8. fejezet
Második éjszaka – Nectere

– Mi a faszom – nyögte Malfoy.

– Igen, Malfoy, ezt szeretném tudni.

Hermione keresztbe fonta a karját, hogy elrejtse a remegését. Ez nagyon-nagyon rossz volt. Tizenkilenc boldog év, amíg nem gondolt Draco Malfoy ágyára, és most megint itt van. Ez egyáltalán nem segítene a rémálmain.

Arra számított, hogy a férfi elkezdi bántalmazni, vagy akár meg is átkozza, hiszen úgy tűnik, új pálcát vett a kezébe. De Malfoy csak ült ott, dörzsölgette a fejét, és bosszúsan nézett.

Hermione is csendben maradt, hiszen az sem segített volna, ha úgy üvölt, mint egy sikítószellem. Legalábbis legutóbb nem segített. Ráadásul ott volt az az aprócska tény, hogy Malfoynál volt pálca, nála pedig nem. Buta lány, azt hitte, alvás előtt leteheti a pálcáját az éjjeliszekrényre, mint egy normális ember. Megint elkezdené ragasztó bűbájjal a testéhez erősíteni.

Bámészkodó játékba zárkóztak, az egyetlen hang a feszült lélegzetvételük volt a kis térben. Malfoy pálcájának kis arany fénye vékony árnyékokat vetett az állkapcsa és a törzsének vonalai mentén.

– Nos – mondta végül. – Hát nem te vagy a meglepetés.

Hermione lenézett magára, csak egy camisolát és egy rózsaszín bugyit viselt. Még takaró sem volt nála, mivel az ágyneműje ezúttal nem tette meg az utat.

Malfoy most vigyorgott.
– Ugye nem mondtad el az ellenvarázslatot, Granger?

– Dehogynem, Malfoy. – A lány rávillantott a majdnem meztelen varázslóra. Kár, hogy a ruhájával együtt nem vetette le szörnyű személyiségének egy részét is.

– Akkor elszúrtad – mondta a varázsló nagy magabiztossággal. – Szándékosan.

– Én nem… én…

Draco előrehajolt, a szeme ezüstösen csillogott.
– De igen.

Hermione megpróbált válaszolni, de csak zihálni és csapkodni tudott a kezével. Malfoy közelebb tolódott, és a lány forró arccal kaparászott el. A háta a védővarázslatokkal átitatott függönynek ütközött.

Malfoy ismét előrenyomult.

Mit játszik ez? A férfinak a takaró alá kellene bújnia, és a sárvérű foltjai miatt sóhajtoznia, nem pedig az ágyon keresztül kergetnie. És most a varázsló hozzá hajolt, fehérszőke hajtincsei szárnya az egyik szeme fölé söpört. Az alsó ajka az övéhez ért, a legapróbb érintéssel.

Draco Malfoy épp most csókolt meg. Szándékosan!

– Ismerd be – suttogta a férfi. – Vissza akartál jönni.

– Nem, nem – dadogta Hermione. Merlin, össze kellett szednie magát. – Elmondtam a varázsigét, ahogy mondtad – tette hozzá határozottan. – Intermissum Harmonia Nectere. Egy pontos kör 30 fokos időközönként.

– A varázslat gondos varázslást igényel – mondta Malfoy. – Könnyű kézzel. – Egy ujját a lány alsó ajkához érintette. – Intermissum Harmonia Nectere. – Megsimította a lány felső ajkát. – Intermissum Harmonia Nectere.

Hermione megborzongott, ahogy az a bűnös hang úgy ismételgette a varázsigét, mintha csak egy elvarázsolandó tárgy lenne. A férfi újra megkocogtatta a boszorkány ajkát.

– Könnyed voltál, Granger?

– N-nem – ismerte be a lány.

– Miért nem? – A hangja türelmes volt.

Hermione arca égett; alig tudott ránézni a férfira.
– Dühös voltam.

Malfoy szürke szemei felcsillantak.
– Mutasd meg.

– Ne légy nevetséges! – mondta Hermione fagyos hangon. Legalábbis gondolatban így reagált. A tényleges válasza egy kicsit nyikorgó: – Én jól…

Malfoy felvonta a szemöldökét.
– Ezt nem egészen értettem.

Rendben, Hermione a szájára csapta a tenyerét.
– Intermissum Harmonia Nectere!

Malfoy elkapta a kezét, és elhúzta.
– Á, á, á – szidta a férfi. – Intermissum Harmonia Nectere. Finoman. – Az ajkát a lány tenyeréhez simította.

Hermione úgy érezte, mintha a fa ágytámlája megrepedt volna a megerőltetés alatt.
– Mit tudsz te a szelídségről? – kérdezte.

– Nagyon keveset – ismerte el Malfoy.

