26. fejezet
Visszhangok

Miután elhagyta a jóslástan tornyot, Draco Tennant keresve bolyongott a kastélyban. Végül feladta, és lement a mardekáros picehelyiségébe szundikálni. Elege volt már abból, hogy úgy járkáljon, mintha egy rosszul főzött Élő Halál Eszenciáját itta volna meg.

Nadrágra vetkőzött, és sóhajtva belebújt a kivasalt lepedőbe. A manók frissítették fel az ágyneműt, Granger takaróját szépen összehajtogatva a párnája mellett, és azzal a piros kaméliavirággal a tetején. Draco megérintette a szirmokat. Olyan puha, olyan puha, mint… nem folytatta a gondolatot, csak lehunyta a szemét, és elaludt.

Amikor felébredt, a szoba sötét volt, és a magas mennyezet közelében eső csapkodta az ablaküvegeket. Draco kibontakozott a piros takaróból, és a zsebóráját tapogatta – a délután nagy részét átaludta. Ki tudta, hogy Tennant mit csinált egész idő alatt. Bassza meg, egy haszontalan szarházi volt. Kicsit kellett volna aludnia, nem pedig négy órát aludnia.

Egy hűvös fürdő és egy friss pulóver után azonban jobban nézett ki. A szeme alatti árnyékok visszahúzódtak, és az arcán is volt egy kis szín. Draco épp csak a megfelelő mértékben gyűrte össze a haját, és egy csipetnyi Etoile Magique kölnit kent rá. Aztán felcsúsztatta a gyűrűit, és zsebre dugta nagyanyja harlekinpálcáját. Igen, a háta egyenesebb volt, és a fejfájás, ami eddig kínozta, teljesen elmúlt.

Tennant persze nem a Mardekár közös helyiségében volt. Draco egy frusztráló órát töltött a szobatársa szokásos törzshelyeinek ellenőrzésével, mielőtt a könyvtárba indult volna.

Egy gyors körút során Isobelt a mágiatörténet részlegben fedezte fel három másik Hollóhátassal, akik mindannyian egy hatalmas, állványhoz láncolt kötetet bámultak. A lány egy apró mosolyt küldött neki, és Draco visszabiccentett. Bizonyára nem várta el, hogy visszamosolyogjon. Ennél még Vane is jobban tudta. A Varázslények között bolyongott, és egy griffek szaporodási szokásairól szóló könyvet vett fel Hoogie következő egységének. (Miért akarná bárki is, hogy szaporodjanak?)

Ekkor hallotta meg azt az ismerős morajlást, amely a tőle jobbra lévő könyvespolcról lebegett át. A válaszadó nyikorgás kissé megnyugtatta Dracót; nem Granger volt az. Újabb morajlás és felboruló könyvek hangja. Draco megfordult, hogy meglássa Astoria Greengrass karcsú alakját, amint elrohant mellette, arca tűzpiros volt, könyveket szorított a mellkasához.

Draco sarkon fordult, hogy meglássa Tennant, amint egy húsos öklével a „Tündérek” feliratú polcra csap. A nagydarab varázsló erőfeszítéssel uralkodott magán, újrakötötte az ingét, és remegő ujjakkal próbálta begombolni a zakóját.

– Olvasol a doxikról, Tenny? – Draco húzta a száját. – Csúnya dolgok. Mérgesek.

Tennant visszavicsorgott.
– Én inkább egy másfajta doxyt kedvelek.

– Ti durmstrangi fickók szarok vagytok az értelmes nőkkel.

– Tényleg? Emlékszel Viktor Krumra?

Dracónak épphogy csak sikerült elkerülnie, hogy rávilágítson. Egy kép lebegett Draco fejében lebegő kék köntösben, kipirult arccal, csillogó szemmel és megszelídített fürtökkel…

– Szóval nem tetszenek a játékaim a kis Greengrass-szal – mondta Tennant, felhagyva a zakója begombolásával. – Nehéz neked örömet szerezni, Draco. A kislányokat nem tudom nevelni, de amikor egy velem egykorú boszorkánynak udvarolok, mit hallok? – Felemelte a hangját: – Ne szórakozz az üdvöskével!

– Ez volt a tegnap este? Udvarlás?

– Makacskodik. Ahogy mondtam, több finomságra van szükség. – Tennant előrelépett, térdig érő fekete csizmájával félrerúgta a könyveket, és egy kis tündérfelhőt küldött a levegőbe. Az apró teremtmények dühösen zümmögtek, ahogy a magasabb polcokra szálltak, szikrázó szárnyaik megragadták a lámpafényt.

