21. fejezet
EPILÓGUS


2003. NOVEMBER-DECEMBER

A MONSTRO-KASTÉLYT TŰZVÉSZ PUSZTÍTOTTA EL

JELENTŐS ÉBREDŐK ELTŰNTEK: A varázslótanács ülései üresen maradnak

A MUGLI TENGERI KALÓZOK: Amit tudnotok kell

MEGBÉKÉLÉS???? Draco és Hermione kibékülnek a parkbéli nászéjszakán

A MALFOY-EFFEKTUS: A minisztériumi párosításokért folyamodók száma az egekbe szökött.



Hermione felnézett, amikor Harry becsukta maga mögött az irodája ajtaját. A nyakkendője meglazult, az ujja könyékig felhajtva. Az íróasztalához sétált, és ledobta a Próféta reggeli számát. A lány reflexszerűen rápillantott, amikor a férfi leült a vendégszékébe, arckifejezése nyugodt és kontrollált volt.

– Jól van, Hermione. – A férfi megcsóválta a fejét, és keresztbe fonta a karját. – Mi folyik itt valójában?

Hermione mély levegőt vett, és felkészült arra, hogy elmondja az igazat.

Lucius ajkai összeszorultak, savanyú kifejezés ült ki az arcára.
– Alastair Avery a barátom volt.

– És most meghalt - mondta Draco. – Megfogadtam a tanácsodat Mrs. Malfoyt illetően.

– Azt mondtam, hogy tegyél valami szépet érte.

– És meg is tettem – megfogadtam a másik tanácsodat, ami az volt, hogy cseréljem le az ellenzékét. Avery Mrs. Malfoy útjában állt. A Malfoy ház az első.

Lucius vett egy nagy levegőt, az álla felemelkedett. Sóhajtott, de nem tűnt elégedetlenkedőnek.

– A Malfoy-ház az első – értett egyet. A tekintete végigvándorolt Draco arcán. – Anyád mesélt nekem a kastélyról és a feleségedről.

Draco várt, az arca semleges volt.

Lucius az asztalra nézett, Draco kezére, de nem engedett mélyebb érzelmeket felszínre törni, amikor a tekintete visszatért Draco arcára.
– Jó kislány - mondta, a hanghordozása élénk és határozott volt. – Vigyáznod kell rá.

– Gondoskodom róla – jelentette ki Draco. – És utálja, ha jó kislánynak nevezik.

Lucius kuncogott.
– Hát persze, hogy utálja.

***

Draco halk pukkanást hallott, és felnézett a főkönyvéből. Egy manó volt az, olyan, aki szeretett vadászni.

– Idegen a kapunál - mondta a kezét tördelve. Csak affektálás, gondolta Draco. Látta, hogy a manó szarvasokat ejtett el. De a kastély területén mostanában nem sok vendég volt. Az aurorok osztálya egyenesen Hop-poron keresztül jött.

Draco felkapta az asztalán lévő távcsövet, és az ablakhoz ment. Kinyomta a szárnyat, a hideg levegő megcsapta, és kihajolt, hogy jobb szögből nézhesse – igen, éppen ott állt. Avery egyik fia.

– Köszönöm, Pim - mondta Draco. – Innen átveszem.

Egy halk pukkanás, és Draco egyedül maradt.

Draco egy pillanatig állt, és gondolkodott. Egy olyan nyílt merénylet, amibe egyenesen belesétálna?

Nos, majd kideríti.

Draco akár hoppanálva is mehetett volna, de ő végigsétált a kapuhoz vezető sétányon, fekete köpenyét lobogtatva, egy nem regisztrált pálcát az oldalához szorítva. A kastély kirajzolódott mögötte – megfélemlítésre épült, és ő hagyta, hogy tegye a dolgát, figyelte a fiút, miközben ment. Tizenhét éves lehetett, tömör izmos, jóval alacsonyabb, mint Draco.

A fiú állta a sarat, a keze remegése elárulta.

– Lord Malfoy – köszöntötte a fiú, amikor Draco megállt, és a kapu rácsain keresztül szembefordult vele, és Draco látta, hogy a fiú kész megalázkodni.

– Mit keresel az otthonomban? – kérdezte hidegen.

– Lord Malfoy – szólalt meg a fiú gyorsan, kiegyenesedve. – Ha beszélhetnék veled…

– Nem tűröm a fajtádat Lady Malfoy kastélyában – jelentette ki Draco. – Holnap ilyenkor beszélhetsz velem a Nott-kastélyban, vagy egyáltalán nem.
A fiú szeme elkerekedett, de mereven bólintott.
– Ott leszek. Köszönöm, Lord Malfoy…

– Kopj le – rivallt rá Draco.

– Igen, uram.– És egy utolsó panaszos pillantással eltűnt.

***

– Nem tudom elhinni, hogy nem szóltál – mondta Ron.

– Elhitted volna, ha elmondom, mielőtt tényleg megtette volna? - kérdezte Hermione. A fordulat tisztességes játék, ezt a beszélgetést a Foltozottban folytatták, alig érintett vajsörökkel az előttük lévő asztalon. Harry először Ronnal beszélt.

Ron keresztbe fonta a karját, és hátradőlt. Ránézett a lányra, az arca rezzenéstelen volt.
– Nem – szólalt meg végül.

– Próbáltam elmondani neked, hogy nem hisz abban a rothadásban, és te nem bíztál bennem…

– Nem bíztam benne…

– Ezért nem mondtam el neked…

– Rendben – mondta Harry –, most már körbe-körbe jársz.

Ron felsóhajtott, és lehajtotta a fejét. Fáradtnak tűnt. Egy pillanat múlva azt mondta:
– Még mindig dühös vagyok.

– És az érzéseid jogosak, Ronald – mondta Hermione prímán.

Ron egy hosszú percig nézte a nőt. Aztán felhorkant.
– Most már te kezelsz engem.

Hermione vállat vont, és vágott egy fintort.

– Rendben – mondta Ron, de a szája összevissza görbült, miközben körbepillantott a kocsmában. Aztán a szeme lassan összeszűkült. – Várj egy percet.– Hermionéra szegezte a tekintetét, és előrehajolt. – Várjatok. Egy. perc. Amikor azt mondtad, hogy George olyan dolgokat tesz, amiket én nem tennék…

Hermione egy összerezzenő, szűkszavú mosolyt villantott felé.

– Az az önelégült köcsög…– Ron megrázta a fejét. A hangja felemelkedett. – Gondolom, most azt várja, hogy eltussoljuk a dolgokat! Ugye?

– Úgy értem… – Harry most már húzta az arcát. Közéjük nézett. – Mi fogjuk eltussolni a dolgokat.

– Nem ez a lényeg! – kiabálta Ron. – Kibaszott George.

Hermione arca gondosan semleges volt. Túlságosan semleges.

– Rendben, ki még? - kérdezte Ron.

– Bill.

A férfi ránézett a lányra. Aztán megrándult a válla, nem egészen vállrándításként.
– Igen, Bill soha nem mond el senkinek semmit. Rendben. – Szünetet tartott. Egy oldalpillantást vetett rá. – Gondolom, Charlie tudja.

– Gondolom – mondta Hermione.

– Egy rakás seggfej - rázta a fejét Ron. De felvette a korsóját.

– Ha már a dolgok eltussolásánál tartunk – kezdte Hermione lassan. Harryre nézett. – A Goyle-kastély?

Harry grimaszolt.
– Shacklebolt nem örül. Rengeteg olyan embertől kapunk mágikus aláírást, akiknek nem lett volna szabad az országban lenniük – és hivatalosan nem is voltak. Az a tény, hogy ott voltak, és mi nem tudtunk róla, rossz fényt vet rá. Sok minden rosszul néz ki itt.

– Szóval…

– Szóval sok mindent a szőnyeg alá söpörnek.

***

– Itt is vagyunk – mondta Theo, és belökte a fiút az ajtón. Draco látta, ahogy a fiú kifújja a levegőt a fűtetlen szobában.

A fiú gyorsan összeszedte magát, egy tisztességes párbajozó, emlékezett Draco. A szemei szédelegtek, hogy mindent befogadjanak – Draco, Theo apja íróasztala mögött ült a halott férfi elátkozott dolgozószobájában. A könyvek roskadoztak a polcokon, a pelyhes tapétán penész terült el.

– Ülj le – utasította Draco.

A fiú sietett, hogy megtegye, és elmozdult a szék kopottas kárpitján.

– Beszélj – mondta Draco.

– Lord Malfoy. – Átnézett a válla fölött, ahol Theo tornyosult fölötte a foltos szőnyegen. – Lord Nott. – Gyorsan visszafordult. – Eoin Barry vagyok. Az apám John. Avery szegény rokonai vagyunk…

A fiúnak valamibe került, hogy ezt kimondja, de nem lehetett tagadni. A ruhája elfogadható, de kopott volt. Nem viselt ékszert, még családi gyűrűt sem.

– Az apám küldött Averyhez. Elvárják tőlem, hogy feljebb dolgozzam magam –, és én hajlandó vagyok erre!

Meglepettnek tűnt a gondolattól, hogy az ellenkező benyomást keltette, de ott volt a neheztelés finom vonala is, gondolta Draco. Olyan feladatot tűztek ki elé, ami nem volt alapvetően az övé.

– De nem vagyok benne biztos… Én… – És ekkor elkapkodta a szavakat: – Egy mugliszületésűt vett feleségül…

– Tisztában vagyok vele – húzta ki magát Draco, a tekintete lapos volt.

A fiú gyorsan bólintott, a fejét lehajtotta, mintha ütést várna.
– Igen, természetesen, uram. Én csak arra gondoltam, hogy talán ön sokkal… sokkal… nyitottabb vagy… – A tekintete ekkor Draco felé villant. A férfi lélegzetet vett. – Láttam a képet rólad és Lady Malfoyról az újságban…

Draco felvonta a szemöldökét.

– És úgy nézett ki…

– Figyelmeztetlek, hogy ne találgass más férfiak feleségeiről – köpte ki Draco. Előrehajolt, a szemei összeszűkültek. – Meg fogod tanulni, hogy biztonságosabb, ha egyáltalán nem beszélsz róluk.

– Hát persze! Természetesen, uram! Alázatosan elnézést kérek, uram. Nem tudom, mi ütött belém. Soha… nem úgy értettem… soha többé nem beszélek Lady Malfoyról…

– Épp most tetted meg – vicsorgott Draco.

– Uram! – A fiú megrázta lehajtott fejét. – Nem, uram. Én-én-én nem úgy értettem…

Draco felpillantott Theóra, aki küzdött - karjait keresztbe fonta, kezét a szájához szorította, hogy elnyomja a nevetést. Theo elhúzta a kezét.
– Barry! – kiáltott rá. – Szedd össze magad!

– Uram!

Draco szája sarka megrándult, de eltakarta a vonásait. Hátradőlt, amikor a fiú kiegyenesedett.

– Soha nem merészkednék, uram. Csak azt akartam mondani, hogy…– A fiú mély levegőt vett. – Nem vagyok benne biztos, hogy hiszek a vértisztaságban, és arra gondoltam, hogy talán ön sem.– Nagyon mozdulatlanul ült, megacélozva magát.

Draco felvonta az egyik szemöldökét.
– Rendben – mondta fáradtan. – Kinek kémkedsz?

A fiú zihált.
– Uram, én nem…

Draco tekintete Theóra vándorolt, aki tarkón bilincselte a fiút.

A fiú összerezzent, de nem adott ki egy hangot sem. Kondicionálták tehát.

– Uram, én nem hazudok! Csak én vagyok és - és még néhányan a többiek közül! Az ő nevükben is beszélek!

– Tényleg? – kérdezte Draco, Theóra pillantva. Theo felvonta a szemöldökét.

Theo hátulról a fiú fölé hajolt, kezét a szék karfájára tette, hosszú karjaival befogta Barryt. Az arca egészen közel volt a fiú arcához. Szünetet tartott.
– Melyik többi? – suttogta.

– Ó!– A fiú elkezdte sorolni a neveket.

Draco el tudta képzelni őket. Egy maroknyi, akik a találkozók szélén ólálkodtak, akik azért jöttek a bálterembe, hogy lóverseny nélkül párbajozzanak. Szegényebbek és elszántabbak voltak, féltek, de beletörődtek a kellemetlen feladatokba. Draco számára könnyű volt hinni a vértisztaságban, amikor fiatal volt – valóban felsőbbrendűnek érezte magát annyi embernél, és elfogadta, amikor azt mondták neki, hogy különleges a vére miatt, nem pedig elkényeztetett az aranya miatt. Ezeknek a fiúknak nem volt aranyuk – tisztábban látta, hogy akiknek volt, azok csak szart beszéltek.

– És ti mindannyian… munkát akartok? Mi az, amit kértek?

– Én… Apám azt remélte, hogy Averynél találok majd mentort. Én… nem volt megfelelő számomra. De úgy tűnik, ön tudja, hogy miről van szó, uram. Úgy tűnik, önnek megvan a saját gondolkodásmódja…

Draco felhorkant. Úgy gondolkodott, mint minden tizenöt éves a Roxfortban: pisis és a boszorkánypicsájáról ábrándozott.

– És a többiek és én… hálásak lennénk minden lehetőségért, amit ön ad nekünk. Keményen dolgozunk. Gyorsan tanulunk. Hasznunkra lehetünk.

Draco Theóra nézett. Theo kiegyenesedett és vállat vont. Draco saját gyerekkatonákat akart? Nem volt benne biztos, hogy igen. De nem akarta, hogy egy év múlva, amikor már más mestereket találtak, valamelyikük meggyilkolja. Nem akarta, hogy egy év múlva is őket gyilkolják, amikor segít kiirtani egy újabb fészeknyi újjászületettet.

– Jól van, elég. Beszélek az üzletvezetőimmel. Lesz munkájuk. – A Malfoy Kft-nek kiterjedt birtokai voltak. Valakinek mindig kellett egy irodai alkalmazott. – És cserébe…

A fiú kiegyenesedett, az állkapcsa megereszkedett.

– Heti jelentéseket fogok kapni mindannyiótoktól.

A fiú várt.

Draco várt.

– Miről, uram? – kérdezte végül.

– Mindenről – válaszolta egyszerűen Draco. – Arról, hogy mennyire jól működik a vállalat. Hogy ki lop. Milyen pletykákat hallasz. Milyen tendenciákat veszel észre. Ki közeledik hozzád a munkán kívül. Elvárom, hogy gyorsan feljebb lépj, hogy jobb információkkal szolgálhass nekem. Ne találj ki dolgokat.

A fiú megkönnyebbülten bólintott. Meg tudta csinálni. Draco tanulmányozta őt. Időt fog adni neki, kitalálja, melyik fiúban bízhat, melyikük ért az információhoz és a befolyásoláshoz, és hogyan szerezheti meg mindkettőt. Ha jók lennének, akkor áthelyezné őket a minisztériumba vagy a felesége ellenzéke által vezetett cégekhez.

– Hol szálltok meg? – kérdezte Draco.

A fiú szégyenkezve nézett.
– Öhm, az Avery-kúriában voltunk. Potter rajtaütései miatt, most itt aludtunk…

Tényleg nem volt pénzük? Se bérük, se ösztöndíjuk Averytől, amit megtakarítottak?
– Miért nem mentetek haza? – kérdezte Draco.

A fiú arca megkeményedett.
– Apámat nem nyűgözte volna le az ambícióm hiánya.

Draco felsóhajtott, miközben ő és Theo pillantást cseréltek.

– Ha csak a földön maradhatnánk…

Draco vehetne a kölyöknek egy szállodát, ha akarná, de óvakodott attól, hogy mennyire szánalmas ez a fiú. Talán egy tégla volt, akinek az volt a célja, hogy kiváltsa Draco hős-komplexusát, hogy elég közel kerülhessen ahhoz, hogy hátba szúrja Dracót? Draco nem volt hős. Rá fogja venni a fiút, hogy bizonyítson. Figyelte, ahogy Theo az asztal sarkára ülteti magát.

Theo fel-alá nézett a fiúra.
– Szopsz faszt, Barry?

A fiú tágra nyílt szemmel nyelt.
– Igen, uram?– A tekintete Theo és Draco között cikázott, várva, hogy ez a beszélgetés új szakaszba lépjen.

– Hát, ne hidd, hogy így találsz be az ágyamba – mondta Theo, az arca szenvtelen volt. – Ti aludhattok a vendégszárnyban. Nem biztonságos, és a manók szabadok és ellenségesek – velük kell majd tárgyalnotok az ellátásotokról. Addig maradhattok ott, amíg életben maradtok, vagy amíg nem találtok megfelelőbb szállást. Ha lopsz tőlem, vagy besúgsz, kivégezlek, és a holttestedet a területen elégetem.

A fiú Theóra meredt, aki visszabámult. Aztán Barry azt mondta:
– Elfogadom a feltételeit, Lord Nott.

Draco és Theo egymásra néztek.

Theo széles mosollyal fordult vissza a fiúhoz.
– Briliáns.


***

A felesége összehúzta a szemét. Az öltözőben álltak, a férfi keze a nő derekán.
– Az az elképzelésed az aranyvérű elvajult fiatalok rehabilitálására, hogy Baker Street-i irregulárisok lesznek belőlük?

– Ismerem ezt az utalást – mondta Draco, miközben leoldotta a szoknyáját – és mi bajom van a saját személyes kémhálózatommal? A saját cégeim után kémkednek.

– Egyelőre – tette hozzá a lány. Kilépett a magassarkújából, és Draco elmosolyodott, amikor magasabb lett.

– Egyelőre – ismételte, és örült, hogy a lány tudja, hogyan gondolkodik. – Szívességet teszek Nott-nak…

– Szívességet? Azzal, hogy önkéntes házvezetőnek adod olyan fiúknak, akikben nem bízol egy halálos csapdában?

Draco ledolgozta a szoknyáját a csípőjéről.
– A manók boldogabbak lesznek, ha több baba lesz a babaházban. Talán végre rendbe teszik Nott-kúriát. És addig is rákényszeríthetem a fiúkat, hogy három a három ellen kviddicset játsszanak velem. Hiányzik a kviddics.
– Nevetséges vagy - mondta Hermione, miközben a férfi magához húzta, és a kezét a bugyijába csúsztatta, hogy megfogja a fenekét. – Miért nem tud Theo csak úgy felvenni…

– Pszt!– A férfi figyelmeztető pillantással rántott vissza, a hangja suttogásig süllyedt. – Megsérted a manókat. A kastélyok az övék. Nott-nak meg kell várnia, hogy az övéi megkerüljenek.– Annyi év a Varázslények osztályon, és még mindig nem értette, hogyan gondolkodnak a manók. – Te vagy az, aki nevetséges.