Ismét előrehajolt, és megcsókolta a lány nyitott száját, és a csók először minden volt, ami nem volt: lágy és édes, a nyelve összefonódott az övével. A boszorka lehajtotta a fejét, többet keresve, a teste a férfiéhoz igazodott. Hogy történhetett ez meg? Egy iskolai estén?

Aztán a csók megváltozott, céltudatos csókká vált, tele sötét szándékkal. Mélyen Malfoy torkában morgás hallatszott, és a férfi szorítása szinte fájdalmasan megfeszült. Hermione pulzusa gyorsabban vert, már korábban is csókolták így, rövid időre, de nem tartott sokáig, csak elillant, és otthagyta őt…

Malfoy a védőbűbájos függönyhöz szorította, és kemény, harapós csókokkal kezdte támadni a torkát, és ő ezt bátorította, hátra billentette a fejét, és a selymes hajába temette a kezét. Ám ekkor a férfi keze a bugyija alá csúszott, és fehéren izzó áramütést küldött a testébe.

Túl messzire ment! Hermione szemei felpattantak, és keményen ellökte magától a varázslót.
– Ne! – félig kiáltotta, félig visított. – Ne!

Malfoy ijedten engedte el a lányt. De másodpercek múlva már térdelt is, a farkát félig kibújt a fekete boxeralsójából, kipirultan és készen.

Úgy magasodott fölé, mint egy bosszúálló isten.
– Ne merészeld…

– Invito pálca! – fojtotta meg a lány. A fekete-fehér pálca a tenyerébe csapódott, és Hermionénak sikerült a saját térdét maga alá gyűrnie. A pálcát a torkába nyomta. – Azt mondtam, hogy nem!

– Invito kígyópálca! – sziszegte vissza Draco, és egy másik pálca jelent meg a kezében, ezúttal sötét és kanyargós. Felváltva az állkapcsa alá szúrta.

– Velem nem lehet játszani, Granger!

– Nem játszadozom!

– Ha elrontod a varázslatot, bugyiban bukkansz fel…

– Én nem tettem! És meleg van a szobámban! – kiáltotta a boszorkány. – Nem vagyok Romilda! Nem azért jöttem ide, hogy megdugjak veled!

Csend. Malfoy nehéz pálcája az állkapcsát nyomta, szinte átdöfte a húsát, és a lány érezte a sötétségét. Próbált olvasni a férfi arckifejezéséből, de az arca árnyékban volt, nem látta a szemét. Hermione erős volt, de ez a kockás pálca nem volt ellenfél a torkánál lévő nagyobb pálcának. Ha Malfoy erőltette a dolgot, ha rosszul ítélte meg, ha ilyen varázsló volt, nem tudta volna megállítani.

A pillanat kitartott, majd megnyúlt. Végül Malfoy kiengedte a saját lélegzetét, és leeresztette a pálcát.

– Rendben – csattant fel a varázsló, és hátrébb tolódott. Megigazította magát a boxeralsójába, és olyan messzire húzódott a lánytól, amennyire csak lehetett. Most már láthatta az arcát, a vonásai kemények voltak, mint a kő.

Hermione óvatosan leeresztette a kezében lévő pálcát. Mi a fene történt az imént?

Nyelt egyet.
– Legyünk észnél.

– Észszerűek. – Malfoy harsány nevetése nem tartalmazott semmi mulatságosat.

– Igen, észszerűen. – Hermione felkapott egy párnát, hogy gyengén takarja még mindig remegő testét. Ezt majd csak át kell gondolniuk.

Malfoy keresztbe fonta a karját.
– Rendben van – gúnyolódott. – El kéne hinnem, hogy Hermione Granger, a korának legragyogóbb boszorkánya, elrontott egy varázslatot.

– Igen, így van – ismerte el a lány. – Hallgatnom kellett volna rád.

– Ez most bocsánatkérés? – kérdezte Draco.

– Nem.

Malfoy egy pillanatra szemügyre vette a lányt, majd felsóhajtott.
– Lehet, hogy nem gondoltam ezt teljesen át.

– Ez egy bocsánatkérés? – kérdezte Hermione.

– Nem.

Újabb csend, ezúttal egy kicsit kevésbé feszült. Bár nem volt kényelmes, Malfoy még mindig túl közel volt, és a kölnije illatától Hermione feje megszédült. Merlin, még mindig érezte az ízét a szájában. De most már megértették egymást. Remélte.

– Nos, akkor – mondta élénken. – Az ellenvarázslatot az ágyamra kell mondanod. Gyere holnap a szobámba.

Malfoy szeme hideg volt.
– És hogyan fogom ezt megtenni?

– Hogy csináltad korábban?

– Az ablakon keresztül. Kiábrándítottam magam és a seprűmet.

