44. fejezet
Megjelölt


– Malfoy!

Draco kinyitotta az egyik szemét, majd újra becsukta. A hálószoba árnyékban volt, a tűz már csak halvány parázslott. Az arca puha, meleg bőrön feküdt, lassú szívverés lüktetett. Melegbe temetkezett, körülötte az a virágillat, és esze ágában sem volt teljesen felébredni.

– Malfoy!

Mi volt ez a lüktetés? Ennyire gyenge volt, hogy egy kis forralt bortól is megfájdult a feje? Az alatta lévő test halk, bosszús mormogással mozdult meg.

– Malfoy!

A dörömbölés folytatódott, de ez nem Draco feje volt, hanem a hálószobája ajtaja. Draco kinyitotta mindkét szemét, és egyik könyökére támaszkodva felemelte magát. Faragott mahagóni ajtaja megremegett az ismételt ütések alatt.

Hirtelen éberen, Draco kinyújtotta a kezét.
– Invito ébenfa – mondta, bár nem látta, és a pálca a tenyerébe csattant. Teljesen meztelenül tántorgott talpra, izmai tiltakoztak. Vajon ez a szőnyeg égette-e meg a…

– Nyisd ki az ajtót! – kiáltotta a tompa hang.

Hermione is talpon volt már. Draco gyors pillantást vetett a meztelen alakjára, de nem volt rá ideje. Bárki is volt odakint, bármelyik pillanatban berobbanhatott az ajtón.

– Az ágy! – sziszegte, mire a lány bólintott, és meglepő gyorsasággal beugrott. A függönyök becsapódtak.

Draco elgyönyörködött az ágyban, aztán felkapta a paisley köntösét. Egyik kezével összefogta azt, majd pálcájával intett az ajtónak, felkészülve arra, hogy megátkozza az illetőt, aki a túloldalon áll. De az előtte álló varázsló láttán Draco csak állni tudott dermedten, felemelt pálcával, ajkán haldokló varázsigével.

Potter volt az.

Harry Potter.

Potter tágra nyílt szemmel bámult rá azon a nevetséges szemüvegen keresztül. Miért nézett ilyen meglepettnek? Érthető volt, hogy ha valaki az éjszaka közepén bekopogtat Draco Malfoy hálószobájának ajtaján, akkor Draco Malfoynak fog találkozni.

– Mondd, hogy ez csak egy rémálom – nyögte Draco.

– Bejöhetek? – kérdezte Potter.

– Nem, nem jöhetsz be. Húzz el!

– Ezt inkább nem a folyosón beszélném meg – mondta Potter Theo hangján.

Draco gúnyosan nézett rá. A Túlélő még a tömlöc gyenge fáklyafényében is inkább hasonlított a Kimúlt Fiúra. Ugyanolyan vézna, mint amilyenre Draco emlékezett, szemei véreresek és árnyékgyűrűsek, fekete haja vad volt. A villám alakú heg élesen kiemelkedett sápadt homlokából. De Potter zöld szemei élesek voltak, hosszú, testhezálló fekete kabátot viselt, amelynek gallérja felhajtva volt, és egyik fekete kesztyűs kezében pálcát tartott.

– Hogy találtad meg a szobámat? – Draco tudni akarta. Ez a lakosztály egy külön ajtóval és jelszóval volt elválasztva a tömlöc többi részétől.

Potter megvonta a vállát.
– Lumpsluck.

Draco rávillantotta a tekintetét. Az ő házfőnöke mindig behódolt a Kiválasztott Idiótának.

– Nincs mit mondanom neked, Potter. – Draco kiköpte a nevet. – A rohadt éjszaka közepén vagyunk.

– Egy bizonyos boszorkányról kell beszélnünk – mondta Potter hűvösen.

Dracónak fel kellett dobnia egy okklumenciapajzsát, hogy ne reagáljon. Hermione...? Most már sokkal kényesebb volt a helyzet.

– Udvariasságból vagyok itt, amit kétlem, hogy megérdemelsz – folytatta Potter. – Bármikor behívhatom a Minisztériumot.

Draco hátralépett, némán engedte be az aurort. Potter megpöccintette a pálcáját, és a tűz életre kelt, felfedve a kandalló előtti zöld ágyneműkupacot és Hermione piros köntösét, amely még mindig nyitva hevert a szőnyegen egyetlen üres bögre mellett. A másik bögre bizonyára elgurult, amikor a lány belerúgott…

– Mostanában a földön alszol? – kérdezte Potter, megszakítva Draco húsbavágó gondolatsorát. Koncentráljatok!

