59. fejezet
Térképjóslás


– AAAAGH!

Draco olyan gyorsan lépett el az ágytól, hogy megbotlott a saját lábában, és a földre zuhant, arccal a szőnyegre csapódva. Azonnal a hátára gurult, hogy sirassa kitaszított sorsát.

– Kibaszott óra! Kibaszott varázslat! – kiabálta. – AAAAGH!

Miért kellett ennek az idióta hugribugrisnak végre egyszer valamit jól csinálni? Mit kellett volna Dracónak elérnie egyetlen óra alatt?

– A seprűm!

Draco imbolyogva kapkodta fel magát, majd a cipője és a talárja után nézett. Felrepült a Griffendél-toronyba, és…

A varázsló hangosan felnyögött. Merlin, milyen bolond volt. Legalább harminc percig tartana körbejárni a kastélyt a bejárati ajtóktól Hermione ablakáig, már ha egyáltalán megtalálná a megfelelő ablakot a sötétben. Amúgy sem törhetett volna csak úgy be a hálószobájába; iskola volt. Hermione valószínűleg megint csak kidobná.

Draco a kanapéra rogyott. A saját hibám, hogy ennyi időt elvesztegettem. Kit érdekelt, milyen színű az ágy? Csak el kellett volna vinni őt a…

Nem, Hermione ezt nem akarta volna. Csak az ágyhoz kellett volna vinnie, és igazi cicaműsort adni a cicáknak. Draco még mindig félkemény farka tovább emelkedett az emlékére, ahogy Hermione négykézláb térdelt azon a mardekáros takarón, topless, a piros szoknya körülötte lobogott, a haja sötét, vad viharfelhő, mint az első éjszakán, amikor megérkezett. A szemei olyan tágra nyíltak voltak – nem állt már szemben egy fasszal? Draco lenézett magára. Nyilvánvalóan nem ilyen volt.

De ez az önelégültség elhervadt a saját féktelen ostobasága láttán. Itt állt, ismét egyedül, megfosztva egy készséges boszorkánytól, és kész volt sírni a fájdalomtól. Draco szomorúan nézte a szőnyegen szétszórt skarlátvörös cipőket és kesztyűket. Hogy lehettek ilyen hanyagok? Hermione valószínűleg most is az ötödik emeleti folyosón volt, félig felöltözve, mezítláb, pálcátlanul. Draco a kezébe hajtotta a fejét. Kibaszott óra.

***

Draco hétfőn hideg maszkkal a helyén jelent meg a reggelinél. A lefekvés előtti kiverésnek nem sikerült a legcsekélyebb mértékben is levennie az ingerültségét, és az álmait nedves vörös ajkak és vad fürtök gyötörték. Jobb, mint egy emberevő kígyó vagy egy őrült kviddicsjátékos, de aligha pihentető. A reggeli újabb kádban történő kiverés még rosszabbul érezte magát, ezért besétált a Nagyterembe, és leült Theóval szemben egy helyre.

Theo sem nézett ki túl jól. A varázsló zöld szemei árnyékosak voltak, és a gallérja nagyon enyhén ferdén állt. Nem nyúlt a palacsintájához, csak a teáját itta, és kerülte, hogy Daphne-ra nézzen, aki nem törődött vele. Furcsa, gondolta Draco, a Lump Klub buliján közelebbinek tűntek egymáshoz.

Draco balra nézett, hogy Blaise a griffendéleseket bámulja, ami Draco tekintetét arrafelé vonzotta. És ott volt Hermione, aki teljesen nyugodtan nézett ki egy magasnyakú fekete pulóverben. Egy könyvet olvasott, és – Merlin és Morgana segített neki – egy banánt evett. Draco legszívesebben a reggeliző tányérjába sírt volna, de az talán megjegyzésre adna alkalmat, ezért beérte azzal, hogy fintorogva próbálta nem kiönteni a teáját. Basszus, de szarul nézett ki. Az ember azt hinné, hogy még sosem ért még lányhoz.

