20. fejezet

2003. NOVEMBER 15., SZOMBAT


Draco annyira hiú volt, hogy nem sok időt töltött tükörbe nézéssel. A rabszámát megjegyezte magának – nem volt szüksége arra, hogy újra lássa. Mindenki arcán látta, akinek a tekintete a nyakán időzött. Most a tekintete a kastély hálószobájában lévő egészalakos álló tükörön időzött, és csodálkozott, hogy nem jutott ez hamarabb eszébe.

– A francba – mondta szórakozottan a lány. Egy köntösben volt, és a szekrény fehérneműs fiókjába bámult, a haja vadul az arca körül.

– Mi az, drágám?

– Épp most jöttem rá…a történtek közepette teljesen elfelejtettem ajándékot venni Neville-nek és Pansynek.

– Á, itt a meghívásunk visszavonva.

– Ne viccelődj…

– Az etikett szabályai szerint egy évünk van, kedvesem… – Az elkeseredett tekintete. – De látom, ez nem felel meg a személyes mércédnek! Bízd csak rám, szerelmem!

– Draco…

A férfi egyre közelebb sodródott.
– Én az ízléses, utolsó pillanatos ajándékozásomról vagyok híres…

– Draco…

– Valami egyszerű, visszafogott… – A férfi a szekrényhez szorította a nőt. A boszorkánynak tinta, sampon, bőrkrém és ő maga illata volt.

– Malfoy. – A lány ajkai összeszorultak.

– Csak egy gesztus… – A varázsló keze a lány köntösébe csúszott, végig a hasán.

– Nem lehet benned megbízni…

Az ujjai a boszorkány csiklójához értek.
– Elküldöm Nott-ot a boltokba…

– Nott jobb, ha nem vesz boltot…

– Persze, hogy nem. – A férfi apró köröket dörzsölt. A lány megmozdult, hogy hagyja. – Ne légy abszurd…

– Már mindenkit vendégül látsz ebben a hivalkodó…

– Ebben a vén kupacban?

– Nem kell mutogatnod magad…

Az ujjai siklottak – a nő dicsőségesen nedves volt.

– Azzal, hogy mindenkit túlszárnyalsz…

A boszorkány megmozdult, és a férfi ujjai… ott voltak, belé hatoltak. A varázsló felvonta a szemöldökét, és bólintott, mintha figyelt volna.

Hermione lélegzete elakadt és kitartott.
– Egy nem megfelelően drága…

– Értettem, szerelmem. Ajándékba csomagolok valami szemetet…

– Szörnyű vagy…

– A legrosszabb, szerelmem. – A férfi az ajkába harapott, az arca közel volt az övéhez, miközben szándékosan elkezdte ujjazni.

– Ezért nem szeret téged senki se…

– Senki? – Draco szórakozottan mosolygott, ahogy Hermione figyelte. A lány a férfi kezén vonaglott, próbálta elérni, hogy megérintse a csiklóját.

– Én például utállak téged…

A férfi megérintette a csiklóját, mire a nő hátracsuklott a szekrénynek, a csípője előrecsúszott. – Mm, és utálom, hogy ezt kell tennem veled – dorombolta a férfi. – Figyelj, szerelmem…

– Most mi lesz? – sóhajtott fel Hermione, és a varázsló felé nyomódott.

– Mit szólnál, ha kis kísérletképpen négykézlábra ereszkednél nekem… az ágyon, drágám! Semmi illetlen, és én megpróbálnálak hátulról értelmetlenül megdugni, miközben a tükörben bámullak.

– Mit tesztelünk ezzel? – kérdezte, miközben lerázta a válláról a köntöst, amitől a mellei megremegtek. Draco fájdalmasan kemény volt.

Akár ok nélkül is féltem ettől.
– Hogy hány tükröt veszek a kúriába.

– Jó Godrik – mondta a felesége, és ellökte magától.

Vigyorgott, mint egy idióta… ismerte ezt a hangnemet. Figyelte, ahogy a nő az ágy felé menet hagyja a köntösét a földre csúszni. A szájához emelte a kezét, hogy leszopogassa az ujjait, a szemét a lány fenekére szegezve. Felmászott az ágyra, és a tükörre nézett, térdelve felmérte a szöget. Most a férfi a mellét bámulta.

– Ne várakoztass meg – szólalt meg Hermione, miközben négykézlábra ereszkedett.

– Azonnal, kedvesem. – Megrögzítette a képet az elméjében, majd sietett hozzá.

Hamarosan a lány mögött volt, a farkát a fenekéhez szorítva, a haját felszedve.
– Látni akarom a szemed, kedvesem.

Mindkét keze kellett hozzá, de aztán visszahúzta a lány fürtjeit az arcából, és úgy csavarta a hajtömeget, hogy az egészet a jobb kezében tarthassa, a boszorkány állát felemelve.

Lenézett, és szabad kezével végigsimított a szeméremajkain – nedves volt és csillogott. Felnézett – a lány forgatta a szemét, és vigyorgott, de a legkevésbé sem ellenkezett a férfi ellen. Kezét a farkára, majd vissza a lányra tette, és figyelte az arcát, ahogy belé hatolt. Egyszerre élte át az érzést, ahogy belenyomódik a nő hüvelyének meleg, nedves szorításába, és látta, ahogy a nő szemei lehunynak, a szája pedig kinyílik, ahogy belélegzik. Kellemes összerezzenést, ahogy a nő elmozdult, hátrafelé tolta, hogy befogadja a férfit, egy kis csípőmozgást. Aztán elégedetten felsóhajtott, elégedettnek tűnt magával – elégedettnek a férfival. Draco pislogott. Visszatartotta a lélegzetét. Úgy érezte, mindjárt elsírja magát.

A nő kinyitotta a szemét, halványan elmosolyodott, és Draco felocsúdott. A hajánál fogva fogva tartotta a feleségét, négykézláb, a farkát a végsőkig benne tartotta, és azt várta, hogy most már értelmetlenül kefélje meg, ahogy megbeszéltük.

Draco nekilátott.

A keze a nő csípőjét szorította, akinek feneke a férfinak nyomódott, Hermione háta kinyújtózott előtte, a vállának izmai, az arca és a mellei a tükörben – Draco mindent magába szívott, a gyönyör végigszáguldott rajta.

– Elélvezhetek a hátadra? – kérdezte ragyogóan.

– Ha csak egy hajam szála is…

– Akkor ma nem. – Túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy ígéreteket tegyen.

A lány az alkarjára ereszkedett.

Édes kibaszott Malazár…

A feneke felemelkedett és a férfi felé nyomult…

Draco farkát mélyebbre merült.

Leengedte a boszorkány haját.

Megragadta a csípőjét, ujjbegyei a húsba fúródtak…

– Méhnyak…

A férfi felengedett. Ha eltalálja, akkor mindennek vége.

– Ez jó… – A nő hangja sóhajtott.

Jó volt. Nagyon jó volt. A férfi jó volt…

A lány lehajtotta a fejét. Felnézett a tükörbe.

Bassza meg…

Nézte, ahogy a férfi megdugja őt.

Teljesen gonoszul nézett ki.

Lassítania kellett. Lassítania kellett, különben…

Draco a lány fölé hajolt, átkarolta a derekát, térdre húzta, a hátát neki vetette, a haját az arcába fonta. Mindent látott a tükörben – a lány arcát, a melleit, a szeméremdombját. Együtt süllyedtek a guggolásra, a boszorkány keze lefelé, hogy megtámassza, a másik keze a csiklóján. Látta az arcát, a melleit, a kezét mozogni, ahogy a férfi beledöfött a nőbe.

– Mondd, hogy a tiéd vagyok – sóhajtotta Malfoy, miközben a nő arcát figyelte.

A boszorkány ajkai szétnyíltak, szemei nehézkesen hunyorogtak.
– Az enyém vagy, Draco – mondta nehéz lélegzettel. A varázsló a tükröt nézte, amikor a boszorka felkapta a fejét és találkoztak a férfiéval. – Az enyém vagy.

Malfoy beszívta a levegőt. Tudta, hogy mit tett vele.

Erősebben döfködött, a gyönyör intenzív volt. A szája nyitva volt, a mellkasa emelkedett és süllyedt; lefelé nézett, a férfi érzésére koncentrált.

– Engedj felülre – kérte Hermione, mire a férfi újra belé hatolt, majd kihúzta magát és hátradőlt. A nő már fordult is, hogy felmásszon rá. A kezei végigsimítottak a varázslón – a farkán, a mellkasán. Aztán újra benne volt, és a nő a csípőjét mozgatta, a kezét a varázsló torkán tartotta.

Leengedte az arcát Dracóéhoz, a haja köré sátorozott, és mindent eltakart, csak őt nem. Az ajkai megérintették a fülét. A hangja, suttogva:
– Olyan jó fiú vagy, Draco.

Draco nem tudott gondolkodni…

Aztán a nő megindult rajta. A férfi felbámult rá.

A boszorkány belékapaszkodott, a hüvelye megfeszült és összeszorult.
– Igen.

Figyelte az egészet a lány arcán. Érezte minden rándulását és görcsét…

Aztán felnyomta magát, a lábát maga alá húzta, és megfordította őket – ő volt felül, a lány haja az ágy lábánál omlott. Lenézhetett, és láthatta a nő arcát; felnézhetett, és a tükörben nézhette, ahogy megdugja a feleségét. Lenézett – látni akarta a nőt. Olyan keményen akarta beledugni magát a nőbe, ahogy csak tudta. És meg is tette.