Draco figyelmen kívül hagyta a kérdést, és becsúsztatta a lábát a hímzett papucsába, majd elhelyezkedett a karosszékben. Legszívesebben hívta volna Tallyt egy csésze teára, de Malazárra tudta, hogy nem akarja, hogy Potter kikérdezze.

– Mi van a fényekkel? – kérdezte Potter, még mindig körülnézve.

Draco meglepetten pislogott, aztán eszébe jutott, hogy a másik varázsló félvér. Potter újra szemügyre vette a földön heverő köntöst, majd egy apró vigyorral Draco felé nézett. Az auror arckifejezésére Draco megsimította a haját, és szorosabbra zárta a talárját. A pálcáját azonban továbbra is a kezében tartotta.

Potter közelebb húzódott a bőrkanapéhoz.
– Szabad?

Draco bólintott, meglepődve a hirtelen udvariasságon, és Potter leült Dracóval szemben, félretolva a Durmstrang-könyvet. Draco visszatartotta a lélegzetét, és imádkozott, hogy Potter ne nyissa ki, és ne ismerje fel a kézírást a margón. De Potter csak egy kemény pillantást vetett Dracóra.

– Mesélj nekem Isobel MacDougalról – kérte Potter.

Draco csak annyit ért el, hogy ne sóhajtson fel megkönnyebbülten. Akkor nem Hermionéról volt szó. Draco nem gondolta volna, hogy egy tánc vele egy partin, még a minisztérium legújabb aurorát is ide vonzza, de hát Potter mindig is ideges volt.

– Nagyon kevés a mondanivaló – gúnyolódott Draco.

– Úgy hallottam, láttak már MacDougallal – mondta Potter. – A könyvtárban, az udvaron, egy hollóhátas bulin.

Draco gondosan mérlegelte a következő szavait.
– Isobel segített nekem a tanulmányaimban – magyarázta. Potter szkeptikusan nézett. – Ez igaz. Kérdezd meg őt magad.

– Nem tehetem. – Potter hangja hideg volt. – Isobel MacDougal a gyengélkedőn van.

– Micsoda? – Draco egyenesen ült. – Mi történt?

– Szerinted mi történt?

Draco talpra ugrott, és Potter is így tett, szemtől szembe találkozva Dracóval a két centiméteres magasságkülönbség ellenére.

– Mi történt Isobellel? – követelte Draco keményen. – Mondd el!

– Hol voltál ma este korábban? – kérdezte Potter.

– Pontosan itt – csattant fel Draco. – Mi történt?

– Meg tudja ezt valaki erősíteni?

– Nem, egyedül voltam. – Felemelte a pálcáját. – Ha nem mondasz semmit Isobelről, akkor majd én magam kiderítem.

– Én meg sem próbálnék elmenni – mondta Potter, Draco és az ajtó közé lépve.

Draco habozott. Isobel a gyengélkedőn. Az arca, csupa tágra nyílt szem, fekete keretes szemüveg és kerek orcák úsztak be a látóterébe. Olyan pimasz és ártatlan, a furcsa étvágyával és az írásos kijelentéseivel.

– Csak mondd el, Potter – kérte Draco halkan. Nyelt egyet, és erőltette ki a szót. – Kérlek.

– Isobel MacDougalt ma este eszméletlenül találták meg a könyvtár folyosóján. – Potter hangja szűkszavú és szakszerű volt.

– Vajon… vajon… – Draco nem tudta megformálni a szavakat.

Potter még mindig Draco szemét tartotta.
– Nincs nyoma bántalmazásnak. Justin Finch-Fletchley megtalálta őt, és küldött nekem egy patrónust.

– Nem vágták meg? – kérdezte Draco. – Nem volt megátkozva? – A Hermione karjára vésett betűk kéretlenül eszébe jutottak, és felidézték benne az emlékeket, ahogy az ajkait végigfuttatta az elvarázsolt hegeken korábban aznap este. Megtört bocsánatkéréseket mormolt a lány bőrébe, túl halkan ahhoz, hogy meghallják…

– Nem – válaszolta Potter, zöld szemei a férfira fúródtak. – Nyilvánvalóan egy erős kábító csapdát indított be.