– Látsz valami érdekeset, Blaise? – Theo hangjából csöpögött a sav. Blaise nem válaszolt, csak felszeletelte a palacsintáját.

Draco oldalra pillantott Blaise-re, és azon tűnődött, vajon a nyájas mardekáros valaha is feladja-e a Weasley-őrültet. Draco maga is szívesebben bújt volna ágyba egy átváltozott véla mellé: csőrrel, karmokkal, meg minden. De úgy látszik, Blaise másképp gondolta, hiszen most olyan apró darabokra vágta a palacsintáját, hogy kanállal kellett volna megennie.

Draco tekintete ismét a griffendélesre siklott. Hermione még mindig a könyvébe mélyedt, és olyan egyenes háttal és erényesen nézett, mintha még soha életében nem látott volna felegyenesedett farkat. A szája összeszorult, a haja szoros csomóba húzva, és Draco nagyot nyelt a látványtól. Töltött egy pohár hideg töklevet, és azonnal fuldoklott, amikor Hermione kettétörte a meghámozott banánt, és rágcsálni kezdte. Most az egész Mardekár asztala Dracót bámulta, ő pedig úgy meredt a palacsintájára, mintha meg merne szólalni.

Draco ismét felnézett, hogy lássa, Theo szemezget vele, és ellenállt a késztetésnek, hogy valami célozgatót mondjon Daphne-nak. A lány elég vonzó volt a gyöngyöző szeme és a pálcikavékony alakja ellenére. Hosszú, egyenes, fonott aranyszínű haja keretezte Daphne finom vonásait, és az egyik oldalán egy kecses smaragdzöld csattal volt feltűzve. Egy ilyen dísz persze teljesen alkalmatlan lenne Hermione számára; vagy eltűnne a fürtjeiben, vagy elpattanna a megerőltetés alatt, és kiszúrná valakinek a szemét…

– Mit bámulsz? – sziszegte egy hang.

Draco ijedten pislogott. Daphne visszanézett rá, sápadt szemöldöke ívesen ívelt. Megzavarta az auráját. Draco ekkor Theóra nézett, a kérdés forrására. Theo ujjai a teáscsésze köré szorultak, és bár vonásai nyugodtak voltak, mindkét arcán megjelent egy-egy színfolt.

– Add meg magad, Theo – mondta Blaise.

– Nekem amúgy sincs esélyem. – Draco drámai sóhajjal felsóhajtott. – Én nem írok verseket.

– Bassza meg – nyögte Blaise.

Theo Draco felé bámult, majd összeszedte a holmiját, és evés nélkül távozott.

– A fenébe, Malfoy – sziszegte Blaise. – Ez most nem a te szarságaidnak az ideje.

Draco nem válaszolt, csak újra a Griffendél asztalára nézett. Hermione éppen Longbottomnak segített elszállítani a ragacsos szőlőjét, ami megduplázódott. Ebédnél el kell kapnia a lányt, talán el tudnák…

De ott sem volt szerencséje. Bimba professzor órák után tartotta bent, és elmondta, hogy új biztonsági őrséget állított a kettes üvegházra, és nem tudja, hogyan távolítsa el anélkül, hogy betörné az ablakokat. Így Dracónak ki kellett hagynia az ebédet, hogy fáradságos munkával üvegenként lehámozza a bűbájt az építményről. Bimba utána egy borzalmas gyógynövényes laposkenyérrel kínálta meg, és nem volt más választása, mint megenni, vagy éhen halni vacsoráig, így most rozmaringszagúan járkált.

Hóbortos jelent meg, amikor Draco a jóslástan felé tartott, és ismét követte a lépteit, Draco pedig figyelmen kívül hagyta a kuncogást és a suttogást. Miután belépett a fülledt, illatos terembe, odalopakodott az üres asztalához, és leült, hálát adva, hogy a macskák nem másznak létrára.

Ma a kártyajóslást tanulták, és minden asztal közepére egy kis halom tarotkártyát helyeztek. A látvány feldobta Draco komor hangulatát. Kártyák. Talán egy újabb tárgyalás? Vigyorogva hátrébb tolta a puffját, a falnak támaszkodva. Kezét zsebre dugta, és a lábát az asztal alá nyújtotta, fényes fekete cipője a másik oldalon kilógott. Aztán várt.

