23. fejezet
Hetedik éjszaka - beszélgetés


Draco megdöbbent. Nem számított arra, hogy ma este csókot kap. Talán sötét fintorokat. Jeges kioktatást. Azkabannal való rikácsoló fenyegetőzésre. Mostanra a hugrabugos már biztosan elmondta neki, mi történt a Csillagászati toronyban.

Persze azonnal felébredt, amint a lány megérkezett, de úgy tett, mintha aludna. Hosszú nap volt. De Granger kemény szavak helyett csak szelídséget ajánlott. Kihúzta a kezéből a könyvet, levette a szemüveget az arcáról… Az ő lágy érintései adtak bátorságot Dracónak, hogy kinyissa a szemét.

És ott volt a lány, a testére feszülve, felfedve azt a hosszú, karcsú torkot, sötét fürtjei az arcát súrolták. Lenézett, és a saját szemei kitágultak. Kinyitotta a száját – valószínűleg azért, hogy megkezdje a sikoltozást –, Draco pedig ösztönösen cselekedett, és megrázta a fejét. Nem várta el, hogy a lány engedelmeskedjen. Sosem tette azt, amit mondtak neki. Draco nem értette, hogyan mondhatja Granger, hogy nem hallgat a nőkre. Manapság már nem volt más választása, mint hallgatni a nőkre; azok biztosan nem hallgattak rá soha. Malazár, ő szánalmas volt. Épp olyan rossz, mint a hugrabugos. Rosszabb, mert a hugrabugod tetszett neki. Tisztelte a hugrabugost. A hugrabugost akarta, nem valami …

Gondolatban már kezdett kicsit hisztériázni, amikor Granger ajkai megérintették az övét: még mindig könnyedek, még mindig lágyak. Két apró csók. Azonnal felállt, és amikor a lány beszívta az ajkát, majdnem elélvezett. Annyira megdöbbentette a dolog.

De Granger nem állt meg itt. A kezei vándorolni kezdtek: könnyű, meleg, édes érintések. Végignézett rajta, a szemöldökét összeráncolta, mintha tanulmányi tárgy lenne. Megérintette az állát, a torkát, a mellkasát. Végigkövette a Sectumsepra hegeket, lejjebb húzta a figyelmét. Draco félig lehunyt szemmel figyelte, és megbabonázta a mellkasán végigsöprő bozontos fürtök látványa. Ez aztán a meglepetés. Mit tehetne, ha a férfi hagyná? Hová vezethetné ez az erős kíváncsiság?

Éppen beleolvadt a párnákba, kissé tehetetlennek érezte magát, amikor ma este először hallotta a lány hangját, szelíden, mint azon az első éjszakán, amikor felébresztette a rémálmából.

– Draco – suttogta a lány.

Draco nem szólalt meg, csak a kezébe fogta az arcát, és közelebb húzta magához. A puha flanel a férfi csupasz mellkasához csúszott, és az ajkuk összeért. A nyelve megtalálta az övét, és a lány felnyögött, hallotta a torkában, és elveszett. A keze lefelé csúszott, hogy sima bőrt találjon, és elkezdte szétválasztani a gombokat, többet keresve. Elszakította a száját az övéről, és felhúzta a lány testét, hogy az arcát a nyitott ingbe temesse, még több meleg, bársonyos bőrt talált, az ajkai íves utat jártak az egyik mellbimbóig, és keményen megszívta.

– Draco – sóhajtott a hajába a lány.

A férfi neve az ajkán édes volt, még édesebb, mint a mellbimbó, amelyet a nyelve ismét simogatott. A varázsló kezei a helyén tartották a lányt, miközben a másik mellére tért át, a flanel súrolta az arcát. Érezte, ahogy a boszorkány ujjai a haját húzzák, és a súlyát a férfi ellen. Megérinteni ezt az erős boszorkányt, érezni a puha kis kezeit a testén, elgyengítette. A Malfoyok nem gyengék, morogta egy hang, figyelmen kívül hagyva.

Draco ismét felfelé igyekezett, a lány torkát támadta. Granger elmozdult fölötte, a farkához nyomódott, és a feje ismét hátrahanyatlott a párnára. Egy nyögés szökött ki belőle, nem tehetett róla, az egész teste égett. Mi történt? Mit csinált a nő? Játszott vele?

Granger homlokráncolva húzódott el tőle.
– Nem játszom veled.

Draco akár meg is átkozhatta volna magát. Miért, ó miért mormolta folyton hangosan a gondolatait? Két év oklumenciaképzés nem volt jó semmire?

– Ha valaki játszik, az te vagy. – Granger hangjának most olyan éle volt, ami fájdalmas lenne, ha hagyná, hogy felnőjön. – Elvégre ez a te varázslatod.