***

Hermione a karját tanulmányozta, miközben Draco becipzározta a kötelező aranyruhába. Meg kellett hagynia Pansyt – a boszorkány nem félt attól, hogy a háttérbe szorul. A ruha testhezálló volt, nevetségesen mélyen kivágott, és csillogott a fényben.

– Köszönöm, Pansy – motyogta a lány mögött Draco, a keze most már a fenekén volt.

A boszorkány a válla fölött vetett rá egy pillantást.
– Mintha nem emelted volna meg lassan az összes munkaruhám dekoltázsát.

A varázsló arckifejezése csupa színlelt ártatlanság volt, de amikor hátrafordult, azt hallotta az orra alatt.

– A munkahelyen senkinek sem kell látnia a melleidet. – A férfi keze a lány csípőjéig vándorolt.

– Ha már itt tartunk…

– Nem – mondta a férfi –, nem arról kellene beszélnünk, hogy mások látják a melleidet…

– Mindenki látni fogja a melleimet ebben a ruhában, beleértve…

– Ne mondd ki…

– A barátaim.

Draco mélyen a torkában morgott.

– A griffendélesek ma mind itt lesznek Neville miatt, és nem akarok tőled semmi ostobaságot hallani…

Felhorkant.

– Ez azt jelenti, hogy nincs verekedés, nincs bámészkodás, nincs gúnyolódás, nincs duzzogás…

– A duzzogás elkerülhetetlen, ha minden mást is elveszel tőlem.

– Nincs boszorkányság, nincs boszorkányság, nincs párbaj…

– Akkor biztosan duzzogni fogok.

Újabb pillantást vetett a válla fölött.

– Ó, szóval megengedett, hogy bámulj…

– Duzzogni fogsz, amíg én Harryvel táncolok…

– Nem, szerelmem, az senkinek sem biztonságos…

– Akkor jobb, ha a legjobb formádat hozod.

– Úgy-ahogy viselkedni fogok – ígérte Draco. – Különben mindenki azt fogja hinni, hogy én vagyok a pisis…

– Vagy…

– Vagy hogy egy bonyolult szexjátékot játszatok velem…

– Ez…

– Játszhatunk egy bonyolult szexjátékot? – A férfi kezei újra a nő fenekén voltak.

– Akkor nem, ha összekoszolod a gyöngysorokat, és Pansy mindkettőnket Avadázni fog.

– A manók gyöngyöket fognak szedegetni a falakról, mire végzek…

– Előbb fejezd be, hogy belém rakod – szólalt meg Hermione, és végigsimított a hüvelykujjával a sebhelyen. Fehérre fakult, és a karjába süllyedt, olvashatóan, de könnyen elvarázsolhatóan. Érezte, ahogy a férfi felhúzza a kampót a cipzár tetején. – Meg kell igazítanom a hajamat.

– Hagyd lazán, kedvesem – mondta, és félrelökte, hogy megcsókolja a nyakát.

– Elszabadult – szólalt meg a lány, és a férfihoz hajolt.

– Én így szeretlek – motyogta a férfi.

Hermione nagyon is kordában tartotta magát, mióta megérkeztek a kastélyba, kissé elborzadva a tizenhetedik századi építészet láttán, amit Draco természetesnek vett, és tudatában volt annak, hogy ez jelenleg Narcissa otthona. Narcissa ott volt, hogy üdvözölje őket, amikor a kulcsot a kikötőbe tették, és Hermione hallotta, ahogy Draco azt mondta, hogy „anya”, és látta, ahogy ölelkeztek, és tudta, hogy Draco az anyja őrizetlen szeretetét élvezi – egy olyan szeretetet, amit Hermione már nem volt hajlandó gúnyolódni, mint az iskolában, amikor a Malfoyok baglya szállította Narcissa édességes csomagjait.

– Mit csinál az anyád, amíg itt van? – kérdezte Dracótól.

– Kertészkedik, jótékonysági ebédekre jár, whistet játszik a manókkal – válaszolt Draco vállat vonva.

Most Hermione gyors francia beszédet hallott az ajtajuk előtti folyosón. Draco és Narcissa angolul beszéltek előtte, de a kastélymanók úgy tettek, mintha csak franciául értenének – ez késztette Pipet arra, hogy Hermione és Draco csomagjaival együtt jöjjön.

– Nem bízik bennük, hogy vigyázzanak ránk – suttogta Draco vigyorogva. Volt valami régi rivalizálás a kastély és a kúria manói között, amit mulatságosnak talált.

– Majd én viselkedem az értelmetlen barátaid közelében – mondta most Draco, a fejét még mindig a lány nyakához hajtva. Aztán megharapta őt – keményen.

– Most már le kell hordanom a hajamat… – A boszorkány félrekönyökölt, hogy a harapásnyomot nézze a tükörben, a nyaka vörösre pirult. – Mi történt azzal, hogy nem hagyok nyomot, erre való az ékszer?

– Miért ne lehetne mindkettő? – kérdezte Draco, megcsókolta a lány arcát, majd a szekrényhez lépett, ahol elkezdett elővenni a bársonnyal borított dobozok érintett számát.

Hermione megbűvölte a karját és a nyakát, és a szeme sarkából figyelte, ahogy a férfi kinyitja a dobozokat, hogy felfedje a díszes arany- és gyémántnyakláncot, fülbevalókat, karkötőket…

Végül a férfi felé fordult.
– Draco, ez túl sok.

– Egy délutáni esküvőhöz a parkban? – A férfi felvonta a szemöldökét, a szemöldöke összeráncolódott. – Drágám, ez aligha elég.

Hermione legnagyobb bánatára nem volt elragadtatva, hogy csupa Malfoy-arany és gyémánt volt, amikor a vendégek megérkeztek. A Parkbottom vendéglistája széles sávot vágott – pontosan azt, amit Shacklebolt remélt a nyomorult Megbékélési Törvényével –, és amikor ő és Draco kiléptek a kastély mögötti udvarra, Hermione látta, hogy a mardekáros nők csoportja fel-alá bámulja őt, és az elégedettség sötét hullámát érezte, ahogy a hátuk megmerevedett, és az orrlyukuk kitágult.

Draco szörnyű emberré tette őt. Nem, ő már az volt.

A karján volt, amikor a szabad kezével felnyúlt, hogy megfogja a bicepszét, és a férfi azonnal odanézett, a szemében furcsa fény gyúlt. Lehajtotta a fejét az övéhez, miközben a nő azt suttogta:

– Daphne Greengrass elhozta Puceyt.

Draco tekintete odasiklott.
– Elhatárolódott, még Flint előtt. Talán elege lett.

– És a Greengrass nővérek tőrrel bámulnak ránk.

Gyorsan és lendületesen megcsókolta a lány szája sarkát.
– Astoria jegyese voltam – mondta, miközben kiegyenesedett.

– Micsoda?

– Azért vagyok a tiéd, mert a Greengrasszék úgy döntöttek, hogy őrült vagyok…

– Merlin, valamiben egyetértek a Greengrasszékkel?

– Szörnyen féltékeny vagy, kedvesem? – kérdezte reménykedve.

A lány vigyorogva és mohón nézett a férfi arcára. Próbált kevésbé bunkó lenni.
– Szörnyen féltékeny vagyok – mondta. – Azt akarom, hogy mindenki lásson téged velem, és tudja, hogy teljes mértékben rám figyelsz.

A férfi rámosolygott a lányra. Aztán lehajtotta a fejét, hogy nyitott szájjal, csupa nyelvvel megcsókolja. Citrus. Szegfűszeg. Hermione keze Draco karjába kapaszkodott, az öltönye finom gyapjúja gyűrődött az ujjai alatt. Borzalmasan hivalkodó volt. A lánynak elakadt a lélegzete, amikor a férfi elhúzódott.

– Hát itt vagytok ti ketten…

Godrik. Hermione érezte, hogy felforrósodik az arca az anyósa hangja hallatán.

Hermione megfordult, hogy meglássa, Narcissa közeledik egy szigorú fekete ruhában, ezüst ékszerekkel. Olyan sokszor gondolta, hogy Draco úgy néz ki, mint az apja, de amikor most Narcisszát látta, csak Draco arcát látta az övében.

– Szia, anya! – Draco már hajolt is oda, hogy megcsókolja az arcát, mintha nem éppen most kapta volna rajta, hogy ugyanezzel a szájjal Hermionéval smárol.

– Draco, drágám, szükség van rád odafent. Én pedig bemutatom Hermionét néhány hölgynek, jó?

– Persze, anya. – Draco Hermionéra nézett, arckifejezése óvatos volt. – Minden rendben, kedvesem?

– Persze, Draco. – A lány mély levegőt vett, és megnyugtatóan bólintott.

Megcsókolta boszorkány arcát, megérintette az anyja könyökét, aztán már a mászó borostyánnal és Pansy esküvői füzérekkel keretezett dupla ajtó felé lépkedett, a mardekáros nők tekintete követte a szikár alakját a feszes fekete, erdőzöld öltönyben. Platinaszőke haja megragadta a fényt – bár november volt, a terepet napsütéses tavaszi napnak varázsolták. Hermione el sem tudta képzelni, mennyibe kerülhetett ez.

