52. fejezet
Gyógyulás


Draco a gyengélkedő ablakain keresztül besütő rózsaszínű napfényre nyitotta a szemét. Kora reggel volt, alig múlt hajnal, és a feje lüktetett a fájdalomtól. Madam Pomfrey Tennant ágya mellett állt.

– Jó reggelt, Mr. Malfoy! – A matróna szomorúnak tűnt. – Úgy tűnik, hogy Mr. Rowle visszaesett.

Draco összerezzenve ült fel. Tennant mozdulatlanul feküdt a kötéseiben, a szája megereszkedett. A szeme félig nyitva volt, nem reagált Pomfrey pálcájának fényére. Vékony nyálcsík csorgott le az állán.

Pomfrey elővarázsolt egy fehér kendőt, és letörölte a nedvességet.
– Kedvesem, kedvesem.

– Szegény, szegény – ismételte Draco.

A matróna éles pillantást vetett rá.
– Igya meg azt a bájitalt az asztalon – parancsolta. Draco megtette, és a feje kitisztult.

– Jobb lenne, ha megmosakodna, Mr. Malfoy – mondta Pomfrey. – Az igazgatónő bármelyik percben itt lehet.

Draco engedelmeskedett, és a gyengélkedő mosdójában friss talárt és csomagolópapírt talált. A saját talárja gyűrött és izzadt volt a sötét álmok éjszakája után, amelyekben Tennant és az ő gondolatai keveredtek. A saját arcának emléke Tennant tehetetlen szemén keresztül.

Most a porcelán mosdókagyló oldalába kapaszkodva bámulta ugyanazt az arcot a tükörben. Sápadtnak és fakónak tűnt, nedves haja a homlokára tapadt. Elbűvölő. Nagyon hatodéves. Draco kiegyenesedett, és hátrasimította a haját, majd elkomorult. Túlságosan másodéves. Kissé megkavargatta a fehérszőke tincseket, és saját szappant és zselét kívánt magának. Fertőtlenítő szaga volt.

Hangok hangja csalogatta ki a mosdóból, és látta, hogy McGalagony és Potter csatlakozott a matrónához Tennant ágya mellett. A függönyök erősen el voltak redőzve, és Hermione sehol sem volt látható.

Az igazgatónő ugyanolyan impozánsan nézett ki, mint mindig, hosszú fekete bársonyruhájában és a vastag ezüstláncon függő Roxfort kulccsal. Potter viszont vad hajúnak és ügyetlennek tűnt hosszú kabátjában. De legalább teljesen fel volt öltözve; Draco hátrányban érezte magát a pamut gyengélkedő ruhájában. Egyik kezével végigsimított a haján, és a talár széles ujja hátracsúszott, felfedve a Sötét Jegyét. Sietve ismét leejtette a kezét.

– Miért nem ülünk le mindannyian – mondta McGalagony. Egy közeli székre rendezkedett be, egyenes háttal, egyik karomszerű kezét rubintos tetejű pálcáján tartva. Potter leült a szomszédos ágyra, és Draco nem tehetett mást, mint hogy visszatérjen a saját kiságyához. Pomfrey állva maradt, kezét a derekán összekulcsolva.

– Úgy hallottam, hogy Mr. Rowle állapota romlott – mondta az igazgatónő. Kerek szemei olyan halványkék, hogy szinte szürkének tűntek, ahogyDracóra szegeződtek.

Draco megengedte magának, hogy elégedetten nézzen. Tennant mégiscsak megtámadta őt. Potter mindenesetre nem tűnt túlságosan feldúltnak emiatt.

Pomfrey volt az, aki megszólalt.
– Igen, Mr. Rowle olyan látatlan állapotba került, amely, attól tartok, végleges. Gondolom, a sérülés, amit elszenvedett, túl mély volt. – A matróna a homlokát ráncolva nézett Potterre.

– Csak egy kábító varázslat volt – mondta Potter védekezően.