Az ajkába harapott, miközben a lány fenekét csípte.

A boszorkány megrándult, a férfinak feszült, és most a férfi vigyorgott. Olyan kemény volt – még vacsora előtt meg akarta dugni.

– Tudom, hogy Narcissa most a bridzsklubos hölgyeket kémkedteti neked. Lépést kell tartanom velük.

– Ez csak egy kis pletyka… szeretem, ha minél több információval rendelkezem – mondta a lány, és a férfihez szorította magát.

– Tudom, hogy így van, drágám.– A férfi mosolygott, miközben megcsókolta, a keze szorosan megragadta a lányt. – Mondd, hogy szeretsz engem – suttogta.

– Szeretlek – szólalt meg a lány. Minden alkalommal ezt mondta.

A kandalló zöldet villant, és Pansy belépett Draco gyengén megvilágított dolgozószobájába, ahol az ismerős látvány fogadta: Draco az íróasztala mögött ült, Theo pedig a kandallóhoz közeli kanapén heverészett, ölében egy doromboló narancssárga szőrtömeggel.

– Sziasztok, rosszcsontok – köszönt Pansy, miközben lesöpörte a kormot a válláról. – Miről maradtam le a nászúton?

Draco felnézett az íróasztala mögül.
– Még mindig jóban vagy Mrs. Burke-kel? Wizengamot találkozókat kell befolyásolnunk. Ők töltik be az üres helyeket.

***

Draco a tea mellett ült, amit nem törődött meginni, Rowle és Travers vele együtt ült a kis asztalnál Zsebkosz közben. A teaház füstös volt, a szoba túl meleg és izzadságszagú, mivel mindenki még mindig összebújt a kinti hideg ellen.

– Megdöbbentő ez az Avery-helyzet – mondta Rowle. – Nagy csapás a mozgalomnak.

– Úgy hallottam, azok a hajók vérfürdőt rendeztek – szólt Travers. – A Rend mindenkit megölt.

– Akkor ki élte túl, hogy azt mondhassa, a Rend volt az? – kérdezte Rowle.

Draco majdnem megforgatta a szemét.

– A legénység? – kérdezte Travers.

– A lényeg, uraim – mondta Draco, mielőtt megkérdezhették volna, hogy az övé-e a hajók –, hogy újra kell építenünk. Bizonyára nem mindenki, aki külföldön volt, azokon a hajókon volt. És mi még mindig itt vagyunk. Ki vezeti most a pontot?

– Szeretnék – szólalt meg Rowle –, de a szüleim már öregednek, és elég sok segítségre van szükségük az ügyeik intézésében. Nekem pedig kisgyermekeim vannak otthon. Nehéz velük bánni…

– Tényleg? – gúnyolódott Draco, csak hogy seggfej legyen.

– Yaxley megpróbál valamit kihozni az Azkabanból – folytatta Travers. – Beszélned kellene az apáddal. És van egy szervezet Franciaországban, amelyik finanszírozást keres…

– Nem hallottam róluk. Miért osztogatnék aranyat, ha még nem csináltak semmit? – szipogott Draco.

– Nem, komolyan gondolják – mondta Travers.

– Hát, ha komolyan gondolják – szólalt meg Draco. – Néhányan közülünk nem azzal vannak elfoglalva, hogy dadus manót játsszanak…

A bosszús pillantás, amit Rowle-tól várt…

– El vagyok szállva, és kész vagyok befektetni, ha ez valódi – közölte Draco. – Küldjetek felém komoly érdeklődőket.


***


Egy kisebb karácsonyi partit rendeztek a kastélyban. Neville, Pansy és Padma is eljött. Harry és Ginny is megjelent. Charlie, Theo és George túl sok tűzijátékot gyújtottak, miközben Angelina heccelte őket. A manók túl sok ételt szolgáltak fel.

Hermione megígértette Dracóval, hogy nem vesz neki karácsonyra üzletet, épületet vagy földet. Ő egy Mont Blanc tollat és mugli cukorkát adott neki, a férfi pedig obszcén mugli fehérneműt. Aztán Párizsba zsupszkulcsozott vele, és megpróbált megvenni neki mindent, amihez csak a lány hozzáért.

***

2004



Neville Pansy irodájában ült, és Malfoy listáját tanulmányozta Avery ismert társairól. Betűrendben volt, és aprólékosan jegyzetelve Malfoy magántanári kézírásával. Néhány évig tartana, mire rendesen átnézné.

Malfoy információi már most is jónak bizonyultak. Egy második és egy harmadik csapat feljuttatása a hajókra a tengeren trükkös volt, de a manifeszteken szereplő útvonal és a hajók adatai lehetővé tették. Malfoy részletekbe menő, stratégiai gondolkodó volt; úgy tűnt, természetes módon előre látta, hogy Neville-nek mire lesz szüksége.

– Rendben, Longbottom.

A férfi szája megrándult, és a lányra nézett, aki a mellette lévő kanapéra pottyant, a szoknyája fodrozódott, a melltartója stabilan tartotta magát. Üzleti üzemmódban volt.

Malfoy listáját félretolta.

– Mint tudod – mondta sértődötten –, az a célom, hogy még ebben a naptári évben megszülessen az első gyerekünk.

Neville felvonta a szemöldökét, amikor a lány átnyújtotta neki a kezében lévő oldalak másolatát, amelyeken láthatóan ábrák szerepeltek.

– Ennek érdekében összeállítottam egy listát azokról a pozíciókról, amelyekről ismert, hogy segítik a fogantatást. Arra gondoltam, hogy a listán lefelé haladva haladhatunk, miközben a kedvenceket továbbra is sűrűn váltogatjuk. Ha most elkezdjük, akkor lehetséges, hogy teljesen elkerülhetjük a decembert, amit az ünnepekre szeretnék fenntartani.

A nő komolyan nézett rá.

– Akkor…

– Pansy – mondta Neville. Megnézte a lány nagy, kohl-csíkos szemeit, a felső ajkának Ámor-ívét, a melleinek duzzadását. A szája megenyhült, ahogy felnézett rá. A mellkasa emelkedett és süllyedt a lélegzetével. A férfi félretette a lapokat. – Nem lesz szükségem táblázatra, hogy teherbe ejtselek.

***

– Hermione…– Shacklebolt arckifejezése valahol a gondolkodó és a fájdalmas között volt. A férfi a vendégszékében ült, meglepetésszerű látogatást tett. Körbepillantott az irodájában, amikor megérkezett, és most azt hitte, arra számított, hogy ott fogja rajtakapni Dracót. – Kicsit aggódtunk ön miatt…

– Igazán?– Hermione felvonta a szemöldökét.

– A Longbottom-esküvőről készült képek után…

Hermione várt, de a férfi nem fejezte be a gondolatot.
– Most azzal vádolnak, hogy illetlen viszonyt ápolok a férjemmel? – kérdezte.

– Nos… – Shacklebolt humortalanul felnevetett, képtelen volt a lány szemébe nézni. Az, hogy Draco Malfoyt végeláthatatlan hurokban csókolózott a Szombati Boszorkány címlapján, jelentősen ártott a progresszív hitvallásának. De pontosan hogyan is panaszkodhatott volna Shacklebolt? A tekintete a lány bal kezén lévő arany pecsétgyűrűn landolt, és ott is maradt, a tekintete lemondóvá keményedett.

– Talán a Wizengamotnál kellene ezt felvetnie – mondta Hermione könnyedén, a fejét megdöntve. – Ők tarthatnak meghallgatást. Megmondom, mit gondolok…

Shacklebolt nagyot sóhajtott, és felnézett rá.

– …mert ők hozzák meg helyettem a döntéseimet.


**

A könyvesbolt már látótávolságban volt, amikor a férfi azt mormolta, hogy – kurva– , amint elhaladt mellette. Hermione beszívott egy lélegzetet, és akkor Theo már a férfi veséjét ütötte, egy mocskos ütéssel a hátába. A férfi megroggyant, Theo pedig odaszólt:
- Gyerünk, Granger! Csak egy perc az egész.

Hermione továbbment. Mögötte Theo nevetését hallotta. Nem nézett hátra.

– Ne feledd, ma este Pansyval és Padmával megyek a mugli Londonba – emlékeztette Hermione.

– Szóval későn, részegen és kanosan foglak várni – mondta Draco, miközben lekvárt kanalazott a pirítósára, Csámpással az ölében.

– Én nem…

Felemelte egy gúnyos szemöldökét.
– Durva, agresszív, olcsó fehérbortól bűzlő…

– Az drága fehérbor volt. Tudod, hogy Pansy nem engedi, hogy…

– Spórolj a szavaiddal, szerelmem. Hidratálok és nyújtózkodom lefekvés előtt…

– Nem vagyok olyan rossz…

– Gonosz, szerelmem. Gonosz…

***

Theo a koszos folyosó futóján a kandalló felé lopakodott, a pálcáját lazán az oldalán tartva, a szeme mozgást fürkészve a pókhálók között. Távoli sikoltozást hallott, de nem úgy hangzott, mintha sikoltozás lett volna, amivel foglalkoznia kellene.

Theo nemrég a vendégszárnyban tett felfedezőutat, és azt találta, hogy az egy lepusztult fiúkollégiummá változott, a tapéta hámlott, a lámpák pislákoltak, a padlón lévő lyukakra deszkákat fektettek. Egy villanásnyi mosnivaló lógott száradni. Egy csukott ajtó mögött durva hancúrozás – vagy durva szex – hangjai.

Megdöbbentő javulás a legutóbb látott állapothoz képest! Úgy tűnt, a Nott-manók elégedettek voltak! Sajnálkozva, de elégedettek! Talán Pip eljönne hozzájuk beszélgetni?

***

Draco az Azkaban meglátogatásából toporgott be, és most, öt perccel később, még mindig az öltözőben csörtetett. Semmi oka nem volt annak a férfinak, hogy ekkora zajt csapjon.

Hermione letette maga mellé a kanapéra a jelentéseit. Ujjait Csámpás bundájába mélyesztette, majd összerezzenve levette az öléből a doromboló macskát. Felállt, és halkan végigsétált a folyosón.

– Draco – mondta, amikor belépett az öltözőbe.

A férfi csípőre tett kézzel nézett fel. Semmit sem bámult lefelé, amit a lány láthatott volna.

Odament hozzá, és az oldalára tette a kezét. Jobb keze alatt érezte a hegeit az ing vékony pamutján keresztül.

Felnézett a varázsló feszült arcára, a szemöldöke közötti ráncra.
– Szükséged van figyelemre?

Draco mozdulatlanul állt. A nő végigmérte a sápadt, egyenletes bőrét. A gyönyörű száját. A hosszú szempilláit.

Aztán felsóhajtott, és leengedte a kezét, a vállai elengedtek. Bólintott, arca mogorva, halott szemmel.

Hermione a hüvelykujjával végigsimított a kemény hasán.
– Orális figyelemre vagy beszélgetési figyelemre van szükséged? – kérdezte.

A férfi szeme kitisztult.
– Megkaphatom mindkettőt?

– Igen – egyezett bele a lány.

***

Draco egy előkelő kocsma hátsó részében ült egy asztalnál, és egy Yaxley unokatestvérrel csevegett Bulgáriából. A férfi egy zömök, zömök, súlyos vonásokkal, sötét hajjal és meglepően gyengéd kezekkel. Dracónak feltűnt, hogy könnyedén érintette a pálcáját és a poharakat.

– Szörnyű ügy Averyvel – szólalt meg az unokatestvér, aki nem tűnt túlságosan feldúltnak.

– Tudod, nekem ott kellett volna lennem – mondta Draco, mire a férfi felvonta vastag szemöldökét. – Lemaradtam róla, hogy végignézzem, ahogy a minisztérium összeházasítja az exemet egy kertésszel.

A férfi felnevetett, majd a fejét csóválta.
– Így van. Most már elhelyeztem. Te vagy az, akinek muglifétise van. Megvan az a mugli feleség…

Draco felhorkant.
– Azt szeretem, amit szeretek – szólalt meg mosolyogva. – Nincs okom arra, hogy megfosszam magam tőle.

Szünetet tartott, amíg a férfi Dracóra nézett. A pillanat elnyúlt. Aztán felnevetett.
– Igen, rendben van.

– Amit a legjobban szeretek, az a hatalom – mondta Draco, és lehajtotta a fejét, ujjait a tűzwhiskys poharára téve. – A Malfoy ház türelmes tud lenni. Játszottuk a játékokat a Minisztériummal, amiket játszanunk kellett. Nem volt teljesen kellemetlen számomra… – Elmosolyodott. – De úgy hallom, hogy a türelem hamarosan kifizetődik.

A férfi megmozdult a székében, bőrkabátja nyikorgott.
– A csapat most kicsi, de nagy terveink vannak.

Draco felemelte az állát, a tekintete bátorító volt.
– Ezt szeretem hallani.

***

A kandalló tüze zöldet villant, és Charlie kiviharzott Theo hálószobájába. Theo visszatartotta a lélegzetét, az alsó ajkát rágta és bámult egyszerre. Évek óta nem nyitotta ki a hálószobai kandallót. Charlie laza fürtjei szélfútta, szeplős arca várakozónak tűnt. Már mosolyogni kezdett.

Theo Charlie minden látogatási kísérletét elhárította, mondván, hogy Charlie szívesen jön hozzá. És így is volt. Szerette Charlie-t Charlie házában látni, ahol minden Charlie-nak tűnt, és Theo úgy érezte, mintha egyáltalán nem is a saját életében lenne. Szerette bemászni Charlie ágyába, és érezni Charlie illatát a lepedőn, a hideg szél, a tűz, a füst és ő, és elaludni, várva, hogy Charlie hazajön, és ott találja őt, mint egy kis ajándékot.

De már volt Charlie ágyában, és Charlie lefogta, és megcsókolta a torkát, miközben beszélt, igazából fecsegett, aztán Charlie felemelte a fejét, és azt mondta:
– Egy rakás fiú lakik ott, és én nem láttam?

– Micsoda? – mondta Theo. – Mit is mondtam?

– Ó, nagyon arisztokratikus – jegyezte meg most Charlie, és körülnézett. – Miért nem akartad, hogy itt legyek?

– Tele van sötét mágiával, az egyik szárnya kísértetjárta, és a tündék elátkozták, miután apa túl sokat ölt meg közülük a háború alatt – magyarázta Theo, miközben őt figyelte. Charlie még inkább önmagának tűnt, amikor egy oda nem illő helyen volt. Nem tette magát kisebbé vagy csendesebbé, és nem próbált beilleszkedni.

– Billnek tetszene – mondta Charlie, és a szeme csillogott. – Meg kellene hívnunk őt.

– Meg akarod hívni Billt? – kérdezte Theo ostobán.

– Miért ne? – vonta meg a vállát Charlie.

Theo nem volt benne biztos, hogy miért ne. Csak azt gondolta… nos, talán azt gondolta, hogy Charlie körülnéz, és a környezetében látja Theo fejének belsejét, és rájön, hogy Theo csak szórakozásból van itt, nem pedig életvitelszerűen. Theo meg fogja érteni. Ki akarná ezt megtartani? Ki akarta meghívni a családját abba, ahogy Theo élt? De hát Charlie szerint a sárkányok nagy kutyák voltak, a kedvenc testvérei pedig Bill és George…

– A többit még nem láttad – mondta Theo. – Ez a jó rész.

– Tényleg? – kérdezte Charlie, aki Theót a négypárnás ágya felé tolta, a kezét Theo bordáin, Theo kezét a bicepszén, Charlie izmos testét az övéhez szorítva. Theo ajkára puszilgatta, majd az ágyra lökte. – A jó rész az lesz, amikor eszméletlenül megduglak ebben a puccos ágyadban, aztán felfedezzük a kísértetházadat.

– Igen? – tudakolta Theo.

– Igen – válaszolt Charlie vigyorogva. – Miért ne?

***

– Mindent utálok – jelentette ki Pansy. – Túl meleg van. És ez a melltartó túl szűk… – Az arca összeszorult, miközben dühösen a háta mögött lévő kapcsot markolta. Aztán letépte a pántokat a válláról, és a csipkét és a drótot szétdobálta a szobában. – Fáj a hátam. És a lábam is fáj. És mindenki idióta.

Neville figyelte, ahogy a lány csak a bugyijában mászik fel az ágyra, és nyögve hanyatt huppan, a mellei ugrálnak, a keze pedig a babájuktól duzzadó hasa két oldalán pihen. Vasárnap dél volt, a késő nyári nap beszűrődött a moszatfüggönyökön keresztül.

A mellékasztalon lévő bájitalos üvegért nyúlt, majd közelebb lépett, és lassan dörzsölni kezdte aloe verával a nő duzzadó hasát.

A keze a lepedőre hullott.
– Ez jó – mondta a lány. – Csináld csak így tovább.

A férfi elmosolyodott.

Az érintése könnyed volt, az ujjai siklottak a géllel, a bőrkeményedő tenyér végigsiklott a feszes bőrön. A lány nagy, fekete szemfestékes szemei lehunytak. A lélegzete kiegyenlítődött.

Amikor végzett, elzárta az üveget, és félretette. Aztán lehajtotta a fejét, és a szájába vette a lány mellbimbóját. Lustán nyalogatta, majd szopni kezdte.

– Ó… – A hangja szuszogott, ahogy belélegezte. – Csak így tovább.


***


Hermione késő éjjel ébredt fel, amikor a férfi köréje tekeredett, karját szorosan a lányhoz szorította, és a forróság áradt belőle.
– Szeretlek – motyogta a hajába.

A lány felé fordult, és a varázsló felemelte a karját, hogy engedje. Aztán a keze ismét a boszorkány oldalán volt, a csípője feletti mélyedésben, és szorította.

– Én is szeretlek – mondta Hermione és belélegezte őt. Az illata citrusos, szegfűszeg és szappan illata volt, a bőre még mindig nedves volt a fürdőtől. Tehát egy füstös szobában volt, és hallgatta, ahogy az emberek elvakult dolgokat mondanak.

– Mondd el még egyszer – suttogta.

