62. fejezet
Átváltoztatás

Hermione folyton visszanézett a félszemű boszorkány szobra felé, miközben a barátaival együtt elsétált. Hagyd abba, jól van. Draco tökéletesen képes volt kijutni az alagútból, még pálca nélkül is, és ott volt a zsebórája, hogy megvilágítsa az útját.

Gyorsan kellett beszélnie, hogy a többi griffendéleset elvonszolja a szobortól, azt állítva, hogy a Mézesfalás zárva van a minisztérium egészségügyi minisztériumi ellenőrzése miatt. Őszintén szólva, ennek így kellett volna lennie – Hermione szerette az édességboltot, de azok a pincék borzalmasak voltak.

Draco pöttye egy órával később jelent meg a hálószobájában, de a vacsorához nem jött el. Hermione még egy órát elidőzött a Nagyteremben, aztán átment a közös szobájába, és úgy tett, mintha az új könyvtári könyvét olvasná a mágikus szociológiáról. De valójában azon gondolkodott, hogy miként juthatna be a Mardekár pincehelyiségébe, és hogyan utasíthatná el. Talán, ha kiábrándulna és … Nem, nem akarta így ráerőltetni magát. Draco azt mondta, megkönnyebbült, hogy a varázslatot feloldották. Talán egy szabad éjszakára vágyott.

Hermione úgyis gondoskodott róla, hogy tízre ágyban legyen, a függönyöket behúzva. Ollivander végül is tévedhetett. Csámpás elszökött valahová, és hallotta, ahogy Romilda és Pavarti kuncognak a Szombati Boszorkány vetélkedője felett.

– Óóóóó, én leginkább egy téli esküvőre vagyok alkalmas! – visított Parvati. – Douglas fenyők!

– Pszt! – mondta Romilda. – Hermione alszik!

Hermione azonban nem bánta. A kvízkérdések Draco válaszaira emlékeztették a fásújságos kvízben: Téli… Szeretem a holt fákat… Intelligens, toleráns, kevéssé karbantartó…

Elmosolyodott magában, és felemelte a karját, hogy megnézze a karóráját: 9:58, 9:59, 10. 10:01. 10:02.

Semmi.

10:15-kor Hermione lekapcsolta a pálcikalámpát, és bebújt a takaró alá. A varázslat valóban megtört. Ez jó volt. Ez egészséges volt. Örült neki.

Felnézett az árnyékos lombkoronára. Tényleg ez volt az? Csak a varázslat kötötte össze őket? Vajon a valamijük csupán kényelem volt?

Bizonyára nem. Az emberek nem ugranak a farkasok elé kényelemből.

Hermione zihálva ült fel. Merlin, Draco nem volt nemes, ugye? Félreállt, és teljesen becsületes volt? Ez pont rá vallana, a sötétfa pálcáról szóló taknyos szavai ellenére is. Lehet, hogy így volt, de honnan tudhatta volna? Soha nem ismerné be.

Valahogy csak ki lehetett deríteni. Talán Harry el tudna lopni neki egy kis Veritaserumot. Talán rajtaüthetne Dracón, és elvégezhetne egy gyors legilimenciát; elvégre Ginny meglepte őt. Talán megrendezhetne egy újabb halálos veszedelemmel teli jelenetet, ő pedig beugorhatna és…

Újra a hátára rogyott. Vagy talán csak beszélhetne a férfival. Vagy boldogan tervezgette, hogyan csábíthatna még több boszorkányt az ágyába, vagy a lány is hiányzott neki.

Talán tényleg hiányzom neki. Talán épp most is rám gondol, ahogy abban a bűnös ágyban fekszem, a hosszú, elegáns teste kipirult az izgalomtól. Talán éppen magához nyúl…

Hermione saját keze lesodródott lefelé.

Talán éppen a zsebóráját állítja a napirendemhez, arra gondol, hogy megérint, egy újabb varázslattal belém simul, lehajtja a fejét, hogy megkóstoljon, hagyja, hogy megízleljem őt…

– Aú! – elhúzta a kezét, azok a rohadt körmök! A pálcája után tapogatózott, eltökélten, hogy visszafordítja Leanne varázslatát, aztán megállt.

Nem, nem fogja levenni a manikűrt. Optimistának kell lenni. Ő és Draco szépen, racionálisan, éretten elbeszélgetnének, ha be kellene rángatnia egy üres osztályterembe, és megátkoznia egy testkötözővel.

***

Hermione mogorva hangulatban indult a könyvtárba a szerdai órák után. Draco egész nap nem volt sem az órákon, sem az étkezéseken, és Csámpás is eltűnt. A macskája időnként kis szökésekbe kezdett, és egy-két nap múlva félig begyógyult sebekkel és önelégült arckifejezéssel tért vissza. De Hermione azt kívánta, bárcsak ne ezt a hetet választotta volna a szökésre.

