3. fejezet

Pansy másnap ebédidőben elrabolta Hermionét minisztériumból, és elhurcolta egy kis exkluzív butikba, ahol „olyan ruhákat vásároltak, amik megőrjítik Dracót”. Miközben Pansy a ruhák és rövid szoknyák állványa előtt állt, Hermione a próbafülke falának ütötte a fejét.
– Megcsókoltam, Pansy! Megcsókoltam!

Pansy egy piros ruhát tartott Hermione arca mellé, és megdöntötte a fejét.
– Igen, mondtad. Többször is. – Eldobta a ruhát a bokáig érő, többféle színekben tobzódó selymek, bársonyok és szaténok halmára, és kiválasztott egy másikat a vörös egy kicsit más árnyalatában. Kritikusan megvizsgálta, megrázta a fejét, és a többi közé dobta. – Hányszor akarod még elmondani, hogy megcsókoltad? Mégpedig anélkül, hogy további részleteket mondanál. Részleteket, Granger, az összeset. Mi történt?

Hermione már eldöntötte, hogy nem fog ennyi információt adni Pansynek. A csókkal kapcsolatos emlékeiben kotorászott, és mérlegelte, hogy szerinte mit mondhatna anélkül, hogy Pansy kiakadna.
– Visszacsókolt. Nyelvvel. És megfogta a fenekemet.

Pansy megállt, egy marék sárga csipkeszoknyát Hermione arcához szorítva.
– Most is ezt csinálja? – A lány zöld szeme felcsillant. – Azt a kis hangot adta ki?

Hermione egy fekete ruhára mutatott. Pansy erőteljesen megrázta a fejét.
– Nem hiszem, hogy a fekete-fehéren kívül más színű ruhája van. Kontrasztot kell állítani vele.

Hermione felsóhajtott, és egy rózsaszínre mutatott helyette.

Pansy fontolóra vette a ruhát, de elment mellette.
– Szóval csinálta?

– Mit csinált? – kérdezte Hermione, miközben a száját nézte a tükörben. Kissé feldagadt volt? Az volt, amikor hazaért aznap este, és még most is kicsit duzzadtnak tűnt neki, de Pansy nem tett rá megjegyzést, és Hermione tudta, hogy Pansy megtette volna, ha észrevette volna.

– Csinálta azt a kis hangot.

– Ó – mondta Hermione, amikor Pansy lecsúsztatott egy kék ruhát a fogasról. – Azt a kis… – Megfeszítette a torkát, és megpróbálta rekonstruálni a hangot, amit Draco adott ki.

Pansy ökölbe szorította a kezét.
– Igen. – A kék ruhát a kupacba dobta. Mélyen a fogasba fúrta magát, helyette egy lilát ragadott meg, és Hermione fejére dobta. – Képes volt beszélni, miután abbahagytátok a csókolózást?

Hermione félrelökte az anyagot, és fél szemmel Pansyre nézett.
– Nem.

Pansy a helyén táncolt.
– Na, így kell ezt csinálni! A kvaffját pillanatok alatt átdobjuk a karikádon.

– Kviddics-metaforák? – kérdezte Hermione. – Tényleg? A főzős hasonlatokat még megérteném, de a kviddicset?

– Ha két évtizeden át csak kviddicsjátékosokkal randizol, akkor megtanulod a nyelvüket.

Hermione megköszörülte a torkát, lehúzta a ruhát a fejéről, hogy az ölében gyűrje össze.
– Ha már a kviddicsről beszélünk – kezdett bele.

Pansy átnézett a válla fölött, ívelt szemöldökét felhúzva.
– Igen?

– Malfoy. Ő kviddicsezik. És ez meg is látszik rajta. Az ő. Um. Az ő. – Hermione ismét a falnak csapta a fejét. Abból, hogy mennyire átázott a bugyija, amikor a hálószobában levette, csak imádkozni tudott, hogy nem hagyott vizes foltot a nadrágján. A fél éjszakát azzal töltötte, hogy arról álmodozott, ahogy Draco lábát az övéi közé szorítja, és a végsőkig lovagol rajta. – Istenem, a combjai.

Pansy álmélkodva sóhajtott, és egyik kezét a szíve fölé tette.
– Tudom. Seprűn edzett combok. Ez szentségtelen. Tudtad, hogy tíz percig képes fejjel lefelé lógni, csak a combizmait használva?

Hermione megborzongott.
– Nem, de köszönöm. Semmi másra nem fogok gondolni, valahányszor csak ránézek egy seprűre.

– Szívesen. Szeretek segítőkész lenni. – Elvette Hermionétól a lila ruhát, és megpöckölte, majd szuszogva visszaadta. – Vedd fel, hadd lássam, mivel dolgozom itt.

Hermione felvonta a szemöldökét, és jelentőségteljesen a próbafülke ajtajára pillantott. Pansy felhorkant.

– Mintha lenne valami, amit még nem láttam volna. Nem állok kint, és nem adom meg neked a szabadságot, hogy meggondold magad. Vedd fel, Granger!

Hermione felállt, a vállánál fogva tartotta a ruhát, hogy megnézze magát a tükörben, majd hirtelen Pansy kezébe nyomta.
– Az ujjak.

– Igen? És mi van velük?

– Hiányoznak. – Hermione a ruhára mutatott. – Nincsenek ujjak. Ezt nem vehetem fel.

– Bármelyik nő felvehet ujjatlan ruhát, ha rendelkezik a megfelelő bűbájokkal, és hidd el, mielőtt befejeznénk a napot, meg fogod ismerni a megfelelő bűbájokat. Nincs okod rá, hogy ne viselhesd. – Visszaadta a ruhát. – Vedd fel!

Hermione megrázta a fejét.
– Ezt nem. De van rá okom.

Pansy leült a padra, keresztbe tette a lábát, és összefűzte az ujjait a térde körül. Hermione szemét nézte a tükörben, majd mélyet lélegzett.
– Harry mesélt nekem a hegeidről – mondta.

Hermione elhallgatott, a ruhát a hasához szorítva. Képtelen volt megállni, hogy ne nézze a karját a tükörben, azt a karját, amit mindig fedve tartott. Nem számított, mennyire kényelmetlenül érezte magát, nem számított, milyen meleg volt az idő, ő akkor is hosszúujjút viselt.