– Én is szeretlek, Draco. – Minden egyes alkalommal ezt mondta. Neki gyakrabban kellett hallania, mint neki. – Kik voltak az ma este?

– Francia fanatikusok – mondta. – Majd reggel elmondom. – Megcsókolta a lányt, lágyan.

A nő nekinyomódott, a kezét a férfira tette, és a csók egyre keményebbé és kétségbeesettebbé vált.

***
– Az egyik új feleség megkérdezte, hogy aggódom-e Harry miatt a munkában. – Ginny felhorkant. – Elfelejtette, hogy kivel beszélt, ugye? Úgy vélem, Harry életét eddig ez fenyegette a legkevésbé.

Hermione keserűen felnevetett. A Grimmauld tér szalonjának szőnyegén ültek, a lány tekintete Jamesre szegeződött a babatakarón, miközben megsimogatta a pufók arcát.
– Nekik ez csak egy történet – mondta. – Nem gondolják végig, milyen volt átélni.

Ginny egyetértően hümmögött. Aztán megkérdezte:
– Aggódsz Malfoy miatt?

Hermione meglepetten nézett fel. Ginny arckifejezése szokatlanul elgondolkodó volt, de nem fordította el a tekintetét.

Hermione alaposan megfontolta ezt. Ginny valódi kérdést tett fel neki, és ő valódi választ akart adni.

– A Monstro-kúriával kapcsolatban aggódtam… hogy nem akar visszajönni. Pansy egyszer azt mondta nekem, hogy szerinte Draco öngyilkosjelölt, és tudod… – Ezt nehéz volt kimondani. – Én is így gondoltam.

Ginny lassan, homlokát ráncolva bólintott.

– Attól féltem, hogy megöleti magát, mert úgy gondolta, hogy ezt érdemli.

Ginny lenézett Jamesre, ujjai a lábát fogták, az ajkát összeszorította.

– De most már azt hiszem… – Hermione mély levegőt vett. – Tudod, a fiúk nagyon zavarták őt – a fiúk, akiket az aranyvérmániások mindig beszerveznek. Azt akarják, hogy a következő generációban legyen a horguk, hogy soha ne haljon ki. És ő látta azokat a fiúkat és… Tudom, hogy Draco most már élni akar. Csak azt hiszem… ez olyasvalami, amit meg kell tennie.

– A fiúk miatt – mondta Ginny, tekintetét ismét Hermione arcára szegezve.

– Egy fiú miatt – pontosított Hermione. – Az a fiú, aki volt. Szerintem Draco mindent megtett azért a fiúért. A fiúért, akit senki más nem tett eleget azért, hogy megvédje – vagy hogy saját személyiségeként tisztelje.

Hermione nem várta, hogy Ginny megérti, de azonnal bólintott.
– Harry is ilyen – szólalt meg, és addig rázta a baba lábát, amíg az rúgkapált. – Szerintem ezért lett auror, még ha nem is volt értelme – mióta szereti Harry a szabályokat és a papírmunkát, nem igaz? De szerintem úgy van, ahogy az előbb mondtad – a fiatalabbik énje miatt tette. Anya szerint a gyerekek tényleg akarják a szabályokat. Rendet, struktúrát. Félelmetes, amikor csak káosz van. Van egy kisbabád, és ők azt mondják: rutin, rutin, rutin.

– Igaz – mondta Hermione, és a listáira és táblázatokra, a reformszámláira gondolt, az érzelmei káoszára gondolt. Arra gondolva, hogy mindannyian megpróbálják biztonságossá tenni a világot a fiatalabbik énjük számára, túl későn.

– Most James miatt aggódik. Azért, hogy Jamesnek át kell élnie bármelyik dolgot, amit ő átélt. És én megmondtam neki, hogy ezt soha nem hagynánk…

– De…

– De – mondta Ginny. – A világ veszélyes hely. Tele beteg emberekkel.

Hermione Ginnyre nézett, Ginny szemei alatt látta az alváshiányt. Ezt tanulták gyerekkorukban. Rossz dolgok történtek. Az emberek, akiknek meg kellett volna védeniük téged, nem tették – vagy nem tudták megtenni.

Legtöbbször bátornak mutatták magukat.

Ginny kezére tette a kezét.
– Megtesszük, amit tudunk.

Ginny ránézett.
– Így van – mondta halkan.


***


A kandalló zöldet villant, és Bill Weasley és Alicia Spinnet kilépett, és fürgén elindultak a kőkandallótól, át az előszobán és végig a folyosón. A falakon nem voltak festmények, frissen tapétázták őket sötét, férfias mintával; a perzsa padlófutó tompította lépteiket. Elérték a dolgozószoba ajtaját, és Bill kinyitotta, visszanyomta, hogy Spinnet előbb beléphessen.

A két férfi odabent már átnézett. Nott hátradőlt a székében, lába az előtte lévő íróasztalon, mögötte üres polcok, kezében egy rekeszt tartott, félrehajtott kézzel felemelve. Longbottom fekete öltönyben és fehér ingben ült a pávakék ülőgarnitúrán, nagy kezében egy hozzá illő pohárkával, a szeme éles volt.

Nott elvigyorodott, és felemelte az állát üdvözlésképpen.

– Most meg ki az, akit Malfoy felderített? – kérdezte Spinnet.

***

Ez a baba késett, és Pansyt már megelégelte.

– Longbottom!

Az irodában találta meg. Felnézett a térképeiből, amikor a boszorkány bevánszorgott az ajtón. Felvonta a szemöldökét, szemügyre véve a lány állapotát.

– Azért szexelünk, hogy megindítsuk a szülést – jelentette ki Pansy, kezét a hasán nyugtatva.

A férfi szája mosolyra görbült.
– Azt hittem, nincs rá bizonyíték, hogy ez működik.

– Nincs is – mondta a nő. – Akkor is csináljuk. Azt akarom, hogy a baba kijöjjön.

A férfi felnevetett, majd elmosolyodott.
– Értettem – nyugtázta. – Itt duglak meg, vagy a hálószobában?

– Bemegyünk abba a hálószobába, és addig nem jövünk ki, amíg nem szülök – mondta Pansy.

Longbottom tekintete végigvándorolt rajta, elidőzött a mellén és a hasán. A férfi a szemébe nézett.

– Meg tudom csinálni, Pansy.

***


Hermione figyelte, ahogy Draco lecsapta Pansy kezét.

– Draco, az az én babám…

– És én tartom a kezemben – mondta Draco bámulva. Szorosan egymás mellett ültek, könyököket cseréltek a kanapén.

– Képzeld el, ha összeházasodtak volna.

Neville kétkedve horkantott.
– Még teát? – kérdezte kialvatlanul.

***

Karácsony reggel volt, Theo pedig meztelenül és részegen feküdt Charlie ágyában, Charlie rumos tojáslikőrjét itta (undorító), és Charlie-t csokiba mártott kandírozott narancsszeletekkel etette (egészen jó). Charlie csattogtatta a fogait Theo ujjaira, majd megragadta az állát, és megcsókolta. (Ő is részeg volt.)

– Anya küldött neked valamit – mondta a vörös hajú.

– Nekem?

– Neked.

Charlie akkurátusan átnyújtotta, egy puha, ajándékba csomagolt csomót, Theo pedig letette a tojáslikőrt az asztalka szélére.

Theo megrázta a csomót, aminek semmi hatása nem volt, majd letépte a papírt.

Felemelte a tartalmát, és végigpásztázta a tetejétől az aljáig.
– Ez förtelmes! – mondta, és felvette. Egy kék pulóver volt, aminek az elejébe egy T betűt kötöttek.

Charlie Theo bordáira tette a kezét.
– A szín illik hozzád.

– Igen?

– Igen.

– Mondd meg anyádnak, hogy köszönöm – mondta Theo, és megcsókolta. – Ez azt jelenti, hogy meg kell látogatnunk?

Charlie visszacsókolt, és végigsimította a kezét a gyapjún.
– Nem. Jövőre.

– Óóó! – lelkendezett Theo, és elhúzódott tőle. – Meg kellene látogatnunk Pansyt és a Növénykirályt…

– Igen?

– Otthon ragadtak, és csak egy baba szórakoztatja őket, mit gondolsz? Halálra unják magukat. A falakon mászkálnak. Fel kéne vidítanunk őket.

Charlie felvonta a szemöldökét.

– Hozhatnánk nekik egy kecskét!

Charlie elvigyorodott.
– Azért, hogy szórakoztassuk őket, vagy hogy téged szórakoztassunk?

– Igen – válaszolt Theo a legszélesebb mosolyával.


***



2005

Draco, Theo és George a Nott birtokon álltak, leheletük fehéren fújt a hidegben. Draco mozgást látott az ablakokban, a fiúk a huzatos vendégszárnyban a kandallóhoz tapadtak, a manók pedig tüskés forró csokoládéval kényeztették őket.

– Most az a célod, hogy a célpontod azt higgye, hogy mellettük buktál le, nem igaz? – mondta George. Kötött sapkát viselt, nagy narancssárga pomponnal. – De ha tényleg muszáj… – Felvonta a szemöldökét, és felemelt egy kis hengert, ami úgy nézett ki, mint egy tubus mugli ajakápoló. – Villámcsapás.

– Add ide – követelte Theo, és kikapta George ujjai közül.

Theo már a vendégkarosszékben ült, a lábát pattogtatta, és a jelöletlen tekercsek és elkobzott Weasley-termékek halmait méregette, amikor kinyílt a sötét, zsúfolt iroda ajtaja, és hallotta a talárok zizegését. Furcsa volt újra az iskolában lenni. Theo szellemnek érezte magát a folyosókon, a kőfalakat ölelve, ahogy a diákok elrohantak mellette.

– Nott.

Theo hátrahajtotta a fejét, hogy mosolyogva felnézzen rá.
– Potter – dorombolta.

– Ne kezdd velem, Nott. – Potter letelepedett az íróasztal mögé, ugyanolyan gyűrött és kócos volt, mint mindig.

Theo az arcába nyomta a nyelvét, hagyta, hogy a szeme végigjátsszon a kócos hajon, a régi hegen, Potter alsó ajkán. Aztán abbahagyta a flörtölést, és rátért a lényegre.

– Malfoy küldött – jelentette be. – Súlyos fenyegeti a családodat, amiről tudnod kell.


***

Draco egy alacsony asztal körül ívelt padsorokban ült egy mugliklub hátsó részében lévő privát szobában, vele szemben egy hazai terrorista és a jobbkeze, más vérfölényesek álltak zajos csoportokban, amikor Theo szinte az ölébe vetette magát.

– A kurva életbe, drágám, lehetetlen volt megtalálni téged…

Draco visszahúzódott tőle, Theo karja a nyaka köré fonódott.
– Talán nem akartam, hogy megtaláljanak…

– Nem, ezt hallani akarod…

A jobbkeze:
– Miről van szó…

– Az istenit, Nott…

– Érzékeny!

– Miért vagy itt?

– Az a hír járja, hogy Weasley ma este rajtatok portyázik…

– Miért nem ezzel kezdted? Fel! Fel! – Draco felállt, és ellökte magától Theót. A férfiak már hívogatták a többieket. Valaki eltűnt kifelé. Aztán Draco megragadta Theót a hajtókájánál fogva. – Menjünk…

– Igen, szeretlek dühösen…

Elcsapta Theo kezét, és a függönyös ajtóhoz vonszolta. A kinti szűk folyosón szemkontaktust létesített Spinnettel, csapata lopott minisztériumi felszerelésben sorakozott mögötte, az incidensjelentést Weasley elvesztette.

Aztán ő és Theo már lépkedtek is, egyre gyorsabban haladtak, ahogy átkeltek a zsúfolt földszinten, aztán már a sikátorban voltak, és eltűntek odakint.


***


Hermione a vasárnapi ebéd után a Zöld Szobában ült egy karosszékben, hagyta, hogy Neville és Pansy beszélgetés közben elaludjon, egymásnak dőlve a kanapén, miközben Draco monopolizálta Poseyt.

– Fenyegető vagy, ugye? Egy terror. – Ugyanazt az ostobaságot suttogta a gyereknek, amit Csámpással is szokott. A saját karosszékében ült, sötét nadrágban és fehér ingben, a mandzsettát a Jegy alá gyűrve, a fejét a lány fölé hajtva.

Felnézett, és észrevette, hogy Hermione őt figyeli. A férfi rávigyorgott, szemöldökét felhúzta, sápadt szemei ragyogtak.

Merlin.

**

– Mrs. Malfoy! Mrs. Malfoy! Mi a véleménye a jelentésekről, hogy a házassági mandátumot törlik a Megbékélési Törvényből?

– Már régóta esedékes – csattant Hermione. – Mindenki tudja, hogy elleneztem azt az intézkedést.

– Hermione! Hermione! Lépéseket teszel, hogy felbontod a Draco Malfoyhoz fűződő köteléket?

– A magánéletemről nem nyilatkozom – közölte Hermione, és a liftek felé indult.

A riporter hátralépett, a tolongás vele együtt mozdult. Draco két hétig sétáltatta őt az átriumban, és mindenkit megátkozott, akinek sajtóigazolványa volt, vagy három méteren belülre került (valamint néhány szerencsétlen autogramkeresőt). A kép, amelyen aranyban fizette ki a bírságot, arcán bűnbánó vigyorral, a Próféta címlapján jelent meg.

Hermione az ötödik szinten lévő irodájába érve Pepet találta egy Malfoy-birtok földjéből készült ültetvényen ülve, amint az utolsó üvöltőjét tünteti el. Jelelte a köszönetnyilvánítását, mire a többnyire süket manó egy vidám tisztelgéssel pattant ki a szobából.

***

Draco a hálószoba kanapéján ült, keze a förtelem fodrában, tekintete a lányt követte, ahogy az fel-alá járkált, és a hülye kibaszott Traversről és a bujkáló varázslókról szónokolt a hülye kibaszott bizottságában.

Amikor a lány levegőt vett, megkérdezte:
– Azt akarod, hogy betörjem az állkapcsát, vagy csak hallgassam?

– Azt akarom… – A nő elgondolkodott, a saját állkapcsa is elállt. Kifújta a levegőt az orrán keresztül, és a vállai leereszkedtek. – Nem, csak hallgasson meg.

– Folytasd csak – kérte a férfi.

– Eltörted az állkapcsát – mondta Hermione, amint Draco belépett az irodájába az ötödik szinten.

– De én hallgattam meg előbb! – közölte Draco.

– Milyen volt a kviddics? – kérdezte a boszorkány. Éppen hazaért, és a hálószoba ülőgarnitúráján találta a férfit.

– Szarul ment – közölte boldogan. – Nott-nak pályáján még mindig dolgozni kellene, és ő egyáltalán nem segít. Mit hoztál nekem?

– Hoztam neked… – A nő a tértágító táskájában kotorászott, miközben a férfi felnézett rá, hegyes állát felemelve, fejét a kanapé háttámlájának támasztva. – Tiszta mocsok.

A férfi elvigyorodott, és felegyenesedett, hogy átvegye a könyvet, amit a nő felé nyújtott.
– Segítesz nekem ellenőrizni a tényeket?– kérdezte, és lapozgatta a könyv lapjait.

A boszorkány felhorkant, miközben letelepedett mellé. Meleg és pézsmaillatú volt a repüléstől, a haja még mindig fújta a szél.
– Úgy hallottam, hogy a fordított háremjelenet egy reveláció…

A férfi szigorú arcot vágott.
– Azt nem csináljuk.

– Nott-nak igaza van – mondta, megragadta a varázsló pulóverét, és odahajolt, hogy megcsókolja. – Téged könnyű felhúzni.

– Folytasd a felhúzásomat – motyogta Draco, a száját az övére tapasztva. – Lássuk, mi történik.

***

Hermione hazaért, napbarnítottan, szemét csikorgó szemmel, és Draco meglátta az arcát, és kinyújtotta érte a kezét, mire a lány az ágyra és a karjaiba mászott. A férfi a párnáknak támaszkodott, ő pedig lehajolt, fejét a mellkasára hajtotta, és hallgatta a szívverését. Malfoy átölelte, Hermione lábát a férfi lábára vetette.

– Hadd menjek veled legközelebb – mondta halkan. – Ne csináld egyedül.

A lány bólintott, összeszorított őrlőfogakkal, aztán hagyta magát elsírni.

***

Hermione megtalálta Draco babafotóit, és gyanította, hogy nem is annyira találta, mint inkább Pip vezette oda, mint lovat a vízhez.

Hát, ő pedig megitta őket.

Meglepően pufók volt, mielőtt éles vonásai lettek, bár látta, hogy a szeme és az álla körül ő az. Fehérszőke fürtjei egy cseppet sem sötétedtek el születése óta. Itt volt csipkés fehér újszülöttruhában, majd kisgyerekként nevetséges miniruhában, mintha később aznap egy testületi ülést kellene vezetnie, kemény fürttel a hajában. Hermione megrázta a fejét, és figyelte, ahogy a fiú átnéz és hurkásan felnevet. Visszament, és újra megnézte őket….

Halványan elmosolyodott, ahogy tanulmányozta őket, mosolyogva nézett rájuk és nevetett.

Volt néhány kedvence… ezért nézte őket hurokban.

Piszkos, mocskos biliárdot játszott Pip.

***

Hermione hazaérve a minisztériumból Draco a dolgozószobája árnyékában találta, a főkönyvét bámulva.

– Még mindig itt dolgozol?
– Úgy tűnik – csattant fel.

Hermione keze a csípőjére vándorolt, miközben felvonta a szemöldökét.

A varázsló az orrán keresztül sóhajtott, az állkapcsa megfeszült, és eldobta a Mont Blanc-tollat. Aztán hátradőlt a székében, és az álla felfelé billent, miközben keresztbe fonta a karját. Mogorván nézett a boszorkányra.

Hermione szenvtelen arccal nézte a férfit.

Végül azt mondta:
– Figyelemre van szükségem.

– Úgy tűnik – mormolta Hermione

Elengedte a kezét, és az íróasztal mellé lépett. Hermione figyelte őt, az arca duzzogva keményedett meg, amíg ő elég közel nem került hozzá ahhoz, hogy átkarolja a derekát, és a Draco fejét a lánynak támassza. A nő a mellkasához szorította a fejét, tenyerét az arcára tette, és gyengéden hátrasimította a haját a halántékáról.

– Rossz délutánod volt? – kérdezte tőle Hermione.

– Igen – válaszolta a férfi.