A drapériák szétnyíltak, felfedve egy ajtót, és Trelawney jelent meg, csillogó, denevérszerű, sötét köntösben. Ugyanekkor egy ismerős bozontos lófarok ugrott ki a padló közepén lévő csapóajtóból, és Hermione többi része követte.

Még mindig elegánsan fel volt öltözve a fekete pulóverben és a hozzá illő hosszú szoknyában, csizmával, de a hajában lévő szoros csomó feladta a szellemet. Draco nem igyekezett elnyomni a vigyorát, ahogy figyelte, ahogy a lány az asztalukhoz sétál, és helyet foglal. A lány arrébb tolta a puffját a férfitól, de persze nem tudott nagyon messzire menni.

– Hermione – motyogta a férfi.

– Draco.

Apró, sötét fürtök pattogtak Hermione homloka, füle és nyaka körül. Draco keze megrándult, hogy kiszabadítsa a maradékot egyetlen fekete szalagjából.

– Jól voltál tegnap este? – kérdezte. – Valami gond volt a toronyba való visszajutással?

A lány megrázta a fejét.
– Semmi gond. Senki sem volt a folyosón. Szerencsénk volt.

Az biztos… mi lett volna, ha Hermione megjelenik az őrült házmester előtt? Egy professzorral? Finch-Fletchley? Draco megborzongott, aztán kitörölte a gondolatot a fejéből.

– Hiányoztál tegnap este – mondta helyette.

Hermionénak fel kellett emelnie az állát, hogy felnézzen rá, annak ellenére, hogy a háta mereven állt, Draco pedig a falnak dőlt.

– Tényleg? – A lány ajkai lassú mosolyra görbültek. – Gondolom, azt akartad, hogy maradjak és…

– És mit? – Draco fojtott torkán keresztül kényszerítette ki a szavakat.

A nyelve hegye megnedvesítette az ajkait.
– És…

– BOLOND! – Trelawney felkiáltott, kezét a levegőbe emelve. Köpenye ujjai hátracsúsztak, hogy felfedjék a sovány karokat. – Mágus, ördög, akasztott ember!

Draco ijedtében hátraesett, és a fejét a falba verte. A térde az asztal aljára csapódott, és szétszórta a kártyákat. Hermione szerencsére megőrizte a nyugalmát; egyik kezét Draco könyöke alá csúsztatta, a másikkal pedig stabilizálta az asztalt.

Draco Trelawney felé pillantva ült fel. Hermione az orra alatt kuncogott, és a férfi átvitte rá a pillantását, miközben szabad kezével megigazította a nadrágját.

– A Nagy Arcááááánum – dúdolta Trelawney. – A pakli huszonkét legerősebb lapja. Ön előtt hevernek, megszabadulva azoktól a kicsinyes csészéktől, pentagrammáktól, kardoktól és pálcáktól. Elég erős a mágiája, hogy megszelídítse őket?

A diákok bámultak, sokan többnek tűntek, mint egy kicsit féltek. Draco maga is elnyomott egy borzongást, ahogy felidéződtek benne az emlékek az édesanyjáról a háború alatt, amint egy asztal fölé görnyedve kártyát kártyára rakott, miközben könnyek folytak végig az arcán …

Egy horkantás mellette visszarántotta Dracót önmagához. Apró horkantás volt, de tisztán hallatszott a csendes szobában. Trelawney megpördült, szemfüles tekintete Hermionéra szegeződött.

– HITETLEN! – kiáltotta a professzor, és ezúttal még Hermione is felugrott. Trelawney leereszkedett az asztalukhoz, karomszerű kezei felkapták a kártyákat. Megkeverte és három kupacba osztotta a kártyákat, majd egyetlen kupacba gyűjtötte őket, és szétterítette az asztalon.

– Válasszon – intonálta Trelawney, és Draco érezte a sherry illatát. – Kétkedő.

