Már éppen kortyolt volna belőle, amikor kopogtattak az ajtón. Nem várt senkit sem, bár mostanság gyakrabban megfordult nála néhány váratlan látogató. Szélsebes gyorsasággal elpakolta a Beau által összeállított fekete ruhaanyagot a fiókjába a jegyzeteivel együtt. Óvatos akart lenni amennyire lehet.

Gyorsan varázslattal bezárta a fiókot, aztán elrejtette a pálcáját, majd elindult az ajtó felé. Szíve szerint Dracót várta volna, de egy fél mosollyal megcsóválta a fejét. Valószínűleg a férfinak volt jobb dolga is, minthogy őt látogassa. Az ajkába harapott, mennyire szentimentális lett mostanság. Nagyon remélte, hogy a férfi éppen Keelannel együtt van valahol a rezervátumban. Ez megnyugvással töltötte el. Biztos volt benne, hogy Draco szemmel tartja a fiúkat. Mély felsóhajtott, aztán felkelt, hogy ajtót nyisson.

Sajnos rögtön rá kellett jönnie, hogy a küszöbén álló varázsló egyáltalán nem az, akit várt. Sőt őt leginkább a háta közepére sem kívánta.

– Dominic, mi járatban itt? – kérdezte kertelés nélkül a boszorka. A hajszálcsíkos, szürke öltönyben feszítő varázsló egy mosollyal köszöntötte, ahogy mindig.

– Semmi jó reggelt, édesem? – tudakolta a férfi. – Hol marad a meleg üdvözlés?

– Nem vártalak – tette karba a kezét Hermione. – Mégis minek köszönhetem az ittlétedet?

– Olyan a hangod, mint a hideg, téli fuvallat, kedvesem – jegyezte meg a szokásos hangnemében a varázsló, amitől a boszorkány cseppet sem lett elnézőbb vagy megenyhültebb. – Azért beengedsz?

– Gyere be! – közölte Hermione, majd intett neki, hogy fáradjon beljebb.

– Egyébként is pocsék napom van…

– Cseppet sem tűnsz letörtnek. – Miután Hermione beinvitálta Dominicot, majd elindultak mindketten a dolgozószoba felé. A boszorka visszaült a helyére, s gyorsan minden olyan aktát bezárt, amihez kéretlen vendégének semmi köze sem volt. – Bármi is történt nem rengette meg alapjaiban az életedet.

– Az kéne még, hogy letörtnek is tűnjek – kérte ki magának a varázsló, s nekitámasztotta az esernyőjét az egyik széknek. – Beszéltem Freyával tegnap történtekről. Biztosan tudod, miről beszélek.

– Hogyne tudnám – vágta rá szűkszavúan a nő. Nem akarta elmondani, hogy mit talált, és Beau varázslatáról sem akart semmit sem elárulni, nem bízott annyira a férfiban, hogy ezt megtehesse. Pitonnál a legjobb helyen volt a bizonyíték, amivel egyelőre semmit sem tudtak kezdeni. – Nem marad sokáig titokban semmi sem.

– Freya már volt itt?

– Tegnap Beau-val, bár nem tudtunk beszélni. Beau avatott be a részletekbe a támadásról. Súlyosabb volt a helyzet, annak ellenére, hogy ilyen könnyedén megúszták – jegyezte meg kimérten a boszorkány. Esze ágában sem volt továbbra is megbíznia a férfiban, azok után, amiket megtudott róla.

– Milyen kimért vagy ma?

– Csináljak úgy, mintha nem tudnám mit tettél? Lehet, hogy minden információ nem ér el hozzám, de azért ez az kiderül.

– Persze, bocsánat – szabadkozott Dominic, ellenben semmilyen bűnbánat nem volt a hangjában. A szokásos udvariaskodás, ami az évek során tökélyre fejlesztett, megadta Dominicnak azt a tartást, tekintélyt és sznobságot, amivel minden érzését, gondolatát elrejthette. Hermione pedig a felét sem tudta annak, amit tett, de nem akarta beavatni. Meg kellett őket mentenie, akármibe is került. És az árat valakinek meg kell fizetni. – Csak gondoltam megkérdezem.

– Rendben.

– Kissé harapós vagy, kedvesem – említette meg a férfi. – Ha szeretnél nekem mondani valamit, akkor ne fogd vissza magad.

– Micsoda képmutató vagy – vágott vissza a boszorkány, és elege lett abból a színjátékból, amit mostanság játszottak. Nem akart udvarias lenni vele, nem akart tovább együtt dolgozni vele, főleg, hogy a férfi ráadásul egyáltalán nem is tudott segíteni neki. – Undorító, amit Freyával tettél. A saját társaddal. Tudom, hogy min dolgoztatok. Bele is halhattatok volna.

Hermione elhallgatott, de az igazságérzete nagyon is azt diktálta, hogy tegye helyre a varázslót. Dominic felnevetett, mintha nem történt volna semmi, és csak egy tévedésről lenne szó. Holott mindketten tudták, hogy mekkora port kavart Freya és Dominic ügye az ír varázsvilágban. Szegény Freya… bajban volt a Titokvédelmi Alaptörvény megsértése miatt, ugyan szabadlábon védekezhetett, de még a felelősségrevonás még nem történt meg. Dominic pedig… ő tehetett mindenről. Hermione legszívesebben megátkozta volna az öntelt varázslót. Nem ismert minden részletet, de megbízott az összekötőjében, akitől az információkat kapta. Eilis Brady először Freyáról számolt be neki, és persze Dominicról is.

