46. fejezet
Boszorkány


Hermione a dühtől remegve térdelt Draco védőbűbáj nélküli ágyában. Legszívesebben puszta kézzel tépte volna ketté a takarót. Addig akarta tépkedni a pehelypárnákat, amíg a függönyös térben pelyhes fehér fürtök kavarogtak. Az ágy faragott kígyói megérezték a dühét, és lecsúsztak, hogy a matrac alá bújjanak.

De nem, nem tudta elpusztítani az ágyat. Draco nem érdemelte meg, még akkor sem, ha kétségtelenül tombolt odakint a lány parázna viselkedése miatt. Kibaszott szexista kettős mérce. A keze addig szorította a szőlőfát, amíg várta, hogy a pálca felkiált a fájdalomtól. A legjobb barátjával lefeküdni, akinek szüksége volt rá, aligha hasonlítható össze azzal, hogy a Roxfortban vadászott a…

Összeszorította a szemét, igyekezett uralkodni magán, és amikor kinyitotta, meglepetten pislogott. Az ágytámlák most csontfehérek voltak, az ágynemű pedig virulens rózsaszínűre változott, százszorszépekkel és cicákkal hímezve. A lila szalagok még Draco párnáin lévő ezüst bojtokat is felváltották. A faragott kígyók ismét felcsúsztak az ágyrácsokon, de most már virágos indák voltak, és izgatottan csapkodták a leveleiket.

Hermione nem tudta megállni, hogy ne vigyorogjon a látványon, és varázsigét mondott, hogy megakadályozza, hogy Draco visszafordítsa a színeket. Most már csak McGalagony vagy Flitwick változtathatta vissza az ágy tartalmát, és Hermione kételte, hogy a mardekáros bármelyik professzort is megkérné, hogy segítsen neki a cicapárna-problémájában. Aztán az egyik párnát kerek, narancssárga macskává változtatta, és az ágyrácsnak támasztotta. Tökéletes.

A csínytevése ellenére Hermione be tudta vallani magának, hogy Draco reakciója Harry kinyilatkoztatására jobb volt, mint várták. Sokkoló volt, és a két varázsló nyolc évnyi rivalizálása után, nos, némi kirohanás várható volt. Egy kis ütés a nagy egódnak, hmmm, Draco? Rosszul viselkedett, ez igaz, de Merlin, mikor nem viselkedett rosszul Draco Malfoy?

Igazából sokszor. Ma este nem viselkedett rosszul. Hermione bebújt a rózsaszín takaró alá, és lehunyta a szemét, emlékezve. Draco gyengéd kézzel távolította el Tallyt a talárja szorításából. Draco, ahogy a tárgyalóasztal fölött a lányra néz. Draco haja és szeme izzott a lámpafényben, ahogy ezüstkártyákat varázsolt kéjes sugallatokkal.

És a varázsló ragaszkodott a feltételeihez. Ragaszkodott a feltételeihez. Hermione azt várta, hogy a tárgyalásaik csak egy játék lesznek a férfi számára, hogy amint meztelenül fekszik alatta, átdobja azt az asztalt, és csak… csak elveszi. És egy része remélte is, hogy így lesz. Veszélyes, meg nem változtatott, félig megszelídített… Draco mindezekből állt.

De nem így történt. Draco egészen a széléig csúszott, de a kártyák jó oldalán maradt, bár Hermione tehetetlenül állt az érintése alatt. Semmiségnek kellett volna lennie számára, csak egy újabb alattomos üzletnek, de nem az volt, komolyan vette. Draco komolyan vette őt, és Hermione ezt szexibbnek találta, mint bármit, amit eddig tett. Megpróbálta őt is elrejteni, még akkor is, amikor Harry az Azkabant említette. Megvédte őt.

Hermione elnyújtózott a takaró alatt, és elmosolyodott a sötétben. Igen, Draco elég jól csinálta, szóval ha megfelelő bocsánatkérést nyújtott egy kis kuncsorgással együtt, és…

Azon kapta magát, hogy a selyem pizsamafelső alatt végigsimít a bőrén, emlékezve a férfi érintéseire. Hogy a keze, a szája és a teste hogyan váltakozott vadul a tapogatózástól a követelőzőig, a gyengédtől a durvaig, a harapástól a megnyugtatóig. A keze lejjebb vándorolt, és érezte, hogy a lába között megremeg.