Nos, igen, de ő a varázslatot egy…

Egy héttel ezelőtt.

Csak egy hete? Draco alig tudta elhinni, de hát az idő ugyanígy eltorzult a háború alatt. Elhallgatott, a keze még mindig a flanel felső alatt volt. Vajon Grangerrel is ugyanez történt? Vajon az elmúlt hét számára is a végtelenségig pörgött, az idő lassú ütemei nem voltak pontosabbak, mint az ő elromlott órájának ütései? Vagy csak egy átlagos hét volt számára, amelyet minden este a férfi ágyában tett bosszantó látogatások szakítottak meg? Vajon a varázslat csupán kellemetlenséget jelentett számára, ami késleltette a Puffjával közös terveit? Ha igen, akkor miért feküdt most a férfin, gyakorlatilag topless?

– Draco? – Granger most már aggódó hangon beszélt. Malazár tudta, milyen az arca.

Draco zavartan nézett fel rá.

– Ma este próbáltál figyelmeztetni – mondta a lány. – És megfenyegetted Justint.

– Igen. – Draco felsóhajtott. Most kezdődne a sikoltozás. Már korábban is üvöltöztek vele dühös, félmeztelen nők. Pansy a legsokkolóbb hangokat tudta eltalálni. Erre azelőtt kellett volna gondolnod, mielőtt Granger barátjának meggyilkolásával fenyegetőztél, zsenikém.

Granger a homlokát ráncolta.
– Nem sikerült.

– Nem. – Csak hagyd abba.

Erre kicsi a remény. Granger szeretett a dolgok végére járni, és a lágy fény és a csupasz bőr nem tudta sokáig elterelni a figyelmét. Pedig olyan csábítóan nézett ki, a fürtök egy görbe pálcával felnyársalt ügyetlen csomóból szabadultak ki. Néhány hosszú hajtincs a nyitott pizsamapólójába tekeredett, hosszú, kanyargós ösvényt húzott a csupasz melléig, és Draco homályosan rájött, hogy a lány ismét beszél.

– …Tennant? Draco! Te követted Tennantot abba az osztályterembe? – A hangja felemelkedett, elnyomva azt a lágyságot, és Draco felhúzta a tekintetét a lány arcára. Granger arca kipirult, de nem tett egy lépést sem, hogy becsukja a pizsama felsőjét.

– Nem – mondta, a hangja érdes volt. Megköszörülte a torkát. – Csak úgy tettem, mintha segíteni akartam volna.

A lány elismerő pillantást vetett rá, és Draco örömében elpirult. Hagyd ezt abba!

– Ez jó – szólt Hermione. – Én tudok…

– Nem, ez nem jó. – Draco elméje kitisztult, és a szavak csak úgy ömlöttek belőle. – Egyik sem jó. Hát nem érted? Tennant rád van kattanva. Ó, más lányokat is üldöz, de te vagy az elsődleges célpont. – A férfi keze a lány derekára szorult, és belenézett azokba az őrült griffendéles szemekbe. – Kísérteni fogja a nyomodat, és…

– Nem lesz semmi bajom – mondta a lány.

Draco kinyitotta a száját, hogy nemet mondjon, nem lesz jól, jól volt, amíg a padlón elterülve feküdt az osztályterem előtt? Nem lehetett minden másodpercben Tennant mellett, Grangerrel meg kellett tennie néhány alapvető óvintézkedést.

Mindezt el akarta mondani, de a lány megint túl közel hajolt hozzá, és úgysem hallgatott volna rá. Draco végigcsúsztatta a kezét a lány testén, végigkövetve az íveket, és hagyta, hogy az ajkai találkozzanak az övével. Később beszélgethetnek, pörgethetik az érveket, civakodhatnak a részleteken. A lány nem akart itt lenni. Sosem akarta, hogy itt legyen. De az eltűnési varázslat nem fog egyhamar véget érni, és talán, csak talán, megtanulhatná szeretni a sötétséget egy ideig. Velem.

A férfi keze most már a lány vállán volt, és lerántotta róla a flanel felsőt, hogy felfedje azt a gyertyafényben ragyogó gyönyörű testet. Rendetlen hajcsomója tovább omlott, a pálca most elveszett az ágyneműben, és a férfi a kezét a laza fürtökbe temette, visszahúzta őket a lány arcától, miközben csókolta és csókolta. A saját bőrét simogató kezei megremegtették Dracót, és megkönnyebbülten sóhajtott a szájába. Eljött az idő. Egyszerűen meg kellett kapnia a lányt, most itt volt az esélye, megmutatná neki, milyen is ez… Draco kezei elhagyták a lány haját, hogy szorosan megragadják, és megpróbálta megfordítani a lányt, minden szándékával, hogy letépje a maradék ruhát, és …

– Ne – kapkodta el a levegőt Granger, és a férfi fölé támaszkodott. – Te maradj ott.

