21. fejezet
Megdöbbentő


Miután Hermione felélesztette Justint a kábító varázslatból, az iskolaelső ragaszkodott hozzá, hogy elkísérje a Griffendél-toronyba. A szokásos szombat esti közös szoba-buli már javában zajlott, és a hugrabugos szívesen látott vendég volt. Hermione hidegen válaszolt Ginny kérdésére a D.S. galleonokról, Justin pedig két vajsört fogadott el Seamustól.

Hermione belesüppedt egy nyugágyba, és két kortyot ivott az üvegéből, ízlelgetve a jeges hideget a torkán. Kipirultnak és zavartnak érezte magát. Malfoynak igaza volt: Tennant követte Justint, és lesben állt rá. És Malfoy aztán… Elkábította Tennantot? Nehéz volt elhinni, de a harmadik emeleti folyosón vitathatatlanul ott volt a bizonyíték. A halálfalók kábító csapdái nem tartoztak a boglárkák közé.

Azon kapta magát, hogy megsimogatja a ropogó szőlő egyik levelét, amely egy kis asztal tetején álló piros cserépből terült el. Egy vékony ága a fotel karfája fölé tekeredett. Neville láthatóan eléggé hozzászoktatta a növényt ahhoz, hogy egyedül is ki tudjon ülni az emberek közé.

Justin viszont sokkal kevésbé érezte magát kényelmesen. Ott állt a lány fölött, és minden porcikájában a rosszalló főnökfiúnak látszott a gyolcspulóverében, a szája pedig olyan erősen összeszorult, hogy szinte eltűnt az arcáról.

– Ülj le, Justin, az isten szerelmére. – Hermione megpaskolta a fotel párnáját.

Justin helyet foglalt mellette, és lecsavarta a vajsörös kupakáját. Kinyújtotta a kezét Hermione keze felé, majd finoman, precízen letette a két kupakot.

Harsány nevetés hulláma tört ki a kandalló közelében, amelyet a közeli robbanós játék apró robbanásai szakítottak meg. Hermione mosolyogva nézte, ahogy az elsőévesek úgy tettek, mintha ügyes kezű dobásokkal papírkötegeket lőnének át egy karikán.

Justin arckifejezése azonban továbbra is komor maradt.
– Lehet, hogy nem láttam – mondta, folytatva korábbi beszélgetésüket –, de tudom, hogy az a halálfaló elkábított az osztályteremben.

Hermione négyszemközt egyetértett, de nem tudta kimondani.
– Miért tenne ilyet? –hárította a lány. – Amint látod, tökéletesen jól vagyok.

– Ő Draco Malfoy – mondta Justin, mintha ez mindent megmagyarázna. Amikor Hermione nem válaszolt, folytatta. – Nem akarta, hogy ott legyek. Megfenyegetett, hogy ledob a csillagászati toronyból, ha ragaszkodom a találkozáshoz!

Hermione megdöbbent.
– Nem is tette!

Justin megmerevedett, megsértődött, hogy a lány kételkedik benne.
– Egészen biztosan megtette. Sőt, éppen ma délután.

– Soha nem dobott volna le a Csillagászati toronyból – jelentette ki Hermione határozottan.

– Ő Draco Malfoy.

Nos, igen, az volt. Csendben itták a vajsörüket, Hermione most a saját üvegéből kortyolgatott, Justin pedig az általa megidézett pohárból. Malfoy megpróbálta lebeszélni Justint a találkozóról, és amikor ez nem sikerült, megpróbálta figyelmeztetni Hermionét. És aztán a… Elkábította Justint. És Tennant.

Hermione körülnézett a szobában, miközben próbálta értelmezni az egészet. Seamus éppen egy sakkjátszmát vesztett Michael Cornerrel szemben. A jelenet azokra az éjszakákra emlékeztette, amikor Harry és Ron sakkozását nézte, miközben ő sapkákat kötött a M.A.J.O.M. -nek. Egy emberöltővel ezelőtt.

– Elmondanád az igazgatónőnek? – kérdezte Hermione Justint. Még nem döntötte el, mit tegyen Tennant ügyében, de nem volt szüksége az iskolaelső közbelépésére. És egészen biztosan nem volt szüksége arra, hogy Malfoyt visszaszállítsák az Azkabanba.

– Jelenleg nem – mondta Justin, mintha csak az ő ítélete számítana. – Elismerem, hogy nincs bizonyítékom. Azonban fenntartom magamnak a jogot, hogy belátásom szerint feljelentést tegyek a viselkedése miatt.