Hermione elszakította a tekintetét Draco hátáról, és egy halvány mosolyt talált Narcissa arcán. Aztán Narcissa lazán átkarolta Hermione karját, és Hermionét gyengéden vonszolták vendégről vendégre, az idősebb nők kényes ruhákban és örökbecsű ékszerekben álltak beszélgetve.

– Deirdre, kedvesem, engedd meg, hogy bemutassam a menyemet, Hermione Granger Malfoyt. Ő és Draco együtt jártak iskolába. Igen, Pansyvel és Neville-lel együtt! Persze Hermionénak kitűnő jegyei voltak – Draco annyira irigyelte őket! De hát akkor a férfinak üldözőbe kell vennie.

– Ó, Mallory, ismered a menyemet, Hermione Granger Malfoyt? Ő és Draco éppen idén júliusban házasodtak össze. Igen, Draco vette át a Malfoy Kft. irányítását, Hermione pedig itt a minisztériumban végez fontos munkát. Nagyon büszkék vagyunk rá.

– Dolores, meg kell ismerned a menyemet, Hermione Granger Malfoyt. Hát nem elbűvölő? Természetesen Draco odavan érte.

– Perdita, örömmel mutatom be a menyemet, Hermione Granger Malfoyt. Granger ház – igen, Hermione az első a sorban. Szerencsések vagyunk, hogy egy ilyen tehetséget üdvözölhetünk a Malfoy-házban. Ő és Draco erős párost alkotnak, nem gondolod?

Narcissa érintése könnyed volt, ahogy végigsimított a karján, és felületes csókot váltott. Hermione figyelte, ahogy a vendégei kiegyenesednek a közeledésére, tekintetük végigsöpör Hermionén, majd visszatér Narcisszára, ahogy az üzenetet közvetíti: A Malfoy-ház igényt tartott Hermionéra, és ez mindannyiuknak tetszett. A nők udvarias mosollyal és értékelő tekintettel fordultak Hermione felé.

Hermione nem gondolta, hogy Narcissa már nem hordozott előítéleteket a szívében. Úgy gondolta, hogy Narcissa tisztán és pragmatikusan határozta meg a prioritásait, és az ő prioritása Draco volt. Bármilyen ember, bármilyen hit, bármilyen hovatartozás helyett Dracót választaná. Hazudna egy sötét lordnak, változtatna a politikáján, elfogadná Hermionét menyének, és átengedné a Malfoy kúriát, és mindezt szemrebbenés nélkül megtenné, ha úgy gondolná, hogy ezáltal Draco életben maradna, és akár csak egy kicsit is kevésbé lenne boldogtalan. Lucius és Narcissa úgy döntöttek, hogy ez a frigy szükséges lépés Draco visszatéréséhez a társadalomba, és eltökélték, hogy sikerülni fog.

De – Hermione kezdte megérteni – Luciust és Narcisszát a politikai karrierje is érdekelte, oly módon, ahogyan Draco nem volt hajlandó beismerni. Pansy két hónappal ezelőtt megjósolta, hogy Lucius azt várja Hermionétól, hogy miniszter legyen. Hermione saját tizenöt éves terve sokkal mérsékeltebb volt: áthelyezés a Nemzetközi Mágiához (megvan), érvényesülés (folyamatban), öt év múlva gyerekvállalás (megfontolás alatt), előléptetés tanszékvezetővé (meglesz), minél magasabbra emelkedni a ranglétrán (eldöntendő). Azt gondolta, talán miniszterhelyettes, bizonyíték arra, hogy valaki más közigazgatásában sokszínű. Draco nem volt hajlandó ráerőltetni az apja nagyobb ambícióit – egészen addig, amíg a lányt eléggé meg nem bántották és fel nem dühítették ahhoz, hogy ez a sajátjává váljon. A Malfoyok egyszerűen nem tudtak segíteni magukon. De Hermione mégiscsak miniszter akart lenni. Talán ő sem tudott segíteni magán.

– Eustacia, ő a menyem, Hermione Granger Malfoy. Ő csak idén júliusban csatlakozott hozzánk. Ideális párja Dracónak…

– Ó, igen – mondta Eustacia, egy molett, idősebb nő, akinek szürke fürtjei toronymagas frizurába voltak söpörve, így hatalmas smaragdzöld fülbevalói megragadták a napfényt. – Láttalak téged és az ifjú Malfoy mestert az újságokban…

Hermione mosolya elhalványult. Ez azt jelentette, hogy képek készültek róluk, amint veszekednek.

– …És jó neked, kislányom. Lábujjhegyen tartod őt! Ó, hogy veszekedtünk Dagwooddal! – A boszorkány boldog nosztalgiától ragyogott.

Narcissa hangja tudálékos volt.
– Az első évben…

– Meg kell mutatnod neki, mit tudsz! – harsogta Eustacia. – Győződj meg róla, hogy tudja, hogy ne tegyen keresztbe neked.

Az idősebb nők nevettek, Eustacia megveregette Hermione karját.

– Tudod, Hermione a minisztériumnak dolgozik…

– Igen, Nemzetközi Mágia! – Az idősebb boszorkány kacsintott. – Jó neked, kislány.

– Tényleg több boszorkányra van szükségünk a kormányban – mondta Narcissa.

– Túlságosan is igaz – helyeselt Eustacia finom horkantással. – A varázslók csak elrontják a dolgokat.

– Gondolkodtam… miért nem veszed fel Hermionét is a kis hírleveledbe? – kérdezte Narcissa, a hangja olyan félvállról szólt, amiről Hermione most már felismerte, hogy árulkodik.

– Ó! – Eustacia szeme felcsillant. Ravasz vigyorral Hermionéra nézett. – Ez csak egy ostoba pletykalap, kedvesem. – Kuncogott. – Szeretem követni a politikát.

***

– A mindenit, Hermione, rajtad van az egész boltozat? – mondta Ron.

– És mindig is ilyenek voltak rajtad?

Hermione elhárította Ginny kezét, mielőtt az megtapogathatta volna.

– Nem mindig voltak ilyenjeim – szólalt meg Ginny, lenézett a mélyen kivágott aranyruhájára, és inkább a saját melleit szorongatta.

– De amikor én próbálom ki, az nem illik a nyilvánosság előtt – mondta Harry.

Ginny a hasára ejtette a kezét.
– Nem tudom eldönteni, hogy éhes vagyok-e, vagy mindjárt elhányom magam.

– Susan sem érzi jól magát – mondta Ron. – Valószínűleg nem maradunk tovább a köteléknél.

Hermione arra pillantott, ahol Susan állt Chóval, Lunával, Padmával és Parvatival, a fejét felfelé hajtotta, a szeme a kastély halvány kőfalát fürkészte. Nem hibáztathatta Susant, akár terhes, akár nem, hogy nem érzi jól magát a Malfoy birtokon. Hermione megmondta Mollynak, hogy teret ad Susannak, és egy ideig nem fog részt venni a vasárnapi vacsorákon.

– Éhes vagyok – mondta Ginny. – Már megint éhes vagyok.

A közelben Charlie és Theo erdőzöldben és fekete erdőzöldben álltak, és egymást lökdösték, miközben Pansy fotósa fényképezte őket.

– Tényleg jól mutatnak együtt – szólalt meg Harry.

– Ez csak az öltönyök miatt van – jegyezte meg Ron szárazon.

Harry felé fordult, egyik szemöldökét felhúzva.

– Igen, rendben, Charlie boldog – szólalt meg Ron, és megrázta a fejét, miközben Harryről Hermionéra nézett. – Mindenki kap egy zöld öltönyt és egy saját pszichopata mardekáros hímringyót a háború utáni korszakban… ne is törődj velem.

Hermione felhorkant, aztán Harryvel együtt nevettek, miközben Ron keresztbe fonta a karját, és úgy tett, mintha feldúltnak tűnne.

Theo megcsókolta Charlie-t, és megfordult, hogy a kastély felé lépkedjen. Hermione figyelte, ahogy Cho, Luna, Padma és Parvati a balra álló csoportjukból, Daphne Greengrass, Tracey Davis és Terence Higgs pedig a jobb oldali csoportjukból figyelte a mozgását. Theo azonban Narcissára összpontosított, aki az ajtók közelében várta őt. Kinyújtotta a kezét, lehajolt, hogy megcsókolja a lány arcát.

Charlie megrántotta az állát, hogy tudomásul vegye Ront, és odasétált.

– Úgy tűnik, konkurenciát kaptál – mondta Ron, Theo felé biccentve, aki most Narcisszával karöltve sétált befelé.

Charlie odapillantott, és felnevetett.
– Már értesültem róla, hogy ha Narcissa végre elválik Luciustól, a mi kapcsolatunk is megnyílik.

Ron felnyögött, miközben mindenki más kuncogott, de Hermione emlékezett Theo arcára, amikor bemutatta Charlie-t Narcisszának.

Neville, Pansy és Theo egy nappal korábban érkeztek, Narcissa azonnal parancsolt Neville-nek, hogy beszélgessenek a növényekről, míg Pansy Hermionét, hogy duplán ellenőrizze a vendégkulcsok logisztikáját – amit Hermione titokban élvezett, de nem azért, mert Pansy esküvői részleteibe fektetett volna bele (amelyek mindegyikét akarata ellenére tudta meg), hanem mert nem tudott ellenállni egy jó táblázatnak.