A lány bólintott.
– Az működhet. Kihagyhatnánk az ebédet, és ott találkozhatnánk.

– Kihagyni az ebédet? – Malfoy felháborodott.

– Ez a legjobb időpont, senki sem lesz a közelben. – Hermione jobban érezte magát. Nyugodtabbnak. Mindig jó, ha van egy terv. – Most pedig küldj vissza.

Malfoy kinyújtotta a kezét.
– A pálcámat.

Lenézett a kezében lévő pálcára. Vidám mintája teljesen alkalmatlannak tűnt Malfoyhoz. Úgy érezte, hogy … boldog.
– Honnan szerezted ezt?

– A nagymamámé volt.

Ó. A pálca megingott a markában, mintha vissza akart volna térni Malfoyhoz, ezért átadta neki, vigyázva, hogy az ujjai ne érjenek a férfiéhoz.

A varázsló felemelte a kockás pálcát, és ráfogta.
– Harmonia Nectere Departo.

Hermione megpróbált nem elpirulni a szavak hallatán, de minden zavartsága elszállt, amikor rájött, hogy még mindig ott van.
– Miért nem működött?

A férfi a homlokát ráncolta.
– Nem tudom.

– Hát, nem fogok fél éjszakát várni – jelentette ki a lány. – Felsétálok a Griffendél-toronyba. Csak szedd le a védőbűbájokat az ágy körül.

Malfoy megrázta a fejét.
– Tennant meg fog hallani téged. Itt van, és a tegnap este után riadókészültségben lesz.

– Én tudok csendben lenni.

– Nem olyan csendben. – A hangjában az aggodalom leghalványabb árnyalatát éreztem. – Tennant érdeklődést mutatott irántad.

Hermione megvonta a vállát.
– Nem érdekel.

– Pedig érdekelhetne. – A férfi a szobatársa ágya irányába pillantott. – Tudok dolgokat Tennantről, és hidd el, ha azt mondom, hogy nem tudlak kihozni onnan anélkül, hogy felébreszteném.

– Nem félek semmilyen Rowle-tól.

Malfoy rávillantotta a tekintetét.
– Nem hagyod el ezt az ágyat, Granger. Előbb megkötözlek testközelbe.

Hermione tiltakozásra nyitotta a száját, aztán rájött, hogy a férfinél két pálca van, nála pedig egy sem.

– Úgyis mindegy – folytatta a férfi. – Szerintem előbb-utóbb eltűnsz vissza az ágyadban.

– A varázslat időeleme? – kérdezte a lány.

– Igen. – Malfoy hátradőlt a párnáin, és mindkét pálcát megforgatta a kezében, arcának kemény vonásai vigyorrá enyhültek. – Úgy terveztem a varázslatot, hogy tízkor hozza ide Vane-t, majd egy órával később automatikusan eltüntesse.

– Miért ne… – A lány megállította magát. Nem volt szüksége arra, hogy meghallgassa a férfi undorító indokait.

– A varázslat kompromittálódott – oktatta tovább a férfi. – Nem tudom irányítani a mozgását, sem az érkezését, sem a távozását. És az időzítés is rossz.

A varázsló hirtelen megmozdult, és Hermione elindult.
– Mit csinálsz? – kiáltott fel.

– Aludni megyek – mondta Malfoy. – Próbálj meg ellenállni annak, hogy éjjel megölj, jó? Ha meghalok, nem tudok segíteni neked megszakítani ezt a kapcsolatot.

– Fel kéne gyújtanom az ágyamat – motyogta Hermione.

– Na, az nagy hülyeség lenne. – Eltette a pálcákat, és egy utolsó pillantással a takaró alá csúszott, majd elgurult, háttal a lánynak.

Hermione felszisszent. Persze, hogy hülyeség volt elvarázsolt tárgyakat elégetni. Nem volt szüksége rá, hogy a férfi ezt megmondja neki. Malfoy már a takaró alatt volt, csak egy kis platinaszőke haja állt ki belőle. Jól van. Talán úgy tehetne, mintha ott sem lenne.

Összegömbölyödött a takarón, hátát ismét a függönynek támasztva. Az ajkai még mindig bizsergettek, és a bugyija nedves volt. Hosszú, néma lélegzetet vett: félig frusztráltan, félig megkönnyebbülten. Nem tudta elhinni, hogy minden kicsúszott a kezéből. Tényleg meg kellett törniük ezt a varázslatot.

Hermione megpróbálta csillapítani a lélegzetét, segíteni, hogy a hideg ellenére is ellazuljanak az izmai. Az arcát a selymes párnához dörzsölte, amelynek halvány, drága kölni illata volt. Romilda tévedett, gondolta álmosan, a szemei lecsukódtak. Tényleg szereti a játékokat. És messze nem sima vanília.

hozzászólások: 0