Tennant halkabbra fogta a hangját.
– A hollóhátasok ma este titkos partit tartanak.

Draco önmaga ellenére is érdeklődött. Nem tudta, hogy a hollóhátasok partikat rendeznek, akár titkosakat, akár nem.

A szobatársa a kezét dörzsölte.
– Hallottam, hogy két sas beszélgetett róla. Holnap nincs tanítás – biztonsági kiképzés a személyzetnek. – Felkacagott az iskolai biztonság gondolatán.

– A mardekárosok természetesen nem hivatalosak. – Tennant halványkék szemei élesre nyíltak. – De biztos vagyok benne, hogy ezt meg tudod kerülni.

– Tényleg – mondta Draco, és igyekezett unottnak látszani.

– Az a kis hollóhátasod. Azzal a szemüveggel. – Tennant kéjes vigyorral nézett Draco felé. – Még az okosok is akarják, nem igaz? Különösen az okosok. – Tennant vigyora még szélesebb lett. – Talán érdekesnek találod a partit, Drakey.

– Soha nem fognak beengedni.

– Ó, majd csak bejutok – mondta Tennant, kiélvezve a célzást. – Hallottam, hogy a hollóhátasok meghívnak válogatott diákokat más házakból. Például a kedvenc griffendélesünket.

Draco ránézett a szobatársára, aki ott állt bambán és mosolyogva, a maga kis módján folytatva a Sötét Nagyúr rémuralmát. Érezte, hogy visszatér a fejfájás kezdete. Ettől sosem szabadulok meg. Soha.

– Azt hiszed… – kezdte Draco.

– A-HA! – Egy éles sziszegés miatt mindkét férfi megfordult, és Draco nem tudott megállni egy apró nyögést. Nem Granger, hála Malazárnak, de majdnem ugyanolyan rossz.

– Összeesküvés. – Ginny Weasley pálcája előkerült, lábai terpeszben, olyan tartásban, mint Tennanté. Ismét feketébe volt öltözve, egészen a bőrkesztyűig.

– Na, na, Vörös. – Tennant ezúttal eltökélt volt, hogy felülkerekedik. Megjelent a saját pálcája, és lustán forgatta vastag ujjaiban. – Ne izguljunk… még.

Weasley körbeszimatolt a tündérek részlegén.
– Te itt varázsoltál. – Kígyószerű gyorsasággal rontott Tennant felé, pálcáját az övéhez érintve: – Prior Incantato Continuum!

Draco álla leesett, amikor Tennant pálcájából egy kísérteties alak tekeredett ki – egy melltartó csillogott és eltűnt. Astoria emléke villant át az agyán, amint a polcoktól rohan ki a mellkasára szorított könyvekkel. Az isten szerelmére!

Ő azonban hallgatott, nem akart beleszólni. Biztosan nem akarta, hogy Weasley ellene fordítsa a Fordított varázslatot. Senkinek semmi köze nem volt ahhoz, hogy a harlekin aznap reggel fehér cicává változtatta a három ezüst tintatartóját. A pálca pedig addig nem változtatná vissza őket, amíg Draco meg nem simogatja a lényeket. A macskák nem harapták meg az ujjait, de biztos volt benne, hogy szerették volna.

Tennant a zsebébe dugta a pálcáját, de nem használt. A kabátjából újabb visszhangok szűrődtek ki a közelmúltbeli varázslataiból: egy leeső könyv, egy furcsa formájú zokni, egy palack, amelyből buborékok ömlöttek, és amelynek gyenge loncillata volt.

– HAGYD ABBA! – Tennant hangja visszhangzott a csendes könyvtárban, és még Weasley is megdöbbent. Draco mozdulatlan maradt, figyelmét elvonta a Tennant zsebéből most előbukkanó halvány orrszőrnyíró. A nyírógép csak nyisszantott és nyisszantott, és apró, izzó szőrszálak hullottak a padlóra. Kinek volt ennyi orrszőrzete?

Üvöltve rontott rá Tennant Weasley-re, aki ügyesen félreállt. Tennant lendülete egyenesen kivitte a szekcióból. Draco hallotta a cipők csattogását a kövön, és Madam Cvikker éles kiáltását:

– MR. ROWLE! – Aztán egy ajtó fülsiketítő becsapódása következett, és Draco és Weasley csak bámulták egymást.