Draco összeszorította a fogát, próbálta fenntartani a maszkját. Tennant. Itt volt, a kastélyban. A támadás egy üzenet volt. Tennant tudta. Tudott Hermionéról. Azon a reggelen, amikor a védővarázslatok elhalványultak, és a lány Draco nevét nyögte… Tennant tudta.

Ha Tennant ott lett volna ma este a szobában, és látta volna őt és Hermionét… Most Draco nem tudta elnyomni a borzongás borzongását. Nem, Tally megérezte volna. Draco elhessegette a gondolatot, hogy a jelenlegi helyzetére koncentráljon, ami elég rossz volt.

– Isobel fel fog épülni? – kérdezte. A hűvös hangja még saját magát is meglepte.

– Nagyon valószínű. Madam Pomfrey nem élesztette újra, azt mondja, jobb, ha hagyjuk, hogy természetes úton ébredjen fel – mondta Potter.

A sötétfa pálcát nehéznek érezte Draco kezében. Ha mindez igaz volt, akkor most azonnal csomagolnia kellene a bőröndjét, kiutasítva.
– Hol van McGalagony? – kérdezte.

– Globális igazgatói konferencián Prágában – válaszolta Potter. – Justin és én szeretnénk ezt titokban tartani, amíg vasárnap vissza nem tér.

– És Lumpsluck? – tudakolta Draco. Az igazgatónő házak közötti egység iránti mániája arra késztette, hogy a Mardekár házvezetőt nevezze ki igazgatóhelyettesnek, ami lehetővé tette a varázsló számára, hogy egészen új léptékben legyen lusta és hanyag.

Potter megvonta a vállát.
– Ő is azt akarja, hogy titokban tartsuk. – Leengedte a pálcáját. – Miért nem ülünk le újra, Malfoy?

Draco nem szerette ezt a megnyugtató hangnemet, hallotta már, hogy aurorok használják a minisztériumi kihallgatásokon. De a lábait kissé gyengének érezte, ezért visszatért a karosszékébe, és fintorogva nézett a nem szívesen látott látogatójára.

– Azért jöttél, hogy letartóztass? – kérdezte Draco. Potter kényelmetlenül nézett ki. – Egyáltalán nem hivatalosan vagy itt, ugye?

– Szívességből vagyok itt Justin kérésére – ismerte el Potter. – Azt mondja, hogy a régi halálfaló trükködre készülsz. Hogy megfenyegetted, hogy ledobod őt a Csillagvizsgáló toronyból. – A zöld szemek összeszűkültek a kerek szemüveg mögött. – Azt mondja, hogy zaklattad Isobelt… és Hermionét.

Á, hát itt volt. Draco már nagyon várta. A jó cselekedetek sosem fizettek, és a sikertelen jó cselekedetek még rosszabbak voltak. Potter talán elnéző lesz Dracóval szemben Isobellel kapcsolatban, de a legjobb barátjával szemben nem lesz ilyen toleráns.

– Justin azt is mondtad, hogy elkábítottad az osztályteremben – folytatta Potter –, és Hermionénak kellett felkeltenie.

Draco szemügyre vette az aurort, és azon tűnődött, hogy az igazság, vagy legalábbis az igazság egy részének beismerése jobbá vagy rosszabbá teszi-e a helyzetet.
– Tudom, hogy nincs okod hinni nekem – mondta óvatosan –, de nem én vagyok az a mardekáros, akit keresel.

– Tennant Rowle, gondolom. – Potter felsóhajtott. – Hermione kért meg, hogy nézzek utána a perének. Azt mondja, hogy veszélyes.

– Az is – erősítette meg Draco. – Boszorkányokra vadászik és…

– Justin szerint ezen a héten a Durmstrangon is van – vágott közbe Potter. – Valami SVK szemináriumon.

– Visszajött.

– Ezt biztosan tudod? – kérdezte Potter. – Van valami bizonyítékod?

– Csak az a tény, hogy Isobel a gyengélkedőn van – csattant fel Draco.

– MacDougalt fél tizenegy után támadták meg. – Potter újra felvette a csípős hangját. – Akkor hagyta el a könyvtárat, ahol Madam Cvikernek segített. Justin talált rá a vizitje után, visszafelé tartva a Hugrabug klubhelyiségébe. – A szemei Draco szemébe fúródtak. – Mit csináltál ma este fél tizenegykor, Malfoy?

Tárgyaltam a szexről a drágalátos…

– Itt voltam, Potter – mondta hangosan Draco. – Egyedül.

