8. fejezet
Sárkányreptetés

Érezte a szelet a szárnyai alatt, ahogy felemelik, és egyre magasabbra a szállt felhők fölé. A kiábrándító bűbájnak már alig volt hatása, de ennek ellenére őt ez nem zavarta. A muglik egy ilyen ködös, kicsit felhős napon inkább elkerülik a környék sziklás részeit, és kicsi volt az esélye, hogy egyáltalán meglátják. Muszáj volt kinyújtóznia, megízlelnie a levegőt és a friss, nyári illatot, melyet annyira szeretett. Mióta először átalakult ezzé a csodálatos lénnyé egyszerűen megváltozott az élete. A repülés sokkalta többet jelentett neki, mint azt egyáltalán el tudta volna valaha képzelni. Sárkánynak lenni sokkalta jobbnak tűnt, mint valami aprócska állatnak.

Az animágia ugyan a rejtőzködésről szólt. Azonban az ő esetében inkább valami hatalmasabbat jelentett. Még maga sem tudta az okát, de az egyetlen volt, aki erre képesnek bizonyult. Elegánsan szállt le a közeli mező szélére, amely az úti céljához vezetett. Ugyan fáradt volt és elcsigázott, hiszen pár nehéz nap volt már a háta mögött. Szárnyaival felkavarta a port és leszakított jó pár levelet, majd egy elegáns mozdulattal földet ért, amire kitisztult a táj, újra emberi formát öltött.

Draco Malfoy megigazította és begombolta az ingét, miközben teljesen visszaalakult. Normál esetben eszébe sem jutott volna a jólöltözöttség látszatát kelteni, de most cseppet sem kisebb személyiséghez volt hivatalos, mint a tulajdon keresztapjához és annak népes családjához. Valahogy mindig megtalálták egymást az évek során, Persis és Perselus inkább a családja voltak, mint Malfoyék, akikkel nem értették meg egymást. Ugyan az évek hosszú sora meglágyította a szüleit… valamennyire, de még mindig nem voltak képesek közös nevezőre jutni. Draco attól tartott, hogy apja soha nem bocsátja meg neki a sárkányrezervátumi állást.

Mégis ettől függetlenül elégedett volt az életével. Két évig lakott Romániában és mindent megtanult, amit Charlie Weasley és csapata meg tudott tanítani. Egy évet foglalkozott Magyarországon magyar mennydörgőkkel, ami kemény időszak volt. Remek barátokat szerzett és utána haza jött végleg Angliába. Ekkor Pitonék szárnyai alá vették az alig huszonegy éves fiatal férfit, aki beköltözött ide. Perselus nem tűrte a lazaságot, így Dracónak az ő szabályai szerint kellett játszania. Mégis megtett mindent, hogy a család része legyen. Imádta a Piton gyerekeket is és ők is szerették Dracót. Mikor sok év után újra megnyitotta a kapuit a sárkányrezervátum, azonnal jelentkezett.

Lucius Malfoy pedig még mindig saját elképzelései szerint akarta Dracót irányítani, s mivel ezeket a fia nem váltotta valóra, így még mindig dühös volt rá. Narcissa pedig anyai szeretetét mélységes bánat vette át. Dracót igazából már nem is nagyon izgatta a családi viszály, mindenesetre az utóbbi években rendszeresen látogatta szüleit, de soha nem maradt sokáig. Most azonban nem akart a múlton rágódni, sokkalta inkább izgatta az az a sürgős üzenet, amit Pitontól kapott még tegnap este. A meghívás amúgy is elegendő volt ahhoz, hogy otthagyja imádott sárkányait, és a családjához siessen. Persis boszorkányos ügyességgel készítette el a báránybordát, amit Draco imádott, és egekig dicsért, míg a szigorú férj a fejére nem koppintott, hogy hagyja békén a feleségét.

A varázsló az emléken vigyorogva nyitotta ki a kertkaput és fütyörészve indult el a bejárat felé, amikor is megpillantott egy feketébe öltözött alakot. Összevonta a szemöldökét, és fogalma sem volt mit mondjon a látottakra, sőt abban sem volt biztos, hogy jól lát.

– Abigail? Te szent Merlin, mi történt veled? – kérdezte elképedt hangon Draco. – Lemaradtam valamiről?

– Draco bácsi! – mosolyodott el a lány, majd átszaladt anyja virágágyásán, se szó, se beszéd a férfi nyakába vetette magát. Persze általában a bácsit nem szerette a neve után hallani, de Abbytől elviselte.

– Mi ez a maskara? Álarcosbálba készülsz? – futtatta körbe tekintetét a kis boszorkányon. – Nem mondom, csinosan festesz benne, de azért nem túlzás egy cseppet? Utoljára a Zsebpiszok közben láttam ilyet, és bolond muglikon Halloweenkor.

– Ez az új stílusom – vigyorgott Abby, aztán körbefordult. Fekete, fekete és fekete, olyan volt, mintha valami sötét mágia szállta volna meg. – Ugye milyen klassz? Anya boltjában azóta még többen vannak. Ostoba muglik! Azt hiszik, hogy igazi boszorkány vagyok. Na, jó az vagyok, de ezt nekik nem kell tudniuk. Annyi mesélni valóm van. Ezer éve várom, hogy beszélhessünk.

– Először azt meséld el nekem, milyen képet vágott a keresztapám, amikor meglátott ebben a szerelésben. Merlinre, bár ne kellett volna az Andokba mennem, egyszerűen minden galleont megért volna az az arc.