Draco nem tehetett róla – kuncogni kezdett, Weasley pedig nevetett. Egy rózsaszín tündér bukkant elő, és leszállt a lány fényes copfjára. Draco lazán végigsimított a saját haján, és az óvatosság kedvéért átfésülte az öltönykabátját.

– Ez egy zokni volt? – kérdezte Weasley.

– Egy bütykös zokni – mondta Draco. A mugliismeret egészségügyi egységében tanult róluk. Az osztály idős professzorát bütykök és tyúkszemek gyötörték, és szeretettel elmerengett a különböző lábkezeléseken. Ez még rosszabb volt, mint az építőipari egység. Draco meg volt győződve arról, hogy a minisztériumnak az volt a parancsa, hogy a próbaidő részeként a mugliismeret a lehető legszörnyűbbé tegye.

– Bütykök … – Weasley hiába próbálta elnyomni a kuncogását.

Draco elnyomott egy mosolyt.
– És habfürdők.

Eltartott egy darabig, mire visszanyerték az önuralmukat, hiszen valahányszor Draco a távozást fontolgatta, egy pillantás Weasley táncoló barna szemeire majdnem újra feldobta. De végül megnyugodtak, és a vörös hajú visszatért a szokásos pszichotikus állapotába. Egy második tündér is csatlakozott az elsőhöz a fején, és mindhárman Draco felé meredtek.

– Figyelni foglak, Malfoy – mondta a lány. – Ugyanezt a varázslatot rajtad is alkalmazhatom.

– Pompás – szólt Draco. – Biztos leszek benne, hogy a pálcámmal kiverem. Majd később adok neked egy műsort.

Weasley egy kuncogást vicsorgássá változtatott, majd megpördült, és elhagyta a szekciót. Draco azt várta, hogy a lány teljesen kirohan a könyvtárból, talán Tennant nyomába ered, de a vörös hajú megállt egy polcsor végén.

Draco megkerült egy másik polcot, hogy láthassa, mit bámul Weasley. Aztán majdnem megint felnyögött, mert ott volt Blaise. Egykori barátja ismét a könyvtár fő olvasótermében ült, feketébe burkolózva, vérfoltos könyvhalmoktól körülvéve. Vágott, sötét szemöldökét összehúzva olvasta az „Arts Most Foule” -t, és teljesen gonosznak tűnt. És Theo aggódott, hogy Draco tovább rontja Mardekár nevet?

Draco Madam Cvikker után nézett, de talán a könyvtáros éppen Tennantnak adott egy jól megérdemelt büntetést, mert az asztalát most az osztályfőnöknő, a Hollóhátból származó, kevésbé elbűvölő Patil ikerpár foglalta el.

– Mit olvasol? – követelte Weasley Blaise-től.

Blaise szemöldöke felszaladt.
– Jó napot kívánok önnek is, Miss Weasley!

– Azok a könyvek a Korlátozott hozzáférésű részlegből valók – sziszegte a lány.

– Nagyon kedves tőled, hogy észrevetted. Ma egy kis önálló tanulást élvezek.

Draco erőt vett magán, arra számítva, hogy Blaise feje szétrobban a denevérbogaraktól. Mit képzelt Blaise, hogy kigúnyolt egy veszett Weasley-lányt?

– Kell egy engedély, hogy elolvashasd azokat a könyveket, Zabini. – A boszorkány hangja Dracót az idősebb bátyjára emlékeztette, az igazgató fiúra, akinek pálca van a seggében.

Blaise hosszú, elegáns kezét a mellkasára tette.
– Tényleg? Bárcsak minden könyvön lenne egy kis piros cédula Madam Cvikker aláírásával.

Weasley és Draco (és a Főnöklány is) mindannyian Blaise borzalomhalmára néztek, amelynek minden egyes könyvét egy-egy piros cédula szegélyezte. Blaise letette az „Arts Most Foule” -t, és udvariasan összefonta a kezét a vastag könyv fölött. Draco várta az egyik olyan rosszindulatú kirohanást, ami oly gyakori a fiatalabb Weasley-k között.

De ez a boszorkány meglepte őt, és a hangja hűvös maradt.
– Figyelni foglak, Zabini.

– Alig várom – mondta Blaise.

Weasley kiviharzott a könyvtárból a tündér potyautasaival, Blaise pedig folytatta az olvasást, és egy apró vigyor húzódott most a szája szélére.