Theo és Draco azzal töltötték az idejüket, hogy iszogattak, kártyáztak a pénzért és bagózgattak rossz hírű francia üzleti kapcsolatokkal, miközben Theo egyre mániákusabbá vált, mígnem Hermione felfedezte, hogy ők ketten egymásnak csapódnak, miközben Draco azt mormolta:
– Az istenit. Ha Charlie nem ér ide hamarosan, én magam farkallak meg.

Theo pedig az énekelte:
– Foglalt vagyok, uram.

Végre Charlie megjelent – a hétvégére a rezervátumban végzett gondnoki teendői lefedték a hétvégét –, és Hermione azon kapta magát, hogy ujjait Draco ingujján tartva figyeli, ahogy Theo elpuhult és mozdulatlanná vált, Charlie mellett állt, lehajtott fejjel, Narcisszára szegezve a tekintetét. Tíz évvel fiatalabbnak tűnt. De Charlie vigyorgott, amikor megfogta Narcissa kezét, majd Narcissa Theo felé fordult, megérintette a karját, és elmosolyodott, és Theo újra életre kelt.

Most Hermione zavartan nézte, ahogy Charlie lehajol, és felkap egy félig kifejlett macskát, amit még sosem látott. Körbepillantott az udvaron, a mögötte elterülő szőlőskerteken. Honnan jöhetett ez az állat?

Visszafordult Charlie-hoz, amint az görbe karjába csavarta az állatot, és úgy bölcselkedett vele, mint egy csecsemővel. Aztán hangosan dorombolt, felemelt mancsokkal, miközben a férfi agresszívan dörzsölgette a fejét és babrálta a fülét.

Charlie mosolyogva nézett fel, és látta Hermione arckifejezését. Megvonta az egyik vállát.
– Vonzom a kóbor állatokat.

Rövid, hagyományos kötés volt, de ez nem jelentette azt, hogy Pansy Parkinson finomkodott volna.

Hermione tudta a rabságban töltött időből, hogy Pansy nem törődött azzal, hogy a vendégeit dalok, versmondások, lelkesítő felolvasások, gyertyagyújtások vagy más időtöltések végigültesse, amelyek elterelhetik róla a figyelmet. A galambokat, pillangókat és a tűzijátékot deklasszáltnak minősítette. A szertartásvezető egy névtelen varázsló volt, aki a háttérbe vonult, mielőtt Pansynek még lehetősége lett volna kivágni őt a fotóiról. De Ginny és Luna ruhája csillogott és ragyogott, mind a négy kísérő egy-egy túlcsorduló karnyi egzotikus zöldséget cipelt, Neville fekete öltönye és fekete erdőzöld mellénye pedig úgy illett rá, mint egy kesztyű – egy olyan kesztyű, amely éppen most tudatta Pansy összes iskolai barátjával (és ellenségével), hogy magas, széles vállú, izmos, és balra öltözött. Hermione látta, ahogy a mardekáros nők egymásra könyökölnek, amikor Neville elfoglalta a helyét, a füzéres ajtók által keretezve.

Pansy talárja veszélyes mennyiségű dekoltázst hagyott szabadon, de Neville tekintete nem hagyta el az övét, miközben ő és Pansy csuklóját összekulcsolta. Neville keze csupasz volt, egy Parkinson mandzsettagomb látszott az ujján. Pansy smaragdgyűrűi csillogtak és villogtak az elvarázsolt napfényben – pusztán azért, hogy felhívják a figyelmet a kezére. Ő és Neville nem cseréltek jegygyűrűt.

A fogadalmat tették, Hermionét még távolról is melegség járta át, Neville és Theo pedig sírva fakadt. Draco összeszorított állkapoccsal állt, ami Hermione szerint azt jelentette, hogy nem hajlandó sírni, és a lány nem tudta, hogy ez azért van-e, mert látta, hogy valaki, akivel annyi közös múltja van, végrehajtja a köteléket, vagy mert elképzeli, milyen szertartás lett volna itt. Emlékezett rá, hogy aznap, amikor erőszakkal összeházasodtak a kettes szint egyik irodájában, azt mondta neki, hogy a minisztérium megfosztotta Narcisszát és a manókat. Soha nem mondta, hogy akart-e esküvőt.

Aztán Neville és Pansy egy kicsit túl sokáig csókolóztak, és a férfi kikísérte őt a rendes udvarra, miközben pimaszul kacsintott a mardekáros nőkre, Theo pedig vigyorogva nyújtotta Ginnynek a karját, Draco pedig Lunához hajolt, hogy hallja, mit mond, amikor a lány megfogta a karját, és mosolyogva kísérte oda, ahol Neville és Pansy álltak, hogy fogadják a jókívánságokat, Draco és Luna fehér-szőke haja megragadta a fényt, Luna eltörpült a karjukban lévő zöld növények tömkelege mellett.

– Minden rendben? – kérdezte Hermione, amikor utolérte Dracót, a manók már visszaállították az ülőhelyeket a kötelékből a bankettasztalok mentén, amelyek egy késői ebédre jelentek meg.

– Jól vagyok, szerelmem – válaszolt a férfi, bár a lány tudta, hogy nem teljesen. – A csokrom a szart is kiharapta belőlem.

Mellettük Theo eltüntette a saját csokrát, hogy Pansy kezét a sajátja közé fogja, és az arcára puszilja.

– A legjobbakat kívánom, Pansy.

– Köszönöm, Theo – motyogta a lány, és szeretettel nézett fel rá, amikor a férfi kiegyenesedett.

Aztán megragadta Neville kezét, és előre rántotta.
– Hé, apuci… – Neville-t szájon csókolta. – Isten hozott a családban.

Pansy a virágjával megpaskolta a férfit.
– Nott, szállj le a pasimról! – De Theo már ugrott is ki az útjából, amikor Neville felvonta a szemöldökét.

Theo hátrált a tömegbe, mindkét kezével csókokat fújt, aztán Charlie is ott volt, és Theo megpördült, hogy leszedjen egy pezsgőspoharat egy tálcáról, miközben a karját Charlie nyaka köré vetette, és a teste megállíthatatlanul ringatózott Charlie nyakán, a vörösvérű pedig minden lendületét elnyelte anélkül, hogy megmozdult volna.

– Szerető – dorombolta Theo, szorosan a vigyorgó, vad hajú Charlie Weasley-hez szorítva.

– Salazar – sóhajtott fel Draco. – Összetörik az összes bútort a szobájukban.

***

Most Draco és Hermione ültek velük szemben, miközben Theo a karját Charlie köré akasztva henyélt a székében, ivott, és tétlenül etette a húsevő középpontot és az ölében ülő félig kifejlett macskát.

– Kár, hogy Pansy egy másik asztalhoz ültette Lunát és Rolfot – mondta Charlie, miközben a késével és a villájával foglalatoskodott.

– Valóban? – vigyorgott Theo.

Charlie odanézett.
– Össze akartam hasonlítani a jegyzeteimet Rolffal.

Theo vigyora kiszélesedett, a szemöldöke felhúzódott.

– A mennydörgő nagyfarkúakról – mondta Charlie.

– Rendben – szólalt meg Theo, az álla felfelé billent. – Akkor majd összehasonlítom a jegyzeteimet Lunával.
Charlie felvonta a saját szemöldökét.

Hermione érezte, hogy valamit kihagy, de kezdte sejteni, hogy mit.

– És mennyire terjedelmesek a jegyzetei? – kérdezte Theo.

– Már tudod – mondta Charlie. – Láttad, hogy az összeset elvette.

Ó.

– Igen? – kérdezett vissza Theo.

– Igen – nyugtázta Charlie.

– Akkor rendben. – Theo az ajkába harapott, és megetette Charlie-t egy szőlőparadicsommal.

Charlie nem szakította meg a szemkontaktust, miközben rágta.

Theo figyelt, az ajkai szétnyíltak, a tekintete rendíthetetlen volt, és megetette Charlie-t egy áfonyával.

Hermione pislogott, és félrenézett.

Látta, hogy Ginny szkeptikusan hunyorgó szemmel hallgatja, ahogy Luna és Rolf gesztikuláltak vele szemben, az udvar másik oldalán lévő asztaluknál. Harry elhagyta a helyét, hogy McGalagonnyal beszélgessen, a lány felé hajolt, kezét a szék támlájára tette. A Roxfort tanári kara tömegesen jött ki Neville miatt, és a nagyival együtt ültek le. Hermione köszöntötte, mielőtt mindannyian leültek volna, és Draco ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje, bár érezte, ahogy a neheztelés lepereg róla. A férfi karján tartotta a lányt, miközben útközben óvatos üdvözleteket váltott a mardekárosokkal, akik közül oly sokan voltak távol, oly sok okból. A professzorok langyos arckifejezéssel fordultak felé, az öregdiák és adományozó felé, akit nem tudtak sem lekezelni, sem követelni. Hermione túlságosan is derűsen mosolygott, és furcsa ingerültséget érzett. Draco azóta csendes és józan volt.