Hermione hosszan elnéző arcot vágott, majd anélkül, hogy odanézett volna, kiválasztott egy kártyát, és megfordította. Két arany és ezüst színű, kanyargós alakot ábrázolt egy szárnyas figura alatt.

– A SZERETŐK! – dörmögte Trelawney. – A romantika édes virága!

– Ooooooooh! – kiáltotta az egész osztály egy emberként.

Draco halálfaló kiképzése ezúttal beindult, hála Malaráznak, és lehetővé tette, hogy mozdulatlanul üljön egy rózsaszín puffon, miközben a szerelmesek kártyája összekötötte közellenségével. Nem tudott azonban ellenállni egy pillantásnak Hermione felé, várva a megalázott kipirulást.

Ebben csalódnia kellett, mert a boszorkány csak a szemét forgatta.
– Aligha – jegyezte meg Hermione. – A kártya fordítva van.

– Aaaaaaaaaaahhhh! – Az osztály visszahőkölt.

Draco lenézett a kártyára. Igaza volt a lánynak. Az ábrák, míg neki és Trelawney-nak egyenesen álltak, Hermione szemszögéből nézve fejjel lefelé voltak.

– Diszharmónia – mondta a látó rekedten. – Félelem és gyanakvás…

– És erős testi vágyak – tette hozzá Hermione.

Az osztály zihált.

– Itt van leírva. – Hermione előhúzta a jóslástan tankönyvet az apró táskájából, és tévedhetetlenül a megfelelő oldalra nyitotta. – Hatalmi harcba zárva – olvasta fel hangosan –, erős testi késztetések által elnyomva, sötét mágia csapdájába esve.

A szobában teljes csend lett. Draco megdöbbenve nézett Hermionéra. Mi a fenét csinált, hogy mindenki előtt kiteregette a titkaikat?

– De ez csak Vlabasky. – Hermione előhúzott egy tekercset. – Pixie Divit ezoterikus közgazdász szerint a fordított szerelmesek kártya rossz pénzügyi döntéseket jelent. Cassandra Trelawney a fordított szerelmesek kártyát szintén a rossz egészségi állapotra utaló jelnek írta le, és azt ajánlja, hogy aludjon ki egy jót.

– Micsoda arrogancia – gúnyolódott Trelawney. – Mintha ön, Miss Granger, értelmezni tudná a szellemvilág finomságait.

Az osztály a két boszorkány között nézett, nem tudták, melyiküknek higgyenek.

– Persze, hogy tudnék – mondta Hermione. – Pontosan tudom, mit jelent ez a kártya.

Feszültség feszült, ahogy a teremben mindenki, beleértve Dracót is, várt.

– Elhanyagoltam a macskámat – jelentette ki Hermione. – Lépéseket kell tennem, hogy helyrehozzam a kapcsolatunkat, hogy ne kövesse tovább Malfoyt.

Rövid csend, majd kuncogás kezdődött, ami aztán kuncogássá és egyenesen nevetéssé fokozódott. Trelawney elvörösödött.

– Miss Granger – mondta. – Már a puszta jelenléte is megzavarja mindenki belső szemét. Nyilvánvaló, hogy jobban tenné magát egy másik…

– És ezt bizonyára előre látta – vágott közbe Hermione hideg kis hangja. – Bizonyára éppen ezért vagyok itt. Bizonyára meg tud felelni a kihívásnak.

Az egész osztály Trelawney felé fordult, aki most kissé vadászottan nézett.
– Természetesen – mondta a professzor. – A kicsinyes szavak és nézeteltérések semmit sem jelentenek a Szellemek Világában.

A terem közepére lépett.
– Mindannyian keverjék meg a kártyáikat, és a tankönyv utasításai szerint rakjanak ki egy háromlapos formációt. De először… ZSÁLYA!

