24. fejezet
Egyedül


Malfoy elhagyott engem!

ELHAGYOTT ENGEM!

Hol van Tennant?

Látott engem?

Hol van a PÁLCÁM?

Hermione elhúzta az ágyfüggönyt, nem mert kikukucskálni. Egy ajtó csapódott be. Könyv… óra… virág… tényleg, kinek van szüksége ennyi párnára? Aha. Ujjai a pálcája köré zárultak, és gyorsan újabb védővarázslatot húzott fel, hogy senki se juthasson be az ágyba.

A szoba környezeti fénye átsütött a mágiával merevre keményített mátyásfüggönyökön. Az óra mély, sodró hangon kongott. Malfoy egyértelműen a magas tömlöcben viharzott el. Merlin, hogy mehettek ilyen gyorsan a dolgok a feje tetejére?

Semmi baj. Lélegezz mélyeket! Lélegezzen ki. Lassan. Ha Tennant itt lenne, már hallotta volna. Hermione megnyugtatta magát, és egy második réteg észrevehetetlen varázslatot varázsolt, néhány kellemetlen meglepetéssel.

De a védőbűbájok feloszlottak. Talán három órája volt, mielőtt ezek gyengülni kezdtek volna, és Tennant bármikor felbukkanhatott. Ma éjjel nem lesz alvás. El kellett volna hoznia a térképet. Ginny nagyon csalódott lenne. Állandó éberség!

Hermione hátradőlt a párnákon, a pálca az oldalán. Gazdag kölni nyoma lappangott a levegőben, és arra gondolt, hogy Malfoy ugyanott alszik. Könyvvel az ölében. A szemüvege ferdén állt. Mint az az alvó pásztor a klasszikus mitológiában… Endymort? … Endymood? Akit elcsábított a holdistennő. A történetben Selene elvarázsolta a fiút, hogy örökre halhatatlan legyen – és örökre elaludjon, öntudatlanul a csókjaira. Lehet, hogy Selene valamire rájött, gondolta Hermione. Lefogadta, hogy Endy ébren is óriási kínszenvedés volt.

Na, na, a férfiaknak is vannak érzéseik – oktatta Neville hangja.

Mintha Hermione ezt nem tudta volna. Hát nem éveket töltött azzal, hogy Harry és Ron érzelmei miatt nyűglődött? Nem az ő hibája volt, hogy Malfoy minden érzését elrejtette annak érdekében, hogy furcsán csábítóan merengjen a kastélyban. Nem mintha Hermione maga is megérdemelt volna egy ötöst érzelmi intelligenciából ma este, csak úgy megjelent, és csókolózni kezdett…

Az ágy lebegő gyertyája pattogott és pattogott, Hermione pedig elindult, pálcájából vörös szikrák pattantak ki. A faragott fakígyók lecsúsztak az ágyrácsról, hogy az ágynemű alá bújjanak. Megvárta, amíg a szíve újra beindul, aztán hátradőlt a párnákon, és feltörte Malfoy pálcakészítő könyvét. Neville adott neki néhány ötletet, és jobban, mint valaha, meg kellett törniük ezt a varázslatot.

Lapozgatni kezdett, próbálta megnyugtatni a testét és elterelni a figyelmét. Pálcakészítés. Mágia és fa. Mivel a pálcák a mágia közvetítői és egyben eszközei is voltak, a varázslatok, amelyeket egy pálca készítésekor alkalmaznak, igen kényesek voltak. A könyv egy zöld szalaggal megjelölt részhez lapult:

Ez az intenzíven mágikus fa az egyik legerősebb és legkevésbé meg nem értett. Az afrikai szavannák tele vannak ezekkel a göcsörtös fákkal, amelyeknek a növekedése egy évszázadot vesz igénybe. Az afrikai ébenfa érzékeny a zenére, ellenáll a tűznek, és hihetetlenül erős. Ritkán használják pálcakészítéshez, de ha egy varázslónak van affinitása az ébenfa iránt, akkor titokzatos módon kötődik hozzá.