– Akarsz róla beszélni? – kérdezte a nő.

– Nem.

Hermione végigsimította ujjbegyeivel a platinaszőke tincseket. Citrus. Szegfűszeg. Érezte, ahogy a férfi lélegzik.

– Repülsz velem? – kérdezte Draco. – Csak a tóhoz.

A lány hümmögött, és elgondolkodott.
– Kiszoríthatom belőled az életet, és sikítozhatok, hogy túl gyorsan repülsz?

A férfi arca meggörbült a tenyere alatt, és a lány hallotta az enyhe mosolyát, amikor azt mondta:
– Igen.

– Akkor rendben – egyezett bele Hermione, jól tudva, hogy miután egy seprűzésen át a férfiba kapaszkodott, miközben a szíve hevesen dobogott, mindketten készen állnak majd a tó mellett szexelni.

***

– Van valami köze a tisztességes kereskedelemről szóló törvényjavaslat elleni ellenállásodnak ahhoz, hogy Nizzában kihasználják a manó munkaerőforrásokat? Több műhelyed is van ott, nem? – kérdezte Hermione.

Justin Finch-Fletchley fészkelődott a vendégszékében, ajkát összeszorítva.
– Én… nem is tudtam, hogy azok a műhelyek köztudottan közismertek.

– Nem azok? – Hermione felvonta a szemöldökét. – Malfoy.

– Asszonyom. – Átnézett a nő kibővített irodájának ülőgarnitúrájáról, ahol éppen idiótát varázsolt abból a szerencsétlenből. (Valaki nagyon kanos volt.)

– Hallottál valamit Justin nizzai műhelytitkairól?

– Elég sokat hallottam – húzta a száját Malfoy.

– Tessék – mondta Hermione. – Malfoy nem is dolgozik itt, és mégis hallott róluk. Nem tudom elképzelni, hogy az osztály többi tagja ne hallott volna szintén dolgokat – vagy hamarosan hallani fog.

***

– Szerencséd volt, Malfoy – mondta a férfi, egy közvetítő.

A mugli London egy sötét részén voltak, egy kocsma hátsó részében egy feszült találkozó után sétáltak – Dracót bemutatták a sötét varázslónak, akit keresett. Draco nagy hírű szimpatizáns volt, mély zsebekkel és erőszakra való hajlandósággal a változás érdekében; végül mindenki találkozni akart vele, és általában azt hitték, hogy az ő ötlete volt. A legtöbb dolog, amit Draco csinált, rendkívül egyszerű volt: Elérhetővé tette magát, majd nyers információkat adott át Longbottomnak. Draco nem volt gyilkos – ő volt a bejárat. Elmondta Longbottomnak az igazságot: jól értett az áruláshoz.

– Hogyhogy – mondta Draco, de volt egy olyan érzése, hogy tudja. A közvetítő egy olyan ember volt, akinek sok bájitalban benne volt a keze. Valaki, aki elkezdhette összerakni azokat a bájitalokat. Elhaladtak egy utcai lámpa alatt, és Draco látta a férfi ravasz tekintetét. Aztán ismét sötétben voltak.

– Az az ügy Averyvel. A Yaxley-csapat Bulgáriában. A franciaországi kiképzőtáborok. Ez a rajtaütés, amit a minisztérium nem ismer el. Mindig csak téged hagynak ki, miközben mindenki más meghal.

Elhaladtak egy utcai lámpa alatt, és Draco vállat vont. Egy önironikus vigyorral.
– Tudod, mit mondanak. Jobb szerencsésnek lenni, mint jónak.

A férfi felhorkant, vissza a sötétbe.
– Senki sem vádolt téged azzal, hogy jó vagy, Malfoy.

Draco felnevetett. Aztán felavatta a férfit, testét zöld villámok világították meg.

– Néhány dologban jó vagyok – jegyezte meg Draco, többet érzékelve, mint látva, hogy a férfi a járdára rogyott.

Draco pislogott, a szeme alkalmazkodott a sötéthez. Aztán elsétált.

Draco nem volt gyilkos, de már nem engedte le a pálcáját. Miután életében kétszer is majdnem elvérzett, arra a következtetésre jutott, hogy nem nagyon értékeli az érzést. És bármennyire is élvezte a felhajtást, nem tetszett neki a tiszta félelem, amit a felesége szemében látott, amikor legutóbb majdnem megölte magát. Elhatározta, ha még egyszer vérben úszva tér vissza hozzá, az nem a sajátja lesz.

Kár volt érte. Nem gyűlölte ezt az embert. De utálta a gondolatot, hogy nem mehet haza. És ez elég volt.


***


Hermione belecsúszott a forró vízbe, és hátradöntötte a fejét a kád szélének, a gőz felszállt a hideg szobában. Elkésett a munkából, sietnie kellett volna, de a fáradtság átjárta. Keményen aludt, miután megdugta Dracót, miközben a férfi kétségbeesett pillantást vetett rá, és azt suttogta:

– Igen, kérlek, Hermione… – miközben a lány ráhúzódott a férfira. Most szeméremajkai és a hüvelye lüktetett, a mellei fájtak. Ellenőrizte az ajtót, és azt akarta, hogy a varázsló bebattyogjon az újsággal. Újra meg akarta dugni a férfit.

Mennie kellene dolgozni.

Éppen a szappant futtatta végig a karján, amikor megállt, és kicsúszott a markából.

A víz fröcskölt, ahogy felült.

Adrenalin lökte át a testét. A szíve hevesen vert.

A heg eltűnt.

Mély levegőt vett, és végigsimította a hüvelykujjával a sima, makulátlan bőrt.

Visszagondolt arra, ahogy Draco előző este mosolyogva, élettel teli szemmel nézett fel rá. Végigsimított az ujjbegyével az orrnyergen, és arra gondolt, hogy nem tud betelni vele. Az a tökéletes arc. Az a gyönyörű száj. De a fiú olyan idióta volt. Legszívesebben felfalná.

Hagyta, hogy hanyag legyen, hogy úgy tegyen, mintha véletlen lett volna, mintha nem gondolt volna rá, mintha nem önszántából tette volna. De ez volt a döntése – most éppen ez volt a döntése.

Végigsimított a hüvelykujjával az egyenletes bőrön, amely hét év óta először volt jelöletlen.

Néha a dolgok megváltoztak.

Mély levegőt vett.

Meghozta a döntését.

– Draco! – kiáltotta.

A férfi ingben és nadrágban érkezett az ajtóban, kezében a Prófétával.

Belemászott a lány mellé a karmos lábú kádba, amint megértette.

– Vigyázni fogok rád – motyogta tovább, megcsókolta, magához szorította, ruhája átázott. – Mindkettőtökről gondoskodni fogok.

– Tudom – bólintott a boszorkány. Nézte a férfi nyílt, reményteljes arcát. A tiszta, szürke szemét. Érezte a meleg, csobogó vizet és a kemény öntöttvasat, a varázsló kezét a lányon, a lábát az övével összefonódva. – Draco, én félek.

– Tudom, szerelmem. – A varázsló a szemébe nézett. Nem fordította el a tekintetét.

– Te nem félsz? – kérdezte Hermione.

– Nem, szerelmem.

– Egyáltalán nem?

– Egyáltalán nem.

A nő gyenge nevetést fújt ki.
– Micsoda balfék vagy.

A férfi rámosolygott.
– Tudom, szerelmem.

Visszasimította a nedves fürtöket a boszorkány arcából. Hermione megcsókolta, Draco pedig levette a ruháit, a csuromvizes anyagot a palacsempére dobta, majd visszavitte az ágyba.

***

Pansynek volt egy egyévese és egy újszülött gyermeke. De volt egy sereg manó is, és nem értette, miért kellene a családtervezésnek megzavarni az ünnepi rutinját. Megmondta Longbottomnak, hogy még mindig tartanak kerti túrát és nyílt napot – és megmondta Nottnak, hogy nem hozhat egy kecskét, ami megehetné az istenverte kertjét. Longbottom volt a felelős a külsőért, és a manók voltak felelősek a belsőért, és ez ünnepi és szép lesz, vagy, Édes Malazár főtt golyóit, ő fog Avadázni valakit. A kurva életbe!

Igazság szerint Pansy ideges volt, hogy két lánya lesz. Nem volt jó a kapcsolata az anyjával. (Jelenleg semmilyen kapcsolata nem volt az anyjával.) Nem volt jó a női barátságokban. De nem akart olyan boszorkány lenni, aki úgy tesz, mintha a lányai nem számítanának. (E gondolkodásmód miatt nem volt kapcsolata az édesanyjával.) Nem akart egy fiúért próbálkozni, hogy aztán úgy bánjon vele, mintha ő lenne a főnyeremény. Ha fiú gyerekekkel akart időt tölteni, ott volt neki Draco és Nott, nem igaz? Nem, ez már eldőlt. Két lánya volt, és ez tetszett neki.

Neville-nek tetszett.

Most Primrose-t ringatta, és halvány mosollyal az arcán bámult rá. Megszállottan, mondaná az anyja. (Takarodj a fejemből, anya.) Pansy a folyosón állt Poseyvel a csípőjén, és a gyerekszobába vezető nyitott ajtón keresztül figyelte őt. Merlin, de jól nézett ki.

Egy pillanatra Pansy úgy érezte, kiesett az időből. Hogy került ide? Felnőtt, házas, két gyerek ezzel a tökéletes férfival. Mikor történt ez?

Aztán Posey nyafogni kezdett. Felnézett, Pansy pedig lerázta magáról, és besétált az ajtón. Kinyújtotta a hintaszéket, hogy mindannyian elférjenek.

Pansy leült a családjával, a nagyobbik lánya az ölében, a férje karját átkarolva, és ide-oda ringatózott.

***

2006


Draco Nott íróasztala mögött ült, és a legfrissebb jelentéseket nézegette, amikor Barry csendben helyet foglalt vele szemben. A fiúk közül néhányan továbbálltak. Együtt találtak lakást. Vagy lányokat szereztek és fiatalon megházasodtak. De mások, mint Barry, maradtak. Nott nem kért tőlük lakbért. A manók úgy kezelték őket, mint kedvenc játékszereiket. Draco jól fizetett. Hűségesek voltak.

– Jelentkezz Cormac McLaggen irodájába – mondta Draco.

Felnézett, és Barry rövid, éles bólintást adott. Kissé görnyedten ült, a tekintetét Dracóra szegezve.

– Gondoskodj róla, hogy felvegyenek. Felfelé fogsz dolgozni. Legyél nélkülözhetetlen. Minden egyes évben többet fogok fizetni, amikor ott leszel. Elvárom, hogy tíz év múlva te legyél a kabinetfőnök, amikor kihívja Mrs. Malfoyt a vezetői posztért.

Barry megértően bólintott.

– Ki az a srác, akibe belebonyolódtál… Whitby?

Barry bólintott, a szája megfeszült.

– Megbízható? Nem fog rád köpni, amikor evezel?

– Megbízható, uram. – Ahogy kimondta, apránként megnyugodott.

Draco bólintott.
– Ha már bent van, jelentkezzen Finch-Fletchley irodájába. Te lehetsz a referenciája. Én is szemmel akarom tartani JFF-et.

– Megmondom neki, uram.

Draco szemkontaktust létesített.
– Jó ember.

Barry kiegyenesedett a helyén.


***


– Mrs. Malfoy! Mit szól ahhoz a vádhoz, hogy a férje érdekei megrontották?

– A politikai előéletem magáért beszél – csattant Hermione. – Minden progresszív szervezet, amely nyomon követi a törvényhozást, a kilencvenedik százalékban rangsorolja. Jelentse ezt!

– Mrs. Malfoy! Ide!

– Hermione! Hermione! Azt mondanád, hogy felmelegedett a viszony közted és a férjed között?

– A magánéletemről nem nyilatkozom – közölte Hermione, miközben Draco karja köré szorult.

– Mrs. Malfoy…

– Hermione!

– Hermione! Hermione! Mi lesz a babával?

– Milyen babával? – mondta Hermione, kezét védekezően szétterítve terhes hasán.

Draco nyitva tartotta a liftajtót, miközben a lány megcsókolta, aztán már a liftben volt, az ajtók bezáródtak, és hallotta, ahogy a pitvarban a férfi azt morogja:
– Kopjatok le!... Ötkor visszajön érted.

Kísérletet folytatott, amelyben agresszívan elgázosította a sajtót, aztán megvárta, hogyan kezelik a magánéletéről szóló, szinte teljesen hiányzó, közölhető idézeteket. Az eredmények vegyesek voltak, de az adatgyűjtés folyamatban volt.

***

Theo és Draco a Longbottom üvegház hátsó részébe hoppanált, és a köztük lévő férfit oldalazva ledobták a repedezett csempére.

Draco kilőtte a bilincsét, és bebörtönzőt, majd Silenciót varázsolt.

Theo megroppantotta a nyakát.
– Fúú. Elég csúnya. – Megrántotta a véres gallérját, megrántotta a helyére az öltönykabátját.

Draco még mindig nehezen lélegzett. A bal kezének kisujja eltört. A varázsló kiabált rájuk, de Draco nem tudott olvasni a szájáról.

Távoli pukkanást hallott a jelenésből.

Draco odapillantott, amikor Theo a hosszú üvegházfolyosó felé nézett, és a szája széles vigyorra húzódott. Theo a sárkánybőr cipője hegyes orrával megbökte a csempén fekvő férfit. – Apu hazajött. – Visszanézett. – Ó, te jó Merlin… és elhozta a Szentet.

Draco követte a tekintetét. Longbottom az üvegház középső folyosóján lépkedett, a növényei felé nyúltak, köpenyét hátravetve. És közvetlenül mögötte Harry Potter, komor arccal, még mindig a professzori talárjában.

– Mit csináltál, haver? – Theo ismét megbökte a férfit, és nevetni kezdett.


***


Draco hason feküdt mellette, felkönyökölt az alkarjára, előrehajolt, hogy megcsókolja a hasát. Hermione a párnáknak támaszkodva figyelte a férfit.

– Az enyém, az enyém, az enyém – motyogta két csók között. Elfordította a fejét, és az arccsontját a hasához dörzsölte, mintha macska lenne, aki szaglászik.


– Nevetséges vagy – közölte Hermione, és az ujjbegyével eltolt egy hajtincset Draco homlokáról.

A férfi álnokul felnézett rá.
– De az enyém - mondta. Visszafordult, hogy megcsókolja a hasát. – Ez az én babám.

– Én vagyok az, aki itt minden munkát elvégez – mormolta szórakozottan Hermione. – Ez az én babám.

– Hmm – szólalt meg Draco. Megcsókolta a hasát. – Megosztom veled.

– Nagylelkű – jegyezte meg Hermione szárazon.

– Én a nagylelkűségemről vagyok híres – mondta Draco, lejjebb tolta magát az ágyon, és a lány lábai közé húzódott.


***


A szülés ijesztő és fájdalmas volt, de az első héten Hermione, Draco és a baba is sokat sírtak. Narcissa hűtött káposztaleveleket hozott Hermionénak a duzzadó melleire, és tartotta a babát, amíg aludtak, és hátrasimította Hermione haját a halántékáról, és azt mondta neki, hogy ez teljesen normális, aztán Hermione még többet sírt.

***

– Sajnálom, hogy nem jobb kedvében találkozol vele – mondta Hermione, aki maga sem volt különösebben jó hangulatban, az idegei ugyanolyan foszladozóak voltak, mint a haja.

– Granger! – szidta Theo, és kapaszkodó kezét nyújtotta a nyűgös Scorpiusnak. – Éveket töltöttem azzal, hogy egy nyafogó szőke kisbabát nyugtassak.

***

Hermione az oldalán feküdt, fejét a kezére támasztotta, és a gyermekét bámulta. A fürdésből arra jött vissza, hogy Draco a hátán aludt, Scorpius a mellkasán, Csámpás Draco párnáján aludt, Pip pedig vigyázott rájuk.

Hermione majdnem kilenc hónapot töltött Pip kedvenceként, akinek minden kívánságát készségesen teljesítette, csakhogy abban a pillanatban, amikor Scorpius megszületett, leváltották. De, amikor Pip meglátta őt kijönni a fürdőszobából, kiugrott a szobából, és most Hermione vigyázott Dracóra, Scorpiusra és Csámpásra. Mindannyian olyan ártatlanul néztek ki, amikor aludtak.

– Azt mondják, hogy akkor aludj, amikor a baba alszik – mondta Hermione Narcisszának, és Narcissa könnyedén felnevetett.

– De te nem akarsz majd aludni, drágám – szólalt meg a nő mosolyogva. – A babádat akarod majd nézni.

Igaza volt. Hermione csak bámulni akarta a kis orrocskáját, az apró ujjacskáit, a finom szempilláit és a száját, ami már most úgy nézett ki, mint Draco szája. A génjei nem álltak ellen. A baba pontosan úgy nézett ki, mint Draco. Azt hitte, nem tud betelni vele, és még többet kapott.

***

Hermione igazi ruhát vett fel, és hónapok óta először hagyta el a kastélyt. Csodálatos érzés volt. Szörnyű érzés volt.

– Pontosan az ütemterv szerint – mondta Harry.

Hermione felnézett, és látta, hogy Draco fehérszőke haja megragadja a kocsma gyenge fényét, ahogy a hátsó asztaluk felé kanyarodik. Az ebédidő legnagyobb tolongása már elmúlt, és Hermione a terem másik végéből figyelhette a férfit. Feketébe volt öltözve, a gallérja fölött látszott az azkabani tetoválás. A jegygyűrűjének gyémántjai csillogtak, sápadt kezét valami Mardekár-zöldre terítette – mert igen, a mellkasához szorítva hozta a gyermeket. És persze, hogy zöldbe öltöztette a Scorpiust.

Hermione érezte, hogy túl szélesen mosolyog – biztosan idiótának nézhette magát, ahogy rájuk sugárzott, ahogy közeledtek.

– Hiányoztunk? – kérdezte Draco, föléje magasodva.

– Igen – mondta, és felmosolygott rá.

A férfi vigyorgott, és meghorgászott egy közeli széket. Letelepedett mellé, és a gyereket felemelve szemügyre vette az asztalt.

– Nézd, Scorp – szólalt meg Draco –, ez Mami, a varázsvilág megmentője és egy patkány.

– Remélem, az első szava a patkány lesz – mondta Ron. – Patkány, patkány, patkány, patkány…

– Tessék, hadd fogjam meg – kérte Harry.