Trelawney a tűzhelyhez csapódott, felkapott egy fehér farönköt, és a feje fölé emelte. A többi diák, köztük Draco is, figyelte, ahogy a lány varázsigéket mormol, és ringatózik a helyén. Hermione azonban figyelmen kívül hagyta az előadást, és kinyitott egy másik tekercset, kétségkívül újabb módokat kutatva, hogyan szabotálhatná az órát.

A professzor a tűzhelybe dobta a rönköt, hogy füstgomolyokat hozzon létre, amitől a legközelebbi asztaloknál ülő diákok köhögési rohamot kaptak. Zseniális, most már Dracónak is fájt a feje.

De legalább az osztály már nem arról a szerelmesek kártyáról beszélt, ami végig Hermione célja volt. A diákok most túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy a saját kártyáik fölé hajoljanak, és az eredmények felett óhajtoztak. Trelawney letérdelt a tűz elé, és a szellemekhez folyamodott, hogy tisztítsák meg Hermione negatív energiáját.

– Merlin – mondta Draco Hermionénak. – Te nem ejtesz foglyokat, ugye? – Megdörzsölte a homlokát, és azon tűnődött, hogy a fájdalom vajon a társától, a professzorától vagy a bölcs füstjétől származik. Valószínűleg mindháromtól.

– Teljes marhaság, az egész. – Hermione eltette a tekercseit, és elővette a bájitaltan tankönyvet. – A mágia egy nagyon gyapjas ága.

– Találkoznod kéne anyámmal – mondta Draco. – Megváltoztatná a véleményedet.

Hermione állkapcsa leesett, Draco pedig megdermedt, megdöbbenve a saját szavain. Tényleg ezt mondta? Komolyan azt javasolta, hogy Hermione Granger, a mugliszületésű rendkívüli, találkozzon az anyjával? Már a gondolat is elborzasztotta. Nem mintha aggódna Hermione biztonságáért, vagy az anyjáért; Draco volt az, aki nem élne túl egy ilyen találkozást.

– Az anyád látnok? – kérdezte Hermione.

– Ööö, igen. Néha. Kedveli a látó tükröket és a kristálygömböket. – Draco grimaszolt. – És a békabelsőségeket.

Hermione elgondolkodva bólintott.
– Talán nem kéne az egész szakmát elítélnem egy vén csaló miatt. Vlabatsky néhány írása egészen logikus volt.

Visszatért a Felix Felicisről szóló jegyzetek karcolásához, ejtve a témát, és Draco hálás volt érte. Ismét hátradőlt a falnak, és figyelte, ahogy az osztálytársai kártyáiktól függően sikítoznak, ölelkeznek vagy könnyekben törnek ki. Az egyetlen, aki megőrizte a nyugalmát (Hermionén kívül), Lovegood volt, aki egyre bonyolultabb terítékre rendezte az asztala lapjait, és megsimogatta zokogó társait, miközben kiteregette a rájuk váró borzalmakat.

A csendes közjáték megnyugtatta Dracót és Hermionét is. (Nyilvánvaló, hogy ez az ügyük gyakori, pihentető csendre lesz szükségük.) Aztán Hermione lopva nézni kezdett rá, és Draco jobb keze ismét a lány lábára tévedt.

– Talán más kártyalapokra lenne szükségünk ehhez az asztalhoz – javasolta Draco.

A lány felvonta a szemöldökét.
– Tényleg? Itt akarod kezdeni?

– Senki sem figyel – mutatott rá Draco. A többi diák elmerült a saját kártyáiban, Trelawney pedig csukott szemmel terpeszkedett a fotelben. – Találkozzunk vacsora után – suttogta.

Hermione megrázta a fejét, amitől bozontos lófarka veszélyesen lengedezett.
– Nem tudok. Justin és én ma este bemutatjuk a csillagászati óránkon a csillagászati órát.

Draco elkomorult a kotnyeles hugrabugos és az átkozott, most már tökéletesen működő óra említésére, de nem fáradozott azzal, hogy vitatkozzon. Hermione sosem utasítaná vissza a lehetőséget, hogy felvághasson.

A griffendéles spekulatívan szemezett vele, majd elővett egy tollat, tintatartót és egy darab pergament.
– Meg kellene határoznunk a napirendet.