Pomfrey szipogott egyet.
– Csak egy kábító varázslat. A varázslatok és a fejre mért ütések komoly dolog, Mr. Potter, különösen, ha kombinálják őket. Túl sok olyan esetet láttam már, amikor az agy duzzanata okozta…

Tovább szónokolt, de McGalagony nem figyelt oda. Dracót figyelte, és ő csak annyit tehetett, hogy ne emelje fel az okklumenciapajzsot.

– Miss Granger említette… mellékesen… hogy megmentette őt Mr. Rowle-tól. – Az igazgatónő hangja könnyedén vágott át Pomfrey hangján.

– Igen – mondta Draco, képtelen volt elfordítani a tekintetét azokról a télies szemekről.

– Ön és Mr. Rowle barátok voltak, Mr. Malfoy?

– Nem.

McGalagony lehajtotta a fejét.
– Szobatársak voltak.

– Nem önszántukból – csattant fel Draco. Az a sok kedves beszéd az beosztási ünnepségen az Egységről és a háborús sebei gyógyításáról, Lumpsluck pedig Tennant Rowle-t tette a halálfaló mellé. És az igazgatónő ezt megengedte.

Ha McGalagony elkapta a szúrást, nem mutatta.
– Akkor szobatársak.

Draco megvonta a vállát.

– Mégis – folytatta – megakadályozta, hogy megtámadja Miss Grangert.

– Igen.

– Mr. Rowle farkas alakban volt – erőltette McGalagony. – Mégis az útját álta, olyan sorsnak udvarolva, amit sokan a halálnál is rosszabbnak tartanának.

– Igen, én vagyok az igazi hős – mondta Draco. – Polírozza ki azt a Merlin-rendet.

– Igazgatónő, megerősíthetem, hogy… – kezdte Potter.

– Egyszerűen nehezen hiszem el – szólalt meg McGalagony –, hogy Mr. Malfoy kockáztatta magát egy mugliszületésűért.

– Nos, ő megtette. – Potter hangja kemény volt. – Láttam.

– Megkérdeztem Miss Grangert, hogy miért tehetett ilyet, Mr. Malfoy – folytatta az igazgatónő Theo-szerűen, mintha az időjárásról beszélgetne. – Azt mondta, hogy nem tudja.

– Granger elismerte, hogy nem tud valamit? – kérdezte Draco. – Jegyezzül fel a naptárban.

– Segítsen megérteni, Mr. Malfoy. – Az igazgatónő előrehajolt, a botjára támaszkodva. – Maga rendíthetetlen bátorságot tanúsított, legalábbis egy lélekromboló átalakulást kockáztatva, valószínűleg a halált.

Draco hallgatott.

– Miért mentene meg Draco Malfoy egy mugliszületésű, griffendéles, ellenséges embert? – McGalagony folytatta. – Miért?

Draco megremegett, és összeszorította még mindig érzékeny állkapcsát, hogy ne szólaljon meg.

– Igazgatónő, ez nem igazán a mi… – kezdte Potter.

– Mondja el, Mr. Malfoy – sürgette az igazgatónő, hangja lágy és könyörtelen volt. – Miért kockáztatta az életét Miss Grangerért?

Draco gúnyosan visszavicsorgott.
– A kérdése hibás, igazgatónő. – A hangja hideg volt, érzelemmentes. – Azt sugallja, hogy volt választásom. Hogy egyszerűen ott állhattam volna, és nézhettem volna, ahogy darabokra tépik.

A hangjában lévő jég addig terjedt az ereiben, amíg elfelejtette, hogy egy kórházi ágyon ül egy pamutköntösben.

– Talán a hollóhátasok végeznének egy tanulmányt – töprengett hangosan. – Hol húzza meg végül Draco Malfoy a határt? Mennyire kell elfajulnia, hogy a halálfaló segítsen egy mugliszületésűnek? Egy sértés? Egy verés? Egy átok? Megerőszakolás? Fojtogatás? – A szemei összeszűkültek. – Sectumsempra?