A varázsló még mindig derűsen figyelte Hermionét. Mi is volt az igazság? A varázsló ellopta egy feltörekvő újonc kutatási anyagát és belemászott a mágia sötét bugyraiba, amit aztán durván a maga előnyére fordított. Volt miért utálnia az előtte álló férfit.

– Honnan tudsz a kutatásról?

– Auror vagyok, és a Varázsbűn-üldözési Főosztályon sok mindennel kell foglalkoznunk – válaszolt kimérten Hermione. – Az egyik feladatom az volt, hogy veszélyes varázslatok után kutassak.

– Értem már – szólalt meg vigyorogva a varázsló. – Nem is tudtam, hogy az angol Mágiaügyi Minisztérium szeme elér Írországig.

– Mindig alapos voltam. És szeretem megelőzni a beláthatatlan kimenetelű katasztrófákat. Magas kockázati szintet értél el. Nem Freya, hanem te.

– Értem már. Granger-kockázati szint. Mondd csak, ezért mentél el engedély nélkül egy akcióra, ráadásul egy újonccal? Megakadályozni egy esetleges katasztrófát? – kérdezte Dominic. – Én is tudnék ám érdekes dolgokat mondani rólad. Kockáztattad az Azkabant, kislány.

– De itt vagyok. – Hermione kihúzta magát. Erről nem beszélhetett senkinek. És fogalma sem volt róla, hogy Dominic mit tudhat az esetről.

– Igen, egy karriervesztett auror. Drágám, szerintem kezdj valami új dologba. Ha innen elküldenek, akkor felkopik az állad, drágám.

– A Varázsbaj-elhárító Osztaghoz mit szólsz? – kérdezett rá Hermione maró gúnnyal. – A megelőzési részlegük biztosan hálás lenne, ha mindent megkapnának rólad tőlem.

– Semmid sincs.

– Gondolod? Ki ne kísérne figyelemmel egy ilyen kutatást, amin együtt dolgoztál Freyával? Nem túl sokan foglalkoznak az ősi mágiával. Persze azonnal nem jöttem rá, mert okosan elrejtettétek Bradennel a nyomokat. Kicsit kutakodnom kellett, mélyebbre ásni. Akármennyire is próbáltátok titkokban tartani, nekem egyértelmű volt, hogy te, Braden és Freya foglalkoztok ezzel. Aztán megtörtént a baleset, az ír minisztérium majdnem lelepleződött. A programot pedig leállították. Elárulod, hogy mi történt?

– Nem hiszem, édesem.

– Mellesleg kissé furcsa, hogy itt lődörögsz a környéken. Csak nem a lelkiismereted szólalt meg?

– Kutatást végzek – pontosított Dominic. – Hamarosan kész az anyag, aztán nem kell többet látnod. Megígérem.

– Valóban így lesz? – tette fel a jogos kérdést Hermione. – Természetes, hogy utána nézek a hátterednek.

– Egy jó auror… Rend tag vagyok, nem?

– Egy jó aurornak feltűnik, hogy a pasi, aki szakértőnek mondja magát, a szokásos viselkedésével ellentétben időben felbukkan egy helyen, ahol csúnya dolgok történtek. Nem találod ezt furcsának?

– Ahogy vesszük. Adj át mindent a hivatali patkányoknak – vigyorgott Dominic.

– Vegyük úgy, hogy gyanús vagy nekem. És kiderítem, hogy miért vagy itt igazából. Én nem veszem be azt, hogy a Rendnek dolgozol.

– Emlékezz, hogy egyszer azért megmentettelek attól, hogy egy csúnya helyzetből. Nem tehetek róla – nevetett a férfi. – Ez a lényemből árad. Mindenki gyanakszik rám.

– Na, ebből elég!

– Nem tudom, Hermione, mennyire másztál bele ebbe az ügybe, de fel kellene elevenítened a Főnix rendjével a kapcsolatodat. És komolyan, nemcsak informátorként – javasolta komoran Dominic. – Jobb lenne, ha magával Harry Potterrel beszélnél. Úgy emlékszem, hogy jóban voltatok régen.

Hermione ajka megremegett. Mégis mi folyik itt? Mióta Keelan megszületett csak felületes kapcsolatban volt a Renddel. De Harry más volt, olyan volt neki, mint egy családtag. Dominic sok mindent elmondott, viszont megtörni őt… Egy nap alatt se menne.

– Nagyon bátor vagy, hogy ilyen nyíltan mersz beszélni nálam ilyesmiről – jegyezte meg kimérten a boszorkány. – Főleg a körzeti auror előtt.

– Itt magunk vagyunk – mondta a varázsló. – Legalábbis az a rengeteg varázslat ezt mutatja, amit a házadra tettél. Paranoia vagy szimpla őrültség?

– Elmész a francba!