Hermione új érdeklődéssel szemlélte az ágyrácsot. A legközelebbi kígyó visszatért, még mindig Malfoy szemüvegét viselte, és úgy csóválta a fejét, mintha ő is olvasni akarná a könyvet. Afrikai ébenfa… milyen furcsa választás egy roxforti ágyhoz. Vajon egy ilyen varázslatos fa hatással lehetett az eltűnés varázslatra? Talá…

Ismét becsapódott egy ajtó, és nehéz léptek hangja hallatszott. Hermione felült, és felemelte a pálcáját.

– Vársz rám, Draco? – Tennant rekedt morgása áthatolt a függönyön.

– Csak pihenek – mondta Malfoy. Malfoy itt van? Egész idő alatt itt volt?

– Ellazultnak tűnsz. – Tennant azt mondta. Hermione hangos bőrnyikorgást és Malfoy ingerült morgását hallotta. – Hmmm, igen, ez a kanapé elég kényelmes.

– Kopj le, Tennant.

Itt van. Malfoy mégsem hagyta magára. Itt maradt, és…

– Meg kell beszélnünk a ma estét. – Tennant hangja elsötétült. – Az a sárvérű ribanc megfizet azért, hogy elkábított. Okos kislány, hogy úgy tett, mintha kiütötték volna.

– Ez történt? – Malfoy hangja unottnak tűnt. – Azt hittem, szépen szundikálsz a padlón.

– Kibaszottul haszontalan vagy… legalább feléleszthettél volna.

– Tekintsd ezt leckének – mondta Malfoy. – Semmit sem nyerhetsz azzal, ha a Roxfort üdvöskéjével szórakozol.

Tennant gazdag nevetést hallatott.
– Ha azt hiszed, hogy egy kis virágbűbáj bármit is megváltoztat, akkor egyáltalán nem ismersz engem. Puncikám, ugye? Egy olyan ribanc, aki nem ad neked időt?

Malfoy hangja télies volt.
– Én nem utasítanám vissza. Csak nem hiszem, hogy te lennél a megfelelő ember hozzá.

– Meghagynád őt annak a szemtelen arcú szilvának? Az a boszorkány egy íróasztal fölé akar hajolni. – Újabb nevetés. – Melyik végét szeretnéd?

Hermione rosszul érezte magát és szédült a dühtől. Tennant Rowle-nak el kellett buknia, még ha az egész roxforti karrierjét fel kellett is robbantania hozzá. Hogy engedhette, hogy egy ilyen varázsló szabadon szaladgáljon a kastélyban? És aztán a külvilágban, hogy továbbra is a háború alatt megtanult borzalmakat látogassa varázslókon és muglikon egyaránt?

Hirtelen a ma esti jelenet Malfoyjal jelentéktelennek tűnt, még az eltűnési varázslat is csak egy utólagos gondolat volt. Hermione végigfuttatta a pálcáját az ujjain, végigkövetve a faragott indákat. Csak gondolkodott.

– Én nem osztozom. – Malfoy hangja teljesen közömbös volt.

– Meg kell tanulnod osztozkodni, ha akarsz belőle egy darabot. – Hermione újabb bőrnyikorgást hallott, és Tennant hangja közelebb húzódott az ágyhoz. – Ne mondd, hogy nem gondoltál arra a nagyszájúságra a közeledben…

A hangos puffanás az ágy védett függönyének ütközve Hermione felnyikkant, és felemelt pálcával térdre állt.

– Jaj, Draco, mi bajod van? Olyan érzékeny vagy arra a mocsokra… mondd csak, ez az ágy be van zárva?

– Igen – csattant fel Malfoy. – És tartsd magad távol tőle.

– Mostanában sokat őrzöd az ágyadat. Van ott valaki? – A mardekáros kuncogott. – Csak azt ne mondd, hogy kidobott téged.

Hermione hangosan zihált. Abba kellett hagynia, hogy úgy gondoljon Tennantra, mint az apjára.

– Ne légy hülye – mondta Malfoy, a hangja megint nyugodt volt. – Nincs ott senki. De bizonyára megérted, ha úgy érzem, hogy… védem… a tulajdonomat.

Egy szellős, csalódott sóhaj.
– Nem az vagy, akire idén számítottam – mondta Tennant. – Egyáltalán nem vagy szórakoztató.

– Próbáltam segíteni neked Grangerrel, nem igaz? – Malfoy hangjából csöpögött a megvetés. – Csak az volt az örömöm, hogy végignézhettem, ahogy az egész dolog csődöt mond.