– Mr. Malfoy…

Draco lecsúszott az ágyról, és felállt, az igazgatónőre meredve.
– A hálószobámban volt, az isten szerelmére, Malazárra! – sziszegte.

– Rájöttem…

– Semmit sem ért meg – mondta Draco keményen. – Maga nem voltál ott. A kandallóhoz volt szorítva. Vaktában, tehetetlenül, az inge félig letépve… szembenézett valamivel, ami úgy nézett ki, mint egy vérfarkas. Egy vérfarkassal!

Bellatrixra emlékeztető, hátborzongató fekete nevetést karikírozott ki.
– Ó, de várjunk csak, a boszorkánynak volt pókere, nem igaz? Egy piszkavas! Hermione Granger egy nála kétszer nagyobb vérfarkassal szemben védekezik, egyedül, egy piszkavassal! Látott már valaha ilyet?

– Én…

Draco nem tudta abbahagyni, csak úgy ömlöttek a szavak.
– Potter biztosan látott. És én is láttam! Ugyanaz a boszorkány, a szalonom padlóján, kivérezve, a Cruciók által kiforgatva, és mégis hazudott… hazudott Potterért, mindannyiótokért! Szóval igen, én ugrottam elé!

Körülnézett a szobában.
– Senki sem tette volna? Érte? Miért lennék én más?

A gyengélkedő halotti csendbe burkolózott, és Draco csak a ziháló lélegzetvételét és a fülében lüktetést hallotta. Csuromvizes, patakokban folyt a mellkasán és a hátán, és a keze remegett. Már korábban is elájult, a kastélyban, és nem volt kedve megismételni az élményt, főleg nem valami kíváncsi öreg denevér és a kibaszott Potter előtt.

Egy hang sodródott az elméjébe, azt suttogta:
– Draco. – És lehűtötte a vérét. Apró, puha kezek a mellkasán. Nem gondolta, hogy szörnyeteg.

Pomfrey előrelépett, keményített szoknyája zizegett.
– Igazgatónő, tiltakoznom kell!

– Tudom, Poppy. – McGalagony arcán kisimultak a vonalak. Felnézett Dracóra. – Elnézést kérek a tolakodó kérdezősködésért, Mr. Malfoy. De tudnom kellett.

Az igazgatónő felállt, és szigorúan szemügyre vett mindenkit.
– Ez egy nagyon kényes helyzet.

Draco csak bólintani tudott, most már inogva, de elszántan, hogy talpon maradjon. A torkára fagyott a rémület attól, amit mondott.

McGalagony megfordult, hogy megnézze Tennant hason fekvő alakját, és a többiek követték a tekintetét. Tennant pontosan ugyanabban a helyzetben maradt, ernyedten feküdt a priccsen, nyitott szájjal, és csak a mellkasának felszínes mozgása jelezte, hogy még életben van. A szemei üresek voltak, az arca pedig borzalmasan sápadt.

Végül az igazgatónő elfordult.
– Madam Pomfrey, köszönöm a tegnap esti és a mai kiváló munkáját. Elengedheti Mr. Malfoyt, amikor csak jónak látja.

Ismét Dracóra nézett.
– Nem fogom tájékoztatni az aurorokat a tegnap esti eseményekről. Kivéve persze, ha Miss Granger ragaszkodik hozzá.

Draco nem válaszolt, de látta, ahogy Potter megkönnyebbülten összecsuklik. Még a Kiválasztott sem akarta, hogy a főnökei előtt kiteregessék az egész szomorú zűrzavart.

– Egyértelmű, hogy Mr. Rowle veszélyt jelentett magára és másokra, és az ön tettei megmentették Miss Grangert a szörnyű sorstól – folytatta McGalagony. – Mr. Potter, remélem, ez nem hozza kellemetlen helyzetbe.

Potter megvonta a vállát.
– Ez a szabadnapom.

– Kellemetlen lenne… kellemetlen… ha mindennek híre menne – mondta McGalagony. – Attól tartok, Mr. Malfoy tettei nem kerülhetnek nyilvánosságra.

