33. fejezet
Felfordulás

A fiúk elfoglalták a helyüket Morgana irodájában, és várták a boszorkányt. Beau végül a trágyahordás után bekönyörögte magát az értekezletre, de persze nem fürdött meg, így ki kellett tárni az összes ablakot. Igyekeztek varázslattal elnyomni a szagot, ám valahogy ez egyáltalán nem sikerült. Ugyan az ifjú varázsló szabadkozott, viszont ez a többieket nem vigasztalta.

Draco persze ki akarta küldeni, viszont az ausztrál annyit beszélt és érvelt, hogy végül feladta. Attól tartott, hogy a tanonca végül az ablak alatt kuporogva óbégatna bebocsátásért. Közel volt már a vacsoraidő, így nem akart még több gondot a nyakába venni. Így Beau befészkelte magát az iroda közepére és boldogan bűzlött. Skót és Finn pedig Keelan edzését és képzését tárgyalták ki. Persze Dracót ez sokkal jobban érdekelte, mint Beau. Gyakran bekapcsolódott a beszélgetésbe. És persze nem utolsó sorban büszke volt, amiért ígéretes tanoncnak tartják a fiát.

Ted és az ikrek a következő sárkányfészek ellenőrzést tervezték. A két fiú kíváncsian hallgatta apjuk beszámolóját, majd időközben Finn is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Nagyon sok teendőjük volt, mielőtt megnyílt volna teljesen a park a látogatók számára. Közben Michael, Morgana haszontalan fia, édesdeden aludt a sarokban, de vele senki sem foglalkozott. A beszélgetésnek végül Morgana vetett véget, aki hosszú léptekkel haladt az asztala felé.

– Örülök, hogy mindenki… – hangja elfúlt, aztán egy pillanatra befogta az orrát. – Mi a jó fene?

– Beau volt – mutatott felé Skót. – Nem ismeri a szappant, és nem fog rajta a bűbáj.

– Trágyát hordtam, főnökasszony – szólalt meg a férfi. – Siettem, ahogy tudtam.

– Merlinre… – csóválta meg a fejét Morgana. – Nyomás fürdeni! Hányszor mondjam még nektek, hogy az irodámba ne gyertek be mocskosan?

– De akkor lemaradok az értekezletről. Nekem legalább egy órát kell fürdenem, és a hajmosásról ne is beszéljünk. Ott a balzsam, kondicionáló…

– Beau-tiful…

– Mi meg belepusztuljunk a trágyaszagba? – kérdezte Finn, majd kissé oldalba lökte a hebrencs ausztrált.

– Miért ez neked olyan ismeretlen szag? Nem szoktad még meg? Hadd maradjak, Morgana! Egyébként is olyan csinos vagy ma.

– Hadd maradjon! – mondta Draco elcsigázottan. – Utána vissza fog jönni, és addig nem hagy békén, amíg el nem mondod neki szóról szóra az egészet.

Morgana idegesen megmasszírozta az orrnyergét. Fáradt volt már ennyi vitatkozáshoz. Különben is az egész napot végigdolgozta.

– Kell ez nekem? – morogta idegesen a boszorka, de nem nézett a körülötte ülő díszes társaságra. – Nyugdíjba kellene már mennem. Ennyi idiótát egy rakáson. Nyerjétek meg azt a rohadt versenyt, aztán hadd menjek el innen.

– Ezt mindenki hallotta ám – szólalt meg Beau.

– Pontosan ezért mondtam hangosan.

– Haladhatnánk? – szólalt meg Michael álomittasan. – Még el kell mennem…

– Fogd be! – morogta Skót, majd hozzá vágott egy pergamengalacsint. – Eddig tudtál csendben aludni, majd ezután is menni fog.

– Elmész ám a…

– Elég! – csapott az asztalra Morgana. – Mindenki kussol!

– Kezd izgi lenni – dörzsölte össze a tenyerét Beau.

– Te is, Angus!

– Igen is, asszonyom!

– Kiküldelek!

– Jó, jó befogtam.

– Mint tudjátok, ember hiánnyal küzdünk – kezdett bele a mondandójába a boszorkány. Mindenki elhallgatott. – A nemrégiben történt gyilkosság miatt többen is felmondtak. Ugyan a régi gárdából a szezonra így is visszajönnek páran, de így is bajban leszünk. Úgy döntöttem, hogy embereket veszünk fel, észszerűsítjük a csoportokat. És visszahívtam azonnali hatállyal a rezervátumba Jerichót is.

– Hogy mit csináltál? – hördült fel Skót. – Úgy tudtam, hogy nem igen siet vissza, és egészen a nyár végéig nem kell látnunk a pofáját.

– Megtennéd, hogy a fiamról nem beszélnél így?

– Az ördög ivadéka, nem a tiéd – kontrázott rá Hayden. A többiek felröhögtek ezen a kijelentésen. Morgana megforgatta a szemét. – Nem érdekel, hogy a MacFusty klán tagja, és őszintén leszarom azt is, hogy a hebriadai feketesárkányokkal több tapasztalata van, mint nekünk… állítólag. Akkor is egy szar alak.

– Igen, Morgana, ezzel jól kibasztál velünk – érvelt Finn, és keresztbe tette a kezét a mellkasánál. – Így nem tudunk egyenlően versenyezni, és veszélybe kerülnek Draco esélyei, hogy a rezervátum vezetője lehessen.

– Majd Draco ezt megoldja – vágott vissza Morgana. – A normális működést veszélyezteti a jelenlegi állapot. Az optimális létszám alatt vagyunk, ami jóval több munkát ró azokra, akik még hajlandóak velünk dolgozni. Vagy talán ti is nagymenők beálltok sárkány trágyát lapátolni az egyéb feladataitok mellett? Feltétlenül szükségünk van új emberekre. És ha már itt tartunk szakképzett gondozókra.

– Nem kérhetünk segítséget más rezervátumokból? – vetette fel Finn.

– Nem – zárta rövidre a témát Morgana. – Ezt magunk oldjuk meg. Nem leszünk lekötelezettjei másoknak. Akkor még nagyobb átjáróház lesz itt.

– De hát…

– Elég! Bajban vagyunk.

– Dehogy vagyunk bajban. Beau-tiful előléptetjük, és akkor minden megoldódik – mondta Michael, akit eddig se érdekelt túlzottan a rezervátum.

Beau felkapta a fejét és kihúzta magát.

– Ez hülyeség – szólalt meg Draco is végre. – Nem léptetjük elő, Beau-t.

