20. fejezet
Erény


Draco szombatja nem lett jobb. Egy jótettre készült, ami tapasztalata szerint ritkán végződött jól. Nem mintha sok jótettet csinált volna, a háború alatt a fényes pillanatai azok voltak, amikor tartózkodott a rossz cselekedetektől, vagy legalábbis nem lelkesen hajtotta végre a rossz cselekedeteket.

Egyébként sem volt biztos benne, hogy a mostani terve jó cselekedetnek minősült. Granger biztosan nem tartaná annak. De Draco remélte, hogy ha elég sokáig késlelteti Tennant terveit, szobatársa megunja a Granger-csalogatásokat, és egy másik boszorkányra fixírozza magát. Ez valószínűtlen volt – Tennant örökölte az apja minden csökönyösségét –, de lehetséges. Ginevra Weasley például kiváló figyelemelterelés lenne Tennant számára, és valószínűleg élvezné a konfrontációkat.

Ami ezen a tiszta októberi délutánon Dracót a Csillagvizsgáló toronyhoz vezette. Már ebéd óta követte a zsákmányát, és most a torony lépcsőjén mászott felfelé, a cipőjét párnázó bűbájjal tompítva a lépteit.

A varázsló a torony sárgaréz távcsövével babrált, mellette a padlón egy mágikus szerszámokat tartalmazó doboz volt nyitva. Draco a naptól árnyékos sarokban lapult, kezében a kockás pálcával, és azon tűnődött, mi a fenét látott Granger Justin Finch-Fletchleyben.

Az iskolaelső fiú vonzó volt, feltételezte Draco. Jól öltözött a mugli ivadékhoz képest. Ő és Granger valószínűleg tudnának beszélgetni mugli könyvekről vagy ah… építő darukról. Draco mugliismeret óráján épp most kezdték el a nem mágikus mérnöki tudományok óráját, ami őszintén szólva veszélyesnek hangzott. Soha nem lépne be mugli épületbe, ha tehetné.

Dracónak nem volt vesztegetni való ideje, de mégis ott időzött a rejtekhelyén, és figyelte, ahogy a varázsló a távcső burkolatát fényezi, és a csavarokat igazgatja. Finch-Fletchley megérintette Grangert azokkal a karcsú ujjaival? Megcsókolta azokkal az összeszorított ajkakkal? Draco lazított a pálcája szorításán, mielőtt kettétörte volna azt. Most rögtön testközelbe tudta volna kötni a fickót, és kész. De akkor Granger a kastélyban bolyongana Finch-Fletchley-t keresve, és összefutna Tennant-tel, miközben teljesen elvonja a figyelmét. Draco ragaszkodna a tervhez. Mindenkinek jobb lenne.

Amúgy sem tudta, miért aggódik. Ez egy hugrabugos volt.

Draco kilépett az árnyékból.
– Finch-Fletchley – mondta hidegen. Kibaszott hülye név.

A hugrabugos majdnem beleesett a távcsőbe Draco láttán. Lenyűgöző gyorsasággal tért azonban magához, előhúzta a pálcáját, és úgy célzott, ahogy Vane tette.

De Draco gyorsabb volt.
– Capitulatus! – Egy gyors nonverbális idézővarázslat, és a srác pálcája a saját kezében volt.

– Pontosan azt fogod tenni, amit mondok, sárvérű – morogta Draco.

– És ha nem teszem? – A hugrabugos közel sem tűnt eléggé megrémültnek.

– Kétféleképpen lehet elhagyni ezt a tornyot – mondta Draco. – A lépcsőn, vagy… – Enyhén biccentett a vékony vaskorlát felé, amely a csillaglesőket védte a száz láb magas zuhanástól.

– Nem mernéd megtenni – szólt Finch-Fletchley meglehetősen elismerő gúnnyal. – Az Azkabanban végeznéd. – Az iskolaelső elgondolkodva nézett Dracóra. – Pedig majdnem megérné.

– Senki sem tudná meg – érvelt Draco. – Egy szomorú baleset.