– Ez… ez rendben van – dadogta Draco. Több mint rendben.

– Hálás vagyok önnek, Mr. Malfoy. – McGalagony hangja visszanyerte szokásos élességét. – Mr. Potter, meg van győződve arról, hogy senki sem látta, hogy ön és Miss Granger elvitték ezt a kettőt a gyengélkedőre?

Potter kényelmetlenül állt fel.
– Mindkettőjüket letakartuk, és… ööö…

– Teljes mértékben bízom abban, hogy ön és Miss Granger észrevétlenül tudnak lopakodni ebben a kastélyban – mondta McGalagony szárazon. – Így azt hiszem, ezt megtarthatjuk magunknak.

– Granger – sikerült Dracónak kimondania.

– Hermionénak nem fog tetszeni – értett egyet Potter grimaszolva. – El akarja majd mondani a világnak, hogy Malfoy megmentette őt.

– Majd én foglalkozom Miss Grangerrel – mondta McGalagony. Potter kétkedve nézett az igazgatónőre, és joggal.

– Poppy, kérlek, lépj kapcsolatba a Szent Mungóval Mr. Rowle… állapotával kapcsolatban.

Pomfrey rosszallóan nézett.
– Tudni akarják majd a körülményeket.

– Küldjetek minden kérdést hozzám. – McGalagony szeme megcsillant a szemüvege mögött. – Nem ez lesz az első eset, hogy a Roxfortból egy beteget küldenek a Janus Thickey kórterembe.

Draco ráncolta a homlokát, majd Potterre nézett, aki rendkívül önelégültnek tűnt.

– Addig is, Mr. Malfoy, pihenjen – javasolta McGalagony, ismét magára vonva Draco figyelmét. – Természetesen gondoskodom róla, hogy átszállítsák egy másik hálószobába.

– Nem, erre nincs szükség – mondta Draco. Még mindig ott volt az eltűnési varázslat, amit meg kellett oldani.

McGalagony bólintott.
– Rendben van. Megkérem a manókat, hogy hozzák rendbe a dolgokat. – Eltávolította a függönyökön lévő gyámokat, és elsöpörte őket. Potter követte, még mindig elégedettnek látszott.

Dracónak sikerült összeszednie magát, amíg az ajtó be nem csukódott Potter mögött. De aztán a látása elhomályosult, és a lélegzete gyorsan jött. Az izzadság végigfolyt a hátán, és a térdei megroggyantak. Érezte, hogy Pomfrey kezei visszavezetik az ágyhoz, lehúzza róla a köpenyt, megtisztítja, és egy friss köpenyt teker rá. A matróna betakargatta, és egy hideg fiolát nyomott az ajkához.

– Most már aludjon, Mr. Malfoy – suttogta. – Nem akarom, hogy ez a sok izgalom tönkretegye a jó munkámat.

Draco nem szólt semmit, csak lehunyta a szemét. Tényleg jó munkát végzett? Érezte, hogy még több takarót terítenek rá, és a függönyök suhogását. A matróna léptei elhalkultak, és a szemhéját nyomó fény is elhalványult.

***

Amikor Draco újra felébredt, a gyengélkedő halványabb volt, csak a gyenge novemberi naplemente világította meg. Végigaludta a napot, vagy Pomfrey bájitalaitól, vagy a saját gyengeségétől, vagy mindkettőtől.

Körülnézett, és legalább a fejét tisztának és fájdalommentesnek találta. Egyedül volt a gyengélkedő elfüggönyözött részében, se matróna, se kíváncsi griffendélesek nem látták. Tennant üres ágya makulátlanul tiszta volt, semmi sem utalt arra, hogy a varázsló valaha is ott járt volna.