Az isten szerelmére – mit csinálsz? Komoly beszélgetést kellene terveznie Harryvel, nem pedig Dracóról fantáziálnia, és arról, hogy ő… és mi van, ha csak egy kicsit is meggyengítette a védőruhákat? Csak egy kis provokációval? A férfi dühösen beléphetne, és egy kicsit összeveszhetnének, és azt mondaná, hogy megérdemli, hogy úgy bánjanak vele, mint egy…

Hermione zihálva ült fel. Hát ez nem volt valami fejlett – miért ébresztette Draco Malfoy ezeket az egymásnak ellentmondó érzéseket? Mezítláb tolta el az ágyfüggönyt, és majdnem felnyögött, amikor a szövet kissé engedett. Ez lett volna most az ő dolga, hogy véletlen varázslat adjon formát a tudattalan és nem is annyira tudattalan gondolatainak?

Az ismerős fehér fény villanása szinte megkönnyebbülésként érte ezen a ponton. Hermione ismét a hálószobája kanapéján találta magát, kezében a szőlőfa pálcával és egy rózsaszín párnával. Átkozott, hátrahagyta a durmstrangos könyvét. Odaballagott az ágyához, ahol Csámpás a takarón kuporgott, és belebújt a megnyugtató piros-aranyba. Holnap váltana néhány szót Harryvel a viselkedéséről és a…

Isobel.

Hogy is tudna elfeledkezni Isobelről? És Tennantról, aki nyilvánvalóan ott ólálkodott a környéken? A diáklányoknak elővigyázatosnak kellett lenniük. Várjunk csak, Ginny volt az új diákbiztonsági vezető. Igen, ez még jól jöhet. Hermione épp azt próbálta eldönteni, hogyan közelítse meg a legjobban a vörös hajú lányt, és hogyan mondja el Ginnynek, hogy Harry visszatért a kastélyba, amikor elaludt.

***


Draco nem volt ott a reggelinél péntek reggel, és talán jobb is volt így, hiszen az egész kastély Isobel körül zsongott. A hollóhátas nem csinált titkot abból, hogy újonnan érdeklődik Justin iránt, és úgy látszik, minden barátjával együtt kidolgozott egy írásos szakítólevelet Dracónak, így az általános vélekedés az volt, hogy Draco féltékenységi dühében támadt Isobelre.

– Vigyázz magadra, Hermione – figyelmeztette Seamus. – Táncoltál vele, emlékszel?

Hermione megforgatta a szemét.
– Nem félek Draco Malfoytól. Ez az utolsó muffin?
– Ne tedd. – Neville az áfonyás muffin fölé tartotta a kezét. – Láttam, hogy vonaglik.

– D-Malfoy soha nem támadná meg Isobelt – folytatta Hermione, és helyette lekvárt kent a pogácsára. – Gyorsan visszakerülne az Azkabanba.

– Azt hiszed, hogy valaki bemártja őt – szólt Ginny felhúzott szemöldökkel. Hermione bólintott. – Ebben az esetben Seamusnak igaza van. Vigyáznod kellene magadra.

– Luna is – mondta Neville. – Beszélt Malfoyjal, ragaszkodik hozzá, hogy nagyon udvarias… Romilda, ne csináld!

Romilda elindult, és leejtette a muffint a tányérjára. A griffendélesek nézték, ahogy lepattan az asztalról, és kigurul az ajtón.

Ginny egy másik muffint vizsgált a nagyítón keresztül.
– Hollóhátas összeesküvés – motyogta.

– Mire, a sütemények világuralmára? – kérdezte Hermione.

– Történtek már furcsább dolgok is – mondta Ginny sötéten.

Ez vitathatatlan volt, így a griffendélesek más témákra (leginkább kviddicsre) tértek át. Hermione elgondolkodva kortyolgatta a töklevét. Tennant sehol sem volt a térképen, ami azt jelentette, hogy valószínűleg a területen van, egy titkos átjáróban vagy… a Szükség Szobájában. A Szobáról már az egész iskola tudott, és olyan sok diák osont be oda csínytevés (vagy smárolás) céljából, hogy McGalagony egy festményt akasztott ki a bejárat őrzésére. Tennant azonban több mint képes volt túljárni egy festmény eszén. Ezt majd el kell mondania Harrynek.