– Nem – csettintett Draco, az orrát ráncolva. – Ez az én kisbabám

– Ó, ehhez kétség sem férhet – közölte Ron ironikusan, és szemügyre vette Scorpius fehérszőke haját. – Majd küldök át néhány griffendéles ruhát, hogy rendesen fel tudd öltöztetni…

Draco igazi undorral teli hangot adott ki, mint egy macska a szőrgombóccal, Hermione pedig a többiekkel együtt nevetésben tört ki.

***

Hermione visszatért a kúriába, ahol Theo és Draco együtt ültek a kanapén Draco dolgozószobájában, Theo a kezében tartotta Scorpiust, és egy mocskos tengerész dalocskát énekeltek, miközben Draco a kémek jelentéseit olvasta.

– Hogyhogy egyikük sem tud varázsolni? – kérdezte Draco, és egy csuklómozdulattal az alacsony asztalra repített egy darab pergament. – Hogy bírja ezt Potter?

– Talán Potter nem tud varázsolni – találgatott Theo, felnézve a babáról.

– Harry tud varázsolni – mondta Hermione, fodros ruhájában a klubfotelbe pottyantva.

– Ezt mondta Voldemort is – jegyezte meg Theo Draco fanyar pillantására, miközben Hermione a szemét forgatta.

– Add vissza a gyerekemet – követelte Draco, és utána nyúlt.

– Ne! – közölte Theo, és a vállával hárította Draco kezét.

– Milyen volt a kártya, szerelmem? – kérdezte Draco, miközben Theo felpattant a kanapéról, Scorppal a karjában.

– Brutális – válaszolt Hermione sóhajtva. A lába a párnázó bűbáj ellenére is fájt, és már viszketett, hogy átöltözzön lenge ruhába. – Mindent hallottam három viszonyról, két tiltott üzletről, és a saját színvonaltalan bridzskészségemről. Narcissa elküldi a kastélymanókat, hogy fúrjanak ki engem.

– Ez brutális – mondta Draco lenyűgözve.

Theo megkerülte a kanapé háttámláját, és most málnát fújt a baba arcára, majd nevetve letette Scorpiust Hermione ölébe.

Hermione megfeledkezett a lábáról, a ruhájáról és a kínosan rossz bridzsezéséről. Mosolygott boldog kisbabájára, aki meleg és puhán simult hozzá, és felemelte, hogy megcsókolja az arcát.

***

Draco, Narcissa és a manók megőrültek Scorp első karácsonyának kilátásától. A kúria úgy nézett ki, mintha csokorba hányta volna a lobogókat és a füzéreket. Minden ajtónyílás, amelyen Hermione belépett, fagyönggyel volt felakasztva, minden szobában gyertyák gyülekeztek, amelyeket magyal, borostyán, csipkebogyó, rózsa és alma díszített. Naponta új ajándékok jelentek meg a karácsonyfa alatt, félig feliratozva: Scorpiusnak apától , a másik felén pedig az állt, hogy Scorpiusnak apától, Scorpiustól a mamának. Hermione egyszer megkérdezte:

– Nem túl sok ez egy kicsit? – És Draco olyan sértődötten nézett rá, hogy azóta is határozottan tartotta a száját, kivéve, hogy egyetértett azzal, hogy igen, Scorp egyértelműen szereti a karácsonyt.

Most karácsony napján kora délután volt, és Hermione ápolta Scorpiust, miközben Draco mellette aludta ki a cukorbaját, a lábát a nőhöz szorítva. A jobb kezén még mindig azt a hatalmas gyémántgyűrűt viselte, amit Scorp, úgy látszik, az ékszerésznél választott ki. A nő befejezte az etetést, aztán mindannyian szundikáltak egy kicsit, aztán Narcisszával együtt elmentek Neville kertjébe, és karácsonyi vacsorát ettek Neville-lel, Pansyvel, Theóval, Charlie-val és a lányokkal.

Két nappal korábban Grimmauld térre mentek, ahol Draco és Ginny a szalon szőnyegén terpeszkedtek Scorppal és Albusszal, és civakodtak, James Ginnybe kapaszkodott, Hermione pedig megivott egy fél sört, miközben Harryvel beszélgetett, miután követte őt az alagsori konyhába. Nem olyan beszélgetés volt ez, amit a gyerekek előtt szeretett volna folytatni.

– Most már minden rendben van? – kérdezte tőle. Draco nem mondta el neki, hogy pontosan mit is tett Harry a sötét varázslóval azon a tavaszon. Mintha nem akarta volna, hogy így gondoljon Harryre.

– Igen, minden rendben van – mondta a férfi. – Neville-nél volt Malfoy Veritaseruma…

Hermione felnyögött, és eszébe jutott a rajtaütés – Harry egy auror, akit vadászni küldtek. Olyan régen volt már.

Harry felszisszent egy komor nevetésre.
– Szóval megtudtuk, amit tudnunk kellett. Neville és én az elmúlt hónapokat azzal töltöttük, hogy feltakarítsunk. Azt hiszem, minden rendben van. Én… ööö… tartozom Malfoynak és Nott-nak, amiért behozták.

Hermione megrázta a fejét.
– Te nem…

– Ezt mondta Malfoy is…

– Én csak azt akarom, hogy vége legyen. Draco is csak ezt akarja.

– Nem…

– Valószínűleg jól érezte magát.

– Ó, Merlin – harsant fel nevetés Harry. – Még sosem flörtöltek velem ilyen agresszívan egy kihallgatásra menet.

Most Hermione lenézett Scorpiusra, ő pedig felnézett rá, és elmosolyodott. Nem kérdezte meg Harryt, hogy mit tett a varázslóval. Most már értette, mit tenne bárkivel, aki fenyegeti a családját.

***

2007

Scorpius első szava nem patkány volt. Hanem „macska”.

Draco leguggolt, egyik kezével a himbálózó Scorpiust nyugtatta, a másikkal egy zsíros kockára vágott sonkát tartott.

– Adj a fenevadnak egy kis finomságot – mondta.

Scorpius a homlokát ráncolta, és arra koncentrált, hogy elvegye tőle a sonkát. Kis ujjai felvették a kockát Draco lapos tenyeréből.

Aztán felsikoltott, és Csámpás arcába vágta. A lapos arcú démon lekapta a sonkát a szőnyegről, Scorpius pedig nevetve tapsolt.

– Zseniális – mondta Draco.

Draco egy újabb darab sonkát nyújtott felé, és Scorpius óvatosan elvette tőle.

– Óvatosan – figyelmeztette Draco, kezét a fiú meleg hátára téve, egy apró lapocka az ujjbegyei alatt. – Óvatosan.

Scorpius kinyújtotta a sonkát, és a förtelem finoman, csak a fogait használva vette ki a húst az ujjai közül.

– Jó fiú – mondta Draco. Magához húzta Scorpiust, és megcsókolta az arcát, a fia pedig nevetett és nevetett.

***

– Tegnap már harmadszor raboltak ki az ősszel…

Hermione hátraszegte a fejét.
– Ez megdöbbentő – mondta. – Rossz környéken laksz?

– Micsoda? – csattant fel Rake. Az irodai vendégszéken ült, az arca ráncosodott a döbbenettől. – Biztosan nem. Úgy vélem, más oka van…

– Provokatívan öltözött?

Rake szája tátva maradt.
– Mit viselt? Ismeretes, hogy nagy összegű aranyat hordott magánál?

– Nem és nem – őrlődött Rake. – Ezek a rablások minden alkalommal megtörténtek, amikor valamelyik politikai kezdeményezésed ellen szavaztam…

– Micsoda bizarr dolog, amit elhiszek – szólalt meg Hermione. – Azt hiszi, hogy én rabolom ki magát?

– Nem…

– Nem tudtam, hogy az én intézkedéseim ellen szoktál szavazni. Háromszor – micsoda szégyen.

A férfi savanyú pillantást vetett rá.
– És minden alkalommal más fiatalember szólított meg és rabolt ki.

– És maga azt hiszi, hogy én alkalmazom ezeket a fiatalembereket? Mint egy kis… banda? – Hermione felnevetett. – Azt hiszi, hogy van egy kis kollégiumom nekik? – Elmosolyodott.

Rake összeszorította az ajkát.
– Persze, hogy nem…

– Ez az egész elég fantáziadúsan hangzik – jegyezte meg Hermione. – Nem tudom, hogyan tudnék segíteni. Gondolom, elkezdhetnétek szavazni az én módszeremmel, és meglátjuk, változik-e valami.

Rake dühösen távozott az irodájából, Hermione pedig megrázta a fejét Draco kicsinyes pszichológiai ügyletein. Kicsinyes, de - igen, rendben - enyhén kielégítő. Visszatért a szülési szabadságáról, és bosszúból visszatért, hogy törvényjavaslatokkal borsozza a Wizengamotot, hogy Rake ellene szavazzon – és Draco is így tett.


***


Idén rendes karácsonyi partit rendeztek – még nem azt a teljes bált, amiről Draco tudta, hogy az anyja szívesen visszatérne, de a bridzsklubos hölgyek nagy erőkkel voltak jelen, a felesége barátai és kollégái pedig nem csak a megjelenésükkel voltak jelen. Ahogy egyszer már megígérte, nem volt felső határ a Weasley-k számában.

Ott állt mellette, üdvözölte a vendégeket, a fiával az egyik karjában. Hermione Griffendél-vörösben volt – ő választotta ki a ruhát. A haja laza és vad volt – ő ragaszkodott hozzá. Irányító, birtokló, szörnyű nagyképű – nem érdekelte. Szerette így látni a feleségét. Rajta volt a Malfoy címeres gyűrűje – nem vette le –, és a gyémántgyűrű, amit tavaly vett neki, és amit a lány úgy tett, mintha túl nagynak tartana. Mosolygott és boldog volt – a legszebb nő.

Draco nehezen tudta a szabad kezét távol tartani a nő fenekétől. Nem akarta ágyba dugni Scopriust, bár a fiú mindjárt törékeny lett volna. Felvágta magát, és nem bánta meg.

Közelebb húzódott és megcsókolta a feleségét. Pansy félig-meddig tartós rúzsa volt rajta – annyit csókolhatta, amennyit csak akart.

– Mondd, hogy szeretsz – motyogta, a száját az övéhez szorítva. Nem érdekelte, hány vendég látja, hogy rossz házigazdák, egymásba burkolózva. Azt akarta, hogy mindenki lássa.

– Szeretlek. – A boszorkány rámosolygott a férfira. Minden alkalommal ezt mondta.

– Én is szeretlek – mondta a férfi.

***

2008

– Ki az én bátor fiam? – kérdezte Lucius, az ölében vergődő szőke kisgyerek fölé hajolva.

A felesége utálta, hogy az Azkabanba hozta a gyereket. (Azt mormolta, hogy a fiú úgy fog felnőni, hogy az azkabani tetoválás a Malfoy család anyajegye, amit Draco aljas húzásnak tartott.) De a saját eszméi voltak a veszte – nem akarta megtagadni a fiútól, hogy megismerje a nagyapját.

Legalábbis addig, amíg Lucius le nem csapott rá. Igazán megmelengette Draco szívét ebben a hűvös cellában, hogy tudta, a Scorp visszatartásával való fenyegetés teljes irányítást adott a feleségének Lucius felett.

Draco mosolyogva figyelte, ahogy az apja csiklandozza a tizennyolc hónapos gyereket, akit a Mardekáros zöldbe bugyolált a látogatásra. A kisfiú visított a nevetéstől, és Luciust papának szólította.

– Van egy meglepetésem a számodra.

Az apja élesen felnézett, egyik szemöldökét felhúzva.
– Több régi barátomat is megölted?

Draco felhorkant.
– Nem, elfogytak. Most már nyugodt életet élek.

– Nyilvánvalóan – mondta Lucius, arcot húzva a gyereknek, miközben a nevetése visszaverődött a kőfalakról.

Draco még egy percig figyelte őket.

Aztán előhúzta a fényképet a belső mellzsebéből, és átcsúsztatta az asztalon.


Az apja lenézett – szemüvegre volt szüksége –, és homlokát ráncolva nyúlt érte. Közelebb vitte az arcához, a másik keze pedig ösztönösen szorult Scorpra, ahogy a figyelme megoszlott. Hunyorgott, aztán összerezzent, és a tekintete Dracóra siklott.

– Egy másodpercre? – Az idősebb férfi hangja recsegett.

Draco gyorsan bólintott, a saját szemei könnybe lábadtak. Visszanyelte őket, pislogva.
– Egy lány – mondta. – Hermione három hónapos terhes.

Lucius arca vad mosolyra húzódott – Draco nem is tudta, mikor látta utoljára Luciust így mosolyogni, igazi mosolyra –, aztán felállt, kemény ölelésbe rántotta Dracót, Scorp közöttük, aztán Draco sírt.

– Nem volt egy másodpercünk sem, mióta…

– Tudom – mondta Draco. Az apja átkarolta a vállát, és úgy rázta meg Dracót, mintha épp most nyerte volna meg a világbajnokságot. Draco próbálta abbahagyni a sírást, próbált apja bátor fiúja lenni. De annyira akarta ezt – annyira akarta, hogy ez valóság legyen. A felesége szerette őt. Ott volt neki a tökéletes kisfia. Lesz egy tökéletes kislánya. Amikor itt lefogták a hideg, nedves kőhöz szorítva, és tetoválták a nyakát, azt hitte, hogy egy éven belül egy cellában fog meghalni.

Draco apja a tarkójára szorította a kezét. Megcsókolta Draco halántékát.
– Szép munka, fiam. Szép munka.

Draco felnevetett, ahogy a szíve megdagadt. Nevetséges – csak annyit tett, hogy megdugta a feleségét. Nem csinált semmit. De az apja büszke volt rá, és a büszkeség úgy szivárgott át Dracón, mint a sötét mágia melege. Elégedett volt vele ahhoz, hogy megtartsa őt, és megtartsa a gyerekeit is. Neki nem kellett volna.

Lucius mellkasa kidülledt, és Draco tudta, hogy mindjárt learatja a babérokat.
– Ezért akartuk ezt a párosítást! Újjáélesztetted a Malfoy vérvonalat. Ez a mugli vér…

– Mondd ki azt az elvakult dolgot, amit mondani akarsz, és hagyd ki a fejedből – mondta Draco, visszanyerve a nyugalmát.

Lucius sértődötten hatott.
– Az nem elvakultság, ha azt mondom, hogy a muglik termékenyebbek!

Draco felvonta a szemöldökét, amikor Lucius megismételte a nevető kisgyereknek.
– Nem az! – Tudta, hogy a szülei soha nem fogják igazán feladni a régi gondolkodásmódjukat. Biztos volt benne, hogy elvárják, hogy Scorp egy tisztavérűt vegyen feleségül.

Draco már – minden ok nélkül – feltérképezte az összes társasági gyereket Scorp korosztályában. A fia szerelemből fog házasodni – természetesen –, de Draco nagyon is szerette volna, ha valamelyik Parkbottom-gyerekbe lesz szerelmes. Azok a lányok könyörtelenek lesznek. Ami azt jelentette, ha szerencséje van, Scorp úgy nő fel, hogy a fiatalabb Potter fiúba szeret bele. (Draco lekevert egy pofont Theónak, amiért elültette ezt a magot a fejében.) De ha mégis, hát legyen. Scorp abba szerethetett bele, akibe akart. Mindaddig, amíg nem Ron Weasley lánya volt az. Draco kész volt arra, hogy ebben az esetben életeket tegyen tönkre.

***

Abban a májusban volt a roxforti csata tízéves évfordulójának ünnepélyes megünneplése. Kutyaszorítóban tartott ünnepségnek nevezte volna Draco, ha nem lett volna olyan óvatosan körültekintő. Csak fintorgó hangokat adott ki, amikor Hermione panaszkodott, hogy a program nagy részében a színpadon kell ülnie, kiállítva, és semmi dolga sincs. Tudta, hogy retteg a visszatekintéstől. A sajtó fotókat közölne róla, ahogy ott áll mellette, Scorpiusszal a kezében, és a képek mellett ott lenne Draco egy ketrecben, amikor tizenhét éves volt, soványan, örökké gúnyosan egy hurokban, a nyakát még nem tetoválták.


Hosszú, kellemetlen, érzelmes nap volt. Az ötéves évforduló részeg mulatozással ért véget, miközben kiengedték a gőzt Roxmortsban. Most Hermione, Ginny és Susan mindannyian súlyosan terhesek voltak (Ó, az irónia.) A férfiak feszültek voltak. A gyerekek ki voltak borulva. Hermione úgy érezte, hogy körülötte mindenki – a huszonhárom hónapostól kezdve – másodpercekre van attól, hogy elnevesse magát, elsírja magát vagy a földre vesse magát, ha valaki furcsán néz rájuk.

Hermione valójában rajtakapta Dracót, amint teljesen mocskos pillantást vetett Seamusra, mielőtt megfordult, hogy Albusra mosolyogjon, aki Ginny mellett ült a nézőtéren, Ginny pedig a puffer volt közte és Susan között. Hermione az első sorban figyelte őket hármójukat, ahogy Molly és James azonnal elhagyta a helyét, hogy az anyjukon lógjanak, Draco pedig százszorszépeket varázsolt Mollynak, és hagyta, hogy Albus felmásszon a combjára, miközben ő a Scorpiust tartotta. Theo Draco másik oldalán ült, és szomorúan nézett, hogy meg kell menteni, miközben Posey rá mászott, és a fülét húzogatta. Hermione tudta, hogy nem akart eljönni, de Neville a színpadon volt Hermionéval, Harryvel és Ronnal, és Pansy rászorította, hogy segítsen a lányokkal. Most Albus és Scorp is sírni kezdett, Draco pedig hirtelen felállt, és fekete háromrészes öltönyében, egy-egy síró kisgyerekkel a karjában kivonult a Nagyteremből.

Visszatért az arca rezzenéstelen, a fiúk kipirult arcúak, de megnyugodtak, mire Hermione a pódiumhoz állt, hogy bejelentse a Hermione Granger által alapított, Malfoy-aranyból finanszírozott mugliismeretet.

***

A lángok zöldesen villantak fel, és Draco felnézett, hogy Theo lépjen ki a kandallóból, egy kislányt a mellkasához szorítva, az arca hátborzongatóan üres. Hosszú, hullámos barna haja és nagy, sűrű szempárja volt – most félénken mosolyogva nézett körül.