– De miért nem? Készen állok. – Beau felállt, és felemelte a kezét. A többiek befogták az orrukat a szagtól.

– Mert még nem fejeztük be a kiképzésedet. Ráadásul nem vagyunk túl a költési szezonon. Nem venném a lelkemre, hogy ha leégetnék a szemöldöködet. Másrészt meg nem adok a kezedre egyetlen egy gondozó tanoncot se. Tudom, hogy istenítenek, de nem állsz készen.

– Olyan kedves tőled, hogy így aggódsz a testi épségem miatt. Tudtam, hogy szeretsz. – Mosolygott rá Beau a legédesebb mosolyán, majd meg akarta ölelni a mesterét, persze Draco fintorogva elhúzódott tőle.

– Jó, jó, csak ne hajolj ide hozzám, mert szörnyen büdös vagy!

– Szóval, akkor még kit kell elviselnünk Jerichón és a kis tanoncán kívül? – kérdezte Finn. – Biztos, hogy nemcsak ezt a két szerencsétlent ástad elő.

– Jól gondolod. Már őt is ismeritek néhányan – folytatta Morgana. – Isabel O’Hara.

Az ikrek vigyorogva összesúgtak, mire az apjuknak, Tednek, fojtott hangon rájuk kellett szólni. Persze ez mit sem ért a két fiúnál, akik sutyorogva elkezdték feleleveníteni első bevetésüket az Andokban. Beau irigykedve figyelte őket, de nem szólt semmit sem.

– Isabel igazán jó választás volt – szólalt meg Ted. – Nagyon jó szakember és ügyes lány.

– Remélem is – morogta Finn. – Nem akarok azzal foglalkozni, hogy a törött körmök miatti nyafogunk.

– Jól van na, csak egyszer fordult elő – mondta Beau durcásan. – Akkor még nagyon friss volt az élmény.

– Isa nagyon kemény csaj – fordult Finn felé Colin, az egyik Perkins iker. – Ha meglátod, elszáll az agyad. Észbontó. Képzeld, amikor ott voltunk egyedül lopott ki egy tojást egy zöldfarkú égzengő fészkéből. Abszolút tökéletes…

– Elég! – szólt rá az apja, majd egy taslit adott a még mindig vigyorgó fiának. – Megmondtam! Tisztelettel beszéljetek mindenkiről!

– De apa. Isa egy szörnyen gyönyörű csaj – folytatta Conor, majd ő is kapott egy taslit. – Nem gondoltam volna, hogy az írek ennyire tüzesek is tudnak lenni.

– Befejezted? – kérdezte Ted.

– Vörösszőke haj – ábrándozott Colin.

– Zöld szemek…

– És olyan melle van…

– Beau a hét végéig felmentést kapsz a trágyahordás alól – szólalt meg Ted szigorúan. – Az ikrek megcsinálnak mindent helyetted.

– Apa – mondták egyszerre.

– Megmondtam, csak egyszer szólok rátok, ha nem fogadtok szót, akkor jön a büntetés.

– Igen, már érdemes volt eljönni – vigyorgott az ausztrál varázsló, aztán elégedetten hátra dőlt a székében. – Pacsit fiúk! Nem? Mindegy, én örülök.

– Mi lenne, ha a témánál maradnánk? – szólt közbe Morgana.

– Isával tényleg könnyű együtt dolgozni – szólalt meg Draco is. – Az Andokban nagy segítségünkre volt az első napokban. De áruld el, Morgana, hogy vetted rá erre? Ő nem állandó gondozó sehol.

– Az nem a te dolgod.

– Jól van – emelte fel a kezét védekezően a tejfölszőke varázsló, majd hátradőlt. Beau pedig megint közelebb hajolt hozzá, amitől Draco megint elfintorodott. – Menj már arrébb, haver!

– Tényleg olyan szép, hogy elszáll tőle az agyad?

– Neked nem elég az, amid van, öcsi? – csattant fel Draco, majd a Freya nevet tátogta. Az ausztrál varázsló, aztán megforgatta a szemét.

– Jól van na, csak Finn és Skót miatt kérdezem.

– Idióta! – csapott a vállára Skót. – Majd pont te fogsz nekem nőt keríteni.

– Csak gondoltam segítek egy rendes lányt keríteni neked, cimbora. Olyat, akitől minden reggel mosolyogva pattansz ki az ágyból.

– Ne segíts, megoldom egyedül is!

– Na, ennek örülök. És hol van?

Skót megint rácsapott Beau vállára, majd erősen megszorította.

– Szóval láthatatlan?

A szorítás még erősebbé vált.

– Jó, jó, bocsánat.

– Ezt akartam hallani – vigyorgott Hayden.

– Mi lenne, ha rám figyelnétek? – dörrentet rájuk Morgana. – Még azért van mondanivalóm.

A társasággal nagyon nehezen lehetett bírni, mire a boszorkány a mondandója végére ért az erős tesztoszteronfelhő teljesen leszívta a maradék erejét is, hogy egyáltalán gondolkodni tudjon. Miután szélnek eresztette a társaságot fellégezett, és nem csak azért, mert Beau vitte magával a trágyaszagot is…

A fiúk gondterhelten indultak el az étkezde felé. Finn és Skót mogorván, Beau egy kicsit letörten, mert eszébe jutott, hogy nem ő lesz az egyetlen ígéretes, szuper tanonc a csapatban. Talán Draco volt köztük a legnyugodtabb.

– Pácban vagyunk – törte meg a csendet Beau.

– Miért lennénk? – kérdezte Draco.

– Jericho miatt.

– Gyűlölöm a pofáját – morogta Skót. – És nem leszek finomkodó vele többet.

– Tavaly belenyomtad a fejét a tóba – révedezett Finn. – Akkor finomkodtál vele?

– Bele kellett volna fojtanom.

– Morgana biztosan örült volna.

– A Sátán fattyától legalább megszabadítottam volna – vicsorgott a férfi. – Nem is értem. Egy ilyen nőnek, mint Morgana, hogy lehet két ennyire félresikerült gyereke? Az egyik egy balfasz barom, a másik meg egy idióta szerencsétlen hülye.

– Benned forrong a gyűlölet, barátom – veregette meg a hátát Beau. – Le kéne hűtened magad.

– Te meg bűzlesz, mint a háromnapos oposszumtetem. Bedoblak a tóba, aztán számolgathatod a halak a tófenéken ülve.

– Nem tudom, mivel etethetitek a sárkányokat – vonta meg a vállát az ausztrál varázsló. – Na, mindegy. De nem akarok úszni.