– Meg fogsz lepődni, de elég jól fogadta – kezdte meglepően komoly arccal, de végül elnevette magát. – Látnod kellett volna! Olyan vörös volt az arca, mint a Griffendél ház címerében a vörös szín. Még soha nem láttam ennyire dühösnek. Egy órán keresztül veszekedtünk. De aztán anya azt mondta, hogy hagyjuk az egészet így.

– Remélem, nem ütötte meg a guta – nevetett tovább Draco. – A jó öreg Perselusnak néha szüksége van egy kis vidámságra.

– Igen, főleg, ha itt áll a rakoncátlan keresztfia mögött. – Veregette hátba Dracót az imént érkező Perselus és elmosolyodott. – Értem én a tréfát, Draco, de azt hiszem, ma mondani fogok olyasmit neked, amitől nem leszel olyan boldog, mint most.

– Már alig várom, de hol van a többi Piton poronty? Őket is üdvözölném, meg természetesen a ház asszonyát is.

– Az ikrek hátsókertben vannak – adott némi támpontot Abby. – Megint valami olyasmit csinálnak, ami rém unalmas.

– Ha megtetted a tiszteletköröket, akkor várlak az irodámban – közölte Piton az áltagosnál is komolyabb képpel. Draco bólintott, majd megvárta, míg az egykori professzora bemegy a házba és becsukja maga mögött az ajtót.

– Pontosan olyan képet vág, mint amikor pontokat vont le tőlem – csóválta meg a fejét Draco. Abby csak nevetett rajta, most először érezte magát jól. Draco társaságában könnyed volt minden. – De a büntetőmunka is esélyesnek tűnik.

– Ezt hallottam – jött a jeges felelet az ajtó mögül.

– Nem is vártam mást, keresztapa, mindig is imádtál hallgatózni – vetette oda Draco, majd kedvenc unokahúgával együtt átvágtak még egy virágágyáson és elindultak a hátsókertbe. Draco bizalmasan Abbyhez fordult: – Mit akar nekem mondani az öreg?

– Nem tudom. Tegnap óta furán viselkedik, de biztosan dolgozik valamin. Képzeld, találkoztunk az egyik iskolatársammal, aki egyébként egy utálatos hollóhátas. – Abby úgy fújt, mint egy mérges macska, Draco csak enyhén mosolygott, megpróbálta a legkomolyabban venni a helyzetet. – Egyszerűen ki nem állhatom azt a srácot és most ide költözött. Fel tudod fogni, hogy ez mekkora katasztrófa? Nem elég, hogy kénytelen vagyok elviselni a bájitaltan fakultáción és úgy egyáltalán… Rémes.

– Hollóhátas? Azt hittem, a gyűlöleted csak Jamie Potter irányába korlátozódik, meg említettél még néhány Weasley ivadékot is. Nem mondom így is szép bagázs.

– Oh, az én gyűlöletem nagyon sok irányú. Mellesleg, ők alsóbb évesek, ez a kis stréber velem jár egy évfolyamba – sóhajtott Abby nehezen. – Amúgy meg van egy-két mardekáros is, akikkel mostanában nem vagyok jóban. Sőt…

– Mi történt? – kérdezte Draco. – Csak nem bántottak? Mondd meg hol laknak, és benézek az ablakukon. Egy magyar mennydörgő, ha éjjel benéz hozzád, az garantáltan felébreszti a félelmet. Sokat játszottuk ezt Romániában az újoncokkal.

Abby elmosolyodott. Elképzelte, ahogy Draco mennydörgő alakban benéz a volt barátja ablakán, még a gondolat is elégtétellel töltötte el.

– Nem kell ilyesmit tenned. Minden rendben van.

– Biztos nem bántottak?

– Engem? Egyáltalán nem – komorodott el Abby. Draco tudta, hogy a kis boszorkány hazudik, de nem firtatta a dolgot, ismerte már rémesen jól. Abigail Pitonnak soha nem nyomta semmi túl sokáig a szívét, nagyon hamar képes volt elmondani a problémáit, ebben legalább nem az apjára ütött. – De ne is beszéljünk erről. Apának úgyis azt ígértem, hogy jó leszek. McGalagony még egy utolsó esélyt adott nekem mielőtt végleg kicsapnak.

– Túlzásokba estél – mondta Draco komolyan és így gondolta. – Megfeledkeztél egy nagyon fontos szabályról, amit minden háztársunknak tudnia kell.

– Jaj, ne már, pedig azt hittem, hogy te legalább nem szidsz le. Na jó, mondd el mit is kellett volna tudni?

– Bármit csinálhatsz, csak ne bukj le. – Mikor Draco befejezte a gondolatmenetét széles vigyorral nézett Abbyre.

– Ezért szeretlek, te mindig megmondod az igazat, és soha nem szidsz le.

– Az az apád dolga. Na de, nézzük meg a testvéreidet.

A Piton ikerpár éppen a kertben veszekedett valami égbekiáltó marhaságon. Annak ellenére, különböző érdeklődési körük volt, mégis találtak közös pontokat és közös projekteket.

– Draco! – kiáltotta Beth és egyből széles mosolyt villantott a vendégre. – Olyan jó, hogy végre hazajöttél. Rick teljesen megőrjít! Nem intéznéd el, hogy valahogy egy trágyahalom alá kerüljön?

– Mi történt, Beth? – kérdezte érdeklődve a tejfölszőke, majd megölte a feketehajú Alisabeth-t, aki nővérével teljesen homlok egyenesen másképp festett. Beth eleven és mosolygós volt, semmi fekete és semmi festék. Alarick Piton, pedig a család kisöccseként, csak a szemét forgatta. A fiú kampós orrával is jóképűnek és szigorúnak nézett ki.