– Az ott egy macska! – kiáltotta, és rámutatott.

Draco felállt, az íróasztala körül kerülgetve, miközben Theo leguggolt, hogy óvatosan letegye a lányt – áttetsző ezüstszínű ruhát és rózsaszín cipőt viselt –, majd a kanapén ülő Csámpás felé szökkent, miközben Draco csípőre tett kézzel állt és nézte.


– Theo – mondta lassan. – Kinek a gyerekét loptad el?

Theo állt és figyelt, karjait védekezően keresztbe fonta, egyik kezét a szája elé tartotta. A tekintete Dracóra siklott.

– Pajtásé.

Draco figyelte, ahogy a kislány megsimogatja a narancssárga bundatömeget, készen arra, hogy eltávolítsa Csámpást, ha harapni kezdene. Úgy tűnt, hogy a lány annyi idős, mint Pansy lányai, de ez nem Posey vagy Prim volt. Theóra nézett.

Theo a zsebébe nyúlt, majd egy összehajtogatott pergamendarabot tartott elő.
– Haver, a cetlin az áll, hogy ő az enyém.

– Merlin, Theo – Draco előrelépett, hogy átvegye a papírt.

– Hol van Scorp?

– Reggelig Narcisszával – mondta Draco szórakozottan, miközben kibontotta a cetlit. – Luna?

Theo lassan bólintott.
– Emlékszel arra a minisztériumi bálra… amikor te és Granger először házasodtatok össze…

Draco felvonta a szemöldökét.
– Amikor te, Charlie és Luna… – A kislányra nézett. Aztán visszanézett Theóra.

– Követtem az utasításokat! – mondta Theo.

– Nem mondott semmit Pansy esküvőjén?

Theo megrázta a fejét.

Draco végigpásztázta a cetlit.
– Kedves Theodore… hogy vagy… ugye milyen szép tavasz volt. Rolf és én visszatértünk Kanadából… egy többéves kutatóútra indulunk… nagyon jó volt vele lenni, de itt az ideje, hogy átvedd a lányod gondozását… neked nagyobb szükséged van a segítségére, mint nekem. – Felnézett Theóra, a szemöldöke összeráncolt.

Theo csak egy tehetetlen vállrándítást tudott felajánlani.


Draco folytatta az olvasást.
– Ő négy…

– Négyéves vagyok! – kiáltotta a kislány, négy ujját felemelve.

– Így van, kicsim. Nagyon jó – mondta Draco. – Április 22-én van a születésnapja. A kedvenc színe a hajnalka lila. Szereti a könyveket és az állatokat, és tehetséges jóslástanban – persze, hogy az. Ez itt egy hollóhátas. És a neve – jaj, a Salamander vonalnak. – Felnézett Theóra. – Theodora Lovegood Nott.

– Teddie! – kiáltotta a lány.

– Akkor Teddie. – Draco leguggolt, és az alacsony asztalra dobta a cetlit. – Teddie, kicsim, én vagyok a te Draco bácsikád. Felvehetlek? Leülsz mellém a kanapéra?

A kislány elgondolkodott, majd bólintott. Draco mosolyogva felemelte, majd letelepedett vele az ölébe. Csámpás megütötte a lábát, mire a kislány nevetve előrehajolt, és a démon után nyúlt.

Draco elrendezte a lány szoknyáját, majd felnézett Theóra, aki a kezét a szájára szorítva állt.
– Gratulálok, Theo. A Nott vérvonal egy újabb generációval bővült. Megtetted a kötelességedet.

Theo szája tátva maradt, a keze felrepült.
– Aligha! Nekem kell felnevelnem!

A tűz zöldesen felvillant, és Pansy kilépett a kandallóból, lesöpörve a szoknyáját (Chanel).
– Csak egy óra istenverte nyugalom – mormolta. Felnézett. – Draco, kinek a gyerekét loptad el?

– Nott-ét! – mondta széles vigyorral.

***

Theo Charlie megereszkedett kanapéján, amikor kinyílt a ház ajtaja, és Charlie munkaruhában benyomult. A nap már lement – a szokásosnál messzebb lehetett egy sárkánnyal.

Charlie felvonta a szemöldökét – Theónak nem ma kellett volna itt lennie. Aztán a szemöldöke lejjebb ereszkedett, amikor Theo elé állt, és a tekintete végigjátszott rajta. A lány Theo ölében feküdt, hozzá simulva aludt. Meleg volt és nyirkos – mindketten sírtak egy kicsit korábban. Theo úgy érezte, hogy sokkal több súly nehezedik rá, mint a lány vékonyka teste, mintha soha nem lenne képes felemelkedni a párnákról, amelyekbe belesüllyedt.

Felnézett Charlie-ra.
– Most már van egy lányom.

Charlie arca nem változott.
– És egy kecskét is beengedtél a házba.

– Akkoriban jó ötletnek tűnt – mondta Theo. A karámból származó kecske is a kanapén aludt. Theo megjavította a legtöbb kárt, amit okozott.

– Hogy hívják a lányodat? – kérdezte Charlie.

– Theodora Lovegood Nott – mutatta be Theo. – Ott voltál, amikor megfogant.

– Szóval most már van egy lányunk – mondta Charlie.

– Igen – helyeselt Theo, és ismét sírni kezdett.

– Édesem – szólította meg Charlie –, ettetek már valamit?

– A kecske nevében nem tudok beszélni – mondta Theo –, de mi többiek nem.

Charlie lehajolt, és szájon csókolta Theót. Aztán gyengéden felemelte az alvó lányt, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. A lány megmozdult, a karja a férfi nyaka köré fonódott, a férfi keze a kis hátára simult.

– Tedd vissza a kecskét – mondta. – Elkezdjük a vacsorát.

Theo mély levegőt vett, felállt, és a kezével megtörölte az arcát, könnyeit elkenve.

Charlie lehajtotta a fejét, és megvárta, amíg Theo megcsókolja.
– Szia! – mondta Charlie. – Ez egy jó dolog.

– Draco is ezt mondta – szólt Theo. – De én, én vagyok.

– Így van – mondta Charlie. – Te, te vagy te. Nem vagy az apád.

Theo vett még egy levegőt, és Charlie arcát nézte, most az egyszer komolyan.

– Igen? – kérdezett vissza Theo.

– Igen – mondta Charlie.

***

Parkbottomban voltak, és gyönyörű nap volt. Pansy a délelőttöt az összes üvegcímke újratervezésével és a kozmetikai termékcsalád marketingszövegének finomításával töltötte, most pedig egy pohár borral a kezében bolyongott a kertben, amíg el nem ért Neville-hez, aki egy padon ült, és a levelezését olvasta.


A közelben, a sövénylabirintusban Posey és Prim azzal volt elfoglalva, hogy nővérek legyenek.

– Ne kiabálj! – kiabált Pansy. – Theo bácsi és Charlie bácsi hamarosan itt lesz Teddie-vel, és mindannyian jól fogjuk érezni magunkat!

Neville felhorkant, és zsebre dugta a BlackBerryjét. Aztán kinyújtotta a kezét, és az ölébe húzta Pansyt.

A lány a poharát nyújtotta, miközben a férfi mellé telepedett, a karját a nyaka köré fonta, a kezét a combjára tette.

– Szia! – szólította meg, és megcsókolta a varázslót, akinek illata olyan volt, mint a vályog és a tea.

– Szia! – köszönt a férfi, a száját az övéhez közelítve. Aztán visszahúzódott. – Döntöttem – mondta, és a tekintete végigvándorolt a lány arcán.

– Mit döntöttél? – A lány lehajtotta a fejét, és a férfit tanulmányozta. Merlin, de jól nézett ki.

– Visszavonulok a mellékprojektből – suttogta halkan. A tekintete nem hagyta el a feleségéét.

– Ez jó, Nev – mondta a nő. – Eleget tettél.

A férfi egyszer bólintott. Aztán felsóhajtott, és elvette tőle a borospoharat. A lány a férfihez hajolt, miközben az ivott egy kortyot.

– Továbbléphetsz – mondta neki.

***

Theo Charlie rumos tojáslikőrt ivott (undorító), és az idei kék T-pulóvert viselte (förtelmes), és kártyázott Ronnal, George-dzsal és Ginnyvel karácsony napján az Odúban, miközben Charlie a kanapén ült, Teddie pedig az ölében lustálkodott a saját kék T-pulóverében. A lány neki dőlt, egy új könyvet lapozgatott, és a lábával rugdosott, Charlie pedig Harryvel együtt nevetett azon a történeten, amit Bill mesélt egy különösen ronda egyiptomi átokról.

Theo hallotta, ahogy Charlie és az anyja a konyhában beszélgettek ebéd előtt, Charlie Teddie-vel a csípőjén állt, miközben Molly azt suttogta:
– Mi lesz, ha az anyja visszajön?

Charlie megvonta a vállát, nem zavartatta magát.
– Gondolom, meglátogat majd.

Draco felháborodott, amikor Theo megkérdezte, hogy szerinte Luna elviszi-e Teddie-t.
– Túl késő! – csattant fel. – Ő a tiéd. – De ez volt Draco. Theo meg fogja érteni. Csak azt remélte igazán, hogy nem fogja.

A hír úgy terjedt a Nott-manók között, mint a tűzvész: új Nott-örökös! Hangos sírás és sok éneklés volt, a manók pedig elkergették a mocsarakat, kiszellőztették a termeket, és végre befejezték a kastély felújítását. (Az egyik szárny még mindig kísértetjárta, de hát mit lehetett tenni.) Theo Charlie-val és Teddie-vel együtt fedezte fel ezt az újonnan ismeretlen helyet, és most már a legtöbb éjszakán, amikor nem a házikóban voltak, Theo Teddie örökzöld szobáiban aludt el. Korábban Theo úgy érezte, hogy egyedül van otthon az apja házában. Most úgy érezte, hogy ő és Teddie együtt vannak a házukban.

Teddie hirtelen felnézett, Charlie pedig odahajolt hozzá, és megkérdezte:
– Mi az, édesem?

– Mindenki sikítani fog – mondta a lány.

Ekkor az összes kártya Theo előtt felrobbant, és mindenki sikított.


***


2009


Hermione a télikertben találta Dracót és Theót, az üvegablakokon keresztül beáramlott a napfény, Teddie közöttük ült a rattan ülőgarnitúrán.

– Mmm… Tenger a csillagok között.

– Tenger a csillagok között az ötödik alkalommal – mondta Draco, megjelölve a száguldó formáját. – Briliáns, szerelmem.

– Draco!

A feje felkapta a fejét, amikor a lány megkerülte a tenyerét, egy nyűgös Rosie-val a karjában.

– Ne kérd Teddie-t, hogy válasszon pónikat!

– De ő pocsék a kviddicspályán.

– Dray bácsi…

– A Nott-ok nem sportosak – mondta Theo, és leugrott a kanapéról, hogy kihúzza Scorpot egy cserepes monstrumból.

– Bocs, szívem, de ez igaz – szólt Draco, és felhúzott szemöldökkel fordult le Teddie-re. Visszafordult Hermione felé, szemöldökét még mindig felhúzva. – Hatvan-negyven felé osztozunk a nyereményen.

Theo egy békát varázsolt Scorpnak. A télikert tele volt békákkal. Hermione hallotta a páfrányoktól a kuruttyolnak. Csámpás úgy tűnt, mintha belek fölött görnyedne.

Hermione úgy döntött, hogy mindez jelenleg nem az ő problémája.
– Be kell mennem. Van egy kis balhé Oroszországgal…

Draco átadta Teddie-nek a versenyző formáját, és felnyúlt, hogy átvegye tőle Rosie-t.
– Ne mondj többet, kedvesem. Itt mindent kézben tartunk.

Theo újabb békát varázsolt.
– Ah, ah-ne nyald meg, Scorpius. Köpd ki! Köpd ki!

– Azt látom – mondta Hermione. – Ez mérgező?

– A békák szalmonellát hordoznak! – jegyezte meg Teddie.

– Pip! – kiáltotta Theo.

Pip ott volt, és szétfeszítette Scorpius száját. Draco nem reagált, amikor Rosie hasba rúgta.
– Gyerünk, drágám! Mindent kézben tartok. – A férfi rámosolygott a lányra.

– Ó, lenyelte – mondta Theo.

– Itt van két felelős felnőtt – szól Draco –, plusz Theo.

Csámpás elkezdte hányni a béka beleit.

Pip csettintett az ujjaival, és Scorpis kiköhögött egy békát.

– Jó Godrik – mormolta Hermione. Lehajolt, hogy megcsókolja Draco száját, aztán az ajtó felé fordult, mielőtt még többet látott volna.

***

Hermione hátradőlt a vendégszéken, a lábait térdben keresztbe tette, és az íróasztala mögött ülő Fordot nézte. Nem hajtotta össze a karját a mellkasán, és nem babrált az ingujjával. A hangját semlegesen tartotta.

– Csak az lep meg, Mr. Ford, hogy ön a boszorkányok reprodukciós jogainak megnyirbálása mellett áll ki, amikor ön személyesen három különböző esetben is ragaszkodott a megszakításhoz. Úgy tűnik, azt akarja, hogy a bájital a partnerei számára is elérhető legyen.

Ford kinyitotta és becsukta a száját, és az orrán keresztül fújta ki a levegőt. Bosszúsnak tűnt.
Hermione felvonta a szemöldökét.

– Lehet, hogy nem hív minket tanúskodni a meghallgatásaira, de mi beszélgetünk.

Ford összeszorította az ajkát, most már dühösen.
– Azok az incidensek magánügyek voltak…

– Pontosan – csattant fel Hermione. – És a bájitalok, amelyeket egy boszorkány a saját otthonában főz, magánügynek kell maradniuk. Ha a Varázslótanács bele akar avatkozni, akkor az elkövetkező hetekben sok magánügyet fogok nagyon-nagyon nyilvánossá tenni.

Ford savanyú arckifejezéssel meredt rá, Hermione pedig hagyta, hogy az arca elernyedjen és elkomoruljon. Elképesztő volt, hány izmot használ állandóan, minden nap, hogy az arca kellemes és figyelmes maradjon. Amikor kellemetlen képet akart vágni, csak el kellett lazítania magát.

Ford szája elgörbült, miközben kivárta a férfit. Végül azt mondta:
– Visszavonom a támogatásomat az intézkedéshez.

Jó fiú, gondolta Hermione. De ezek a szavak csak Dracónak és Scorpiusnak szóltak.

Hermione a második szülési szabadsága után visszatért a munkahelyére, és hosszú munkára rendezkedett be. Átfutotta Draco jelentéseit, elolvasta Eustacia hírleveleit, ápolta a kapcsolatát Narcisszával és a bridzsklubos hölgyekkel, biccentett Draco anyajegyeinek, amikor a folyosón szemkontaktust létesítettek. De még a sok információ ellenére is, amit össze tudott gyűjteni, még a háttéralkuk és piszkos trükkök ellenére sem volt a politika olyan játék, ahol egyetlen nagy törvényjavaslatot át tudna adni, vagy megzsarolni a megfelelő személyt, vagy elmondani egy kulcsfontosságú beszédet, és valahogy egyszer és mindenkorra győzni. Ahogy Draco sem tudott volna egyetlen nagy leszámolást tartani, és örökre legyőzni a vérfölényt. Volt egy leszámolás – a roxforti csata –, és még mindig itt voltak. Meg lehetett ölni egy sötét nagyurat. Egy eszmét sokkal nehezebb volt megölni. Kiderült, hogy még ha a változás drámai is volt, fokozatos volt.

A farkasölő bájital javaslata fordulópont volt Hermione karrierjében. A parkbottomi nászéjszaka fordulópont volt a házasságában. Az, hogy Draco begyűjtötte a legújabb önjelölt Voldemortot, fordulópont volt a vértisztasági mozgalom leverésére tett erőfeszítésekben. És minden egyes fordulóponttal a világ tovább forgott, és még több munka várt rá.

Hermione le fogja győzni ezt a reprodukciós szabadságot korlátozó intézkedést, és tovább fog küzdeni a teremtmények jogaiért, és ki fogja gyomlálni a tisztavérűek előítéleteit rögzítő törvényeket, és addig fog haladni, amíg el nem foglalja azt a csúcspontot. És akkor a munka csak elkezdődött volna.


***


2010


Hermione a válla fölött figyelte, ahogy Harry mond valamit Dracónak, és várta a reakcióját, majd Draco nevetésben tört ki, Rosie-t magához szorítva, ahogy hátravetette a fejét. Harrynek megjött az a ravasz mosolya, aztán ő is nevetett. A Nott-pálya szélén álltak, a fű körülöttük játékokkal, felszerelésekkel és kecskékkel volt szétszórva, amiket Theo lopott el a rezervátumból.

Hermione kerülte a pillantást arra, ahol Ginny a gyerekeket indítóseprűre ültette, bár nyilvánvalóan mindannyian túl fiatalok voltak, a Parkbottom-lányok pedig túl vakmerőek ahhoz, hogy ez biztonságos legyen. A tekintete a vendégszárnyra vándorolt – most már csend volt, a fiúk mind kiköltöztek.

Visszafordult, és látta, hogy a mezítlábas Teddie a teraszon át Theo felé sodródik, aki Hermionéval szemben ült, egyik kezében teáscsészével és csészealjjal. A férfi odapillantott, és kinyújtotta a karját, magához vonva a boszorkányt, aki a szék karfájának támaszkodott, ő pedig a lány felé hajolt.

– Nem akarsz a többiekkel repülni? – kérdezte Hermione.

Teddie megrázta a fejét, és az orrát ráncolta.

– Csak Charlie-val – mondta Theo mosolyogva, miközben a lány arcát figyelte.

– A sárkányok mások – szólt a lány komolyan bólogatva.

– Kevésbé temperamentumosak – értett egyet Theo.

Végigsimította az ujjait a szék karfáján.
– Mikor lesz itt Charlie?

– Hamarosan, drágám. – Letette a teáscsészét, és megnézte az aranyóráját. Közelebb hajolt hozzá, arckifejezése bizalmas volt. – Fél óra múlva. Nev bácsi, Pans néni és Padma néni mind jönnek, George bácsi és Angie néni hozza Fredet és Roxyt, Weasley bácsi pedig Mollyt és Hugót. És valószínűleg lesz torta is.

A lány bólintott, és az ajkát rágta.
– Charlie fog tüzet rakni?

– Igen.