– Amiket Dolohov és Bellatrix átka hagyott – folytatta Pansy. – Nagyok. Nyilvánvalóak. Egyik ujját végighúzta a torkán, végig a felsőtestén a vállától a csípőjéig, és végig a bal alkarján. A tükörben Hermionéra szegezte a tekintetét. – Nagyon hasonló hegek, mint amilyenek Dracónak is vannak, tudod. Nem fogják zavarni, ha emiatt aggódsz. Addig nem, amíg az övéi nem zavarnak téged.

– Nem, persze, hogy nem – szólalt meg Hermione azonnal. Látta őt ing nélkül azon a kviddicsmeccsen, és azon az éjszakán, órákkal azután, hogy begerjedt pánikban elmenekült a férfi elől, aki félig-meddig ott állt előtte, eszébe jutottak a sebhelyei. Senki sem tudta volna nem észrevenni őket. A Sötét Jegy csavart kígyója volt az első, amit először bárki megnézett, az most fekete szénszürkére fakult, az eltelt évek ellenére még mindig szembetűnő volt.

Azután a hosszú heg a törzsén, amelyből több mint egy tucat kisebb kanyargott a hasa és a mellkasa körül. A Sectumsempra. Aznap majdnem belehalt Harry támadásába, majdnem elvérzett a padlón. Piton ellenvarázslata életben tartotta, de nem gyógyította meg teljesen.

Emlékezett, hogy hallotta, ahogy Harry bocsánatot kért érte, nem sokkal azután, hogy Draco befejezte a kiképzést, és hivatalosan is auror lett. Emlékezett Draco hosszú hallgatására, mielőtt halk, meglepett hangon megköszönte volna.

Amit a legnehezebb volt észrevenni az arcán, kicsi és vékony volt. A csillár a Malfoy-kúriában. Hermione akkor eszméletlen feküdt, Bellatrix kínozta eszméletlenre, de Harry mesélt neki róla, hogyan landolt rajta a csillár, és hogyan tört össze, a szilánkok pedig Draco arcába csapódtak. Mindketten megsebesültek aznap.

– Nem – mondta újra, és elfordult a tükörképétől. – Nem zavarnak engem. Én csak… ideges vagyok. Én soha nem szoktam… Mindig hosszúujjút húzok. Mindig. Nem voltam még topless, sőt. Senki előtt. Évek óta nem.

Pansy egy pillanatig figyelte a nőt.
– És mi van a szaténkesztyűvel? Operába illő hosszúságú. Az illene a Tüskés Rózsához. Még egy szemöldököt sem vonnál fel miatt, ahhoz képest, amit ott viselnek.

Hermione végiggondolta a ruhát, elképzelte hosszú kesztyűvel, és bólintott.
– Azt hiszem, ez működne, igen. Majd kipróbálom.

– Akkor ne bosszankodj. Vedd fel a ruhát, és ne vesztegesd tovább az idődet. El akarok menni a Miriam Mokkájába, mielőtt még az étterembe kell mennem. Van egy vaníliás mentolos tejeskávéjuk, ami egyenesen kirohasztja a fogaidat a fejedből.

– Nem a leghatásosabb dolog két fogorvos gyermekének mondani, tudod.

– Tényleg? – Pansy kíváncsian nézett rá. – Azt hittem, hogy te is benne vagy a dologban. A tiltott csábítása. – Elvigyorodott. – Mint Draco.

Hermione megpöccintette a ruha szegélyét, majd alaposan szemügyre vette az anyagot.
– Ez szép, de… Mi Draco kedvenc színe?

Pansy szeme felcsillant.
– Mardekáros a velejéig. – Felpattant, és a fogashoz ment, majd egy rövid, zöld ruhával tért vissza, amely a halvány jáde színtől a ragyogó smaragdzöldön át egészen a mély malachitig csillogott, a színek váltakoztak, ahogy a fényben forgatta. – Ez itt. Lélegzetelállító lesz.

Hermione megvizsgálta a ruhát, a szemöldöke felszaladt.
– Milyen melltartót kell ehhez viselni?

Pansy felkacagott.
– Te nem viselsz ehhez.

***

Másnap reggel Hermione nekilátott az archiválási ütemtervnek, amit eddig halogatott. A dolgok jól mentek, amíg:
– Hermione, bejönnél az irodámba néhány percre?

Hermione az íróasztala tetején ágaskodó ezüstszarvasra meredt. Bár csodálta Harry erőfeszítéseit, hogy miniatürizálta a patrónusát üzenetküldésre tudja használni, amikor a kaputelefonrendszer meghibásodik, az, hogy hirtelen egy szarvas jelenik meg előtte, kissé megviselte az idegeit.

Ahogy Harry megfogalmazása is. Megtennéd, nem pedig megtehetnéd. Udvarias volt, de a vezető aurortól ez parancs volt.

Rendet rakott a jegyzeteiben, és bezárta az íróasztalát. Szoknyáját a fenekére simította, és egy gyors hosszabbító bűbájt fontolgatott. Ha jobban belegondolt, nem volt sokkal rövidebb, mint azok a szoknyák, amelyeket a Roxfortban viselt, egy tenyérnyire a térde fölött ért véget, nem pedig a térdénél. Szűkebb az biztos, és a hátsó rész varrásban lévő rés új élményt jelentett.

Az egyik ujjával végigsimított a térdkalácsán, ellenőrizve egy vékony foltot az átlátszó harisnyán, és úgy döntött, nem bűvöli el magát. Nem véletlenül viselte ezt a szoknyát.

A sarkai belesüllyedtek a szőnyegbe, ahogy végigsétált az archívum helyiségén, majd kopogott-kopogott-kopogott a folyosó csempéin, ahogy az Auror Parancsnokság felé tartott. Biccentett néhány tágra nyílt szemű aurornak, miközben áthaladt a boxok között, és kopogás nélkül bement Harry irodájába.

Az íróasztala mögött, felhúzott lábakkal, Harry egy kekszet tömött a szájába, és egy kis cikesz-másolatot dobott át a szobán.

Draco, miközben egyik bokáját a térdére támasztotta, elkapta a cikeszt anélkül, hogy felnézett volna az ölében szétterített mappából.