– A kis békának nem tetszik, hogy én teljesen tisztában vagyok a magyar mennydörgő sárkány anatómiájával, ő meg egyáltalán nem. Mondd meg neki, hogy ez a rész itt micsoda? Ez a farok csont része.

– Hmm azt hiszem, hogy én vagyok ezek szerint a szakértő – nevette el magát Draco. –Átváltozhatok, ha gondoljátok.

– Nem kéne. Apa mérges lenne, most varázsolta újra a gyepet és törpementesített – jegyezte meg Rick, és ezzel letörte testvérei lelkesedését. – Nem szeretném, ha ma vacsora nélkül mennénk lefeküdni vagy valami rosszabb.

– Egyébként tényleg igazad van. Nézd csak, Beth, ezt az ábrát, itt jobban látszik.

– Így már világos. Ez a hibbant ezt meg sem mutatta – ripakodott rá a testvérére, aztán meglökte a vállát. – Nem mintha annyira számítana, én nem akarok sárkányanatómiát tanulni.

– Elég legyen, kisvarangy!

– Gyerekek! Ne marjátok egymást! – fedte meg szelíden őket Draco.

– Milyen utad volt? – csillant fel a szeme Ricknek. – Colin és Connor iszonyat mázlisták, hogy mehettek. Én is mentem volna, de apa nem engedett a suli miatt. Bár tudtam volna előre, hogy valaki miatt hamarabb kezdődik a nyári szünet. – Ezen a ponton jelentőségteljesen nővérére nézett.

– Hányszor mondjam még, hogy nem én voltam? – morogta Abby. – Meddig találgatsz még? Persze, én vittem el a balhét szokás szerint, de akkor sem…

– Persze, persze, megint jössz itt a mardekáros-hollóhátas mesével – húzta el a száját Rick. – Egy hatalmas nagy baromság. Szerintem, valamelyik idióta haverod, ha már annyira ragaszkodsz ahhoz, hogy csőbe húztak.

– Mondom, hogy igaz.

– Aha – mondta Beth, majd jelentőségteljesen összenéztek a fivérével. – Még mindig azokkal lóg, akik agynélkül születtek.

– Ezt jól mondtad – bólogatott a Piton-fiú.

– Milyen balhé? – kérdezte Draco, de senki sem figyelt rá. Tudta, hogy valami történt Roxfortban, viszont még senkivel sem beszélt. – Hallani ezt-azt, de mi történt pontosan?

– Abby felrobbantotta a bájitaltanteremet. Nem nagy ügy – mesélte egykedvűen Rick, aztán elröhögte magát. – Csak senki sem mehet be a pincébe.

Abigail csak forgatta a szemét, és szúrós pillantást vetett a testvéreire.

– Apátok ezt tudja? – tudakolta a kíváncsi keresztapa.

– De mennyire – kuncogott Beth. – Abby nem mehet nyáron sehova. Nagyon nagy botrány volt. El ne hidd, hogy nem az volt. Apának majd a következő tanév kezdete előtt el kell mennie Roxfortba, ha nem találnak megoldást.

– Hé, csak mondom, hogy itt vagyok. És nem én vagyok a felelős, hanem rámkenték.

– Abbynek ez az utolsó lehetősége – mondta Rick. – Úgyhogy remélem, hogy semmit sem robbant fel jövőre vagy változik át valamivé. Körülbelül szentnek kell lennie.

– Fogd már fel te tüskés agáma, hogy nem én voltam! – kiabált rá Abby.

– Mindegy.

– Nem az.

– Jól van, jól van – csitította le Draco a Piton gyerekeket. – Váltsunk témát. De minél előbb.

– Szóval irigylem Connort és Colint – ismételte meg még egyszer Rick a mondanivalóját visszatérve a korábbi témához. A két lány egymásra nézett és lemondóan felsóhajtott.

– Remélem, hogy az égési sebeket nem irigyled tőlük – morogta Draco. – Egyébként hamarosan haza is érnek, bár volt némi fennakadás, mint ahogy ez lenni szokott. Azonban sikeresen elhoztunk pár tojást. Skót és Ted nemsokára jön a következő szállítmánnyal.

– Oh, milyen sárkányokat hoztál? – nézett rá Beth. Mindig is imádta a kicsi sárkányfiókákat, emlékezett Draco. Hibbant volt az egész család, ez nem vitás.

– Az meglepetés – válaszolt a férfi. – Nyár végére fognak kikelni, de remélem, addigra visszajöttök a táborból.

– Már iszonyatosan nagy baromságnak tartom azt a tábort – jegyezte meg Rick, és elhúzta a száját.

– Érdekes, hogy te írtad fel a neveinket, öcsi – húzta el a száját Abby. – Még szerencse, hogy én idejében lehúztam róla a nevem.

– Megtehetted volna, hogy lehúzod az enyémet is – méltatlankodott Beth. – De hát mit várjak egy mardekáros nővértől?

– Lelkesedtél érte, egyébként is a sziámi ikrek mindenhova együtt mennek. Nincs igazam? – nevetett Abby negédesen.

– Nem kell veszekedni, gyerekek! – szólalt meg Draco. – Különben kénytelen leszek apátokat
idehívni.

– Mióta vagy ilyen kegyetlen velünk? – kérdezték egyszerre felhördülve mindhárman. A varázsló csak nevetett. Aztán egymás szavába vágva mind a három gyerek kiöntötte szívét.

