3. fejezet
Ébredés

– Honnan szerezted ezt a kardot? Honnan?

Az ujjak a hajába markolnak, hátra kényszerítve a fejét.

– Megtaláltuk!

– VÁLASZOLJ! CRUCIO!

– Draco, hozd ide a koboldot. – Lucius hangja.

A vésés elkezdődik, mélyen, szinte a csontig hatolva,

az ezüstös szemekbe bámul…



Hermione felpattant az ágyban, zihálva és reszketve. Hála Merlinnek az elhallgattató védőbűbájokért. Éjszakáról éjszakára jöttek a borzalmak, mindig ugyanaz a jelenet a Malfoy-kúriában. De minden éjszaka más személyt helyezett reflektorfénybe: Bellatrixot ahogy az őrülettől rángatózott, Narcisszát sápadt undorral, Greybacket mohón és nyálasan, Luciust, ahogy az arca az izgalomtól rózsaszínűvé vált.

És ami a legrosszabb volt, a mai este Draco Malfoy tágra nyílt, rémült szemeit hozta. A mardekáros osztálytársának ezen a napon diadalmasan, pálcáját készenlétben tartva kellett volna gúnyosan fintorognia, hogy csatlakozhasson. Ragaszkodhatott volna ehhez a képhez, úgy tehetett volna, mintha ez is csak egy újabb iskolaudvari összecsapás lenne.

De Draco csendben abban a szalonban, Draco reszketve, Draco rémülten – nos, ott volt. Hermione biztos volt benne, hogy nem hagyja el élve azt a kúriát.

Hagyd abba!

Hermione a törülköző és a vizes tál után nyúlt, amit most a közelben tartott. Megmosta az arcát és a nyakát, egyik kezével megemelte izzadt fürtjeit, és hideg vizet csepegtetett a bal alkarjára. Aztán egy pálca nélküli varázslattal elkotorta a tálat és a kancsót.

Egy párnát szorongatva suttogta a mantrát:

Minden rendben.

Biztonságban vagy.

Ron eljött.

Harry is eljött.

Dobby is eljött.

Egy házikó a tengerparton.

Lélegezz.

Azt kívánta, bárcsak el tudna aludni. Elvégre jól érezte magát az Odúban, majd egyedül a szülei házában ezen a nyáron. De mióta visszatért a Roxfortba, csak botladozott a napjaiban, evett fejből, bűvölte az árnyékokat a szeme alatt. Alvajárt.

Az egyetlen alkalom, amikor igazán ébernek érezte magát, az a mai nap volt, amikor a haladó jóslástan órán volt, pont Draco Malfoyjal, pont a többi emberrel. Az aprócska asztalnál gyakorlatilag az ölében ült. Soha nem volt még ilyen közel a mardekároshoz, azóta nem, hogy harmadévben megpofozta.

Pedig minden volt, csak nem ijesztőnek tűnt, ahogy ott tüsténkedett a rózsaszín puffján. Szomorúnak és visszahúzódónak tűnt, annak ellenére, hogy arrogánsan vonta meg a vállát. A szeme, amikor a tealevelekre nézett – mit látott? Miféle alakja miatt nézhetett így? Alig várta, hogy megtudja, nem mintha elhitte volna ezt a badarságot.

Hermione a párnája alá túrta a kezét, és előhúzott egy sokat gyűrött tekercset. Harry legutóbbi levelét. Segített elolvasni a szavait, bár az aurorképzés nem engedte, hogy gyakran írjon.



…Keményen nyomást gyakorolnak ránk, Hermione. Egyesek számára túlságosan is keményen. Susan Bones tegnap, Ron a múlt héten hagyta abba. Engem viszont nem engednek harcolni, így csak a halálfaló birtokok vagy a Zsepiszok köz üzletei elleni rajtaütésekhez csatlakozom.

Kár, hogy még mindig nem alszol. Neville szerint nem beszélsz senkivel – Hermione, megígérted, hogy nem teszel ilyet. Ezt nem tudod egyedül végigcsinálni. Hagynod kell, hogy valaki segítsen neked. Nem érdekel, hogy ki az.



Hermione megrázta a fejét. Ki segíthetne neki? Harry és Ron olyan messze voltak …

Ron. Még mindig fájt Ronnak a gondolata. Hiányzott neki. Azt kívánta, bárcsak beszélgetnének. Meddig akartak még Ginnyvel haragudni? Valószínűleg örökké. Senki sem tudott úgy pusztítani, mint egy Weasley.

Nem, nem akart Ron miatt bosszankodni. Egyszer majd kibékülnek, valahogy, és újra barátok lesznek. A viccboltban dolgozott, a Reggeli Próféta szerint, és ott volt a családja, kivéve szegény drága Fredet. Ő majd rendbe jön.