Hermione megforgatta a szemét. Nagyon kedves és igazságos volt tőle, hogy nem jelentette fel Malfoyt, de nem kellett volna ennyire Justinnak lennie.

– Egy biztos – jelentette ki Justin –, nem lesz többé találkozó az osztálytermekben. Mint iskolaelső, felelősnek érzem magam a biztonságotokért.

A lány bólintott.
– Találkozhatnánk a hugrabugosok klubhelyiségében.

– A közös helyiségben nem tudjuk megjavítani az órát – mutatott rá. – Túl sok törpe elsős ugrál ott.

– Talán a hálószobádban – mondta Hermione gondolkodás nélkül.

Justin pislogott.
– Az eléggé illetlen lenne.

Hermione elvörösödött. Hát persze. A Malfoyjal töltött éjszakái pokollá tették az erkölcsi normáit.

Justin előhúzta a pálcáját, és egy gyors Disaudio varázslatot varázsolt.
– Hermione – mondta finoman. – Nagyon hízelgő az érdeklődésed.

– Én nem…

A férfi fuvolázó hangja felülírta az övét.
– De meg kell értened, hogy iskolaelsőként szigorú viselkedési kódexhez tartom magam a nőkkel szemben.

– Természetesen – értett egyet Hermione, remélve, hogy ezzel lezárja a témát.

Nem volt ilyen szerencséje.
– Gondolnia kell a hírnevére. – Justin még több vajsört töltött a poharába. – Tudom, hogy a griffendélesek néha … ööö, hevesek … és indulatosak tudnak lenni. – Pavartira pillantott, aki Dean Thomasszal az ablakban ült. Aztán visszafordult Hermione felé. – De tartozunk magunknak annyival, hogy uralkodjunk az alantasabb ösztöneinken.

– Justin, ez rendben van – mondta Hermione. Több mint rendben – el sem tudta képzelni, miért volt valaha is listáján. Tényleg azt hitte, hogy el akarja csábítani abban a hátborzongató tanteremben? Miféle őrült tenne ilyet?

– Hermione, remélem, hogy mindig barátként fogsz számon tartani, és arra kérlek, hogy állj ellen a nagyon is természetes vonzalmadnak az én …

– Semmi gond – ismételte Hermione bosszúsan. – Én csak egy biztonságos találkahelyre gondoltam.

Még ha akarna sem tudna semmit sem kezdeni Justinnal. Addig nem, amíg minden este Malfoy ágyában volt. Még ha nem is… Érezte, hogy felforrósodik az arca, arra a fantomcsókra gondolva az első emeleti alkóvban.

Justin persze félreértette a lány pirulását. A férfi most vigyorgott az üvege mögött, eléggé megörült annak, amit a lány ügyetlen csábítási kísérletének látott.

– Van egy kiváló könyvem a megfelelő varázslói udvarlási rituálékról, Hermione – mondta. – Kölcsönadhatom neked. Hasznos kis maradvány a viktoriánus időkből – a férfi az ilyen ügyekben rendesen átveszi a vezetést, én pedig szeretem követni a kulturális erkölcsöket, amikor csak…

– Justin, az isten szerelmére…

– Erkölcsi kötelességemnek érzem, hogy felajánljam az útmutatást, amit te…

– Nincs szükségem útmutatásra! – Hermione zizegést hallott maga mellett; a felemelt hangja felzaklatta a növényt, amely a cserepébe gömbölyödött.

Justin ritka vigyorral nézett rá – egészen másképp, mint egy hugrabugos.
– Akkor az a szép kamélia a hajadban csak véletlen egybeesés.

Hermione pislogott.
– Az a szép mi a hajamban?

– Bocsáss meg, kérlek! – Justin az egyik kezével végigsimította a fürtjeit, és egy kövér, piros virágot tartott a kezében.

– Ne szégyelld magad, Hermione, ez nagyon hízelgő – mondta a férfi, és visszaadta neki. – De talán egy kicsit tolakodó. Egy százszorszép talán jobb szolgálatot tett volna neked.

– Én nem… – kezdte Hermione, aztán felsóhajtott, és feladta. Nem tudta, miért van egy kaméliavirág a hajában, de gyanúja volt, és őszintén szólva, ennél furcsább dolgok is történtek már vele ebben a kastélyban.

Letette a vajsörét.
– Későre jár.

Justin megértette a célzást, és felállt, a poharát az asztalra állította, és kivette a Disaudiót. Hermione alig tudta megállni, hogy ne ragadja meg a főnökfiú karját, hogy a kijárat felé rángassa. Ki tudta, mit szólna egy ilyen parázna viselkedéshez.