Draco megrázta a fejét. Blaise érdeklődése a boszorkány iránt már évek óta nyilvánvaló volt, de ez egy őrült módja volt a dolognak. Másrészt viszont egy Weasley üldözése eleve zavart viselkedés volt. Az a nő idegesítette Tennant, az isten szerelmére. Theo megkímélné magát, ha rájönne.

Á, hát ez volt Blaise gondja. Draco ellépett a polctól – és belebotlott Lüke Lovegoodba, aki láthatóan egész idő alatt mögötte állt.

– Draco! – Lovegood boldogan felkiáltott. – Már kerestelek.

Az iskolai egyenruha követelményétől megszabadulva Lovegood most a hosszú, rúnákkal hímzett, omlós köntösöket kedvelte. Szőke fürtjei közül ma rozmaringágak kandikáltak ki, mintha egy gyógynövénykertben mászott volna át.

– Elfoglalt vagyok, Lovegood. – Draco elindult, hogy elhagyja a könyvtárat, figyelmen kívül hagyva Blaise felhúzott szemöldökét és a főnöknő bámulását. Az ostoba szőke boszorkány persze követte őt a folyosóra, és megállásra kényszerítette. Nem hagyhatta, hogy a lány egészen a Mardekár-börtönig kövesse.

– Eléggé csalódtam benned – szidta Lovegood. – Megígérted, hogy nem leszel úriember.

– Már megint?

– Megígérted, hogy Isobelt üldözöd, és megpróbálsz sötét, veszélyes szexet folytatni vele.

– Halkabban – csattant fel Draco. Ebben az átkozott iskolában senkinek sem volt egy cseppnyi diszkréciója sem?

– Isobel elmondta, mi történt a Tiltott Rengetegben – mondta. – Vagy ami nem történt meg. – A hollóhátas szigorúan nézett, ami tőle szokatlan kifejezés volt. – Jobbra számítottam, Draco.

Draco elakadt a szava. Nem tudta elhinni, hogy Lovegood szemrehányást tesz neki, amiért egyszer az életben megfelelő viselkedést tanúsított. A jó cselekedetek sosem fizettek.

Gyanakodva nézett a lányra. Mire játszadozott a lány? Draco megérintette a zsebében lévő pálcáját, és egy vékony Legilimencia-indával kinyújtotta a kezét. Olyan gyengéden, hogy a lány sohasem fogja megtudni.

Apró erőfeszítését azonnal elzárta egy virágzó indákból álló mentális fal. Draco megpróbált észrevétlenül átcsúszni rajta, de a varázslata belegabalyodott az indákba. Megint a pálcája hibája volt? Nem, a varázslat tökéletesen sikerült. Draco visszahúzódott, és azon kapta magát, hogy Lovegood tiszta kék szemébe bámul, amely mindent és semmit sem mutatott. Nem volt kétséges; Lovegood egy okklumentor volt, az egyik legjobb, akit valaha látott.

– Ki tanította ezt neked? – kérdezte.

– Piton professzor, negyedévesen – mondta Lovegood. – Megígértem neki, hogy ha megtanít okklumenciára, akkor abbahagyom a bájitaltant. – Elmosolyodott. – Nem tartott sokáig megtanulni, és megakadályozza, hogy a lidércek belefúródjanak az agyadba.

– Az lehetetlen – szólt Draco.

– Ó, dehogynem, a furmászok könnyen … ó, a leckékre gondolsz. – Lovegood mosolya kiszélesedett. – Mindig is nagyon szervezett elmém volt. Egészen ellentétben a tiéddel, Draco. Ennyi különböző hanggal a fejedben lenyűgöző, hogy végig tudod csinálni a napot. A szexuális fantáziákról nem is beszélve. Elég fantáziadús vagy. Szerintem…

Draco bámult, képtelen volt megszólalni. Biztosan nem az imént hatolt be sikeresen az elméjébe Lüke Lovegood, és most a mentális állapota miatt aggódott. Vajon látta-e az ábrándokat a…

– Luna, jól vagy? – Longbottom volt az, meglepően magasra nőtt, majdnem akkora kezekkel, mint Tennant. A griffendéles Draco felé sandított, láthatóan még mindig haragudott egy kis múltbéli móka miatt.

– Nagyon kedves vagyok, Neville – mondta Lovegood napfényesen. – Csak kellemesen elbeszélgettem Dracóval.

Longbottom mogorva pillantása nem lankadt.
– Megígérted, hogy segítesz nekem a csippelke fertőzésemben.