Reggeli után félrehívta Ginnyt a bejárati csarnokban, és közölte vele, hogy Harry nem hivatalos minőségében a kastélyban fog ólálkodni. Hermione aggódott, hogy a junior auror érkezése megtöri a törékeny enyhülésüket, de Ginny nyugodtan fogadta a hírt.

– Justin tegnap este felvette a kapcsolatot Harryvel? – ismételte meg a lány. – Érthető. – Éles barna szemei bejárták a termet.

– Mit keresel, Gin?

– Nem keresek semmit – felelte a lány. – Mint a kutya, amelyik nem ugat.

Hermione alig győzte forgatni a szemét. Ginny minden bizonnyal komolyan vette azokat a Sherlock Holmes-könyveket.

– Szóval nem bánod, hogy Harry itt van?

Ginny tekintete visszavándorolt Hermionéra.
– Nem. Örülök, hogy van egy másik szempár, mióta McGalagony nincs a kastélyban.

Hermione tudta, hogy örülnie kellene ennek a válasznak, de a kíváncsiság hajtotta tovább. – Még mindig haragszol rá? – kérdezte. Haragszol rám?

Arra számított, hogy a másik boszorkány csettint egyet, de Ginny megrázta a fejét.
– Nem – mondta. – Mindketten idióták vagytok. Ron és én jól elzárkózunk tőle.

– Harry és én nem vagyunk együtt – mondta Hermione, eltökélten, hogy ezt világossá tegye.

Ginny könnyedén felhorkant.
– Nem, nem vagytok. Annak túl sok értelme lenne. Te inkább Roxfort rezidens sétáló katasztrófája vagy, és csak Merlin tudja, milyen őrült nőt próbál Harry megmenteni önmagától.

Most Hermione elégedetlenkedett.
– Draco nem egy…

– Nálad van a térkép? – vágott közbe Ginny.

– Igen.

Ginny bólintott.
– Majd az osztaggal folytatjuk a biztonsági kérdéseket. Rowle manapság bárki lehet.

Hermione zihált. Nem tudta elhinni, hogy elfelejtette. Hol volt mostanában az esze?
– Beszélnem kell Harrynek a Százfűlétől – mondta.

– Igen – értett egyet Ginny. – Ha nem találom meg előbb. – Elővett a pálcáját, és egy vékony, halvány felhőt varázsolt, amely körbesöpörte a termet. – Alakbecsomagoló köd. Mordon egyik varázslata. Hasznos, ha kiábrándult vagy láthatatlan célpontokat keresünk.

Hermione kíváncsi volt.
– Ezt lehetne használni… – Elakadt a szava, mert Ginny távolodott, felfelé lépkedett a Márványlépcsőn, szinte láthatóan Harry vagy Tennant után szimatolva. Hermione zavartan megrázta a fejét, és elindult a dupla haladó gyógynövénytan felé.

Az üvegházban csend volt, az összes diák egy kétméteres esszén dolgozott a gyorsan növő dandikórákról, amelyek úgy néztek ki, mint a nagy, fogakkal rendelkező pitypangok. Hermione már négy lábnyit írt a témáról, ezért némán ült Neville mellett, állát a kezébe támasztva, és figyelte, ahogy a nagy sárga virágok ringatóznak és csattognak.

Az aktivitás hiánya lehetővé tette, hogy az előző éjszaka indái átlebegjenek az elméjén, tekergőzve és ide-oda rángatva a gondolatait. Draco egy bolyhos, vörös köntösben feküdt a tűz előtt, a feje hátrafelé dőlt, hogy felfedje azt a hosszú, sápadt, izmos torkát. A szemei résnyire nyíltak, ahogy Hermione megérintette és megérintette, a kezét az övére tette. Vezette őt. Könyörgött neki. Könyörgött-e már valaha más nőnek, vagy mind túl türelmetlenek voltak, túlságosan vágytak arra, hogy örömet szerezzenek…

– Miss Granger?

Hermione pislogott Bimba professzor hangjára.

– Az esszéje? – A tanárnő durva, foltos kezét nyújtotta, és Hermione odaadta neki a tekercset.

– Furcsán néz ki a szeme – mondta Neville homlokát ráncolva. – Kitágult.