Draco az éjjeliszekrényen lévő zsebórájáért tapogatózott, és felpattintotta: négy-negyven. Mindjárt vacsoraidő. A gyomra korgott a gondolatra, felült és kinyújtózott, izmai merevek voltak a túl rövid ágyba kuporodástól. Az előző éjszakára vonatkozó emlékeit távolinak és homályosnak érezte, mint egy sötét, kísértő álmot.

Ismét az üres ágyra pillantott. Nehéz volt elfogadni, hogy Tennant elment. Draco félig-meddig azt várta, hogy a nagydarab varázsló csizmában és kabátban visszavitorlázik a kórterembe, és integetve integet. Ugye nem gondoltad komolyan, hogy nyertél, Drakey? Te és a sárvérűd? Kerek szemei rosszindulattal csillogtak. Az íze… finom volt.

A hosszú, forró zuhany segített elűzni az ilyen gondolatokat, és amikor Draco egy kézzel végigsimított a ködös tükrön, örömmel látta, hogy színt kap az arca, és halványabb árnyékokat a szeme alatt. Friss gyengélkedőköpenyt, papucsot és köntöst öltött magára, majd a kórterem többi részétől elválasztó széles függönyhöz lépett. Bizonyára ott volt az ételtálca.

– Aggódom a mintaméret miatt – mondta egy ismerős hang a függöny túloldalán. Isobel. – Még ha minden hetedikes és annál idősebb férfi diákot is meginterjúvolnék – folytatta hollóhátas –, akkor is még mindig egy korlátozott kör, és ez torzíthatja az eredményeket.

– Kibővíthetnénk a vizsgálat paramétereit – szólalt meg egy másik lány kétkedve.

Draco a fejét egy vászonpolc hűvös fémlapjának támasztotta. Nem volt olyan állapotban, hogy megbirkózzon ezzel. Isobel tényleg azt tervezte, hogy végigjárja az iskolát, és azt firtatja, hogy a fiúk hogyan kértek … ilyesmit?

– Hatodik évfolyamosok – szólalt meg egy harmadik lány. – Hányan tudnak közülük egyébként gyakorlati tapasztalatból meríteni? Valószínűleg hazudnának, és az még rosszabb lenne.

– Lányok! – kiáltott egy másik hang, szintén ismerős, egyértelműen férfi és mindig idegesítő. – Ez nagyon illetlen! Gondoljatok a hírnevetekre!

A szavai kuncogások sokaságát váltották ki.
– Ó, Justin – mondta Isobel. – A hírnevünk?

– Szeretnék tisztázni néhány dolgot, Isobel – mondta az egyik lány. – Egy egytől tízig terjedő skálán hogyan értékelnéd Mr. Finch-Fletchley agresszivitásának mértékét veled szemben a partin?

– Nyolc-háromra – mondta Isobel.

– Nyolc-pont-három! – Az iskolaelső felháborodottnak tűnt. – Én soha nem lennék ennyire … ennyire…

– Draco pedig hét-pont-öt volt.

Draco meglehetősen sértődötten fintorgott a függönyre.

– Justin erősen támaszkodott a célozgatásokra, lásd a hármas táblázat kettes oszlopát, Candace és a fizikai megfélemlítésre – folytatta Isobel. – Most már igaz, hogy Draco egyértelműbb volt, és valóban átkarolt engem…

– Fizikai kontaktus? – kérdezte egy lány.

– Itt van nálam a rubrika – mondta a másik.

– De az általános benyomásokat meg kell engednünk – szólalt meg Isobel. – Justint sokkal veszélyesebbnek találtam, mint Dracót, aki szerintem nem volt teljesen komoly. Justin viszont egyértelműen szándékosan…

– Részeg voltam! – tiltakozott Finch-Fletchley. – Nem is emlékszem!

– Ezt már számon tartottam – mosolygott Isobel napfényesen. – Ez egy változó.

– Ha be akarod építeni a részegségi szintjét, szükséged van egy alapértékre – mondta egy lány. – Miben különbözött a viselkedése józanul, Isobel?

– Nem tudom, Candace. – Isobel csalódottnak tűnt. – Azóta sem követelte.