– Jó – mondta határozottan, és Theo elmosolyodott. – Apa… – Elhúzta a szót, hátrahajtotta a fejét.

A varázsló válaszul lehajtotta a fejét.
– Igen, szerelmem?

– Megkaphatom a pillangót?

A férfi felvonta a szemöldökét, majd eltolódott, hogy felállás nélkül a zsebéhez nyúljon. Hermione összevont szemöldökkel figyelte, ahogy a férfi elővett egy pillangókést, és a lány felé nyújtotta.

– Ne szaladgálj vele nyitva – mondta, és a lány gyorsan bólintott.

A férfi megcsókolta a lány feje búbját, a boszorkány pedig felkapta a kést, és elrohant.

Mosolyogva fordult vissza Hermione felé, és felvette a teáscsészét.

– Jól áll neked az apaság – mondta a lány szárazon.

– Azt hiszem, igen! – mosolygott boldogan.

***

2014

Hermione kinézett az ablakon, de Draco és Scorp túl messze voltak ahhoz, hogy láthassa őket a seprűjükön.

– Jól van, Theodora. Öljünk meg néhány levéltetűt, jó? – Narcissa hangja felcsendült a rózsaágyásokból. – Tudtad, hogy apád a te korodban gyakran meglátogatott a kertben?

– Akarsz főzni, vagy inkább a nagymamával kertészkedsz? – kérdezte Hermione, remélve a főzést, de igyekezve nem befolyásolni Rose-t indokolatlanul.

– Fúj.

Másrészt viszont senki sem befolyásolta Rose-t indokolatlanul. Hermione majdnem felnevetett Rose begörbült ajkán. Hermione barna szeme és fürtjei voltak, de nem csak a platinaszőke haj jelezte, hogy az apja lánya.

– Főzni akarok – azt mondtad, főzünk.

– Rendben! Akkor vedd fel a laborcipődet! Ne legyen nyitott lábujjú…

– Tudom, hogy nincs nyitott lábujj…

– Tudom, hogy tudod. Mit akarsz ma főzni?

– Százfűlé – vágta rá Rose azonnal.

– Szó sem lehet róla – ellenkezett Hermione.



– Valamit, ami felrobban – mondta Rose.

– Nem – válaszolt Hermione.

– Valamit, amitől apa haja zöld lesz, ha belecsempésszük az italába – vigyorgott Rose.

Hermione megpróbált lenyelni egy horkantó nevetést.
– Túl sok időt töltesz Freddel.

– Anya!

– Majd meglátjuk – mondta mosolyogva, és a kezét nyújtotta.


***

2017


Hermione irodájának ajtaja kitárult.

– Hívom az aurorok osztályát! – kiáltotta a recepciósa.

Draco azonnal kígyót vetett onnan, ahol mellette állt, és a Prófétát olvasta a válla fölött, Cormac McLaggen pedig hátraugrott.

– Most egy Crucio következik, McLaggen – vicsorgott Draco.

McLaggen ott maradt, ahol volt. Barry ott lebegett mögötte az ajtóban, a szeme tágra nyílt, a szája vékony vonallá vált.
– Van egy tégla az irodámban, erről van szó?

– Nem tudom, miről beszélsz, Cormac…

– Ellopja a támogatásokat az orrom elől? Mindig egy lépéssel előrébb jársz…

– Ha azt kérdezed, hogy kiszámíthatónak tartalak-e, Cormac…

– Nem, nem… – Az ujjával csóválta a lányt. – Barry!

– Uram? – Az arca komor.

– Rúgjon ki mindenkit, akit az elmúlt két évben vettek fel…

– Uram…


– Csinálja. Majd meglátjuk, nem igaz?

– Erre igazán nincs szükség, Cormac…

– Öt év…

– Tényleg, Cormac…

– Ó, ez nem tetszik? – Most már önelégült.

Aztán Ron ott volt, elkönyökölt Barry mellett, és besétált az irodájába.
– Rendben, mi történt? – Unottan hangzott.

– Ó, értem. A legkisebb kihívás és az üdvöske egyenesen a csúcsra tör…

– Én itt vagyok neked, Cormac. Nagyon fontos vagy. – Ron ezt holtbiztosan adta elő, miközben megveregette a másik vállát.

McLaggen kiegyenesedett, még akkor is, amikor a szeme összeszűkült.

– Miért nem jössz és mesélsz nekem róla? – mondta Ron. Lenézett a lábukra, majd találkozott McLaggen szemével. – Ezek a kígyók a tiédek?

***

A lányok sötét hajúak voltak, és a bögyösek felé tartottak, már magasabbak voltak Pansynél. Posey az apjára ütött – titokzatos, cselszövő tudott lenni. Prim Pansy hasonmása volt, aki még álmában is folyton beszélt. A lányok úgy harcoltak, mint a vadállatok - egészen addig, amíg külső fenyegetés nem jelentkezett. Úgy nevelték őket, hogy megértsék: A Parkinson-Longbottom nővérek összetartottak, és soha, de soha nem köpködtek.

Most mindketten hallgattak, egyenes háttal ültek McGalagony vendégszékeiben, bokánál keresztbe tett lábakkal. Úgy tűnt, Prim mindkettőjüket sminkelte – nehéz keze volt.

– Sziasztok, lányok – mondta Pansy, és mindkettőjüket arcon csókolta. A saját anyja halálos pillantásokat vetett volna rá, készen arra, hogy egész úton hazafelé szidalmazza Pansyt, mielőtt még megtudta volna, mit tett Pansy. Az apja egyáltalán nem jött volna.

Neville most egy székbe hajtotta magát, Pansy pedig helyet foglalt mellette, és kisimította a szoknyáját. Kezeit az ölében kulcsolta össze, és aktívan figyelő arcát mutatta McGalagonynak. Pansy azt tervezte, hogy a lányokat Beauxbatonsba küldi, és csak azután engedett, hogy elég sokat nyafogtak és dühöngtek, hogy a barátaikkal akarnak iskolába járni. Felkészült arra, hogy egy pillanat alatt kirángatja őket a Roxfortból, ha nem tetszik neki, amit hall.

McGalagony megköszörülte a torkát.
– Mr. Longbottom. Mrs. Parkinson Longbottom. A lényegre térek. Úgy tudom, hogy az önök lányai Scorpius Malfoynál és Albus Potternél nevelkedtek…

Pansy felvonta a szemöldökét. McGalagony tehát eltökélte, hogy úgy tesz, mintha Neville is csak egy újabb apa lenne a szeretett vendégelőadója helyett. Milyen griffendéles.

– Most, hogy Mr. Malfoy és Mr. Potter csatlakozott hozzánk itt a Roxfortban, a lányai hozzáállása hozzájuk kifejezetten… sajátos.

Pansy majdnem felhorkant. Úgy értette, hogy a lányok háziállatként kezelték őket.

McGalagony összeszorította az ajkait.
– Talán ennek következtében történt egy szerencsétlen incidens. Úgy tűnik, a lányoknak nem tetszett az a bánásmód, amit Malfoy és Potter urak kaptak a Hugrabug ház néhány idősebb fiújától. Azok a fiúk most a kórházi szárnyban vannak.

Megrándult a válluk, ahogy Posey és Prim elégedetten felegyenesedtek.

– Szóval Scorpot és Albust terrorizálták, és a lányaim szembeszálltak azokkal a zsarnokokkal – mondta Pansy, a hangja csípős volt. Nem kérdezte meg, hogy hol voltak a felnőttek, ők sosem látták. Ez a Mardekár ház és a Hugrabug között volt. – Házi pontokat kellene osztogatniuk. Megvédték a fiatalabb háztársaikat, ahogyan azt tenniük kell.

Pansy felemelte az állát, és látta, hogy a lányai követik a példáját – ez volt az egyik olyan manír, amit csak akkor vett észre magán, amikor már a gyerekein is látta. Mint ahogy azt is csak akkor tudta meg, hogy az anyja mennyire igazán figyelmetlen volt, amikor maga is anya lett. Azelőtt természetesnek kellett vennie.

McGalagony szája elgörbült, ahogy Neville-re pillantott.

– Nem arra neveltük őket, hogy szemlélődők legyenek – mondta egyenletesen.

McGalagony felsóhajtott, tekintete végigvándorolt a Parkinson Longbottom családon.
– Nem adok házi pontokat más gyerekek megátkozásáért.

Pansy és Neville várt.

– De házi pontokat sem vonok le – mondta McGonagall.

Posey és Prim gyors oldalpillantást váltottak.

– Ebben az egy esetben.

Pansy hátradőlt, egyelőre elégedetten. Lesznek más esetek is. Legalábbis addig, amíg a lányok meg nem tanulják, hogy ne kapják el őket. De a lányai természetesnek vennék, hogy nincsenek egyedül.

***

Teddie besodródott a teraszra, és végül letelepedett a bársony ülőgarnitúrára, ahol Theo teát ivott, és Az anarchista szakácskönyvet lapozgatta. A lány görnyedten ült, a férfi felé hajolva, gangos lábát a szoknyája alá húzva. A haja hosszú és ápolatlan volt, a tekintete közvetlen.

– Apa – mondta, kihúzva a szót.

Theo a lány irányába billentette a fejét, a furcsa mugli receptekről megfeledkezve.
– Igen, drágaságom?

– Ha elmondok neked valamit, megígéred, hogy nem leszel mérges?

– Igen – mondta Theo mosolyogva.

– Nos…

Theo várt, csak vette a lányt. Rettenetesen hiányzott neki, amikor az iskolában volt, vagy az anyját látogatta.

– Egy fiú az iskolában megpróbált megcsókolni…

Theo felvonta a szemöldökét.

– És én leszúrtam.

Theo bólintott, az arckifejezése bátorító volt.
– És szükséged van rám, hogy megetessem a holttestet Charlie mennydörgőjével.

– Nem… – A szó elnyújtott és elgondolkodtató volt. – Csak egy húsos seb volt. Nem ért hozzám… nem nagyon.

– Azt akartad, hogy hozzád érjen? – kérdezte Theo, a mosolya semlegesen semleges volt.

– Nem… – Elhúzódott, de határozottan. – De nem hallgatott rám.

Theo mosolya leesett.
– Ki ez a fiú?

Teddie lehajtotta a fejét, ujját végigfuttatta a párna varrásán.
– A Mardekárba jár. Az egyik hetedéves…

– Drágám – mondta Theo gyengéden –, mondd meg a nevét. Charlie és én majd emlékeztetjük, hogyan kell figyelni.

– Ez így rendben van? – kérdezte Teddie.

– Igen – mondta Theo, és odébb húzódott a kanapén, hogy magához ölelje a lányt. – Dray bácsi is jönni fog. Tudod, hogy senki sem nyúlhat hozzád, hacsak te nem akarod. Te mondhatsz igent vagy nemet.

Theo ezt nem tudta, amikor annyi idős volt, mint ő. Biztosra ment, hogy elmondja neki.

A lány a mellkasára hajtotta a fejét, Theo pedig ült és ölelte álmodozó, szentimentális lányát, aki szerette a növényeket, az állatokat, a könyveket, a késeket és a tüzet, és még mindig azon dolgozott, hogyan legyen a világban. Ha tehetné, mindenhová követné, csak hogy vigyázzon rá.

A lány megmondta neki a nevét.
– És ezek után nem fog zaklatni?

– Nem, drágaságom – mondta Theo. – Senki sem fog ezután zavarni téged.

***

– Malfoy.

– Asszonyom. – A férfi odanézett a nő kibővített irodájának ülőgarnitúrájáról, hüvelykujját a telefonja fölé tartva. Fekete háromrészes öltönyben volt, platinaszőke haját tökéletes hullámban fésülte hátra a homlokából.

– Megvan az a bizottsági ülés – mondta Hermione.

– Beülsz, Malfoy? – kérdezte Padma, a mellkasához szorítva a papírjait, miközben Hermione íróasztala mellett állt.

– Én nem itt dolgozom, Patil – mondta gúnyosan Draco, miközben lefelé pillantott, hogy megnyomja a küldés gombot az e-mailjén.

– Akkor otthon találkozunk – jegyezte meg Hermione, miközben felpattant, és zsebre vágta a telefont.

– Igen, miniszterhelyettes – szólt Draco, az íróasztalához lépett, és lehajolt, hogy megcsókolja az arcát. Az ajtón kifelé menet biccentett Padmának. – Vezető helyettes államtitkár.

***

2019

Draco Malfoy a gyerekei és az anyjukkal karöltve ültek a galéria első sorában, és nézte, ahogy a felesége először elnököl a Wizengamotban.


Korábban ott álltak az új irodájában, és végignézték, ahogy aláírja az esküt, amellyel megerősítette hűségét a varázslói Egyesült Királysághoz. Gyorsan, magabiztosan írta alá, jobb kezén a gyémánt villogott. Aztán letette a tollat, és a pecsétgyűrűjét az ujja aljára fordította. Rányomta a pergamenre, a gyűrű a vérét adta, és amikor felemelte a kezét, ott volt a neve mellett a Malfoy pecsét – nedves és fényben csillogó. Visszacsavarta a véres gyűrűt a helyére, és szárazon betűzte a dokumentumot, a tinta kivilágosodott, a vér elsötétült, majd felemelte a fejét, hogy találkozzon a férfi szemével. A szája sarka megrándult, mivel nem volt hajlandó vigyorogni a kamerák előtt. A varázsló legszívesebben megcsókolta volna ott, a szája sarkában.

Most felállt, és elmondta az esküszöveget - a nézők és a külföldi méltóságok előtt. Narcissa, Rosie másik oldalán ült, lehajtotta a fejét a lány felé, biccentett a felesége felé, és azt mondta: – Egyszer majd te leszel az, kedvesem.

Draco látta, hogy Rosie beszívja a levegőt, és a szája összeszorul az elszántságtól. Megfordult, hogy az anyjára nézzen, olyan arckifejezéssel, ami azt mondta: Igen, az lesz.

Shacklebolt jelképes hatalomátadással átadta a helyét az új miniszternek, és a nő elkezdte a beszédét, amelyben kifejtette a kormányzásra vonatkozó elképzeléseit. Reform, reform, reform, reform. Draco megjegyezte. Segített a szerkesztésében. Tessék, ez volt az ő szófordulata. Szünet a tapsra, itt volt. Draco úgy érezte, hogy itt, a közönség soraiban szabadon vigyoroghat.

Scorp elmozdult mellette, és Draco odanézett. Rosie éppen kissé vadul méregette a Wizengamot tagjait, és összeszűkítette a szemét mindenkire, aki nem tűnt kellőképpen elismerőnek az anyja beszédét illetően. Scorp azonban csak felnézett az anyjára, a szája lágy volt. A keze még mindig Draco kezében volt.

Draco fia csupa kedvesség és könnyedség volt. Dracót Theóra emlékeztette, amikor tízévesek voltak. Draco néha aggódott, hogy Scorp túl édes a világhoz, de Draco azt is szerette volna, ha ilyen marad.

Albus mellette ült, Scorp lába az övéhez simult. Aztán jött a többi Potter, mögöttük egy tengernyi vörösbőrű, Theo és Charlie Draco mögött Teddie-vel, a Parkbottom család Narcissa másik oldalán. Patil, a felesége miniszterhelyettese esküdött fel először, és a többi minisztériumi tisztviselővel együtt ült. Lesz egy ebéd, aztán a gyerekek, akiket felmentettek a tanítás alól e történelmi esemény miatt – vonattal mennek vissza az iskolába.

Draco felnézett a feleségére. Sötét talárban volt, a haja feltűzve. Az elmúlt két évtizedet a kormányban töltötte. Most már kifényesedett volt. Tudott parancsolni egy teremben, együttműködésre bírni, kompromisszumot kötni. Tudta, hogyan számolja a szavazatokat, és hogyan vágja le a veszteségeket. Megtanulta a pragmatizmust és az önfenntartást. De ahogy most gyorsabban, erőteljesebben kezdett beszélni, közeledett a lelkesítő fináléjához, még mindig látta azt a szörnyűséges akaratot, azt a kissé vad intenzitást, amely azóta megvan benne, amióta csak ismerte. Még mindig látta a lányt, akit tizenegy évesen ismert meg, miután vonattal ment iskolába.


Hermionét átjárta az adrenalin, a nap olyan sűrűn volt tele tevékenységekkel, hogy egyszerre érezte magát intenzíven élőnek és kissé távolinak a nap egyedülálló valóságától, amit annyiszor elképzelt. Itt volt ez a nagyszerű elképzelés – ő volt a mágiaügyi miniszter –, amelyet feladatok és betartandó ütemtervek sorozataként élt meg, földhözragadt evilági fizikai szükségletekkel. Meg kellett igazítania egy hajtűt, szüksége volt egy párnázó bűbájra, ennie kellett valamit, ki kellett mennie a mosdóba.

Most még egy utolsó esemény: egy hivatalos fogadás a minisztérium báltermében. Hermione úgy gondolta, hogy feketét fog viselni. Méltóságteljesen akart kinézni.

– Jaj, ne! – mondta Narcissa, amikor meglátta a ruhákat, amelyeket Hermione értékelt. – Te vagy a legfontosabb személy a teremben, kedvesem. Mindenki téged akar majd látni.

Hermione griffendéles vöröset viselt.

Hosszú ujjú, derékig érő ruha, telt szoknya, amely helyet foglalt. Mellette Draco a legegyszerűbb szmokingjában volt, ami valahogy csak még feltűnőbbé tette. Vagy talán csak Hermione szeme mindig megakadt rajta – azon a karcsú alakon, azon az éles állkapcson, a sápadt szürke szemek fölötti fehérszőke hajzuhatagon.

Ő és Draco megálltak a bálterem nyitott ajtaja előtt. A lány a férfi karján volt. Egy pillanatra kívülről nézett befelé. Látta, hogy a sajtó várakozik, kamerákat tartva a magasba. A Wizengamot tagjai, akik szétszóródtak a tömegben, elfordultak a beszélgetésükből, hogy figyeljék a belépését. Minden minisztériumi bürokrata, funkcionárius és alkalmazott bámult. A külföldi kormányok képviselői és a mugli miniszterelnök is őt bámulta.

Hermione érezte, hogy tétovázik. Ettől a naptól kezdve ő lesz a miniszter. Így vagy úgy, de mindannyiukkal szembe fog szállni.

Ekkor Draco felé fordult, karját az övébe fonta, közelebb húzta hozzá, szabad kezét a derekára tette.