– Tanácstalan vagyok – folytatta Dominic. – Szörnyen tanácstalan, és valami azt súgja, nem vagyunk biztonságban, ha nem fogunk össze. Szóval legjobb lesz, ha szépen lehiggadunk mindketten.

– Gondolod? Össze kellene veled fognom?

– Tudom – erősítette meg a véleményét a varázsló. – Azt hiszem, hogy tudom ki lehetett az áldozat a rezervátumban.

Hermione ajkára forrtak a szavak, egy hosszú percig várta, hogy Dominic megszólaljon, de a férfi, mintha makacsul hallgatott volna. Mégis mit tudhat? Miért viselkedik így? Most nem nézett a szemébe, ahogy eddig tette, kicsit talán el is sápadt.

– Beszélj!

A varázsló nemet intett a fejével, mintha csak el akarná törölni a szavakat, amiket korábban mondott, csakhogy az aggodalmát már megosztotta az izzó, barna szemű boszorkánnyal, aki nem volt rest kiszedni belőle az információt. Dominic szerencséjére Hermione nem volt képzett legilimentor, próbálkozott vele, de egy olyan tehetséges varázslót, amilyen a férfi is volt, nem tudott volna megtörni. Túlságosan is mélyen eltemette a titkait, hogy azt bárki könnyedén elő tudta volna hozni.

– Komolyan mondod, hogy tudod, vagy csak a bolondját járatod velem?

– Még kell egy kis idő mire biztosan fogom tudni. Még semmi sem tiszta egészen, egy kis idő kell még. – Nem volt szokása megismételni ugyanazt, de most elfogta a rettegés. Megremegett a keze, viszont gyorsan úrrá lett ezen az érzésen. Nem akarta mutatni mennyire fél valójában. Az erős, megingathatatlan Dominicot legyőzte egy érzés: a félelem.

– Rendben.

– Nem fogsz neki örülni.

– Már annak sem örülök, hogy ez egyáltalán szóba került.

– Miért? – kérdezte Dominic.

– Mert nem szabad ezzel az üggyel foglalkoznom – jelentette ki Hermione. – Így is jobban belemásztam, mint kellett volna.

– Akkor?

– Ne kérdezz többet! – állította le a nő. – Jobb, ha erről nem beszélünk.

– Jól van.

– Kézben tartom a dolgokat, de mindenről nem kell tudnod.

– Ez most nagyon nem elég… Nem csak neked kell ezeket kézben tartani – sóhajtott fel a férfi, majd a helyére igazított egy prizmát Hermione íróasztalán. – Legyél óvatos!

– Az vagyok – bólogatott tovább a boszorkány, miközben leírta az utolsó pontot is a jelentésében. – Neked kellene óvatosnak lenned, és nem rohanni hozzám. Nem lenne jó, ha bármennyire is közöm lenne ahhoz, amit csinálsz.

– Hamarosan elmegyek – mondta a férfi. – Viszont Freyának szüksége van segítségre, és valakire, aki szemmel tartja.

– Jól van.

– Számíthatok rád, hogy figyelsz rá?

– Miféle kérdés ez? Tönkretetted annak a szegény lánynak a karrierjét. Egy tárgyalás elé néz pár hónap múlva. Velem meg el akarod hitetni, hogy érdekel téged a sorsa? Képmutatóbb nem is lehetnél.

– Fontos kérdés, Hermione.

– Igen.

– Köszönöm!

– Nem igazán értem, hogy mit akartál ezzel a látogatásoddal…

– Hamarosan meg fogod tudni, de az nem fog tetszeni. Maradjatok távol a kelta romoktól amennyire lehet – kérte a varázsló komoran. – Ez egy jótanács, és nem más.

– Még egy dolog, ami nem fog tetszeni? Nem tetszik nekem ez az egész már most sem, de ezt már mondtam neked.

– Ezzel nem vagy egyedül.

Csend állt be a beszélgetésbe.

– Földrengés volt tegnap – mondta Dominic színtelen hangon.

– Ez jelent valamit?

– Többet, mint az először gondolnád. De ez most nagyon jól jött nekünk. – Azzal Dominic elköszönt Hermionétól, majd elindult kifelé. A boszorkány még mindig nem értette a férfi viselkedését, de nem volt ideje tovább merengeni rajta, hanem folytatta a munkát.

***

Eközben a rezervátumban. Finn, Keelan, Draco és Skót elindultak a karámok felé, ahol a kisebb, még fiatal sárkányokat tartották. Keelan gyermeki lelkesedéssel nézte az apró kis sárkány ivadékokat, ahogy egymással tűzpárbajt vívva köröznek az arénában. Voltak nagyobb kutya, illetve borjú méretű sárkányok is. Látszólag békésen pihentek, de tudta, hogy bármikor, ha akarnak támadásba lendülhetnek. Szerencsére a varázslatok és bűbájok miatt az állatok nem látták őket, így zavartalanul figyelhették őket.

Az ír varázsló útjuk közben rémesen sokat beszélt, mintha mindent rá akarna zúdítani új tanítványára, vagy csak aggodalmaskodott? Igazából Keelan sem tudta pontosan, mindenesetre mindenre igyekezett odafigyelni.