– Minek?

A lány máris vízszintes vonalakat rajzolt a lapra.
– Ma estére. Tízperces szakaszokban kellene felsorakoztatnunk a tevékenységeinket, nehogy kifussunk az időből.

Draco kiegyenesedett.
– Megőrültél. Nem követek egy rohadt napirendet.

– Akkor hogyan fogunk mindent beilleszteni? Csak egy óránk van – Sorról sorra elkezdte kitölteni. Draco előrehajolt, hogy jobban megnézhesse:

Csókolózás/petting
Varázslatok
Orális 1
Orális 2
Szex
Beszélgetés

A világ megingott Draco körül, miközben igyekezett felfogni, hogy mit is lát.
– Azt mondod, hogy az ötös számú van az asztalon?

Hermione a szemét forgatta.
– Ez lenne a te felvetésed. Igen, az asztalon van.

– És megbeszélési időt is kitűztél?

– Szeretném azt hinni, hogy mindkettőnknek lesz pozitív mondanivalója.

Draco a lányra bámult, aztán elővette a pálcáját, és Incendiót vetett a pergamenre.

– DRACO! – Hermione felsikoltott, amitől a fél osztály feléjük nézett. – Draco Malfoy, hogy merészeled elégetni a … bájitaltan dolgozatomat! Te barom!

A többi diák visszatért a lapjaihoz, megnyugodva, hogy minden rendben van a világgal.

– Mi a fene bajod van? – sziszegte Draco. Nem tudta elhinni, hogy ez a boszorkány nem Hollóhátas.

Hermione elővett egy másik pergament, és újraírta a listát.
– Ez csak egy vázlat.

Draco a kezébe hajtotta a fejét, mielőtt megállíthatta volna magát, majd sietve kiegyenesedett. – Nem foglak tízperces szakaszokban kefélni!

– Rendben – csattant fel, és áthúzta az Orális 1-est és 2-est.

– Mit csinálsz? – Draco felháborodott hangja végighallatszott a szobán, és még Trelawney is ébren pislogott. – Tedd vissza azokat!

– Akkor rendben. – Újraírta a 3-as és 4-es számot, és áthúzta az 1-est.

Draco elkomorult.
– Biztos csak viccelsz – mondta, és igyekezett halkabban beszélni. – Biztosan nem várhatod el, hogy amint megérkezel, megragadjalak és megragadlak…

– Fel tudnék készülni előre…

– Az isten szerelmére, Malazárra, nézd…

– MIT LÁÁÁÁÁT, MR. MALFOY? – dörmögte Trelawney, ahogy rájuk ereszkedett.

Draco újra nekilátott, de Hermione csak becsúsztatta a pergament a bájitaltan tankönyvébe, és összefonta a kezét az asztalon, arca csupa udvarias figyelem volt.

– Látom, puszta őrület – mondta Draco nagy őszinteséggel mindkét boszorkánynak.

Az asztal maga is rendetlenség volt, Hermione összes könyvével és tekercsével, nem is beszélve a szétszórt Tarot-kártyákról. Egyetlen kártya, a többitől elkülönítve, arccal lefelé feküdt Draco előtt.

– Fordítsa meg a kártyát, Mr. Malfoy – lihegte Trelawney. – Hagyja, hogy beszéljen önhöz.

Az egész osztály ismét megbámult, és Draco nem tehetett mást, mint hogy felfordította a kártyát.

– OOOOOOOOH! – Trelawney zihált. – Az ördög.

Draco röviden azt kívánta, bárcsak az ébenfa pálcája lehetővé tenné, hogy a teremben lévő összes embert Avadázta. Az Azkabannak ennél jobbnak kellett lennie.

– Az ördög az ön árnyék-énjét jelöli, Mr. Malfoy – mondta Trelawney. – Függőség, és egészségtelen ragaszkodás.

– És a szexualitást – csiripelte Hermione.