– Nyugi fiúk! Nekünk dolgozik az idő és ez a helyzet – csitította őket Draco. – Ha itt lesz Jericho, akkor látjuk, mit csinál. Megismerjük a tanoncát is. Legalább meglátjuk mennyi mindent szedett magára Japánban és az utazásai során. Remélem, hogy pár tojást is hoz, mert még nem teljes az állományunk. Főleg, ha egy részük eleve nem fog kikelni.

– Hogy a francba lehet ilyen optimista? – kérdezte Skót.

– Hozzáállás kérdése.

– És Hermione.

– Fogd be, Kenguru!

– Baromságaiddal etesd a norvég tarajosokat! – javasolta Skót. – Mi bajod van?

– Bízz bennem, tudom, hogy mit csinálok – vigyorgott Draco. – Van egy tervem.

– Nem akarlak megbántani, Draco, de sokszor nem tudod, hogy mit csinálsz.

– Jaj, srácok, hagyjátok abba ezt! – állt közéjük Beau. A két férfi még messzebbre ment egymástól, mert az ausztrál varázsló még mindig tömény trágya szagot árasztott.

– Te meg menj már fürdeni! – köhögött Skót. – Varangyos béka legyek, ha te nem bűzlesz egyre jobban.

– Furcsa, hogy ennyire kényes az orrotok – vonta meg a vállát a varázsló. – Vacsinál találkozunk.

– Megvárjunk? – kérdezte Finn.

– Egy frászt éhen halok – ásított egy hatalmasat Skót. – Ha megvárnánk, semmi finomság nem maradna nekünk.

– Jó, akkor menjünk! Majd Beau eszik Freyával vagy akivel akar – mondta Draco. – Legalább lesz kivel beszélnie.

– Felőlem – vonta meg a vállát Finn. – Amúgy miért mondtad? Mi van Freyával?

– Semmi. Mesélte reggel, hogy dolgozik valamin. Hermionénál volt reggel, mert találtak Pitonnal egy valami rúna izét, és azt elemezgeti.

– Legalább elfoglalja magát.

– Igen – bólogatott Draco.

Skót csak a fejét csóválta, majd idegesen az égre tekintet, aztán hátrasimította hullámos és kissé csapzott haját.

– Oh, Skót, nekünk meg beszélnünk kéne.

– Miért?

– Nagymamád ért még a rúnákhoz? – kérdezte kíváncsian a varázsló.

– Hogyne értene a vén boszorka – nevetett Skót.

– Megkérdeznéd ráér-e egy kicsit?

– Meg, de miért?

– Meg kéne látogatnod.

– Most jut eszembe nem ér rá – próbált meg kibúvót találni a férfi. – Valami nagyszabású… nyugdíjas programon dolgozik. Áh megvan… kákalagokat irtanak… Basszus, baromságokat beszélek, táncegyesületet alapít és turnézni ment.

– Skót…

– Nem, Draco, nem megyek el hozzá!

– Mi is mennénk.

– Anyámmal nem akarok találkozni – mondta Skót.

– Olyan régen volt már, biztosan elfelejtette.

– Egy frászt felejtette el…

– Ezt beszéljétek meg – veregette vállon őket Finn. – Én addig megnézem a vacsorát.

– Nagy szükség lenne a nagyanyádra.

– Komolyan? Nem…

– Finn előtt nem akartam mondani, de Freyát megtámadták a romoknál múlt vasárnap – folytatta Draco. – És a nyakamat rá, hogy összefügg azzal az esettel, ami a rezervátumban történt, nem is beszélve a múltkori kerítés leomlásról.

Skót szörnyen rondán elkáromkodta magát. Szeme izzott a méregtől, majd mély levegőt vett és így szólt.

– Rendben. Megszervezem. Hányan mennénk?

– Freya, Hermione, te és én.

– Beau?

– Meg ő is – sóhajtott Draco. – Tuti nem maradna itthon…

– Jól van. Szólok, ha el tudunk menni.

– Remélem, hogy még azelőtt sikerül elmennünk, hogy a díszes társaság megérkezik Londonból.

– Ez egyre jobb és jobb lesz – morogta Skót. De a biztonság kedvéért még egyszer rákérdezett: – Biztos, hogy semmi más lehetőségünk nincs?

– Ha lenne, akkor megmondtam volna. A nagyanyád a legprofibb ebben a témában, és még sok minden másban.

– De elmenni hozzá? – nyögte Skót. – Nem lehet bagollyal megoldani? Lehet ez sokkal gyorsabb.

– Félsz egy nyolcvanéves nénitől?

– Na, itt vagyok – loholt be a képbe Beau. – Miről maradtam le?

– De gyorsan megfürödtél – jegyezte meg Draco.

– Van ez így. Na, de meséljetek.

– Skót fél a nagyijától.

– Na, ez új. Gyilkos a mammer vagy mi?

– Már miért félnék? – horkant fel Hayden. – Csak nem akarok anyámmal találkozni. Karácsonyi családi ünnepséget kihagytam, és azóta nem voltam otthon. Elvből ki fog nyírni.

– Majd megvédelek – veregette hátba Beau. – Komolyan nem értem, hogy mi a bajotok a családotokkal…

– Beau-tiful, te mióta is nem voltál otthon? – érdeklődött Draco. – Csak nincs valami gond otthon? Elmesélheted.

– Igazad van, mester, visszaszívtam – sóhajtott a férfi egy hatalmasat. – Nem akarok mesélni.

– Finn-nek nem lesz gond, ha nélküle megyünk? – kérdezte Skót. – Nem kellene megbeszélnünk vele?

– Hagyjuk enni! Egyébként meg dolga van, szóval így jár, aki mindig a hátsófelét nézeti a dokinénivel – vonta meg a vállát Draco.

– De miért kellünk ennyien? – tette fel a jogos kérdést Skót. – Már korábban is mondani akartam.

– Nagyon egyszerű – kezdte az egykori mardekáros. – Hermione auror, ő dolgozik az ügyön, Freya elemzi a rúnákat, amik egyelőre csak halandzsák, te vezetsz minket a nagyanyádhoz.

– És ti ketten minek kelletek? – mutatott Dracóra és Beaura. – Főleg a Kenguru.

– Mert ha nem viszem nyafogni fog. Én meg, azért kellek, mert én vagyok itt a vezető gondozó. Nekem mindenről tudnom kell.

– Marhaság. A nagyi nem csípi a tömeget. Maradjatok itthon, és majd én elmegyek a hölgyekkel. Ez így jobban tetszik.

– Szó se lehet róla.