Közelebb lépett, amivel arra késztette a másik varázslót, hogy hátralépjen a korlátnak. Már jó ideje nem fenyegetőzött Draco gyilkossággal, és nem élvezte jobban, mint a háború alatt. De Dracónak gyorsan be kellett fejeznie ezt az egészet; a hatalmas, bronzból készült csillagászati modell lassú, pörgő mozgásától rosszul lett, és egyszerűen utált itt lenni.

– A kérésem nagyon egyszerű – folytatta Draco. – Maradj távol Grangertől.

A hugrabugos szemei tágra nyíltak.
– Hermione? Miért?

– Ha ma este randevúd van Grangerrel, mondd le – követelte Draco.

– Mi közöd hozzá, Malfoy? – akarta tudni a varázsló. – Miért érdekel téged, hogy Hermionéval töltöm-e az időmet?

Draco a torkában morgott, nem tetszett neki Granger nevének hangja Finch-Fletchley ajkán.

A másik férfi fel-alá nézett rá.
– Manapság így töltik az idejüket a halálfalók? – kérdezte. – Megzavarják mások társasági naptárát? – Justin majdnem olyan magas volt, mint Draco, és az arca tele volt megvetéssel.

– A fenébe is, ez a te érdekedben van! – ismételte meg Draco. Látod, ez volt az, amiért nem csinált jótetteket. Az emberek sosem figyeltek rá. – Granger nem szorul rá a haszontalan fecsegésedre!

A varázsló arca elsötétült.
– Ki vagy te, hogy tudod, mire van szüksége Hermionénak? Add ide a pálcámat!

Draco akarattal nyugtatta magát. A főnökfiú megátkozása egyenes út volt az Azkabanba.
– Nagyon egyszerű – mondta Draco. – Maradj távol Grangertől. Ne törődj azzal, hogy miért. Szakítsd meg a randevút, és menj, és beszélgess mással a bikanyakokról. Rendben?

– Nem, nincs rendben – mondta Finch-Fletchley, kék szemei hidegek voltak. – Add ide a pálcámat, vagy elmegyek McGalagonyhoz.

Draco keze megfeszült a kockás pálcáján, és egy rózsaszín petúnia bukkant fel a főnökfiú sötét hajában. A pillanat kitartott, és végül Draco a távcső mellé helyezte a Pinty-Fletchley pálcáját, egy aranyló szilfát, és hátrált.

– Gondolkodj el rajta.

– Rohadtul nem valószínű. – Finch-Fletchley felkapta a pálcáját, és Draco felé irányította. – Száz pont a Mardekártól.

Draco gúnyosan vigyorgott. Nem érdekelte volna kevésbé, bár Theo magán kívül lenne. Megpördült a sarkán, hagyta, hogy fekete talárja lobogjon, és lesöpört a Csillagászati torony lépcsőjén. Útközben ököllel a kőfalra csapott, elégedetlenkedve. Draco remélte, hogy Finch-Fletchley észhez tér, de gyanította, hogy ez a varázsló a kibaszott rossz házban van.

***

Draco a vacsora alatt figyelmesen figyelte az iskolaesőt, és nem tetszett neki, amit látott. Finch-Fletchley messze nem maradt távol Grangertől, hanem amint belépett a Nagyterembe, odasétált hozzá, és a Hugrabug asztalához kísérte. Granger háttal állt Dracónak, így nem láthatta az arcát, de Finch-Fletchley átnézett a vad fürtökön, hogy Draco lapos szemmel nézzen rá. Granger azonban egyedül hagyta el a Nagytermet, miután kétségtelenül megbeszélték a találkozó helyét és idejét.

– Kint várok – mondta Draco Tennantnak félhangosan. Kilépett a teremből, és követte Grangert a márványlépcsőn felfelé, majd az első emeleti folyosóra. De mielőtt a férfi a közelébe érhetett volna, a lány már megpördült, keze az ingujjában. Talán tényleg volt szeme abban a lófarokban.

Granger hunyorogva nézett rá.
– Szörnyen nézel ki, Malfoy.