Neville és Pansy kettesben táncoltak az udvar közepén, a férfi tekintete a lányra szegeződött, akinek filmszerű köntöse semmit sem tett az alakja elrejtésére. Aztán Neville a nagyival táncolt, és Draco felnézett, amikor Pansy közeledett.

– Gyere már, te kis köcsög! Ez rád hárul, mint házigazdára.

Draco elmosolyodott, és odahajolt, hogy megcsókolja Hermione arcát, majd felállt, és felajánlotta Pansynek a karját. Hermione hátradőlt, és figyelte a szűk öltönyben lévő karcsú alakját, ahogy szakszerűen körbeforgatja Pansyt. Látta már őket táncolni korábban is – a karácsonyi bálokon, az iskolai Samhain bulikon. Akkor is nézte őket önmaga ellenére. Olyan furcsák voltak neki, az elkényeztetett kis szarházi és a gonosz barátnője. Senkivel sem voltak kedvesek, még egymást sem kedvelték, és mégis úgy tűnt, annyi barátjuk van, családjuk, akik szerették őket, egy egész furcsa kapcsolat, amit nem akartak elengedni. Mindez túl szerencsétlennek tűnt ahhoz, hogy Hermione féltékeny legyen, de azért elgondolkodott azon, milyen lehet ilyen más szabályok szerint játszani. Elgondolkodott azokban a pillanatokban, hogy milyen lehetett a fejükben. Most Draco nem volt részeg és nem gúnyolódott, és Pansy nem lógott rajta. Semleges óvatossággal bánt vele, és Hermione újra szabadon, távolról figyelhette.

Godrik, de gyönyörű volt.

Aztán a tánctér megtelt, Neville és Pansy újra a középpontban, Draco pedig mellette állt. A lány a csupasz kezét az övére tette, és hamarosan a combja az övéhez simult, a mellkasuk majdnem összeért, ahogy a férfi ide-oda forgatta őket, az ujjbegyei a lány lapockájába nyomódtak, a tekintete a horizontra szegeződött.

A nap már a szőlőtőkék felé ereszkedett, amikor a férfi azt mondta:
– Tegyél úgy, mintha egy idióta lennék…

– Tegyek úgy?

– És pofozz meg, mintha épp verekedni készülnénk négyszemközt.

– Draco – mondta a lány. – Ez egy esküvő.

Lehúzta a fejét, a kezét a tarkójára tette, az ujjai az ott lévő rövid hajban, és megcsókolta, amíg Charlie élesetfüttyentett, Theo pedig azt kiáltotta:
– Menjetek szobára, ti ketten!

Visszaléptek a hálószobába.

***

A férfi még néhány percig csókolta a lányt, a kezét az állkapcsánál tartva, aztán hátralépett. Hermione hallotta a zenét és a vendégeket az udvaron odalent. A nap hamarosan lemegy - még mindig november volt, és a varázslat csak ennyit tudott tenni. Pansy átöltözik majd az ezüst miniruhájába, a tündérfények felgyulladnak, és az udvar fergeteges táncos mulatsággá változik.

De éppen most jött el az a pillanat, amit Hermione eddig kiszorított a fejéből, a pillanat, amitől rettegett. Avery magas szintű tervezési ülése, a főszereplők Argentínából érkeztek, az emberek és az utánpótlás már úton volt, az akció várhatóan túlmutatott a beszélgetéseken és a párbajokon. Draco ragaszkodott hozzá, hogy megjelenjen – nem tudta, hol. A férfi nem tudta, hol. Nem is tudta volna, amíg a második portáskulcs oda nem viszi. Csapdát állított – Avery csapdába esett volna, Neville embereivel Draco nyomában. Vagy Avery állított csapdát, és Draco lesz az, akit elkapnak, mielőtt Neville emberei odaérnének.

Az előző napon Hermione egyedül kapta el Neville-t.
– Miért nem mondtad el Harrynek és Ronnak? – kérdezte tőle.

A férfi a nő felé hajtotta a fejét.
– Nem kötelezek senkit arra, hogy tovább élje a háborút – mondta neki, a szeme nyugodt és szomorú volt. – Néhányan eleget tettek. Hagyni kell, hogy továbblépjenek. Ha nem tudnak, akkor találjanak meg engem.

Most Draco szólalt meg:
– Ha egy órán belül nem jövök vissza, mondd el mindenkinek, hogy összevesztünk, és hogy kirúgtál.

– Draco – szólította meg Hermione. – Ez a te házad.

– Ami az enyém, az a tiéd is, szerelmem. – A férfi lenézett, és a zsebeivel babrált. Aztán kiegyenesedett, és egy gyűrűsdoboz volt a kezében. Maga elé tartotta, nem egészen mutatta meg a lánynak. – Úgy illik, hogy ez most az öné legyen, Mrs. Malfoy.

Hermione összeráncolta a szemöldökét. Figyelte, ahogy a férfi sápadt, csontos ujjai kinyitják a dobozt. Belül arany volt, a Malfoy-pecsét – ez egy pecsétgyűrű volt. Egy Malfoy ház pecsétgyűrűje aranyból.

A boszorkány felnézett, de a varázsló tekintete lesütötte a szemét.

– Ezt neked csináltattam, drágám. Nem kell felvenned. Csak egyszerű védőbűbájok vannak rajta – semmi örökös bűbáj, semmi olyan, ami árthatna neked. Előbb Bill Weasley erősítse meg neked. De ha nem térek vissza, ez megkönnyíti neked, hogy rendelkezz a hagyatékkal.

Hermione vett egy nagy levegőt.
– Draco… mi lesz a szüleiddel?

– A feleségem vagy – közölte Draco egyszerűen, és amikor Hermione felnézett, a férfi halványszürke szemei tisztán és koncentráltan néztek rá.

Látta a feszültséget körülöttük. Lenézett a nyitott dobozra, a Malfoy pecsét ezüst helyett arannyal volt futtatva. Óvatosan kinyújtotta a kezét, és kitépte a gyűrűt a bársonyból. Nehezebb volt, mint amire számított. A pecsétnek súlya volt, a pánt nem volt tartalmatlan. Megfordította a kezét. A gyűrű hátoldalán vésés volt: HGM.

Felnézett Dracóra, a férfi rezzenéstelen arccal, majd a hüvelyk- és mutatóujja közé szorított gyűrűt tanulmányozta.

Draco még mindig nyitva tartotta a dobozt a lány keze mellett. Egy apró elmozdulás felé - egy felszólítás, hogy tegye vissza a gyűrűt a helyére.

Hermione az aranypecsétet vizsgálgatta. A vérrel aláírt házassági szerződés és a páncélterem kulcsa már nála volt. Nem okozna neki gyakorlati nehézséget a Malfoy vagyon elosztása, ha megözvegyülne. De tudta, hogy a gyűrű valójában nem a páncélteremről szólt.

Hermionénak nem kellett elfogadnia. Megtarthatná a gyűrűt a dobozában, és felhasználhatná a Malfoy hagyaték feldarabolásához, ha Draco megölnék.

Vagy megpróbálhatott volna egy másik örökséget építeni vele, ha visszatérne.

Hermione kifújta magát. Érezte a citrusok, a szegfűszeg és a nászvirágok illatát. Érezte a férfi mozdulatlan testében feszülő feszültséget.

Hermione felcsúsztatta a gyűrűt a bal keze harmadik ujjára, megszúrta, megkóstolta a vérét, és biztos illeszkedésre szorította, és amikor felnézett, a férfi nagyot nyelt, az állkapcsa megfeszült.

Hermionénak eszébe jutott egy beszélgetés, amit Pansyvel folytatott egy hotel bárjában, a mugli Londonban.

– Draco. Te hozzám tartozol. És elvárom, hogy visszajöjj hozzám. Megértetted? – A lány belenézett a férfi halványszürke szemébe, kiengedve belőle minden fájdalmát és vágyát. – Szükségem van arra, hogy visszajöjj.

A varázsló bámult rá, majd gyorsan bólintott, lehajtotta a fejét.
– Vissza fogok, szerelmem. – A szája kemény vonallá állt össze, ahogy bólintott magában. Közelebb hajolt, és szemérmesen szájon csókolta a lányt.

Aztán hátralépett, állkapcsa összeszorult, kísérteties tekintete a lányra szegeződött, és a kezét a zsebébe csúsztatta, amelyben Longbottom első kikötőkulcsa volt. Ez az egy el fogja vinni őt. Egy második, egy másik zsebben, arra volt hivatott, hogy visszahozza őt.

Egy pillanatra megállt, látta, ahogy a férfi mellkasa emelkedik és süllyed a lélegzetével, aztán eltűnt.


***


Szóval megmondja, hol és mikor, és az embereim készenlétben állnak az ellenőrzött égetésre.



A novemberi nap már lemenőben volt, az ég fukszia és narancssárga csíkokkal tarkított, amikor megérkezett egy olyan mezőre, amelyet nem ismert fel – amennyire tudta, nem Longbottomé volt. Később sem találta volna meg újra.

Egy kisebb csoport sötét taktikai felszerelésben, pálcáikat a mugli fegyverek mellé pisztolytáskába dugva várakozott.

Alicia Spinnet állt az élen, a haja szorosan összefogva.

– Malfoy. – Kétujjnyi tisztelgést mutatott neki, megvillantva a kézfején lévő rendi tetoválást. – Te vagy a mi utunk befelé?