– Nem hagyom Freyát egyedül, és ha már itt tartunk Hermionét se – közölte az ausztrál férfi kidüllesztett mellkassal. – Úgyhogy felőlem Dracót itthon hagyhatjuk.

– Meg a magyar mennydörgő fészkére maradok ám itthon, kölyök.

– Ki vigyáz akkor Keelanre? – kérdezte Beau kíváncsian. – Hermione biztos nem akarja egyedül hagyni a fiát.

– Tizenhét éves, vigyáz magára. Addig itt lesz a táborban, és Finn majd figyel rá.

– Remélem, hogy nem leszel idejekorán nagypapa – vihogott fel Beau, amihez Skót is csatlakozott. – Láttam, hogy a Piton kislánnyal nagyon összemelegedtek.

– Nagyon vicces vagy, Beauty – morogta Draco.

– Nálatok nem ez a szokás? – vigyorgott a férfi. És pont kitért mestere taslija elől.

– Ja, csak nehogy valósággá váljon az a vicc – nevetett Skót. – Beau fiad is sokat kerülgeti mostanság Freyát. Ki tudja mi lesz ebből.

– Muszáj ennyire nyíltan ezt megbeszélni? – fintorodott el Beau. – Nem igazán komfortos veletek megbeszélni a védekezési szokásainkat. Pláne, hogy egyelőre igencsak plátói a viszonyom Freyával. Jajj, de modortalan vagyok! Bocsáss meg, mester, nem akartalak ezzel megbántani! Keelan fantasztikus kölyök.

– Térjünk vissza a témánkra – sóhajtott fel Draco. Nagyon vissza kellett fognia magát nehogy megüsse a „legjobb” tanítványát.

– Rendben.

– Intézek egy zsupszkulcsot – mondta a tejfölszőke varázsló. – Megpróbálok olyat, amit bármikor felhasználhatunk oda- és visszaútra.

– Hoppanálni nem jobb? – kérdezte Beau.

– Ne keltsünk nagyobb feltűnést. Messze van különben is. Kellene legalább hat állomás.

– Ha így áll a dolog, akkor mindannyian különböző közlekedési eszközön mennénk, más-más időpontban, és…

– Elég lesz, kölyök! Ha más helyzetben lennénk, akkor azt mondanám, hogy legyen így, de most szorít bennünket az idő. Potterék hamarosan megjönnek…

– Ja, mint a tél…

– Nem akarom készületlenül várni őket. Legalább mi tudjunk meg valamit – szólalt meg Draco mérgesen. – A két idióta…

– Még a végén Rend tag leszel? – nevetett fel Skót. – Nagyon töröd magad, ahogy látom.

– Egy fanklub elég volt, ugye mester? – szívta a vérét Beau.

– Nem lehet veletek beszélni…

– De, csak néha muszáj szórakoznunk – vonta meg a vállát Hayden. – A fene essen a sötétség seregébe, hogy nem maradnak nyugton, és hagynak élni bennünket…

– Én azt mondom, rúgjuk szét a hátsó felüket…

– Na, na, kerge kenguru, mi ebbe nem avatkozunk bele.

– De hát bántották Freyát. Nem értem ezt az egészet, és válaszokat akarok.

– Mióta lett ez a kis mitugrász ennyire harcias? – nevetett fel Skót. – Egyébként meg a tábor és a rezervátum a legfontosabb. Ha még itt van ez a rohadék, akkor űzzük ki innen. Nem akarok folyton azon aggódni mi lesz, ha rám törik a faházam.

– A tiédet senki sem fogja feltörni, az biztos… De Dracóét, Finnét…

– Na, na, na miről beszélsz?

– Sose zárod az ajtót.

– De, mindig bezárom – mondta Draco.

– Varázslattal?

– Nem.

– Akkor nem zárod be, hanem becsukod – válaszolt egyszerűen Beau. – Nem ugyanaz.

– Rajtad kívül más nem töri rám a hálószobaajtót éjnek évadján – horkantott fel Draco. –Minek aggódjak?

– Egyszer fordult elő.

– Na persze… Hányszor fog még?

– Ahányszor nem zárod be az ajtót.

– Szörnyűek vagytok – csóválta meg a fejét Skót, aztán megmasszírozta az orrnyergét. – Megyek kajálni, és küldök egy baglyot a nagyinak.

– Megyünk mi is kajálni.

– Te meg hova mész? – kérdezte Draco, miután megfogta a pólójánál fogva Beaut. A varázsló mutogatva az étkezde felé ficánkolt.

– Hát izé… kajálni… vagy nem… Mit csináltam, Draco, áruld el?

– Elintézem, hogy együtt vacsorázhass büntetlenül Freyával, te meg itt elbarmolod az egészet.

– Jaj, de édes vagy, mester! – mosolyodott el Beau.

– Csak nehogy megölelj!

– Akkor én leléptem Freyáért.

– Menj, ne is lássalak! – Azzal a boldog ausztrál, ide-oda libegő hajjal, és tangapapucsban elrohant Freya faházának az irányába.

***

Beaunak nem kellett kétszer mondani, hogy meglátogassa a csinos Donovan boszorkányt, akiért valóban odavolt. Elég gyorsan elérte Freya faházát, majd felment a lépcsőn, és éppen bekopogtatott volna az ajtón, amit a boszorkány éppen nyitott ki, így egymásba ütköztek. A varázsló ösztönösen átölelte a lányt és magához szorította. Isteni parfümillat csapta meg hírtelen, amitől a gerince mentén is bizseregni kezdett.

– Oh, nem gondoltam volna, hogy ennyire hiányoztam – vigyorgott a férfi elégedetten.

– Bocs, nem kellett volna ilyen lendülettel kinyitnom az ajtót – szabadkozott a boszorka, aztán kibontakozott az ölelésből. – Nem számítottam látogatóra.

– Rám se?

– Rád végképp nem. Dominic valamikor majd jön, de remélem, hogy csak holnap.

Beau egy kicsit elkomorult a név hallatára, kissé mintha a fogait is csikorgatta volna. Vett egy mély levegőt, aztán megszólalt:
– És hova indultál?

– Be akartam fejezni egy rajzot – sóhajtott fel Freya. De akkor vette észre, hogy nincs nála a vázlatfüzete. – De azt hiszem, hogy már nincs hozzá megfelelő fény.

– Oda se neki.

– És te hogyhogy átjöttél?

– Meg akartam kérdezni akarsz-e velem vacsorázni.

– Randira hívsz?

– Ha igen, eljönnél velem? – reménykedett Beau.