– És én biztosan nem is fogom! – Finch-Fletchley úgy tűnt, a kötél végén jár. Draco keresztbe fonta a karját, és a függönyre vigyorgott, miközben az iskolaelső folytatta: – Isobel, nem tervezem, hogy…

– Nos, valószínűleg szóba fog kerülni – mondta Isobel. – A dolgok természetes rendje szerint. Elég szépen haladunk, és november 28-át jónak terveztem…

– Nem haladunk! – kiáltott fel az iskolaelső. – Csak egyszer csókoltalak meg, és… nem beszélünk erről emberek előtt!

– A dolgok valószínűleg tovább fogunk haladni, most, hogy meggyógyultam, nem igaz?

– Nem… igen… talán… de nem fogom követelni… tudod!

– Attól tartok, mégiscsak kell – szólt Candace. – Még mindig szükségünk van arra az alapvonalra.

– Elég volt, elmegyünk – csattant fel Finch-Fletchley. – Ez a te táskád, Isobel? Hol van a pulóvered? Miss Cartwright! Most meg mit ír?

– Természetesen idevágó adatokat – mondta Isobel. – Most is nagyon követelőző vagy, akárcsak a partin.

– Gondolod, hogy józanul is hasonlóan követelőzne?

– NEM tenném!

– Akkor hogyan kérne egy…

Draco halkan felsóhajtott, és ismét visszatért az ágyába - a civakodás miatt megfájdult a feje. Nyilvánvalóan minden hollóhátas őrült volt.

A függöny másik oldalán zajló beszélgetést azonban nem tudta elkerülni. Az iskolaelső gyorsan kibontakozott, az a gyenge hugrabugos volt, aki eddig, és a hangja eléggé felemelkedett ahhoz, hogy Pomfrey figyelmét magára vonja.

– Ez itt a gyógyítás helye, Mr. Finch-Fletchley! – kiáltotta, és kitessékelte őt és a Hollóhátasokat a gyengélkedőből.

Draco elgondolkodott ezen az előrelépésen. Most, hogy Roxfort szexuálkutatókból álló csapata elment, hogy terrorizálják a többi (hetedéves és annál idősebb) férfi diákot, talán végre vacsorázhatna.

Pomfrey valóban beugrott, de tálca nem volt a láthatáron.
– Elég elfogadhatóan néz ki, Mr. Malfoy – mondta. – De szeretném itt tartani éjszakára.

– Erre bizonyára nincs szükség. – Draco utálta, amikor a hangja úgy hangzott, mint az apjáé.

– Ó, nagyon is szükséges – erősködött Pomfrey. – És nincs több látogató, főleg nem Miss Granger.

– Bizonyára…

– Nem fogom megengedni. – A matróna kissé izgatottnak tűnt. – Az érzelmi kitörések és a megfelelő orvosi ellátás megzavarása nem a gyógyuláshoz vezető út.

Pomfrey meghúzta Draco takaróját.
– Utasítani engem, hogyan kell egy alvó beteget ellátni! Természetesen a fej megfelelő alátámasztása…

A nő felrázta a párnáját, és még mindig morogva elzúgott, majd egy tálca kiábrándítóan ízetlen étellel tért vissza. Draco rosszallóan fintorgott. A gyengélkedőn ragadt pirítóssal és zabkásával, Hermione nélkül. Belehalt volna az átkozott boszorkány, ha visszavesz az ellenszenvből?

Vacsora után Draco eléggé unatkozott ahhoz, hogy tollat és pergament kérjen, hogy egy kis iskolai munkát végezzen. Pomfrey először a pulzusát és a pupilláit ellenőrizte, de megengedte, és néhány percig a lámpájával babrált, hogy biztosítsa a megfelelő megvilágítást. – Azonnal hagyja abba, ha újra fájni kezd a feje – parancsolta.