***

Legalább egy fél óra múlva Draco megszabadult a három kis Pitontól, aztán bejutott végre a házba. Egészen jó kedve volt, amikor bekopogott az ajtón. Bár volt némi sejtése, hogy

– Hívattál, Perselus? – dugta be a fejét Draco a dolgozószobába, ami cseppet sem hasonlított az egykori pincére, ahol a vén denevér régen meghúzta magát. Világos szoba, mahagónibútorokkal, rengeteg könyv és kínos rend – ez jellemezte Piton irodáját.

– Nagyon vicces vagy, inkább gyere be, és csukd be az ajtót, kérlek! Nem akarom, hogy bárki meghallja, amiről beszélni akarok veled. – Miután a varázsló becsukta az ajtót, átkot küldött rá, így kizárták a kíváncsiskodókat.

– Mi ez a nagy titkolózás? Alig értem haza, és máris ide rángatsz. Csak nem ennyire hiányoztam neked? – elvigyorodott, de aztán keresztapja arcát látva inkább leült a székbe.

– Kellettél nekem, kölyök, mint egy púp a hátamra – morgolódott Piton. Arca elkomorodott, és Draco egyetlen egy megnyugtató vonást sem tudott róla leolvasni. Ennek ellenére tudta, hogy keresztapja szívén viseli a sorsát.

– Mi történt? – kérdezte komoly hangon, majd kényelmesen hátradőlt a székben. – Mi folyik itt mostanában? Még Evanna is másnak adta a házam, valami körzeti aurornak, de nem mondta meg kinek. Kiteszem a lábam, erre minden felborul.

– Fekete mágiát használtak a rezervátumban. Egy férfit sárkánnyá változtattak, és beküldték a többi sárkány közé. Alig maradt valami az azonosításhoz. A Minisztérium kivonult. Az esetet egyáltalán nem hajlandóak balesetként elkönyvelni, ahogy azt Westwood akarja. Arra hivatkozik a mi jó polgármesterünk, hogy semmivel sem tudják bizonyítani a gyilkosságot. Ezért most aurorok bizonyítékokat keresnek a Tűzfészekben.

– Ez egy agyrém – helyeselt Draco. – Nem lehet ezt csak úgy eltusolni. Vagyis úgy könnyű, ha megeszik a bizonyítékot. Még jó, hogy a rezervátum nem a kedves polgármesterünk tulajdona, egyből kiűzne onnan mindenkit.

– A Minisztérium jelen pillanatban tehetetlen – jegyezte meg Piton. – De megegyeztek a polgármesterrel, hogy ideküldenek egy aurort.

– Ezért kapta meg a házamat – sziszegte a tejfölszőke férfi. – Ja, igen, Evából végül is kiszedtem ezt-azt. Westwood szerint, mert a magánéletem nem éppen foltmentes, várólistára kerültem, és az első adandó alkalommal másnak adta a házam. Mégis kit érdekel, hogy nem nősültem meg? Tudod mennyit spóroltam arra a házra? Amikor Eva elmondta… Meg tudnám fojtani azt a vén varangyot.

– És ez van olyan szörnyű, mint a merénylet a rezervátumban – gúnyolódott Piton.

– Nem, de… Mindegy.

– Még szerencse, hogy van egy kuckód az imádott sárkányaid mellett. Úgyis, ha nem ott lennél egész éjjel rágnád a körmeid, hogy mi lehet velük. – Draco csak a szemét forgatta, és morgott valamit, amit Piton csak elengedett a füle mellett.

– Nagyon vicces lettél, amióta nem láttalak. Történt még valami, ami ennyire feldobott? De mindegy is, térjünk vissza arra a gyilkossági ügyre. Egyáltalán van valami különös az esetben? Persze az egész maga egy abszurd, undorító és utálatos eset, de biztosan nem hívtál volna el csak ezért – érvelt Draco. Piton kifejezéstelen arccal nézett rá, majd elmosolyodott. A varázsló biztos volt benne, hogy keresztapja igyekszik minél inkább kiélvezni a pillanatot.

– A férfi egyik karja megmaradt, és egy friss Sötét Jegyet égettek bele, ami roppantul különösnek találok. Még nem tudjuk ki volt az áldozat, és mit akartak ezzel jelezni nekünk. De újra mozgolódni kezdenek a sötét oldalon. Csak tudnám, miért mindig a régi hatalom jelképeit kell előásni?

– Túl menő volt Voldemort ahhoz, hogy olyan hamar elfelejtsük… Egyébként apám biztosan nincs benne. Teljesen leköti valami más és a Minisztérium állandóan figyeli. Utalt erre, amikor nála voltam. Egyáltalán nem érdekli más csak a banki ügyek, a bírtok, na meg hatalom és pénz, amit az elmúlt tíz év alatt visszaszerzett. Tanácstagként is tevékenykedik. Még a Sötét Jegyet is eltávolíttatta, bár ezt elég diszkréten adta a tudtomra – közölte Draco. – Persze neki cseppet sem volt olyan fájdalmas, mint nekem.

– Azt nem egy sárkány égette ki? – kérdezte Piton.

– Igen, a legveszélyesebb bestia a világon – nyugtázta a férfi némi dühvel. – Most pedig egy perui vöröshátú égetett meg. Így még rondább a forradás.

– Biztosan fájhatott – jegyezte meg színtelen hangon Piton, a varázsló erre csak vállat vont. –Igazából az apád az, akiről a legkevésbé kell tartani, hogy visszatért a régi jó iskolához. Azt a tanulópénzt már kétszer megfizette, így azt hiszem, egyáltalán nincs miért tartani tőle. Mindenesetre történtek még hasonló furcsa esetek, amikről a Minisztérium nem tud. – Piton ezzel elérkezett egyik fontos mondandójához.