– Miután végeztünk, itt fogod folytatni a munkát – magyarázta Finn. – Nagyjából almozás lesz a feladat, meg némi trágyahordás. Beau fog neked majd segíteni. A sárkányokhoz senkinek sem szabad nyúlni, szakképzett gondozó jelenléte nélkül tilos. Tudom mivel szokták ugratni az újoncokat, és nem szeretném, ha anyádnak hiányzó ujjakkal küldenénk vissza.

– Rendben – bólogatott Keelan serényen.

– Tévhit, hogy a sárkány szelídíthető. Itt mindegyiknek nagyon erős védekező, támadó és ragadozó ösztöne van. Lehet, hogy egy ideig, amíg kibújnak a tojásból kedvesek vagy mutatnak olyan jegyeket, amiket a naivak a szelídségnek vélnek, de ez nem így van. Mindegyik veszélyes.

– Megértettem – szólalt meg újra az újonc határozottan. – Nem hiszem azt magamról, hogy én vagyok Daenerys Targaryen.

– Ő meg kicsoda? – vonta össze a szemét Finn.

– A sárkányok anyja – felelte Keelan, mire rájött, hogy valószínűleg mestere cseppet sem jártas a mugli irodalomban.

– Sose hallottam róla. De bolond egy spiné lehet, ha azt hiszi, hogy az anyja lehet a sárkányoknak…

Keelan csak felnevetett, de aztán inkább úgy döntött nem világosítja fel új mesterét a Trónok harcáról.

– Ebbe azt hiszem, ne menjünk bele.

– Jó – bólogatott Finn, majd folytatta tovább az ismertetést. – Tehát folytassuk…

Egy két lépéssel lemaradva Hayden és Draco haladt mögöttük.
– Finn szentbeszédet tart, vagy csak meg akarja félemlíteni a fiadat? – kérdezte Skót kicsit fojtott hangon, miközben igyekezett hallótávolságon kívül maradni. – Szegény kölyök, olyan csillogó szemekkel figyeli.

– Hagyd már… Keelan az első tanítványa – szólalt meg elnézően Draco.

– Neked meg Beau – vonta meg a vállát Skót. – Mégsem olvastad fel neki a kézikönyvet, meg szabálykönyvet.

– Lehet kellett volna. Akkor valószínűleg most jobban állna, és nem csinálna annyi baromságot.

– Ja, lehet. De Finn alapossága megőrjít!

– És akkor mi van? Neked talán nagyobb tapasztalatod van? – tette csípőre a kezét Draco. – Egyébként is Beau mindannyiunk tanítványa.

– Hóhó, nehogy ránk lőcsöld a felelősséget – nevetett fel Skót. – Beau a tiéd. Szóval tanítgasd csak te.

– Milyen jó is nekem – sóhajtott fel a varázsló.

– Te akartál kiállni Jericho ellen, tessék megkaptad. Egyébként is, nem vagyok annyira tapasztalatlan. Morgana kis kedvenceit olykor-olykor én tanítgatom, szóval tudok egyet, s mást.

– Morgana kis kedvenceit – ismételte meg Draco vigyorogva. – Remélem, hogy nem mondod meg neki, hogy így hívod őket. Tedről nem tudod, hogy merre van? Azt mondta, itt lesznek valahol az ikrekkel és Rick-kel.

– Nem beszéltem vele – rázta meg a fejét Skót. – De ugye nem akarod összerakni az egész csapatot? Rossz ötlet lenne. Az ikrek biztosan kikészítenék Keelant.

– Nem akarom összerakni őket. Ted jól halad a fiaival, nem akarom elszúrni neki ezt a lehetőséget – intett nemet a fejével Draco. – Beau-val összerakni Keelant se lesz egyszerű. De majd ezt még meglátjuk. Egyébként csak beszélni akartam Teddel a tojásokról.

– Gond van?

– Remélem, hogy nincs. De párról úgy tűnik, hogy nem fog kikelni, és Morgana igencsak dühös lesz. Viszont ma vannak más dolgaim is, szóval jó lenne, ha megnéznétek igazam van-e. Kaptam egy levelet Charlie-tól, hogy nem tud jönni egyelőre. Szóval magunknak kell ezt is megoldani.

– Pontosan ez hiányzott. Jó, megnézem, viszont csak azután, hogy a délelőtti edzéssel végeztünk.

– Rád bízom Beau-t.

– Taslit is adhatok neki, ha rossz lesz? – vigyorgott Skót. Draco meg gondterhelten megcsóválta a fejét és megmasszírozta az orrnyergét.

– Nem – közölte Draco.

– Akkor nem is érdekel – mondta a férfi. – De vállalom. Egyébként mi dolgod van?

– El kell mennem Hermionéhoz.

– Tegnap is nála voltál.

– Ez kicsit hivatalosabb látogatás – sóhajtott fel Draco. – Mindenképpen beszélnem kell vele.

– Mióta lettél auror? A szerepjátékos szexet is bevallhatod – humorizált Skót. – Jaj, ne nézz rám így!

– Idióta. Nem egészen erről van szó.

– Hanem?

– Ki kell derítenem néhány dolgot – válaszolta röviden Draco.

– Remélem, hogy nem a szerelmi életeddel kapcsolatos, mert akkor beárullak Morgánánál.