– Hermione – mondta Harry. – Neked és Malfoynak randiznotok kellene.

Hermione pislogott. Visszanézett az ajtóra, és azon tűnődött, vajon véletlenül elment-e az aurorok mellett, és ehelyett a RejtélyekFőosztályára tévedt, valami furcsa portálon át egy alternatív világba. Annyi más magyarázat nem lehetett arra, amit Harry mondott.

Nem is ellenkezett, pontosan. Ez volt az, amiről évek óta álmodozott. Ez volt az, amit akart. De azért egy kis sokk volt, hogy a legjobb barátja kirobbantotta, ráadásul Draco előtt. Hermione megrázta a fejét.

– Micsoda? – Dracóra nézett, aki még mindig az ölében lévő mappát tanulmányozta, majd vissza Harryre. – Honnan jött ez az egész?

– Randiznotok kéne – mondta újra. – Mert kiderült, hogy legalább egy ember már úgy gondolja, hogy igen. Phillips lement az archívumba, hogy utánanézzen néhány részletnek azzal a pár évvel ezelőtti Okami-üggyel kapcsolatban, de nem akart megzavarni téged. Úgy tűnik, hogy te… – Idézőjeles ujjakat csinált. – Mandula kviddicset játszottál Malfoyjal.

Hermione arca élénkvörösre váltott.

– Meglepted Phillipset, az biztos. Nem tudta, hogy ilyen jól tudsz titkot tartani. Szerencsétlenségedre ő viszont nem.

Hermione Harry íróasztala előtti székre rogyott. Eltakarta az arcát, és alig tudta megállni, hogy ne adjon ki egy nyögést. Phillips. Az egyik legnagyobb pletykafészek a minisztériumban. Az egész varázslókormányzat tudná, hogy a nap végére megcsókolta Dracót. Ha Rita Vitrol nem ólálkodott volna már így is az Átrium szökőkútjánál, Hermione azt hitte, szívrohamot kap a sokktól.

Sóhajtva felült, és felkapott egy iratgyűjtő kapcsot Harry asztaláról. Játszadozott vele, úgy nézett rá, hogy elkerülje a férfi tekintetét.
– Igen – mondta. – Hogy válaszoljak a kérdésre, amit nem tettél fel, mi… Malfoy és én. Mi voltunk…

– Egy csókra bíztattalak – szólalt meg Draco. – Hogy lássam, tényleg képes vagy-e erre a színjátékra. Úgy tűnik, igen.

– Te? Te felmértél?

– Ezt mondtam Potternek, amikor berángatott ide, hogy kérdezzen róla. – Hátradőlt, és egyik kezével végigsimított a haján. – Semmi sincs köztünk, és soha nem is volt. Csak barátok vagyunk. De kiszúrtak minket. Mit gondolsz, mit hinnének inkább az emberek? Hogy te kezdted vagy hogy én voltam?

– De nem te voltál – közölte a lány. – Az én ötletem volt, Draco, és ezt te is tudod. Miért mondod ezt?

– Granger, én… – A férfi elejtette a kezét, és először nézett egyenesen rá, mióta belépett. A szemei megrebegtek, egy szívdobbanásnyi időre kitágultak, ahogy a boszorka lábára fókuszált.

– Az én ötletem volt – mondta újra a boszorka. – Harry, ezt tisztázni akarom. Én kezdtem el. Az én ötletem volt, és én akartam megcsinálni. Bebizonyítottam, hogy meg tudom csinálni ezt a feladatot. – Talán ennél többet is bizonyított, gondolta. Draco volt az oka, hogy a rövidebb szoknyát vette fel, és a férfi úgy reagált, ahogy remélte. Hermione keresztbe tette a lábát, és ujjait végigcsúsztatta a vádliján, hogy megdörzsölje a bokáját. Még a szoba túlsó végéből is látta, ahogy Draco torka a gallérja fölött mozog, ahogy nyelt. – Ugye, Draco?

A férfi halk nyögéssel válaszolt. Megdörzsölte a szemét, és megcsípte az orrnyergét, miközben a hangja egyre mélyebbre süllyedt.
– Bassza meg. Igen. Igen, így volt.

Harry megköszörülte a torkát.
– Nem érdekel, hogy kinek az ötlete volt – jelentette ki, egy bögrébe bámult, és arcot vágott a tartalmára. Leszedett az aljáról egy kiszáradt teászacskót, és a szemetesbe dobta. – Nem igazán számít. Megtörtént. És ha Phillipset eléggé meggyőzte ahhoz, hogy idefutott, hogy megkérdezze, mióta vagytok együtt, akkor meggyőződésem, hogy meg tudod csinálni ezt a nyomozást. Ez jó lehetőséget ad arra is, hogy titokban csináld.

Hermione egy pohárba ejtette a mappakapcsot.
– A könyveken kívül – ismételte meg. – Kíváncsi voltam, hogyan fogod megmagyarázni a „szexklub” kifejezést a költségelszámolásokon.

Harry felnyögött, és előrebillent, hogy a fejét az asztalába verje.
– Volt egy rémálmom erről.

– Minden költséget már kifizettem – mondta Draco. Kinyújtotta a lábát, a bokáját keresztbe tette, a mappát a mellette lévő székre dobta. – A tagsági díjam ennek a szerves része. Semmi sem kerülne feljegyzésre a pénzügyi osztályon lévő babszámlálók számára.

– Hála a picsának – szólt Harry az íróasztalához. Felült, és megvakarta a homlokát. – Tudod, hogy utálok papírmunkát végezni, és nagyon szerettem volna elkerülni, hogy olyan űrlapokat töltsek ki, amelyeken nagyon nem megfelelő válaszok szerepelnek. De Phillips elgondolkodtatott: ha ti ketten már egy ideje titokban randiztok, és végül lebuktok, akkor nyilvánosan is kitálalhatnátok. Sokkal könnyebbé tenné a magyarázkodást, ha valaki megkérdőjelezné, hogy mit csináltok együtt egy szexklubban. Ti egy pár vagytok, és hogy mit csináltok a szabadidőtökben, nos, az a ti dolgotok. Azért döntöttetek úgy, hogy elmentek, mert randiztok, és hétvégente ezt csináljátok. Az egész lehet hivatalosan nem hivatalos.