Saját maga és Harry miatt aggódott. Harrynek igaza volt, valamilyen segítségre volt szüksége. De ki? Ki volt elég erős? Neville még mindig összerezzent, valahányszor valaki a háborút hozta szóba, mintha egy újabb kígyót akarnának előállítani, amit ott és akkor le kell nyírni.

Ginny több mint elég erős volt, de Ginny eléggé aggasztó módon foglalkozott a saját háború utáni problémáival. A vörös hajú a nyár folyamán megszerezte Rémszem Mordon régi jegyzetfüzeteit, és talált egy hallhatatlant, hogy megfejtse a kódot. Mordon varázsládáját is megszerezte. Most a Roxfortban élt egy titkos helyen, és szép fürtjeit copfba csavarta, hogy ne lopják el a haját a százfűlé-főzethez. Ginny a Harryvel való szakítás miatt is elkeseredett volt, az emberek már meg sem említették a varázslót a közelében. Nem volt érdeke, hogy segítsen Hermionénak, és ő nem is hibáztatta érte.

A boszorka felsóhajtott. Azt remélte, hogy a nyolc RAVASZ üldözése majd eltereli a figyelmét, de úgy látszik, nem. Néha azt kívánta, bárcsak újra a sátorban lenne Harryvel és a horcruxszal. Nem, azt nem akarja, még a horcrux nélkül sem. Nem igazán.

A még mindig nedves ruhával megtörölte a homlokát. A szobatársa mindig magas hőmérsékleten a tüzet alvás előtt, és nyafogott, ha Hermione eloltotta. Egyszerűbb volt csak vékony, rövid pizsamát viselni. És az igazat megvallva, megnyugtatónak találta a meleget.

Összetekerve Harry levelét, odament a megbízható fa ölbeli íróasztalához, amelybe pergament, tollat és tintát dugdosott, és firkálni kezdett:



Kedves Harry!

Ne aggódj miattam. Nem lesz semmi bajom …


Szünetet tartott, majd folytatta az írást.


… Csak figyelj, meglesznek a RAVASZ-ok, mind a nyolc.

Ma még a haladó jóslástant is felvettem. Malfoy ott volt, persze, olyan mint egy barom. Egy egész kanna teát az asztalunkra borított, elolvasta a leveleit, kiborult, és elrohant. Inkább féltem az elméjét.



Hermione letette a tollát, és lehunyta a szemét. De hasztalan. Teljesen ébren volt. Viszont nem akart a jóslásra gondolni, még kevésbé Draco Malfoyra.

Talán a csillagászat kreditponton kívüli projektjén kellene dolgoznia. A nyáron szerzett egy törött csillagórát a Zsebkosz közben, és még mindig próbálta megjavítani. Egy kis varázslatos műalkotás volt az az óra, amely a Nap, a Hold és hat apró bolygó mozgását mutatta.

Ismét a párnái alá bújt, és egy rúnákkal faragott dobozzal bukkant elő. Óvatosan felemelte az ütött-kopott bronzórát, és az ölében lévő asztalra helyezte.

Az óra két láb magas volt, tetején tucatnyi titokzatos számlap, és a finom bronz fogaskerekek alatti térben egy apró arany nap lebegett, amely körül egy ezüst hold és hat fém- vagy drágakőbolygó keringett. Az óra alapkonstrukciója mugli volt, egy fogaskerekeken és súlyokon működő mechanikus óra, de a varázslatos változat sokkal elegánsabb volt.

Hermione egy almanachot nézett meg, majd a pálcájával elmozdította a tetején lévő első számlapot. A nap szinkronban lebegett. A második tárcsa a holdat mozgatta, csak még egy fokkal…

Az ezüst hold felvillant, majd leesett az asztrárium aljára. Hermione bosszúsan felszisszent. Valahányszor kalibrálta az egyik égitestet, a többiek rendre elmozdultak. Még ha sikerült is az összes bolygót felsorakoztatnia, a nap és a hold nem volt hajlandó együttműködni.

És lám csak, a kis arany nap világított, de nem lehetett már hajnal… Pálcájával intett, hogy kinyissa az ágyfüggönyt, majd az ablakfüggönyt, így narancssárga-arany fény töltötte be a szobát.

Ó, napfelkelte! Ragyogó, egy újabb nap két óra alvással. Harrynek igaza volt, ez tényleg gondot jelentett. A mantrák, a bájitalok, még a tűzivaj sem segített.

Hermione visszatette az órát a dobozába, és a párnái alá csúsztatta. Valahogyan kezelnie kellett ezeket a rémálmokat. Ha hagyja, hogy folytatódjon, az alváshiány veszélyeztetné az egészségét, az érzelmi állapotát, és ami a legrosszabb, a nyolc RAVASZ-át.

hozzászólások: 0