– Örülnék, ha csak azért mennék – sóhajtott fel a férfi. – Aggaszt az, ami a rezervátumban történt, és ennek érdemes lenne a végére járni. Ráadásul, ami meg Freyával történt a romoknál az még inkább aggasztóbb.

– Miért mi történt? – állt meg Skót hirtelen. – Ugye nem volt véletlen a földrengés?

– Nem – rázta meg a fejét Draco. – Valaki rátámadt, és a nyakamat rá, hogy az, aki a sárkányoknál csinálta a balhét, és a kerítéseknél. Finn-nek erről ne szólj! Megígértem Freyának. Még szerencse, hogy nem egyedül volt, hanem Beau-t is vitte magával, bár gondolom nem kellett sokat kérlelnie.

– Szóval Beau ezért van Freyával?

– Nem hiszem, hogy csak azért, de megérteném. Szemmel kell tartanunk Freyát, ha Beau nincs vele, amíg meg nem tudjuk, mi folyik itt. Piton, Freya és Beau tegnap visszamentek a romokhoz. Ezért is megyek el ma Hermionéhoz.

– És miért pont Hermionéhoz? Mondjuk kétségkívül szebb, mint Piton, de akkor is. Nem tudhatod mennyire bízhatsz benne.

– Az életemet is rábíznám. És talán magánügyeim is lehetnek – morogta Draco.

– Bocs! Messzire mentem – mondta Hayden, majd elvigyorodva veregette meg a vállát. – Nem avatkozom a dolgaidba.

– Még jó, hogy…

– Miről beszélgettek? – jelent meg Finn is, aki időközben befejezte a beszédjét. Keelan pedig csatlakozott a Perkins ikrekhez és Rick Pitonhoz, mindkettejük legnagyobb örömére. – Miről maradtam le?

– Draco szerelmi életét tárgyaltuk ki éppen – vágta rá Skót. – Adtam neki pár tanácsot a nőkkel kapcsolatban.

– Egy nagy sárkány f…t! Minek kellene nekem pont a te tanácsod? – húzta fel az orrát Draco, majd karba tette a kezét. – Jobban értek a nőkhöz, mint te.

– Meglátjuk – nevetett Hayden.

– Nem értem mit piszkálod – csóválta meg a fejét Finn. – Hermionét és Dracót az univerzum is egymásnak teremtette…

– Nem kell ebbe belemennünk – vágott a szavába Draco. – A tojásokról beszélgettünk.

– Ja, izgi… Lehet, hogy van néhány záp.

– Mi van?

– Jaj, ne már, Finn, ne havazz, Merlinre kérlek! A szemembe megy a sok jégdarab.

– Bocs.

– Egyébként hol van Keelan? – kérdezte Draco.

– A Perkins ikrekkel és Rickkel van. Hadd barátkozzanak!

– Pompás. Otthagytad három mardekárossal? – rivallt rá a fiatal apa, amitől Finn egy kicsit először meglepődött, de aztán gyorsan visszavágott.

– A fiad, nem?

– De igen.

– Akkor mit aggódsz, Draco? Majd megoldja.

***

Eközben Keelan és a három másik fiú egymást méregették a karámok mellett. A két Perkins fiút hidegen hagyta Keelan érkezése, hiszen ezerszer találkoztak már újoncokkal, ellenben Rick Piton szúrós szemmel nézett rá. Tömény kamaszirigység csillogott a szemében, és mintha csak várt volna arra, hogy lecsaphasson a hollóhátas fiúra.

– Szóval te vagy Finn tanítványa? – kérdezte Rick becsmérlően. – Micsoda váratlan fordulat, Granger… vagy mondjam inkább, hogy Malfoy?

– Maradjunk egyelőre a Grangernél – szólalt meg derűsen a fiatal varázsló.

– Sejthettem volna, hogy a fia vagy – folytatta a Piton fiú becsmérlően. – Hasonlítasz valamennyire Dracóra, de közel sem annyira, hogy említésre méltó lehessen. És áruld el, hogy egy ilyen könyvmoly, mit te, miért is akar sárkányokkal foglalkozni?

– Talán valami baj van ezzel?

– Hagyd rá! – legyintett Colin Perkins. – Nehezen emészti meg, hogy őt nem vették fel a gyakornoki programba.

– Befognád? – pirított rá Rick mérgesen-

– Hát nem az igazság? Szörnyen elbuktál a próbán – mondta Connor Perkins. – De majd jövőre megpróbálod megint.

– Nem így volt. Apám nem engedte – vonta meg a vállát Rick, de még mindig egy kis rózsaszín pír látszott az arcán.

– Az én apám sokkal lazább – jegyezte meg Keelan, noha tudta, hogy ezzel csak hergeli Alaricket. – Jó fej.

– Tudok róla. Én ismerem a születésem óta – vágott vissza a fiú, majd egy lépéssel közelebb ment a hollóhátashoz –, nem úgy, mint te.

Keelan keze ökölbe szorult. Megint úgy érezte, hogy a benne lévő düh kitörni készül, persze nem olyan erővel, mint ahogy a Walpurgis bulin, de nagyon szívesen megütötte volna Abby pimasz kisöccsét, de inkább vett egy mély levegőt.