Draco a tenyerén egyensúlyozta a cikeszt, és egyik körmével megpöccintette, hogy megpördüljön.
– Nekem megfelel így. Mit szólsz hozzá, Granger?

Hermione elgondolkodott az ötleten. Nem volt olyan őrültség, mint amilyennek elsőre hangzott. Rengeteg kifogást adna nekik, ha valaki, aki ismeri őket, kiszúrná őket a klubban. Könnyebben nyomozhatnának, mint egy elismert pár.

Ráadásul, ismerte el magának, ez kifogásokat adna neki arra, hogy továbbra is találkozhasson a férfival. A klubon kívül. Az irodán kívül. Sőt, még randevúkra is. Esetleg valódiak, bizonyos értékekért valódiak. Végül is hátsó szándékkal vetette bele magát a megbízásba – bassza meg Draco Malfoy –, és ez azt jelentené, hogy több időt tölthet vele. Több lehetőséget.

Határozottan több csókot.

– Megteszem – egyezett bele gyorsan Hermione. – Nyilvános kapcsolat. Hivatalosan nem hivatalos megbízás. Mintha kétszer is beépített ügynök lennék, majdnem. Rendben van.

Harry ránézett a lányra, Dracóra nézett, majd visszanézett rá.
– Te könnyebben beleegyeztél, mint én…

A kaputelefon felsikoltott.
– Portás főauditor.

Harry felsóhajtott.
– Itt Potter főauror.

A következő szavak összefüggéstelenek voltak, és statikussá fakultak. Harry rávillantott a kaputelefonra, halkan sziszegett parszaszóul, és felállt, kekszmorzsákat rázva le az ingéről.
– Egy osztályvezető élete. Megyek, kiabálok egy kicsit a karbantartókkal. Zárjátok be az ajtót, amikor elmentek.

Hermione végignézte, ahogy távozik, majd visszafordult Draco felé.
– Rendben. Akkor én vagyok a barátnőd, igaz? Mióta vagyunk együtt?

– Szerintem egy év nagyjából jól hangzik. Elég idő lett volna, hogy kidolgozzuk a durva dolgokat, eléggé megállapodottnak tűnjünk. Volt pár veszekedésünk, aztán kibékültünk. Elég jól éreznénk magunkat együtt anélkül, hogy állandóan egymás nyakán lennénk.

– Egy év – mondta a lány. Nem értett egyet azzal a gondolattal, hogy túl lennének azon, hogy „egymás nyakán legyenek”, mert nem gondolta, hogy ez lehetséges, ha a férfi is benne van. Ha úgy tettek volna, mintha randiznának, ezt el kellett volna fogadnia. Az engedélyt, hogy megérintse őt, szívesen elfogadta volna. – Rendben. Néhány hónapnyi flörtölés után. Hogy is kezdtük?

Draco hümmögött, miközben ujjainak hátát végigsimította az állkapcsán.
– Egy részeg dugás egy esküvő után mindig jól jön. Ki házasodott meg tizenöt-tizenhat hónapja?

– Kjeldsen, a Közlekedésügyről – válaszolta a lány.

– Tökéletes. Akkor határozottan berúgtam. Ki szolgál fel lutefisket egy esküvőn, a kurva életbe is?

– Ez a hagyomány.

– Undorító.

Fújt egyet, aztán megengedte magának, hogy elmosolyodjon.
– Rendben, igen. Igazad van, ez undorító. És én is berúgtam egy kicsit azon az esküvőn. Szóval ez hihető. Táncoltunk a fogadáson, te elbeszélgettél velem, szerintem különösen jól néztél ki a dísztalárodban, és így tovább… – És így is volt. A fekete talár alatt ropogós fehér inget és mellényt viselt, és mosolygott rá, amikor táncoltak. A keze forrón simult a lány csupasz vállához, amikor végigvezette a lépéseken. A boszorka annyi pezsgőt ivott, hogy kísértést érzett, hogy meglazítsa a férfi csokornyakkendőjét, és kötélként használva azt behúzza egy sötét sarokba. – És én bátorítottalak.

Draco bólintott.
– Szerintem gyönyörű voltál – mondta halkan. – A hajad leengedve volt, és legszívesebben beletúrtam volna a kezem. – Ránézett a lányra, majd köhögve elfordult. – Ha valaki kérdezi, természetesen.

Felállt, és ide-oda dobálta a cikeszt.
– Akkor ennyi. Kjeldsen esküvője után szexeltünk. Elkezdtünk komolyan flörtölni. Talán még egy hétvége együtt itt-ott. Elhívtalak randira, hivatalosan, de te kiröhögtél, mert… nem is tudom. Mert csak barátok voltunk, akik egy kicsit szórakoznak, gondolom, azt mondtad volna. Aztán Potter esküvőjén újra elhívtalak, és akkor kattant a dolog. És azóta egy pár vagyunk. Ez egy jó idővonal számodra?

– Ezt elég gyorsan kitaláltad.

Draco nevetett, hátrahajtott fejjel.
– Nem tehetek róla. A kiképzés része. Háttértörténetek és álnevek. Bármilyen változtatásokat eszközölhetsz. Nem fogok ezzel átgázolni rajtad.

– Egy változtatás – mondta Hermione. – Nem nevetnélek ki. Lehet, hogy nemet mondtam volna, mert nem akartam kockáztatni, ami köztünk van, de amikor másodszor is megkérdezted, akkor igent mondtam volna. – A szeme sarkából rápillantott a lányra, majd elfordult, hogy a cikeszt a keze fölé tekerje. Hermione elgondolkodva tépkedte a szoknyája szegélyét. – Milyen színű a lepedőd?

Draco megpöckölte a cikeszt, és elkapta a levegőből, mielőtt az elszökhetett volna.
– Tessék? – kérdezte. Átment Harry íróasztala mögé, és a cikeszt egy rézállványra tette. – Miért kérdezed?

– Ha már ilyen régóta együtt vagyunk, akkor jártam a hálószobádban, ugye? Szóval tudnék róla. – Fekete, feltételezte a szokásos ruhaválasztásából. A lány végignézett rajta. Újabb fekete öltöny, ezúttal háromrészes, tónusos hajszálcsíkokkal. Fehér ing. Fekete, halványan csillogó nyakkendő. Igazságtalan volt, gondolta. Egy ilyen sápadt férfinak halálosan betegnek kellene lennie ennyi feketében, de ettől olyan volt, mint egy márványszobor, elegáns és csábító. A reneszánsz szobrászok megváltoztathatták volna a katolikus egyház irányvonalát, ha Lucifer modelljeként őt használják.