– Ön teljesen önmaga, Miss Granger? – kérdezte Bimba.

– Nem – válaszolt Hermione halványan. – Nem vagyok. – Én valami más vagyok. Még nem tudom, mi, de nem vagyok ugyanaz.

– Miért nem ülsz le valahol egy nyugodt pillanatra ebéd előtt, kedvesem? – A gyógynövénytan tanár kavicsos hangja kedves volt.

– Veled menjek, Hermione? – kérdezte Neville.

– Nem, köszönöm – ellenkezett Hermione szórakozottan. Felvette a pálcáját és a táskáját, és újabb szó nélkül elsétált.

A kastély területén hideg és szeles volt, de még mindig Tennant kereste, miközben a nagy tölgyfaajtók felé sietett. De csak Hagridot látta, amint hatalmas tököket halmozott egy talicskába, és a lélegzete fehér felhőket képzett. Hermione dideregve lépett be a kastélyba, és a prefektus mosdó felé vette az irányt, hogy vizet fröcsköljön az arcára.

De nem nyitotta meg a csapot, csak a tükörképét bámulta az egészalakos tükörben. Teljesen feketébe volt öltözve, szinte teljesen eltakarta egy szűk, magas nyakú pulóver, egy hosszú, egyenes szoknya és egy sarkú bőrcsizma. A haja olyan szorosan volt befonva, amennyire a fürtjei engedték. Az egyetlen színfolt a lila táskája és a háromszög alakú ezüst fülbevaló volt, benne egy vonallal és egy körrel – a Halál ereklyéinek szimbóluma és egy kézzel készített születésnapi ajándék Lunától.

Úgy nézek ki ma, mint egy igazi boszorkány, gondolta, nem mint egy modern ruhába öltözött varázslólány. Kötött gallérjából egy lila jel legapróbb széle kandikált ki. Mit tett velem?

Hermione elfordult, és elszántan lesétált az ebédhez, próbálta kiszellőztetni a fejét. Koncentrálj! Nem élhette át a napját homályos ködben – be kellett bizonyítania, hogy Tennant a kastélyban van. Ő volt az igazi veszély. Megnézte a térképet (Tennant pöttyét sehol sem látta, Harry pedig a bagolyházban volt), majd csatlakozott a többi diákhoz.

Két nagy pohár jeges töklé segített lehűteni a vérét, és Hermione nyugodt, tiszta hangon tudta megnyugtatni Neville-t és válaszolni Parvati számtani kérdéseire. Háttal állt a nagy kétszárnyú ajtónak, de amikor hirtelen csend lett a diákokon és a tanárokon egyaránt, tudta, hogy Draco Malfoy belépett a terembe.

A férfi a látóterébe lépett, a Mardekár asztalához sétált, egyenes háttal, hegyes állal a levegőben. Leült, hűvös tekintete végigsöpört a termen, és megállt Hermionén.

Olyan… komornak tűnik. Legalább mosolyogni kéne.

De Draco elfordult, mielőtt a lány válaszolhatott volna, fehérszőke rojtja a szeme elé söpört, miközben egy csésze teát töltött. Eléggé betegnek is tűnt. Talán belekerült a whiskybe? Valójában az egész Mardekár asztal nem nézett ki jól. Talán mindannyian inni kaptak. Talán a ház degenerált partit tartott tegnap este. Talán Draco is csatlakozott hozzájuk. Egy elfajzott buli boszorkányokkal…

– Hm, Hermione? Jól vagy? – kérdezte Neville, most már aggódva.

Hermione felriadva tért magához. A fél Griffendél asztal őt bámulta, és nem csoda: A steak és vesepástétomja egy tányér rózsaszín margarétává változott. Mi volt ma ez a rózsaszín? Vajon a tintapoharai legközelebb cicákká változnának? A szőlőfa pálcája a kezében volt. Vajon Draco furcsa kockás pálcájától vett át néhány trükköt, vagy Hermione egyszerűen megőrült?

A százszorszépekkel teli tányért az asztal közepére tolta, mint egy asztaldíszt, és egy újabb pite jelent meg előtte.

– Csak egy kis színt erre a szép napra!