Újra megálltak a külső folyosón, a Kövér Dáma hallótávolságán kívül.
– Légy óvatos visszafelé – mondta Justinnak. – Hosszú az út a pincéig.

– Tudok vigyázni magamra – jegyezte meg Justin, akinek láthatóan nem tetszett a korábbi kábulatára való emlékeztetés. Fintorogva nézett le a lányra. – Vigyázz magadra Malfoy közelében.

– Nem félek tőle – közölte Hermione.

Justin szigorú pillantást vetett rá.
– Én pedig elküldöm neked azt a könyvet. Ne feledd, nem minden varázsló becsületes.

– Ne is mondd. – Hermione indulatai kezdtek elszabadulni. – Miért nem mesélsz nekem mindent a gonoszságról és a gazemberségről, Justin, hiszen a háború alatt olyan védett voltam.

– Ez más, ez…

– Malfoyt el tudom intézni – erősködött Hermione.

Justin megrázta a fejét.
– Griffendélesek. Mindig belerohannak a veszélybe. Mint egy fiatal boszorkány, te… – Hermione pillantása felerősödött, és megköszörülte a torkát.

– Csak segíteni próbálok – mondta finoman a varázsló.

Hermione felsóhajtott. A hugrabugorokra lehetetlen volt haragudni.

– Tudom – mondta. – És köszönöm. – Justin egy biccentéssel elsétált, még mindig kissé sértődötten.

A lány kíváncsian szemlélte a kezében tartott piros virágot, majd visszatűzte a fürtjei közé, mielőtt újra belépett a közös terembe, és elindult felfelé.

A hálószobája a teljes káosz színtere volt. Csámpás egy apró szürke baglyot kergetett, feldöntve lámpákat és csecsebecséket. A macska aranyló szemében csillogott a vacsoraidő, de a bagoly az egészet játéknak tekintette, és huhogott, miközben cikázott és cikázott, lábáról egy vékony tekercs lógott le.

– Puli! – kiáltott Hermione. – Csámpás, azonnal hagyd abba!

Csámpás már az asztalán volt, készen arra, hogy lecsapjon, amikor Pulipinty a köpeny fölött lebegett, és még hangosabban huhogott Hermione láttán.

– Hagyd abba, Csámpás! – ismételte meg Hermione. – Gyere ide, Malac! – A bagoly Hermione vállához repült, ahol úgy ült, mint egy törpepufi.

– Na, Puli – mondta Hermione, és megsimogatta az ujjával a lompos baglyot. – Nem szabadna ennyire cukkolnod Csámpást. – Lerántotta a tekercset Pulipinty lábáról.

A lány legnagyobb megdöbbenésére egy levél volt Rontól. Hónapokig tartó hallgatás után miért pont most írt Ron?



Hermione,

Remélem, minden rendben van a Roxfortban. Elég nagy volt a nyüzsgés a boltban. El kellett hagynom az aurorokat, a kiképzés elmebeteg volt, a kaja borzalmas, és mindenki Terriernek hívott. Harry maradt, mert szeret szenvedni és a patrónusának van egy rendes neve.

Hermione a padlóra ereszkedett, lábai elgyengültek. Harry? Ron és Harry kibékültek? Mikor történt ez? Ron fejsérülést szenvedett az aurorképzés során? Nagyot nyelt, és tovább olvasott.

Ha ez nem lett volna elég rossz, anya csinált valamit az órájával. Most már őrülten érzékeny, és a legkisebb dologra is megpördülnek a mutatói. George rossz sorba ment a viccboltban, és az óra ELVESZETT-et mutatott, anya pedig ordítva jelent meg. Amikor először kaptam zúzódást az edzésen, az órám mutatója HALÁLOS VESZÉLY-t pörgött, és anya megrohamozta a fő auror irodáját.

Bill folyton beosont az Odúba, hogy megpróbáljon valamit tenni. Gondolom, a koboldok nem szeretik, ha anya minden alkalommal beugrik a Gringottsba, amikor megvágja magát egy papírral. De még Bill sem tudja visszaállítani az órát – ez ördögi varázslat.




Hermione nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon. Annyira jellemző volt Ronra, hogy ilyen levelet ír, a családjáról fecsegve, mintha soha semmi baj nem lett volna közöttük. A mellkasában érzett szorítás kissé enyhült. És nem tudta megállni, hogy ne kuncogjon azon a képen, ahogy Bill, a Nagy Gonosz Átoktörő képtelen megtörni az anyja varázslatát.