– Nem – rázta meg a fejét Freya.

– Ezért mondják a nőkről, hogy kegyetlenek tudnak lenni – mondta a varázsló, majd a legfájdalmasabb arckifejezését öltötte fel, amit csak tudott. – Azt hiszem, hogy most legjobb lesz, ha bezárkózom a faházamba és nem jövök ki addig, amíg el nem mész.

– Tisztázom a helyzetet.

– Lehetnél még ennél is világosabb? – kérdezte a férfi, majd nekidőlt az ajtófélfának.

– Legyünk csak barátok. Felejtsük el azt a néhány puszit, és maradjuk barátok.

– Akkor kérem vissza a felsőmet, barátocskám.

– Ki van zárva – fintorodott el a boszorkány, majd karba tette a kezét. – Ez a legjobb kuckózós felső, amit valaha találtam.

– Találtad mi… Tőlem nyúltad le.

– Gyere és vedd el! – vigyorgott Freya, majd előhúzta a pálcáját a zsebéből. Beau csak felnevetett.

– Lesz még őrülten meleg a nyáron. Akkor visszalopom.

– Csak szeretnéd. Nem is értem, hogy tudsz ilyen kivetkőzve járkálni. Már kezd lemenni a nap, és azért még nincs ennyire meleg.

– Forr a vérem – sóhajtott Beau. – Egyébként nem tudom. Én jól érzem magam így.

– Hát jó.

– Baráti vacsi?

– Legyen – bólogatott Freya. – Baráti vacsira bármikor szívesen elmegyek veled.

– Akkor irány az étkezde.

– Jól van.

– Remek – vigyorgott Beau. Aztán elindultak az étkezde felé. – Nincs meleged?

– Nincs, tökéletes a hőmérséklet.

– Nekem is le kell tőled valamit nyúlni zálogba – tanakodott a férfi. – De mit is?

– Ne nyúlj a cuccaimhoz!

– Mégis csak le kellene venned ezt a melegítőt.

– És miben menjek enni? Felül tök pucéran?

– Öööö hogy mondtad?

– Sehogy – válaszolt Freya.

– Nincs alatta semmi? – kérdezett vissza Beau.

– Miért te mit veszel egy melegítő felső alá? – horkantott fel a boszorkány.

– Pólót.

– Hát én nem, akkor tényleg megsülnék.

– Komolyan csak a barátom akarsz lenni? – tudakolta az ausztrál.

– Igen.

– Iszonyatosan nagy hibát követsz el. Egyébként nagyon tetszik a jóganadrágod – jegyezte meg érdeklődve a férfi.

– Nem jönne rád, hiába fixírozod – nevetett fel Freya.

– Hogy te mekkora boszorkány vagy.

– Köszönöm a bókot. És még a felét se láttad annak, amit tudok.

Mire odaértek, már csak páran maradtak a helyiségben. Beau Freya vállára tette a kezét, amitől a boszorkánynak égni kezdett a válla. Tényleg volt valami abban, amit a férfi a forró véréről mesélt. Bizalmaskodva Beau a lány füléhez hajolt, s belesúgta.

– Bízol bennem?

– Ühüm. – Freya megint csak elvesztette a csatát a férfival szemben. A csalafinta ausztrál mindkét keze már a vállán volt már, és a selymes baritonja beférkőzött a bőre alá is. Még hogy barát… Ha azonnal csomagolt volna, és elmegy már akkor is késő lett volna.

– Foglalj nekünk egy helyet.

– Jó – rebegte ásításnak álcázva a válaszát a lány, majd elindult egy félreeső sarokba, ahol meglehetősen távol a többiektől kényelmesebben ellehetnek.

Beau kisvártatva mindenféle finomsággal megrakodva tért vissza.

– Mindenből hoztam, aztán majd csipegetünk egymás tányérjából.

– Jól van. Ohh, ez a sonkatekercs jól néz ki.

– Isteni – sóhajtott fel Beau. – De az a sajt rolád se semmi, főleg azzal a spéci szósszal, amit Muriel kever a konyhán. Kaptam belőle egy keveset, de Finn-nek ne áruld el. Murielt megsértette a múlthéten, és azóta nincs spéci szósz.

– Olyanok vagytok, mint az óvodások – csóválta meg a fejét Freya.

– Draco már mondta neked, hogy kirándulni megyünk Skótékhoz? – váltott témát Beau, miközben fogott néhány halrudacskát, aztán belemártotta a spéci szószba. – Még nem voltam Skóciában.

– Még nem, de tudok róla, hogy megyünk – válaszolt Freya. – És te miért jössz?

– Hogyhogy miért? Egyrészt tágítom a látómezőm horizontjait. Megvédem a barátomat.

– Dracót?

– Dehogy, a mester tud magára vigyázni. Téged, barátom – vigyorodott el kedvesen Beau, és az arcán megjelentek a kis gödröcskék.

– Szóval a testőröm leszel? – kérdezte Freya, miközben ő levett néhány finomnak tűnő falatkát Beau tányérjáról.

– Igen – vigyorgott a varázsló. – Szükséged is van a védelemre.

– Ne…

– Elég! Hogy van a karod? – kérdezte komoran Beau.

– Jól.

– Nem fáj?

– Nem – rázta meg a boszorkány a fejét. – Nem kell aggódnod emiatt.

– Hadd nézzem!

– Minek?

– Mert meg akarom vizsgálni, hogy jó munkát végeztem-e, és nincs-e nyoma a varázslatnak. Nem szeretném, ha a hülyeségem miatt sebhelyeid lennének.

Freya végül egy sóhajt kíséretében felhúzta a karján a melegítő felsőt és kifordította a csuklóját, aztán Beau felé fordította.

– Azta mennyi rúna – szólalt meg a varázsló, majd megérintette a kecses kart, ami egyszerűen elbűvölte. Nem bírta megállni, hogy egyesével hozzá ne érjen a lendületes vonalakhoz. – Ezek újak?

– Igen. Ma délután csináltam őket, amikor visszajöttem Hermionétól – válaszolta Freya. El akarta húzni a kezét, de igazából annyira nem is akarta. – Ezek kuszák, értelmezhetetlenek, és nem tudom őket megfejteni.

– Mit kerestél Hermionénál?

– A rúnákat elemeztem, amiket találtál – felelte a lány, majd egymás szemébe néztek.

– Egyedül mentél?

– Igen.

– Miért nem vártál meg? – kérdezte vádlón Beau. – Megbeszéltük, hogy nem mész el egyedül a táborból.