– Egyedül. – Potter felállt, és tekintete ismét végigsöpört a szobán. A láthatatlan fényekre pislogott, aztán a kandalló előtt heverő ágyneműkupac és a bolyhos, piros köntös felé fordult. Hermione szőlőfájának legapróbb hegye kilógott a köntös szegélye alól, szerencsére nem vette észre. Ehelyett azok az éles zöld szemek a fekete csipke és rózsaszín szalagok gyűrött halmán időztek.

Hirtelen Potter lehajolt, és egy gyűrött ezüstszínű kártyát szedett le a szőnyegről. Újra kiegyenesedett, és a szemöldöke felszaladt, elmélyítve a villámló sebhelyet. A dombornyomott betűk azt írták: „SZEX”, és Draco azon tűnődött, vajon Avadázza-e magát megalázottságtól, mielőtt Potter lefegyverezné.

– Ne légy ostoba, Malfoy – mondta az auror. – Tudod, mi forog kockán. Ki volt még itt?

Draco nyelt egyet.
– Senki.

– Egy diák eszméletlenül fekszik a gyengélkedőn. Tennant Rowle-nak van alibije, Malfoy… mondd el a tiédet.

– Senki sem volt itt – szólt Draco határozottabban. – Tennant szeret ... szórakoztatni. Nem vagyok hajlandó utána takarítani.

Potter letette a kártyát az asztalra, aztán odalépett a szőnyegen kiterített bolyhos köntöshöz.
– Egy Rowle vörösbe öltözött boszorkányokat szórakoztat? – Az auror tekintete ismét a mackóra siklott, és elkomorult.

– Tennantnak nincsenek normái – mondta Draco provokatívan, remélve, hogy eltereli Potter figyelmét.

Erre nem volt remény. Most Potter Draco ágyához lépett.
– Ez az ágy védőbűbájos. Ki van benne?

– Senki.

Potter visszafordult hozzá.
– Hazudsz, Malfoy, és el sem tudom képzelni, miért. Találtam… szabálytalanságokat… Tennant Rowle tárgyalásán, és felveszem a kapcsolatot a Durmstranggal, de ez nem elég. Rowle-nak nincs kapcsolata McDougallal. Neked van. Rowle nincs a kastélyban, amennyire meg tudjuk állapítani. De te igen.

Potter még közelebb lépett, kihasználva a karosszékben ülő Draco fölötti ritka magasságelőnyét.
– És Rowle nem…

– Rowle nincs megjelölve. – Draco hangja fanyar volt. – Én meg vagyok.

Potter fájdalmasan bólintott. Talán a Csodafiú mégsem volt olyan szörnyű auror. Draco örült ennek; utálta volna, ha valaki hozzá nem értő miatt az Azkabanba küldik. Érezte, hogy ismerős, hideg kétségbeesés telepszik a csontjaiba, azoknak a suttogó falaknak a visszhangja. Hát, amíg tartott, jó móka volt. Csak azt kívánta, bárcsak lett volna lehetősége…

– Adj valamit, Malfoy – mondta Potter feszülten. – Nem aurorként vagyok itt. Én csak… meglátogatom az iskolaelsőt a szabad estémen. Segíts nekem, hogy ne keveredj bele ebbe.

Draco nem szólt semmit.

– Azt akarod, hogy kicsapjanak? Visszaküldeni az Azkabanba, amíg a közvetett bizonyítékok felhalmozódnak? Újabb tárgyaláson menj keresztül, esetleg hosszabb büntetéssel?

Draco ökölbe szorította a kezét, de hallgatott.

– Mondd el az igazat – erőltette Potter. – Egyedül voltál itt ma este?

A függöny zizegésére Potter megpördült, pálcáját elővéve, Draco pedig talpra állt. Egy apró alak csúszott ki Draco ágyából, és egy túl nagy zöld pizsamafelsőben állt előttük.

– Persze, hogy nem volt egyedül, Harry – közölte Hermione nyugodtan. – Én is vele voltam.

hozzászólások: 2

by Alexandra @ 2025 Apr 19

Huhhhh....ez ám a lebukás🤭
De Draco nagyon kitartóan titkolta..tényleg fontos neki Hermione🥰 jó rész volt...

by Nyx @ 2025 Apr 19

Nem számítottam rá, hogy pont így fognak lebukni és pont Harry előtt. Igen, igen Draco most aztán lebukott ☺️☺️☺️ És egyre jobb fejezetek jönnek majd.