– Én vagyok az emberetek. Vagy vakond, ha úgy tetszik.

A nő megrántotta az állát.
– Elviszem, Görény.

– Vakon megyünk be. Nem fogom tudni a végső helyszínt, amíg be nem lépek. – Átnyújtotta neki a mugli érmét, és felemelte a párját. – Páros nyomkövetők. Az enyémet aktiválom, ha már bent vagyok.

– Akkor rögtön utána megyünk – szólt Spinnet, feldobta és elkapta az érmét, a hangja nem volt egészen gúnyos. – És ha ez egy kettős átverés, akkor én aviatizállak téged először.

– Hasonlóképpen – őrölte meg Draco.

A lány felhorkant.
– Nem fogom összekócolni a hajad, hacsak nem muszáj, Malfoy. Menjünk.

Bólintott, és elővette Averytől az első időzített portékakulcsot, egy biztosítótűt. A nap épp akkor bukott a horizont alá, amikor megszúrta a hüvelykujját – és egy éles köldökrántással kikacsintott a mezőből.

Aztán egy sötét sikátorban volt. Olyan szaga volt, mint a mugli Londonnak. Szűkös. Nedves. Graffiti a téglákon. Egy szemétdomb, ami bűzlött az ételmaradéktól. Meggyújtotta a pálcáját – egy köpenyes alak állt a sikátor bejáratánál. Ha megpróbálta volna magával vinni Spinnet csapatát, itt már azelőtt szűk keresztmetszetbe kerültek volna, hogy megtalálta volna a második kapukulcsot.

Megfordult, és a hányingerrel küzdve gondosan végigpásztázta a folyosót, majd lehajolt, hogy kivegye a kis dobozt, amely a kihagyás egyik hátsó sarka mögött rejtőzött.

Kinyitotta, és egy koponyába vésett ónixgyöngyöt látott.
– Finom – motyogta.

Felemelte a fejét, lehunyta a szemét, és mély levegőt vett. Hiba volt, tekintve a sikátor bűzét. Rendben. Kinyitotta a szemét, és a mutatóujja és a vérfoltos hüvelykujja közé fogta a gyöngyöt, és hagyta, hogy a doboz leessen, miközben kikacsintott a sikátorból…

Egy birtok területén volt, a kapun belül, a levegő friss és hűvös volt. A Monstro birtokon. Malazár, sejthette volna. (Bárki kitalálhatta volna. Avery és a bandája igazi idióták voltak.) Spinnet csapatának nem okozna nehézséget, hogy a zsupszkulcsot az ő helyére varázsolják, miután aktiválta a nyomkövetőjét.

Kiszorította ezeket a gondolatokat az elméjéből, és a főbejárathoz sétált, ahol egy őr nem tett egy lépést sem, hogy kinyissa az ajtót.
Biccentett a férfinak, ahogy közeledett.

– Hadd lássam – mondta az őr, és Draco bal karja felé mutatott.

– Én vagyok az – közölte Draco laposan.

– Lehet, hogy Százfűlé – szipogta a férfi. – Hadd lássuk.

A Sötét Jegyet nem lehetett Százfűlé-főzettel reprodukálni. Ez talán ésszerű biztonsági óvintézkedés volt. De Draco gyanította, hogy a férfi szerette, ha át tudták rávenni, hogy karikákon repüljön keresztül.

Nyugodtan levette a mandzsettagombját, és a minimálisra felhúzta az ingujját, hogy látszódjon a Jegy, miközben mereven bámult az őrre. Úgy tűnt, a férfi végre elveszíti az idegeit, zavartan köhintett egyet, és átbiccentett neki.

Draco elhaladt mellette, majd hátrafordult, hogy egy bambán lecsapjon rá. Végignézte, ahogy a férfi a földre zuhan, miközben visszatette a mandzsettagombját. Aztán sarkon fordult, és beljebb sétált a Monstro kastélyba, vissza a múltjába.

Kisfiúként itt seprűzött. Részegen lopott bort Greg hálószobájában, könyörtelenül cukkolta Greget a Daphne Greengrasszba való belezúgása miatt. Ragadós nyári bulik. Vacsorák Greg fecsegő apjával, Draco bólogatva. Halálfalók sorozatos megbízásai – Greg és az apja még most is az Azkabanban voltak. Ki látta vendégül Avery csoportját ma este – Greg anyja? Valami unokatestvér? Draco a szabadulása után nem próbálta kideríteni, ki örökölte a kastélyt, bár több erőfeszítésébe került, hogy elkerülje ezt az információt, mint hogy megtudja.

Az izommemória elvitte az előcsarnok elavult tapétája mellett, a lépcső mellett, amely Greg szobáihoz vezetett. A találkozó a – igen, hallotta a hangzavart, amely a díszes ebédlőből jött.

Draco kicsúsztatta a zsebéből a mugli érmét, és azt suttogta:
– Avenseguim. – Már korábban meg kellett volna tennie, de meg akart győződni róla, hogy Avery csoportja itt van, hogy nem egy másik portáskulcshoz irányítják.

Itt megállt a folyosón, időt hagyva Spinnet csapatának, hogy utolérjék. Most talán ki is ugorhatna, de nem tette.

Te vagy a tervünk kulcsa. Csak te tudod ezt megtenni értünk.

Csinált már ilyet korábban is – beengedett egy kis csoportot egy olyan helyre, ahová nem nekik való.

Ezt akartad, hogy ezúttal a te döntésed legyen?

Draco célja mindig is az volt, hogy kihasználják.

Ezúttal Longbottomon volt a sor.
A történelem ismétli önmagát.

De ezúttal vissza fog menni hozzá.

A falnak dőlt, egy márvány talapzaton álló mellszobor mellett, és a ki- és belégzésre koncentrált. A portrék hamarosan pletykálni kezdenének.

Tompa lépteket hallott, és ellökte magát a lambériától, hátrahajtotta a vállát, ahogy kiegyenesedett.

Burke volt az.

– Nem kell bemenned, Malfoy. Elintézhetjük itt is.

Draco sötéten felnevetett.
– Ó, segítségre lesz szükséged, Burke, ha én vagyok a beavatási szertartásod.

Felcsapta a pálcáját, és egy diffindóval megütötte Burke-öt, mielőtt Burke megpróbálhatta volna Avadázta őt. Úgysem gondolta, hogy Burke-nek van benne Avadában. Túlságosan is szerette magát. Gyűlöletet kellett éreznie a megbocsáthatatlanokkal szemben – de nem kellett a célpontja iránt. Általában nem is kellett.

A bűbáj eltalálta Burke felemelt kezét, ujjakat és a pálcája tetejét repítette. A férfi felsikoltott, inkább meglepetten, mint fájdalmasan, gondolta Draco, és Draco ismét megátkozta, a torkán találta el. Mély volt a vágás, azonnal spriccelt a vér, és Burke összeesett. Már elvérzett, amikor Draco előrelépett, hogy fölé álljon.

– Kár, Burke – mondta halkan. – Gyorsnak kell lenned. Mindent olyan gyorsan el lehet venni tőled.

De nem gondolta, hogy Burke hallja őt az utolsó szaggatott lélegzetvételek felett. Burke számára amúgy is túl késő volt már, hogy megtanulja a leckét.

Mozgás támadt az ajtóknál, és Draco felnézett, hogy meglássa Averyt, akit a sikoly vonzott.

Avery meglátta, hogy Burke fölött áll, és Draco megelőzte az avada. Könnyű volt – gyűlölte Averyt, amiért beszervezte a fiúkat, akiket párbajgyakorlatra használt, és gyűlölte magát, amiért egyike volt azoknak a fiúknak.

Avery az ajtó előtt a csiszolt csempére rogyott, és Draco érezte, ahogy a sötét mágia szétárad benne, akárcsak a vér, amely gyorsan átitatja a Burke körüli szőnyegfutót. Forró volt, szúrós és addiktív, mint a tűzwhisky, mint a gyűlölet.

Egy halk füttyszó. Spinnet csapata megérkezett. Draco érezte, hogy a háta mögött haladnak felfelé a folyosón. Hátrapillantott – hiba volt.

Amikor visszanézett az ajtókra, ott állt az egyik fiú – a fiú, akit remélte, hogy nem ölik meg. Az az istenverte, rohadt szemét Avery hozta magával, miután Draco azt mondta neki, hogy küldje haza a fiúkat. Nem kétséges, hogy a fiú erőltette, hogy jöjjön.

Pálcával a kezében lépett ki a folyosóra, Draco pedig egy Flipendóval küldte vissza. Spinnet felé fordult, amikor a lány egyenlőségjelet vont vele.

– Elkaptuk a zsupszkulcsot – mondta halkan. – Szép munka, Malfoy. Innentől átvesszük.

Visszapillantott a sötét folyosóra, éppen akkor, amikor a fiú Diffindója eltalálta.

Fájdalom – azonnal, a vállán és a torkán keresztül.

Forró vérfröccsenés…

Édes Malazár…

Spinnet köpte az átkot:
– Avada Kedavra!

Draco a földön feküdt.

A nő fölé hajolt.

– Hippokrax. Hippokrax. Hippokrax. Ez nem fog tartani, Malfoy. Menj el valakihez, aki tud segíteni. Hol van a kikötőkulcsod? Nálad van? Hol van?