Az iskolai munka elvégzése valóban feldobta egy kicsit Draco hangulatát, bár megfogadta, hogy soha nem mondja el Hermionénak. Az a tény, hogy szombat este a rozoga kiságyán ülhetett, és gyenge kísérleteket tehetett egy mugliismereti beszámolóra a mezőgazdasági eszközökről, abban a magabiztos reményben, hogy a következő telihold idején is önmaga marad, szinte hálát adott neki. Valóban ritka érzés egy Malfoy számára.

Az elégedett érzés azonban nem tartott sokáig, és Draco ismét azon kapta magát, hogy egy bizonyos üres ágyat bámul. Hermione biztosan kitalálná, mi történt. Vajon megköszönné neki, leordítaná, vagy félrenézne? Mindenesetre kételte, hogy emiatt az Azkabanba küldené. Nem mintha most már bármit is lehetne tenni.

Így hát visszatért a szántókról szóló részéhez (amiben volt néhány jól megfogalmazott pont, ha ő maga is ezt mondta). Aztán Draco elkezdett számtani feladatokat tervezni a pluszpontokért. A professzorok unalmas befolyásától megszabadulva Draco ezt lebilincselő feladatnak találta: problémái egyre bonyolultabbak és fantasztikusabbak lettek, egy két lábon járó egyenletsorozatban egy seprűnyél, szélsebesség-számítások és három kanári szerepelt. A számok valósággal táncoltak a pergamenről, miközben egy kísérő illusztrációt vázolt.

Csak akkor vette észre Draco ismét az időt, amikor Pomfrey visszatért, hogy elvegye a vacsoratálcát: negyed kilenc. Nyugtalanul mozogtatta magát az ágyon, ha Hermione nem lett volna olyan kellemetlenkedő, csatlakozhatott volna hozzá a…

Az ágyban.

Draco felült. Az eltűnő varázslat még mindig a saját erejéből működött, és ma este tízkor a hálószobájába juttatja Hermionét. Az ágyába. Egyedül. Az ágyba, ahol megtámadták. Abban a szobában, ahol majdnem meghalt.

Észrevétlenül talpra állt, félrelökte a függönyt. Vissza kellett mennie oda, ő nem tudott…

– Mr. Malfoy! – Pomfrey elállta az útját. – Azonnal vissza az ágyba.

– Jól vagyok – mondta Draco. – Egyenesen a hálószobámba megyek, ígérem. Biztosan nincs szükségem…

– Nincs kivétel – riposztozott a matróna. – Itt marad éjszakára, az én felügyeletem alatt. Mr. Rowle tegnap esti visszaesése után nem fogok kockáztatni.

Meghiúsulva, Draco hagyta, hogy Pomfrey visszavezesse őt az ágyához, és mogorván nézte, ahogy a nő erős védelmet vet a függönyére, majd távozott. Az az átkozott ébenfa pálca soha nem segítene neki megszökni. Draco azonban még nem volt legyőzve.

– Tally! – suttogta hangosan.

A kis manó egy reccsenéssel jelent meg.
– Mr. Malfoy, uram! – harsogta. – Maga éééééééél!

Hangos zokogása azzal fenyegetett, hogy visszahozza Pomfreyt.
– Igen, Tally, nyugodj meg. Most már minden rendben van.

– Tally rendbe tette a hálószobádat! – mondta büszkén a manó. – Tally kitakarította a vért, rendbe hozta a bútorokat, és összeszedte a szőrt… annyi szőrt! – A manólány szeme tágra nyílt. – Szőrt!

– Igen, igen, volt szőr – szólt Draco ingerülten, nem tetszett neki az emlékeztető. – Tally, szükségem van a segítségedre. Vissza kell mennem a hálószobámba, de Madam Pomfrey gyámság alá helyezte a gyengélkedőt.

– Igen! Igen! – kiáltott Tally. Draco megnyugodott, de nem sokáig. – Kedves Malfoy úrnak itt kell maradnia, és meg kell gyógyulnia!

– Jól vagyok – bizonygatta Draco. – A saját ágyamban gyorsabban felépülök.