– Megint vissza akarsz térni a jól bevált régi iskolához? Kettős ügynök, jó és rossz oldal hű szolgája, aki a belső békét keresve segít? Hogy is mondják a muglik? Szuperhős?

– A szemtelenséged egyszerűen felháborít, Malfoy! – jegyezte meg Piton példátlan nyugodtsággal. Mindig Malfoynak hívta őt, ha túl lőtt a célon, pedig Draco már rég felnőtt férfi volt, neki, Pitonnak, örökké egy idegesítő gyerek maradt. – Potter pár napja felkeresett, és tudatta velem, hogy a Főnix Rendjére újra szükség van. Gondolom, nem vágna bele ő sem, ha nem lenne tényleg valódi fenyegetés. – Fawkes, aki eddig pihent az egyik sarokban, kinyitotta a szemét és kitárta karmazsinvörös szárnyait, aztán Draco vállára szállt, hozzádörgölte tollas fejét a férfi arcához. Régi jó barátként üdvözölték egymást. A főnix ejtett pár könnycseppet Draco megkínzott kezére.

– Nekem meg ehhez az egészhez milyen közöm van? Soha még csak meg sem közelítettem a Rendet – mondta a tejfölszőke varázsló, mikor Potter nevét hallva elég gyorsan felment benne a pumpa. – Potter egyáltalán nem kedvel, és nem hiszem, hogy be akarna sorozni a seregébe. Különben is mit tudnék segíteni?

– Hamarosan idejönnek Weasley-vel, és fel akarják mérni a terepet. Addig nekünk kell megtenni, amit lehet. A Minisztérium emberei itt vannak, és még hetekig itt is lesznek, senkit sem engednek oda a helyszínre. Ezért jössz te a képbe.

– Értem már. Nekem szabad bejárásom van a rezervátum minden területére, így tökéletes vagyok a feladatra, hogy feltűnés nélkül bejuttassam őket. Kiselőadást tartsak, aztán miután Weasley-t megharapta egy tüskés farkú kivezessem a csürhét. Ragyogó – fejezte be a gondolatmenetét Draco. – Briliáns ötlet és azt hiszem, erre egyáltalán nem tudok nemet mondani… Ha jobban meggondolom, örülök neki. Különben is, végre beverhetem Weasley képét, még ezzel tartozom neki. Jó pár éve történt, de emlékszem rá tisztán. Eljött Romániába a barátnőjével meglátogatni Charlie-t, amikor meglátott egyszerűen beverte az orrom, aztán szarrá vertük egymást. Három napig voltam a gyengélkedőn. Máig nem tudom elképzelni se, hogy mi történt… És most vágjak jó képet ehhez? Pottert is intézzem el?

– Elképzelésem sincsen miért tette – csóválta meg a fejét Piton, de gúnyos mosolyát nem tudta elrejteni. – Soha nem ártottál neki. De persze, intézzétek el úgy, mint három tizenötéved idióta. Verjétek meg egymást.

– Na, látod. Mi? – kapott észbe Draco. – Inkább hagyjuk.

– Lenne egy feladat.

– Szaglásznom kellene?

– Ha nem gond.

– Ugyan már – mondta Draco. – Éppen annyira kíváncsi vagyok, hogy ki járt ott, mint te.

– De csak óvatosan.

– Lehető legóvatosabb leszek.

– Rendben – nyugtázta Perselus, de biztos volt benne, hogy ez nem lesz olyan sima ügy.

– Más egyéb érdekesség, amiről tudnom kellene? – sóhajtott Draco. – Abby felcsapott őrült boszorkánynak vagy Bellatrix Lestrange fanklubtag lett?

– Merlinre, hetekig gondolkodtam, hogy kire emlékeztet… Anyám szegről-végről Black leszármazott.

– Akkor innen az őrület – húzta el a száját a tejfölszőke mágus.

– Remélem, ez az őrület is ugyanúgy el fog múlni, mint amikor kékre festette a haját két éve nyáron… Majdnem elfelejtem, Draco. Neked is egyébiránt némi meglepetésben lesz részed hamarosan.

– Mi lehet még ennél nagyobb meglepetés? Pottert és Weasley-t látni mindig öröm, és egyben meglepetés. Gyomorforgatóan várom, hogy újra lássam őket.

– Hermione Granger itt van a városban – közölte egyszerűen Piton, és várta Draco reakcióját. A férfi idegesen kihúzta magát székében, de nem igazán mutatott több érzelmi reakciót. Túlontúl Malfoy volt ahhoz, hogy görcsbe rándult gyomra, és felkavart érzéseit kimutassa. Nem szerezte meg ezt az örömöt keresztapjának.

– Ez nagyon szép és jó, de nekem mi közöm ehhez is? – kérdezte enyhe ingerültséggel a varázsló. Még mindig megmaradt benne ez a lezáratlan, furcsa kapcsolat emléke, ami úgy tűnik nem vétlen kísértette az utóbbi napokban. – Grangert is el kell vinnem kirándulni? Mert nagyon szívesen. Régi szép emlékek a Tiltott Rengetegbeli első büntetőmunkáról… Bár Weasley nem volt ott.

– Auror és nyomozni jött, a meggyilkolt varázsló ügyében. Persze nyíltan ezt senki sem meri kimondani, bár nem tudom mennyire kerül majd közel az ügyhöz. Westwood körzeti aurornak bízta meg és neki kell ügyelnie a rendre. Azonban a nyakamat rá, hogy Miss Granger nem csak ezért jött ide.

– Aha, értem – bólogatott.