– A rúnaelemzés a munkám – hajolt hozzá közelebb Freya. – Tétlenül kellett volna ülnöm?

– Vigyáznom kell rád. Ez a dolgom.

– Rám nem kell.

– Azt csak hiszed – mondta Beau, majd végigsimította a karját. – Olyan kis hazudós vagy.

– Igen? – kérdezte elmélázva Freya.

– Aha. De a szemed nem tud hazudni.

– Francba…

– Én is ezt mondom. Szóval egy randi?

– Nem – rázta meg a fejét Freya.

– Még nem bűvöltelek el eléggé – sóhajtott fel az ausztrál. – De még dolgozom rajta.

– Kezd azzal, hogy ne simogasd a rúnáimat! Ez nagyon nem jön be.

– Oh, bocsánat. Kicsit elbambultam.

– Kéred azt a sonkatekercset? – kérdezte Freya.

– Nem.

– Köszönöm.

– Igazán nincs mit – válaszolt egykedvűen Beau.

– Mesélj milyen volt a mai napod? – kezdte Freya, majd kilépett a tornacipőjéből, és feltette a lábát a székre. Beau látta a sötétlilára festett lábujjakat, a kecses bokát, s majdnem el is felejtett válaszolni a kérdésre.

– Keelannel túráztunk egy kicsit. A kedves bátyád a végén jól meghajtott bennünket. Skót meg telepakolta a hátizsákomat kővel. Trágyát hordtam. Aztán voltam értekezleten. Jerichót és a tanoncát Morgana visszahívta a táborban. És egy új gondozó hölgy is csatlakozik a csapathoz.

– Uhh…

– Te is utálod Jerichót?

– Nem a szívem csücske – sóhajtott fel Freya. – Sokat cikizett még kiskoromban. De a fiúkkal sokkal többet cseszekedett.

– Szegénykém.

– Mindegy régen volt.

– És neked milyen napod volt? – kérdezte Beau.

– Tevékeny – mutatta fel a karját Freya. – Jól összekavartad azokat a rúnákat.

– Én?

– Igen te. Az az összeillesztős varázslat nagyon jól sikerült, de totál rosszul raktad össze a részeket – sóhajtott fel a boszorkány. – Nézd meg ezt a rúnát.

Azzal kifordította megint a karját, hogy meg tudja mutatni Beaunak, amit felfedezett.

– Aha.

– És ezt itt. – Mutatott még egy rúnára a boszorkány. – Mintha kényszeresen illesztették volna össze.

– Aha.

– Látod, hogy ez és ez a része egyezik meg. Ezeknek így van jelentése. Földet jelent – A boszorkány belemélyed a magyarázatba. – Aztán van itt is és itt is egy-egy másik rúna. Nincs bennünk rendszer, nincs jelentés, így nincs.

– Megmutatod egybe?

– Persze. Csak kell valami, amire írhatok.

– Van itt minden. – Beau megfogta a spéci szószt, jelentőségteljesen Freya elé rakta, aztán kifordította a karját. – Tessék ez lesz a vászon.

– Jól van. – Azzal Freya belemártotta az ujját a szószba. Annyira elmerült a feladatban, hogy fel sem fogta igazán mit csinál. Nem volt zavarban, csak egyszerűen elkapta a hév. Rajzolni kezdett Beau karjára, s hamarosan kirajzolódott az, amit meg akart mutatni a varázslónak. – Kész. Ennek így kell kinéznie.

– Oh, és ez mit jelent?

– Lándzsával sem sebez meg – mondta a boszorkány. – De nem tudom, mit akar ez jelenteni. Talán egy igézet akar lenni, vagy védővarázslat. Nem tudom. És ettől megőrülök.

– Már ez is eredmény.

– Édes kevés. Oh, a fenébe teljesen beterítettelek spéci szósszal.

– Nyugi, semmi baj – vigyorgott Beau, majd elvett egy sajtos roládot Freya tányérjáról, belemártotta a rúna szószba, aztán beleharapott. – Nem kérsz?

– Nem köszi.

– Pedig finom. Esküszöm, így még finomabb. Biztos nem?

– Jó, legyen – forgatta meg a szemét a boszorkány. Beau egy mozdulattal odanyújtotta neki a sajtrolád maradékát, s Freya beleharapott. – Ugyanolyan az íze.

– Várj, van rajtad egy kis spéci szósz – mondta a varázsló, majd közelebb hajolt, és a helyett, hogy letörölte volna a lány ajkáról a kis foltot szemtelenül megcsókolta. Annyira vágyott erre, hogy majd’ belehalt. Röpke csók volt, de mégis meglepte Freyát. – Ezt vegyük baráti puszinak.

– Ühüm… Jaj, Beau, miért ilyen nehéz veled? Mondtam, hogy csak a barátod akarok lenni.

– Az is vagy.

– De miért csókoltál meg? – kérdezte Freya.

– Puszi volt – erősítette meg Beau.

– Francokat. Ezt az egészet te nem értheted.

– Értem, tudom és akarom. Koptasd le azt a másikat, aztán legyél velem! – kérte a varázsló.

– Micsoda?

– Dominicról beszélek.

– Nem tudsz te semmit – sóhajtott fel Freya. – Mi lenne, ha mennénk? Még jógázni is akarok egy kicsit.

– Rendben – bólogatott a férfi, miközben letörölte a maradék szószt a karjáról.

Később szótlanul mentek vissza Freya faházához. Meglehetősen nagy távolságot tartottak egymás között. Beau pedig az élete talán leghosszabb szótlanul töltött perceit élte át. Tanácstalan volt, kissé csalódott és rémesen vágyott még egy csókra.

– Akkor jó éjt, Beau!

– Jó éjt, Freya!

Még látta, ahogy a boszorkány felmegy a lépcsőn, s közben elkezdte levenni a melegítő felsőt. Beau szíve a torkában dobogott, majd felnevetett, amikor meglátta a sportmelltartót. Megcsóválta a fejét. Ez a nő kellett neki, jobban, mint a levegő.


***

Sokkal később egy kicsit távolabb a tábortól Hermione az ágyban fekve hallgatta az óra ketyegését, amit legszívesebben megátkozott volna. Legalább százszor fordult meg az ágyában, mire megelégelte az egészet, lerúgta magáról a takarót, felvette a ruháját és lesietett a lépcsőn. Keelan már régen aludt, kimerült volt az egész napi munkától, szinte nem is beszéltek, úgy zuhant be az ágyba. Hermione jó néhány védőbűbájt szórt szét, mielőtt felvette volna a cipőjét. Nem is gondolkodott igazán, hanem indulatból cselekedett, amikor eldöntötte, hogy pontot tesz bizonyos dolgok végére. Első ilyen pont Draco volt. Oh, hogy mennyi fejtörést okozott neki ez a férfi, félelmes… A konyhai eset óta egyszerűen nem tudta kiverni a fejéből. Beszélnie kellett vele, sürgősen, mielőtt még teljesen felrobban a sok gondolattól.