Draco rávillantotta a tekintetét. Tudta, hogy szörnyen néz ki, különösen egy nap után a Tiltott Rengetegben és a Csillagászati Toronyban, és nem volt szüksége arra, hogy még egy újabb ember mondja ezt neki.
– Beszélnem kell veled, Granger.

– Mi az, nem töltünk elég időt együtt? Hová mész?

Draco egy faliszőnyeg mögötti fülkébe osont, fogadkozva Granger kíváncsiságára. A fogadása kifizetődött, és a lány belépett vele az alkóvba.

A varázsló azonnal azt kívánta, bárcsak kint lenne. Magas lófarka az orrát súrolta, ahogy becsukta a faliszőnyeget, és a csípőjét a férfi…

– Nos? – A lány maró hangja kegyesen véget vetett ennek a gondolatsornak.

– Tennant Rowle – nyögte ki Draco, majd megköszörülte a torkát, és újra megszólalt. – Követett téged.

Granger kuncogott.
– Tudom. Azt hiszi, hogy olyan sunyi.

– Ne találkozz ma este azzal a hugrabugossal – mondta Draco.

– Biztosan fogok – szólt Granger. Az arckifejezése minden volt, csak nem hívogató, de Draco kényelmetlenül érezte, milyen közel van hozzá, az a virágos illat betöltötte a kis teret. Ismerte azoknak a fürtöknek a puhaságát, azoknak az ajkaknak az édességét, a lány arcának simaságát…

Közelebb hajtotta a fejét.
– Tennant most követi a hugrabugost. Várni fog rád.

– Én… én megleszek – suttogta Granger. Draco érezte a lány leheletét az ajkán.

Nem, nem leszel jól. A lány nem figyelt, senki sem figyelt soha. Kérlek, kérlek, ne találkozz vele, akarta Draco mondani, de az könyörgés lenne, és a Malfoyok sosem könyörögtek.

Granger szempillái enyhén megereszkedtek. Draco nem tehetett róla, az ajkát az övéhez simította.
– Granger, én …

– Cormac! – Magas hangú visítás törte meg a pillanatot, és Draco rémületére egy apró kéz kezdte félrerántani a faliszőnyeget. – Őszintén, Cormac, menjünk…

Vane feje beugrott az alkóvba, szemei elkerekedtek a látványra. A boszorkány meglepetten felnyikkant, és ismét eltűnt. Draco megkönnyebbülten a falnak dőlt. Vane nem szólt semmit.

– El kell tűnnünk innen – mondta Granger kipirult arccal.

– Várjatok. – Draco kinyújtotta a karját, hogy elállja az útját. – Ne tedd. Ne találkozz vele.

– Muszáj. Meg kell javítanom azt az órát. – Azok a mézarany szemek szinte könyörögve néztek fel rá. – Talán beállítja az időelemet a varázslatban.

– Tennant követni fogja őt és…

– Justin nem fogja hagyni.

– A te hugrabugosod egy idióta – csattant fel Draco.

– A szobatársad egy idióta. Én pedig nem félek semmilyen Rowle-tól. – Könnyedén kibújt a férfi karja alól, és kiviharzott az alkóvból.

Draco kiviharzott utána, nem törődve a közelben lévőkkel, de a folyosó, hála Malazárnak, kihalt volt. A bozontos lófarok eltűnt a sarkon, de Draco nem tudta követni. Tennant mellett kellett maradnia.

Fintorogva indult vissza a márványlépcsőn, remélve, hogy a hugrabugos még nem hagyta el a Nagytermet. Nem, Finch-Fletchley még mindig pudingot kanalazott, és valami unalmas dologról gügyögött, ha a szobatársai arckifejezéséből lehetett következtetni.

Így hát Draco visszahúzódott a homokóra-szekrény melletti árnyékba. (Az a köcsög nem blöffölt a házi pontokról, a Mardekáros homokóra alsó harangja most üres volt.) Blaise belépett az Előcsarnokba, felhúzta fekete köpenyének csuklyáját.