Mivel Draco a térkép szerint egyedül bujkált a hálószobájában, nem volt más dolga, mint elmenni az átváltoztatástan tanulócsoportjába. Az igazgatónő, aki még mindig az RAVASZ szintű osztályt tanította, péntekre nagy vizsgát írt ki, egy olyan vizsgát, amelyet az idős boszorkány „átfogónak” nevezett. Egy szó, amely minden McGalagony tanulóban rettegést kelt. Hermione örült, hogy a következő nap tanításmentes lesz – több idő a tanulásra.

A legtöbb roxforti diák már elment szórakozni, de a könyvtár átváltoztatástan részlegében volt egy lehetséges tanulópartner: Theodore Nott. A mardekáros még az év elején csatlakozott a csoportjukhoz, és udvariasan, bár könyörtelenül lekezelően viselkedett. Hermione tétovázott az asztal mellett, titokban kissé aggódott a mardekáros miatt. A nyakkendője ferdén állt, a könyveit pedig szokatlanul rendszertelenül rakosgatta.

– Nott – mondta, és helyet foglalt.

A mardekáros arca összerezzent és elvonult volt, és nem adott választ.

A lány rátért a lényegre.
– Arra gondoltam, hogy ma átnézhetnénk a többszintű bűbájtant.

Nott szemöldöke felszaladt.
– Szívesen segítek neked, Granger – mondta, mintha egy nagy szívességet adna át. – A téma a világi elme számára bonyolultnak tűnhet, de azt hiszem, jól kézben tartom.

Hermione szeme összeszűkült.
– Tényleg? Akkor gondolom, fel tudod sorolni az Artificianimate Quasi-Dominance elvének 101 szabályát. – Megkocogtatta az óráját. – Két perc múlva. Indulj.

– Granger…

– Egy perc, ötvennyolc másodperc.

Nott zöld szeme gyilkos volt, de elkezdett fecsegni.
– A mágikus energia megőrzése, az entrópia mérhető növekedése egy izolált mágikus rendszerben, egy varázslat mágikus határa növekszik a…

Nyolcvannyolc tételt sikerült kiköpnie, mielőtt Hermione bejelentette, hogy lejárt az idő. Ami meglehetősen lenyűgöző volt, de ezt nem mondta el Nottnak. Ehelyett önelégült pillantást vetett rá.
– Nyilvánvaló, hogy néhányunknak van még dolga.

– És gondolom, egy perc alatt fel tudod sorolni az arányos mágia törvénye alóli 67 kivételt – csattant fel Nott.

– Igazából ötven másodpercben – mondta Hermione. – Tegnap este megmértem. – Ami igaz is volt,valamit tennie kellett, ha már nem tudott aludni, most, hogy már nem Draco ágyában volt, az asztrárium órája meg volt javítva, és ööö, körmök.

Nott fintorgott.
– Mindig bizonygatod magad, ugye, Granger?

– Nekem semmit sem kell bizonyítanom – válaszolta hűvösen –, ellentétben néhány emberrel.

A varázsló megmerevedett.

– Hogy mennek a dolgok Greengrass-szal? – érdeklődött.

– Jól.

– Jól.

Hermione ezután kinyitotta az átváltoztatástan tankönyvét, és elkezdte átnézni a történelem híres átváltoztatásait. (Thaddeus Thurkell középkori varázsló 1672-ben hét kviblifiát alakított át sündisznóvá.) A csend percekig húzódott, mígnem Nott felemelte a pálcáját, és elzárta a könyvtárrészletet a hangok elől.

– Ma reggel mutattam Daphne-nak néhány tealevelet – vallotta be.

Hermione letette a könyvét.
– Szívet alkottak?

A mardekáros bólintott.

– És mit csinált? – kérdezte Hermione.

– Hozzám vágta a kupát. – Megdöbbentnek tűnt. – Wedgwood porcelán!

Hermione elgondolkodva nézett rá.
– Hol volt a szív? A teáscsésze tetején? Az oldalán?

– Az alján, hol máshol?

– Tsk-tsk… – Hermione megrázta a fejét. – A szív a csészealján szívfájdalmat és fájdalmat jelent. És hűtlenséget. Volt a közelben egy levél? Úgy nézett ki, mint egy D betű? A fogantyú rá mutatott?

– Nem tudom – mondta Nott összeszorított fogak között.

– Ugye nem kutattál előtte? – kérdezte Hermione. – Ennyi minimális erőfeszítést nem tudtál tenni.