Megragadta az ajtó mellé támasztott seprűt, amit a polgármester utasítására rátukmáltak, aztán már kint is volt. A menetszél az arcába csapott. Gyűlölt repülni, de hajnali kettőkor cseppet sem volt kedve sétálgatni a holdtalan éjszakában. Képtelenség lett volna eltévesztenie az utat, hiszen varázsfényekkel megvilágított út vezetett egészen a rezervátumig, s Draco faházát sem volt nehéz megtalálni. Az ablakok sötéten ásítottak felé, de ez sem tántorította el attól, hogy be ne dörömböljön a varázslóhoz. Hamarosan fény gyúlt az előszobában, és egy morcos hang szólalt meg, miközben átkokkal hatástalanította a bűbájokat és kinyitotta az ajtót.

– Beau-tiful, megmondtam, hogy ne… Hermione? – kérdezte Draco, miután egy szál alsógatyában, kócosan, kissé álomittasan ajtót nyitott. Hermione kissé hevesen dobogó szívvel nézett férfira és valószínűleg az feldúlt arckifejezésével a frászt hozta Dracóra. – Mi a baj?

– Beszélnünk kell! – jelentette ki a boszorkány, aztán félredobta a seprűt, amivel utazott. A varázsló megütközve nézett rá, és nem tudta eldönteni, hogy azért akadjon-e ki, mert Hermione láthatóan nem tudja, hogy milyen seprűt dobál, vagy mert ilyen későn a legjobb álmából ébresztette fel. Így inkább egy harmadik lehetőséget gondolt ki.

– Bejössz vagy kimenjek?

– Tekintve a hiányos öltözékedet, inkább bemegyek.

– Milyen aranyos vagy, hogy ennyire véded a jó híremet és az erényeimet – mosolyodott el Draco. – Felöltözzek?

– Igen… nem… igazából mindegy – sóhajtott fel a boszorkány. – Nem maradok sokáig.

– Seprűn jöttél – említette meg a férfi a nyilvánvaló tényt. – Még mindig meg tudsz lepni még ennyi év után is.

– Igen.

– Utálsz repülni. – Hermione csak megforgatta a szemét, aztán zavarában karba tette a kezét. Még egyikük sem mozdult meg.

– Tudok róla. Ezért is remeg még mindig a lában.

– Jól vagy? – kérdezte Draco végül. – Nem mintha baj lenne, csak ennek biztos oka van.

– Nem vagyok jól – vallotta be végül a boszorka, és az ajkába harapott. – Tényleg nem vagyok jól.

– Elmondod?

– Te vagy a baj! – Azzal közelebb lépett, aztán mutatóujjával megbökte a varázsló meztelen mellkasát.

– Megbántottalak ma valamivel? – kérdezte egy mély sóhaj után Draco, majd összefonta a karjait. – Merlinre nem akartalak, de tudod, hogy milyen idióta vagyok néha.

– Nem bántottál meg semmivel – rázta meg a fejét Hermione. – Ez komolyabb, mint egy rossz szó, vagy egy rossz cselekedet.

– Mondd el!

– Haragszom rád, Draco – mondta ki végül a boszorkány. – Haragszom magamra is.

– Mondhatnám, hogy ez mennyire meglepő, de egyáltalán nem az.

– Azt hittem, hogy túl tudok ezen lépni gyorsan, és valami újba kezdeni, viszont nem megy olyan könnyen, mint gondoltam.

– Gyere be! – invitálta be a férfi, majd kinyújtotta a kezét. Hermione nem tétovázott, hanem elfogadta. A tenyér kérges, a pikkelyektől kissé durva, mégis olyan gyengéden érintette meg, melegséget, biztonságot nyújtott, amire most szüksége volt. Mikor elengedte szinte hiányzott az érintése.

Draco varázslattal felkapcsolta a villanyokat, aztán bekísérte Hermionét a nappaliba. A boszorkány leült a kanapéra, a férfi meg mellé, noha a fotel praktikusabb lett volna. Mégis közel akart hozzá lenni, érezni őt, megvigasztalni.

– Kérsz valamit inni?

– Egyelőre nem, köszönöm.

– Térjünk vissza az eredeti problémára – javasolta végül Draco, azzal féloldalasan ülve, a háttámlára könyökölve, Hermionéra nézett.

– Rendben van.

– Haragszol rám.

– Annyira azért nem – sóhajtott fel végül a boszorkány. Hogyan is fogalmazhatta volna meg neki? Nem tudta mit akart igazán mondani, amikor eldöntötte, hogy idejön. A szürke szemek mélysége teljesen megbabonázta.

– Nekem sem egyszerű – vallotta be Draco.

– Tudom.

– De most nem megyek sehova. – Ezt olyan határozottan jelentette ki, akár egy igazi őszinte ígéretet, ami inkább vallomásnak tűnt, mint üres szavaknak.

– Ezt is tudom – mondta Hermione.

– Tudod, hogy bármikor eljöhetsz hozzám, és nem érdekel mikor – közölte félhangosan a varázsló. – Ízekre szedhetjük a múltat, ha te ezt akarod.

– Remélem, nem bánod, hogy felébresztettelek.

– Nem – rázta meg a fejét Draco. Aztán kinyújtotta a kezét, és gyengéden megsimogatta Hermione arcát. – Jobban szeretem, amikor vidám vagy.

– Én is – bólogatott a nő, majd halványan elmosolyodott, amikor a férfi az álla alá nyúlt, és lassan felemelte, közben annyira közel hajolt hozzá, hogy ajkuk szinte egy lélegzetvételnyi távolságra lehessen, és könnyedén összeérhessen. Hüvelyujjával kisimított egy kósza göndör tincset.

– Mindig útban van a hajam – suttogta Hermione. – Nem szeretem. Hátra kellett volna kötnöm.

– Hagyd! – szólalt meg a varázsló rekedten. Az egyik ujjára rácsavarta egyik tincset, s megbabonázva figyelte, ahogy körbefonja, aztán nem engedi el. – Imádom, mert olyan öntörvényű, pontosan olyan, mint amilyen te magad vagy.