Egy pillanatra hagyta, hogy elképzelje a férfit a fekete lepedőkön elterülve, kócos hajjal, a szemei ugyanolyan sötétek, mint a csók után voltak, és…

– Granger.

Hermione pislogott, és megrázta a fejét.
– Um. Igen? Mi az?

– Azt mondtam, hogy zöldek. Vagy kék. Attól függ, hogy a személyzet milyen rotációt csinál a szennyessel. Van valami beosztásuk, amibe én nem vagyok beavatva.

– Hmm? – mondta szórakozottan, miközben az ágya hosszát szemlélte. Legalább két méter, legalább. Talán több, ha a férfi az a típus volt, aki álmában sokat mozog. Lerúgni a lepedőt. Meztelenül aludni, kitéve a holdfénynek. – Mit mondtál?

– A lepedő. Te kérdezted. – Draco összevonta a szemöldökét. – Jól vagy?

Hermione megköszörülte a torkát, kényszerítve magát, hogy koncentráljon. Azokat a mentális képeket később is fel lehetett volna tárni, és fel is fogják tárni.
– Nekünk kellene… Menjünk el kávézni. Munka után. Együtt. Akár el is kezdhetnénk a nyilvánosságot, nem?

– Ma túlórázom. Beszélnem kell néhány gyakornokkal az ügyről, ki kell osztanom a feladatokat. – Draco elővette a mappáját a székről, begombolta az öltönyzakóját, és megigazította az ingujját. Hermione nem tudta nem észrevenni, hogy ismét mandzsettagombot viselt. Francia mandzsettagombok a mindennapi viselethez. Úgy gondolta, ezt lehetetlenül nagyképűnek kellene találnia. Ehelyett legszívesebben a fogával nyitotta volna ki őket.

Felpattant, megingott a még mindig ismeretlen, stabilizálatlan sarkakon. Draco egy szempillantás alatt a szoba másik végében volt, kezét a könyöke alá szorítva, hogy stabilizálja.
– Óvatosan – mondta a férfi.

A keze meleg volt a lány blúzának vékony anyagán keresztül, az érintésétől melegség terjedt a karján. Hermione felnézett rá.
– Elmehetnénk vacsorázni – javasolta a boszorka, elrejtve egy összerezzenést a reménykedő hangnemtől, amit a hangjában hallott, és imádkozott, hogy a férfi ne hallotta volna meg azt is. – Egy randi. Ha már randizunk. Ma este?

Draco megrázta a fejét.
– Ma este nem lehet. Haza kell mennem, el kell intéznem néhány dolgot.

– Ó, értem. Ha nem érsz rá. – Elkezdte rendbe rakni a rendetlenséget Harry asztalán, papírokat halmozott és törött tolltollakat söpört a szemetesbe, próbálta figyelmen kívül hagyni a mélyen benne lévő csalódottság szúrását.

– Hermione.

Visszanézett a férfira.
– Igen?

– Ma este nem érek rá. Holnap szabad vagyok. Gaudere? Nyolc órakor? – A szája egyik sarka felemelkedett. – Ez Pansy szabad estéje. Megkérhetném őt és Pottert, hogy csatlakozzanak hozzánk. Legyen egy dupla randi. Kicsit kevésbé kínos egy első randin. – Megkocogtatta a mappát a tenyerén. – Mármint az első nyilvános randi. Már amennyire bárki más tudja.

Az a kis csalódottság nagy ugrándozássá változott.
– Igen – szólt a lány, gondosan ügyelve arra, hogy elnyomja a kiáltást, amit ki akart adni. – Az. Igen. Ez működik. Dupla randi. Hozzáteszem, ha Harry is velünk van. Igaznak kell lennie, ha Harry Potter is ott van, nem igaz? És ez megóvna minket attól, hogy ott üljünk és bámuljuk egymást szó nélkül, ha a dolgok kínossá válnának. Az elárulná a játékot, nem igaz?

– Az a nap, amikor kifogyok a mondanivalóból egy gyönyörű nőnek, az a nap, amikor a földbe döngölhetsz. – Mielőtt a lány teljesen feldolgozhatta volna, amit a férfi mondott, Draco közelebb lépett hozzá, és lehajolt. Egy könnyed csókot simított a lány szája sarkára. – Azért, hogy ez a kapcsolat hihető maradjon – mondta. – Én mindig megcsókolom a barátnőmet búcsúzóul.

Felegyenesedett, és az ajtóhoz ment.
– Majd én foglalok asztalt – szólt a válla fölött. – Én fizetek. Várd a baglyomat a részletekkel. Ott találkozunk.

Hermione várt néhány másodpercet, miután az ajtó becsukódott mögötte, majd Harry asztalának dőlt. Draco Malfoyjal akart randevúzni.

***

Draco a tárgyalóasztalnál ült, előtte három mappa. Az utolsó simításokat kellett volna elvégeznie az aurorgyakornokok számára kiadott feladatokon, akik az ügy kisebb feladataiban fognak segíteni.

Ehelyett a fejét a kezébe hajtotta, a szemét pedig behunyta, miközben a Hermionéval való legutóbbi találkozásán gondolkodott.

Pontosabban azt, amit végre észrevett, hogy a lány visel. A szoknyája legalább négy centivel rövidebb volt, mint bármi, amit korábban a minisztériumban viselt, és ebben biztos volt. Ilyen memóriával, mint amilyen az övé volt, minden ruhát fel tudott idézni, amiben valaha is látta Hermionét, és ezt a szoknyát még soha nem látta. Biztosan emlékezett volna valami ilyen rövidre, ilyen szűkre, ami ennyi lábat mutat.

Egy átkot mormolt magában. És a magassarkú cipő. Magassarkút viselt. Nem magassarkú cipőt, igaz, semmi olyat, ami egy átlagos nőnek szemet szúrna, de Hermione Grangernek? Akár olyan cipőt is viselhetett volna, amit Pansy azt mondta neki, hogy úgy hívják dugj meg cipő. Ha nem tudta volna, hogy a lány igyekszik megmutatni, hogy képes eljátszani azt a szerepet, amire szükségük van a nyomozáshoz, fontolóra vette volna, hogy Potter asztalára ülteti, hogy végigsimíthassa az ujjait a lábán és a combja hátulját.