Egyébként azért írok, mert holnap lesz egy cikk a Prófétában, és Sue szerint muszáj. Vitrol azt mondja, hogy Susan Bones-szal járok, és most az egyszer igaza van.

Sue is otthagyta az auror programot, nem volt benne a szíve, pedig az egész családja meghalt. Gyógyítónak tanul. Nem tudom, honnan tudta meg a Próféta, hogy randizunk, nem mintha sokat csinálnánk, csak otthon maradunk és halat eszünk meg sült krumplival.

Remélem, szeretsz újra Roxfortban lenni. Rosszabbul hangzik, mint az aurorképzés, de legalább lesz egy szép, nyugodt tanéved.

Ron



Hermione a kezében lévő pergament bámulta. Ron még soha nem írt neki ilyen hosszú levelet. Soha. Susan Bones? Miért nem gondolt rá Hermione? A hugrabugos lány tökéletes volt Ron számára. Biztosan tényleg törődött Susannal, ha így megbocsátott Hermionénak és Harrynek.

Egy apró pityegés hangzott el az álla alatt. Malac a nyakához simult, reagálva Hermione hangulatváltozására. Csámpás vicsorgott az íróasztal mellől.

– Újra barátok vagyunk – mondta a bagolynak. Merlin, de szerette a hugrabugosokat. Még Justint és Ernie Macmillant is (aki esküvői tervekkel telve strázsált a kastélyban, menyasszonya egy szent volt). Hermione holnap küld majd Susannek és Ronnak egy gyümölcs- és édességkosarat, bár Ron a nagy részét megenné.

Hermione a mellkasához szorította a tekercset, és sírni kezdett. Puli a nyakába simult.
– Nem gyűlöl engem – suttogta a lány.

Érezte, hogy valami súrolja a farmerját, és kinyitotta a szemét, hogy meglássa a mellette összegömbölyödött Csámpát egyik mancsával a lábán.

– Jó fiú, Csámpi – suttogta, és megsimogatta. – Mindannyian barátok vagyunk, oké? – A lány szipogott. – Mindenki a barátunk.

Hermione nem is tudta, meddig ült ott sírva, amíg újraolvasva Ron levelét, és simogatva a baglyot és a macskát. De mire újra magához tért, odakint már fekete volt az ég. A szíve könnyebbnek érezte magát, levetette a bűntudat, a szomorúság és a reménytelenség súlyának egy részét. A levél minden egyes szava olyan sokat jelentett. Ron nem gyűlölte őt. Susan kiásta belőle azt a kedvességet és hűséget, ami csakis Roné volt. Hermione egy igazán nagy kosarat küldene nekik.

Az íróasztalánál ült, amelynek felületét Csámpás jóvoltából szétszórt pergamenek és felborult képkeretek borították.



Kedves Ron és Susan!

Köszönöm leveleteket. Ez kiváló hír. George nagyon szerencsés, hogy nálatok van a boltban, Ron. Susan, csodálatos gyógyító leszel …



Hermione írt egy bekezdést a vidám hírekről, és arról, hogy az órái elég érdekesek voltak, köszönjük szépen. Még az asztrérium órájáról is írt néhány sort (hogy Ron forgatni tudja a szemét, és „baleknak” nevezhesse), és Trelawney néhány bohóckodásáról a Jóslásban (persze kihagyva azt a részt, hogy Malfoy a társa).

Aztán a levelet Puli lábához kötötte, és mindkét állatot kioktatta a helyes viselkedésről. Csámpás összegömbölyödött az ágyán, nem törődve vele, Puli pedig csak csipogott, izgatottan, hogy újra repülhet.

Miután kiengedte a baglyot az ablakon, Hermione felvette a gyöngyös táskáját, és odasétált a malícia-mutatóhoz. Nem Ron volt az egyetlen Weasley, aki fontos volt. A tükör képe halvány és árnyékos maradt, kivéve azt a rángatózó sötét alakot, amelyik a repedések pókhálója mögül leselkedett elő. Előre lépett, hogy jobban lásson, az orra majdnem megérintette az üveget, de az alak továbbra is homályos maradt.

Hermione elfordult, és a nyitott táskát a padlóra tette. Az malícia-mutató a méretéhez képest nehéz volt, és aggódott, hogy tovább reped, ezért párnázó varázslatba csomagolta, mielőtt betette volna a táskába. Ideje volt beszélni Ginnyvel.

hozzászólások: 0