– Nem is zaklat fel?

– Granger már régóta nem érdekel, mióta eljöttem Ausztráliából azóta egyszer sem gondoltam rá. – Draco maga sem hitte el, hogy hogyan volt képes ezt így kimondani.

A keresztapja vett egy mély levegőt, de nem tette szóvá a nyilvánvaló hazugságot.

– Pedig emlékszem, hogy néztél rá – jegyezte meg Piton.

– Volt köztünk valami – vallotta be Draco –, de nem illettünk egymáshoz. Nem különösebben fog érdekelni, ha újra meglátom. Egyszerűen… Mindegy. Nem lesz baj. Felnőttek módjára fogunk viselkedni.

– Nem érdekel a szerelmi ügyed Miss Grangerrel, ellenben valamit jobb, ha tudsz. – Piton a hatásszünetek mestereként nézett Draco szemébe.

– Alig várom, hogy elmond. Valami nagydolog lehet, ha ennyire húzod a szád.

– Van egy fia – közölte Perselus kimérten.

– Na és ha van? Olyan sok idő telt el. Csodálom, hogy már korábban nem ment férjhez. Vörös legalább a fiúcska haja? Csak, hogy tudjam Weasley-éket kell-e szekálnom. – Draco szarkazmusa leginkább a hirtelen jött heves érzéseit fedték el.

Nem bírta volna elviselni, ha Granger visszament volna Weasley-hez. Ez volt a kendőzetlen okfejtése. De Charlie csak mondta volna, ha Granger beházasodik a Weasley családba. Ugyan nem túl sokszor mesélt ilyen dolgokról, és a sárkányok, Layla és a gyerekek túlságosan lekötötték, de biztosan említette volna.

– Nem kell az okfejtés. Nem ment férjhez, legalábbis nem úgy tűnik. Van egy egészen komoly sejtésem a fiával kapcsolatban – jegyezte meg Perselus aztán kihúzta magát a székében. Úgy nézett Dracóra, mint amikor büntetőmunkát készült kiadni. De erre nem volt semmi szükség. Hermione Granger éppen elég fejtörést fog okozni keresztfiának.

– Na, ne. Mégis micsoda lehet az apa? – Draco elméjében egy tucat arctalan férfi kavargott, akik mind egyesével váltogatták magukat Hermione mellett. Ő pedig kezdett egyre dühösebbé válni ettől.

– Egészen biztos vagyok benne, hogy…

– Varázsló? Micsoda remek fordulat. Egy boszorkánynak valóban születhet varázsló gyermeke.

– …a te fiad.

– Persze. Azóta nem voltam együtt vele… Várjunk csak. Mégis hány éves lehet?

– Tizenhét elmúlt. Ebből gondoltam, na meg ráadásul annyira hasonlít a ragyás, fiatalkori képedre, hogy nem is tudnád letagadni – vigyorgott Perselus elégedetten.

– Biztosan marhaságokat beszélsz – csattant fel Draco. – Ha lenne egy fiam, biztosan tudnék róla. Soha nem voltam vele úgy együtt, hogy ne védekeztem volna…

– Örülök neki, hogy nem szórod magjaidat csak úgy a szélbe. De azt hiszem, hogy ebben az esetben biztosan tévedsz. Ha nem hiszed, akkor nézd meg magad, és ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek előre.

– Az öregség valószínűleg teljesen elvette a látásodat, keresztapa! Nekem nincs gyerekem, és ha már itt tartunk, akkor egyáltalán nem is lesz a közeljövőben – morogta mérgesen. – Hála Merlin kegyelmének!

– Miért kaptad fel ennyire a vizet, fiam? Hiszen semmi rossz abban, hogy…

– Csak gúnyolódni akartál velem, igazam van? Megjelenik itt Granger, és úgy gondolod meg kell tréfálnod engem – nevette el magát Draco. – Egy pillanatra tényleg bedőltem neked, pedig igazán nem vagy az a humoros típus.

Piton nem szólt egyetlen szót sem, csak Draco felé fordította a Roxforti Szemle legutolsó számát, melyet Beth-től kapott nem is olyan régen. A varázsfotón egy széles mosolyú, szőkésbarna varázslótanonc mosolygott a férfira, és az iskolaelsőknek járó plakettet mutogatta. A képen lévő fiú nem igazán hasonlított Dracóra, talán egy-egy vonásban, de nem igazán tudta ezt elképzelni. A kép ekkor Dracóéra emlékeztető hangon megszólalt:

– Szia, apa! – Draco mérgesen dobta el az újságot és a hahotázó Pitonra meredt.

– Na, ezt nevezem én tréfának! – közölte az egykori professzor nevetve. – Látnod kellene az arcod. Ez megér vagy egy tucat galleont.

– Te beteg vagy! – morogta Draco dühösen, majd sértődötten felpattant, és kiviharzott a házból.

Nem is várta meg Persis remek ebédjét, hanem inkább sárkánnyá változott, és addig repült, míg a szárnyai el nem fáradtak. Eközben a Perselus komor tekintettel tette el a tréfás újságot az asztalfiókba.

– Csak nem Dracót hallottam az előbb? – kérdezte Persis, és szélesre tárta az iroda ajtaját.

– De igen, azonban már sajnos elment.

– Perselus, megint mit mondtál neki? – tette csípőre a kezét felesége. A férfi úgy érezte magát, mintha rajta kapták volna. Mégis mit mondjon?

– Mi az, hogy megint? Semmit igazából. Beszéltem neki arról, hogy Granger ideköltözött Wallba. Ezen kívül semmit sem mondtam neki. – A fél igazság is igazság, nyugtatta magát Piton.