A zsebét tapogatta, elvérzett…

Már kezdett elzsibbadni.

A zsebében volt.

Megragadta a kezét.

Valami beleesett.

Egy éles húzás a köldökénél.


***

A hálószoba padlóján Draco megjelent, vérben ázva, nyakából vér csorgott.

– Draco! – Hermione még akkor is a Vulnera Sanenturát varázsolta, amikor a férfi felé sietett. Aztán meglátta a férfi üveges szemét. Felkiáltott: – Pip! Hozd Narcisszát!

Pip és Narcissa beugrottak a szobába, Pip keze Narcissa csuklóján volt.

– Draco! – Narcissa térdre rogyott mellette, holtfehér arcát a kezei közé szorítva.

Aztán előhúzta a pálcáját a szoknyájából, és csatlakozott Hermione dalos Vulnera Sanenturájához, miközben Hermione Draco gallérgombjával babrált, majd Pip eltüntette a felhasított, véráztatta ingét és kabátját. Pip csettintett az ujjaival, és a vér eltűnt a sebhelyes mellkasából, még akkor is, amikor új vér pumpált ki belőle. Narcissa fölé hajolt, pálcájának hegye szűk, belső körökkel tarkított kört rajzolt a sérülés fölé, bal tenyerét a mellkasára fektetve, a szíve fölé.

Hermione az ágy szélén lévő gyöngyös táskájához kúszott tapadós ünneplőruhájában, a pántjánál fogva rángatta magához, miközben a véráramlás megfékezésére, a hús megkötésére szolgáló gyógyító varázsigét kántálta.

Kiöntötte az egészet – hol a fenében volt a feltöltő bájital. Draco főzetét. Erősebb volt, mint az övé – ezt most már beismerte.

A bájitalos üvegekkel visszatámolygott Dracóhoz. Narcissa felnézett, jégkék szemei ijedten és elszántan, miközben tovább körözött a pálcája hegye körül, és Hermionéval együtt énekelte a szavakat.

– Draco, Draco – suttogta Hermione, hátrasimította fehérszőke haját a homlokáról, és megpróbálta óvatosan felemelni a fejét, olyan rohadt nehéz volt, olyan kurva nehéz, mintha már halott lenne, próbálta a fejét a térdének támasztani, hogy a bájitalt a szájába önthesse anélkül, hogy megfulladna.

Kihúzta a dugót…

A kezei a szájánál voltak, a saját szíve fojtogatta…

Csak a nyelvére folyt…

Már így is túl sok vért vesztett?

Kérem, kérem, kérem, kérem, ezt nem bírta elviselni. Ő is el akarta veszíteni a férfit.

– Draco, szeretlek – suttogta, de már túl későn.

– Szeretlek.

– Téged választalak.

Túl későn.

– Nyeld le azt az istenverte bájitalt, hogy megtarthassalak.

Túl késő.

Túl késő.

Túúúl

késő.

És akkor lenyelte.


Hermione reszkető lélegzetet vett ki. Kiköhögte a vért és a bájitalt, és a lány a hüvelykujjával megtörölte az ajkát. Még több bájitalt öntött a szájába, véres ujjait az állkapcsára tapasztotta, és azt a varázsigét énekelte, amit a háború után újra és újra gyakorolt a gyógyítási órákon.

Narcissa fölé hajolt, Hermione is föléje hajolt, a nők feje szorosan egymás mellett, a hangjuk szinkronban. Narcissa körözött a pálcájával Draco nyaka és válla fölött, Hermione pedig a maradék, majd egy másodikat is a szájába csepegtetett, és az anyjával együtt mondogatta a szavakat.

A vérzés lelassult.

A hús összeforrt.

A bőre összeolvadt.

Draco nagy levegőt vett, és elkezdett feltápászkodni a padlóról.

– Anya?

A keze rajta volt, segített neki felülni.

Hermione mögötte térdelt, és odakúszott hozzá…

Narcissa térdelt, kezét az arcához szorítva…

– Anya, itt vagy… szerelmem?

– Draco… – És akkor a lány vele szemben állt, a lábai összegabalyodtak alatta, a keze a férfi sebhelyes bordáin és hasán, Malfoy pecsétgyűrűjét a vér borította. A szíve túl gyorsan vert, a lélegzete túl felületes volt.

– Hermione megkért Pipet, hogy hozzon ide, kedvesem – mondta Narcissa gyengéden.

Draco a nőre nézett.
– Hogy segítsek?


Hermione lélegzete elakadt. A boszorkány a varázsló nyílt, őrizetlen arcára nézett. Megrázta a fejét, és elmondta az igazat.

– Én… hívtam Narcisszát, hogy ne halj meg anélkül, hogy újra látnátok egymást. Én… – A lélegzete megborzongott. – Azt hittem, hogy haldokolsz, Draco. Azt hittem, az anyádat akarod majd.

A férfi összeráncolta a szemöldökét, a szeme megtelt fájdalommal.

Hermione sírt, karjaival átkarolta Draco derekát, arcát a sebhelyes és véres mellkasához szorította.

A varázsló karja átölelte, keze szorosan a vállára tapadt.
– Szerelem…

A lány zokogott, Malfoy csupasz bőre nedves és ragacsos volt az arca alatt, a vállai meggörnyedtek a fájdalomtól, amit az a gondolat okozott, hogy elveszíti a férfit. Nem tudta abbahagyni a sírást.

Levegőért kapkodott.

Nem kapott levegőt.

Draco karjai átkarolták.

Hermione feje búbját csókolgatta.

– Szerelmem, szerelmem… soha nem szabadulsz meg tőlem.

– Draco – mondta az anyja –, mibe keveredtél bele?

Draco ide-oda ringatta Hermionét, miközben magához szorította. Valóságos és szilárd volt, a bőre meleg volt az övéhez simulva. Hallotta, ahogy a szíve dobog, ahogy a vér átjárja.

– Szerelem – suttogta a férfi.

Hirtelen vége lett a legrosszabbnak. Lenyomta, és a nyugalom átjárta.

Draco jól volt. Itt volt. Megfogta őt. A lány szipogott. A légzése felszínes volt. De ő itt volt. Nem veszítette el.

– Ez csak politika, anya. Vissza kéne mennünk a partira, mielőtt elszalasztanak minket.

Hermione mély levegőt vett. A parti…

– Ó, Draco – sóhajtott fel Narcissa. – Pont, mint az apád.

Hermione hátrahúzódott, Draco elengedte. Narcissa feltápászkodott.

Hermione durván megtörölte a szemét. Draco a lányra nézett, ajkai szétnyíltak. Az ajkán, az állán vér volt szétkenődve. A mellkasát csíkozta a vér és a lány szempillaspirálja. Visszasöpört egy fürtöt Hermione halántékáról.

– Pip – mondta Narcissa.

Pip csettintett az ujjaival, és Draco inge és kabátja – tiszta, javított, vasalt – az ágyon hevert. A vér eltűnt - Narcissa ruhájáról és kezéről, Draco bőréről. Hermione tudta, hogy amikor belenéz a tükörbe, a ruháját makulátlanul, a sminkjét pedig helyreállítva találja.

– Köszönöm, Pip – szólalt meg Draco, mint egy jól nevelt gyerek. – Köszönöm, anya.

– Narcissa. – Hermione feltápászkodott. – Köszönöm…

Narcissa ölelésbe rántotta, Draco a földön feküdt közöttük. Az anyjának drága nárciszparfüm illata volt. A karja olyan volt, mint az acélkábelek.

– A varázslat akkor volt jó, amikor veled kötötte össze – mondta. Visszahúzódott, és megmarkolta Hermione állát, a szemei tüzesek voltak.

Aztán hátralépett, és a kezét maga mellé tartotta.
– Pip? – És egy pillanat alatt eltűntek.

Aztán Draco felállt, és magához húzta a lányt. A boszorkány a varázsló sebhelyes mellkasához szorult, karjai szorosan átölelték, a testének kemény vonalait már olyan ismerősnek érezte. Az illata citrus és szegfűszeg, vér és a feltöltő bájital illata volt. Egymáshoz simulva lélegeztek.

– Burke-nek meg kellett volna ölnie engem, de én öltem meg őt és Averyt előbb – mondta halkan a hajába. – Az egyik fiú megátkozott, amíg nem figyeltem. Alicia Spinnet kinyitotta őt, és zsupszkulcsot adott nekem…

– Alicia Spinnet! – Fogalma sem volt róla. Valahogy ez sokkal meglepőbbnek tűnt, mint az, hogy Draco megölt két vérfölényest.

– Alicia Spinnet – mondta nevetve. – Egy csapat volt vele. Pálcák és mugli fegyverek…

– Jó Godrik – szörnyülködött Hermione.

– Félelmetes, szerelmem. – De nem hangzott rémültnek. Zavartnak hangzott, olyan volt a hangja…

– Hermione.

A lány belélegezte a levegőt. Elhúzódott annyira, hogy fel tudjon nézni rá – az éles állára és a hegyes orrára, a kegyetlen szájára, amit olyan jól ismert, a szemére, amely mindenhová követte őt.

– Amikor azt mondtad, hogy szeretsz… – A hangja óvatos volt. Halványszürke szeme a lány szeme és a szája között vándorolt. Érezte, hogy a férfi szíve túl gyorsan ver. – Az csak azért volt… mert meghaltam?