– Hagyd abba, Rick! – mondta Connor. – Ennek semmi értelme.

– Gondolod? – vigyorgott gonoszul Rick. – Mit gondolsz, Granger? Van értelme annak, hogy szétverjem a fejed vagy meg is átkozhatlak? Választhatsz.

– Én bejutottam a gyakornoki programba, amíg te valami Merlin háta mögötti helyen táborozgatsz, és a tűznél nyalogatod a sebeidet.

– Te kis…

– Akkor megyünk, Rick?

– Persze – mondta a fiú. Kihúzta magát, s követte a társait.

Keelan mélyen felsóhajtott, majd mikor megérezte valakinek a kezét a vállán, akkor fordult meg. Draco állt mögötte, s kissé gondterhelten nézett rá. Mire egymás szemébe néztek a fiúnak elpárolgott a gyűlölet a szeméből, újra derűs volt és megfontolt, amilyen mindig.

– Minden rendben?

– Persze. Nincs semmi baj – mosolyodott el Keelan.

– Remélem, hogy nem bántott meg – sóhajtott fel Draco. – Nem akarattal teszi, csak dühös.

– Piton? – nevetett fel. – Nem, egyáltalán nem.

– Láttam, hallottam mindent…

– Meg tudok birkózni vele – jelentette ki Keelan hidegen.

Draco igazából nem tudta mit feleljen. Legszívesebben elmagyarázta volna keresztfiának az egész történetet, hogy a fia ne legyen gúny tárgya. Mégis talán jobb volt így, hogy nem avatkozott bele ebbe a komolytalan vitába.

– Tudom.

– Nem kell aggódnod miatta. Nincs olyasmi, amivel meg tudna bántani – sóhajtott fel a fiú. És valóban, Alarick Piton nem tudott már olyasmit mondani, amivel igazán megsérthette volna, jutott eszébe végül. A dühe elpárolgott. – Ismerem a mardekárosokat.

– Nem mind ilyen.

– Még szerencse.

– Skót és Finn a karámok végénél várnak. Én is megyek hamarosan, csak be kell gyűjtenem még Beau-t.

– Rendben van. Később találkozunk – mondta egy fél mosollyal Keelan, aztán elindult a többiek felé.

Draco még egy percig figyelte őt, majd elindult megkeresni a tanoncát.


***


Ezernyi apró, fehér százszorszép pettyezte a zöld gyepet. Átsuhant a réten a lenge szél, s felborzolta a fűben fekvő férfi göndör haját. Mélyet lélegzett a friss levegőből, ami teljesen elbódította, de nem ez volt az egyetlen dolog, ami így hatott rá. Karjával a fejét támasztva figyelte a mellette ülő boszorkányt, aki már egy ideje serényen rajzolt a vázlatfüzetébe. Az izgalmasnak tűnő kviddicsmagazint egy ideje már csak a szél lapozta.

Beau megbabonázva figyelte Freya mozdulatait, ahogy a tündöklő napfény végigsimította a kacskaringós tetoválásait. Most a melegítő felsőjét a derekára kötötte. Legszívesebben megérintette volna, viszont így megtörte volna azt a varázslatot, ami mindkettőjüket körülölelte. A boszorkány nem figyelt rá, tiszta kék szemét a táj legpontosabb megörökítése kötötte le, hosszú tintafekete haját most összefogta egy kusza kontyba, így nem zavarta az elmélyült munkában. Viszont a varázsló mégsem tudta megállni, hogy ne szólaljon meg.

– Megint engem rajzolsz? – kérdezte kíváncsian a varázsló, aztán közelebb araszolt. A boszorkány magához húzta a rajzfüzetet, vigyázva nehogy a ruháját is összefesse. A hosszú fehér anyag alól kivillantak a kecses lábai.

– Ugyan már – mosolyodott el Freya. – Miért rajzolnálak pont téged?

– Mert én vagyok a múzsád – tárta szét a kezét Beau, mintha valamilyen általános igazságot közölne. – Másrészről jóképű vagyok, és teljesen belém vagy esve.

– Ki van zárva! – emelte fel a hangját egy kicsit talán erélyesebben a boszorkány, de enyhén elpirult. A férfi most érezte először, hogy átbillent a mérleg a másik oldalra. Ugyanakkor még közel sem volt annyira erőfölényben, mint azt gondolta. – Nem is lenne akkora papírom, hogy rá tudjalak festeni a nagy egóddal együtt.

– Kíméletlen vagy velem. – Túlságosan is drámai volt a hanglejtése.

– Erősnek látszol. Kibírod a kemény kritikát és a piszkálódást is.

– De szörnyen érzékeny a lelkem – tette a szívére a kezét a férfi, majd leszakított egy százszorszépet, és elkezdte pörgetni az ujjai között. – Finoman kellene velem bánnod.

– El tudom képzelni mennyire érzékeny lehet a lelked.

– Mutasd azt a rajzfüzetet! – követelte Beau, majd ülő helyzetbe tornázta magát, aztán törökülésben helyezkedett el. – Eléggé kíváncsi vagyok már rá.

– Nem mutatom meg! – jelentette ki határozottan Freya. – Mégis mit gondolsz?