– Valószínűleg felkavarta a hír. Olvastam a Reggeli Prófétában, hogy Hermione megsebesült nem is olyan régen. Mit gondolsz, annak a fekete mágiás ügynek lehet köze ahhoz, ami itt folyik?

– Nem tudom, de jobb, ha óvatosak leszünk. Egyáltalán nincs ínyemre, hogy az otthonom mellett ilyesmi történik, ráadásul az orrom előtt – jegyezte meg komoran, majd felállt az asztaltól és közelebb ment a feleségéhez. Lágyan megsimogatta az arcát. – Örülnék neki, ha nem dolgoznál annyit a városban.

– Régen elmúltak azok az idők, amikor féltened kellett – mondta kedvesen Persis. – Inkább a gyerekek vannak veszélyben. Abby megint készül valamire és egyszerűen… Aggódom érte. Nem mondd el valamit, és szerintem történt valami az iskolában. Ő nagyon is tudta hogyan titkolja el a gondolatait.

– Tudom. Született okklumentor.

– Aggódom.

– Ezzel nem vagy egyedül – nyugtázta a férfi. – Valami más is történt az elmúlt tanévben. Talán ennek ahhoz is köze van, hogy a barátnői nem jönnek el nyáron… Öreg vagyok én már ahhoz, hogy a kamaszok viselkedését megfejtsem. Régen, tanárként sem jeleskedtem benne, bár őszintén szólva egyáltalán nem érdekelt. De a lányunk…

– Nem lesz semmi baj – mosolyodott el gyengéden Persis.

– Amíg fel nem robbant valamit.

– Reménykedjünk benne, hogy erre nem kerül sor. Készen van az ebéd, üljünk asztalhoz.

– Megyek, drágám.

– Ugye nem kell kérnem, hogy mondd el mit is tudtál meg Dracóról? – kérdezett rá a felesége, aki egy érintéssel, ha akarta, akkor ki tudta olvasni a titkokat a férfi elméjéből.

– Később elmondom.

– Rendben.

***

Hermione késő délután a dolgozószobájában próbálta összerakni az iratait. Még semmi sem állt össze, de még korai volt azonnali megoldásban reménykednie. Hirtelen zöld tűz csapott ki a kandallóból. Nem sokkal később Blackmoore parancsnok jelent meg a kandallóban.

– De jó, hogy el tudtál jönni, Henry – köszöntötte Hermione.

– Elhoztam az aktákat – mutatta fel az aktákat a varázsló. – Óvatosnak kell lennünk, mert figyelnek. Alig tudtam eljönni, így is. Ez a kandalló az anyósomé, ahonnan jöttem, de nem maradatok sokáig.

– Figyelnek? Lemaradtam valamiről?

– Egyelőre nem mondhatok semmit, amíg nem tudok semmi konkrétat – rázta meg a fejét a varázsló. – Majd kitalálok valamit hogyan tudsz nekem üzenni biztonságosan. Egyelőre maga a Főnix Rendjén is veszélyes.

Hermione összevonta szemöldökét.
– A Rendet már ráállítottam az ügyre, de meg kell gondolnunk mit teszünk – folytatta Henry kimérten. – Voltak kisebb támadások az elmúlt időszakban.

– És azok, akik engem megtámadtak? – kérdezett rá Hermione. – Sikerült már előre lépni a nyomozással?

– Semmi konkrét nyom. Megtalálták a pálcát, de körülbelül ennyi – tájékoztatta a varázsló komoran. – Visszafejtették a korábbi varázslatokat, viszont csak egy átkot idéztek meg vele.

– Ez, hogy lehet? Ki készítette a pálcát?

– Nem Ollivander – válaszolta. – Csak ennyit tudni. De, aki csinálta értett hozzá.

– Egy tanonc? – kérdezte Hermione.

– Nem hiszem. De még vizsgálják.

– Ez remek.

– Még szerencse, hogy tudtam másolatokat csinálni ezekről itt – tette le az aktákat az asztalra Henry. – Wallt emlegetni gyakorlatilag sziktokszó. A Tűzfészekben állomásozó aurorok… Ne tudd meg…

– Találtak valamit?

– Csak apró nyomokat – morogta a parancsnok. – Ezeken nagyon nehéz elindulni. Megpróbálnak egy tisztességes bűbájvisszaállítást végezni, de…

– A sárkányok mágikusak – fejezte be a mondatot Hermione. – Akit ezt tette jól tudta, és azt is, hogy semmit sem találnak majd.

– Pontosan.

– Kikérdezem, akiket kértetek, aztán igyekszem figyelni.

– Rendben. A legjobb, ha Harryvel sem veszed fel a kapcsolatot.

– Van itt még más is – mondta a boszorkány. – A polgármester nem igazán örül a jelenlétemnek. Ez pedig gondot okozhat. Lehet, hogy hiba volt engem választani.

– Westwood nehéz ember.

– Ez egy igencsak könnyelmű megfogalmazás – jegyezte meg Hermione. – Egy ideig tudom ezt a furcsa megítélését tolerálni, de nem tudom meddig. Úgyhogy számíts rá, hogy nem fogom kitölteni a három hónapot.

– Nálad jobbat nem tudok elképzelni erre a feladatra – szólt a férfi, és elkomorult. – Addig igyekezz a közelben maradni, amíg ő nem lép. De most mennem kell.

– Nem mondtad, hogy Piton is itt van.

– Bízhatsz benne.

– Még mindig tagja a Rendnek?