– Nem, drágám. – A szíve a torkában dobogott. Megint sírni kezdett volna. Ez volt a rémisztő, hogy újra kimondja, amikor a férfi él és ébren van, amikor visszautasíthatja, csalódást okozhat neki, kizsigerelheti. Amikor a férfi talán nem ugyanúgy érez. De ő tudta, hogy mit érez. És a férfinak is tudnia kellett. Belenézett azokba a sápadt szürke szemekbe. – Szeretlek. Tényleg szeretlek.

A varázsló beszívott egy lélegzetet, állkapcsa összeszorult, a torka dolgozott. Pislogott, majd könnyek gördültek le az arcán. Újabb remegő lélegzetet vett.

– Én is szeretlek – suttogta. Nagyot nyelt. – Nagyon szeretlek. Nem érdemlem meg…

– Pszt, Draco… – A lány felemelte az állát, hogy megcsókolja, ajkai épp csak érintették a férfiét. – De ezt megérdemled.

És akkor a férfi éhesen, kétségbeesetten megcsókolta…

Réz és só íze volt.

Újra kellett volna sminkelnie magát.

***

Neville egy ital mellett állt az udvari táncparkett túloldalán, Pansy mellett az ezüst miniruhájában, miközben Tracey Davisszel beszélgetett, de a tekintete megakadt Hermionén, majd Dracon landolt, amint kiléptek az árnyékból. A lány felnézett, hogy lássa, ahogy Draco szinte észrevétlenül biccent az állával. Neville kihúzta a kezét a zsebéből, és Hermione döbbenten vette észre, hogy a régi DS érmét tartja a kezében. A férfi közömbösen megnézte, és újra zsebre vágta. A tekintete felpillantott Dracóra, és bólintott. Pansy mondott neki valamit, mire a férfi halvány mosollyal fordult felé, keze a lány tarkójára ereszkedett – az interakciónak kevesebb mint egy perc alatt vége lett, mintha meg sem történt volna.

Draco szorosan magához szorította a lányt, a teste kemény és meleg volt, és azt mormolta:
– Úgy tűnik, Spinnet sikeres volt.

Megcsókolta a lány halántékát, és lekapott egy pohár whiskyt egy arra járó tálcáról. Hermione épp az ellenkező irányba, egy pezsgőt szállító tálca felé fordult, amikor meglátta, hogy Harry összehúzott szemmel figyeli őket. Azonnal tudta, hogy mindent látott. Csak azt nem tudta pontosan, hogy mit jelent.


Ekkor Theo feléjük vetődött, magával rántva Charlie-t, karját szorosan Charlie nyaka köré fonva. Charlie inge a mellkasánál nyitva volt, és Hermione régi égési sebeket láthatott.

Theo előrehajolt, hogy arcon csókolja Dracót.
– Hát itt vagy.

– Itt vagyok – felelte Draco, és találkozott a tekintetével.

Theo megvillantotta káprázatos, őszinte mosolyát. Aztán a táncparkett felé fordult.

– Tósztok! – Theo a tömegnek szólt, és felemelte a pezsgősüvegét. – Koszorúslányköszöntőkre van szükségünk!

A mardekárosok és a hurabugosok egyetértően kiabáltak, miközben Theo eloldozta magát Charlie-tól, megcsókolta a száját, és előre lépett.

– Pans, te szexi ribanc! – kiáltotta, magasra tartva a pezsgőspoharat. – Gratulálok, hogy megcsípted a legdögösebb nem-gyömbéres griffendélest és az első számú növényapucit!

Éljeneztek a griffendélesek és a hugrabugosok.

– És köszönjük, hogy ilyen szűk öltönyökbe öltöztettétek!

Nyávogókiáltások hallatszottak mardekárosok és hollóhátasok részéről, miközben Neville a fejét rázta, Pansy pedig vigyorgott.

– És neked is, Longbottom! Te tetted a mi édes, türelmes Pansyvé…

A mardekárosok gúnyolódtak, és mindenki más felnyögött, amikor Pansy kétujjas tisztelgést lőtt a tömegnek.

– …beléd szeretett…

A legtöbb aaaahhhhh őszinte volt.

– …és most a leghűségesebb, legokosabb, legviccesebb, legkegyetlenebb boszorkányt kaptad meg, akit csak kívánhatsz magadnak. Pans, Dray és én szeretünk téged!

A tömeg éljenzett és ivott, de Hermione érezte, hogy a hideg fut végig a hátán, amikor a széles mosoly lehervadt Theo arcáról, és azokat a sűrű szempárokat Neville-re szegezte.

– És, Longbottom, ezért és még sok minden másért örökre az adósod és a szolgálatodra állunk. Legyenek hosszúak a napjaitok, rövid életűek az ellenségeitek, és gyümölcsöző a köteléketek.

– Halljuk, halljuk! – kiáltotta a tömeg, és Hermione érezte, hogy a mellkasa és a háta bizsereg, mintha rossz dolgok történtek volna, mintha a múlt addig ismételné önmagát, amíg meg nem érted, mintha néha valami szörnyűséget kellene tenned, hogy megváltoztasd a jövőt, mintha néha valami fájdalmasat kellene tenned, hogy megváltoztasd magad, miközben rájött, hogy Theo épp most házasította össze a saját és Draco Longbottom iránti hűségét, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy Draco vérbe fagyva portyázott haza, hogy mindannyian addig fogják tenni, amit úgy gondolnak, hogy tenniük kell, amíg a múltat el nem felejtik.

Neville leste Theót, és bólintott, Hermione feje pedig Draco felé csapott, hogy lássa, ahogy az ünnepélyes arccal Neville felé emeli a poharát és az állát. Azt mondta neki, hogy nincsenek magasabb eszményei – hazudott.

Hermione tekintete Harryre siklott, és látta, hogy az mozdulatlanul áll a tömegben, és figyel.

Hátrapillantott Charlie-ra, Billre és George-ra, akik most mellette álltak, és látta, hogy a sebhelyes, vörösesbarna férfiak tudálékos arckifejezéssel nézik.

Aztán Theo nevetve megcsókolta Charlie-t, karját Charlie vállára vetette, miközben Draco előre lökte.
– Te jössz, Dray!

A mardekárosok gúnyolódtak és éljeneztek, a többi ház öregdiákjai sötét pillantásokat váltottak, Draco pedig vigyorogva harapdálta az ajkát – a balfácán, akivel együtt járt iskolába.

A táncparkett szélére lépett a zöld öltönyben, amely olyan sötét volt, hogy majdnem fekete, a szeme csillogott, platinaszőke haját tökéletes hullámban hátrafésülte a homlokáról. A bal kezén lévő gyémántok megcsillantak a tündérfények alatt, ahogy felemelte a pohár tűzwhiskyt. Hermione lélegzete elakadt. Godrik, de gyönyörű volt. Nemcsak szerette, hanem szerelmes is volt belé. Hogy is tehetett valaha is úgy, mintha másképp lenne?

– Pansyra, a legrégebbi és legkedvesebb barátomra, aki végre talált egy férfit, aki boldoggá teheti…

A mardekérosok hangosan ujjongtak, felhúzott szemöldökkel és gonosz vigyorral könyököltek egymásra, ami évekig tartó közös szobadrámáról árulkodott.

– És Longbottonra, aki minden tekintetben jobb és bátrabb nálam…

A griffendélesek és a hollóhátasok meglepett örömujjongásban törtek ki, a mardekárosok gúnyolódásban, a hugrabugosok pedig mindkét oldalta hergelték.

Neville felemelte a poharát, Pansy pedig vigyorogva, lábujjhegyre lépve csókolta meg a férfi arcát.

– Remélem, tetszik, hogy szomszédok vagytok! – Draco hátranyúlt, és megragadta Hermione kezét, magához húzta. – Mert Mrs. Malfoy és én megvettük nektek a szomszédos szőlőt, és átkereszteltük Parkbottomra!

Pansy felsikoltott, az itala kilöttyent, miközben Neville mellkasára csapott.

– Élvezd a szőlőtermesztést, Longbottom! Pansy majd gondoskodik a borról!

A tömeg ujjongott és harsogott. Neville nevetett. Draco megragadta Hermione kezét, aki döbbenten nézett fel rá. Ki vett valakinek szőlőskertet nászajándékba? A kibaszott férje…

Draco az állát az ifjú pár felé csóválta, szélesen elmosolyodott, a kendőzetlen mosolyt, amit Hermione csak otthon látott, és visszalőtte a tűziviskót. Eltüntette a poharat, a tömeg felsikoltott, és George minden tűzijátékát felrobbantotta.

Aztán Draco Hermione felé fordult, és addig csókolta, amíg elfelejtette, hogy bárki más is ott van.

hozzászólások: 2

by Alexandra @ 2025 May 31

Imádom🥰🥰🥰 egyszerűen imádom ezt a storyt...ez a rész volt talán a kedvencem...és a beteljesülés, hogy végre mindketten felvállalták az érzéseiket...tökéletes. minden percet imádtam ebből a storyból

by Nyx @ 2025 May 31

Jaj én is nagyon! Imádom a humorát és azt a fajta őrült zsenit, amit Draco képvisel. Zseniális.