– Az egész szabadidőmet azzal töltöttem, hogy elkészítsem azt a szívet!

Hermione szigorúan nézett.
– Nem, Nott, nem vetted komolyan, és most ő azt hiszi, hogy te sem veszed komolyan. Nem csoda, hogy hozzád vágta a kupát.

Nott arca most kifejezéstelen volt, de Hermione tudta, hogy belül duzzog. Mardekárosok.

– Akkor valami mással kell próbálkoznod – mondta Hermione. Felvette a tankönyvét, és olvasni kezdett egy kviddicsjátékosról, aki egy üldözőt rőtfülűvé változtatott.

– Ez az egész le van zárva – közölte Nott hidegen.

– Kitűnő. – Hermione lapozott egyet. Csend uralkodott, miközben jegyzeteket jegyzetelt Amanda Clapp asszonyról, egy sussexi boszorkányról, aki ruhatárrá változtatta a férjét, mert az nem akart összeszedni maga után. Értelmes asszony.

– Átnézted a sötét átváltoztatást? – kérdezte Nott egy idő után.

Hermione letette a tankönyvet, és az ajkába harapott. Igaz, hogy McGalagony hozzáadott egy egységet a témához, mondván, hogy a varázslóknak és boszorkányoknak tisztában kell lenniük a sötét átokkal minden mágikus tárgyban, de azt az órát csak tavasszal tervezték. Tényleg Draco hibája volt az egész, aki az elmúlt hetekben elterelte a figyelmét, különben nem csak felületesen nézte volna át a sötét átváltoztatást.

– Ez a téma valószínűleg nem lesz benne a vizsgán – mondta.

– McGalagony azt mondta, hogy „átfogó” – szólt Nott. – Félsz egy mardekárossal együtt elmélyedni a sötétben?

– Soha.

– Nem, te nem lennél. – Nott vékonyan elmosolyodott. – Szereted a sötétséget, ugye?

Hermione érezte, hogy az arca felforrósodik, de nem Nott szuggesztív hangja miatt. Otthagyta őt a sötétben. Most pedig nem akar kijönni.

– Sokan úgy tartják, hogy Malfoy szégyent hoz a házunkra – folytatta Nott, mintha a tollpihékben vitatná meg az előszeretetét. – Az iskola utolsó fuvallata a háborús gonoszságnak.

– Ha ez igaz lenne, Malfoy az Azkabanban lenne.

– Még mindig ott köthet ki.

– Nem fog – sziszegte Hermione.

Nott szemöldöke felszaladt.

– Malfoy túl ravasz – folytatta nyugodtabban. – Ha valamit tud a házad, az az önfenntartás.

– De neki nincs fegyelme, nincs belátása vagy ítélőképessége. – Nott egy hatalmas smaragdgyűrűvel díszített pufók kezével hadonászott. – Elveszett ügy.

– Draco Malfoy nem veszett ügy! – csattant fel Hermione. – Ő bátor és… – Becsukta a száját.

Nott saját szája elgörbült.
– Talán nem veszett ügy, de távol kell maradnod tőle, Granger. Mindent megteszek érte, amit tudok, de te mindent tönkretehetsz.

Hermione úgy forgatta a szemét, hogy az majdnem az asztalra esett.
– Ó, te mindent megteszel, amit tudsz, ugye? – gúnyolódott a lány. – Akkor gondolom, csak apró, szánalmas erőfeszítésekre vagy képes. Mind Malfoy, mind Greengrass számára.

– Hogy merészeled! – Nott felállt, és Hermione is felállt.

– Tényleg merem! – kiáltotta. – Megpróbálom! Kockáztatok! Kényelmetlenséget okozok magamnak! És elviselem az olyan nyafogó gyávákat, mint te, mert segíteni akarok!

Nott gúnyosan gúnyolódott.
– És azt hiszed, Draco ugyanezt tenné? Kockáztatná magát érted?

– Már megtette, te bolond. Nemcsak nekem, hanem McGalagonynak is bizonyított már. – Hermione az asztalra tette a kezét, és előrehajolt, a szemét a férfi szemébe meresztve.

– És mi a helyzet veled, hmmmm? – kérdezte. – Milyen kockázatokat vállaltál, Theodore Nott? Bizonyítottál már valaha bárkinek is?

A varázsló visszabámult a lányra, az arca színét vesztette. Pálcájával suhintott, a könyveit a táskájába söpörte, és kiviharzott a részlegből.

Hermione nehézkesen zihálva bámult utána. Draco bizonyított. Bebizonyította, hogy bátor, erős és jó. Akkor miért bujkált előle?

feltöltötte 2025. Aug. 22. | Nyx | hozzászólások: 0