– Ó, nem, nem, nem, nem! – Tally úgy nézett ki, mint aki ismét zokogni készül. – Uramnak a betegszobában kell maradnia! Beteg! Beteg!

– Nem vagyok beteg, Tally.

– Beteg!

Draco elvesztette a türelmét.
– Tally, megparancsolom, hogy vigyél vissza a hálószobámba!

A kis manó azonnal a látogató padjához rohant, és elkezdte a homlokát a padhoz csapkodni.

– Mit csinálsz? – kiáltott Draco, és kiugrott az ágyból. – ÁLLJ!

Tally zokogott.
– Tallynak nem szabad engedelmeskednie Mr. Malfoynak a saját érdekében! Rossz! – Csapás. – Rossz! – Csapás. – Rossz…

– Állj! NE! Ne vigyél a hálószobámba! – kiabált Draco. Tally abbahagyta a csapkodást, és boldogan mosolygott Dracóra, széles homlokán egy horzsolás terült el.

Madam Pomfrey berontott a függönyön keresztül.
– Mr. Malfoy, mi ez az egész? Ilyen hangoskodások a gyengélkedőn! Maga zavarja… magát!

– Elnézést kérek, Madam Pomfrey – mondta Draco, és örömmel látta, hogy Tally egy pillanat alatt elrejtőzött.

– Azonnal feküdjön vissza az ágyba, és ne lármázzon tovább! – parancsolta. Draco engedelmeskedett, és a matróna ismét elzörrent, keményített kötényét lobogtatva.

– Mr. Malfoy? – szólalt meg egy kis hang Draco alatt, és majdnem a plafonba csapódott. Draco lecsapta a fejét, és meglátta a priccs alatt guggoló manót.

– Gyere ki onnan – sziszegte. – Újabb parancsot kaptam.

Tally kiugrott az ágy alól, és lábujjhegyen ugrálva állt mellé, alig várva, hogy engedelmeskedjen.
– Igen, az uram ad Tallynak egy parancsot, és akkor Tally megy! Malfoy úrnak pihennie kell! Pihenjen!

– Pompás. Most menj a hálószobámba, és várd meg Miss Grangert – szólalt meg Draco. – Vele kell maradnod, és… és most mi lesz?

A manó arca Hermione nevére lehervadt.
– Ő majd… ő majd becsúsztatja nekem a zoknimat.

– Nem fogja – mondta Draco, remélve, hogy ez igaz. – Most pedig figyelj. Maradj Granger kisasszonnyal, és szolgáld fel neki a teát vagy a kakaót vagy whiskyt vagy bármit, amit kér, és mindenképpen vedd…

– ZOKNI! – Tally felnyögött. – ZOOOOOKNIIIII!

– Halkabban! – sziszegte Draco.

Tally sértett, áruló pillantást vetett Dracóra. Aztán az elképzelhető legapróbb hangon azt mondta: – Zokni.

Draco felsóhajtott.
– Ez megteszi. Igazából… – De már túl késő volt. Szavaihoz híven Tally egy reccsenéssel eltűnt, alig várta, hogy a férfit nyugton hagyja.

– Tally! – kiáltotta, de a manó nem tért vissza. – Bassza meg! – Azt akarta, hogy a manó vigye vissza Hermionét a saját szobájába. Most Hermione Draco ágyában ragadt ma este, mert a roxforti manók idióták. Draco megpróbált egy másik iskolai manót hívni, de az életéért sem tudta megjegyezni egyikük nevét sem.

Hátradőlt a párnákon. Pomfreynak igaza volt – csak saját magát zavarta. A következő órát azzal töltötte, hogy a plafont bámulta, és próbált nem gondolni arra, hogy Hermione ma este a matracán landol, vagy Tennant üres szemére. Pomfrey visszatért egy Álmatlan Álom eszenciájával, és Draco nem habozott, hogy lecsurgassa az üvegcsét, és öntudatlanságba süllyedjen.

hozzászólások: 0