Megdörzsölte az arcát mindkét kezével, és megparancsolta magának, hogy tegye félre ezeket a gondolatokat. Nem hagyhatta, így elterelni a figyelmét, legalábbis szolgálatban nem. Épp elég gondja volt, amikor a nő megcsókolta, és kénytelen volt tíz percet tölteni az archívum mélyén, hogy lebeszélje magát. Profinak kellett maradnia, a munkára kellett koncentrálnia.

A konferenciaterem ajtaja nyikorogva kinyílt, és Draco leült, a haját a helyére simította, és megigazította a nyakkendőjét, hogy ne gondoljon Hermione tekintetére, amikor lehajolt, hogy megcsókolja. Olyan közelről látta az aranypöttyöket az íriszeiben, és ha nem kényszerítette volna magát, hogy hátralépjen egy lépést, megint elveszett volna a számolásukban, mint azon az esküvőn.

A sátor egyik sarkában halk kamaraegyüttes, lassú, romantikus zene. A táncparkett fölött gyertyák lebegnek, aranyló fényük meleg fényt vet a táncosokra. Hermione apró keze a férfi kezében, a könyökére terített gézfátyolos kendő, és a válla csupaszon a varázsló ujjbegyei alatt a ruhája széles dekoltázsa fölött. Sötét fürtjei a zene ütemében ringatóztak. A szemei ragyogtak, ahogy felnézett rá.

Megköszörülte a torkát, összeszedte a gondolatait, és felállt, hogy üdvözölje az aurorjelölteket.
– Cotterill gyakornok, Choudhury gyakornok – mondta a két nőnek, és biccentett az utolsóként belépő férfi felé. – McGowan gyakornok. A programjuk részeként mindketten kapnak egy-egy feladatot az általam vizsgált ügyben.

A férfi intett a triónak, hogy üljenek a vele szemben lévő asztalhoz, biztosítva, hogy háttal üljenek az ajtónak. Figyelte, hogyan reagálnak. A két nő úgy döntötték a széküket, hogy az ajtó a perifériás látóterükben legyen. Draco elégedett mosolyt rejtegetett. Jó dolgokat hallott már erről a kettőről, és örült, hogy megerősítést kapott.
– Szeretném, ha átnéznéd az első két gyilkosság aktáit. Cotterill – mondta, miközben a mappákat az asztal fölé tolta – Leedsben újra kihallgatjátok a szemtanúkat. Choudhury, te Thornhillt veszed át. Mindkettő Yorkshire-ben van. Ne fáradj a helyi irodával. Haszontalanok. McGowan…

– Hadd találjam ki. Még több haszontalan tanút hallgassal ki, Malfoy?

Draco felvonta a szemöldökét.
– Nem – mondta. – Nagy-Britannia ékszerkészítőiről fogsz információkat gyűjteni. Nevek, címek, és így tovább. Mindenkit kihagyhatsz, aki nem egyedi munkát végez. Itt az illusztráció arról, hogy mit keresünk, a mappában van. Ne terjesszétek. Ez a vázlat és leírás nem tartozik a nyilvánosságra. És Malfoy auror vagyok neked.

McGowan arcot vágott, a szeplői kiemelkedtek a bőréből, és morogta az orra alatt.

– Van valami megjegyzése, McGowan gyakornok?

– Ez csak aprómunka – motyogta McGowan.

– Az is. És szerencsétlenségedre a robotmunka gyakran nagy részét képezi ennek a munkának. Nyomozásnak hívják. Ha nem vagy hajlandó a papírmunkával töltött órákba beletenni, akkor lehet, hogy ez nem a neked való karrier.

– Csak kint akarok lenni a terepen – ellenkezett McGowan.

Draco mindkét kezét az asztalra tette, a tenyerébe támaszkodva.
– Hadd találjam ki. Lángoló kalandokra, átoktól fénylő pálcákra, hajnali portyákra számítottál. Sötét varázslók, akik a lábad előtt gubbasztanak.

McGowan összehúzta az állát, és felült.
– Valami ilyesmit. Soha nem mondták, hogy sötét varázslók parancsait fogadjuk el.

Cotterill és Choudhury is levegőt szívott a fogai között, és elhajoltak McGowantól.

Draco nem mozdult. Néhány szívdobbanásig bámulta McGowant, és megvárta, amíg a férfi elmozdul a székében.
– Problémád van? – Draco csettintett, szándékosan összeszűkítve a szemét.

McGowan az asztal alá dugta a kezét, a teste enyhe mozgása jelezte, hogy elkezdte megmozgatni az egyik lábát.

– Azt mondták nekünk, hogy büntetett előéletű emberek nem lehetnek aurorok – mondta. Felemelte a fejét, és találkozott Draco tekintetével. – De neked van egy. Befejezted egyáltalán az iskolát, vagy túl elfoglalt voltál azzal, hogy halálfaló legyél?

– Igen, van priuszom, McGowan gyakornok, és nem. Soha nem fejeztem be az iskolát. Halálfaló voltam, és ezért két évet töltöttem az Azkabanban. Normális körülmények között mindez kizárta volna, hogy auror legyek. De hadd kérdezzek valamit. Hallottad már azt a mugli mondást, hogy „rablóból lesz a legjobb pandúr”?

McGowan megrázta a fejét.

– Azt jelenti, hogy amikor bűnözőket keresel, a legjobb forrásod lehet egy bűnöző. Az aurorok megbízatása a sötét varázslók és boszorkányok levadászása. Úgy döntöttek, hogy az én képzettségem és képességeim különösen hasznosak lennének ebben a tekintetben, és a háborúban szerzett tapasztalataim kárpótoltak a képzésemben mutatkozó hiányosságokért. Nagyon nehezen fog találni olyat, aki jobban ismeri a sötét mágiát, mint egy volt halálfaló.