– Megint csak itt tartunk? Elzárod előlem a műremekeket?

– Zavarba hozol – simította ki egy kósza tincsét az arcából a lány. – Művész vagyok, és csak akkor szeretem megmutatni a munkámat, ha kész van.

– Én meg kíváncsi vagyok – vonta meg a vállát Beau. – Nem könyörülnél meg rajtam?

A hatás kedvéért kinyújtotta a kezét, és felcsippentette a füzetet.

– Nem! – figyelmeztette a boszorka, aztán rácsapott a kezére. Beau az ujjait rázva húzta el a kezét, aztán ismét hátradőlt a fűben.

– Szívtelen vagy! – mondta teátrálisan az ausztrál. – Nem a Mardekárba jártál véletlenül?

– Sértegetni akarsz?

– Dehogy! Csak magasztalni téged, szép hölgy! – Azzal pimasz vigyorral beletűzte a százszorszépet Freya hajába.

– Ezzel a mű brit akcentussal kikészítesz – sóhajtott fel Freya. – Már csak azt várom, hogy Draco mikor fog emiatt lesből megátkozni.

– Lesből? Egy Malfoy nem támad lesből.

– A Malfoy becsületkódexből idézel?

– Mindent bevetek, hogy méltó legyek a legügyesebb, legdögösebb sárkánygondozó tanonc címre, és ebbe mások idegesítése is beletartozik. – Beau elégedetten felnevetett.

– Merlinre! Még jó, hogy nem az én tanítványom vagy.

– Mire tanítanál? – Megint csak az a huncut vigyor és a gödröcskék. Fel tudná forgatni az életét, gondolta Freya.

– Rúnaismeretre – közölte a boszorkány, aztán egy kissé előre hajolt, és egy kecses mozdulattal egy rúnát rajzolt Beau tornacipőjének az orrára. A férfi újra ülő helyzetbe helyezkedett el, aztán megszemlélte a művet.

– Tetszik. Mit jelent?

– Első lecke. Találd meg a rúnaszótárban! – Beau nem volt teljesen elégedett a magyarázattal.

– Beszéljünk komolyabb dolgokról! Nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy elképzeltél meztelenül és ezt papírra vetetted – vigyorgott a varázsló, és nagyot nyújtózott. – Látni szeretném, hogy mennyire túloztad el az arányokat.

– Dehogy is vetettem papírra ilyesmit! – ellenkezett Freya nevetve, és még maga a feltételezés is megnevettette. – Nincs más dolgod?

– Temérdek szabadidőm van – válaszolt cinkos mosollyal Beau. – Pontosan ezért jöttem ki veled.

– Egy fenét! Ellenőrizni akarsz, és ellógtál a munkából. Már kezdelek kiismerni, de most mondom, örülj, hogy eljöhettél velem!

– Az nem lógás, ha Draco mester engedélyt adott rá. És miért mondod ezt? Talán nem örülsz a társaságomnak?

– Amíg csendben voltál tudtam rajzolni – mosolyodott el a lány. Beau csak megforgatta a szemét, mintha Freya csak gonoszkodna vele. – Egyébként még mindig haragszom rád.

– Rám? Miért? Beszéljük ezt meg! – fordította komolyra a szót a varázsló.

– Komolyan kérdezed, hogy miért vagyok rád mérges?

– Jó, tudom, hogy vonzom a bajt. És egy icipicit, de tényleg csak egy hangyányit idegesítőnek hathat a viselkedésem…

– Micsoda feltételes mód – kuncogott Freya.

– Ugye igazából nem is haragszol?

– Mélységesen haragszom rád.

– Ha odaadom a tízóraimat, akkor megenyhülsz egy kicsit?

– Komolyan kérdezed? Egyébként milyen szendvicsed van?

– Ha tudnád… Csupa íncsiklandozó finomság van benne, olyasmi is, amit el sem tudsz képzelni, hogy finom lehet. – Szörnyen jól reklámozta az egyik kedvenc szendvicsét, nem mintha nem lett volna legalább ezer kedvence.

Mégis Freya eljátszotta, hogy őt mennyire rettentően nehéz lenyűgözni.
– Uhhh, az nem kell – húzta fel az orrát kényesen válaszul.

– Van még valahol egy szelet sütim is.

– Az jobban érdekel, de nem vesztegetsz meg.

– Akkor kénytelen vagy elmondani, hogy mégis miért vagy dühös.

– Mert úgy viselkedtél, mintha egy taknyos boszorkány lennék és megcsókoltál – fakadt ki végül a boszorkány.

– Helyreigazítást kérek.

– Rendben.

– Vulgáris leszek. Nem szoktam mugli módra káromkodni, mert általában Draco mestert idézem, ugyanakkor ezt sokkalta kifejezőbbnek találom, mint az ő frázisait.

– Rendben, hallgatlak.

– Kibaszottul megijedtem, amikor lezuhantál. És meg sem fordult a fejemben, hogy taknyos boszorkánynak gondoljalak. Kedvellek, nagyon kedvellek. Ennyi az egész. A csókot meg élveztem, szóval ne várd, hogy bocsánatot kérjek. Bátorkodom megjegyezni, kedves hölgy, hogy te korábban megcsókoltál.