Aztán megjelent a Weasley-lány, és Draco vére megfagyott. Basszus, elfeledkezett róla. Ma este nem volt szüksége annak a boszorkánynak a közbelépésére. A nő becserkészte Dracót és …

Vagy mégis? Blaise most árnyékról árnyékra lépkedett, teljesen fenyegetően nézett, és a Weasley-lány követte. Mindketten eltűntek a Nagyteremmel szembeni folyosón. Mit csinált Blaise?

És most itt volt Finch-Fletchley, Tennant szorosan a nyomában. Grangernek igaza volt, Tennant minden volt, csak nem lopakodó. Az iskolaigazgató az orrát a levegőben tartotta, és nem tett semmilyen óvintézkedést sem. Elviselhetetlen barom – a varázsló csak annyit tudott, hogy Draco volt az, aki sötét terveket szövögetett Grangerrel kapcsolatban, és Finch-Fletchley mégsem tett erőfeszítést, hogy megvédje.

Ebben Draco valószínűleg rosszul ítélte meg a hugrabugost. Draco a márványlépcső tetején találta Tennant, aki nagyon hasonlított az apjára - más szóval, zavarodottan nézett ki.

– Merre ment? – sziszegte Tennant.

Draco megvonta a vállát. Talán a dolgok mégiscsak jól alakulnak.

– Gyere. – Tennant felmászott a lépcsőn, a második emeleti lépcsőfoknál megtorpant, de folytatta az utat. Ekkor Draco majdnem felnyögött: Finch-Fletchley a harmadik emeleti lépcsőfokon állt, és két elsőéves mardekárost szidott le a nem felhajtott ingek miatt.

Draco összeszorította a fogát. Kibaszott főnök. Draco ugyanúgy megsértődött azon, hogy valaki az ő házából ilyen ziláltan jelenik meg, de tényleg ez volt az alkalmas pillanat? Finch-Fletchley otthagyta a megzabolázott fiúkat, és belépett a harmadik emeleti folyosóra. Draco jól sejtette, merre tartanak, és igaza volt. Draco és Tennant bekukucskáltak egy sarok mögé, és látták, hogy Justin besurrant a régi SVK terembe.

Az osztályterem ajtaján árulkodó csillogás jelent meg.
– Őrzőket állított fel – mondta Draco.

– Törd be őket – parancsolta Tennant. – Nem érünk rá egész nap.

Draco az ajtóhoz lépett, és elővette a pálcáját.
– Együttműködj vagy gyújtogatsz – motyogta.

A pálca engedelmeskedett, Draco könnyedén áttörte a védőrudakat, és belépett a szobába. Csendben becsukta maga mögött az ajtót. Az idióta a gipszfejeket bámulta, háttal az ajtónak. Túl könnyű volt.

– Stupor! – sziszegte Draco, és a hugrabugos összeesett.

Draco átsétált a szobán.
– Hallgatnod kellett volna rám – mondta a lába előtt fekvő, eszméletlen varázslónak. – Most miattad van veszélyben, te hülye fasz.

Végigjárta a szobát, nem törődve a bámuló fejekkel és a csontvázzal. Hamarosan tompa hangokat hallott a folyosóról. Draco lábujjhegyen odalépett az ajtóhoz, és egy apró résnyire kinyitotta, annyira, hogy be tudott leskelődni rajta.

– Ó, helló, Rowle. – Granger háttal állt Dracónak, de hallotta, ahogy a griffendéles forgatja a szemét. – Nincs jobb dolgod ma este? Soha nem fogsz átmenni a RAVASZ-on, ha minden idődet boszorkányok becserkészésével töltöd.

Tennant kuncogott.
– Jobb leckékre is gondoltam, Hermione. – Draco látta, hogy a lány háta enyhén megremeg. De a hangjában nem volt félelem.

– Ismétlem, nem érdekel, Rowle. – Granger csípőre tette a kezét. – Őszintén, ti mardekárosok… egyikőtök sem tud úgy lefeküdni másokkal, mint a normális emberek?

Draco szeme összeszűkült. Hát, ez egyszerűen kéretlen volt.

– Érdekes. – Tennant közelebb húzódott, amit Draco remélte, hogy Granger észrevett. – És mit tudsz te arról, hogy a mardekárosok hogyan kefélnek, hmmm? Esetleg első kézből származó ismeretek?