– Igen, elismerem, az a rajtaütés túl közvetlen volt. A következő tervem árnyaltabb lesz.

– Mesélj csak – mondta Malfoy. – Mert őszintén szólva nem hiszem, hogy képes lennél rá.

– Később. Nekem még van tennivalóm. – Tennant megkopogtatta a merev ágyfüggönyt. – Pokolian jó védőmunkát végeztél. Egyáltalán nem látom őket. Ezt még meg kell tanítanod nekem.

Tennant árnyéka kirajzolódott az ezüstös szöveten keresztül, centiméterekre volt tőle, és Hermione szíve hevesen kalapált, bár racionálisan tudta, hogy nem láthatja őt, és nem léphet be az ágyba.

– Virágillatot érzek – közölte Tennant. – Hmmm. Ismerős.

– Anyám levele valahol itt van valahol – mondta Malfoy.

– Elragadó kis illat. Az anyád rokonszenves – tudom, hogy apa is így gondolta. Nem volt túl boldog, amikor visszautasította. Végül is a Sötét Nagyúr megígérte.

Tennant testének csattanása ezúttal az ágyat rázta meg, és a gyámoszlopok villogtak.

– Soha ne beszélj az anyámról. – Hermione alig ismerte fel Malfoy hangját. – Véget vetek neked, esküszöm, és az Azkabant több mint érdemesnek tartom rá.

– É-Érzelgős – zihált Tennant. – Jól van, állj le. Nem mintha bármi történt volna. Merlin.

Az árnyéka eltávolodott, de Hermione láthatta Malfoy karcsú körvonalait, kinyújtott pálcával. Hallotta a folyadék csobbanását és a jég reccsenését, és ismét a kanapé nyikorgását.

Tennant zajosan ivott.
– Engem nem tudsz átverni, Drakey. Neked is hiányzik. Az erő. A vér… – A hangja elmélyült. – A mulatozás. Végignézni, ahogy egy mugli slagot felkötnek…

– Elég – vágott közbe Malfoy. – A háborúnak vége. Ha ennyire hiányzik a családom vendégszeretete, akkor szívesen alkalmazok rajtad naponta kétszer Cruciót, és keresek egy veszett kutyát, aki végigkerget téged a kibaszott…

Csattanás és üvegcsörömpölés hallatszott, és a szoba fénye elhalványult. Hermione már talpon volt, a feje az ágy baldachinját súrolta, készen arra, hogy kitörjön.

– Nekem inkább tetszett az a lámpa – mondta Malfoy fapofával.

Egy erősebb csattanás, valószínűleg egy felborult asztal vagy szék hangja.
– Vigyázz a nagyszájúságodra, Malfoy. – Tennant hangja remegett a dühtől. – Nem akarsz ellenséget csinálni belőlem.

Hermione megfeszült, készen állt a közbelépésre. A pálcája követte Tennant lépteinek hangját, amint átkelt a szobán. Hallotta a varázsló morgását, ahogy belép az ágyába, és a behúzott függönyök csattogását.

Egy másik ajtó csapódott be, egy másik irányból, és Hermione a helyén maradt, amíg meg nem hallotta, hogy gyengébb léptek közelednek.
– Lefekszem – jelentette be Malfoy, és a nő feloldotta a védőbűbájokat, hogy a férfi beléphessen.

Aztán hátrált, hogy helyet csináljon az ágyon. Örült, hogy visszatért, még akkor is, ha a férfi mogorván nézett rá, és nem volt hajlandó ránézni. Malfoy bebújt a takaró alá, és a pálcáját a párna alá tette.

– Köszönöm – mondta Hermione halkan.

Malfoy felnézett a takarójával való babrálásból, a tekintete olvashatatlan volt.

– Köszönöm, hogy maradtál. – A lány sóhajtott. – Igazad volt Tennant-tel kapcsolatban.

Kínos csend támadt. Mivel nem tudta, mi mást tehetne, Hermione a saját pálcáját a pizsama zsebébe dugta, és bebújt a takaró alá. A piros takarójába burkolózva jobban érezné magát, de itt próbálta helyrehozni a dolgokat. Malfoy amúgy sem tűnt úgy, mint akit érdekelne, hogy hozzáérjen.