Citrus. Szegfűszeg. A férfi arcának forrósága. Közelebb hajolt hozzá - hegyes orrát a lányhoz, ajkait a füléhez közelítette.

Azt suttogta:
– Mindannyian félnek tőled, drágám.

– Félniük kellene – mondta Hermipne.


***


Részlet a Reggeli Próféta különkiadásából

HERMIONE GRANGER MALFOY MEGBÍZOTT MÁGIAMINISZTER:

Hermione Malfoy (született Granger) ma esküdött fel mágiaügyi miniszterré, Kingsley Shacklebolt utódjaként, akit 1998-ban neveztek ki először megbízott miniszterré, mielőtt még ugyanabban az évben hivatalosan is elfoglalta volna a csúcsot.

A minisztert elkísérte férje, a Malfoy Kft. hajómágnás és a Szent 28-asok sarja, Draco Malfoy, valamint gyermekeik, Scorpius Hyperion (13) és Ara Rose (11), akik jelenleg a Roxfort Boszorkány- és Varázslóiskola Mardekár házának tagjaként folytatják a Malfoy család hagyományait, valamint a miniszter anyósa, a filantróp Narcissa Black Malfoy. Lucius Malfoy, a miniszter apósa továbbra is az Azkabanban ül, ahol életfogytiglani börtönbüntetését tölti. A rendezvényen részt vett még Ronald Weasley főauror és Harry Potter, a Roxfort SVK professzora – a miniszterrel együtt a második varázslóháború aranyhármasának tagjai.

Az elmúlt tizenöt évben a Granger név némileg mindenütt jelen van a varázsvilágban a Granger & Malfoy könyvesboltlánc, a Hermione Granger Alapítványi Tanszék a mugli tanulmányokért a Roxfortban, a Szent Mungo Kórház Granger-szárnya és más jótékonysági törekvések között, amelyeket a miniszter a lánykori nevén alapított. Ez idő alatt a miniszternő egyúttal a Malfoy nevet a kormányzati reformok szinonimájává tette, és miniszterhelyettesként, valamint a Nemzetközi Mágikus Együttműködésért és a Varázslények Szabályozásáért és Ellenőrzéséért felelős minisztériumban betöltött korábbi szerepeiben ambiciózus törvénytervezeteket támogatott. (Malfoy asszony jogalkotási tevékenységéről bővebben lásd az A10-A11. oldalon.)

A miniszternő meteorikusan emelkedett a hatalomba, mióta 2003-ban összeházasodott Malfoy úrral az akkori Shacklebolt miniszter által aláírt, rövid életű házassági mandátummal rendelkező megbékélési törvény értelmében. Sokan a varázslópolitika ellentmondásos figurájának tartják, de Malfoy úr nem tölt be hivatalos politikai pozíciót, és mióta tizenhat évesen felvette a Sötét Jegyet, egyetlen elismert politikai pártnak sem volt bejegyzett tagja. A második varázslóháború idején halálfalóként elkövetett háborús bűnökért elítélték, és két évet ült az Azkabanban, majd két év házi őrizetet kapott. Szabadulása óta, miközben aktívan tevékenykedik üzleti és tisztavérű körökben, és időnként vérbeli elvakult ideológusok társaságában látták, Malfoy úr a felesége progresszív programjának agresszív támogatójaként tűnt fel, ami sokakat arra késztet, hogy megkérdőjelezzék valódi politikai meggyőződését. Malfoy úr azonban, aki rendszerint visszautasítja az interjúkéréseket, és a médiával csak sajtóközleményben kommunikál, ellenállt minden felszólításnak, hogy tisztázza politikai beállítottságát. Amikor megkérdezték, a miniszter, aki a Malfoy ház jelvénygyűrűjét viseli, és anyósával együtt több ismert adománygyűjtő est házigazdája, csak annyit nyilatkozott, hogy az előző kormányzat erőszakkal kötötte össze Malfoy úrral. Ennek ellenére Malfoy urat gyakran látják a felesége irodáiban, és a miniszterrel együtt jelenik meg minden hivatalos eseményen, valamint a Malfoyok éves karácsonyi bálján.

A miniszter asszony eloszlatta a találgatásokat, miszerint első hivatali intézkedése Lucius Malfoy megkegyelmezése lesz, és kijelentette, hogy minden, az apósa sorsáról szóló Wizengamot-szavazáson kivonja magát. A miniszterhez közel álló források szerint azonban nem fogja megvétózni a büntetés megváltoztatását, ha az az asztalára kerülne. A miniszter máris felrázta a minisztérium személyi állományát azzal, hogy Cormac McLaggen és Justin Finch-Fletchley hivatalából Eoin Barry és Jason Whitby régi kabinetfőnököket vette fel.



Részlet a Varázsvilág Híradójának MALFOY MINISTER VAD KUTYÁJA című cikkéből:



…Míg azok, akik elsősorban a divatoldalakról tájékozódnak a hírekről, azt hihetik, hogy Malfoy úr csupán a miniszter remekül öltözött karalábéja, azok, akik a politikai világ kevésbé pikáns oldalait követik, ismerik azokat a suttogásokat, amelyek Malfoyt a Roxfortban töltött napjai óta kísérik, ahol először teremtett számos olyan kapcsolatot, amelyek a mai napig alkotják elit körét.

A tizenhét évesen a második varázslóháborúban elkövetett háborús bűnökért hírhedten elítélt, a valaha volt legfiatalabb halálfaló, aki valaha is felvette a jelet, az Azkaban-tetovált Malfoyt sokan rehabilitálatlan vérfölényesnek tartották akkor, amikor 2003-ban a minisztérium által előírt kötelékét a mostani miniszterhez kötötte, és a korai évek elején gyakran, ha szórványosan is, de más ismert puristák társaságában látták. Míg a vér tisztaságát megújító mozgalom ebben a korszakban végül elszállt és elhalt – nem kis részben a leghangosabb támogatói közül sokak halálának vagy eltűnésének köszönhetően –, Malfoy sértetlenül és konzervatív és progresszív társak furcsa keverékével került elő, ami egyeseket arra késztetett, hogy megkérdőjelezzék a háború utáni véres időszakban játszott szerepét.

Míg a griffendéles felesége, amely összekapcsolta őt olyan progresszív griffendéles alakokkal, mint az akkori auror Harry Potter, a jelenlegi vezető auror Ronald Weasley és a Parkbottom társalapítója és vezérigazgatója, Neville Longbottom, itt nyilvánvaló válasznak tűnhet, abban az időben Malfoy és az egykori Miss Granger heves nyilvános csatát vívtak, miután a Shacklebolt-kormányzat erőszakkal összeházasította őket (Shacklebolt ellentmondásos megbékélési törvényéről bővebben lásd a B10. oldalon). A Malfoyok közismertek voltak a nyilvános párbajokról és veszekedésekről, és Mrs. Malfoy többször is tagadta férje politikai kapcsolatait, miközben a férjét hitelesen vádolták testi sértéssel, megfélemlítéssel, ellenőrzött bájitalok terjesztési szándékkal történő birtoklásával és más belterjes terrorcselekményekkel. És míg Potter híresen – Mrs. Malfoy kérésére – a Malfoyok elsőszülöttjének keresztapja, Malfoy és Ronald Weasley nyilvánosan kissé hűvösebb viszonyt ápoltak, annak ellenére (vagy talán éppen azért), hogy Weasley egy korábbi nagy visszhangot kiváltó románc után munkakapcsolatban állt Mrs. Malfoyjal.

Ehelyett valószínűnek tűnik, hogy Malfoy haladó kapcsolatai egy másik, kerülő úton keresztül jöttek: a fia másik keresztapja, Theodore Nott. A rejtélyes figura, a Nott-ivadék és a ki- és kimondhatatlanok időnként közeli barátja Malfoynak gyermekkora óta, ami egyesek szerint azt a pletykát keltette, hogy a két fiatalember között romantikus kapcsolat alakult ki fiatalkorukban. A Malfoy-kötődés idején Nott Malfoy lelkes csatabárdosaként szerzett hírnevet, aki Zsebpiszokban arról volt ismert, hogy akkor jelent meg, amikor a legkevésbé számítottak rá, hogy elvégezze Malfoy piszkos munkáját. Nott ismeretlen okokból mentesült a Megbékélési Törvény házassági követelményei alól, és ebben az időszakban került először kapcsolatba a dragonyos Charles Weasley-vel, és lehetséges, hogy ez a Weasley mutatta be Malfoyt Nott-on keresztül a többi Weasley fivér állítólagos puristaellenes tevékenységének.

Míg a Weasley család puristaellenes politikája jól ismert, talán kevésbé ismertek azok a pletykák, amelyek szerint a független átoktörő Bill Weasley és a Weasley Varázsvicc Vállalat tulajdonosa, George Weasley aktívan részt vett a háború utáni időszakban a puristaellenes zsoldosmunkában. Bill Weasley nem volt hajlandó nyilatkozni erről a témáról, és csak Malfoyt illetően nyilatkozott hivatalosan, hogy megerősítse, hogy a Gringotts Banknál betöltött akkori állásának részeként munkát végzett a Malfoy-birtoknak. Eközben George Weasley hangoztatta, hogy ő csupán egy viccbolt tulajdonosa, bár az évek során különböző forró pontokról WVV-gyártott gyújtószerkezetek kerültek elő. George, akinek a Roxfortban töltött évei átfedésben voltak a miniszter és Malfoy, valamint Nott éveivel, nem cáfolta azokat a híreket, amelyek szerint a Malfoy-kastélyban valaki 2003 óta magánbefektetője a WWW-nek, bár amikor 2008-ban kiszivárgott az információ, széles körben feltételezték, hogy Malfoy asszony írta a csekkeket.


De természetesen egyetlen mélyebb merülés sem lenne teljes a nyolcvanas évek puristaellenes tevékenységében Longbottom említése nélkül. A szűkszavú bor-, kozmetika- és patikamogul elsősorban háborús hőstetteiről és a társasági oldalakon szereplő Pansy Parkinson Longbottomhoz kötött házasságáról ismert, aki a Parkbottom társalapítója és elnőke, és véletlenül Malfoy roxforti szeretője volt. Annak ellenére, hogy Longbottom makulátlan hírnévnek örvendett, időnként elfojtotta azokat a csendes találgatásokat, hogy a háború utáni időszakban felfegyverezte és finanszírozta az egykori rendtagokból álló független katonai vállalkozókat. Egy ritkán látott fénykép a Parkbottomok 2003-as esküvőjéről azt mutatja, ahogy Malfoy koccint a Longbottomokkal, miközben Nott, Charles Weasley, Bill Weasley és George Weasley nézi őket.



Bár Malfoy akkoriban minden bizonnyal ellenszenves volt Longbottom számára, tekintettel a háborúban játszott szerepükre, ez a látszólag jelentéktelen pillanat egy különös szövetség kezdetét jelenthette - és valóban, régóta feltételezik, hogy csak Malfoy jelenléte volt barátnője esküvőjén megkímélte őt a minisztérium által eltussolt, majd a Szombati Boszorkány riporterei által később leleplezett, a Monstro-kastélyban aznap éjjel történt, ébredési vezetők elleni mészárlástól. Akárhogy is történt, a századelőn Malfoy ébredező társai rossz szokása volt, hogy meghaltak, míg a felesége leghangosabb kritikusai közül néhányan hirtelen visszavonultak a politikától, vagy hirtelen meggondolták magukat. (Állítólag egy suttogó hálózat azt tanácsolta az újonnan felvett minisztériumi alkalmazottaknak és kinevezetteknek, hogy ne tegyenek keresztbe Malfoy asszonynak anélkül, hogy ne számítsanak Malfoy figyelmének felkeltésére, ami kiszámíthatatlan eredményt hozott.) Amikor Malfoyék lánya 2008-ban megszületett, nem mást, mint Longbottomot és Parkinson Longbottomot nevezték ki keresztszülőnek.



Ekkor, az ébredési mozgalom végeztével a századvégen, és amikor Malfoy asszony második szülési szabadsága után visszatért a minisztériumi főállású munkába, a mostani miniszter karrierje beindult – éppen akkor, amikor Malfoy a sajtónak úgy mutatta be magát, mint egy családapát, akit túlságosan lefoglal az apaság ahhoz, hogy a politikával foglalkozzon. Ha korábban Malfoy asszony kritikusai azt suttogták, hogy azzal, hogy a minisztérium Malfoyhoz adta feleségül, véletlenül egy harci kutyát adott neki (a saját veszett kutyájával, Nott személyében), most cukros sajtóhíreket kaptak arról, hogy Malfoy, Potter, Longbottom és a különböző Weasley-k játszódélutánokon, születésnapi partikon és a gyerekek kviddicsmeccsein keresztül ölelték magukhoz az apaságot, amelyek éppúgy összekötötték az életüket, mint a gyerekeikét. Még az agglegény Nott is elkezdett nyilvánosan megjelenni korábban nem látott lányával 2008 közepén.

Persze ezeket az egészséges megnyilvánulásokat enyhítette Malfoy azon szokása, hogy kisgyermekeit az Azkabanba vitte, hogy meglátogassa háborús bűnös apját - ez a lépés fanyalgó kommentárokat váltott ki, és azt eredményezte, hogy a mostani miniszter szigorúan elutasította, hogy a sajtó kérdéseire válaszoljon a gyermekeivel kapcsolatban. A miniszter a maga részéről világos határvonalat húzott maga és az apósa között, a kritikusok nem tudtak egyetlen interakciót sem felfedezni kettejük között azóta, hogy a miniszter tizenévesen tanúskodott azokon a tárgyalásokon, amelyek során az idősebb Malfoyt elítélték. Végül ezt a protobotrányt elnyomta a nagyra törő reformtervezetek cunamija, amely megszilárdította Malfoy asszony progresszív hitvallását, és új irányt adott a beszélgetésnek. De Mrs. Malfoy felemelkedésével az első helyre, a nyelvek újra csóválják a nyelveket, és a legkedveltebb elmélet szerint Mrs. Malfoy lehetővé teszi a Malfoy háznak, hogy megszervezze Lucius Malfoy szabadulását a börtönből, azzal a feltétellel, hogy feleségével együtt a család franciaországi kastélyába költözik.

Az azonban biztos, hogy a politikai spektrum szakértői arra készülnek, hogy a Malfoy-kormányzat aktivista kormány lesz – olyan, amely a Griffendél-ideálokat a Mardekáros-ravaszsággal ötvözi.


***

– Már most hiányoznak a gyerekek – mondta Draco. – Hiányzik az én gonosz kis fenevadam.

– Tudom, drágám, de Rose-nak iskolába kell mennie. Nem töltheti a hátralévő életét otthon, minket terrorizálva. Ki kell terjeszkednie.

Draco kötelességtudatlanul hümmögött. Kanállal feküdtek az ágyban, a férfi karja szorosan a lányt ölelte át, a feje a párnáján feküdt. Csámpás Draco párnáján kuporgott, túl idős volt ahhoz, hogy akarata ellenére elmozdítsák.

– Neked pedig abba kellene hagynod, hogy annyi gondoskodáscsomagot küldj nekik – szólt Hermione. – Csak zavarba hozod őket…

– Nem, segítek nekik barátkozni…

– Segítesz Scorpiusnak barátokat szerezni, mert megosztja velük az édességeit. Rose-nak segítesz ellenségeket szerezni, mert nem teszi.

Draco fújt egyet, de az igazságra nem volt válasz. Szorosabban magához szorította a lányt, a teste meleg és kemény volt az övéhez.
– Scorp rajong Albus-ért, ugye?

Hermione felhorkant.
– Azt hiszem, ezt az egész világ tudja, kivéve Albus.

– Rendben. Rosie-nak rá kell majd vennie a férjét, hogy felvegye a nevét. Módosítom a házassági szerződését…

– Draco. Tizenhárom éves. Lehet, hogy a lányokat is szereti…

– Nem, Nott ezt előre látta – mondta Draco. – Albus lesz az. – Aztán szünet: – Rosie hozzámehet Jameshez, és nekünk csak az egyik szörnyű sógorral kell osztoznunk a nyaraláson…

– Tényleg meg akarod duplázni a Pottereket? – kérdezte Hermione szórakozottan.

– Miért ne? – mondta Draco, színlelt közömbösséggel. – Csak azért, mert rossz klubnak szurkolnak.

– Nem, Fred jobban illik hozzá.

Draco hangja elgondolkodóvá vált.

– Mindketten szeretik a robbanóanyagokat…

– Mert gyerekek – mondta Hermione. – Miért folytatom ezt a beszélgetést? Nem rendezünk semmilyen házasságot.

– De nekünk bevált – szólt Draco.

– Tényleg? – kérdezte Hermione.

– Nem emlékszel, drágám? Szerelem volt első látásra. Olyan félénk és visszahúzódó voltál. Levettelek a lábadról…

– Igen – helyeselt Hermione. – Pontosan így történt.

A boszorkány megfordult, és a férfi felemelte a karját, hogy engedje. Szemtől szemben álltak, a férfi keze a nő csípőjén. Citrus. Szegfűszeg. A férfi forrósága.

– Olyan gyengéd voltál velem – mondta Draco vágyakozva. – Lassan haragudtál, gyorsan szóltál egy kedves szóval…

– Igen, ez vagyok én – mondta Hermione.

– Mindig olyan kedves voltál hozzám…

– Pontosan azt, amit megérdemeltél – A lány mosolygott, a szája közel volt a férfi szájához.

– Mondd, hogy szeretsz engem – mondta Draco.

– Szeretlek. – A lány megcsókolta, a kezét a férfira tette, a teste közelebb nyomódott hozzá. – Teljesen az enyém vagy. És soha, de soha nem szabadulsz meg tőlem. Soha, soha, soha, soha, soha…

Draco suttogva mondta:
– Én is szeretlek téged, Mrs. Malfoy.

hozzászólások: 2

by Alexandra @ 2025 Jun 04

Alig vártam, hogy mi lesz a vége a történetnek...🥰 De most meg sajnálom is, hogy vége lett. Imádtam minden percét🥰 köszönöm

by Nyx @ 2025 Jun 04

Én is nagyon Kár, hogy vége van. Nagyon bírtam a karaktereket és ezt az őrült zsenis dolgokat. Van az írónak több ilyen története, ami ehhez nem tudom mennyire kapcsolódik, de egyelőre ahhoz még nem tudom, hogy hozzákezdek-e. Én köszönöm, hogy elolvastad!