– Próbálj meg hajat mosni – mondta Draco.

Longbottom arca tovább sötétedett, de Lovegood felnevetett.
– Ó, Draco, a csippelkék jobban szeretik a növényeket, mint az embereket! De talán meg kellene nézned a füledet, Neville.

Draco kuncogott. Longbottom mindkettőjükre ráncolta a homlokát.
– Ott megvárlak, Luna – mondta, és a folyosó másik oldalára lépett.

– Most pedig Draco. – Lovegood visszatért eredeti témájához. A hollóhátasok ritkán lehetett kisiklatni a gondolatmenetből. – Ami Isobelt illeti, inkább hatékonyabb csábítási technikákat vártam tőled.

Draco megforgatta a szemét. Mostanában senkinek sem tudott megfelelni. De eléggé mardekáros volt ahhoz, hogy meglássa a lehetőséget.

– Úgy hallom, ti hollóhátasok ma este bulit tartotok.

Lovegood megtapsolta a kezét.
– Milyen szép ötlet – mondta. – Isobel is ott lesz, és rengeteg sötét fülke van, ahol ajánlatot tehetsz neki.

Pompás. Tennant Rowle egy sötét alkóvokkal teli partin.
– Más rendelés? – kérdezte. – Hallgattassam el, aztán kötözzem meg a csuklóját, és tépjem le a ruháját a fogaimmal?

A folyosó túloldalán Longbottom megint mogorván nézett, valószínűleg felkapott egy-két szót. Draco rákacsintott.

Lovegood lehajtotta a fejét.
– Ez szépen hangzik, de ebben az esetben szükségtelen. Felírom a vendéglistára. – Előhúzott egy fekete-fehér, ismerős mintájú pálcát, és Draco megmerevedett.

– Van egy harlekin pálcád? – kérdezte.

A lány bólintott.
– Mr. Ollivander készítette nekem, miután megszöktünk a pincéitekből. – A lány arca felragyogott. – Talán láttad a régi pálcámat, Draco-almafa és egyszarvú mag, kilenc hüvelyk. Kiesett a zsebemből, miközben a fejvadász a hajamnál fogva rángattak.

– Hát, nem hiszem…

– Nézd meg a pincelépcső második kanyarulatánál. Ott kell lennie egy vérfoltnak … beütöttem a fejem a sarokba és…

– Megnézem, Lovegood – vágott közbe Draco. Ő biztosan nem fog. Nem volt szüksége több rémálomra.

– De attól még lehet, hogy megtartom ezt a harlekint – mondta a hollóhátas. – Most, hogy a háborúnak vége.

– Nem találod egy kicsit kevésnek az erejét?

– Csak ha a pálcával harcolsz – mondta Lovegood. – Ha hagyod, hogy egy kicsit élvezze magát, akkor nagyon keményen fog dolgozni érted. – Előhúzott egy darab pergament a talárjából, és megkocogtatta a hárfával. A pergamen pillangóvá hajtogatta magát, és Longbottom feje körül csapkodott, mielőtt visszatért, hogy Luna nyitott tenyerén csücsüljön.

– Mit csinálsz? – követelte Draco.

– Nem én vagyok az, hanem a harlekin. Csak egy kis szórakozás. – A pergamen ellaposodott, és Lovegood újra megkocogtatta a pálcájával.

– Tessék, felkerültél a vendéglistára – mondta. – Hollóhát Könyvtár, nyolc órakor. A könyvtár portréja a főbejárattól tíz és fél méterre balra van. – Körülnézett, és felsóhajtott. – Jaj, Neville nagyon nyűgösnek tűnik. A csippelkék.

– Én vagyok az egyetlen meghívott mardekáros? – Draco igyekezett mindent megtenni, hogy lássa a listát, miközben a lány újra a talárjába dugta.

– Ó, igen, az egyetlen. Theodore Nott is szeretne részt venni, úgy látom, de nem tűnik túl szórakoztatónak. Este találkozunk, Draco.

Lovegood elsétált, elégedetten a megállapodásával, hogy egy szórakoztató halálfaló fogdossa a barátját. Odalépett Longbottomhoz, aki elugrott, és a kezét a füle elé csapta, miközben elindultak a folyosón.

Draco hagyta, hogy a kőfalnak támaszkodjon támaszként. Malazár, Lovegood fárasztó volt. És utálta a bulikat.

hozzászólások: 0