– Itt nem tudom rendesen csinálni – mondta a férfi. – Hacsak nem akarsz vezetni… – A szíve megdobbant a gondolatra.

– Nem – felelte a lány lélegzetvisszafojtva, de határozottan. – Ma este nem fogunk ilyesmit csinálni.

Draco elvigyorodott a lány kipirult arcán.
– Nem? Talán meg tudlak győzni. – A keze lejjebb vándorolt.

Granger elhúzódott.
– Nem, nem fogunk szexelni.

– Dehogynem.

– Biztos, hogy nem.

A férfi keze a lány combjai közé csúszott, de Hermione legurult róla, és összehúzta a felsőjét.

Draco a lányra meredt.
– Mi ez? Itt vagy az ágyamban, csókolgatsz, megérintesz, hagyod, hogy levegyem a ruháimat, és hirtelen…

– Nincs ebben semmi hirtelen – mondta Granger a fejét csóválva. – Szexről szó sincs.

– Az asztalon – parolázott Draco, miközben felült. – Ez a te drága asztalod. Hát, nem emlékszem semmiféle tárgyalásra. Amire emlékszem, az az, hogy megcsókoltál és…

– Szóval neked így megy ez? – Gyors, ingerült mozdulatokkal begombolta a felsőt. – Megcsókoltalak, és hagytam, hogy megérints, és most csak szét kellene tárnom a lábaimat?

– Hát, igen – mondta Draco, miközben sarokba szorítva érezte magát. – Te akarsz engem.

Granger szipogott. Szipogott. Mintha a férfi iránti vágya egy kis kellemetlenség lenne, ami megfelelő kezelést igényel. És minden, amit mindig is nem szeretett ebben a nőben, teljes erővel visszatért – az arrogancia, a felsőbbrendűség, a meggyőződés, hogy mindig igaza van. Visszatekintve, elkerülhetetlen volt ez az összeomlás, amint beszélgetni kezdtek.

– Mit gondoltál, mi fog történni? – követelte. – Azt hiszed, hogy idejössz, csupa kedvességgel és könnyedséggel, és én csak úgy beállok a sorba, és felkapok minden morzsát, amit csak akarsz?

A férfi fölé magasodott, kihasználva a magasságát, még az ágyon ülve is.
– Azt várod, hogy üldözzelek, Granger? Könyörögjek érte?

Állj, suttogta az elméje, ne beszélj. De a vér lüktetett, és nem hallgatott rá.
– Fogadok, hogy a hugrabugosod olyan szépen könyörög – gúnyolódott.

Granger háta megmerevedett, a szeme kemény volt.
– Nem tudhatom. Nem vagyok olyan, mint te, Malfoy – mondta. – A szex tényleg jelent nekem valamit.

Draco nem kapott levegőt. Azt mondta, hogy ezek a találkozások jelentenek neki valamit? Hogyan is jelenthetnének?

Granger rávillantotta a tekintetét.
– Nos?

Mit akart a lány, mit mondjon? A tekintete mintha Dracót a gyáva-merevített függönyökhöz szegezte volna. Egyszer már kapott Veritaserumot, egy aurorkihallgatáson, és most úgy érezte, mintha most nyelt volna le egy egész üveggel, a szavak a torkán akadtak, kétségbeesetten akartak kitörni: KÉRLEK, BÁRMIT MONDOK, CSAK HADD ÉRINTSELEK MEG, KÉRLEK…

Draco nem tudta, hogy ezúttal milyen volt az arca, de rossz lehetett, mert Granger megint aggódva nézett rá. Aggódva. Úgy csattant be a szája, mint egy szorítóbilincs. Nem maradhatott itt a nővel. El kellett mennie, a Malfoyok nem könyörögtek. KÉRLEK KÉRLEK KÉRLEK KÉRLEK KÉRLEK KÉRLEK KÉRLEK KÉRLEK…

Egy kiáltással, ami majdnem zokogás volt, egy zokogás, ami dühnek vagy frusztrációnak hangzott, de valójában kétségbeesés volt, Draco előhúzta a pálcáját a párnája alól, és a függönyre célzott vele, hangos reccsenéssel, mint egy villám, átvágta mindkettőjük védőbűbájait. Nem törődött a titoktartással. Nem érdekelte Tennant. Egyszerűen csak ki kellett jutnia.

A vér kifutott Granger arcából, és ő tátott szájjal térdelt a takaróra, miközben Draco a függönyök közé vetette magát, és kirohant az ágyból.

hozzászólások: 0