– Igen – válaszolt Henry. – Mielőtt még elfelejtem. Az összes kandallódat le kell választani a hálózatról.

– Aggódnom kellene?

– Jobb az óvatosság.

Hermione bólintott, aztán elköszöntek egymástól. A boszorkány pedig ott maradt egyedül a tucat aktával. Még mindig dühös volt, ha arra gondolt, amikor Westwood mondott neki, de igyekezte a sértettségét leküzdeni. Levette a pergamen cetlit az iratok tetejéről.

A többi Dominicnál lesz,
hamarosan eljön hozzád.

Ahogy elolvasta a cetlit, az rögtön el is porladt. A boszorkány megmasszírozta a homlokát, aztán kissé félretolta az aktákat, s kinyitotta. A képek borzalmasak voltak, túlságosan sok nem maradt az áldozatból – állapította meg. A letépett kar láttán valamit észrevett. A Sötét Jegy mellett, ami ott virított az áldozat bőrébe égve. Először szabálytalan vonalaknak tűnt, majd rájött. Gyorsan elővett egy üres lapot, lerajzolta.

– Rúnák – mondta ki félhangosan az iroda csendjében. Persze nem volt meg így az egész, sőt még a jelentésük sem, de ez egy remek kiindulópont volt. Elmélyülten tanulmányozta a rajzot. Keresnie kellett egy rúnaszótárt. Hirtelen Keelant hallotta meg az ajtóból, ami egyből kizökkentette. Gyorsan elpakolt mindent, de a sietségében leverte az aktakupacot. Az egyik lecsúszott és nagyot csattant a padlón.

Hermione lehajolt és kinyitotta. Egy pillanatra megállt a lélegzetet.

Draco Malfoy

A szíve nagyot dobbant, amikor megpillantotta a képet a férfiról. Rögtön felismerte, és egyből kirázta a hideg. Teljesen elmerült a pillanatban.

– Anya? – szólalt meg az ajtóból Keelan.

– Tessék? – nézett fel Hermione. Hirtelen mintha megelevenedett volna előtte a fiatal Draco. A boszorkány kissé zavartan nézett fiára.

– Minden, oké? – kérdezte a fiatal varázsló, akinek cseppet furcsa volt az anyja viselkedése. Mit, akit rajta kaptak valamin.

– Persze, minden rendben – mosolyodott el Hermione. – Csak pár akta.

– Nem is válaszoltál, amikor hozzád szóltam – vetette a szemére Keelan. – Valami baj van.

– Nincsen, csak belemerültem – rázta meg a fejét. – Mit kérdeztél, drágám?

– Azt kérdeztem, hogy mit csinálsz?

– Csak munka – mondta, aztán becsukta az aktát és a többire tette. – Ez, ami itt történt nem olyan egyszerű ügy, mint amilyennek látszik. De ne is beszéljünk erről. Készülsz valahova?

– Segíthetek valamiben?

– Nem, nem kell.

– Örökké.

– Hogy mondtad?

– A rúnák ott a lapon – intett a pergamen felé Keelan.

– Ezt meg…

– Könnyű – vonta meg a vállát, aztán kivett egy pennát a tintatartóból, és kiegészítette a vonalakat. – Kész is.

– Zseniális – szólalt meg elismerően az anyja.

– Remélem, hogy azért egy picit segítettem. Elmegyek sétálni, majd később jövök – tette hozzá Keelan.

– Rendben van. Este csinálok valami finomat vacsira – ígérte Hermione.

– Sietek haza. – Azzal már ott sem volt. A boszorkány a pergamenre meredt. Vajon mit jelent ez? Csak egy tetoválás vagy valamiféle üzenet? Túl sok volt még a titok.

hozzászólások: 2

by Neola @ 2024 Apr 05

Imádom a Piton családot! Mekkora Arcok! Perselus csak úgy sziporkázik! Nagyon nagyon poén volt az újság. Bár az igazságról szól. Hát nagyon nem sablon szerűre vetted a figurát. Bár tudom, hogy Draco nem hiszi el, hogy van fia, de így bogarat ültetni a fülebe brutálisan jó! Hát most ilyen érzelmi kavalkádban már inkább vagyok kíváncsi Hermione-Draco találkozásra, mint a Draco-Keelan. na joooo mindegyikre nagyon kíváncsi vagyok!
Köszönöm szépen! Imádom ezt a folytatást!
Üdv: Neola

by Nyx @ 2024 Apr 06

Úgy örülök, hogy szimpatikusak Pitonék Kicsit még mindig aggódom Piton miatt, hogy mennyire marad karakterhű, de a családja rengeteget változtatott rajta és ezt azért szerettem volna érzékeltetni. Ráadásul Dracóval is nagyon szoros a kapcsolatuk.
Uhh kicsit azért szemét húzás volt ez Pitontól, hogy így felhúzta Dracót, és beleavatkozott egészen mélyen az életébe, de legalább nemes céljai voltak ezzel és kifinomult a humora Nem bírtam ezt kihagyni, hogy ne húzza fel Dracót. Nem valóban, Draco ezt igazán nem hiszi el, hogy van egy fia, főleg most nem, amikor úgy érzi hogy minden rendben az életében, megvan a munka és a hivatása, talán kész is arra, hogy valamilyen módon tovább lépjen az életében, erre puff beüt egy ilyen hír. Hmmm először Draco és Keelan fognak személyesen találkozni persze véletlenül, aztán Hermione és Draco (bár előtte is lesz egy közös jelenetük). Mindenesetre az utóbbi kettő nem igazán fogja az a találkozást sürgetni Köszönöm szépen! Annyira örülök neki, hogy tetszik!