– Khm… jól van, rendben.

– Haragszol még? – simogatta meg az arcát Beau kedvesen. Freya ránézett, de egy pillanatra megmerevedett az érintéstől, nem is beszélve, hogy a varázsló szemtelenül megint csak úgy beszélt hozzá, mintha minden rendben lenne, és nem ugrana ki mindkettőjük szíve a mellkasukból.

– Említettél valami sütit korábban – kérdezte az ajkába harapva a boszorka.

– Ah, az csak akkor jár, ha megbocsátasz nekem, de mivel nem tettem semmi rosszat, nincs miért bocsánatot kérnem.

– Túl keményen kell megalkudnunk egy szelet sütiért.

– Nem akármilyen süti.

– Igen?

– Epres gyümölcstorta szelet, a legeslegjobb, mint a környéken kapni lehet. Merlin se varázsolhatna jobbat, ha valaha is megpróbálkozott volna ilyesmivel. Csak úgy nem adhatom oda, tétje kell, hogy legyen.

– Mit szeretnél érte?

Még egy róka sem lett volna képes annyira alattomosan elmosolyodni, mint ahogy akkor Beau. Freya félretette a vázlatfüzetét, aztán egymás szemébe néztek. A férfi közelebb hajolt a kezét a boszorka tarkójára csúsztatta, közelebb húzta magához. Arcuk összeért, s a varázsló borostája finoman dörzsölte a bőrét, Freyát zavarnia kellett volna, de nem így volt.

– Annyi süti biztos nincs nálam, hogy megkapjam, amit szeretnék – mondta a férfi, és nagyot sóhajtott. Freyának nem kellett szembenéznie vele, hogy tudja Beau megint mosolyog.

– Vedd le a kezed a vázlatfüzetemről! – szólt rá Freya, majd kihúzta az értékes szerzeményt a férfi keze alól.

– Honnan tudtad?

– Annyira nem tudsz elbájolni.

– Boszorkány! – csóválta meg a fejét Beau, aztán elhúzódott tőle.

– Pontosan.

– Beau-tiful! – hallotta Draco kíméletlen hangját. – Emeld meg a hátsódat! Két órát kaptál, és az letelt.

– A mesterem, a galád hívat, így sajnos elvállnak útjaink – pattant fel a varázsló. – Viszlát, szép hölgy! És ne menj a romokhoz, Freya!

– Jó, jó rendben van.

Beau gyanakodva nézett rá, aztán átnyargalt a réten Dracóhoz.

– Minden rendben? – kérdezte a mester. – Megvolt a kimenő?

– Miért kérdezed?

– Úgy nézel ki, mint akit elvarázsoltak.

– Ura vagyok a tetteimnek – jelentette ki Beau, s majdnem megbotlott egy hatalmas fűcsomóban.

– Persze… Ha arra a lányra nézel, azt se tudod, hogy kedd van-e vagy szerda.

– Miről beszélsz? Csak tetszik…

– Minek magyarázzam? – sóhajtott fel Draco. – De ha még egyszer felkeltesz az éjnek évadján, gondoskodom róla, hogy ne juss el Freya faházáig.

– Hű, de sötét megjegyzéseid vannak, mester. De áruld már el, mi bajotok van Skóttal, hogy mindig engem piszkáltok?

– Ha látnád magad, akkor nem kérdeznél ilyesmit.

– Merlin nevére… – Azzal nekiállt fütyörészni.

– Ugye nem hülyíted azt a lányt?! – kérdezte mestere, amikor a feltűnően jókedvű ausztrál felhúzott szemöldökkel ránézett, aztán lelassított.

– Nem a te dolgod! Nem tudtam, hogy ennyire kíváncsi vagy, Draco mester.

– Valóban nem az én dolgom, de lecsillapítani a kedélyeket nekem kell majd.

– Hermione hogy van? Tudja, már Keelan, hogy újra csapod a szelet az anyjának? – érdeklődött vigyorogva. – Nagyon várom már, amikor együtt megjelentek és… áúú! Most mi van?

– Nem a te dolgod! – válaszolt vissza a tejfölszőke varázsló.

– Ezt megbeszéltük – vigyorgott rá Beau. – Menjünk a kerítésekhez!

– Ohh, sokkal jobb feladatot találtam ki neked – nevetett fel Draco, aztán megveregette a tanonca vállát.

– Micsodát?

– Imádni fogod, Kenguru, hidd el nekem!

– Előre repesek az örömtől – húzta el a száját a férfi. – Vajon mit talált ki nekem a nagy mester? Ki tudja?

– De előbb még mesélj nekem egy kicsit – szólalt meg Draco kissé titokzatosan.

– Miről is? – kérdezte Beau. – Párkapcsolati útmutatót szeretnél? Remek tanácsokat tudok adni.

– Frászt tudsz, inkább válaszokat akarok.

– Akkor kérdezz!

– Mit láttatok a romoknál?

Beau arcáról egyből lehervadt a mosoly. Gyorsan ment végbe a változás, s egy perc alatt a férfi, mintha megkomolyodott volna, és már cseppet sem hasonlított arra a suhancra, akinek a többiek hitték.

– Jó, elmondom.

– Még jó…

hozzászólások: 0