– Régen azzal szekáltál, hogy szénaboglya a hajam.

– Hazudtam. Csak próbáltam elbagatellizálni az irántad érzett vonzalmamat – magyarázta Draco és még mindig elbűvölve játszadozott a tinccsel. – Hogyan is vallhattam volna be…

– Micsodát?

– Hogy csodaszép vagy – hízelgett a ravasz mardekáros, amivel egyből tudta, hogy talán enyhít kissé az egykori griffendéles haragján. – Bolond voltam, hogy ennyi évig nem kerestelek…

A boszorka érezte a leheletét az arcán, és a szempillái maguktól csukódtak le, amikor Draco arca az övéhez ért. Puha ajkaival végigpásztázta a boszorkányét, apró csókokat lehelt a szája szegletébe.

– Sosem engedlek el – suttogta a fülébe Draco, s megpuszilta ott is, hogy végre engedjen a feszültség, aztán visszatért az ajkára. Nem sietett, hanem minden egyes pillanatot ki akart élvezni.

Hermionénak nem volt könnyű ellazulnia, de aztán elkezdte visszacsókolni őt, lassan kinyitotta az ajkát, megborzongott amikor Draco nyelve megérintette az övét. A férfi tenyere égetett, ahol a gerincéhez ért, s aztán lassan az ölébe húzta. Mindkettőjüket megperzselte a hirtelen fellobbanó tűz, és nem tudták eloltani a lángokat. A boszorkány kezét Draco mellkasára tette, olyan régen érezte már a szíve dobogását, teljesen elfelejtette milyen érzés, amikor az övével egy ritmusra dobban. Mindketten új erőre kaptak a szikráktól, átjárta őket az energia, ami olyan volt, akár a friss levegő.

Becsukott szemmel, egymásnak támasztott homlokkal igyekeztek levegőt venni.
– Haragszol még?

– Talán már csak egy kicsit – mosolyodott el Hermione. Draco gyengéden fogta meg a boszorka kezét és csókot lehet az ujjaira, egyesével mindegyikre. Finom borzongás futott végig a boszorka karján, ami átvándorolt a gerince mentén, végig haladt egészen a lábujjáig, az egész testét bejárta a kellemes érzés. Csak egy sóhajra futotta.

– Draco… – Próbálkozott, de nem bírt normálisan megszólalni, ahogy a férfi ajkai újra az ujjaihoz értek már, olvadozott is, nem is beszélve, hogy a varázsló gyengéden oldalra simította a haját és finoman megérintette ajkával a nyakát is.

– Igen? – Még a hangja is bizsergető volt és a világért sem hagyta volna abba, amit éppen elkezdett.

– Szerinted… Szerinted ez jó ötlet?

– De még mennyire, hogy jó ötlet – mondta ki a férfi, aztán folytatta a kényeztetést és váratlanul szorosan magához ölelte a boszorkányt és újra megcsókolta. – Őrjítő volt ennyi évig arra várni, hogy újra itt legyél velem. Néha már azt hittem, hogy csak álom volt az egész.

– Várni rám?

– Aham. Észrevetted már, hogy amikor összeráncolod a homlokodat, akkor itt megjelenik egy apró vonalka? – Hosszú, vékony ujjaival megérintette a helyet. – Aggaszt valami. És eldöntöttem, hogy addig foglak csókolni, amíg ez el nem tűnik onnan.

Hermione elmosolyodott, aztán végigsimította a varázsló enyhén borostás állát. A torkában gombócot érzett, s alig tudott megszólalni.

– Annyi minden miatt kell aggódnom. Annyit mindent kell elmondanom.

– Tudom, de most itt és most nem kell semmi miatt aggódnod. Csak azt akarom, hogy bíz bennem – mondta Draco, s a szája a boszorkány ajkát kereste. – Maradj itt velem. Rendben?

Csókjai érezve Hermione valóban nem is tudott másra gondolni, mintha mindent kitöröltek volna a fejéből, és a helyére Draco Malfoy férkőzött volna be minden egyes szegletbe. Teljesen magával ragadta a csodálatos érzés, felemelte a magasba. Noha egy apró gondolat az súgta fájdalmas lehet majd a földet érés, mégis erősen kapaszkodott belé. És mégis a zuhanás gyönyörűséges volt, s arra, hogy milyen lesz újra a valóságban egyáltalán nem gondolt. A varázsló egy kicsit előre csúszott a kanapén, Hermione még mindig az ölében volt.

– Kulcsold át a derekam a lábaddal, és kapaszkodj a nyakamba – szólította fel a boszorkányt.

– Miért?

– Mert van egy sokkal jobb ötletem – válaszolta Draco.

– Micsoda? – tudakolta Hermione.

– Tetszeni fog.

– Nem hiszem.

– Meglátjuk. Akkor megteszed, amit kértem?

– Hogyne, Malfoy mester.

Draco csak elvigyorodott, aztán megfogta a boszorkányt, felállt a kanapéról, és a hálószobája felé vette az irányt. A lehető leggyengédebben tette le az ágyra, Hermione lerúgta a cipőjét.

– Kényelmes az ágyad – mondta a boszorkány.

– Csusszanj odébb, légy szíves! – kérte a varázsló, Hermione motyogott valamit, de megtette, amire Draco kérte. A férfi nagyot ásított, aztán mindkettőjüket betakarta.

– Mire készülsz?

– Alszom.

– Alszol?

– Igen. Ezt csináltam, mielőtt berontottál hozzám. Folyatom, ha nem bánod – ásított egyet a varázsló.

– Az előbb még… mindegy – sóhajtott fel Hermione.

– Tudom – suttogta a férfi. – Egyelőre még nem tartunk ott.

– Hol tartunk?

– Az elején – mondta Draco egy mély sóhaj kísértetében.

– Aham.

– Aludj egy kicsit! Holnap majd megbeszéljük – ígérte Draco, azzal kinyújtotta a kezét, hogy Hermione rátehesse a fejét. – Most mi a baj?

– Nincs semmi baj, de nem úgy terveztem, hogy itt alszom veled.

– Így alakult, fogadd el – vonta meg a vállát a varázsló. – Gyerünk, Hermione, nem harapok, és ígérem, jól fogsz aludni! Nem szoktam horkolni sem.

– Rendben. – Felsóhajtott, majd befészkelte magát Draco mellé. Túlságosan is kényelmes volt, biztonságos és rémesen megnyugtató.

– Jó éjszakát, Hermione!

– Jó éjt, Draco!

Nem sokkal később mindketten elaludtak.

hozzászólások: 0