Ha csak egy lábbal is kilógsz a sorból a kiképzésed során, Malfoy, akkor gyorsan visszakerülsz az Azkabanba. Kezeskedtek érted, de ne hidd, hogy ez azt jelenti, hogy megbíznak benned. Négyszer olyan keményen kell dolgoznod, mint bárki másnak, hogy bizonyíts. De legalább van néhány dolog, amit nem kell megtanítanunk neked, igaz?

Draco humortalanul felnevetett.
– Tudtad? A gyakornoki éveim alatt engedélyt kaptam arra, hogy kihagyjam azokat a napokat, amikor az főbenjáró átkok használatát tanították nekünk. Elvégre azokban már így is elég jó vagyok.

– Nem kéne itt lenned – motyogta McGowan. – Nem tetszik. Nem helyes.

Cotterill és Choudhury pillantást váltottak McGowan háta mögött, majd egyszerre néhány centivel arrébb tolatták a széküket.

Draco kiegyenesedett teljes magasságába, ujjbegyeit az asztalra támasztotta. Elmosolyodott.
– Nem kell kedvelned a kollégáidat az Auror Parancsnokságon. De ha nem tudsz tisztelni minden tagot a képességeikért, nem tudsz velük civilizáltan együtt dolgozni, akkor nem kellene itt lenned. És ettől a pillanattól kezdve már nem is vagy az. Ki vagy rúgva a programból, McGowan. Takarítsd ki a szekrényedet, add le a jelvényét, és távozz.

McGowan gúnyosan vigyorgott.
– Ehhez nincs felhatalmazása, Malfoy.

Draco mosolya elmélyült. Felnézett, a gyakornokok feje fölött.
– Van ilyen jogköröm, Potter főauror?

Cotterill és Choudhury, akik már észrevették ugyanazt, amit Draco, nem reagáltak. McGowan elvörösödött. Elfordította a fejét, és átnézett a válla fölött.

Harry az ajtókeretnek támaszkodva bólintott.
– Ma már igen. McGowan? Végeztél.

– Ez fasz…

– Hagyd abba! – Harry nem emelte fel a hangját, de a pozíciója teljes tekintélyével beszélt. McGowan láthatóan feldühödve csattintotta össze az álla.

Harry ellépett az ajtótól.
– Vagy a saját erejéből távozol, vagy a biztonságiak dobjanak ki. Válassz egyet.

McGowan felborította a székét, és magában motyogva kitrappolt.

Harry az ajtó mellett állt, és végignézett a folyosón, amíg a káromkodás el nem halkult, aztán visszatette a széket a helyére, és megkerülve a tárgyalóasztalt Draco mellé állt. A két nőre nézett.
– Mindenki, aki belép ebbe a programba, egyenlő feltételek mellett teszi ezt. Én sem fejeztem be az iskolát. A tapasztalataimat elegendő képzésnek tekintették, ugyanúgy, mint Malfoy aurorét. Ő ugyanolyan képzett, mint bárki más, aki végigcsinálta a programot. Bizonyos szempontból még képzettebb is. Rá bíznám az életemet is.

Oldalra pillantott Draco felé.
– Ami azt illeti, már megtetted. Szóval hadd legyek világos. Az egyetlen gondod ezen a részlegen a bűnözők elfogása és az igazságszolgáltatás elé állítása, nem pedig az, hogy nyafogsz azok miatt, akik már letöltötték a büntetésüket és egyenesbe jöttek. Megértette mindenki?

A két nő bólintott.
– Igen, uram – mondták kórusban.

– Kitűnő. Elnézést a zavarásért, Malfoy auror – mondta Harry, és megveregette a vállát. – Folytasd csak.

Draco megvárta, amíg Harry távozik, mielőtt áthajolt az asztal fölött, és visszatolta hozzá az elhagyott mappát.

– Akkor átveszem az ékszerészeket – mondta. – Ti ketten megkapjátok a feladatotokat. Kezdjük Leedsszel. – A mögötte lévő táblára koppintott, anélkül, hogy odanézett volna. – Azonosítatlan női áldozat, körülbelül húsz és huszonöt év közötti.

Cotterill és Choudhury is jegyzetelni kezdett.

***

Miután Draco elment a kúriába, beszélt az anyjával, és átöltözött, egyenesen Gaudere-hez ment Pansy tanácsára. Az étterem személyzetének többi tagja már elment éjszakára, de Pansynek volt egy új receptje, amit megpróbált tökéletesíteni.

Egy órával később sem a szósz, sem a tanácsadás nem alakult jól.

– Aztán megőrültem, és megcsókoltam, mert úgy látszik, mindig megcsókolom a barátnőmet búcsúzóul, és…

– Kóstold meg ezt. – Pansy a szájához nyomott egy kanalat.

Draco a nyelve hegyével megérintette a sötét folyadékot, és megrázta a fejét.
– Még mindig nem jó. Nem figyelsz rám, Parks.

Pansy bedobta a kanalat a közeli mosogatóba, és visszafordult a tűzhelyhez, öklével a csípőjén, miközben a forró fazékba bámult.
– Én figyelek. Holnap este randira mész, az elsőre évek óta, és ahelyett, hogy épeszű ember módjára egyedül mennél, magaddal rángatsz Harryvel és velem, mint emberi pajzsot.

– Ez… – Draco grimaszolt. – Hát, mondhatni, ha negatívvá akarod tenni. Én javasoltam, hogy ti ketten is jöjjetek, hogy ne legyen olyan kínos. Mi ketten. Romantikus környezetben. – Tett egy tehetetlen mozdulatot. – Úgy tenni, mintha több mint egy éve dugnék egy nőt, aki soha nem vetett rám egy pillantást sem.

Pansy tapintatlanul felhorkant.
– Egy pillantást se, a nagy lófaszt.

– Ne kezdd ezt megint. – Draco összefonta a karjait a szék háttámláján, amire ráfeszült, és egyik sarkával dobolt a csempepadlón. – Folyton ragaszkodsz ahhoz az elmélethez, hogy vonzódik hozzám. Mostanra már észrevettem volna.

Pansy egy sor fűszeres üveget vizsgált, és az egyiket megkocogtatta a körmével, mielőtt továbbment volna.

– Draco. Hat hónapba telt, mire rájöttél, hogy randizunk a Roxfortban, és addigra a klubhelyiségben töltött időnk felét az öledben ülve töltöttem. Már kezdtem azt hinni, hogy egy cetlit kell a homlokodra ragasztanom, hogy a barátom vagy, mire rájössz.