A háztársai felnéztek a Nagyterem baljós esőfelhőkbe burkolózó, elvarázsolt mennyezetére, de nem szóltak semmit. Hermione megrágcsált egy letört kéregdarabot, és szidta magát: Ostobaságot csináltam. Persze, hogy nem szökött el boszorkányokkal bulizni. A tekintete ismét a Mardekár asztalra siklott: Pansy Parkinson állt, hogy egy kis előadást tartson. Néhány magas hangú szó sodródott Hermione felé:
– Rágás … undorító … csontok … – Ki gondolta volna, hogy Parkinson ennyire szenvedélyesen rajong az asztali illemért? Nem mintha a griffendéleseknek nem lett volna hasznukra az ilyen figyelem; Seamus éppen egy egész pitét próbált a szájába tömni, Ron-stílusban. A mardekárosok tapsoltak a beszédre, ami megmelengette Hermione szívét. Olyan jó látni, hogy az emberek felkarolják az önfejlesztést.

Néhány perccel később néhány bagoly szállt be, leveleket és csomagokat dobva le, és Hermione érdeklődve látta, hogy Draco is kapott egyet. Szinte félve nézett rá, hogy kinyissa. Gyűlölködő levelek voltak? Tennant utasításai? Draco fintorogva olvasta a levelet, majd sóhajtott, és egy rövid választ írt. A rikító narancssárga bagoly elrepült, miután megcsípte Draco kezét, ami a szeretet egyértelmű jele volt.

– Vajon kivel levelezik Malfoy? – Ginny suttogott mellette. – Gyanús.

– Semmi gyanús nincs abban, ha valaki levelet kap.

Ginny szeme felcsillant.
– Összeesküvés.

Hermione letette a villáját, és lehalkította a hangját.
– Beszéltél már Harryvel?

A vörös hajú bólintott.
– A konyhában találtam meg. Még a pálcáját sem rántotta rám. Valami auror. – Ginny ajka megvetően görbült.

– Meséltél neki Tennantról és a Százfűléről? – kérdezte Hermione.

– Nem, egy házimanó ugrott be. – Ginny elgondolkodva harapott egy falat pitét. – Ha egy házimanó volt.

Hermione megrázta a fejét. Egy olyan vérbeli purista, mint Tennant, Avadázza magát, mielőtt házimanónak adná ki magát. Egyáltalán lehetséges volt ez? De Ginnyvel nem lehetett érvelni, így Hermione csak kibontotta a térképet az asztal alatt, és elsuttogta a varázsigét. Harry pont a C osztályterembe került, valószínűleg Justin történetét ellenőrizve a hugrabugos kábítójáról.

– Most beszélek Harryvel – suttogta Hermione. Ginny bólintott, újra Dracót figyelte, de Hermione nem követte a tekintetét, csak kilépett a Nagyteremből. Draco jól volt, neki pedig volt még egy befejezetlen ügye a legjobb barátjával.

hozzászólások: 2

by Móki @ 2025 Apr 25

Huhh, jól olvastattja magát a történet. 🙈 vonakodva kezdtem bele, mert jobb szeretem a suli után játszódó történeteket. Bőven várakozáson felüli. 😊 imádom Ginny paranoiás verzióját, komolyan, ő lett a kedvencem. 😀 Theo Nott karakterére mindig nehezen állok rá, mert ahogy belegondolok, hogy a sok itteni ff-ben milyen különbözőek a karakterei… 🙈

by Nyx @ 2025 Apr 26

Ugyan így voltam vele. Sok-sok HP 8.éves vagy alternatív HP 7et olvastam régen.Nagyon nem hozott lázba ez az egész téma, mert kb. már majdnem mindegyik egyforma. De amiket most, azokat amiket ebben témában feltettem, igazán mindegyikben kellemesen csalódtam.
Ginny nagyon jó karaktere nagyon tetszik nekem is. Merőben más, amint amilyennek megszokhattuk. Theo Nott, hát ebben annyira sokat nem szerepel, de a történet vége felé többször megjelenik majd. Én egyre jobban bírom a karakterét és egyre többféle módon ábrázolják. A Measure of a Manben kimondottan szeretettem azt az éleslátó, gyakorlatias, szerelemtől és a gyásztól megtört Theót, a de a pszichopata Theo is megér egy misét. Kár, hogy a könyvekben se Blaise, se ő nem kapott nagyobb szerepet, viszont a fic írók szerintem nagyon jó, hogy felismerték őket.