Bassza meg! Miért volt ilyen könnyű alábecsülni ezt a fattyút?

Granger felhorkant.
– Ó, láttam, ahogy odasimulsz a lányokhoz azzal az olajos hangoddal. Hidd el, nem elbűvölő. Hanem hátborzongató. – A hangja kioktatóvá vált. – Gondolj rá úgy, mint egy táncra, Rowle… előretörés és visszavonulás. Adj neki esélyt, hogy akarjon téged, ahelyett, hogy csapdába esnél és dúdolnál. Tényleg meg kellene fontolnod…

Draco elvigyorodott. Erre jegyeket tudna eladni. De a móka túl hamar véget ért. Mert ha volt valami, amit egy Rowle utált, az a gúnyolódás volt, és Tennant önelégült mosolya a meztelen undor pillantásává változott.

– Nem is tudom, miért vesztegetem az időmet arra, hogy kedves legyek – mondta Rowle. – Könyörögni fogsz, ha végeztem veled, a te…

Hirtelen előreugrott, mire Granger egy lépést hátrált, pálcáját felemelve. Vörös szikra villant, és a lány a földre zuhant.

Draco megdermedt. Bolond volt; persze, hogy Tennant nem indítana frontális támadást. A mardekáros egy aprócska kábító csapdát állított, ami a háború idején népszerű volt a halálfalók körében. Tennant a földön fekvő boszorkány fölé hajolt, kinyújtott kézzel.

– Stupor! – Draco suttogott varázslata széles oldalról találta el Tennantot, és a hatalmas varázsló egy kupacba esett, hajában egy boglárkával. Draco megrázta a fejét a kockás pálcára, majd kisurrant az osztályteremből, Gyorsan letérdelt Granger mellé.

A lány a hátán feküdt, széttárt karokkal, a pulóvere felgyűrődött, hogy a farmerja fölött csupasz bőr látszódjon. Dracónak nem tetszett, hogy mennyire sápadt, de a pulzusa erős volt, a légzése pedig egyenletes.

Draco a mellkasára szegezte a pálcáját.
– Rennervate! – Granger szeme felpattant, és most egy piros kaméliavirág volt a fürtjeiben. Ó, az isten szerelmére…

– Malfoy! Mit keresel itt? – kiáltotta Hermione.

– Úgy látszik, hogy a seggedet mentem.

– A dolgokat kézben tartottam…

– Semmit sem tudtál kézben tartani – csattant fel Draco. – A kibaszott padlón vagy, ha nem vetted volna észre. Mondtam neked, hogy ne találkozz azzal a hugrabugossal, mondtam neked…

– Justin! – Granger olyan hirtelen ült fel, hogy a feje Draco állkapcsába csapódott.

– Au! Nyugalom, te hülye…

– Hol van Justin? – A griffendéles most már talpon volt, pálcával a kezében.

– Most ne húzd le a bugyiad…

Granger félrelökte Dracót, és berohant az osztályterembe.
– Justin!

Draco idegesen pillantott végig a folyosón, bármelyik percben jöhet valaki, és felfedezheti Tennant. Dracónak el kellett tűnnie innen, de ehelyett bekukucskált az ajtó mögé, és meglátta, hogy Granger a hugrabugos mellett térdel.

– Justin, hallasz engem? – kiáltotta.

A férfi természetesen nem hallotta őt. Különben is, miért nyűglődött azzal a köcsöggel? Mi van Dracóval? Soha nem látott még ilyen hálátlanságot.

– Rennervate!

– Hermione! Jól vagy?

– Jól vagyok, Justin. Megsérült a fejed? Azok a kábító varázslatok csúnyák tudnak lenni…

Malazár kígyója, Draco nem állt ott, hogy ezt végighallgassa. Kilépett az osztályterem folyosójáról, és elindult lefelé a börtönök felé, borzalmasan bámulva minden diákra, aki az útjába került. A jócselekedeteket valóban túlértékelték.

hozzászólások: 0