– Ez meg mit akar jelenteni?

– Azt jelenti, hogy képzett auror vagy, kiváló fogó, hihetetlen szerető, és egy abszolút idióta a nőkkel kapcsolatban. – Pansy beleszórt egy apróra vágott zöld levelet a serpenyőbe. – Téged akar.

– Pansy, mióta hozzámentél Potterhez, havonta legalább kétszer járok hozzátok vacsorázni, és Granger egyszer sem adta erre a legcsekélyebb jelét sem. Nem tudom, honnan veszed ezt az ötletet.

– Azt hiszed, hogy egy nő, aki önként elmegy veled a Tüskés Rózsába, hogy nyilvánosan a barátnődnek adja ki magát, az egy olyan nő, akit egyáltalán nem érdekelsz? Épp annyira ráugrott ezekre a lehetőségekre, mint amennyire rád akar ugrani. – Megkeverte a szószt, felemelte a kanalat, hogy beleszagoljon, és morgott az orra alatt. – Mi a baj ezzel?

Draco az állát az összefont karjaira támasztotta.
– Azért csinálta, mert mindannyian azt mondtuk, hogy nem teheti. Mindig is ilyen volt. Mondd neki, hogy nem tud megtenni valamit, és ő megteszi, csak hogy bebizonyítsa, hogy tévedsz. Próbáltam esélyt adni neki a visszalépésre, de makacskodik. Még ez az egész kamu kapcsolat ötlet sem tántorította el. Biztos voltam benne, hogy ez fogja megtenni.

– Kóstold meg ezt megint.

– Kakukkfű helyett oregánót használtál. Innen is érzem az illatát. Kezdd újra.

Pansy káromkodott, és a hatalmas mosogatóhoz cipelte a serpenyőt, hogy kimossa. A víz dübörgő hangja a fémmedencének ütközve egy pillanatra megszakította a beszélgetést.

Draco a hátsó zsebében kotorászott a cigarettatárcájáért és az öngyújtójáért. A könyökénél lévő üres kávéscsésze hamutartóként szolgált. Szabad kezével végigsimított a haján, miközben Pansy szavain gondolkodott. Általában kérdés nélkül megfogadta a tanácsát, de ebben a kérdésben nem hitt neki.

Nem képtelen volt hinni Pansynek. Nem ez volt az első alkalom, hogy azt mondta neki, hogy Hermione kedveli őt, több mint kollégák és barátok értelemben, de…

De tévedett. Hermione világossá tette. Többször is. Barátok voltak, ennyi, és ez az egész nem volt több, mint egy munka. Azzal az ötlettel állt elő, hogy azt állítja, hogy kapcsolatban vannak, így ezzel elterelte a figyelmet arról, hogy bárki megkérdőjelezze ezt a csókot, de számított Hermione visszautasítására, és kihátrálására az egészből. Arra készült, hogy vadászni fog valaki másra, aki a társának adja ki magát a Tüskés Rózsában, vagy kitalálhatott volna valami más módot a klub utáni nyomozásra.

Ehelyett Hermione beleegyezett, és szinte azonnal randira hívta. Vagy ő hívta el randira. Emlékei ellenére nem volt biztos benne, hogy melyikük ötlete volt. A lány lábai elterelték a figyelmét. Keskeny bokák, kerek vádli. Nem sokat látott a térde fölött, de nem is kellett néznie. A lány majdnem meglovagolta őt a levéltári csók közben, és a férfi határozottan jól érezte a combjait. Puha, meleg, szorosan a lába köré simulva, és eszébe jutott, milyen érzés lehet, ahogy a combjai a csípője köré fonódnak.

A lágy nyöszörgés a száján. A lány súlya a combján, a hajába fúródó körmök kaparása. A testének forrósága. Az enyhe nedves folt a nadrágszárán. Hermione fogainak éles hegye a férfi ajkában.

És mindezt azért tette, hogy bebizonyítsa, képes volt elvállalni ezt a feladatot.

Draco hosszan beleszívott a cigarettájába, és addig tartotta, amíg el nem szédült.
– Ez őrület – mondta, és felemelte a hangját, amikor észrevette, hogy Pansy eltűnt a bejárható kamrában. – Általában nem szoktál rossz irányba terelni, de most tévedsz.

A lány kidugta a fejét a kamrából.
– Nem tévedek, Draco Lucius Malfoy.

– De igen. Utálom ezt mondani, Parks, de tévedsz.

Egy hosszú spárgaszár száguldott ki a spájzból a feje mellett. Draco mozdulatlanul fújt egy füstkarikát.
– Ez hiányzott.

Pansy kitrappolt a zöldségekkel megrakott karjával. Lecsapta őket a pultra, és felkapta a kését.
– Amikor végre rájössz, hogy igazam van, egy évig fogok röhögni. Naponta fogok hirdetést feladni az újságban, nagy, vastag betűkkel. Hatalmas betűkkel. Egy egész oldalnyi újságot. Én megmondtam, ez lesz rajta. Hallgatnod kellett volna rám. Mindvégig tudtam. – Szétvágott egy póréhagymát. – Pansy sosem téved.

– Pansy segíteni fog a legjobb barátjának, ugye? Ő és a férje eljönnek erre a teljesen munkával kapcsolatos randira az említett legjobb barátjával és azzal a nővel, aki egyáltalán nem érdeklődik iránta, és csak azért csinálja ezt, hogy a megbízatásuk valóságosabbnak tűnjön?

Pansy vadul vágta a póréhagymát.
– Hát persze, hogy ott leszek, te barom.

– Jó. – Draco a cigarettája végét a kávésbögrébe dobta, és a padlót bámulta. – Mert én nem… ő nem… még ha én…

Pansy letette a kést, és odalépett hozzá. Megsimogatta a haját.
– Draco – kezdte a boszorka. – Drágám. Tudod, hogy teljesen el vagy baszva miatta?

– Tudom – mondta halkan. – Tudom. És ha egy képzeletbeli kapcsolat a legközelebbi, amit valaha is kapok? – A fejét a lány vállának támasztotta, lehunyta a szemét, és felsóhajtott. – Elfogadom.

hozzászólások: 0