– Olyan szomorú, hogy a sötétség mennyire megmarad – folytatta a professzor, nem törődve a másik boszorkánnyal. – De ne ess kétségbe, segítek önnek… egy infúzió zsályából és kaporból, egy kis rútával … – Trelawney ismét elröppent, hogy megtöltse a füstölőgömbjét, vagy főzzön egy teát.

– Ma este nem csinálok semmit, ha rút infúziót kapsz – jelentette ki Hermione. – Nem szeretem, ha a varázslóim dohosak és keserűek.

Draco a kezét az immár lüktető homlokára tette.
– Kérlek, mondd, hogy mindjárt vége ennek az órának!

– Már csak néhány perc. De még nem beszéltünk meg semmit.

– És nem is fogunk – csattant fel Draco. – A mai este teljesen spontán lesz, szóval ne merészelj semmilyen napirendet hozni.

Hermione a homlokát ráncolta.
– Biztos vagy benne? Ha elveszítjük az időérzékünket, a ma este ugyanúgy végződhet, mint a tegnap este, és én eltűnök, pont mielőtt…

– Biztos vagyok benne – mondta határozottan Draco. – Vállaljuk a kockázatot.

A lány kinyitotta a száját, hogy tovább tiltakozzon, de Trelawney baglyot kapott, és rendre hívta az osztályt.

– Meg kell osztanom egy iskolai bejelentést – mondta, és kitekert egy Roxfort-bélyegzővel ellátott pergament. – Az órák szünetelnek most csütörtökön, mert …

A professzor a homlokát ráncolva folytatta:
– … egy bűnösen megkésett lépcsőházi karbantartás miatt–

Draco pislogott, majd észrevette Hermione túlságosan is ártatlan arcát.
– Mit csináltál? – kérdezte.

A lány elmosolyodott.
– Ha figyelembe vesszük, hogy a lépcsők milyen létfontosságú szerepet játszanak a Roxfort mindennapi életében, egy kis extra fényezés és javítás nem túl nagy kérés.

– Mi…

– Azzal fenyegetőztek, hogy megállnak az emeletek között, ha nem teljesítik a követeléseiket – mondta Hermione. Felemelte az ökölbe szorított kezét. – Lendüljetek a szolidaritásért!

– Hermione, jól értem, hogy te … – Draco tapogatózott a helyes szó után a mugliismeret közül – szakszervezetebe léptetted a Roxfort lépcsőházait?

A boszorkány bólintott, az arca rózsaszínű volt az örömtől, és nem a jó értelemben. Ismét leeresztette a kezét.
– A Morgó lépcsőház és én tegnap dolgoztuk ki az egészet. Segítettem neki bemutatni a lépcső követeléseit McGalagonynak.

Draco egy pillanatig meg sem tudott szólalni, annyira megdöbbent.

– McGalagony? – ismételte meg végül. Néhány osztálytársa odanézett, ő pedig lehalkította a hangját. – Ugyanaz a McGalagony, aki nem egészen két nappal ezelőtt fedezett néhány igencsak megkérdőjelezhető tevékenységet a részemről? És te meg elmész, és arra biztatod a rohadt lépcsőket, hogy sztrájkoljanak?

– Az ilyen megmozdulások nem napok művei, hanem gyakran évekig tartó elnyomás eredménye.

– Ezek lépcsőházak! Át kell lépnünk rajtuk!

Hermione kuncogott.
– Úgy beszélsz, mint Ron.

Draco szeme összeszűkült.
– Nem kell gonoszkodni.

Megszólalt a kis gong, jelezve az óra végét, és Draco csak hálás lehetett. Felpattant, és felkapta a táskáját, miközben Hermione nyugodtan összepakolta a holmiját, és megállt, hogy lejegyezzen néhány utolsó gondolatot. Trelawney egy gőzölgő gyógynövénytálat tartott a kezében, amely utat tört a tömegben. Draco előre tolakodott, és gyakorlatilag levetette magát a létrán. Egy nyaktörés abban a pillanatban csekély árnak tűnt, hogy megmeneküljön a szakszervezetek és a bűnbánat infúziója elől.

hozzászólások: 0