Malfoy elfújta a lebegő gyertyát, és most már csak ők ketten voltak a függönyön átszűrődő halvány lámpafényben. Csak a lélegzetvételük hangja és a kinti tó halk vízcsobogása hallatszott. Harryvel is így feküdt a sötétben, kettesben a sátorban a háború alatt. Késő este, egy hosszú, kimerítő, veszélyes nap után. Túl fáradt volt az alváshoz.

Hermione a fenti baldachint nézte, a szeme végigkövette a hímzett kígyó halvány körvonalait. Itt lenni Malfoyjal mégis annyira más érzés volt. Volt valami, ami ennek a Slytherinnek a közelében volt, valami, ami csak úgy zümmögött a bőre alatt, egy bizsergető tudatosság, egy feltekeredett szükséglet a lány között… Ne is gondolj erre.

– Nem hagynálak itt egyedül. – Malfoy hangjától majdnem megállt a szíve.

Hermione nyelt egyet.
– Tudom.

– Elvárom, hogy a továbbiakban elővigyázatos legyél.

– Igen, így lesz.

– Kiderítem, mit tervez Tennant. Csak ne… provokáld őt.

– Mintha nem tetted volna? – kérdezte Hermione, elfelejtve a fogadalmát, hogy helyrehozza a dolgokat. Sóhajtott egyet. – Rendben, nem beszélek vele.

A mardekáros gúnyosan gúnyolódott.
– Nem kell ahhoz beszélned, hogy provokálj. Ez azt is jelenti, hogy ne ráncolja a homlokát, vagy ne bámuljon rá. Semmi rosszalló pillantás vagy hangos szuszogás, amikor elmész mellette. Nem…

– Értem én – csattant fel a lány.

Újabb csend. Hermione összeszedte a bátorságát.
– Malfoy?

Nem jött válasz.

– Malfoy? Egyszer azt mondtad, hogy tudsz valamit Tennantról. Mi az?

Malfoy felnyögött.
– Menj aludni, Granger.

Hermione megfordult, hogy szembeforduljon vele, bár csak a férfi profiljának sötét, éles vonalát látta a függönyön keresztül.
– Fontos lehet. Ha tudsz valamit, akkor muszáj…

– Nem fontos. Menj aludni.

– Csak egy célzás – könyörgött Hermione.

– Rendben van – mondta Malfoy, mintha egy nagy szívességet adományozna. – Egy csók, egy célzás.

– Felejtsd el. – Ezt nem kezdték újra.

Malfoy nem válaszolt, csak várt. Hermione elgondolkodva bámulta a sötét profilt. Ha ez volt az esély, hogy megtudjon valamit Tennantról…

– Rendben, Malfoy, mondd el.

– Annyira kiszámítható. És itt a tipped, Granger. Csirkecsontok.

Hermione felült.
– Csirkecsont?

– Igen. – A hangja önelégült volt.

– Ez nem célzás!

– Ez egy kiváló célzás. Fizess.

– Mit jelent ez egyáltalán, csirkecsont? Hogy lehet…

– Ah, ah – mondta Malfoy. – Megkaptad a célzást, úgyhogy egy csókot és egy nyugodt éjszakát várok.

Már-már játékosnak hangzott, és Hermione csodálkozva nézte a sötét alakját. Ki volt ez a férfi?

– Fizess, Granger – dorombolta Malfoy.

Hermione előrehajolt, próbálta követni a hangját, de ajkai selymes haján landoltak. Második próbálkozása azt az éles, borostás állkapcsot súrolta, de a harmadik próbálkozás a férfi szája szélét találta meg. Malfoy elfordította a fejét, ajkai az övéhez simultak, a nyelv érintése borzongást küldött a lány testébe. Hermione egy pillanatra elolvadt, aztán visszahúzta a fejét.

– Adj egy jobb célzást – suttogta a lány.

– Akkor adj egy jobb csókot – morogta Malfoy. – Nem? Akkor menj aludni, és álmodj csirkecsontokról.

Hermione szipogott, és ismét elfordult, háttal a férfinak. Merlin, még a légzése is önelégültnek hangzott. Hermione nem álmodott csirkecsontokról, de sikerült két elméletet kidolgoznia, és éppen egy harmadikat főzött, amikor elaludt.

hozzászólások: 0